-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fagerenda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fagerenda. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 19., csütörtök

A szakértői vizsgálat

Tegnap megvolt az igazságügyi szakértői vizsgálat, mint ahogy ezt a tegnapi bejegyzésemben beharangoztam. Kicsit gondban vagyok azonban, hogy mit írjak róla, ugyanis a kivitelezőnk mindössze 20 percre jelent meg, ő nem tudja, hogy pontosan mit, hogyan vizsgáltak meg, én meg nem szeretném, ha esetleg az én blogomon keresztül értesülne róla. Megvolt a lehetősége, hogy jelen legyen, neki megvolt az oka, hogy hiányzott, viszont én nem akarom őt informálni. Kb. szeptember közepére készül el a hivatalos végeredmény, összefoglaló, így akkor, amikor újfent mindenki megkapja hivatalosan az iratokat, akkor számolok be én is a konkrét problémákról.

Annyit azért el lehet árulni, hogy tényleg vannak komoly gondok, de semmi sem helyrehozhatatlan. Le voltam döbbenve, ahogy Jani mesélte, mik a hiányosságok (olyanok is, amiket mi sem sejtettünk), el sem hiszem, hogy néha ennyire alapvető dolgokat elmulasztottak. Illetve bizonyos eredményeket még meg kell várni, és akkor lehet ítéletet hirdetni, de néhány dolognál egyértelműen látszik a hiba. Egy konkrét példa, hogy ne beszéljek itt nagy általánosságokban, a fő falak kifelé dőlése. Téglaházaknál a falak felhúzása után kapnak a falak körben felül egy betonkoszorút, amiről már talán régebben írtam is. Talán azt is írtam, hogy én 8 éves koromban, mikor Lego házat építettem, ösztönösen összekapcsoltam a falak tetejét hosszabb elemekkel, mert látszott, hogy amúgy könnyen kidőlnének, mozognának. Nos, ez nagyban is így van, a ház falait össze kell kötni, kapcsolni. Ez gerendaházaknál is így van, csak nem betonkoszorút kap, hanem más technológiával csinálják, ami nem hiszem, hogy sokkal bonyolultabb, csak más. Nos, nálunk ez az összekapcsolás szépen kimaradt...így most a tető lényegében szétfelé nyomja a ház falait. nagyon elszomorító, hogy elméletileg egy jó hírnévvel rendelkező gerendaházas cég ennyire alapvető dolgokat sem csinált meg. Igazából ez évek múlva lett volna először probléma, amikor a házon meglátszanak ennek a nyomai, akkor viszont egyrészt kevésbé bizonyítható, hogy ki a felelős, másrészt lehet, hogy nehezebb javítani. Most még lehet, és nekünk ez a fontos! Az első reakció a ledöbbenés volt, a második, hogy javítható. Akkor lennénk igazán nagy bajban, ha végérvényesen rossz lenne minden. Igaz, hogy ez egy halom plusz pénz nekünk, ilyenkor az ember titokban tényleg elkeseredik, hogy miért pont ezekkel az emberekkel építettük a házat. Visszalépni azonban nem lehet, csak előre. Ez a helyzet, ezt kell megoldani, nincs mese.

Ennek megfelelően várjuk az eredményeket, és közben gondolkozunk, hogyan tovább.

2009. október 7., szerda

Építkezés: belső födém, lambériázás

Míg mi legkisebb lányunk (szolid) ünneplésével voltunk elfoglalva, addig az építkezés természetesen nem állt le, és lettek is bizony jelentős változások.

A héten elkezdték felrakni a belső födémként szolgáló lambériát. Ami itt látszik, az lesz a "plafonunk", ezt fogjuk látni. Ezt még természetesen csiszolni és festeni kell /csakhogy legyen jó sokáig elég csiszolni és festenivaló Janinak :-) /, tehát nem marad ilyen natúr színű, de maga a "rendszer" ez lesz. Ilyen lambéria lesz a falakon is a nappali-étkezőben és az előtérben, miután felkerült a gerendafalra belülről a szigetelés. A többi helyiségben gipszkarton borítást kapnak a falak, mondhatni normál falak lesznek, viszont a födém mindenhol ilyen lambéria lesz. Egy ideig úgy terveztük, hogy a hálószobák is lambériásak legyenek, de végül tartottunk tőle, hogy túl sok lesz a fa, és változatosság címszóval a hálók "normál" festett falak lesznek.
Ez itt a nappali födémjének egy részlete
Rakják fel a lambériát
Az étkező és a konyha a jobboldalon
ÉS ez itt már a felső szint, középen éppen az egyik kémény. Itt a padló alapja a lambéria.
A lambériára lefektettek vastag gerendákat, amik közé lépésgátló kerül, majd az egészre jön a hajópadló, ami a végleges padlózat lesz. Ezen a képen látszanak is a lambérián a gerendák, amik a két kis vendégszoba aljzatának a részei már.

2009. augusztus 27., csütörtök

Építkezés: a tornác és tető építése

Hétfőn és kedden szünet volt az építkezésen, szerdára viszont megjöttek az új gerendák, amiket pótolni kellett a penészesedés miatt, így folytatódott a munka.
Tegnap felkerültek körbe a tornác és a terasz fő gerendái
Az oldalsó tornác, immáron födémgerendákkal
Elkezdődik a tető építése
A tornác és terasz messzebbről
És, végül ma koradélután a tető állapota

2009. augusztus 16., vasárnap

Építkezés: 08.16-hétvégi státusz

Ma este végre én is láttam a házunkat újabb állapotában, a képeket még Jani csinálta tegnap. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi volt a fal egy hete, most igencsak sok minden "nőtt ki" a földből. A belső falak vázával már lehetett látni, nagyjából hol lesznek a helyiségek, látni lehet, hogy az oszlopok között hol lesznek az ajtók, egyszóval tagoltabb lett a belső tér. Nagyon tetszett, jó volt a "szobák" között sétálni, még el tudtam volna merengeni, de mivel mindhárom kisfőnökasszony jelen volt, nem volt sok időnk. Csilla nem aludt megint délután, így elszunyált a kocsiban: sietni kellett miatta, hogy ne aludjon sokáig, mert este nem tudjuk elaltatni. Zita miatt is sietni kellett, mert álmosodott, és Kinga miatt is, mert félő volt, hogy ő is elalszik hazafelé. Azért kis nézelődésre volt idő, olyannyira, hogy Kinga ki is választotta magának a középső szobát a háromból, és vidáman csacsogott, hogy mit szeretne a szobájába, mi hol legyen. Az volt a jó, hogy most már tényleg látni lehet a szobák méretét (a falak szigetelése és belső burkolása már csak nagyon keveset vesz el a térből), és lehet ténylegesen is valamennyit tervezni, hogyan rendezzük majd be egyszer a szobákat. Kingának szüksége lenne (mindenképpen!) "csak" a következő dolgokra: ágy, kanapé, íróasztal, számítógép kis asztallal, fésülködő asztal, szekrény, polcok és kis kuckó a benti macskának. :-D Ez utóbbit szélsebesen elutasítottam, de a többi tétellel kapcsolatban is lesz még módosítanivaló, azt hiszem. ;-)

A három gyerekszoba kintről, kicsit megtámasztva, mert még láthatóan csálén állnak a falak, nem fogja össze őket semmi. :) Maguk a gerendák össze vannak szegelve, kalapálva, azzal nincs gond, csak felülről kell még stabilan összerögzíteni. Ez is jön nemsoká.
A leghátsó ablaknál a nagyobb, belső fürdőszoba, már az is körülhatárolva
ezen a képen csak egy halom léc látszik, nem is áttekintő kép akar lenni, csak érzékelteti a falak helyét. Ezeket a favázakat "kitömik" majd hangszigetelő anyaggal, és beburkolják, úgyhogy nem lesz ennyire zavaros a dolog. A lécek között a vízszintes gerendákon lenn már feliratozva van, hol vannak az ajtók helyei. A falakról annyit már írtam, hogy a főfalak csupa gerendából vannak, a belső falak a szerelt falak, amit most említettem. A fő gerendafalak kapnak még szigetelést, majd a nappali-étkező-előszoba részen belülről olyan lambériát, ami ugyanolyan hatást kelt, mint a főfalak kívülről, a lakás többi részén (azt hiszem) gipszkarton burkolat jön belülre. Ezeket így akármilyen színűre lehet festeni. Akár minden falat burkolhattunk volna a lambériával, de tartottunk tőle, hogy nyomasztó lesz a sok fa, így a változatosság kedvéért a szobák festett falúak lesznek. (így természetesen a hercegnős szoba is megvalósulhat :-D ) És hát persze csempe ott, ahol kell. A plafonon azonban a gerendák látszanak majd, mindenhol.
Kicsit fentebbről. A kép bal alsó sarkában van egy "gödör", az lesz a lépcsőház. Az előtte lévő folyosó pl. a bejárati ajtó és lépcsőház közötti előszoba vagy szélfogó, ide érkezik a házba belépő. Ez a folyosó választja ketté a házat az ún. privát és közösségi részre. (az az én "mániám" volt, hogy a két rész jól különüljön el, hogy ha közösségi élet zajlik is a nappali-étkező-konyha szektorban, a hálókban nyugodtan lehessen pihenni; az ötletet amúgy Jani is támogtatta, így ehhez teljes egyetértésben ragaszkodtunk is a tervezéskor; további előnyét abban látom, hogy nem zúdul be a hideg télen a nappaliba, ha nyitjuk az ajtót, és a mellékhelyiség is diszkrétebben meghúzódik az előszobában) Ahonnan Jani fényképezett, ott lesz a nappali, de innen ellátni (egyelőre) hátra a szobák felé is.
Holnap folytatódnak munkák. Ha minden igaz, minden jól halad, elkezdik felrakni a födémgerendákat is, így lassan lesz valamennyi teteje is a lakórésznek.

egy hét múlva megint más képe lesz a háznak. :)

2009. augusztus 14., péntek

Építkezés: falazás 08.13

Ma reggel Jani ismét hozta a képeket. Ugyan látszódik egy-két képen, hogy dolgoznak az asztalosok, ettől függetlenül ebbe a stádiumba még tegnap került. Lehet, hogy túlzottan nagy különbséget nem lehet észrevenni, de azért van: a hátsó részeken a fal elérte a végleges magasságot, azaz ablak és fölötte még négy gerendasor. Ezen a képen látszik a bejárata a háznak, a betoncsík körbe tornác lesz, ami az udvar felől teraszba szélesedik. A tornác ötlete onnan jött, hogy a kinyúló tető kiválóan védi a falakat a naptól, így azok kevésbé melegszenek fel. Én más előnyét is láttam már hétvégén: télen, nagy locs-pocs és hideg idején, a lányokat ide is ki lehet ereszteni levegőzni. El lehet jönni-menni rövid időre, ami ilyenkor lehet, hogy elég is. Az ajtótól jelenlegi nézetben balra a belső fürdőszoba és folyosó ablaka látszik, jobbra a kamráé és a komyháé. Jobb oldalt az étkező és a nappali oldalsó ablaka található.
No, itt már teljes a falmagasság. Az említett fürdő és mellette a folyosó ablaka
(Valószínűleg) a három lány szobájának ablakai
Az udvar felől eső rész. Balról: a már említett folyosó másik ablaka, a feltehetően szülői háló ablaka, majd következik a lépcsőház és a nagy tolóajtós nappali ablaka. Nagyjából körbe is értem. :)
Magasodik a fal a konyhánál és kamránál
azt hiszem, ma a belső falakkal is haladtak valamit, hacsak az eső miatt abba nem hagyták a munkát. Nagyon jól jönne nekünk most a jóidő, kicsit bosszantó, hogy pont mostanában esik viszonylag sokat, amikor nagyon nem kéne. Természetesen ezt nem lehet előre látni, eltervezni, de az ember reménykedik, hogy szerencséje lesz. Pozitívan nézve viszont örülünk, hogy már eddig eljutottunk, és nincs még nagyobb lemaradás. Szóval, csak nézőpont kérdése a dolog. A hétvégén még lefotózzuk, hogy meddig jutott ma a munka, aztán hétfőn kezdődhet a kalapálás újra. Reméljük!

2009. augusztus 13., csütörtök

Építkezés: belső falak váza

Jani most, ha lehet, minden reggel kimegy a telekre. Hogy dokumentálva legyenek az építési szakaszok és én is lássam, ha már nehezen vagyok mobilizálható aprónéppel. Ennek köszönhetően megint van friss képem, infóm, amit közzétehetek.
Kedden esőszünet volt, tegnap viszont elkezdték felrakni a belső falak vázát is. ezek nem gerendából lesznek, hanem ún. szerelt falak lesznek. Felülnézetből:

Lentről
Bentről a fatenger


Ismét lentről. A 3 egymás melletti ablak valószínűleg a 3 lány szobája lesz.
Mára végre sikerült eldönteni maga a ház és az ablakok színét, legalábbis remélem.
Csak több esőszünet ne legyen, ha lehetne kérni.


2009. augusztus 12., szerda

Epítkezés: 08.10




2009. augusztus 7., péntek

Építkezés: 08.07

És képek a mai nap "terméséből":





Építkezés: fagerendák összeszerelése

Tegnap este Jani beszélt a kivitelezőcég embrével: úgy tűnik, sikerült Janit megnyugtatni, meggyőzni, hogy a penészesedés, amit észleltünk, nem komoly probléma, kezelhető, megoldható. Hogy ez más építkezéseken is előfordul, sőt, más típusú fenyőnél van, hogy gyakrabban is,és hogy ezeket is meg tudják oldani, anélkül, hogy a ház minősége látná kárát. ezekre a dolgokra igen nagy figyelmet fordítanak, hiszen a fával való építkezés egyik fontos tényezője, hogy hogyan lehet megvédeni a fát a különböző károsodásoktól. Márpedig erre már fejlett technológia és szerek léteznek, máskülönben el sem lehetne adni ezt az építkezési formát.
Egyelőre elfogadtuk a helyzetet. Azt ugyan tényleg nem tudjuk még, mert nem került szóba, hogy miért nincsenek már most valamivel kezelve a gerendák penész ellen. Az viszont kiderült, hogy valószínűleg a raktárban, ahol “gyülekezett” a faanyag, lett penészes a fa. A megoldás csiszolás és dupla penészölő szer alkalmazása lesz. Nagyon úgy tűnik, hogy csak a gerendák felszínén telepedett meg a néhol kékes, néhol fekete penész, és könnyű lesz orvosolni a problémát. Amúgy tényleg nincs semmi gond az “áruval”, egy-két gerendáról van szó, a többi szép és illatos. Már elnézést, de én ma is főleg szaglásztam a telken, olyan klassz illata van a gerendáknak. :) Még szerencse, hogy Jani is ott volt, és ő megnézte valamennyire műszaki szemmel is. ;-)

És mivel tegnap adós maradtam képekkel, íme, néhány fotó, hogy meddig jutott tegnap az építkezés.

2009. augusztus 6., csütörtök

Építkezés: penészes gerendák ügye

Mint ahogy azt említettem, találtunk néhány gerendát, amin penészfoltok éktelenkedtek. Nem igazán tudjuk, miért lettek ilyenek, véleményem szerint, nem kellett volna előfordulnia, mert vagy a tárolást kellett volna körültekintőbben intézni, vagy hamarabb kellett volna kezelni őket penészellenes szerrel. Nem tudom, nem akarok okoskodni. az is lehet, hogy sok gerendaháznál előfordul ilyesmi, amit vagy észrevesznek vagy nem. Mi észrevettük, szóltunk. Janit próbálta a kivitelezőcég munkatársa meggyőzni, hogy le lehet csiszolni, nem marad ott semmi. Erről próbálta őt meggyőzni a házat összerakó asztalosok vezetője is, bár ő állítólag már kisebb meggyőződéssel. Jani nem tágított. Úgy gondolta, hogy lehet, hogy tényleg nem komoly a penészesedés és könnyű megszabadulni tőle, de mi van, ha nem? Ha nem vesszük észre, és esetleg mélyebbre is hatolt már a gerendában? És 10 év múlva problámat fog okozni... ezt nem mertük, nem lehetett vállalni, rengeteg pénzről van szó.
Elfogadták Jani kérését, nem tették be a penészes darabot. Annyi volt csak a gond, hogy rögtön az alapgerendán volt a penész, amit a betonra kellett rögzíteni, amire a többi épül. Úgy tűnt, várni kell, míg hoznak újat, de akkor csúszik az összerakás. Végül az asztalosfőnök azt találta ki, hogy egy később következő gerendát átszabat, hogy azt le lehessen tenni, és mehessen a munka, azt a későbbi elemet pedig van idő pótolni. Ez nagyon szimpatikus és rugalmas megoldás volt. Azóta jártunk is kinn a telken, szépen haladnak is a pakolgatással. Mivel Jani éppen hazaért Csillával most nem tudok képeket válogatni, de este igyekszem pótolni. Talán azóta hozott friss esti képeket is, hogy hol fejezték ma be a munkát.
Egyébként csak egy-két fagerendán látszódik penész, tehát hála istennek nem nagy tömegről van szó. Azokat cserélni fogják, talán Jani azóta már le is beszélte az illetékessel.

Addig itt egy kép egy kifogásolt gerendáról. No, ilyet nem szerettünk volna beépíteni.


2009. augusztus 4., kedd

Építkezés: megjött az első gerendaszállítmány

Tegnap délután, egy-két hét csúszással csak, megérkezett az első gerendaszállítmány, amiből maga a ház épülni fog. Jani ment ki “fogadni” a rakományt, ami már egy ideje Magyarországon volt, csak mostanra gyűlt össze egy pesti raktárban. Onnan érkezett ide teherautóval. Csak érdekességképpen: a teherautó 50km/h átlagsebességet ért el Pesttől idáig, annyira nehéz a fa.

Az asztalosok, akiket a kivitelezőcég direkt a környékről szerződtetett, háromnegyed óra alatt lepakolták a rakományt, ami már csak arra vár, hogy elkezdjék összerakni. Ma nem kezdték el, mert az asztalosoknak máshol kellett valamit befejezni, de holnap jönnek, és teljes gázzal nekilátnak. Állítólag két hét múlva állni fognak a falak.

Nagyon szuper érzés volt látni, hogy itt van az, amiről évek óta álmodtunk, hogy mennyit agyaltunk, hogy ez legyen-e vagy tégla vagy esetleg könnyűszerkezetes. ÉS örülünk, hogy ez lesz, fantasztikus illata van a fának, a fél telek fenyőillatban úszik. Jó, hogy Jani most szabin van, így gyakrabban ki tudunk nézni, de legalább ő, és jól megfigyelhetjük, hogyan raknak össze egy ilyen házat. Már most érdekes volt nézni, ahogy a különböző elemek szortírozva álltak. Kicsit olyan ez, mint a lego, csak nagyban. Ezeket az elemeket kell majd összerakosgatni.


Itt még várakozva
És ott jön!
ÉS pakolás
Daisypath Christmas tickers