Az építkezésről ritkán írok mostanában, főleg azért, mert hivatalos-ügyintézős úton haladt a projekt, ezeket az információkat meg nem szívesen tártam nyilvánosság elé. Akkor tudok róla beszámolni, ha az az ügyünk végkifejletét, menetét nem befolyásolja.
Így van ez a mai igazságügyi szakértői vizsgálattal is. Mára tűzték ki az időpontot, de addig nem akartam írni róla, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy tényleg meg is történik, tehát nem jön közbe egy fellebbezés új időpontért.
Ez az igazságügyi vizsgálat nemperes bizonyítási eljárás keretében történik, aminek célja, hogy igazságügyi szakértő megvizsgálja a ház hibáit. Hosszadalmas procedúra volt ezt elintézni, a bürökrácia lassúsága miatt. Lényegében már június vége óta folyik az intézése, de csak mostanra jött össze az időpont. A szakértőt közjegyző választotta ki, ő értesítette, és ez a rész volt a leghosszabb. Először meg kellett várni a levelet, amiben benne volt a számlaszám, hová utaljuk a szakértők és a közjegyző díját (ami több százezer forint, égnek állt a hajunk, egyedüli szerencsénk, hogy Jani előkotorta rá a pénzt, különben most is várhatnánk, mikor tudjuk ezt a vizsgálatot megejteni). Mikor jött a levél, Jani gyorsan elutalta a pénzt. Mikor a közjegyző megkapta, kiválasztotta az igazságügyi szakértőt, értesítette, ő időpontot választott, ő is kiértesített minden érdekelt felet. Egy-egy ilyen lépés között napok teltek el, mindenre várni kellett, hogy hivatalosan megkapjon mindenki mindent, akkor lehetett továbbhaladni.
Természetesen mi nem kicsit voltunk végig feszültek, sürget minket az idő, de ennél a folyamatnál nem lehetett semmi megsiettetni. A közjegyzőtől függött a dolgok nagy része, hogy milyen gyorsan intézi el a dolgainkat.
Végül augusztus elején kiderült, hogy a mai nap lesz az időpont, de még ekkor is ki kellett várni azt a pár napot, amíg nem érkezik fellebbezés új időpontért. Úgy néz ki, nem jött, elvileg két óra múlva kezdődik a hacacáré, az igazságügyi szakértőhöz kellett volna érkezni fellebbezésnek, eddig nincs tudomásunk ilyenről. Hát, most már ne is legyen!
A vizsgálat során megvizsgálják újra, hogy mik a ház hibái. többek között megnézik a főfalak kifelé dőlésének mértékét, a tetőgerendák megfelelő méretét, tényleg a megfelelő teherbírású gerendák kerültek-e be (a tavaszi vizsgálatok során az derült ki, hogy nem), a belső falak megfelelő burkolását (amikről én is írtam már, hogy szerintünk nem megfelelőek, pont ezeken a falakon bukott ki először, hogy hibák vannak) valamint ellenőrzik a fa eredetét (amivel szerintünk szintén nem stimmel valami).
Ezeket vizsgálták már tél végén-tavasszal is, azok a vizsgálatok azonban nem számítanak bizonyíték gyanánt, ha peres útra kerülne sor... Emellett, ha pereskedésre kerül sor, akkor is kirendel a bíróság igazságügyi szakértőt, aki kijön megvizsgálni a házat, amit időközben esetleg mi befejeztünk, mert muszáj valahol laknunk, a kijavított házon azonban már hogy mutatnánk meg a hibákat?? Tehát akármennyire is idegörlő ez a hatalmas csúszás, akármennyire is sok pénz, most kell megcsináltatni, ha később bizonyítani akarjuk az igazunkat.
Jó páran lesznek kint, kisebb megszállás lesz ismét a háznál: az igazságügyi szakértő és társszakértő, a műszaki szakértőnk (talán még egy műszaki ellenőr is, ha jól tudom a státuszát), az ügyvédünk, Jani és ha minden igaz, eljön a kivitelező is még valakivel (ügyvéddel, tanácsadóval, nem tudom), ha eljön egyáltalán. az eddigi vizsgálatok során nem volt jelen, bár ez most más jellegű.
Meglátjuk, mi hogyan alakul, drukkolok, hogy minden rendben menjen, momentán megint csak távolról, mert megint nem tudok jelen lenni. Nem mintha nélkülem nem menne le a vizsgálat, csak kíváncsi lettem volna. Mindegy, az a lényeg, minden rendben legyen, és ezzel is közelebb kerüljünk a ház befejezéshez. :)
Mivel régen írtam már az építkezésről és új olvasóim is lettek időközben (köszönöm a figyelmet! :-) ), ezért emlékeztetőül: oldalt a Címkék között az Építkezés és A mi házunk címke alatt szinte az összes bejegyzés megtalálható az építkezéssel kapcsolatban.






4 megjegyzés:
Húú, Vera! Minek néz(te)tek elébe! A nővéremék 5 éve pereskednek a kőművessel. Azóta sem csináltathatták meg a falakat (penészes még a gyerekszoba is) és mindig csak újabb és újabb "szakértő" jön.
Szurkolok nektek, hogy nálatok könnyebben és gördülékenyebben menjenek a dolgok!
Köszönöm a drukkot! :) Elkel, minden mennyiségben!
Ha pereskedésre kerül sor, akkor nekünk is elhúzódhat, de a pereskedés "csak" az anyagi vonal miatt lesz. Sok-sok millió plusz költségünk van már most a hibák és az állandó javítás és szakértői vizsgálatok miatt. :-( Ettől mi még befejezzük a házat, mert muszáj elköltöznünk az albiból, nem bírjuk a költségeit, egyelőre úgy tűnik, hogy a meglévő hibák ugyan komolyak, de javíthatóak. aztán egyszer, talán (nagyon talán) a kivitelezővel is el tudunk számolni. azért az biztos, hogy még úgy is hatalmas nagy anyagi veszteséggel zárjuk az építkezést, de már nem tehetünk ez ellen semmit. Tényleg csak pozitívak próbálunk maradni, hogy innentől már csak jobb jöhet. :)
Drukkolunk!
Reméljük minden rendben volt!
rjmlp
Megjegyzés küldése