Tábor-kudarc és kiakadás

Most nem is tudom, mit érzek: dühös vagyok? Mérges? Csalódott? De kivagyok, az biztos.

Kinga az utolsó napon nem volt hajlandó úszni menni. Elmentek az usziba, aztán ott rákezdte, hogy fáj a füle. Meg sírt. Jani hívott, hogy mi az ábra. Tudtam, hogy nem fáj a füle, mert akkor attól létezni is alig tud az ember.

Kérdezgetés után azt derült ki, hogy azért nem akart maradni, mert Domiék nem játszanak vele. Ez új volt, tegnap semmi ilyet nem mondott, nagy örömmel mesélt a napjáról, örömmel búcsúztak el a lányok. Nem értem a ma reggelt.

Aztán támadt egy sejtésem, hogy azért nem akart menni, mert Jani "okosan" elárulta neki, hogy ma nem megy be Pestre, itthonról dolgozik.

Mérges vagyok, mert tudom, hogy tetszett a tábor Kingának. Tudom, hogy ügyes volt úszáson is, és jó programokat csináltak nekik a köztes időben is.

Mérges vagyok, mert 3000 forint a mai napért csak úgy kirepült az ablakon... Bár

Mérges vagyok, mert nekem is kellett volna egy kicsit csendesebb nap. Még egy. Csak egy nap még ezen az egész nyáron (na, jó, volt egy-két nap, amikor mamánál voltak, de az egész nyárra vetítve még ez sem olyan rengeteg, a többin . Több mint két hónapja itthon vannak, nem tudok nekik különleges programokat csinálni, mert nem tudok elmenni velük sehova, itthon rengeteget veszekednek, gyakran egymás agyára mennek és én sem bírok már játszani velük. Nem is lehet, hármójukkal egyszerre egyáltalán nem, valaki biztos visít, méltatlankodik. Egy nap lett volna még, amikor kicsit könnyebb. Mikor Zita aludt a héten, Csilla bámulatosan szépen elszöszölt, annyit mosolyogtam rajta, elbabázott, gyurmázott, jött-ment, és noha figyelni kellett rá, mégiscsak kicsit elcsendesült a ház. amúgy is ez életem második leggyatrább nyara (a tavalyi után), alig várom, hogy vége legyen, még ilyenek is belejönnek. Hiába csak egy nap, nekem fontos lett volna, most minden tervem bukott a mai napra. Egyre nehezebben viselem. Nem tudom semmikor sem behozni a dolgaimat, úszok mindennel (én bezzeg úszok).

Már bánom, hogy nem maradtunk a júliusi időpontnál, amikor Vivi beteg lett, de Domi és Kinga mehetett volna. Akkor Domi nem tudott volna a nővérével összetapadni, talán jobban figyel Kingára. Vagy, ahogy mások is írták, nem fogom soha többet barátnőkkel beiratni. Nem gondoltam, hogy mi is bebukjuk. Csak hát idén rá voltunk szorulva a délutáni fuvarsegítségre. Bár, én továbbra sem hiszem, hogy ez volt a valódi oka annak, hogy haza akart jönni.

Szomorú vagyok, mert a kerti medencében sem nagyon tudnak már fürdeni, mert hideg a vize és nincs is lehetősége felmelegedni. Kinga meg nagy medence rajongó lett, és külön örültem, hogy a hűvösebb idő ellenére úszkálhat, pancsolhat az uszodában.

Tiszta baromság ez az egész, nem kéne ezt úgy felfújni, egy nap ide vagy oda mit számít alapon, de emiatt is jön kifelé az egész nyáron ért sok feszültség, a bezártság, egyedüllét miatt. A hétköznapok a túlélésre mentek, és kezdek elbukni ezen a túlélőpróbán. minden este úgy fekszem le lassan két hónapja, hogy megkérdőjelezem anyai képességeimet, háromgyerekeset meg pláne. Nem tudok már miből erőt meríteni, nem tudok feltöltődni, egész nyáron a monoton hétköznapokat csináltuk, nem gyűjtöttünk különösebb élményeket, és még ez az egy kis nap is elúszott. Ebből is látszik, hogy elfáradtam, mert már ilyeneken is kiborulok. Annyira sajnálom. Én ezt nem akarom. Én nem ilyen vagyok (remélem).

Sajnálom, hogy így kifakadtam. tulajdonképpen naponta tudtam volna hasonló bejegyzést írni, minden nap volt valami, ami hasonló érzéseket váltott ki, de nem akartam mindig ezzel "terhelni" a blogot. Meg hát időm sem volt leírni, így csak gyűjtögetem magamban. Az sem jó.

az igaz, hogy mire megint ezt megírtam, egész jól lehiggadtam. mikor Kinga belépett az ajtón alig bírtam ránézni. Pedig nem az ő hibája volt! most viszont lenyugodtam, megpusziltam a kis csajt, szent a béke... Nem a Kinga hibája az egész, csak most ez hozta elő belőlem a felgyűlt feszültséget.

Tiszta hülye vagyok, tudom én. De majd egyszer ez is elmúlik, tudom én. :)

ui: a következő bejegyzésem vidámabb lesz igérem. vagyis majd meglátjuk, mert a szakértői vizsgálatról fogok írni. :-P Na, jó, vidám nem lesz, de legalább visszafogott és semlegesebb hangnemű. :)