Panírozós

Anyósomtól kaptam két patiszont. Gyerekkoromban nagymamám sokszor csinált rántott patiszont, amit imádtam. Ma reggel, mivel nem volt más ötletem, elhatároztam, hogy én is csinálok.

hátha megeszi aprónép.

Ackét nagy bámulatosan sokáig elbabázott, tényleg ámultam és bámultam, és persze mosolyogtam, olyan aranyosak voltak, Zita sem nagyon rondított bele a játékukba, így viszonylag könnyen bepaníroztam a nagyobbik példány 3/4-ét. Azért így is elment sok idő vele, meg is állapítottam, hogy a paníros kaják-noha amúgy szeretem őket, és helye van az ételeink között-nem a gyorsan elkészíthető kategória. Legalábbis nekem, egyelőre, ilyen korú gyerekek mellett.

végül elkészült, kisütöttam egy adagot. kíváncsian vártam a reakciókat.

Csilla, legnagyobb meglepetésemre, hajlandó volt megkóstolni. Egyet harapott belőle, majd savanyú ábrázattal letette.

Kinga lelkesen jelentette, hogy finom, majd utána hozzá sem ért a zsenge zöldséghez, hanem a köretnek felszolgált sült krumplit kezdte eszegetni. /???/ amúgy a krumplit sem szereti...

Zita is harapott vagy kettőt belőle, aztán ő is inkább még a hétvégéről megmaradt vajban átforgatott, főtt krumplit ette.

Én jóízűt ettem belőle. Megállapítottam, hogy ma egy fél délelőtt árán, csináltam saját magamnak ebédet. váááááá! Öröm ennek a családnak főzni... :)

Evidens, hogy a másik patiszont valahogy máshogy kell elkészíteni. Lehet, hogy kirpóbálom Móni patiszon saláta receptjét. az biztos, hogy egy ideig nem rántok efféle ételt. :-)