A kis névnapos

Amíg a keresztelős beszámoló el nem készül: ilyen vidáman ünnepel a mi kis manócskánk, akit ismét ünneplünk, igaz, idén még szolidan. Ettől függetlenül ma van az első névnapja, úgyhogy nagyon boldog névnapot, kicsi Zitánk!

Kis tündér a vadiúj, nagy, tündéres takarón :)

Zita-keresztelő (előzetes)

Minekután igen mozglmas, eseménydús hétvége áll mögöttünk, nem tudok most sokat írni, de röviden annyit, hogy szombaton sikeresen lezajlott a keresztelő, Zita kisasszony megkapta a keresztséget. Volt utána dínom-dánom, evés-ivás, hogy a két fülünk háromfelé állt, de bővebben csak miután kicsit kialudtam magam. Legalábbis megpróbálom. :)

Ajándék-háromféleképpen

Jelentem, Csilla ajándéka ma sikeresen hazaért. Végül a Hófehérke baba mellett döntöttünk, és volt nagy öröm!

Kinga is kapott vigasz ajándékot, egy papucsot, csillogós is, hercegnős is, szép. Erre egész elalváskor sírt, hogy neki meg Jázmin baba kell, ha már Csillának van Hófehérke. nehéz ügy... LEsz még jó pár nehéz percünk emiatt, de egyelőre nem veszünk Jázmin babát, azért ez nem megy csak úgy.

Én ajándékba kaptam ma több mint két órát délután, amíg a két kis csaj aludt, és majdnem sikerült egy részét megcsinálni a szombati menünek. Egy kicsi hiányzott már, de menni kellett Kingáért, így az utolsó pillanatban ébresztettem a két kicsit (még aludtak volna), csapot-papot ott hagyva mentünk el. Ezt nagyon nem bírom. Aztán vacsi előtt befejeztem a műveletet, ez alkalommal kötélidegekkel, de sajnos még ez is kevés volt. Miért van az, hogy amint Zitát elviszem aludni, Kinga és Csilla hirtelen nagy pajtások lesznek, és ekkor kezdenek el ugrálni, viháncolva rohangálni, egymást nyúzni, birkózni, stb. Aranyosak, meg jó, hogy nem civakodnak, de oltári hangosak, és nem is hallják a kérésemet, hogy halkabban. Azt hiszem, nem fogom bánni, ha Zitának elmarad egyszer ez a fürdés előtti alvása, mert sokat stresszelek ilyenkor.

Holnapra Kingát kikértem az oviból, hogy ne menjen el a nap nagy része az oda-visszamenetellel. Rendes volt Szilvi óvó néni, maga is 3 gyermekkel, elengedett minket. Így talán jobban tudunk készülődni. Segítő kezek lesznek, csak nehogy hátrafele haladjunk inkább... :-))

Csilla-nap

Mindig elhatározom, hogy szünetet tartok blogírásban, mert ez is időt vesz el az életemből, és olykor a teendőkkel csúszok el az írás miatt, de aztán mindig jön egy újabb esemény az életünkben, amit muszáj leírni. Ott van bennem a gondolat, hogy a háztartás megvár, míg az emlékek elhomályosulnak, és nagyon meg fogom bánni, hogy nem jegyeztem le.

Most éppen Csilla névnapja az, ami miatt újra billentyűzet elé ülök. Hogy némi emléknyomot hagyjak róla. Pedig ez a névnap minden volt, csak nem szép, meghitt vagy kellemes. Egyrészt Csilla kicsi még, nem nagyon fogta fel, hogy névnapja van. Másrészt a körülmények az ünneplésre sem alakultak jól.

Kezdjük azzal, hogy a délutáni alvás előtt nem találtam Csillának egy cumiját sem. Gondoltam, sebaj, talán itt az alkalom a leszokásra. Végül is azt nem tudom, hogy mikor fogunk leszokni, mert délután találtam egy példányt a babakocsiban, de Csilla nem aludt el ebéd után. Szokott amúgy is próbálkozni, hogy ő nem alszik, én viszont meglehetősen erélyesen hárítom ezeket a próbálkozásokat. Aztán alszik is a kis hölgy olykor két órát is, úgyhogy nekem van igazam, kell még az az alvás.

No, ma nem volt. Előre féltem, mi lesz itt koraeste, de Csilla jól viselte a nemalvást. Sőt, vacsi után még ugrált, futkározott a lakásban. Fürdés után, mesenézés közben azonban már kis híján elaludt, így apja vállára hajtva a fejét ment aludni, tán menet közben el is aludt.

Minekután nem aludt délután, elmaradt a sütisütés, amit névnapi ünneplés gyanánt terveztem be. Stahl Juditnak van egy egyszerű, de roppant finom brownies receptje, azt szerettem volna nekik megsütni. De nem. Nem lett süti. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem aludt, totál lefárasztott agyilag a haramianő. Kell még az az alvás, nekem is. Mármint Csilla alvása…

Aztán ajándéka sem lett a kiscsajnak. Egyelőre legalábbis. Még hétfőn rendeltük meg a neten, utolsó pillantban eldöntve, hogy mi legyen az, és mázlinkra ma délután telefonált is az internetes áruház vevőszolgálatáról a hölgy, hogy át lehet venni, szóljak Janinak, aki már korábban érdeklődött, hogy mehet. Némi félreértés miatt köztem és Jani között (azt hittem, 5-ig benn lesz a cégnél, a vevőszolgálat meg 5-ig van, ezért nem siettem már rátelefonálni) valamint én is elvoltam foglalva a lurkókkal (oviba értünk be éppen-Kingának, Csillának pisilni kellett, Zita dünnyögött erősen a kocsiban, miközben a szemben lévő plébánián már várt a pap a keresztelővel kapcsolatos papírmunkák miatt, tehát siettem rendesen), ergo nem tudtam időben szólni Janinak, nem ért oda a vevőszolgálatra. Pedig odaért volna, ha akkor szólok neki, amikor nekem is telefonál a hölgy. De nem tudtam. Kicsit szomorú voltam, mert még így sem tudtunk ünnepelni, ráadásul Janinak holnap bonyolultabb lesz elkanyarodni érte, a 16. kerület holnap nem esik útjába, nem úgy mint ma. Pech. De persze elmegy érte, és mindent pótolunk, tehát semmi nem vész kárba.

Csak szemléltettem, hogy ez a szegény névnap minden lett, csak jólsikerült nem.

De kárpótlásul itt egy kép a két évvel ezelőtt első névnapját ünneplő Csilláról

(zárójelben: ma Zita volt detto ebben a szerelésben... hehe :) )
és egy, a 3. névnapját ünneplő mosolygósról


Azért jó is történt. Kingáéknál volt egy hölgy az oviban, és szinte minden gyereknek kifestette az arcát valamilyen minta alapján. Az én elsőszülöttem-azt hiszem, ki lehet találni-hercegnős díszítést kért, és kapott is.

Nagyon klassz lett, nagyon tetszett Kingának, olyannyira, hogy most este le sem moshattuk. Még amiatt is sírva fakadt, hogy holnap azért le kellene mosni. Zokogott, hogy akkor csináljuk újra, és hogy sürgősen vegyünk arcfestéket. Így van újabb harci feladat, amit lehet, hogy megint Janinak kell megoldani. Persze már nem ezen a héten, erre a pár napra van már elég teendő.

Most pedig tényleg megyek dolgomra, hogy ne legyen olyan nagy a lelkiismeretfurdalásom, hogy ellógom itt az időt. :-))

Hétvége és dolgos hétköznapok

Ha a világot megváltani nem is tudtam, azért egy-két dolgot elintéztem a hétvégén. Végre tiszták a nappali ablakai, bár azt is darabokban csináltam meg, mert Zita azért itthon volt, csak kellett vele is foglalkozni. Pakoltam egy adagot, rendszereztem, Jani lenyírta a füvet (3 órájába tellett, mert olyan idétlen helyeken vannak bokrok-sebaj, legalább tanulunk, mi milyen kertet NE csináljunk egyszer, ha eljutunk oda). Vasárnap ismét vásárlós napunk volt, beszereztünk szép muskátli palántákat, meg néhány egyéb virágot, hogy néhányat elültessünk a kertben, udvaron. No, nem sokat, de egy-kettő belefér. A két lány is kapott egy-egy (rózsaszín) kaspót, azokba tegnap már ültettünk is egy-egy büdöskét (ööö, azaz főleg én ültettem végül), de a locsolásnál segítettek. Azt is új öntözőkannákból, nagy sikere van, most már inkább arra kell vigyázni, hogy nehogy túlöntözzék szegény virágokat a nagy lelkesedésben. :-P

Azóta telnek a dolgos hétköznapok. Én itthon állandóan úszok a házimunkával, totál elviszi az időt az oviba menetel és jövetel, persze programnak jó. De közte nem sok extra idő van. Mire Zitát megetetem, már Csillának is ebéd kell, aztán alvás, ha lehet, mindkettőnek egyszerre. utána meg rohanás az oviba, az este meg szintén rövid, főleg, hogy Zitus ilyenkor is kap gyümölcsöt, tehát vele elszöszmötöljük az időt. Jani a héten minden nap kora reggel megy, késő este, éjszaka jön, úgyhogy ő is túlteljesít munkában és ügyintézésben, én meg túlteljesítek gyerekezésben. Nem túl jó ez így, de talán nem lesz hosszú ez az időszak. Hétvégén meg keresztelő, ugye, amire nem tudom, mikor fogok készülni. Már annak is örülni fogok, ha a kéró nagyjából szalonképes lesz, meg esetleg a hideg salátákat meg tudom csinálni. Még jó, hogy a kaja nagy részét a helyi fogadóból megrendeltük. igyekszem, hogy mindenki jól érezze magát, még ha ezért nem is alszok a héten. De ez korántsem akar panasz lenni, főleg, hogy tudom, hogy e sorokat olyanok is olvassák, akik jönnek a keresztelőre. Nyomatékosan le szeretném szögezni, hogy mindent örömmel teszek, örülök, hogy népünnepély lesz újra házunk falai között. :)

És most dologra magyar, mert a ruha nem jön ki magától a mosógépből! Mindkét apróságom elaludt, nagy kincs, ki kell használni! :)

Zita és a hozzátáplálás

Mielőtt nekiindulnék megváltani itthon a világot a nagy szabadságban, egy gyors összefoglaló, hogy állunk Zitus hozzátáplásával.

Összességében azt mondhatni, hogy nagyon jól. Az első napokban nem evett túl sokat. Az első hét végén talán ha egy vagy két kiskanálnyi lement a torkán, de én ennek is örültem. Egy hét alatt elmúlt a kezdeti csodálkozás és értetlenkedés, és noha fanyalogva, fintorokkal fogadta az első kanálnyi pépet, az etetések végére egész jól együttműködött. Eddig csak almát kapott vagy magában, vagy kicsi banánnal édesítve, napi egyszer, délelőtt, mikor hazaértünk az oviból. Míg aludt kinn kicsit a babakocsiban, meg lehetett csinálni az adagját, már ha Csilla hagyta. Volt, hogy már Zita ébren volt, mikor csináltam, mert Csillussal elhintáztuk az időt. Ja, és egyelőre szopi előtt kapja, tehát nem igazán éhes már ilyenkor. Ezért is szépek az eredmények.

Ezen a héten már délután is megkínáltam, szintén oviból hazaérés után, hogy szokjuk a dolgot. Ezt is szopi után. Ezt valószínű az első hónapban meg is hagyom, ha betölti a 7 hónapot, akkor próbálkozok, hogy éhesen etessem kanállal. Most még egyből gyűri a kezét a szájába, jelezvén szopiigényét, úgyhogy nem erőltetem a sorrend megfordítását. A héten is alma volt a menü, de 3 napja kis krumplival turmixolva. Így talán jobban tetszett neki, megszelídítette a krumpli az alma erős ízét. Tegnap délután kb. 5 kanálnyit is leszopogatott a kanálról, szép apránként. Lassan a száját is nyitogatja, ha nyújtom a kanalat. Ez is nagy eredmény. Jóók vagyunk! :)

Jövő héten bevezetünk valami mást, valószínűleg őszibarackot, ami igencsak bébiétel lesz, mivel nincs a baracknak szezonja. Úgy általában semminek se most, az almák sem olyan bombasztikusak, ezért segítséget kérünk konzervek formájában. Még jó, hogy ma már vannak ilyen segédeszközök.

Itt pedig képek tanúskodnak a nővérkék lelkes gondoskodási vágyukról. Muszáj volt nekik is kicsit megetetni Zitát, ahogy az Anna és Peti történetek egyikében is megeteti Peti a kicsi öccsét, Gergőt. Erősen kellett figyeljek, Csilla így is ledugta egyszer jobban a kanalat, Zita pedig jó nagyot öklendezett. Azért rendszert nem csinálunk ebből, de egyszer ki kellett próbálni. :-)

Csilla etet

Kinga etet

Anya köztük ül, és várja, hogy sorra kerüljön. :)

pókháló

Hogy maradjunk a természeti fotóknál: reggel, amikor nyitottam a kaput a tavozó családnak, ilyen pókhálót találtam rajta. A reggeli harmatcseppek megmaradtak rajta. Hangos örömkiáltással fejeztem ki tetszésemet, mire Jani megjegyezte:
-Háát, igen, vidéken előfordul az ilyesmi!
Gyakran húz engem a városi múltam és gyökereim miatt, de engem sem kell ám félteni. Van gyerekkoromból vidéki nyaralós emlék, nem is kevés, az értékrendemet is nagyban befolyásolják ezek az emlékek (a vidékre költözésben ennek is szerepe volt), úgyhogy megleszek simán itt is. Bár, a pókok témában a csodálatom ebben a pókhálóban ki is merült, mivel a pókokat amúgy nagyon nem komálom. Szerda este a lányok altatásakor egy igen méretes, vastag, szőrös lábú, fekete pókot sikerült agyonnyomnom a földön. Mondanom sem kell, az ájulás környékezett, de szó nélkül tettem a dolgom, Jani nem volt itthon, ugye, de nem is lett volna idő odahívni. Randa volt, de vége lett neki, noha tudom, hogy ártalmatlan pók volt. Szerencsére egy félévben egyszer keveredik elő ilyen élőlény, ami kertes házban normálisnak mondható.
Azért maradjunk csak a szép pókhálónál, az is házon kívül, ha lehet kérnem! :-))

Szabad hétvége

Már jó ideje nem volt olyan hétvégénk, amikor a két nagyobb csemeténk mamáéknál aludt volna. Egy-másfél hónapja kb. Ez most hosszúnak tűnik, bár korábban, amikor Pesten laktunk, ez nagyjából félévben egyszer fordult elő. Így minden relatív és csak ne panaszkodjak.

A héten kicsit reménykedtem, hátha anyósom felajánlja, hogy töltsék a hétvégét a lányok náluk. Itt volt csütörtökön délután, de nem tett ajánlatot. Én meg nem erőltettem, biztos sok dolguk van, gondoltam. Kicsit csalódott voltam, mert megint hetek óta 2-3 órát alszom max. egyhuzamban (tudom, hogy van, akinek most ez is királyság lenne), de sokszor ennyi az összalvásom is. Ezt is sokszor Kinga ágya végében kuporogva teszem, úgyhogy pokoli gyűröttnek érzem magam hetek óta. A tartós lehangoltságomat, pesszimista hozzáállásomat a mindennapi történésekhez, az ingerültségemet, türelmetlenségemet is a kialvatlanságnak tulajdonítom. Vágytam már egy kis szusszanásra. Ráadásul jövő szombaton Zitust megkeresztelik, lenne egy csomó dolgom, tudtam, hogy hétköznap a 3 haramianő mellett esélyem sem lesz megcsinálni.

Aztán Kinga gondolt egyet tegnap este, hogy ő mamához akar menni. Senki nem említette, ezt ő találta ki egyedül. Késő volt már, nem lehetett menni, de ha Kinga egyszer valamit kitalált, akkor nagyjából végünk van. Kiderült, hogy mehetnek a lányok, így ma reggel már el is mentek. Nem tudom, tényleg jókor mennek-e, mert anyósomék valamit csinálnak a veteményessel, nem akarnám, hogy útban legyenek, de. De én most iszonyatosan örülök. Imádom a két nagylányom (idézőjelben nagy), de most jól jön kicsit a távollétük. A legfontosabb, hogy próbálok egy nagyot aludni. Zita eddig ebben partner lett volna, hang nélkül alussza át az éjszakát, remélem, ma éjszaka sem rondít bele alvási terveimbe. Emellett megpróbálok behozni egy csomó mindent, előkészülni a jövő heti népünnepélyre, és szusszanok, nem is kicsit!

Vihar után

A cím nem arra akar utalni, hogy mennyire viharos volt ez a 3 nap Jani nélkül, bár az sem volt piskóta-a szanatóriumtól azért messze jártam. Túléltem, igaz, tépett idegekkel, a leghosszabb idő eddig apa nélkül a 3 csajjal, megcsináltam, kipipa. Jani hazajött, épp' 3 lánykája nyúzza lenn a földszinten. :-)) Minden a régiben. juhéjj! :)

Így én most meg tudom mutatni nagy hirtelen, milyen a kilátás az emeleti erkélyről, vihar után.
A háttérben a Naszály. Imádom, hogy minden friss és üdezöld mostanság! :)

Húsvét hétfő

Délelőtt sikeresen átevickéltünk Romhányba, némi reggeli ámokfutással, mivel késő este bealudtam Kinga ágya végében, nem tudtam előkészülni, és reggel kellett rohanni.
Mostanában nem sokat játszóterezünk, ezért először a nagy romhányi játszótérre mentünk. nagyon élvezték a csajok (Zita apjával autózott, mert felébredt, mikor megálltunk, nem tudott visszaaludni). És én is élveztem, azt kell, hogy mondjam. ilyen csekély mennyiségben én is jól viselem a játszóterezést, de tudom, hogy a lurkóknak jót tesz mindenféle szempontból. Kinga többször végigment a lengő kötélpályán, amiről eszembejutott, amikor “nemrég” még csillapocakosan én ültettem fel a kis ülőkére, és együtt szaladtam vele, mert pici volt hozzá, de amúgy érdekelte. Majd leszakadt a derekam, de nagyon élvezte. Most meg csak felülni segítettem, és már repült is végig nagy kacagással. Telik az idő, lassan Zitának segítek felülni rá…de már pocak nélkül, azt a témát befejeztük. ;-)

Eztán anyósoméknál is volt némi hintázás, a Főnyúl végre megtalálta, hol kellett az ajándékokat letenni, :-P meg is találták a lányok. Kinga egy kengurulabdát (hercegnős, persze), Csilla egy micimackós társasjátékot kapott. Kinga roppant örült, Csilla földhöz vágta! Nesze, neked Nyúl! Végig azt kérdezte, amíg bontottuk, hogy “Ófehékész van benne?” azaz valamilyen Hófehérkés dolgot várt, de nem. Klassz. Itt megint bosszankodtam egy sort, hogy miért nem vettünk neki egy Hófehérke babát inkább. Az volt az érv ellene, hogy Jani keresztmamájáéknál Zorkának van egy, majd ott játszik vele, ha mi megvesszük, egy idő után nem lesz érdekes, meg hogy amúgy is van már néhány Barbie baba innen-onnan, minek még egy pluszba? Csak hogy a gyerek nem így működik. Lehet, hogy ez a baba lett volna a nonpluszultra, a nagy Kincs, stb. Helyette van aranyos készségfejlesztő társasjáték (ami Kingának tetszik ugyan), de nem tudom, Csillának fog-e tetszeni ezek után. Karácsonykor is megjártuk egy Kinga-ajándékkal, azt hittük, örülni fog neki, listán volt, aztán mégsem nagyon, most meg Csillával jártunk így. Na, de hátha megbarátkozik a játékkal. És hogy a dolog bonyolult legyen, délután Kinga meglátta Zorka vadiúj hasonló kaliberű Jázmin babáját (ugye, most nagy Jázmin-őrületben vagyunk), Csilla játszott a Hófehérkével, hazafelé végig azt hallgattuk, hogy menjünk egy boltba, és vegyünk két ilyen babát. Tök jó. Csillának közeleg a névnapja, eldönthetjük, hogy baba vagy bicikli legyen az ajándéka. Én a bicikli felé hajlanék, de félek a befürdéstől…

Az ajándék mizériát leszámítva egész jól telt a nap, bár Zita nehezen aludt most el babakocsiban, kétszer is nagy kínlódást vágtam le vele. Délután átmentünk Jani keresztszüleihez, direkt gyalogoltam vele, de nem aludt el, pedig elég hosszú az út. Mire sikerült, eleredt az eső, de végül eleget aludt odakinn. hazafelé viszont végig ordított az autóban, öklendezett, tiszta ideg voltam, már meg is fogadtam, hogy jó ideig nem ülök Zitával autóba, csak, ha alszik. Rémes volt. ilyenkor sóhajtozok nagyokat, hogy lennénk már túl ezen a babás kínlódós életszakaszon, hiába mondja mindenki, hogy addig jó, míg kicsi. No, mindegy, azóta már lehiggadtam.

jól elfáradtam, és jobb lesz, ha most pihenni próbálok, mert Jani holnap késő este jön haza, szerda reggeltől péntek estig nem lesz itthon, szombaton ismét megy egy tanfolyamra, azt hiszem, minden gatyámat felköthetem, hogy bírjam idegekkel.
Ha pár napig ezért nem írok, senki ne lepődjön meg.
Ha egy hét múlva sem jelentkezem, lehet, hogy megzizzentem, és valami szanatóriumban kezelnek…
Szép kis napok elé nézünk. De az élet szép, mint tudjuk. :-))

Zita újabb produkciója

Íme, a múltkor emlegetett Zita-produkció, amikor váratlanul feltolta a popsiját, pelenkázón küzdés közben.

Első húsvét ötösben

Ez az első húsvétunk, amikor már Zita is velünk van. És természetesen eddig nagyjából gond nélkül zajlottak az események, egy kis malőr történt csak, de amúgy szépen telik az ünnep.

Nem igazán alakult még ki hagyomány nálunk, hogyan is ünnepljük a húsvétot, ráadásul most vagyunk először kertes házban ezen az ünnepen, ami rengeteg lehetőséget kínál a gyerekbarát ünneplésre. Ettől függetlenül idén még nem sikerült olyan igazi húsvéti hangulatot csinálni, tojásfestésre is csak érintőlegesen került sor, de nem baj, van még időnk bőven.

Úgy döntöttünk, hogy ma reggelre “rendeljük” ide a Húsvéti Nyulat, hogy letegye ajándékait a teraszon. Szerettem volna kis fészket csinálni a lányokkal, amolyan nyuszi-csalogatót, amibe muszáj neki ajándékokat tenni, de nem jutott rá időm, mert anyósomék ebédeltek ma nálunk, és ez bőven adott feladatot. No, nem baj, megtette a teraszon ideiglenesen állomásozó kempingasztal is. Csak úgy, a la natúr.

Korán keltek a lányok, 6-fél 7 között, ami nekem korán volt, tekintve, hogy fél 3-kor feküdtem le a tennivalók miatt. Azért sikerült megrázni magam, és én, mint Megbízott Fő Nyúlsegéd felráztam az igencsak kómás alsegédemet is (Jani, hű, de gyűrött volt, "örült" ám, hogy feladat van :) ), hogy ugyan nézzen már körül, nem járt-e erre a Főnyúl. Szegény, lekászálódott az emeletről, félig lecsukott szemekkel hallgatta az instrukcókat, hogy mely ajándékokat kell elhelyezni az asztalon, majd elment intézkedni, én meg bevonultam a lányokkal a dolgozóba, nyomtattunk színezőket, míg Alsegéd körülszimatolt. Jött is kisvártatva, hogy szerinte itt járhatott Nyúl koma! (tiszta karácsony fíling, csak nyúl-változatban) Kinga száguldott lefelé, Csilla valamiért hisztizett (mint elég gyakran amúgy). A hangulat már itt megromlott kicsit. Hát, még amikor Főnyúlsegéd kiment a teraszra! Kis híján szívrohamot kapott! Hiába minden instrukció, Alsegéd kipakolta azokat az ajándékokat is, amiket Romhányba vittünk volna holnap, hogy ott legyen meglepi!! :-S Pedig mennyit agyalt szegény fősegéd, hogy hogy s mint legyen az ajándékozás, ne legyen sehol sok, azt kapják, amit szeretnének, ne legyen felesleges cucc, oszt puff neki! Alsegéd szánta-bánta, Fősegéd kiakadt. De a szerencse mellé szegődött. A lányok elfoglalták magukat a másik két ajándékkal: két rollerrel. Kingáé kétkerekű (természetesen) hercegnős, Csilláé háromkerekű (természetesen) rózsaszín. Zita kapott egy puha babát, ami Szilvi kislányának, Panninak is van. Annyit láttam a blogjában, és annyira megtetszett (ez a lényeg, ugye?), és Zitának még nincs saját babája, hogy megrendeltem a nyúltól. Remélem, Szilvi nem haragszol a koppintásért. :-) Zita nagyot mosolygott újdonsült haverjára, remélem, megszereti. Már együtt alszanak. (remélem, reggelig, egy huzamban, ahogy eddig is, amen)

A másik két csajnak is bejött a roller, igaz, ez volt Kinga egyik nagy vágyálma (a görkori mellett, de azt majd később). És minekután nem figyeltek, elpakolta Fősegéd a másik két “eltévedt” ajándékot. Kinga csak órákkal később kérdezett rá, hogy hol vannak. Fősegéd beadta a dumát, hogy szegény Nyúl igazából Romhányba akarta vinni, de a körzeti megbízottja elbénázta, aztán visszaosont, mikor kiderült, és holnap ott találjuk majd mamáéknál. Hát, elég erőltetett lett, de nem voltam felkészülve ilyen bonyodalomra. :-P Bele is nyugodott, csodálkoztam is. Minthogy azon is, hogy eddig nem nagyon tudott rollerezni, de most hirtelen egész ügyesen megy vele (khm, a hercegnős varázslat!) :-))

A délelőtt folyamán nyelvem földig lógatva befejeztem az ebéd körüli teendőket, szépen terített asztal, étvágygerjesztő illatok fogadták anyósomékat, akiknek minden ízlett. Nagyon örültem, kemény meló volt háromfogásos ebéddel előrukkolni jelen körülmények között. Igazából az én ötletem volt, hogy ne kelljen mindkét nap átcuccolni Romhányba. Nekem az még talán macerásabb, mint egy ilyen ebéd. Jóllaktunk, délután sütiztünk, kávéztunk, beszélgettünk, a füvön heverésztünk, örültünk a jó időnek. A csajok estére hullafáradtak lettek, már mélyen alszanak. Holnap megyünk Romhányba ünnepelni, locsolkodni, jókat enni, rokont látogatni. Én meg megyek még romeltakarítani, holnapi menetfelszerelést összeállítani. Csakhogy ma is fenn tudjak lenni valamiért fél 3-ig…

Zita eszik-képekben

az első falat
Tyű, az anyjaszemit, de finom! :-)

Lehet még kérni? :)

Sírni vagy nem sírni?

Vége a tortúrának:

Bocsánat, ha homályosak a képek, etetés közben fotóztam. :)

Zita fél évesen

Mint ahogy ezt már az előző bejegyzésben is írtam, Zita “félidős” lett. Nekem úgy tűnik, mintha csak kb. 2-3 hónap telt volna el a születése óta, pedig a napok általában küzdősen telnek, mégis, összességében elrepült az idő.

A paraméterei: 6900 gramm (védőnőnél), 6800 gramm (itthon), és 67 cm. Minden rendben, bár sokat nem hízott most, tán 3 dekát, de védőnő szerint is jól néz ki, hurkák megvannak, szóval, remek, örülünk!

Zitával az élet mostanság szuper. De tényleg. Zita egy szuperbaba lett, teljesen szülőbarát. Én nem is hittem, hogy nekem lehet ilyen gyermekem is. A kezdeti nehézségek után, az a szűk négy hónap, ami alatt állandóan náthás volt, mára egyenesbe jöttünk. Még mindig elég sokat alszik napközben, kivéve babakocsiban és autóban, ott jóval kevesebbet. Eddig 2-3 órákat is bírt aludni, most talán ez kezd lassan 1.5-2-re csökkenni, de még mindig elég sok, azt hiszem. Nyugodt baba, nem vitás. És ami a leghihetetlenebb: este 8-9 körül valamikor elalszik, és reggel kel legközelebb. Nekem ez sci-fi kategória, másik két leányom mai napig rengetegszer felébred, ők jelentik nekünk az éjszakai műszakot. Igaz, előfordult az utóbbi időben egy-két éjszakai ébredése Zitának (nehezményeztem is rendesen), de végre nem kell hosszasan büfiztetni, szopi után elalszik gond nélkül. Ja, és leteszem az ágyába, mikor álmos, és magától elalszik. A két nagy “el van rontva”, velük ott kell maradni, míg elalszanak. nem csoda, hogy Zitánál kényesen ügyelek, nehogy “elkapassam”, mert az egész estém egy maratoni altatás lenne. (így is az néha az ébredések miatt) Kíváncsi vagyok a szeparációs szorongás és a fogzás változtat-e majd ezen a kellemes rendszeren.

Minekután egyelőre nyugodt baba, a mozgástudománya sem túl vehemens. Az átfordulások szépen mennek, sőt, legtöbbször háton találom a kiságyban has helyett, de ha a játszószőnyegre teszem, gyakran inkább nézegeti háton a körülötte járkáló tesókat, és nem sok mindent produkál. Jár keze-lába, élénk, elfordul oldalra, de egyelőre nem küzd harciasan a dolgokért. Eddig kicsit aggódtam, hogy talán nem elég ügyes a tárgyak megfogásában, de végre elkezdett értük nyúlni. nem túl határozott a dolog, de megvan. A védőnőnek legalábbis ezt mondtam ma reggel a státuszvizsgálaton, nem akarom, hogy feleslegesen rám ijesszen, bízom Zitusban, hogy, ha ebben lemaradás is van, behozzuk hamarosan. Mert amúgy szépen fogja a tárgyakat, a puha rongyokat különösen, a szájához is emeli. Múltkor az ölemben ültettem, és mutattam neki egy sárga gumikacsát. Nagy szemekkel meredt rá, de nem nyúlt érte, hanem hirtelen rádőlt, mintha így akrná elérni. Aztán a kacsát hozzáérintettem a kezéhez, és egyből nyúlt a játékért. Szóval, edzünk, edzünk rendületlenül. Már amennyire időm engedi, khm.

Egyedül még nem ül, eldőlne mint egy zsák, ha hagynám, de ölbevéve stabilan lehet tartani, sőt, valamennyire húzza is fel magát.

Ma délelőtt hasonfekvésben maga alá húzta a lábait, majd nyújtott lábbal felmelte a popóját, úgy tologatta a magasba. Édes volt, ahogy szuszogva küzdött. Véletlenül sikerült is videóra venni, szeretném majd feltenni, ha feltöltöttem a gépre valamint a netre.

Eddig kizárólag anyatejet kapott, de “éltes” kora feljogosította hétfőn az első almakóstolásra. Nos, az osztatlan sikert, mint fogalmat nem ezen akció alapján kell definiálni… Nézett rám, hogy mi az atyaúristen akarok én tőle, nem értette az új felállást, jóformán a száját sem nyitotta ki a kanál közeledtére (Kinga és Csilla sem rajongtak az első próbálkozásoknál, de legalább a szájukat nyitották). Fancsali, savanyú ábrázatokat vágott, noha az alma nem volt savanyú, neki persze új. Mindegy, igazából nem lep meg, teljesen normális. Úgyhogy ezen a téren is van mit fejlődnünk, de időnk mint a tenger. :)

És hogy visszatérjek az elején felemlegetett idő múlására: néha megijedek, hogy milyen gyorsan megy, bepánikolok, hogy nem élveztem ki az első babás hónapokat, nem gyönyörködtem eleget a kis újszülött csomagban, nem szívtam magamba eléggé a jellegzetes babaillatot, stb. Az a tartós nátha rányomta bélyegét az első hónapokra, ha őszinte akarok lenni, kicsit tönkre is tette. Borzasztóan fáradt voltam, egyik napról éltem a másikra, hajtottam az időt, hogy könnyebb legyen, hideg volt, sötét, bezártság. egyszerűen rossz volt. sokszor emlékeztettem magamat, hogy észnél kell lenni, most babázni, mert Zita tuti utolsó gyerek nálunk, legközelebb az unokákat fogom dajkálni (meg talán még unokaöcsiket vagy hugikat, de ez nem rajtam múlik-hajrá Balázs, hajrá Rita!). Ilyenkor magamhoz öleltem Zitát, gyönyörködtem benne, szeretgettem, szopi közben szorosan magamhoz húztam, néztem, ahogy a kis lábujjait mozgatja szopi közben, egyszóval apró dolgoknak örültem. És örülök, hogy ha rövid időkre adatott is meg, de elfelejtettem a fáradtságot. Sokszor sírtam, ha összecsaptak a fejem felett a hullámok, néha úgy tűnt, be kell valljam magamnak, hogy hiba volt 3. babát vállalni, hogy túlvállaltam magam, hogy alkalmatlan vagyok erre a nagy feladatra, nekem nincs is ehhez elég türelmem, stb. Hú, de nagyon rossz érzések voltak ezek! De, hála istennek, ezek csak akkor jöttek, ha nagyon mélyponton voltam. Próbálok mindig gyorsan továbblendülni, hiszen alapos megfontolás után érkezett Zita közénk, nem csak úgy heccből tettük. Tisztában voltam vele, hogy nehéz hónapok előtt állunk, és ez igazolódott is. Nagyon-nagyon nehéz több gyerek mellett teljes erőbedobással babázni. Hiába mondják, hogy a 3. gyerek szinte magától felnő, azért ez nem ilyen egyszerű. Legalábbis az elején még biztos nem. Van vele dolog rendesen, talán 3-4 év múlva én is kicsit hátradőlhetek, és hagyhatom, hogy “magától felnőjjön”. no, persze szigorúan képletesen szólva.

Azonban, a nehézségek ellenére, nagyon örülök, hogy Zita van nekem, ahogy már egyszer írtam, nekem így lett kerek az élet, legbelül tudom, hogy így van minden rendjén. Saját magamat is sokkal jobban megismertem általa, és az általa kapott feladatok révén. A nehéz hónapok hamar elmennek, mint ez az első hat is, így hát, nagy erőkkel élvezni kell a szép perceket, a nehezek felett meg gyorsan tovasiklani. Muszáj, ha nem így teszek, megbánom utólag. És nem lehet majd semmit visszacsinálni.

Hófordulók

Így jár az ember, ha telik az idő, nem is lassan!
Lesz nagy hirtelen egy kereken 6 hónapos, mosolygós babája:
:-)

És természetesen egy kereken 28 hónapos, ropievő, de levest megint nem evő nagylánya:

Majd jövök részletesebb beszámolóval a lányokról, elsősorban a két "ünnepeltről". Nagggyyonn remééélem! :-))

Forgószél

Ma érdekes jelenséget láttunk az udvarunkon délután.

Fújt a szél, de nem olyan erősen, mint szokott, elviselhető volt. Egyszer látom, hogy kint az utcán forog a homok a széltől. Pár pillanattal később a mellettünk lévő sóderkupacról ledobta a szél azt a két fatáblát, ami rá volt borítva.

Újabb pár pillanattal később látjuk, hogy az “alsó” szomszéd udvarára is odaér a szél. Felkapott egy ruhákkal jól megpakolt teregetőt (azt a két oldalsó, kihajtható szárnnyal rendelkezőt), jól felemelte, megpörgette (ekkor a szívroham jött rám, hogy átvágja hozzánk), majd leesett. Csak úgy pislogtunk a meglepetéstől, mert mi nem éreztünk semmi erős szelet. Ott, azon a ponton viszont nagyon összegyűlt a szél ereje. Érdekes volt, az biztos, de örülök, hogy nem nálunk landolt a nehéz teregetőállvány. Vagy rajtunk. :-P Most biztos nem bejegyzést írnék a blogomba… :-)

Új hinta

Ma sikeresen üzembe helyeztük udvarunk vadiúj "lakóját", egy hintaállványt 3 hintával. Én is és a gyerekek is nagyon örültek neki, mivel errefelé meglehetősen gyér a játszóterek (khm, csak egy játszótér) felhozatala. Pesten rengeteget hintáztak, ami itt nagyon hiányzott. Most végre itt a lehetőség, és ebben nagy támogatást kapunk a szuper napsütéses idő révén.

Egész nap (szinte) szálltak a hintában.

A baba sem maradt ki a jóból. Azt a kétüléses részt még Csilla nem komálja, de csak türelem, le merném fogadni, hogy nemsoká le sem lehet majd onnan vakarni, és meglesz Kingával a közös móka. :)

Várta, hogy anya vagy apa lökje, mert éppen "csak" az éppen nálunk vendégeskedő öcsém volt jelen, de tőle nem fogadta el a hintáztatást.

Állítólag türelmesen várta a sorát, míg én benn Zitával foglalkoztam, Jani meg éppen nem volt otthon.

Ő meg pláne türelmesen várja a sorát. :-))

Testvérkapcsolat(ok) 3.- Kinga-Zita

A Kinga és Zita közti kapcsolat a legkönnyebben elemezhető, és ebben van a legkevesebb konfliktus.
Kinga ugyanis már viszonylag nagylányként élte át újra a kistestvér kérdését, nem úgy, mint anno Csillával. Ő már jobban felfogja a kisbabákkal kapcsolatos dolgokat, és mondhatni, hogy élvezi, hogy kisbaba van a házban. Szeret vele foglalkozni a maga módján, csikizi, simogatja, tornáztatja a lábát, és élvezi, ha nevet rá Zita. Ha Zita kézbe fog egy játékot vagy az oldalára fordul a szőnyegen, nagy csatakiáltással tudatja velem az örömhírt. Egyszóval, konfliktusmentes a kapcsolat, mert Zita (még) nem “zavar” bele a saját kis dolgaiba. Nem rombol, nem szól bele a játékba, nincs önálló akarata, mint Csillának. De ez így is van rendjén. Az a majdnem 4 év korkülönbség jelentős, azonban ez is normális.

Néha azért Kingán is látszik, hogy zavarja, ha Zitával kell foglalkozni, különösen, ha éppen játszottunk valamit, és Zita felébred, akkor félbe kell szakítani a játékot. Ilyenkor kérlel, hogy azért folytassuk, én meg, ha tudom, folytatjuk a játékot szopi közben. Nem mondom, hogy kényelmes, de Kingát is sajnálom kicsit, hogy nem tudok kellő figyelmet fordítani rá. Megjegyezném, ez része a többgyermekes anyai létnek: az állandó lelkiismeretfurdalás, hogy nem tudok elég figyelmet fordítani a gyerekekre külön-külön. Ez talán nem is fog soha elmúlni.

A lényeg, hogy Kinga jól “tűri” legkisebb húgát a házban, őt nem viselte meg annyira az új tesó kérdése, sőt, a négyévesek felelősségtudatával olykor segít is nekem körülötte (pl. fogja Kicsizita kezét autózás közben, ha nyűgös, mert én, ugye, már nem férek el hátul, nem tudom szórakoztatni. Ezt a feladatot Kinga általában kiválóan ellátja, kivéve, amikor ő is nyűgös, de ebben sincs semmi kivetnivaló).

Az ő kettejük esetében is kíváncsian várom, miként alakul a későbbiekben a kapcsolatuk.

Testvérkapcsolat(ok) 2.- Csilla-Zita

Ez a második legbonyolultabb kapcsolat a háromból, csakhogy folytassam “megszokott sorozatomat”.

Zita részéről elmondhatjuk, hogy egyszerű a dolog. Nagyon szereti Csillát, legalábbis sok mosoly ezt jelzi. No, de nagyjából ez várható is egy majdnem féléves babától, aki megismeri már a körülotte gyakran felbukkanó embereket, akik ráadásul kedvesen közelednek felé. Ha mosolyognak rá, ő is mosolyog. Persze nem lesz ez mindig így, bár szerintem Csillától azért nem fog megijedni, még ha szeparációs szorongunk is majd.

Csilla oldaláról viszont nem olyan sima az ügy. Ahogy ez is várható volt. Szereti Zitát, rengetegszer babusgatja a maga módján, a maga bő 2 évének minden tudásával, de azért nem is mindig van oda a jelenlétéért. Sokszor kell küzdeni, hogy egyáltalán felvehessem Zitát. Ha felébred a kis manó, és indulok érte, Csilla általában visít, hogy “Nem felvedd!” azaz, Ne vedd fel!. Hasonló a helyzet, mikor szoptatni készülök. “Nem megszoptasd!”-kiabál ilyenkor. Ilyen helyzetekben elindul először egy tárgyalási-meggyőzési folyamat, hogy miért is kell felvenni, megszoptatni, hátha elfogadja, egészen addig, amíg Zita bírja. Amikor ő elveszti a türelmét, és Csilla továbbra sem enged, akkor szelíden, de határozottan kijelentem, és ezzel lezártnak tekintem a témát, hogy felveszem, megszoptatom Zitát, mert… (indoklás), és kész. Ő általában sír egy keveset, de tudom, hogy roppant gyorsan megszokja az új helyzetet, hogy kis ideig Zita van a figyelem középpontjában. Illetve dehogyis. Mert ilyenkor is Csillával csevegek, olvasunk, játszok, amennyit bírok, szoptatás közben. Persze látszik a tekintetében némi féltékenység, de nem szól, csak úgy “megjegyzi” némán. Emiatt is lett Csilla nagyon apás. De nagyon. Apa a szent. Mert Apa, ha otthon van, csak vele foglalkozik, és tutira nem kezd el szoptatni vagy valami mást csinálni ezzel a kis rúgkapáló tökmaggal. Emiatt Jani tényleg nem sokszor fogta még a kezében Zitust, inkább olyankor, mikor Csilla házon kívül volt vagy aludt. Ha mégis átvette tőlem, akkor Csilla nagyon nehezményezte, visítás-sírás, minden jött egyszerre. Nem erőltettük-erőltetjük, de már van enyhülés. az utóbbi időben nem tiltakozott, ha Jani átvette Zitát, bár olyankor is figyelt. Én igyekszem visszavenni Zitát, amilyen hamar csak lehet, hogy Csilla ne akadjon ki, hogy az egyetlen tutibiztos szülője is “elárulja”, ugyanakkor úgy érzem, muszáj neki is szokni a gondolatot, hogy Zita ugyanúgy apja lánya, neki is joga van az apjához. Persze mindezt szépen fokozatosan kell vele megértetni, és csodára nem kell számítani. Enyhülésre akkor számítok, amikor már Zita sem lesz ennyire anyafüggő. És remélem, hogy az apját is elfogadja majd, ilyen előzmények után. Kicsit tartok tőle, hogy Zita nagyon anyamániás lesz, mivel szinte csak én látom el a vele kapcsolatos teendőket. De hátha nem. Csillával is zömmel én foglalkoztam, aztán most itt vagyunk.

Egy másik dolog, hogy Csillára jobban kell most figyelni, mint anno Kingára, hogy ne tegyen kárt Zitában. Egy pillanatra sem hagyom őket szívesen egyedül, mert baj lehet. ezek nem rosszindulatból fakadnak, inkább játszani próbál vele, gyömöszöli, babusgatná, stb., de ezeket még nem tudja kellő finomsággal művelni, ezért van szükség éberségre.

Összességében azt mondhatom, hogy míg a Kinga-Csilla kapcsolat számomra legtöbbször idegörlő tud lenni az állandó csaták, viták, veszekedések miatt, addig a Csilla-Zita kapcsolat a kényes téma. Résen kell lenni, hogy a kis lelkek ne sérüljenek, türelemmel várni, míg ezt a korszakot átvészeljük, hogy aztán újra formálódjon a köztük lévő viszony, ahogy ők is nőnek, érnek.