Nagyon le vagyok maradva a blogírással, de úgy általában mindennel. Január vége óta szinte állandóan volt itthon "betegállományos" óvodás, így abszolút semmivel nem haladtam előre, de életünk élhető szinten tartása is nehézséget okozott olykor. Ma már mindkét leányzó ment oviba, de egyelőre nem álltatom magam, hogy ez sokáig lesz így, mert ugyan jobb már az idő, de pont emiatt könnyebben veszik is le a meleg réteg ruhát (és az oviban nem tudom őket ellenőrizni), így lehet még itt orrfolyás-köhögés.
Egyelőre örülök, hogy most csend van kicsit (Zita alszik), és tudok írni pár sort.
Szombaton Zsófi keresztszüleinél voltunk összevont névnapi összejövetelen (Gábor-Zalán). Kicsit előrehozták Zsófiék a partit, mert Zsófi április 10-re van kiírva a 3. aprósággal, aki jó eséllyel hamarabb fog érkezni (orvosi diagnózis alapján), így nem akarták kicentizni. Annak ellenére azonban, hogy Zsófi a 37. hetet "tapossa", igencsak fürgén pörgött, sütötte a sok nagyon finom pizzát (pizzaparti volt), szóval, le a kalappal! Nagyon jól éreztük magunkat, január közepén találkoztunk utoljára a rokonsággal, azóta a betegségek nehezítették a találkozások megszervezését. Volt, aki Zitát még mászva látta utoljára, így ment az elcsodálkozás, hogy már milyen ügyesen jön-megy. És, tényleg kis ügyes volt, jött-ment, játszott, tologatott:

nem szeppent meg a sok embertől, és iszonyúan jól bírta az estét, pedig csak egy szűk órát aludt délben az autóban, fél egytől fent volt, a tortázás meg csak fél kilenc körül következett. Akkor már nem járkált, csendben, ujjszopogatva karon "utazott" valamelyik szülőnél, de nem sírt, egyszóval kis hősnő volt. Hazafelé persze egyből beájultak, fél 10 tájékán csak felcipeltük őket, pizsit kaptak, és durmoltak tovább. :) Jó volt, jól esett, köszönjük!
(ja, és zárójeles hír, hogy végre láthattuk a pici Zsóka babát, akiről decemberben írtam egy
bejegyzést, hogy 31. hétre született, és, aki szombaton már kereken 3 hónapos volt. Az 1600 gramm körüli baba most már több mint 4 kiló, kis kerek pofija van, kis tünemény, ha anyukájától nem felejtem el elkérni az engedélyt a kép közlésére, berakom a képet is.)
A vasárnap nagy eseménye a biciklibeszerző körút volt, ami tulajdonképpen a Cora meglátogatásával ki is merült, de nekünk ez bőven elegendő volt. A történet ott kezdődött, hogy Kinga nagyobb bicajt szeretett volna, mert a 14''-es bicikli valóban kicsi kezdett már neki lenni. Húsvéti listára került, és most csak azért mentünk, hogy "méretet vegyünk", tudjuk, milyen méretű járgányt kérjünk a nyuszitól. Aztán úgy esett, hogy a megfelelő méretből csak 3 darab volt, nem lehetett tudni, Jani mikor tud visszamenni érte, ezért gyors döntés után elhoztuk tegnap a biciklit. Kingával megbeszéltük, hogy inkább a nyuszi helyett veszzük meg, mert így jobb, nehogy ne legyen szegény nyuszinak. Húsvétre kap majd mást, ami persze már nem lesz ekkora volumenű ajándék, néhány ruhadarab várja a jövőheti húsvétot, az elég is lesz. Így meg jól jártunk, mert nem kell további köröket futni bicikli ügyben.
Kinga itthon fe is avatta, kis gyakorlás után klasszul megy vele, a kontrás fékre is átállt már a korábbi kormányfékes verzió után:

Azt is meg kell említeni, hogy Csilla is kapott biciklit, csak róla még nem sikerült képet csinálni, mert mikor csináltam volna, pont dühös volt a biciklire, és éppen földre borogatta, nem volt alkalmas a pillanat a fényképezésre. :) A Kinga meglévő biciklije kicsit nagy volt, tuliképi Kinga is nehezebben tanult meg rajta menni 2 éve, de akkor úgy gondoltuk, nyugodtan átugorhatjuk a 12'' -es méretet, egyből 14-essel kezdtünk. Mikor Csillát kérdeztem, hogy ő szeretne-e biciklit, majdnem visítva tiltakozott, hogy ő aztán hallani sem akar róla! No, gondoltam, akkor ez nekünk csak jó, főleg a pénztárcánknak, majd, ha akar, akkor beszélünk róla. Amúgy is azt terveztem, hogy inkább futóbiciklit veszünk kicsi méretben, de ezt is elnapoltuk. Nem akartam megvenni, ha úgysem akar vele menni.
Erre mi történt tegnap? Meglátta a kis rózsaszín bicikliket az áruházban, és onnantól kezdve vagy fél órán tekergett a sorok között. Eddig nem is tudtam, hogy tudja egyáltalán tekerni, most meg tessék. Néha segíteni kellett neki, még erősen lefelé néz a pedálra, de amúgy minden rendben a technikával. annyira lelkes volt, hogy beadtuk a derekunk, és azt is beraktuk a bevásárlókocsiba. Itthon egy ideig lelkesen tekert, késődélutánra azonban elfáradt, akkor már minden baja volt a keróval.
így most Kinga tanulgat az új, nagyobb biciklivel menni, Csilla úgy általában tanul biciklizni, állandóan segíteni kell neki, és emellett Zita meg motorozni tanul, úgyhogy lehet ide-oda rohangálni, tolni, segíteni. :) ez az új edzésprogramom. Ettől jobb nincs is, és én élvezem. :-))