-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szösszenet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szösszenet. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 21., szombat

E heti húzásaim

Azt hiszem, lassacskán el kéne érni valahogy, hogy többet aludjak, mert kezd a helyzet kimondottan rossz lenni. Vagy legalább azt a keveset ne Zita ágya végében összekuporodva, takaró nélkül, reggelre összefagyva. Ilyen kurta éjszakák után kezdek nem csodálkozni, hogy halmozom az Eseteket.

1. eset: talán kedden reggel történt. Nagyon kómás voltam, és kicsit levert is (talán ez is a tartós kialvatlanságból fakad), nem sok kedvem volt elkezdeni a napot. Mikor éppen egy perc nyugi állt be, gondoltam, gyorsan lemosom a körömlakkot a körmömről, ami itt-ott lekopott, és nem volt éppen építő látvány ilyen állapotában (pont emiatt nem festem túl gyakran, pedig amúgy jól állna, vagy ha igen, világos színekkel). Öntöttem is lelkesen a vattapamacsra a lemosófolyadékot, de csak nem "mozdult" a körömlakk. Hej, gondoltam, de extratartós ez a körömlakk, ezt reklámozni fogom, de azért már jó lenne, ha lejönne, mert ez így nem maradhat...

Ekkor lenéztem a flakonra, amiből öntöttem a folyadékot, és...arctonik volt...

Tanulság: egy jó ideig lehet, hogy tényleg mellőzhetném a körömlakkot, vagy tényleg rendet rakhatnánk alvás terén, ami viszont nem csak tőlem függ...hanem még legalább három hat éven aluli kiskorútól.

2. eset: tegnap, péntek délelőtt történt. Spontán ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy kakaós csigát sütök. Kenyérsütő gépem segítségével ez nem olyan bonyolult már számomra, hiszen a gép végzi a dagasztást és kelesztést, egyedül a sütés, ami kicsit több időt vesz igénybe (de még ez is rövidebb lenne, ha már a miházunkban laknánk, és "normális" méretű sütőm lenne, no, mindegy, majd lesz az is). A kenyérsütő táljába tényleg 10 perc belerakni a hozzávalókat, pont nekem való. Már minden bent volt, mikor tenném be a száraz élesztőt...nincs...egy zacskó sem...pedig nemrég vettünk legalább tízet...hova a szöszbe lett? Hát, király. Telefonáltam a főbérlőnknek, van nekik felesleges élesztő, igaz, "rendes" élesztő, de az sem gond. Jani átment érte autóval, kértem, hogy ne beszélgessen kivételesen sokat, mert már eleve késésben vagyok, és még másfél óra a dagasztás-kelesztés, nem lesz időm kisütni, ha a délutáni programra is oda akarunk érni.
PErsze azért beszélgetett, nagyjából akkor került be a gépbe a "cucc", amikor már készen akartam vele lenni. Ezt a fajta élesztőt meg is kell ugye futattni, gyorsan számoltam, mennyi kell majd. 50 grammos volt az élesztőkocka, számolgattam, hogy egy zacskó száraz élesztő kb. 2.5 dkg normál élesztőnek felel meg, nekem van 50 gramm, hát, az ugyan ennek az ötöde (!!!???), de megpróbáljuk...

Megpróbáltuk...mikor láttam, mekkorára nőtt a tészta a gépben, lassan elkezdett kattogni az agyam, mint valami lassított filmen, és hirtelen leesett, mekkorát tévedtem, pedig soha nincs semmi gondom a mértékegységátváltással. 50 gramm az ugye 5 deka, azt el kellett volna felezni. Kétszer annyi élesztő ment a tésztába, mint kellett volna...

Ezek után senki nem hiszi el, hogy nincs gondom a mértékegységátváltással. Amúgy. máskor.

A tésztát nem tudtam megmenteni, elkezdtem lisztet hozzágyúrni, de rengeteg kellett volna, valószínű liszt íze lett volna az egésznek, szóval, nem küzdöttem tovább.

A kenyérsütő belsejéről letakarítottam a kifutott kelt tésztát (mert jócskán túlkelt, kifolyt a melegítőszálra, gyönyörő projekt volt), ami olyan emléket hagy ezután bennem, hogy soha, de SOHA nem felejtem el, hogy 50 gramm az 5 deka, aminek a fele 2.5... :-))

Tanulság: el kell menni matek továbbképzésre vagy nem kellene kapkodni, ami amúgy hónapok óta jellemzi mindennapjaimat.

aztán délután sütöttem nagy hirtelen egy diós muffint baracklekvárral, de mielőtt nagyon beledurrantottam volna a sütés közepébe, megnéztem, megvan-e még az a zacskó darált dió a kamrában, amire úgy emlékeztem, hogy ott volt...Ott volt, lett muffin, bár Csillát ez nem vidította fel, ő kizárólag kakaós csigát akart. A kakaós csiga sütést meg kell ismételni, majd ha beszereztünk valahonnan élesztőt. Most már nincs pofám kérni...

2010. július 22., csütörtök

Csend van

Csend van. El sem hiszem.

Zita alszik, a nagyokat pedig Jani elvitte mamához, akinek szerdától két és fél hetes leállás van a gyárban, így vállalta a két nagyobbik Nokedlimet. ott is alszanak, és majd pénteken vagy szombat reggel jönnek haza, attól függően, hogy bírják a felek. :-)

nekem rengeteg dolgom a hétvégi nagy családi buli kapcsán (aminek nagyon örülök, félreértés ne essék!), így most megyek dolgozgatni, de végre nyugodtan tehetem mindezt. Ez nálam nagy szó. felfoghatjuk úgy is, hogy nagymami szponzorált nekem egy névnapi kerti partit, amiért hálás vagyok.

A dolgozgatás mellett pedig élvezem a csendet. És saját gondolataimat. vagy netán beteszek egy cd-t, és azt. Jó érzés kicsit fellélegezni.

2010. június 26., szombat

Mínusz feles

Visszaolvastam az előző bejegyzésem, és ha 1-5-ig terjedő skálán akarnám értékelni, akkor kb. -0.5-öt adnék rá. Jóindulattal.

Visszaolvastam én ezt írás közben és után is, de azt hiszem, valami nem lett jó. Talán túl sok téma került egy bejegyzésbe. Csak írtam és írtam, jött mindenféle, de azt hiszem, jobb lett volna a témákat különválasztani. Sejtettem én ezt már akkor is, mikor a "közzététel" gombra nyomtam, de ahhoz már túl sokat dolgoztam vele, hogy egyáltalán ne tegyem közzé. Zita is felébredt közben, nem maradt idő további szerkesztésre.

Ezer elnézést, legközelebb szétválasztom inkább a háromgyerekes élet nehézségeiről és az én belső harcaimról, gondolataimról szóló posztokat, mert mindkettő hosszú és szinte kimeríthetetlen, tanulságos téma. Addig meg marad ez a kicsit ömlesztett, hosszú iromány.

2010. június 17., csütörtök

Szolgálati

Szendehelyiek, figyelem!

Rövidesen elaltatom Zitát, és mivel Jani itthonról dolgozik, az autó a garázsban, ezért Zita alvásidejében kimegyek vezetni a faluba.

Ez nem fenyegetés akar lenni, csupán figyelmeztetés. :)

Ezért kérem a tisztelt falulakókat, hogy húzódjanak házaikba biztonságos helyre, értékeiket is helyezzék biztonságos helyre, és kb. 2-ig ki ne mozduljanak! A saját és családtagjainak testi, lelki épsége érdekében.

Azért persze igyekszem senkiben, semmiben kárt tenni, biztosíték gyanánt két gyermekem jelen lesz a hátsó ülésen, ez kellő indok az óvatosságra.

Együttműködésüket, türelmüket nagyra értékelem és nagyon köszönöm!! :)

És a végén megjegyezném, hogy természetesen ez most csak vicc, nem lesz ez olyan vészes (remélem :-))) ) De muszáj gyakorolnom. :) A hétvégi családi szülinapról, Romhányból jó lenne nekem hazahozni a családot, hogy Jani évek után végre ismét tudjon egyet koccintani. Mert az ő szülinapját is ünnepeljük ám!

2009. október 8., csütörtök

Köszönet-szösszenet

Mielőtt elfelejtem, nagyon köszönöm Zita nevében is a sok kedves köszöntést sms-ben, emailben, szóban és nem utolsó sorban a blogon keresztül! Nagyon jól esett a megemlékezés! :)

2009. június 26., péntek

Szösszenet: nézőpont kérdése

Délután anyósomék elvitték Kingát, ott alszik náluk.
"Csak" a két kicsi maradt itthon. Ez ma nagyon nagy könnyebbségnek tűnik. Nagy a csend.

Két éve ez alapfelállás volt, egy két és fél éves és fél éves együtt, és nagynak tűnt a "zaj". Akkor még nem tudtam, hogy egyszer ez a zaj csendnek fog valamihez képest tűnni. És azt sem tudtam, milyen klasszul meg lehet szokni a magasabb zajszintet. Simmmán. ;-)

Azért hiányzik a kis főzajos, de nagy örömmel, lelkesen integetve ment mamáékhoz. Holnap amúgy is találkozunk újabb szülinapozás keretében. Addig kicsit élvezem a csendet is. :-)) Hátha ebben a nagy csendben ki bírnánk találni Janival, hogy milyen ablakaink és ajtóink legyenek épülő házunkban. Fa vagy műanyag? Elsejéig meg kéne rendelni. Nagy összeg, számít az áfa. van dolog. Hála istennek. Ettől rosszabb soha ne legyen.
Aztán úgyis ébred valamelyik apróság, és újra "zaj" lesz. :-) De nem baj. Ettől nagyobb bajunk se legyen soha!
Daisypath Christmas tickers