Zita első lépései-videóval

sikerült, elkaptam, itt a hiteles bizonyíték, hogy legkisebb lányom lépked. :) Harcos csatakiáltással, ahogy kell!

Zita első lépései-újévi attrakció!

Zita ma, az új évet méltóan ünnepelve, megtette első néhány lépését!!!!

Először délelőtt. Tegnap óta rengetegszer felállt kapaszkodás nélkül, ami amúgy megy neki, de mióta megtanulta, nem nagyon gyakorolta. Most hirtelen megtetszett neki, így napközben is sokszor találtuk úgy, hogy áll, és közben hadonászik, magyaráz. ezt tette délelőtt is, és eközben lépett két, pici apró lépést, enyhén merev, nyújtott lábakkal!

később is álldogált magában, látszott, hogy próbálna lépni, de valahogy nem jött össze, inkább kapaszkodót keresett vagy leült.

Este, miután a nagyok ismét egy éjszakát mamánál töltenek, hármasban ücsörögtünk a földön egy kis tévénézés erejéig, amikor is Zita szemben velem felállt, és hasonló stílusban mint délelőtt, kb. 5 lépést tett felém, majd rámborult nagy mosollyal.

Janival mi is nem kicsit mosolyogtunk.

Nagyon örülök, azt nem is kell mondani!

Most már tényleg elhiszem, hogy egyszer csak megtanul járni ez csöpp lány!!! :-)))

Zita feláll-képekkel, videóval

Itt van a legkisebb leányunk, amint diadalittasan áll az egyik sikeres felállás után. A kép minősége csapnivaló, nézze el mindenki a meghatottságtól csak pislogó fotósnak. :) Váratlanul érte a helyzet, ugyanis... :)

tá-dámm!
No: azért én továbbra is imádom és megbírnám zabálni (mindig) ezeket a kis vékony harisnyás lábikókat és azt a pelusos popót! :) ezt is tessék nekem megbocsátani. :)
És a produkció:

A 14 hónapos Zita

A nagy események (szülinap, Miku, ovis kezdés) miatt majdnem feledésbe merült, hogy ez a pici lány szintén “hófordult”.

Az utóbbi hetek legfőbb témája, hogy mikor indul el Zita, mert, hogy eddig még ezt nem tette meg. ebben a hónapban egyre ügyesebb lett a kapaszkodva lépegetésben, már hosszabb távra is eljutott úgy, hogy bútordarabokba kapaszkodott. Kézen fogva is egész stabilan megy, a lábfeje már nem dől befelé, és nem is rogyik le, sőt, ha megpróbálom leültetni, talpra áll, nem hagyja, hogy leültessem, inkább menne, sétálna. A dolog szépséghibája, hogy nekem általában nincs időm vele hosszasan sétálgatni a lakásban, galád módon mindig mondom neki, hogy tanuljon meg járni, aztán előtte a világ! Ilyenkor keservesen felsír, tehetetelen, érezhető, hogy menne már, de nem tud. Ha a nagyok futkároznak, kengurulabdáznak, ő is teper négykézláb utánuk, de ez kezd lassú lenni neki, érthető. viszont én sem vagyok varázsló (bár az lennék kis időre), a járás tudományát nem tudom a lábaiba varázsolni. Én szeretném a legjobban, ha menne már, mert nagyon fárasztó, hogy letenni sem lehet sehol, hogy állandóan cipelni kell, téli menetfelszerelésben ez nem túl tuti, főleg, hogy a másik két hölgyet is navigálni kell eközben.

aztán éppen a minap kezdtem kicsit elkeseredni, hogy nem haladunk járásügyben semmit, tudván, hogy elméletileg még ez normális, csak önző módon én sürgetem már a folyamatot, mikor ma nagy hirtelen kapaszkodás nélkül felállt! De mint a villám, mint aki hetek óta ezt csinálja! Rohantam a gépért, nehogy lemaradjak, de felesleges volt az aggódás, mert kismilliószor megcsinálta egymás után. többször hosszasan úgy is maradt, és kacagva nézett körbe, majd lehuppant a földre, és kezdte előlről. Az egész ráadásul olyan zitás volt: nyoma nem volt eddig, hogy fel akarna állni ily módon, végül egyik pillantról a másikra megcsinálta, de úgy, mint aki világ életében ezt csinálta! Nekem ez most hatalmas öröm. Innentől fogva bizakodom, hátha a 15 hónapos összefoglalóba belekerülnek az első lépésekről a történetek.

Zita amúgy meg egy nagy mosolyalbum, nem fér már a bőrébe, etetni etetőszékben lehetetlen, állandóan feláll. Ilyenkor ölbeveszem, így eszik egy ideig, viszont én nem tudok úgy mozogni, kiszolgálni és jómagam étkét is elfogyasztani. ráadásul így sem marad sokáig nyugton, így sokszor van az, hogy uzsira, tízóraira kölesgolyó, alma megy be a szobába, és engedem , hogy jöttében-mentében egyen, mert egyébként csak egy-két falat csúszna le a torkán. Kingával is ez volt a helyzet, hogy ha úgy etettem, hogy közben futhatta köreit, akkor minden OK volt, asztalnál nem bírt megmaradni. Zitával is mindig asztalnál kezdünk, próbálom ott tartani, amíg lehet, utána engedem kicsit mozogni. Csak így nem lehet őt röviden etetni, mindig elhúzódik, amit nem szeretek, de majd alakul ez is (Kingával is rendeződött, lehiggadt, rájött, hogy a sok érdekes felfedeznivaló megvárja evés után is).

még szopizik lelkesen, szopival alszik el, és éjszaka is többször ébred, és szopival alszik vissza. Újabb szokása, hogy ha én is bent vagyok a hálóban, akkor nem hajlandó a kiságyban visszaaludni. Ilyenkor vagy átmegyek a dolgozóba aludni, vagy nagy kómásan magam mellé veszem. ezt sem szeretem túlzottan, de olyan álmos vagyok ilyenkor, hogy gondolkozni nem tudok, egy vágyam van csak: aludni. Valamelyik reggel Jani ébresztett, hason aludtam, Zita a térdhajlatom környékén a lábamon keresztben feküdt,aludt, mozdulni sem tudtam, és a kis lábas nadrágja lejött róla. hogy mi történt, hogy kaparta le magáról a nadrágot, mi volt, fogalmam sincs, arra ébredtem, hogy Jani emeli le rólam a kis csajt. Nos, ilyenek az éjszakák általában, de persze vannak kevésbé kalandosak is. Azért legtitkosabb vágyaim listájára felkerült egy legalább hatórás, egyhuzamban történő alvás... J

Az oviban mindig beteper a szobákba, marhára nem zavarja a sok gyerek vagy ha a dadusok, óvónők felveszik, de ha fáradt, és lát engem, akkor csak én vagyok az egyetlen vigaszt nyújtó személy.

Nagyon nehéz már vele amiatt, hogy nem megy, ki tudok borulni, hogy állandóan ölben lenne, hogy úgy csinálom a házi munkát, hogy ő sokszor a csípőmön utazik, ugyanakkor imádom nézni, ahogy gödrös, párnás kezeit a magasba emeli, és mutatja a lámpát; ahogy figyeli a röpködő legyet és mutatja is; hogy a fülemhez teszi a mobiltelefont és valamit karattyol ilyenkor; hogy olyan baba még; ahogy olykor elmélyülten, szuszogva lapozza ide-oda az Anna és Peti-könyveket; ahogy csattogva mászik; ahogy kőprofin mászik fel a lépcsőn; és amikor fáradt, mutatóujját szopogatva rámdől, hozzámbújik, és ez szuper érzés!

És zárógondolatként: eddig az volt a “rend”, hogy ha 14, illetve 13 hónapos gyermekem volt, terhes lettem a következővel, az ezt követő hónapjaikat mindig növekvő pocak mellett éltem le. No, most “rendbontóak” vagyunk, hiszen 14 hónapos babám van, de nem jön a következő. Se most, se később.

Én nem is tudom, hogy lehet-e úgy élni mondjuk egy másfél éves gyerek mellett, hogy közben nem óriási a pocakom vagy, hogy milyen az, amikor motorozni tanul, és én futva is lépést tudok vele tartani, nem félve attól, hogy menten megszülök… hát, most majd megtudom! J

ui: jövök nemsoká az "állós" képekkel és videóval.

Zita 13 hónapos

Nos, az a helyzet, hogy ez a lány egyre ügyesedik. Ehhez kétség nem fér.

Zita továbbra is a kényelmes gyerekek táborát erősíti. Nem kapkod el semmit. Ugyan a szülinapja előestéjén már kapaszkodva felállt, csak erről sunnyogva nem számoltam be, és ezt azóta is lelkesen gyakorolja, sőt, egyre erősebben, gyorsabban teszi, a tudomány itt meg is állt. Az oviban ugyan a cipőfelhúzáshoz letett padba kapaszkodva egyszer lépkedett néhány lépést, de az is egyszeri eset volt. A járástól szerintem még nagyon messze vagyunk, Természetesen nincs elkésve, továbbra is normális a ráérős tempója, csak én kezdek már kicsit fáradni. Jó volna, ha elindulna, hogy fizikailag kicsit helyrerázódjak. Kívánom mindezt úgy, hogy mindenki mondogatja, hogy akkor majd meg szaladhatok utána. Ez nálam azonban nem hat, én a másik két lánynál is úgy találtam, hogy inkább utána, mint vele. Az oviban például Csillára mindig rájön a pisilhetnék. Ahogy beérünk. Míg Kinga átöltözik, addig én megpisiltetem a kabátos Csillát, Zita ezalatt a mosdóban négykézláb mászkál, mert ugyan hova tegyem a dedet, ha a kocsiban hagyom kint, egy-két perc után méltatlankodva sír, joggal, és hideg is van. Szóval, klassz, ahogy ott mászkál, majd pár pillanat múlva veszi szájába a mutatóujját, ahogy azt szopogatni szokta. Nem ecsetelném, mennyire örülök ebben az influenzapánikos időszakban, pláne, hogy meghoztam a nehéz döntést, hogy ne oltsunk. Na, mindegy. Egyszer csak elindul Zita, és kevesebb lesz az efféle stressz. Ha karácsonyra meglepne ezzel a tudománnyal, már jók lennénk! J Addig meg élvezem a látványt, amint vigyorogva, kis kezeit a földre csapva, riszáló popóval mászik, hát, azért az imádnivaló!

A lépcsőn bezzeg fürgén mászik felfelé! Úgy felmegy az emeletre mint a pinty, csak nem árt mögötte lenni, ha rosszul tenné a lábát. De amúgy már többször felment segítség nélkül, csak bátorító támogatással a háta mögött. Zárjuk is a lépcsőnél a csapóajtót, nehogy baleset legyen.

egyre több „okos” dolgot csinál mint pl. beteszi a csatot a hajamba, etet (az én számba teszi a falatot a sajátja helyett, hurrá). Ha éppen olyanja van, elszöszmötöl, de egyre gyakrabban anyuka csípőjén szeret utazni inkább (anyuka csípője ezt nem imádja már… J ), imád szekrényből ruhákat kihajigálni (én kevésbé vissza J ), imád minden szöszt bekapni (én kevésbé imádom, és állandóan stresszelek a takarítás miatt), és nemcsak szöszöket, hanem játékokat is. Akárhogy vigyázok, Csilla valahogy mindig úgy borítja ki a Barbie babák cipőit vagy hozza be a csatos dobozt, hogy Zita is elérje, aztán rohanhatok. Lepakolja a lányok rajzolós asztalát, amin amúgy is mindig káosz van (főleg, hogy Csilla imád vagdosni, és állandó papírhalom van az asztalok alatt, na, ehhez jön most jó nagy kupac filctoll és ceruza, wow!), de ezeket az asztalokat nem tudom megszüntetni. Nem baj, amíg kárt nem tesz magában, veszélytelen a kaland, csak nekem kell (megint) pakolni. J

Evése most nem túl jó, hol tetszik neki az étel, hol nem. Még mindig két ujjával „csipeszelve” eszik a legszívesebben, de már kapta be a falatot villával is. Ha villával nyújtom a falatot, leveszi a villáról. Egyre többször csinálja, hogy nagy kedvvel elkezd enni, majd hirtelen hátravágja magát az etetőszékben, megfeszül, sír. fogalmam sincs, mi baja ilyenkor, de utána nem kell neki az étel. Hogy most a foga jön, nincs étvágya, vagy egyedül szeretne csinálni dolgokat, csak találgatom. Mindenesetre elkezdtem vele is kicsit küzdeni, hogy elegendő táplálékhoz jusson. Szopizik még sokat, főleg elalvásnál, de ha nyűgös, továbbra is megkínálom, utána jobb a kedve, megint le lehet tenni kicsit játszani.

Éjszaka meg aztán szopizunk nyakra-főre, mert az éjszakák kezdenek ám jól kitalált krimivé változni. Az egyik újdonság az, hogy ha szopizik és utána beteszem az ágyba, hirtelen felül, és sír. Mintha nem akarná, hogy ott hagyjam, hogy egyedül hagyjam. Visszafektetem, betakarom, de keservesen sír tovább. ott hagyom, mert ha álmos, ez csak pár másodperc. HA nem álmos, akkor lehet mindent elölről kezdeni, és várni, hogy elálmosodjon. Éjszaka ez úgy néz ki, hogy mivel vele alszok egy szobában, nem alszik vissza pici sírás után, hanem áll az ágy végében, és néz, várja, hogy kivegyem. Már sokszor rázza a fejét szopi után, jelezvén, hogy ne tegyem be az ágyba, és „evez” a nagyágy felé. Eddig azt csináltam, hogy magam mellé vettem, annak ellenére, hogy tudom, jó úton vagyunk „elrontás” felé. De ő nem aludt, hanem elkezdett kínlódni. Irtó álmos ugyan, állandóan felül, hozzámbújik valamilyen formában, fejét nekem dugja, keresztbefekszik rajtam, és még a jóég tudja hogyan, és ez nagyon fárasztó. Hosszú idő után elalszik ugyan, de én teljesen kimerülök, mert én persze gyorsan elszenderülök, és nagyon rossz, ahogy félálomból ugrok, ha úgy érzem, hogy leesik, átesik, stb. Összefoglalva: szeretné valahogy, hogy ott legyek elalvásnál, de ha ott vagyok, az ébren tartja, tehát sakk-matt. Ez az egész így nagyon nem jó, ezért egyre gyakrabban alszom a dolgozószoba kanapéján. Ha ugyanis kimegyek a szobából, pár másodperc múlva csend van. Így talán átvészeljük ezt az időszakot, aztán egyszer talán abbamarad a letevés utáni sírás. nagyon jó lenne, mert két rosszul alvó gyerek mellé ha Zita is felsorakozik harmadiknak, megbolondulunk. Már így is. J

Még kétszer alszik, délelőtt és délután, általában oviból hazatérés után. Ez is nagy halálom már, mert ilyenkor késő este alszik csak el. E téren is várom az enyhülést, hogy beálljunk az egy alvásra, addig meg küzdögetünk, sakkozunk, napirendbe nyúlunk, éssatöbbi.

egy szó mnt száz, eltelt ugyan a „bűvös” első év, de én még nem érzem, hogy javult volna valamit az életünk minősége, már ami a feladatok, programok szervezését illeti. Zita nem megy még, csúsztatott a napirendje a másik kettőhöz képest, egyedül az evés jobb, mert a mi ételeinket eszi. Most kíváncsi vagyok, hoz-e némi enyhülést a 14. hónap.

addig pedig...

így állunk most

így imádjuk apát, mert apa az szent és csak egy van :)
Útban felfelé
csak a hátát látjuk :)

Újabb Zita-első produkciók

Ma Zita a pelenkázón oldalra fordult, és oldalt nyomva magát, felült. Nézem, hogy mit csinál. Olyan furcsa. Pedig semmi rendkívülit nem tett. Felült. Mégis furcsa. Ja, hogy eddig ily módon még nem ült fel? Ja, az lehet az ok. Mert eddig hasonfekvésben nyomta a popsiját a lábai közé, majd karral feltolta magát. Csillánál emlékszem, hogy 8 hónapos kora körül nagy erőlködés és szuszogás közepette lett meg ez a felülés, az valahogy jobban feltűnt. Most Zita már mint a villám ült fel így. Ez is úgy ment mint minden más: Zita-módra-semmi jele a dolognak, egyik nap nem csinálja, másik nap villámgyorsan.

Ma megvolt az első nap, hogy csak egyszer aludt. Nem hiszem, hogy ez állandósulni fog még egy ideig, nagyban függ az alvása a napi programtól, alvás hosszától, reggeli kelés időpontjától. Ma reggel 8-kor keltettem (este sokáig szórakoztatott :-P ), mert rohanni kellett az oviba, csak hamarabb nem tudtam, mert lefoglalt a másik két haramianő öltözés körüli mizériája. 8-ra lenne jó az oviba beérni, ebben a hónapban ez még nem sikerült…No, mindegy, Zita akkor kelt, és délelőtt is tovább bírta ébren. Nem 3 óra ébrenlét után kezdett fáradni, hanem később, elmúlt fél 12, mire elaludt. ÉS aludt 3 órát. Ez nekem tutttti lenne a jövőben, mert így Csillát is el tudom szépen altatni, mint ma, és volt egy bő órám. Gyerek nélkül (mármint alvó gyerekkel), csendben. Ilyen se nagyon volt az utóbbi hónapokban. Furcsa is volt. A délutáni alvása után fél 6 körül vártam, hogy elálmosodik Zita, de üvöltött csak az ágyában. Kivettem, levittem, majd ma a kivételesen korán hazaérő apjával nagy kacajokkal hintázott (Jani mindig jó magasra löki, én oda se merek nézni, Apa azt mondja, hogy bírja-kacajból ítélve tényleg jól bírja a kiképzést), tehát álmosságnak nyoma nem volt. Még vacsizott egy nagyot, fürdött, végigvárt hozzámbújva két nővérke-fürdését, ekkor más nagy cuppogásal szopogatta a kis mutaóujját, ahogy szokta, majd most, negyed 9-kor egy rövid szopival mély álomba merült.

Úgyhogy ez is kipipa, meglátjuk, mikor lesz végleges ez az egyalvásos rendszer. Nem lenne kifogásom ellene (az egész napos gyerekaltatás sem olyan buli egy idő után), viszont így, hogy nem jár még, ez is fárasztó. egy ideig elmászkál, szöszmötöl, de hamar megunja, és akkor odamászik a lábamhoz, jelezvén, hogy vegyem fel. És akkor cipelhetem a kis sejhaját. Ha még csak ennyi lenne, nem lenne gond, de eközben általában vacsit kellene csinálni, macskát etetni, udvaron játszani két másik leánnyal. Súlyzóval nehezítettek az efféle tevékenységek, de majd eljön a nagy járás időszaka is. Én pedig bevonulhatok valami szanatóriumba, hogy regenerálódjak majd’ ötévnyi babasejhaj-és pocakcipelés után. J

Nagyon gyorsan mászik most már Zita, egyre kevesebbet kúszik. Egy hete még néhány ütem mászás után kúszásra váltott, most már szinte folyamatosan mászik. A küszöbökön is egyre inkább mászva jut keresztül, eddig kizárólag kúszva. A teraszajtó sokszor egy ajtótámasszal be van támasztva belülről,hogy ne nyíljon ki, mert Mózi cica állandóan berohangál, egyelőre nem nagyon hagyom nyitva az ajtót. ráadásul Zita is pikk-pakk kikúszik a teraszra, és ha nem figyelek, vagy kicsúszik a rács alatt vagy leesik a lépcsőn. Egyik sem túl vonzó lehetőség. Erre nagyon kell figyelni, főleg, hogy az ajtótámaszt is el tudja venni, és jártam már úgy, hogy a fürdőben készültem a délutáni “ovijáratra”, mikor gyanús lett a nagy csend. egyik pillantról a másikra villant be, hogy esetleg elvette az ajtótámaszt a kis mászómanó, és ki tudja, mi történt vele…hála istennek semmi, de tényleg kint volt a teraszon, csak szerencsére jobbra indult, ahol nincs lépcső, és csak annyi károm keletkezett, hogy a nagyobb cserepekben lévő paradicsomokról néhány zöld szemet “leszüretelt”. ez legyen a legnagyobb bajom. Ha a másik irányba indul lépcső jön… Most már tudom, hogy kitanulta a fortélyt, én is résen vagyok. J De a hűvös idők is közelednek, a teraszajtó sem lesz annyit nyitva.

ettől függetlenül örömmel látom, hogy fejlődik, minden nappal egy hajszállal erősebb, fifikásabb a csajszi. Így van ez rendjén egy mindjárt egyéves kis hölgy esetében, ugyehogyugye? J

Kinga, az akrobata

A sort Kinga folytatta. Nála már nem aggódtam túlzottan, sokkal stabilabban fogja a kötelet, meg amúgy is hónapok óta mutatványozik a hinta korlátjain, tehát van eloélet, tapasztalat. És persze az egészet Csilla tole tanulta. Amit Kinga 4.5 évesen, azt Csilla 2.5 évesen. Így van ez, kérem szépen. :)

És, mivel technikai gondok adódtak (másodjára nem tudom egyszerűen a videó kódját ide bemásolni, amely problémával gyakran szembesülök, és bosszant kicsit, de időm nincs kibogozni a dolgot), ezért Kinga videójának a linkjét biggyesztem IDE. Itt lehet megtekinteni, ahogy lengedezik a leányzó.

Nos, ilyen produkcióval búcsúztatjuk a nyarat, bár remélem, az idő kegyes lesz még hozzánk egy ideig. Egy gyors telekrerándulással szerettük volna még este "lezárni" az idei nem túl nyaralós nyarat, de a lányok bojkottálták az akciót. Pedig megfürödtek, minden oksi volt, de Csilla elkezdett hisztizni a nadrág miatt, én meg feladtam. Így a fürdés utáni, alvás előtti kis autózás elmaradt, Jani ismét egyedül szaladt át elpakolni dolgokat, de sebaj. Az este is olyan volt mint a nyár: a lányok itthon várják, hogy este legyen, halálizgalom, Jani meg futkos, megy, alig várva, hogy kicsit valami döguncsi legyen. :-)) Hát, ezvan. De lesz ez még így se! :)

Most pedig megyek, ovis zsákot vasalok, és próbálok ma estétől totál fegyelmezetten mindig időben lefeküdni...Kíváncsi vagyok, mennyi jön ebből össze hosszú távon. :-)

Csilla, az akrobata

Jani két kötelet feszített ki nemrég a terasz korlátja és a fűzfa között, amin lenghetnek a csajok.

A mutatványozást Csilla kezdte

Nekikészülés
Lógás, himbálózás, anyára szívinfarktus ráhozás, hogy mikor csúszik ki a kezéből a kötél, és esik a polifoamra. Ami nem ad túlzottan megnyugtató biztonságot, így később odatettem Kinga ovis szivacsát is.

A videón bekiáltó anyai hang szerintem tökéletesen elárulja az aggódás mértékét. :)

Zita felült magától!

Ma délelőtt történt, hogy-szerintem legalábbis- Zita felült magától, életében először.

A földön ücsörögve játszott. Én a konyhában csináltam valamit, de ráláttam, és észrevettem, hogy már hason hol kúszik, hol kalimpál (nekem csak repülőzik). Aztán pár perc múlva látom, hogy megint ülve “lapoz” egy könyvet.

Az a nagy helyzet, hogy először azt hittem, hülye vagyok és rosszul látok. Be is szaladtam a nappaliba megkérdezni a lányokat, hogy ők ültették-e fel Zitát. Elmélyült játékból néztek fel, azt sem tudták, hogy Zita mit csinált éppen vagy hol van. Tehát nem. Elbizonytalanodtam, hogy tényleg hasalt-e. De hát, azt láttam!! Szóval felült. Hátjólvan. Zita csak nézett rám, mosolyogott, fogalma nem volt arról, hogy édesanyja miért vigyorog rá olyan veszettül. J

Délután aztán lehet, hogy láttam a technikát: hasonfekvés, karral kinyomás, kis hátrafelé csúszás a padlón, majd a hátrafelé álló lábak megakadnak, beül a lábai közé, karral még tol magán kicsit, és már meg is van. Délután is csak az utolsó mozdulatot láttam, ahogy eligazítja magát ülő helyzetében, de akkor biztos voltam benne, hogy tényleg hasalt, tehát az is biztos volt, hogy felült. Szóval, nem vagyok hülye. huh! :-)

Ez is biztos olyan lesz mint a többi új tudománya: ezt most mutatóban megcsinálta, aztán lehet, hogy kis időnek el kell telnie míg újra megcsinálja, de akkor meg nem lehet már leállítani. Azaz, egyik nap nem csinál valamit, másik nap már sokszor, profin és stabilan. Ez a tipikus Zita-féle mozgásfejlődési stratégia.

Én meg most csak örülgetek. Nagyon örülgetek, hogy ügyesedik! J

Zita kúszik!

Azt hiszem, határozottan kijelenthetem végre, hogy Zita elkezdett kúszni.

Néhány kúszómozdulatot már tesz egy ideje, de mindig leáll: vagy mert nem csúszik könnyen a szőnyeg vagy mert akad látnivaló (a lányok), ami eltereli a figyelmét. Vagy a nagyok aranyosak és figyelmesek, és odaviszik neki a kiszemelt játékot, így nincs motiváció, amihez oda lehetne kúszni. ;)

Tegnap aztán akkor lepődtem meg először, mikor fürdetés után mentem vissza a fürdőbe Zitáért. Kis időre ott hagytam a neki kitett takarón, ahol a földön öltöztetni szoktam, mert valamiért át kellett szaladjak egy másik szobába. Egy-két perc volt. Mire visszaértem, Zitát hason az ajtóban találtam: a lelkem elindult utánam, majdnem ki is kúszott a fürdőszobából. Én meg majdnem ráléptem...J

A következő bizonyosságot éjjel egykor szereztem. :-P Zita valamiért nem aludt vissza, így jó kis “buli” vette kezdetét, csak nekünk kettőnknek. Levittem a nappaliba, letettem a földre, ő pedig kúszott. Jó nagy távot. Néha raktam elé valami érdekeset, néha abbahagyta, mert nehezen ment, de csak folytatta. A szőnyegről leérvén már könnyebben haladt, ügyesen és szuszogva csapta le a kis tenyereit, és küzdött. Imádnivaló volt. ezt még harmadjára is fantasztikus végignézni. :)

Én eközben ruhát hajtogattam, hgy valami hasznosat akkor csináljak már, ha fenn vagyunk, és nagy-nagy örömmel néztem Hármaskámat, hogy végre ő is elkezdett komolyabban helyet változtatni. Annyira vártam már, hogy valami elkezdődjön, mert lassan 10.5 hónapja én cipelem a kis sejhaját, ráadásul őt is frusztrálja, hogy nem ér el semmit. Ráadásul legutóbb Csillával el voltam kényeztetve, mert ő ilyen idősen megtette az első egy-két lépést egyedül, majd 11 hónaposan elindult. Ehhez képest Zita nagy lemaradásban van, ami nem baj és teljesen normális a fejlődése, és nem is verseny, csak a jó édesanyukájának lenne már könnyebb, ha előrébb járnánk. :) (tudom, nemsoká minden eljön a maga tempójában) Úgyhogy késői időpont ide vagy oda: megérte ezt látni, és kivételesen cseppet sem bántam, hogy az esti zuhanyzás reggelre maradt, és megint nem feküdtem le 2-nél előbb. :-P

Zita első kúszómozdulatai

Zittbaba kiharcolta magának is a teljes figyelmet: késő este nem aludt vissza egy szopival, hanem kipattant szemmel elkezdett evezni az ölemben, így másfél órát lenn szórakoztunk a nappaliban. Nem mondom, hogy örültem, de kiderült ez alatt a kis idő alatt, hogy tudja magát kúszásban húzni, sőt, ülve is húzza magát kicsit, bár így kis híjján orra bukik. Nagyon törtet és akar a lány, az biztos.

Azért jó, hogy végre hajlandó volt elaludni… (:-P)