-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falfestés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falfestés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 27., szerda

Építkezés: falbontás-2. felvonás

Valószínűleg nekünk ez lesz a hobbink vagy mi nem is tudnánk e nélkül élni, vagy nem is tudom, vagy csak egyszerűen mert a szakemberek rossz munkát végeztek, de: ismét bontani kell a falakat!

Az úgy volt, hogy... honnan is kezdjem? Hát, talán onnan, hogy aki nagyjából követi az eseményeket, az emlékszik, hogy decemberben vissza kellett bontani sok helyiségben a falakat, mert nem voltak egyenesek, vízszintesek. Nagy bosszúság volt, egy hónapot vesztettünk, új emberek kapcsolódtak be a helyrehozatalba, aztán úgy tűnt, azokat a hibákat kijavították, amik akkor adódtak. Akkor az volt a porbléma, hogy még a falakat alkotó alaposzlopokat nem rakták teljesen egy sorba, emiatt nem lehetett a szigetelést majd a burkolást úgy megcsinálni, hogy a falak egyenesek legyenek. No, sok-sok ellenőrzés mellett úgy tűnt, hogy ezek a hibák eltűntek, hogy sikerült egy olyan újabb módszerrel felrakni a szigetelésre először az osb-lapokat és rá a gipszkartont, amivel korrigálni lehetett ezeket a hibákat. Hurrá! Kezdtünk megnyugodni, nem olyan vészesnek látni az elvesztett egy hónapot, valamennyire kompenzál minket az építő cég (kötbér, konkrétan), tehát minden OK kezdett lenni. Legutóbb mutattam, ugye, milyen szépen haladnak már a festők, egész rendezett kinézete lett a belső, hálószobai részlegnek. Örültünk, reménykedtünk, meglesz ez, jó lesz ez!

Aztán tegnap reggel Jani úgy jött haza a telekről (reggel 7-kor már ott kezdett, hogy kivigye az alapozót a festéshez, amivel az ajtókat alapozzák a festők, és amit Jani használt még nyáron a falak külső oldalán), hogy kis wc-t és fürdőt lebontatta a festőkkel (akik amúgy más szárazburkolati munkát is vállalnak, mi eddig a festést kértük tőlük), mert a falak bizony nem voltak egyenesek. Én már akkor kiakadtam kicsit, hogy hogy lehet ez megint, de Jani akkor rohant, túlzottan sokat nem tudtunk csevegni.

Délután, mikor hazajött már azt közölte, hogy több falat is bontani kell, mert a probléma máshol is megvan. Először lefagyott szívem, lelkem, mindenem a hír hallatán, elborzadtam, hogy a szépen megcsinált, félig lefestett falakat ismét szigetelésig bontani kell, nem értettem, hogy történhet ez meg még egyszer. El is sírtam magam, mert én már nagyon költöznék, főleg az albi kisebb–nagyobb hibái és magas fenntartási költségei miatt (pl. tegnap is teljes gázzal ment a padlófűtés, mégis, mikor leültem Kinga mellé a kanapéra a nappaliban, majd megfagytam, úgy süvített be a hideg az ablaknál, rendesen dideregtem)

Sírni persze most nem lehet, cselekedni kell. Az a probléma, hogy ugyan sikerült az előző falegyenetlenséget egy olyan módszerrel javítani, hogy a fal egyenes legyen, de most úgy szögelték fel az osb-lapokat és rajtuk a gipszkartont, hogy azok további terhelésnél és a fagerendák száradása révén idővel meghajlanának, megtörnének. most képzeljünk el egy fürdőszobát, teljesen csempézve, és öt év múlva mondjuk szépen megtörik itt-ott a fuga, a csempe, behajlik a fal a terheléstől. Nos, nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet hagyni. akár tetszik, akár nem, újra kell csináltatni. Janit is kérdeztem, hogy ő nem tudta volna-e észrevenni, de szegénykém csak arra figyelt, ami addig hibás volt, azt ellenőrizte, hogy javították-e, arra nem gondolhatott, hogy a javítás is rosszul van megcsinálva. Nincs ugyanis kimerevítve eléggé az osb és a gipszkarton, sűrűbben kellett volna felszögelni, kb. 30 centinként, most meg néhol 70 centi kihagyás is van. Remek.

ezen a képen látszik, hogy mérőszalaghoz képest mennyire be van hajolva a fal!! Egyáltalán nem fekszik rá (amúgy, ha jól látom, ez a kis fürdőnknél a zuhanyzó helye):

Az ember ilyenkor puffog (és akkor nagyon finoman fejeztem ki magam), hogy ezek az emberek most nálunk tanulják a szakmát vagy mi van? De nem igen, mert az építő cég az ország más részén is csináltatott velük ilyen munkát, tehát egyrészt nem most kezdték másrészt az építő cég sem ismeretlen embereket alkalmazott. De ha ilyen munkát végeztek itt, lehet, hogy máshol is így dolgoznak? Csak ott nem derült ki, mert a tulaj nem járt ki annyit szemlére? Kaptak egy kulcsot, megcsináltak mindent, a falakat a saját festők szépen “kozmetikázták”, aztán jött a tulaj a kulcsrakész házba, hogy hurrá, minden szép és jó? Most meg lehet, hogy dőlnek, repednek a falai? Vagy másoknak mázlijuk volt? Hát, nem tudom. Mindenesetre az egy jel, hogy a múltkori esetünknél az építő cég sebesen kiküldött ellenőröket más építkezésre is, hogy ott is előfordultak-e a hibák, tehát igencsak akkor kapták fel a fejüket, hogy hoppá, itt valami nincs rendben! Jani kinyitotta a száját, kifogásolt, és lehet, hogy ezzel nyitotta fel bizonyos emberek szemét. Kár, hogy ennek mi látjuk most kárát, de inkább most problémázzunk mint amikor ránkdől a fürdőszoba fala és többtíz vagy százezer forintos kárunk lesz. Egyébként ez véletlenül sem abból van, hogy ez gerendaház és kicsit máshogy épül mint egy tégla vagy könnyűszerkezetes! Ha valaki nem ért hozzá, trehány, figyelmetlen, akkor azt is ugyanúgy el lehet rontani, tele lehet halmozni hibával, mint bármi mást. Emlékszem, a pesti lakásunknál is mennyi probléma volt! Új építésű, 30 lakásos társasházban, az építő cég természetesen hatalmas csúszásban, igyekezett mihamarabb tető alá hozni a házat és átadogatni a lakásokat, no, ja, fizette vagy fizette volna a rakás kötbért, aztán végül minden lakástulaj panaszkodott hibákra, utólag kellett javítai vagy nem is lehetett javítani, csak a bosszúság maradt.

Van most bosszúság nálunk is bőven, de inkább most, mint később. Legalábbis ezzel tartjuk magunkban a lelket.

Egyébként egy másik érdekes pontja az ügynek a műszaki ellenőrünk, aki tegnap maga is megnézte a hibákat, és természetesen egyből “visszadobta” az egészet. A gond csak ez, hogy eddig túl gyakran nem volt kint a háznál, decemberben sem, pedig, szerintem illet volna. Jani beismerte, hogy talán abban hibázott, hogy nem “nyomta” jobban, hogy az úr hamarabb és gyakrabban kimenjen, mert akkor hamarabb kiderül talán az is, hogy nem elsőosztályú lambériát hoztak a falak belső felére! Hát, igen, tényleg nyomhatta volna Jani a dolgot jobban is, de én csak tovább háborgok, hogy könyörgöm, annak az embernek nem ez a munkája? Nem ezért fizetjük? A védőnőnk, ha mást nem is, de azt jól csinálja, hogy a településen lévő pici babák és gyermekek oltását, státuszvizsgálatait figyelemmel kíséri, szól, ha menni kell, felkeresi a szülőket, kimegy, odaadja az oltási értesítőt, stb., pedig sok gyerek van a keze alatt, töb települsé is tartozik hozzá, és túl sok pénzt nem is “akaszt” ezért”. Valami hasonlót kéne talán a műszaki ellenőrnek is csinálni, de lehet, hogy ez csak az én kósza elképzelésem és tévedek.Végül is, eddig nem volt nagy probléma az építkezésen, bár decemberben az első felvonásos falbontás már adhatott volna okot a szemlére. Néminemű, aprócska rákukkantásra a fejleményekre.

Mindegy, a helyzeten most ez nem változtat. Meg kell oldani a problémát, mégpedig sebesen. Jani reggel ismét kiment a telekre, megnézték, mit kell újra csinálni. Azóta nem beszéltünk, de tegnap úgy vélte, hogy az össze vizes helyiséget, a szülői hálót és az egész belső folyosót! A három lányszoba talán megússza, mert azt olyan ember gipszkartonozta, aki talán jól meg is csinálta. Talán. Az eddigi csapat tegnap délelőtt összepakolt és elhagyta a helyszínt, nyilvánvaló, hogy most már nem ők csinálják újra. Jani keresi az új embereket, valószínű meg is van, de majd erről írok, ha konkrét lesz. Az is biztos, hogy az építő céggel szerződést módosítunk, az anyagi vonulatán mindenképpen kell válatoztatni, ki, mit hogyan finanszíroz, stb. Mert azt szinte részletezni sem kell, hogy plusz munka valakinek újra osb-lapozni és gipszkartonozni a falakat, a villanyszerelőknek újra (immáron harmadjára) meg kell csinálni a villanybekötéseket, kábelezést, és nem biztos, hogy nagyon örülni fognak, a festőknek újra kell glettelni, alapozózni, stb. Arról az aprócska tényezőcskéről nem is beszélve, hogy ez nekünk mekkora pluszköltség, hogy tovább kell az albérletet is finanszírozni, nem egy lényegtelen tényező! Roppant vidám dolog ez!

És míg hétvégén azon problémáztunk, hogy vajon főbérlőnk Jani, aki a csempézést és padlólapozást csinálta volna a következő lépésként, vállalja-e, hogy az egyik helyiségben kicsit bonyolultabb burkolást választottam, meg egyáltalán, mikor és hogyan tudnánk megrendelni a burkolóanyagot, addig most, hogy váratlan helyzet adódott, azon morfondírozunk, hogy egyáltalán mikor jutunk megint a padlólapozás állapotának közelségébe. Hm, hm. Egyszer biztos! J


És itt van néhány kép, hogy a festők már milyen jól előrehaladtak a mennyezet és ajtók festésével (a natúr fenyőszín helyett most már a külső barna színben pompázik a mennyezet és néhány ajtó):
Festett és még nem festett plafon:
Festett szobaajtó:
A mennyezet és ajtófestést Jani szerette volna csinálni, de mostanában úgy elvan halmozva munkával, hogy a jó Isten sem tudja, mikor jutott volna oda, hogy megcsinálja. Így most csinálják a festők, amivel spórolni nem spórolunk, de muszáj haladni. Legalább ezzel... :) A festő legalább tényleg profi és szép munkát csinálnak. Bár ezen a folyosón bontani kell a falakat, egyelőre nem lesz ilyen szép, de majd egyszer csak megint lehet gyönyörködni! Reméljük. :)

2010. január 23., szombat

Építkezés: szombati szemle

Mint ahogy már említettem, ma délelőtt átmentek a lányok anyósomhoz. Együtt vittük őket, nagy-nagy örömmel maradtak ott, aminek nagyon örülök, mert ilyenkor én is jobban élvezem a szusszanást, mikor tudom, hogy ők sem kényszerűségből maradnak ott, hanem most már mindketten nagy élvezettel, különösen Csilla nagy eredmény. Mára ő is megtanulta, hogy megyünk értük, és mamánál minden más, talán kicsit engedékenyebb, amit jól ki kell élvezni. :)

Úgyhogy ők maradtak, mi pedig hármasban kimentünk a telekre. Zita elaludt az autóban, így őt kint hagytuk az autóban (járt a motor, nem hűlt ki az autó, és csak a vége felé ébredt fel, amiért hálás voltam neki, mert jól esett végre gyerek nélkül is kicsit körülnézni). Bementünk, és teljesen ámulatba estünk, mert volt változás. De nézzük sorban, igaz, nem pont ilyen sorrendben akartam mutatni, de nekem a blogger előreteszi azt a képet a blogban, amit utoljára töltök fel, így állandóan figyelni kell a sorrendre. Most elnéztem, így igazából kicsit össze-vissza lett a dolog, de szerintem megbocsátható. :)

A lépcsőház, ami még le van maradva, de itt még először tudni kell, hol lesz a felfelé vezető lépcső pihenője, így ezek a falak még csak ilyen szinten tartanak szigetelés és burkolás terén:
A konyha ablaka. A mesterek éppen ekkor rakták fel az ablak fölött az utolsó lambériacsíkokat. Ahol alatta osb-lap van, oda csempe kerül (Csempéről is mindjárt még bővebben):
Ez itt már a belső, nagyobb mellékhelyiség, egy wc és bidé helye egymás mellett. Ez a helyiség még "pöttyös" falú :)
A festő éppen a mi hálónkat festette le fehérre alapozás gyanánt. Ez a réteg megmutatja az esetleges hibákat, egyenetlenségeket, amiket még lehet javítani, de nem találtunk hibát, max. a szakember láthat itt-ott javítandó részeket:
Az egyikgyerekszoba, amit már lefestettek ezzel az alapozó fehérrel, és már teljesen kultúrált kinézete van ( a hajópadló sajnos nem látszik, a festés miatt le van takarva, de hát ez a normális "eljárás" :) ):
A belső folyosó szintén lefestve fehérre, két gyerekszoba ajtaja látható még. No, ez a fehérség volt a nagyon új, ettől már tényleg pofás a kinézete a belső helyiségeknek, nagyon tetszett.! :)
Újfent a folyosó a másik végről:
És ez a folyosó a nappaliból vezető közlekedőből nézve. Jobbra látszik a mi hálónk ajtaja:
Jó volt ott lenni, a nap is sütött, jól bevilágította az egész házat, most olyan szellősebb, tisztább volt minden, köszönhető annak is, hogy a festők rendszeresen takarítják maguk után a szemetet, így az is sokat számított. A lambériázásból is csak annyi hiányzott, ami a konyhában volt, meg persze a tetőtér, de ottjártunkkor is dolgoztak rajta a fiúk. A pincében pedig a villanyszerelők dolgoztak, még koradélután is, mikor Jani visszament lemérni a csempézendő helyiségeket.

A telekről ismét bementünk a váci csempeboltba, ahonnan jó eséllyel vesszük majd a burkolóanyagot, hogy egy-két apróságot megnézzek, árakat egyeztessek. Lehet, hogy módosul néhol a csempeválasztás, mert sikerült egy-két esetben elbizonytalanodnom. Nem sokáig lehet már bizonytalankodni. :)
Így ma este újra előveszem a csempeterveket, és azokban a helyiségekben, ahol eddig sem voltam 100%-ig elégedett a választással, ott újratervezem. Inkább most, mint hogy később megbánjam. Úgyhogy már azt hittem, hogy megvagyok a csempével, de mégsem. De nem bánom, mert lehet, hogy mégis bekerülhetnek a nagy kedvenc csempéim (ha Janit is meg tudom győzni :-)), a homlokráncoló pénz-és építésügyi miniszterünket, mellesleg joggal ráncolja azt a bizonyos okos homlokot :) ). A konyha teljesen megvan, ma eldőlt az étkező, talán a nappali, a benti nagy fürdő, a kinti kis wc, és a közelekdők. A kinti kis fürdő és a benti nagy wc kérdéses. Tudott valaki követni? :-))) /nem kell ám visszamondani ezt az egészet :)/

ehhez képest a falak színének kiválasztása már gyerkjátéknak tűnik. Ahhoz is kaptunk színpalettát, az valahogy nem okoz ekkora fejtörést. Talán azért is, mert ha mégsem tetszik, akkor idővel könnyen átfesthető. A csempe és padlólap viszont hosszabb időre szól.
No, megyek, mert legkisebb csemete ébredezik koraesti sziesztájából. Amiért csendesebb a ház, azért még maradt ellátandó gyermek! :-))

2010. január 19., kedd

Építkezés: villany, festés, lambéria, fűtés

Legfrissebb, délutánról származó képek, hírek. :)

A pincében világítanak a lámpák, ahogy az alábbi képen is látszik. Itt látszik a központi porszívó fehér csövezése is (a háttérben a falak mentén):
A szobák most már nem pöttyösek, lassan elkészül a glettelés, kezdődhet a festés. Először fehérrel kezdenek a mesterek, afféle alapozás jelleggel, a színes, végső réteg Janié lesz

A bejárati ajtónál, az előszobában elkészült a lambériázás:
Ugyanaz a közelekedő a bejárati ajtóból. Szemben a lépcsőház ajtónyílása, jobbra a nappali. A lépcsőházi ajtó holnap bekerülhetett volna, ha hirtelen nem találjuk ki, hogy mégis üveges legyen, mert akkor jön a lépcsőház felől is fény. Így sem lesz húdevilágos a szélfogó, de jobb lesz a helyzet, bár, oda nem is kell nagy fényáradat. Így a tele ajtó felhasználásra kerül a tetőtérben, ide pedig kerítünk egy üvegeset, amit talán csütörtökön be is rakhatnak. Amúgy a lépcsőházban látható létrán lehet jelenleg feljutni a tetőtérbe:
Írtam múltkor, hogy akadt "kicsi" gond a fűtéssel, némely részeken nem volt meleg a padló. Mára kiderült a turpisság: át lett fúrva egy helyen a fűtés csöve, ezért nem ment egy kör. Itt az átfúrt cső:
Az aljzatbetont megbontották, előkerült a kis "bűnös", és itt már, a javított "változat". A betont meg kijavítják azon a részen, ez nem nagy probléma.
A legészakibb gyerekszoba falán a kis termosztát, mutatja, bár nem nagyon látszik, hogy egy nap fűtés után már 14 fokra felfűtötte azt a helyiséget, pedig megy fel még meleg a tetőtérbe is, tehát van veszteségünk ( a 14 fok vasárnap volt, egy nap fűtés után, ma nem tudom, hol tartottunk). Ha viszont bekerül a lépcsőház ajtaja, jelentősen csökken ez a veszteség. A ház szigetelése viszont prímán viszgázik!
ezen a külső képen látszik, hogy bizony megy fel a meleg a tetőtérbe. A tető lenti részein van belülről szigetelés, hiszen ott lesz két vendégszoba, ott nem megy ki a meleg, nem olvad a hó. A szobák mennyezeti, vízszintes szigetelése azonban még nem kész, így a tető legfelső részébe feljut a meleg, ott el is olvad gyorsabban a hó. :)

2010. január 16., szombat

Építkezés: fűtés beüzemelése

Képek ehhez a bejegyzéshez most nincsenek, Jani nem is csinált újakat, állítása szerint sok újdonság külsőre nincs a házban. szerinte. :)

Ha külsőre nincs is, egy nagy változás mégis történt: a mai napon beüzemelték a fűtést!

Azért ez már valami (bár nekünk minden szegbeverés kezd VALAMI lenni, maga a sikersztori), ezzel már valamelyest komfortérzete is lehet bent az embernek. Eddig elég hideg volt, sokszor hidegebb mint kint, ha tehát mentünk, nyitva hagytuk az ajtót, hogy bejöjjön a jó kis plusz két fokos "meleg". :-)) Most már viszont lezárták a tetőteret és a földszintet egymással, be lehetett indítani a fűtést. Nagyjából jól ment a dolog, azért kis gixer itt is akadt. Jani csak fél szavakban tudta elmondani a csajok mellett, hogy mi volt a gond, a lényeg, hogy valahol a vízátfolyás a rendszerben nem tökéletes, de lehet reménykedni, hogy "csak" jég van bent, mert akkor az elolvad. Ha nem jég, akkor nem tudom, mi van, akkor utána kell járni. Szóval, drukk-drukk, hogy jég legyen! Hagy menjen a fűtés, szárítsa a falakat is, haladjon a munka! (és innentől kezdve két ház fűtésköltségeit fizetjük, hehe, vicces :), de nem baj, nem baj! )

Emellett a festők is dolgoztak egész nap, nagyon profin, gyorsan! Megnyugtató. :)
Több rétegben glettelik a falat, ami Jani szerint így már helyenként fehéres kezd lenni (és még ő mondja, hogy nincs szemmel látható változás! és nem kell képet csinálni... háát, irgum-burgum! :-D, no, de holnap magam veszem kézbe az irányítást és a fotoápárátot). A festők véleménye szerint február közepére lesz költözhető a ház, de ezt főleg az alapján mondja, hogy ők mikor lesznek készen. Hogy a padlólapozással-csempézéssel hogy haladunk, Jani hogy tudja lefesteni a falakat (a festők ugyanis csak előkészítik a falakat, a színes festés Janié, illetve a lambériát is ő festi), még nem látható előre. Szerintem már Janinak is "hiányzik" nyár óta egy kis falfestés...

Fűtésre visszatérve: azért is remélem, hogy működni fog, mert hoztunk némi áldozatot ezért a napért. Anyósom reggel hívott minket, hogy sógornőm szülinapját mégsem holnap náluk ünnepelnénk, hanem ma egy étteremben. Hogy el tudunk-e menni? hát, nem tudtunk, mert a fűtésbütykölés volt napirenden. Így mindenki ott volt rajtunk kívül. :( Azt hiszem, elsősorban Kinga vette szívére, hogy nem mentünk, utána pedig én. Nekem sem lett tuti napom, ismét itthon a lányokal egyedül, ebédfőzéses küzdelemmel, bezártsággal (bár délután sétáltunk egy nagyot, a két nagy kismotorral kitartóan megmászott jó néhány dombos utcát, le a kalappal). Nem lett volna rossz helyette inkább nagycsaládi ebéden részt venni a Szent Anna étteremben, ahol Csilla keresztelője után is ebédeltünk, és az egyszerű, mindennapos otthoni, hirtelen összedobott étel helyett valami különlegesebbet enni. Így jártunk, de reméljük, megérte a lemondás. :-) Aztán nemsoká mi is ott leszünk mindenhol, ahogy kell. :)

2010. január 14., csütörtök

Építkezés: több változás

Megint abban a helyzetben vagyok (szerencsére), hogy iparkodnom kell az építkezős beszámólóval, mert komolyan lemaradok. az pedig megengedhetetlen! :-))

A villanyszerelők felszereltek lámpákat a pincében, úgy mint a dolgozószobában:

Garázsban:
a lelógó fehér cső a központi porszívó csöve (ezt nem a villanyszerelők "művelték", hanem Attila, aki a fűtést és vizet szerelte/szereli a házban (legalább is remélem, hogy írom a dolgot, megint nem volt idő átbeszélni Janival az összes képet, amit késő este, majdnem éjszaka készített a házban)

Ééééés, megérkezett a légbefúvás "lelke", a hőcserélő egység, ami az egész légbefúvásos fűtést, levegőcserét működteti! Ehhez a fűtésrendszerhez nyertünk pénzt az államtól, fűtéskorszerűsítés címszóval, Jani még augusztusban adta be a pályázatot, októberben befogadták a pályázatot, és kicsivel később megtudtuk, hogy kaptunk pénzt. Enélkül nem tudom, hogy hogyan fizettük volna ki ezt az egységet, ugyanis ez a gépezet a "nehéz eset" anyagi szempontból az egész légbefúvásban. :)

Együtt a kazán és a hőcserélő, ja, és itt is lámpa és központi porszívó lelógó csöve :) Van itt minden! :)
Elméletileg hétvégén indul a fűtés a házban, ami azt jelenti, hogy lezárul a két szint (földszint és tetőtér), ez az alapfeltétele a dolognak.

ez már tetőtéri csendélet, ahogy kerülnek be a belső falak vázai, és sok helyen fent a szigetelés a tető belső felén

Középpontban a létránk, tá-dámm! :)


Ez itt pedig lent, a földszinten a belső folyosó, ahonnan a szobák nyílnak. Elkészült a gipszkartonozása ennek a helyiségnek is. Ide, a jobb oldalra tervezünk végig ikeás gardróbókat, ott, ahol nincsenek szobaajtók, azért sincs középen az ablak. Azért elég optimisták vagyunk, hogy az építkezés után még lesz pénzünk egyrészt gardróbot venni, másrészt megtölteni ennyi ruhával. :-))) Khm. :)
Ugyanaz a folyósó, csak Jani átment a másik végébe. Jobb oldalt a kékes falú helyiség a belső, nagyobb wc, ide vízálló kék gipszkarton borítás került. Jobbra, mellette van a nagy fürdő, de az nem látszik most a képen. A kis bemélyedés, ahol a piros csövek vannak tároló lesz, annak a hátsó falában fut egy csomó cső, de most már ez is el van takarva. Hihetetlen, hogy nemrég még egy hatalmas csőkáosz volt a ház, és most kezd valahogy letisztulni! :) Tovább, eggyel "feljebb" a pöttyös ajtófélfa már a közösségi térbe vezető folyosó, erről a folyosórészről nyílik a mi hálónk is, egy vékony csík erejéig látszik annak az ajtónyílása is.
A kép bal sarkában két ajtó látszik keskenyen, ezek a (talán) Zita és (tuti)Kinga szobái, kicsit távolabb pedig a (talán) Csilla szobájának ajtaja:


Jani kedden elment a festők teherautójával, és vettek néhány szobaajtót (itt a Zita-Kinga szobánál már fent vannak):

Amint elkészült a gipszkartonozás a szobákban, máris jöttek a festők, és elkezdtek glettelni. Ezek a pöttyök kivételesen nem a koszos fényképezőlencse miatt vannak, ezek a falon találhatóak, és határozottan jót jelentenek! :)
Ha el tudjuk indítani a fűtést, a falak is gyorsabban száradnak majd.

Ez pedig egy korábbi kép a konyha állásáról, itt már felkerült az osb-lap borítás, ahova csempe kerül majd, a felső részen itt is lambéria lesz:

további fejlemény, ami engem érint igazán, hogy kiválasztottam a csempéket, padlólapokat, izzadságos munka volt, de ugyanakkor olykor élvezhető is, hiszen itt már némi kreativitásra van szükség. Megvannak a jelöltek, de állandóan gyötör a kétség, hogy jók lesznek-e, hiszen a házat sem látom sosem, hogy könnyebb lenne beleélni magam. No, mindegy, ezt most így tudjuk csak csinálni. Janival a héten egy este sem tudtam átbeszélni a választásaimat (mert azért "mellékesen" őt is megkérdezem, egyetért-e, nagyon rendes vagyok :) ), mert vagy átaltattuk az estét, éjszakát (hétfő-kedd), vagy késő este, éjszaka jön haza (szerda, ma, holnap). Majd hétvégén, reméljük. Csak optimistán, csak optimistán! :-)))

2009. október 27., kedd

Építkezés: villanyszerelés, festés, lépcsőépítés

A nagy Mózi-siratásban és konyhatervezésben elmaradtam az építkezős hírekkel.

Megtörtént villanyvezetékek bevezetése, tele van vezetékkel az egész ház. Komoly fejtörés kitalálni, hogy hol legyen konnektor, háztartási gép, internet stb., többé-kevésbé meg kell hozzá tervezni a szobákat is (pl. hol lesz írósztal és ehhez hasonlók), ami elég nehéz feladat, mert nem nagyon lehet még érezni a teret a szobákban. Azért nagyjából megvan a dolog, de sajnos ettől függetlenül a villanyszerelők munkájával nem vagyunk megelégedve.

Úgy beszélték meg Janival, hogy a vezetékek a pincében fussanak egy csatornában, ha valahol meghibásodik, lehessen javítani. Ehhez képest most a lakótér padlózatán futnak a vezetékek mindenfelé, ami nem jó: azt senki szét nem szedi, ha történik valami, ha javítani kell valamit.

A másik, amin Jani eléggé kiakadt, egy tornácon lévő konnektor helye. Kívülről megjelölték, hol legyen. Eddig oké. Jani szerette volna, hogy minél közelebb a fal széléhez, ne legyen szembetűnő a falon a konnektor. Ehhez képest kb. 10 centivel mellette fúrtak ki, jóval messzebb a fal szélétől. Bentről fúrtak kifelé, és ott nem volt bejelölve… ezt illet volna ellenőrizni, hogy jó helyen van-e, ha mégis jobbnak látják máshol fúrni, akkor meg illik egyeztetni.. Arról nem is beszélve, hogy a külső részen meghasadt a gerenda, úgy fúrták a lyukat!! Ha fordított irányban fúrnak, senkit nem zavar hasonló hasadás, mert a belső falra még rájön a szigetelés és burkolás, nem fog látszani. Jani pokolian dühös volt, jogosan. Rendezzük az emberekkel a dolgot sürgősen.

Látszik a kiálló kábal, és jobbra tőle talán, a széhez közelebb egy x-szerű jelölés. Ennyivel ment csak mellé... A széthasadt fal viszont jól kivehető. (jó, nyilván nem gigászi méretű sérülés, de bosszantó, mert elkerülhető lett volna.)
Jani kihasználta a 3 napos ünnepet és a jó időt, és haladt tovább a festéssel. Most már minden tornác-oszlop le van festve, a teraszfödémet végig lecsiszolta és alapozózta. Emellett felkerült sok ablak keretére kívülről a sötétebb szín.

Egyelőre úgy gondoljuk, hogy csak a keret marad sötétebb. Lehet, csak azért, hogy minél kevesebbett kelljen Janinak festeni? Khm. J A ház belsejében még így is ott a tengernyi nagyságú födém, ami festésre vár, meg biztos lesz egyéb festenivaló is, szóval, lesz móka bőven. A legnagyobb gondot azonban hideg idő fogja jelenteni, hiszen 5 fok alatt nem lehet festeni. Így csak bizakodunk, hogy lesz még 5 fok feletti idő, és nem akkor, amikor Jani dolgozik, mert ezeket a tennivalókat is be kell fejezni.

Én eközben szombat éjszaka nekifeküdtem a tervezésnek, és előrukkoltam egy konyhatervvel. Részletek változhatnak még, de az nagyjából megvan, hol lesznek a gépek, csap, éssatöbbi. Ez most a lényeg. Az, hogy utólag az egyik szekrény nem 3, hanem 4fiókos lesz, már csak részletkérdés. Hamarosan indul a víz és gáz szerelése, ezért fontosak ezek a részletek.

Másik viszonylag új dolog, hogy kiöntötték betonnal a lépcsőházi lépcsőt.

Ez már talán két hete, hogy történt, csak viszonylag „csendben” zajlott. Nem tudtuk pontosan, mikor öntik ki betonnal, így kicsit kellemes meglepetés volt, de inkább ilyen meglepetések érjenek, mint másmilyenek. Most már lehet kulturáltabban közlekedni a pince és a földszint között. És, hát, persze, lehet járni locsolni a betont, ahogy azt már jóól megszoktuk és begyakoroltuk. :-D


2009. október 3., szombat

Építkezés: képek, hírek

Megint "csak" képek alapján tudom mutatni a házat, azaz Jani csinálta a képeket, én nem voltam a telken. Igazság szerint így egy kicsit nehezebb írnom róla, mint amikor látom is, valahogy jobban megmarad a változás, főleg most, hogy Jani apránként festi az ablakokat, és bevallom őszintén, hogy már elfelejtettem, hogy éppen melyik ablakot kente csak alapozóval, melyiket rendes festékkel, és melyikre került már a mattító, utolsó réteg. Vasárnap én is megyek, minekután vendégeknek mutatjuk a házat, úgyhogy akkor talán jobban megjegyzem, mi az ábra.

Kész a tető, azt én is meg tudom állapítani. :-)))
A bejárati ajtó is barna lett ma, egyelőre kicsit beleolvad a falba, de sötétebb lesz később egy újabb réteg által.

A három lányszoba három ablaka :) Csivitelő madarak, fakopáncsok ébresztik majd a kis hercegnőket (azért remélem, hogy nem túl korán, hogy az alattvalók is tudjanak kicsit szusszanni a "szolgáló" hálóban :-))) )
És kopp-kopp, de az idő tüneményesen szuper, nagyon lehet haladni tőle! Csak mástól nem. Nem érkeztek meg gerendák, ami a belső födém elkezdéséhez kell, hogy a födémlambériát tudják felrakni. Illetve megérkeztek, csak ma délután, így nyilván, nem tudták elkezdeni a munkát. Majd csak hétfőn. Hétfőn amúgy is jön mindenki, mindenféle csöveket lefektetni. Egy lesz a légbefúvásos fűtésnek a csövei, az biztos. Szóval, pezsgünk, Jani holnap is fest, köhögve-náthásan, de őt nem lehet megállítani. :) Most nekem is könnyebb lesz kicsit a távollétét elviselni, mert egy gyermekkel "nyomom" itthon, ami igazán lájtos és csendes üzzemmód minálunk. :)

2009. szeptember 28., hétfő

Építkezés: födémlambéria, falfestés, cserepezés

Befejezték a hétvégén a terasz és tornác lambériázását. Ezt is már "csak" csiszolni kell és festeni. :-P Janinak ismét lesz dolga... Pedig éppen ma reggel festette le az utolsó szakaszt a külső falrészen. Már én is kezdtem örülni, hogy icipicit szusszanunk, és kicsit velünk is lesz. Hát, erre még várni kell kicsit. Most már legalább körben egyszínű barna a ház!
Persze mindezek mellett festeni kell a tornác oszlopait is, bent a födém fő gerendáit, majd a belső lambériát is, mert látszó födémünk lesz. sok-sok-sok munka, de egyelőre még bírja szusszal a mesterember. :-)

Ácsok a tetőn, rakják a szegélycserepeket
A tornác a födémlambériával
A terasz födémlambériával
Említést érdemel, hogy a pince is szépen alakul. Már egy ideje le van vakolva, azóta száradnak a falak, egyre világosabbak lesznek ezáltal.

2009. szeptember 25., péntek

Építkezés: státuszjelentés

Az építkezési helyzetjelentéssel elmaradtam az utóbbi napokban, no, nem azért, mert nincs változás, csak sajnos, nem sajnos, korlátozott idő áll rendelkezésemre, hogy blogot írjak, ezt az időt most meg olyan rendkívüli eseményekre kellett szánni, mint az ovis úszás vagy Zita újabb produkciói. Hááát, ennél nagyobb bajom sose legyen. :-))) Hogy zajlik a Zélet! :)

A cserepezés nagyon jól halad, a képen is látszik, hogy a hátsó részen is szinte kész, már ami a nagy felületeket illeti. Most ugyanis az élekkel "szórakoznak" az ácsok, ott külön minden cserepet vágni kell, hogy be lehessen illeszteni. ez sokkal lassabb munka, mint "csak" pakolni fel a cserepeket. Emiatt valószínűleg jövő hét vége felé lesz kész a cseréplerakás, ha az időjárás is kicsit kegyes lenne (eddig nagyon kegyes volt, építkezésnek jót tett, a földeknek nem- a mi udvarunk is újra tele van hatalmas, széles repedésekkel, a lábfejem simán elfér benne-tudom, mert megbotolottam egyben...de ez nem tartozik szorosan a témához) Az ácsok is dolgoznak lelkiismeretesen, azzal nincs gond, tényleg csak az időjáráson bukhat a dolog. Egyre többször morfondírozunk, hogy mikor lesz ebből költözés: eddig még úgy néz ki, hogy idén meglesz, ami nagyon jó lenne.

Elkezdték felrakni a teraszon és tornácon a födémlambériákat. ez tegnapi kép, azóta már szinte a teljes szakaszon készen lettek a fiúk. ami hiányzik, azt holnap felrakják.

És a ház most az udvarról.

itt még felemás festésű, de azt hiszem, Jani ma délután ezen a falon festett le egy részt. A héten a festéssel nem sokat haladt, hiszen dolgozni járt, de a hétvégén ismét szeretne belehúzni. Holnap hajnalban is megy csiszolni újabb szakaszokat, és alapozóval lekenni őket. aztán majd lehet felvinni a festéket is. A szokásos dolog. :) így fog ez még meni egy ideig. :-)

Jani nagyon szorgalmasan csinálja a festésbiznict, ha nem dolgozik, rohan a telekre, hajnalban kel állandóan, azt hiszem, meglehetősen fáradt már, de nem panaszkodik. Ahhoz, hogy meglegyen, tenni kell valamit, legalábbis így áll hozzá. Én, sajnos egy ecsetvonást nem tudok segíteni, viszont próbálom elviselni, hogy apa nélkül telnek a szabad órák, esték, hétvégék a szent ügy érdekében, több kevesebb sikerrel. :-P (néha azért inkább kimennék az erdőszélre festeni, még akkor is, ha nem könnyű a fát szépre festeni, észnél kell lenni, gyorsan kell dolgozni, szerintem terápiás hatással lenne rám... :-D) Amíg ez meg nem valósul, addig írok blogot. már ha tudok. :-)
Daisypath Christmas tickers