Vidám és szép pillantok

A sok összekapás, sivalkodás és egymás piszkálása mellett az utóbbi napokban, hetekben sok olyan szokása alakult ki a lányoknak, amin sokat mosolygok, és ilyenkor jön a szokásos gondolat: de jó, hogy hárman vannak!

Kinga rájött, hogy szereti Zitát tisztába tenni. Újabban lelkesen jelentkezik, hogy feladja rá a pelust, este a pizsamát is. Zita gyakran elutasító elsőre, de mikor látja, hogy Kinga sírva fakad, és kicsit kérlelem, akkor megenyhül, és örömmel hagyja, hogy Kinga felöltöztesse. Igazítani persze sokszor kell a peluson, de csak kicsit, hagyom, hogy egyedül tegye a dolgát. Olykor Csilla is szeretné, ilyenkor van némi veszekedés, hogy ki a soros, és amely konfliktust persze újabb feladat elsimítani, hogy mindenki jól járjon, de én magamban mégis jót derülök: nagyobb lánykáim még az utolsó előtti pillanatban jöttek rá, hogy jó móka Zitát ápolgatni, mert az ovi végeztével lassan ráállunk a szobatisztaság témára, és remélhetőleg sikeres lesz. Utána aztán sokkal kevesebb alkalom lesz pelust feladni. :) Maximum játék babára, de az más.

Zita jó ideje ragaszkodik ahhoz, hogy fogja a nagyok kezét, és úgy kísérjük be őket az oviban a csoportszobába. Ha véletlenül lemarad valamiért, nagyon tud zokogni. A legújabb, hogy ő is nyom egy puszit az arcukra, mint én. Addig-addig tornázik, nyomja magát, még sikerül kicsikarni a puszit. Hála istennek, a két tesó jól tűri a lelkesedését, bár Kinga arcán azért már megjelenik afféle "hű, de "égő"!" kifejezés (nem korai egy kicsit?). Sebaj, én mindig mondom Kingának, hogy örüljön, ha kapja a puszit, ha szereti a kishúga, ezt sosem szabad szégyellni.

Ma például mindkét lányt két oldalról kézenfogva, két oldalról megpuszilva kísértük be, és ilyenkor Zita is teljesen elégedett. :) Az óvó nénik meg mosolyognak. Én meg olvadozok legbelül és szerencsésnek érzem magam. :)

Lefekvéskor Zitával sorban bemegyünk Csillához, Kingához, betakarjuk őket, a kis lámpáikat Zita felkapcsolja és én is és Zita is nyomunk néhány cuppanósat a tesók arcára. Majd mindenki keresztül-kasul jó éjszakát kíván a másiknak, én pedig elvonulok Zitával aludni. Ez is viszonylag friss, néhány hete, szépen lassan kialakult rituálé, amit nagyon-nagyon szeretek.

Kinga az utóbbi egy-két nap fő mókamestere nálunk. Magára húzza Zita pelusát (szépen a cicanadrágjára-avagy modernül a leggingsre), és úgy táncikál, bolondozik. Ilyenkor nincs mit tenni, csak nevetni rajta és ezt meg is tesszük szépen. :)

Itt pedig még két korábbi kép (frisseket most nem tudok csinálni, meg amúgy sem tudtam mostanában sokat közölni) a két megfáradt tesóról a függőágyban (inkább Zita a fáradt):

Ez is akkor készült, valamiért kinéztem rájuk, és így találtam két kisebb lányomat, csendben, mesét olvasva:

Ezek után felesleges is lenne leírnom, hogy amúgy mennyit bírnak veszekedni, visítani, engem a világból kikergetni, mert úgysem hinné el senki, ugye? :-))

És amikor már a kiborulás szélén vagyok...

...akkor jön Csilla, és olyat csinál, ami feledteti az egész napos fáradalmakat, küzdelmet.

Mindhárman kaptak uzsira egy Dörmi maci piskótát. Zita és Kinga hamarabb megették, mert Csilla elpilledt a láztól a nappaliban.

mikor felébredt, kibontottam neki, örömmel vette el. Zita azonban sírva fakadt, hogy neki is kell még egy. Hiába magyaráztam neki, hogy ő már megette a részét, így van rendjén, ő nem nagyon akarta elfogadni a szitut.

egyszer aztán csak csend lett, és azt látom, hogy Csilla elfelezi a maciját Zitával! :-))

Sőt, utána a másik felét is odaadta Zitusnak.

annyira megdícsértem, és gyorsan leültem ezt megírni, mert megígértem neki, hogy Papa is tudni fog róla Debrecenben. No, papa, látod, milyen jószívű is tud lenni Csilla?

És hogy én hogy örülök ilyenkor! Ilyenkor tudom, hogy van remény, nincs minden veszve (persze nem is volt, csak én érzem azt néha). :-D

Ezt meddig lehet bírni?

Kimegyek a fürdőbe átöltözni, még a küszöböt sem lépem át, valaki visít a másikra.

Felveszem a pólóm, valaki megint vicsorít a másikra.

Megmosom az arcom, görcsbe rándul a gyomrom, mert valaki keservesen sírva fakad a másik miatt.

Kiteszek egy tányért (kitennék), már hallom: Anyaaaaa!

sokszor ellenségesek egymással, mostanában sokat hallom: Bárcsak ne lennél!, De jó volt egyedül, míg te oviban voltál! éssatöbbi. Mit csinálok rosszul? De amikor Zitát kicsit hátrahagytam egy nap, mert nem akart jönni az ovi elöl, mi meg fáztunk, és mondtam neki, hogy Na, helló, viszlát, mi mentünk, Kinga sírva fakadt és remegve kérlelt, hogy ne hagyjuk ott!

De átkozott nehéz ez az egész!

Megyek, kérdezek, próbálom kideríteni, mi történt, nem mindig sikerül. Békítek, akit lehet, nem mindig sikerül. A kétévessel ráadásul nehéz egy ilyet megbeszélni. Ő csak érez, mondani nagyon nem tudja, mi bántja. visít, rúg, harap, ha nem tetszik valami. A két nagyobbnak meg fárasztó állandóan elnézőnek lenni, okosabbnak lenni, hogy is, ha fáj a harapás, rúgás. Jogos a két pont, ezt én sem engedem. De akkor is várnunk kell, míg Zita kicsit nagyobb lesz.

Addig meg két percenként visít majd valaki. Jujjdejó.

folyamatosan elemzek, agyalok, próbálom a megoldást keresni, próbálok türelmes lenni, ami egyre nehezbb. És ettől is csak rosszabb lesz.

rumlis az életünk, alig várom, hogy végre rendeződjön, az is sokat segítene. Talán Janit is többet látnánk, meg amúgy is. A reményt az adja, hogy talán nagyon záros határidőn belül ez megtörténik.

És most veszek egy giganagy levegőt, mert valaki megint ingerülten rámordult a másikra. Megint elemezni kell, meg békíteni, csitítani, figyelmet elterelni. De átkozott nehéz ez az egész.

Fáradt vagyok. :(

Szüneti mindennapok, küzdelmek

Még csak két hét telt el a szünetből, mióta a lányok itthon vannak, én mégis kicsit fáradtnak érzem magam. jöjjön némi vegyes iromány, hogy hogyan is zajlanak a napok négyesben, hogy érzünk, mik a nehézségek.

Sokáig úgy volt, hogy június végéig járnak majd (kb. eddig), de úgy láttam, hogy kezdenek fáradni, és mivel én úgyis itthon lógatom a lábam itthon vagyok Zitával, hát, kezdődjön előbb a szünidő.

Így aztán két hete itthon telnek napjaink, változó hangulatban, változó sikerrel. Szeretnek a lányok itthon lenni, naná!, de nagy bánatunk (főleg nekem), hogy sok érdekes programot nem tudok nekik biztosítani. Mármint amolyan jövős-menős félét. Zita alvásidejében próbálok a két nagyobbal leülni valamit csinálni (társas, rajzolás, süti sütés és hasonlók), ekkor még nincs is olyan nagy “gond”, de amikor Zita ébren van (ami amúgy nem gond J), totál lefáradás az egész helyzet.

A tavalyi év azért volt nehéz, mert Zita pici baba volt, eltért a napirendje a nagyokétól, külön ellátást igényelt, kevés dologban volt önálló, még ülni is csak majdnem 10 hónaposan ült meg magától, egyszóval az idei nehézségek ellenére sem hoznám vissza a tavalyi nyarat. Idén egy csomó minden javult sok téren, hiszen Zita jár, azt eszi, amit mi, sőt, egyedül eszik, egyszer alszik napközben, több mindent lehet vele játszani, jobban részt tud venni a nagyok programjában, ugyanakkor számos nehézség is adódik. Abban a korban van, amikor mindent akar, határozott elképzelése van dolgokról (néha nem mindegy, melyik pohárból iszik, de mire erre rájövünk…), mindent ki akar próbálni, viszont nem érzi a veszélyt, nem tudja a határokat, amiket meg kell neki tanítani. Emiatt állandó riadókészültségben van az ember, hogy éppen honnan esik le, mit dob ki a kukába, a vécébe, mikor firkálja össze a nővérei rajzait, mikor rámol ki nem neki való dolgot a szekrényekből (ha elfelejtjük zárni azt). Ez sok energiát elvesz, főleg, ha mellette próbálja az ember a legszükségesebb dolgokat a ház körül elvégezni, a másik két nokedli igényeit kielégíteni, és mindezt gyorsan, hogy legyen rájuk minél több idő.

Sok energiát elvesz az is az emberből, hogy a határok meghúzása nemtetszést vált ki a pici lányból, amit nagy hangon tudtunkra is ad (szaknyelven hisztinek hívják, nem új dolog mifelénk, kb. négy éve folyamatosan jelen van, nem is említem bővebben, csak annyit, hogy nehéz ügy, idegileg).

Továbbá nehéz korszakban vagyunk amiatt is, hogy nem tud még beszélni, néhány Zita-féle “szakszó” kivételével (mint pl a “póp” a pókra, légyre, bogárra általában és pókhálóra vonatkozóan, és amiktől már fél is, abszolút tömör és lényegretörő a nyelvezete a lánykánakJ) nem tudja árnyaltan kifejezni érzéseit, vágyait, ha valami nem tetszik neki, azt sokszor tettlegességgel fejezi ki: sokszor vág oda a tesóknak, akik ezt persze nem bírják, nehezen viselik, sokszor visszaütnek. Ők csak a tettet látják, magyarázni kell nekik, hogy miért történt. Lényegében szinte az egész nap konfliktuskezeléssel megy el, pedig sokszor nem is avatkozom közbe, de állandóan akkorák a füleim, mint a ház, hogy mikor van komolyabb baj, mikor kell valakinek segíteni a nagyobb problémák megoldásában. Zita sokszor nem hagyja a nagyokat a komolyabb játékokban, nem érti, hogy nem lehet dolgokat szétrombolni, mindenbe belepiszkálni, mindent elnyomkodni, elvenni, a két nagyot pedig nehéz megnyugtatni. Nem is szoktam nekik mondani, hogy “de, hiszen, ti vagytok a nagyok, engedjetek ti”, hiszen igazuk van. Ilyenkor Zitát viszem el a helyszínről, a másik kettőt csak megkérem, hogy ne haragudjanak a hugira, ki fogja nőni ezt a korszakot. A két nagyot némi elfogadásra, toleranciára kell tanítani (nagyon nehéz), Zitát pedig a szabályok betartásásra (ami szintén nehéz, és idővel menni fog, csak várni kell-“kitartás, türelem, anyuka!”, ahogy a védőnők mondjákJ).

Állandóan szaladok tehát, hogy Zitát felügyeljem, így nem csoda, hogy egy gyors mosogatógép kipakolás is elhúzódik, sokszor már nem is tudom, éppen mit csináltam, mire visszaérek a konyhába. Teljes a szétesettség érzése, nem szeretem. Pedig szeretném gyorsan megcsinálni, mert nekem sem ez a fő hobbim, hogy konyhát pakoljak.

Tudom én, hogy nem az a legfontosabb, hogy makulátlan háztartást vezessek, ajajj, de még mennyire!, nem is akarok, jó ideje nem is célom és jó ideig nem is lesz. Van viszont néhány dolog, amit muszáj megcsinálni (még a szünetük előtt tisztáztam magamban, mi az, aminek bele kell férni, mi az, ami már luxus, és felesleges frusztrációt okozok magamnak, ha meg akarom valósítani), ezért Kingának és Csillának vázoltam is ezt a pár pontot:

• ü muszáj valamit enni, ha lehet meleget, elég ebédre (és nem okvetlenül melegített virslire gondolok);
• ü a konyhát szinten kell tartani, hogy mindig tudjak benne újabb étkezéshez előkészülni, de nem állandóan csilivili tűzhelyre is minden-sarok-tiszta állapotra gondolok, bár jó lenne;
• ü kell lenni tiszta ruhának, azaz mosni kell;
• ü olykor rendet kell rakni, mert elönt minket minden, és ezt nekik is meg kell tanulni, egyszóval maga az elv, a nevelés, ugye;
• ü és néha kicsit takarítani kell, ha más nem egy gyors porszívózást összehozni, mert egy idő után nem kellemes a szöszös szőnyegre sem ülni játszani, meg amúgy is, na.
• 
  
• Kicsit nehezen, de ők már kezdik elfogadni, hogy a nap egy része erre megy el, és úgy tapasztalom, hogy ők ketten már egész jól ellennének, feltalálják magukat, ha Zita nem kontárkodna bele a játékukba. Olykor kicsit türelmetlenkednek, sürgetnek, de ez abszolút elfogadható és rendjén is van. Én a türelmükért cserébe igyekszem ezeket a legfontosabb dolgokat minél gyorsabban elvégezni (vagy este, éjszaka megcsinálni, ha máshogy nem megy, de erre egyre ritkábban vagyok képes, kezd a lendületem megtörni L), ha tudom, megkérem őket, hogy segítsenek, de ha nincs kedvük, az sem probléma. Mivel azonban Zitát felügyelet alatt kell tartani, ezért lassabban haladok. Sakk-matt. Ez a velük töltött foglalkozásból vesz el időt, amit senki sem szeret, ezért állandóan kapkodok, hogy minden gyorsabban menjen. Egyre inkább belátom azonban, hogy nem fog menni. Ez a nyár ilyen lesz. Zita növekedésével javulhat csak a helyzet, ahogy ő is hozzáérik a nagyokhoz, addig pedig továbbra is türelmesnek kell lennem. ez még akár egy év is lehet, mire bekövetkezik. Jövő nyáron már talán egész “kulturáltan” is lehetnénk együtt itthon, de jövő nyáron jó eséllyel már dolgozni fogok. Akkor már annak is örülni fogok, ha együtt leszünk, azt hiszem.

Tulajdonképpen tök jól meglennénk mi itthon is, nem kellenek okvetlenül a mozgalmas programok. Kinga és Csilla még nincsenek abban a korban, hogy okvetlenül menni kelljen velük valahova, mert itthon már uncsi lenne, ők nagyon élvezik a közös kinti és benti játékokat, főzéseket, tevékenységeket, kielégíti őket, ha együtt festünk rajzolunk vagy valami hasonlót csinálunk, csak tudjam velük csinálni! Majdnem mindegy, mit csinálunk, csak legyek minél többet jelen! Zita viszont még mindig kicsi ahhoz, hogy teljesen csak a nagyokra tudjak koncentrálni, egy szemmel Zitát kell követni, nem tudok teljes figyelemmel egy egyszerű labdázást sem végigcsinálni, mert Zita tuti akkor nem tud lejönni a lépcsőn egyedül, ugyanakkor a labdázásba sem tudjuk úgy bevonni, ahogy a nagyoknak jó lenne. Itt a nagy bibi, hogy abszolút kielégíthetőek lennének az igényei a nagyoknak, de még ezt sem nagyon tudom megtenni. A kulcs ismét csak Zita növekedése, és sok-sok türelem. Ha egyszer belevágtunk a háromgyerekes projektbe, és tudtam, hogy még sokáig irdatlan sok türelemre lesz szükség, akkor illő lenne, hogy abszolút türelmes, nyugodt és megértő legyek. (hogy lehet, hogy ez mégsem műkszik mindig??)

Türelemből ugyanis mostanság megint keveset mérnek nekem. Vagy csak túl szigorú vagyok magamhoz, nem tudom. Mindenesetre, ha kiabálok a gyerekekkel, mert előfordul, bőven, akkor az általában a tehetetlenség miatt van, és nem az ő hibájuk. Tehetetlen vagyok azzal szemben, hogy nem tudok a háromféle igénynek megfelelni, háromszinten foglalkozni velük, lehetőleg egyszerre, nem tudok három helyen lenni egyszerre, ami frusztrálttá tesz, pedig tudom, hogy a háromgyerekes lét ezzel jár; mindemellett a fent említett alapvető háztartási feladatok meglegyenek, és mindemellett esetlegesen valahogy szorítsak pár percet magamra is, mert tudom magamról, hogy nagyon fontos lenne. Ami amúgy csak este lehetséges, mert mivel Kinga nem alszik (ő már nagylány! alapon), Csilla sem hajlandó aludni, így reggeltől estig foglalkoztatni, szórakoztatni, ellátni, válaszolni kell valakinek illetve mindenkinek. Ez még mindig nem is lenne gond, ha tudnám, hogy este csend lesz egyszercsak, és eljön az ÉN időm, akkor egész nap türelmesebb lennék. De tudom, hogy ez sincs, mert este Zita viszonylag hamar felébred (jönnek a fogai csűstül vagy csak szeparációs szorongunk, nem tudom, egy a lényeg, ébred és menni kell), egyelőre csak velem alszik vissza, így nem tudok lazítani, mást csinálni, esetleg előredolgozni a másnapra, hogy az könnyebb legyen, mert tuti félbe kell szakítani Van, hogy elhúzódik a visszaaltatása, amibe én is belealszok, így előfordul, hogy szinte mást sem csinálok egy este csak altatok és visszaltatok. Ha olyan este van, amikor Jani nagyon későn jön, akkor biztos csak ez van. Szerencsére ez egyelőre nem olyan sok estét jelent, ha itthon van, ő altatja a nagyokat, és ő megy fel hozzájuk, ha felébrednek. Ez nagy segítség. Én viszont abszolút nem tudok feltöltődni, és már most érzem, hogy nyár végére nagyon el fogok fáradni. Ha két hét után ennyire elfáradtam, akkor majdnem 3 hónap után tuti kiégek. Már amúgy is mutatkoznak a kiégés jelei rajtam, de egyelőre nem veszélyes. Vagy úgy gondolom, hogy nem veszélyes. Pedig árulkodóak a jelek, egyre inkább vágyom egy kis egyedüllétre, felnőtt társaságra (minimális jut ebből, nekem abszolút nem éri el a megfelelő szintet), pedig imádom a lányokat, mégis kezd valami lázadozni belül. Tudom, hogy rengetegen vannak ezzel így, de ez engem nem nyugtat meg, és nem is hagyom, hogy elfajuljon a dolog. Csak még nem tudom, mi lesz a megoldás. Csak azt, hogy nekem kell a megoldást megtalálni.

A helyzetet tovább rontotta, hogy elég esősre sikeredtek a napjaink. A kertes ház előnyeként azért előfordult, hogy egy-egy esőszünetben csak úgy kiszaladtak a lányok, de tartós kint lévős programot nem lehet így csinálni. Azzal próbálok most segíteni kicsit a bezártság érzésén, hogy egyrészt megpróbálunk venni egy háti hordozót (ilyenünk még nincs, nehogymár ez kimaradjon!!), mert azzal rövidebb kirándulást meg tudok velük ejteni, akár busszal is (nagy előny tavalyhoz képest, mikor Zita picibabasága miatt ez is nehezebb volt; például be Vácra és vissza már tuti nagy program mifelénk és legalább az idő is telik J). Másrészt igyekszem szorgalmasan gyakorolni a vezetést, mert ha Jani itthon van, ki kell használni az autó jelenlétét, és el kell menni valami egyszerűbb dolgot csinálni a lányokkal. Elmenni boltba valahova (bár ez hármójukkal eddig sosem volt egyszerű… J), meglátogatni mamát vagy valaki mást például. Egyelőre örülök, ha Jani mellettem ül vezetés közben, de ismert utakra talán elmerészkedek egyedül is, ha érzem a kellő tudást hozzá. Gyakorolni kell, nincs mese, apukám is megmondta. J

Mivel azonban menni sem lehet mindig, tovább csiszolgatom az itthoni napjainkat, hogy kicsit jobb minőségűek legyenek, igyekszem nem magasra tenni a mércét, hogy meg is tudjak felelni az elvárásaimnak, így elkerülhetem talán az állandó konfliktust, vívódást a vágyak, tervek és a megvalósítható valóság között. Ez az, ami nagyon nehéz, hatalmas belső munka a részemről. Ez a belső munka viszont nagyon hasznos, tisztában vagyok legalább az érzéseimmel, határaimmal, korlátaimmal, könnyebben tudok magamon is segíteni, segítséget kérni, ha szükség van rá. Az én lelki vívódásimról, tapasztalatimról amúgy még több bejegyzést is meg tudnék tölteni, és talán meg is kéne tennem, mert talán tanulságos másnak is.

Hát, ezek mennek, meg a déli busz mifelénk. J Nem mindig rózsás, de igyekszünk, teljes erőnkkel!

A "némi" irományból, amit az elején gondoltam, meg jó hosszú lett. És még lehetne hosszabb is, ha nem lenne nagyon késő...

Szülinapozás

Családunk romhányi ágán a május-június az abszolút csúcstartó szüli-névnapok számát tekintve. Ma újabb név-és szülinaposunk volt, pótlólagosan, mintegy "mellesleg" idejött a Jani szülinapja, , ezért újból összegyűlt a család Zita keresztszüleinél, hogy ünnepeljünk. Az időjárás is kedvezett nekünk, igázán kellemes volt az idő. Az egész esemény azért is fontos ezúttal, mert én vezettem el Romhányba és vissza is, így Jani végre tudott koccintani szülinapja alkalmából. Most ültem harmadjára volán mögé, feszült voltam rendesen, de muszáj volt átesni ezen is. Nem akarok ismét egy bejegyzést teleírni brilliáns vezetési tudásomról (khm :-)) ), de annyit megérdemel az esemény, hogy lejegyezzem, hogy teljesen korrektül sikerült, a 2-es úton sem volt semmi galiba, a váltásokat kell gyakorolni, de ettől függetlenül precízen be is álltam Zsófiék udvarára, sőt, pár percre rá ki is tolattam a falu főutcájára, mert útban volt az autónk. Vállon veregettem magam, természetesen, kell egy kis egészséges biztatás (ja, és Csilla elaludt útközben, tehát ennyire eseménytelen volt az út. :-D)

De most már nem fényezem magam, jöjjenek a parti-képek, igaz, nem sok, mert csak a vége felé kapartam elő a kocsiból a gépet, de sebaj.

Csilla és Zita ribizlit szedtek, majd közben néhányszor spontán átölelték egymást:

Ez is őszinte volt :) Balra Zalán, Zsófiék középső gyermeke, kereken egy évvel idősebb Zitánál:

Sokat biciklizett Csilla, bár ma a csillagok nem kedveztek neki, valamiért sokat esett, borult, volt sírás bőven. fáradt is volt, mert nem aludt délután, de nem lehet ilyenkor ágyba dugni őt

Kinga kis traktoron gyakorolt és sokat játszott együtt Zorkával:

Tortázáshoz összegyűltek- Kinga, Zorka, akinek ma volt a névnapja és Zalán

Számszerint négy torta...én egyből bírtam enni, de kaptunk bőven útravalót, holnap folytatom a kóstolgatást :-D A meggyes torta (feketeerdő egész pontosan) amúgy Janié, anyósom munkája. Még szerencse, hogy én nem csináltam egyet... A dinnye-süti is kiváló volt (recept itt), és mindenkinek tetszett

A mai másik ünnepelt Gábor, Zita keresztapukája, valamint a másik e heti szülinapos, Jani Csillával

Jól éreztük magunkat, én ráadásul babáztam is kicsit Gábor unokahúgával, a pici, de holnap már féléves Zsóka babával, külön élmény volt ismét ilyen pici babát hordozgatni. Mondták, hogy jól áll a kezemben a baba, lesz-e negyedik, de én köszöntem szépen, de határozottan hárítottam. :-) (egyébként fura, de mikor Csilla ekkora volt, mint most Zita, más csak másfél hónapom volt Zita születéséig, ha tartanánk a "szokást", akkor már érkeznie kellene az újabb csemetének-de, hát, nem tartjuk :-D) Legközelebb leendő keresztfiamat (is) "elrabolom", ő ma nem került a "kezem ügyébe".

Fél kilenc körül pattantam újra volán mögé, igen gyér forgalom mellett kisebb hibákkal hazavezettem, örültem, hogy ezt a programpontot is teljesítettem. Kinga és Csilla mamánál maradtak aludni, amit már úgy vártak, mi pedig itthon "lazázunk" egy gyermekkel holnap délutánig.

Zita, Csilla, tánc, videó

Népszerű nálunk a tánc, ők élvezik, mi meg imádjuk őket nézni. No, és persze mosolygunk, derülünk olykor, de ez így van rendjén. :) Zita sokáig csak ülve "táncolt", mint az első videón:

De már továbbfejlesztette állóvá a technikáját:

Földön forgós

Egy másik közös játék: földön, ülve forognak együtt. Ahogy Kinga elkezdte, Zita is huppant a földre, és ő is elkezdte csinálni a maga sajátos módján. Nagyon igyekeztem, hogy mindenki benne legyen. :) Háromgyerekes anyuka problémája: fel sem fér az "alom" egy képre. :-)))

És, igen, Csilla egész nap mezítláb, szoknyában nyomult, egész nap küzdök vele emiatt. Langyos a padló a padlófűtés miatt, de akkor is illene ilyenkor harisnyát húzni. Hála istennek, csak egy-két napunk ilyen nagyon dacos-harisnyaellenzős, azért általában felveszi, de egy-egy ilyen teljes megtagadós nap ki tud borítani.

No, mindegy, a videót nézve próbálom ezeket a nehéz pillanatokat elfeledni, és csak örülni nekik. :)

Körbenfutkosós-ugrálós

Elég nehezen viselem az elhúzódó telet, meglehetősen negatív vagyok mostanában. Viszont mindig akad egy-egy jelenet a lányokkal kapcsolatban, ami felvidít, pár percre biztosan elfelejtem a rengeteg nyűgöt, csak gyönyörködöm bennük, örülök, hogy van 3 kis nokedlicsajszim, ez erőt ad, tudom, hogy a nap is sütni fog egyszer.

Ez az egyik olyan jelenet, amit imádok, egyfajta együttjátszás ez már. A rohangálás nagy buli, Zitának is követhető, aki legújabban szinte mindent leutánoz a nagyoktól. Ez néha nem szerencsés (ide-oda felmászás, olló a kézben stb.), de ezzel a körbenfutkosóssal konkrétan semmi probléma. :)

Zita, aki két hónapja még csak néhány tétova lépésnél tartott... Most sebesen kapkodja kis virgácsait, már-már fut. Imádom. :)

Téli bezártság ellen kacagás

Kétségkívül nehezen viselik a lányok a bezártságot, annyira betegnek sem betegek, hogy ne lenne energiájuk. Nehéz őket tartalmasan lekötni (no, nem mintha nem lenne ötlet, hogy mivel, csak nehéz olyat találni, ami mindháromnak jó), ma délután azonban ők maguk találtak klassz elfoglaltságot, egy papírdobozzal olyan klasszul és kacagva eljátszottak, hogy ihajj! Eredetileg azért hoztuk fel a dobozt pár hete, hogy néhány játékot ideiglenesen eltegyünk, mert gyakran előfordult, hogy hiába a sok játék, mégis nagy a nyűglődés, visítás, veszekedés. Akkor, gondoltam én, legalább a port ne fogja, ráadásul később nagyobb örömmel veszik újra elő. No, persze, mire ezt kitaláltam, addigra másnap minden anyai unszolás nélkül egy csomó játék használatba került, így a játékarchiválás tolódott. A doboz viszont szintén bekerült a játéktárba, mára totál amortizált állapotban van, ebbe, ragasztás nélkül már semmit nem teszünk. :)

Hát, így "kell" egy dobozt profin tönkretenni:

Dobozrongálás közben bújocska

Kinga bújt el, természetesen Csilla látta, hova... :)

A nagy banzáj közepette Zita csendben bütykölt egy filccel, a kupakot próbálja rátenni, sztem sikerült is neki

Itt már nagy a kacagás

Egyszerű, de nagyszerű játék volt, kár, hogy ritkán játszanak ilyen önfeledten, minden vita nélkül. Na, de majd az is alakul, már ennek is örülünk. :)

Visítás, veszekedés, őrület

Szerintem tuti begolyózok pár napon belül...

Harmadik napja van itthon a teljes csapat, és szinte csak a visítás megy. Teljesen mindegy, hogy éppen tudok velük foglalkozni vagy sem, valaki mindig jön árulkodni és minden piti hülyeségen összekapnak. Én meg csak szétválasztok, tárgyalok, meggyőzök, igazságot teszek (ha tudok), beszélek, berekedek, és totál lefáradok. Egy percre nem hagynak békén.

Csilláról és Kingáról van szó, de egyre gyakrabban Zita is belerondít a nagyok játékába, ha éppen végre békésen lekötik magukat. Csilla a fő agresszor, ő az, aki merő idegesítésből piszkálja a többit.

És persze nem is tudok egész nap velük játszani, de nem is kell(ene), ügyesen el tudnak/tudnának játszani.

És ha éppen nem veszekedés van, akkor fél percenként orrot fújok. Két percenként jön valamelyik, és Zita is egyre náthásabb, éjszaka lázas is volt, pedig ő eddig tartotta magát. De számítani lehetett erre is. Három pici gyerekkel ez az egyik legnehezebb, mikor egyszerre betegek. És hát persze állandóan vitamint és gyógyszert adagolok. Már én is csináltam egy táblázatot, mint az Anna és Petiben anya, hogy tudjam, kinek mikor milyen csepp esedékes. :)

Mire ezt megírtam, elhatároztam, hogy azért sem dilizek be! :) Most gondoljunk bele: mi lenne Janival? 3 beteg gyerek és egy zizianya... Persze most jó, most éppen énekelnek és kacarásznak. Így könnyű optimistának lenni. :)

Muszáj annak lenni! :)

Na, megyek nyomdázunk, hogy csináljunk valami értelmeset. :)

Hárman itthon, új felállásban

Kingának reggel 37.5 volt a hőmérséklete, bágyatdtan ült a fotelban, ezért szabadnapot ítéltem neki. Lehet, hogy az oltási reakció most jön ki, lehet, hogy beteg, nem tudom, nem tűnt túl fittnek, hogy oviba menjen. Szeptember óta az első komolyabb esetünk, leszámítva az őszi torokfájásos két napot, ami valószínűleg kamu volt. Most sincs rosszul, eszik, iszik, rajzol, mesét néz, de nem baj, ha itthon pihen.

Csillának kutya baja sem volt, ezért végül úgy döntöttem, ő menjen. Jani el tudta vinni, így reggel egészen új felállásban maradtunk itthon: én és két "szélső" leánykám. Fura, mindig Csilla volt Zitával párban, fura, mert most Csillára gondolunk, hogy éppen mit csinál az oviban, és fura lesz, hogy délután Kinga öltözik, hogy Csilláért menjünk. :-)) Jóval nyugisabb felállás, mint a Csilla-Zita páros, nyilván, az én szempontomból nézve. Ilyenkor megértem az anyukákat, akik nagyobb korkülönbséggel vállalják a testvért. Jól elvan a két lány, Kinga olykor játszik, segít Zitának, ugyanakkor látszik a nagy "hézag" is köztük: míg az ötéves szépen játszik, alkot, megül egy mese mellett, addig az egyéves jön-megy, rámol, rumlit csinál, anyára tapad éssatöbbi. Azért én nagyon örülök, hogy ott vam köztük a kis kapocs, Csilla személyében, még ha gyakran fárasztó is ez a nagycsaládosdi.

Most megyek is, társasozunk Kingával, ha már annyira szeretné. Igaz, hogy újabban ilyenkor szokott lenni a jól megérdemelt napi szusszanásom, amit jóóóó gyorsan meg is szoktam, de az sem utolsó, hogy nyugodtan végig tudunk valami játszani legnagyobb leánykámmal. Két-három óra múlva úgyis kezdődik a délutáni-esti nagyhajtás, "természetesen" apa nélkül... :-)

Csilla, a profi ovis

Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megy majd, de úgy tűnik, tényleg ilyen simán sikerült Csillának megszoknia az egész napos ovis létet.

Január 5-én aludt bent először, és nem volt semmi gond. Legalábbis az óvónők nem mondanak semmit, hogy sírna, nem aludna, stb. Egy nap mondták, hogy nehezen aludt el, de ennyi. Úgy általában is jól viseli az ovit, szerintem szeret ott lenni. Nem tiltakozik reggel, ha menni kell, bár néha van ilyen kósza beszólása, hogy ő nem szereti a gyerekeket, de ez sok mindent jelenthet, talán azt is, hogy néha zavarja a nagy hangzavar, ami egy oviscsoporttal együtt jár. Talán kis barátja is van, Flóra személyében, de nem tudom leszűrni, mennyit játszanak együtt. Reggelente nincs sírás, mikor bemegy, kissé félénken megy a többiek közé, de megy, nem is kell általában kézen fogva bevezetni. Ha Kinga néni van reggel, ő mindig felemeli, integetnek együtt az ablakból nekem, amitól Csilla pityeregni kezd. Talán szólok majd neki, hogy ezt nem kéne, ugyanis, ha Szilvi van, akkor ő mindig vidáman behívja, esetleg kézen fogva bekíséri, tereli is a figyelmét a lánynak, olyankor vissza se néz, nincs könnycsepp sem. És ő büszkén mondogatja is gyakran, hogy “Képzeld, anya, én nem is sírtam az oviban!”.

Enni változóan eszik, ezen még van mit javítani. Állítólag a reggeli jól megy nála, ebédelni szokott, a levest különösen szereti, egyedül uzsonnára nem eszik gyakran. Nem szereti a kenyeres dolgokat, talán azért. De minap banán és keksz volt, és örömmel újságolta, hogy ő bizony megette mindet! Bezzeg Kinga, tutira vettem, hogy a banánt kihagyja, és úgy is lett. J Valamelyik leányom mindig bojkottálja az uzsit, nehogy már mindkettő jókedvű legyen hazaúton. :-P

Gyakran gyöngyfűzés közben találom délután, máskor elmélyülten kirakózik, ilyenkor néz is engem egy ideig, mire felfogja, hogy ott vagyok. No, ezek miatt gondolom, hogy szeret bent lenni. Kinga közelsége is nagy előny, ez vitathatalan!

Mióta ovis, egyre ügyesebben öltözik egyedül. Sok mindent felvett eddig is, de a póló és harisnya nem ment. hétfőn, mikor itthon voltak az ovis betörés miatt, délután kimentünk, készülődtünk, és egyszer csak nézem, hogy Csillán már harisnya és nadrág is van. Pislogtam rendesen, nem emlékeztem ,hogy feladtam volna. És kiderült, hogy nem is, valóban, ő egyedül húzta fel.

Remélem, az ovi továbbra is csak jó hatással lesz rá, és segítene, hogy valamilyen oknál fogva ezek után hajlandó lenne sálat venni, vagy legalább felhúzni jobban a pulóvert (Csillának puvóver) vagy kabátot, mert állandóan kint a nyaka. ÉS ősz óta még nem volt beteg… Kopp-kopp. Nem is értem, hogy úszta emeg eddig, de hála istennek megúsztuk betegség nélkül.

Egy pár hónapja elhagytuk nála a cumit, még valamivel ovi előtt. Szilveszter körül találtam egy zacskó régi cumit, amit talán még Csillának vettünk régen, de nem használta őket, csak játéknak volt összegyűjtve. Odaadtam Zitának játszani, aki bevette ugyan a szájába, mókás is volt látni cumisan, szokatlan módon “eltűnt” a fél feje J, de hamar kiköpte. Csilla megtalálta őket természetesen, de nem gondoltam, hogy “veszélyes” lehet. Hát, de pedig az volt! Csilla “visszaesett”, egy-két hétig megint cumizott (bezzeg két-három éve nem kellettek ezek a cumik! J), főleg éjszaka, és néha itthon, nappal. Én viszont galád voltam, a napokban kidobtam az éppen elöl lévő szájbavalókat, hiszen egyszer már viszonylag könnyen leszokott róla, megvoltunk nélküle, nincs már rá szükségünk. Tegnap-tegnapelőtt kereste őket, de igazából semmi komoly balhé nincs belőle. Azért ma reggel aranyos volt, hogy kezes-lábas pizsamában jár-kel a nappaliban, Jani nagy elemlámpájával, ide-oda bevilágít és mondogatja nagy fontoskodva: “Én most keresem a cumim!”. Aztán kisvártatva közli: Á, nem is kell az már nekem!” No, hát ő is tudja akkor, nem csak én. J

hármójuk közül ő most a legnagyobb zsivány, állandóan háborgatja, piszkálja Kingát, engem is elég gyakran felidegesít ezzel. És, hát, persze hiába szólunk, kérünk, nem is hallja, csak tovább huligánkodik. Ma például azt hittem, megtépik egymást, mikor rövid időre telefonálni kimentem (engem hívtak, magamtól nem kezdtem volna akkor hívást, mert kis ideje akkor már állt a bál kettejük között J ), nem tudtam bemenni hirtelen, de nagy volt a csete-paté, bíztam csak, hogy marad hajuk… Volt sírás rendesen, de mire beértem, egymás mellett ültek a kis asztaluknál, és valamin mulattak. Ki érti ezt?

Pont emiatt a hullámzó hangulat miatt kicsit örülök, hogy anyósom megint vállalta őket holnap délelőttől egyalvásos üdülésre, megpróbálom magam felszívni a jövő hétre, még akkor is, ha tudom, hogy elég egy újabb összekapás, és máris kiakasztanak. Ha egy hónapra mennének is így lenne. Úgyhogy akkor inkább ne menjenek sok időre, csak hiányoznának! J

Vidám, csajos, táncos

Tegnap reggeltől ma délig egyedül voltam a 3 haramianővel, és, hát, eléggé megtépázták az idegeim. A vége felé egyre többet kiabáltam, fogyott a türelmem, a kötélidegeim nemhogy vastagodtak volna, de vékonyodtak, és ez nem volt túl jó.

No, szóval már meglehetősen paprikás hangulatban voltam délelőtt, mikor kérték, hogy tegyem be az "anya-zenét", csak így, egyszerűen. az anya-zene a Modern Talking 'Back for good' című albumát takarja, amit még aznap vettem, hogy megírtam a matek érettségit. akkor volt kedvencem az együttes, amikor akkora voltam kb. mint most Kinga, és mivel akkor jelent meg ez az album, jutalom gyanánt, amiért túl voltam a két írásbelin, megvettem. akkoriban többször hallgattam, majd évekig elő sem vettem. Augusztusban, mikor közeledett a lagzi, gondoltam, hogy "gyakoroljuk" a bulizást, és kerestem, milyen könnyedebb, pattogós, de nem gyerekdalos cédét rakhatnék be a lányoknak. Ezen a MT cédén akadt meg a tekintetem, és a lányoknak is tetszett. Azóta milliószor berakatták velem, főleg Csilla, annyira, hogy kezdtem kiütéses lenni az MT daloktól, jóból is megárt a sok alapon. Most egy ideje nem hallgattuk, "kipihentem" magam, ezért újból képes voltam végighallgatni, mikor délelőtt ezt óhajtották hallani.

És, csodák csodája, paprikás hangulat egyből tovasuhant, mikor megláttam, hogy 3 gyermekem vidáman perdül táncra, ki-ki a maga módján persze. :)

Mivel továbbra sem tudom beilleszteni a videót, és időm sincs utánajátni a problémának, ismét csak a LINK a vidám táncikálásról.

Azért kiemelném Zita extraegyedi technikáját... :-)))

Közös játék

Pár percig elmélyülten játszottak együtt vagy egymás mellett. tényleg csak pár percig, mert Csilla valamiért megorrolt Zitára. Sebaj, ezt is értékeljük, jó lesz ez! :-))

Csilla, a szöszmötölős

Csilla mostanában a nagy agresszorkodás közepette (állandóan piszkálja Kingát: meg akarja ütni, mondogatja neki, hogy Kinga nem kaphat enni, inni, Kinga csúnyát rajzol, Kinga nem jöhet be és ehhez hasonlók, amikkel nagyon felbosszantja Kingát, jogosan teszem hozzá, csak nehéz egyelőre Csillát erről leszoktatni, szerintem itt is az idő segít), elkezdett szöszmötölős lenni. Valahogy olyan hirtelen kezdett el egy csomó játékkal elmélyülten játszani. És annyira elmélyülten, hogy ha Kinga éppen futkosós-hisztis kedvében van is, akkor sem zökken ki: ül a szőnyegen, és játszik.

Ilyen játék a kirakózás: eddig egyáltalán nem érdekelte, de az utóbbi időben elővettük a fa kirakókat, és tetszett neki, mi több, nagyon hamar megtanulta kirakni a képeket. Majd elővettük Kinga kisebb-több darabos kirakóját, és akkor már inkább ez vonzotta. Ő is azt akarta rakni, mindig segíteni akar, kitartóan próbálkozik, akkor is, ha nem sikerül. Ha Kinga olyan kedvében van, akkor mutatja neki, mit hova tegyen, ujjong, ha sikerül Csillának egy elem helyét megtalálni. így aztán kezd ügyesedni a nagyobb gyerekeknek való kirakók kirakásában is.

A másik játék a legó: kedvence a kis 2x2-es elemekből nagy tornyok építése. Sokáig elbíbelődik vele, nem zavarja, ha szétesik, kezdi elölről. Utána hozza a magas tornyot, hogy nézzük meg. Sokszor autóba, udvarra is magával hozza ezeket a kincs-tornyokat, szoktam is bosszankodni, mikor Csillát a sok lego elemből kell kihalászni. Ráadásul a múltkor egy torony szétesett a hinta körül, nagy volt a fű, egy részét nem találtam meg. No, Jani igen a fűnyíróval, de szerencsére csak egy kockát tört szét, idejében észrevette. Mondogatja is azóta Csilla nagy szomorúan, hogy “Apa szétnyírta a legot!”

A Barbie babákkal sem Kinga játszik, hanem Csilla. Öltözteti őket, pedig az nem mindig könnyű. Főleg cipőket szeret rájuk adni, ha valami nem sikerül, segítséget kér. A hajukat is szívesen megnyírná ollóval, ha hagynám. Múlt héten sikerült a Hófehérke haját kicsit ollóval megdizájnolni (az atyaúristen is az apró fekete hajjal lett tele, és nem győztem szegény Hófehérkét is megszabadítani az apró hajszálaktól, hála istennek nem lett extra frizije a babának az akció után), így éberen figyelem, mikor Csilla ollóval közeledik a baba hajához.

Lányos család ide vagy oda, nekünk is van pár kis autónk, matchboxunk, pici traktor, motor, 1 azaz egy darab fém Thomas mozdonyunk, stb. Főleg azért, mert Csilla sokáig elég játmű-rajongó volt. Mostanság is sokszor pakolja kis táskába a járműparkot, ide-oda hurcolja őket, majd kipakolja, és tologatja őket. Tök jól el tud velük játszani.

Amit még imádok, ahogy a táskákkal játszik. No, mivel lányos család vagyunk, abból van bőven, van mibe pakolni. Mindenfélét szokott beléjük rakni, mikor mihez van kedve. Azok olyankor az aktuális kincsek. Van, hogy két táskával a vállán jön-megy a házban. Múltkor még a hintára is úgy ült fel, hogy a karján ott lógott a retikül, le nem tette volna a lelkem. Meg kellett zabálni. Akárhány táskát kapunk, veszünk, minddel játszanak, és ebben Kinga is partner.

Fürdés közben is szeret öntözgetni, kis fürdőkendőket pakolgatni. Múltkor adtam nekik fürdés alatt játék céljából popsitörlő kendőt (Kinga pelusnak akarta használni a vízben), no, ezekkel Csilla órákat el tudott volna szerintem játszani. Két, fürdésre befogott pici babát tekergetett beléjük, próbálta megkötni őket, majd máshogy bugyolálta be a babákat, aztán betakarta őket. Nagyon el tud mélyülni ilyenkor, csak gyakran kerül Kingával konfliktusba, ha éppen az ő felségterületére téved, ez mindig kizökkenti a játékból.

Nagyon szeretem nézni, ha éppen csendben elfoglalja magát Csilla, olyan elgondolkozva játszik. Kár, hogy gyakran hamar véget ér az idill, mert tuti jön valami összezörrenés a nővérével.

Csilla 2.5 éves

Ahogy Kingának magyarázom ezt a “feles szülinapot”: már hatot lapoztunk Csilla 2. szülinapja óta a nagy naptárban, és még hatot kell, hogy 3 gyertya legyen a tortáján. hát, ez is eljött, hihetetlen, hogy még szinte ma volt, hogy éjszakáztam a két hónapos Zita mellett, hogy Csilla szülinapi bulijára minden meglegyen, és mégis elröpült fél év azóta. ez van.

Csilla pedig rengeteget fejlődött. Mondhatnánk, ez a dolga, mégis csodálattal nézem újra, hogy Kinga után ő is egyre okosodik. Elsősorban a beszédfejlődés a jelentős: mondatokban beszél, kötőszavakat használ, magyaráz, ok-okozatot kifejez. Ami érdekes nála, az az elváló igekötők használata: azaz nála még nem válnak el, pl: “nem felvegyed Zitát!” Sokszor megakad, mert nagyon akar valamit mondani, de olyan gyorsan nem találja a szavakat, ilyenkor kicsit szuszog az igyekezettől, imádom! de azért valahogy mégis elmondja, én legalábbis mindig megértem (no, de ez a dolgom, mondhatnánk)

A játéka is fejlődik: leginkább babázni szeret, babakocsizni, újabban labdázni, a hinta nagy favorit, motorozni is szeret, de a bicikli és a roller annyira nem hatja meg. Kinga révén sokkal hamarabb elkezdett részt venni a társasjátékokban: kitűnően emlékszik a kártyákra a memóriajátékokban, bár a szabályokat nehéz vele betartatni. kinga ki is akad sokszor, ha Csilla “renitenskedik”, és hamarabb fordít pl. lapot vagy nem fogja fel a szabályokat.

A színeket most tanuljuk. szerintem nagyon sok színt felismer már, tehát tudja, hogy az övé a piros hinta, kingáé a sárga, de ha rákérdezek mostanában valaminek a színére, akkor vigyorog, de nem mondja meg.

nagyon szeret meséket hallgatni. aktuális nagy kedvenc az Anna, Peti és Gergő könyvek szinte bármelyik története, de főleg a Pók a piros sapkában, a Világgá megyek és Partedli címűek. Ez utóbbit ő maga is “olvassa”: emlékszik, melyik oldalon mi van nagyjából, és kicsit hiányosan ugyan, de elmondja. Ilyenkor is zabálnivaló, különösen, amikor komolyabb szókapcsolatokat mond ki édes kis hangján. szereti még a Bogyó és Babóca és a Boribon-meséket is.

Újfent Kinga hatása, hogy ő is nagyon szereti a Disney hercegnőket. Neki Hófehérke a kedvence, de a rajzfilm szerintem nem túl gyerekbarát, így próbáljuk minél kevesebbet nézni. szokta mondani, hogy fél a banyától, így hanyagoljuk ezt a mesét. Ettől függetlenül most már Csillának is van egy Hófehérkés kis törlőkendője: ez és a Hófehérke baba szinte állandó útitársunk.

Szobatisztaság: nappal, ébren tökéletesen szobatiszta, alvásokhoz kap pelust. Erről írtam nemrég, hogy rengeteget iszik, így nem tudjuk éjszakára elhagyni a pelust.

Az evőkéje borzasztó. Alig eszik meg valamit, ami a rendes kajákat illeti. De még a kedvencnek vélt dolgoknál is előfordul, hogy mégsem tetszik neki pillanatnyi hangulatingadozás miatt. Amiket nagyon szeret: a húsleves, a zöldségleves, de általában csak a leve, esetleg tésztával és nagyon esetleg főtt hússal; a sült krumpli, a pácolt, roston sütött húsok, tonhalkonzerv, savanyú uborka, dinnye, eper, banán néha (ha öntök rá kis csokiszószt-én már a cél érdekében bármit), Actimel, pudingok, krémtúrók, túró rudi persze, sajt, néha párizsi, és egész sokat eszik a felkockázott paradicsomból is. Ez nem tűnik olyan kevésnek, de nem is sok: ezt kombinálni nagy fejtörést okoz. 3 gyermekem közül ő legrosszabb evő, de Kinga is hasonló volt ilyen idős korában, csak remélni tudom, hogy javul a helyzet.

A másik dolog, hogy háklis is evés terén(is): a sajtot pl. nem lehet akárhogy vágni, lehetőleg pont négyzet legyen, téglalap már nem jó, ne legyen túl vastag. lyuk ne legyen benne, a széle ne legyen cakkos, ja, és nagy szelet legyen. Van, hogy 5-6 szeletet is levágunk, mire hajlandó megenni egyet, de még akkor is ki kell harapnunk a lyukat belőle. Kész őrület. A palacsintát is csak úgy eszi meg, ha előtte a két végét leharaptam.

Ez a hálkisság előjön az élet egyéb területén is. Sokszor nem mindegy, ki adja rá a ruhát, kivel megy pisilni, ki teszi be és ki az autósülésbe és satöbbi.

Nagyon apás az utóbbi időkben, Jani már nemes egyszerűséggel a kis árnyékának tekinti Csillát. Nem könnyű neki, hogy engem lefoglal Zita, próbálja a másik szülőt “megfogni” magának. Kinga amúgy is anyásabb inkább, csak amikor nem engedek meg neki valamit, akkor jobban szereti apát. Persze hogy. Csilla jól elvan velem napközben, de sokat emlegeti az apját.

Anyósoméknál sincs mostanában szívesen sokat. Míg Kinga újabban állandóan ott akar aludni, Csilla hosszú ideje inkább minket választ, és nem marad ott mamánál éjszakára. egyelőre nem tervezünk elutazni sehova, hogy fontos lenne erőltetni az ottalvást, az időre bízzuk, hogy változzon. Azért persze, ha mégis nagy szükség lenne rá, nem lenne neki új a dolog.

Állítólag a középső gyerekkel a legnehezebb az élet. Én még nem olvastam utána, de azt el tudom mondani, hogy Csillával most nehéz. Közrekapták hirtelen a tesók, mindkét irányba “küzdeni” kell. Zitát szeretgeti, legújabb, hogy állandóan babusgatni próbálja, én pedig minden radaromat rájuk irányítom, mert a nagy szeretetből gyakran kerül Zita vesztesen, ha más nem, megunja a körülötte ugra-bugráló Csillát. Heves még Csilla, nagyon kell rá figyelni, hogy ne szorítsa meg Zitát, ne ugrojon rá vagy ne adjon oda neki apró játékot. Én azonban már jó jelnek vélem, hogy nem kezd el egyből visítani, ha meglátja Zitát a karomban. Pedig volt ilyen időszak, nem is rövid, nagyon fárasztó volt, főleg lelkileg.

Kingával még nem tud egyszinten játszani, de egyre többet megért abból, amit Kinga kér tőle. nő a közös játékkal töltött idő, de még nem az igazi. Gyakran torkollik értelmetlen civakodásba a dolog.

A kettejük viszonyában érdekes megfigyelni, hogy mintha Csilla lenne a harcosabb. Kinga hamarabb feladja, ha pl. Csilla betolakodó módjára ráül Kinga székére. Nem hagyja magát, Kinga meg sírva-ríva jön hozzám panaszkodni. Csilla pedig elszánt kis tekintettel néz rám ilyenkor, és hiába van Kingának igaza, helyre is tesszük a dolgot, mégis zabálnivaló Csilla a kis határozottságával.

A dackorszak is rendesen jelen van, különösen az idegesít, mikor kérek valamit, és csakazértsem csinálja. Még vigyorog is hozzá, tudván, hogy ezzel bosszant. Kingával közösen nagyon jók a rosszalkodásban: Kinga kitalál valamit, Csilla meg utánozza. Valamelyik este szerintem Kinga kezdte kilocsolni a fürdővizet a padlóra, Csilla meg utána. Épp’ kimentem valamiért, és már csak arra mentem be, hogy szó szerint úszik a fürdőszoba. Mondani sem kell, hogy nagyon ideges lettem ,mert komoly takarítást igényelt a merénylet, Zita már pampogott a megérdemelt esti szopiért, Jani pedig nem volt otthon.

Csillával egy és két éve sok gondom nem volt, most azonban résen kell lenni, hogy ne sodorja magát és a tárgyakat veszélybe. Olyan kis kísérletező manócska lett, aki nemrég puzstán kíváncsiságból belemártogatta a kinti felmosófejet a medencébe, majd le a homokba és ismét a medencébe, ezt párszor ismételve. Nem mindig érek oda időben, nem tudok minden szent pillanatban figyelni rájuk, de egy ilyet amúgy is hamar megcsinál. Természetesen totál homokos lett a medence vize, azóta sem tudtuk kitakarítani. De ő az is, aki pillanat alatt beteszi a panírozásra váró húst a zsemlemorzsába, míg én kiszaladok olajért vagy összeragasztózik mindent a kis asztalukon, ha Kinga elölhagyta a papírragasztót. Nem rossz szándék vezérli ezeket a tetteket, inkább a kíváncsiság, mégis tud bosszúságot okozni.

Akármennyire nehéz is vele az utóbbi időben, azért mi imádjuk, kis bújós csibe, és sok szeretettel, babusgatással, remélhetőleg, átjutunk ezen a számára nehezebb időszakon.

Tesók között

Apa a minden
Apa legyen jelen mindig!
cicanézőben

ja, és nagyon szeret énekelni, ritmusos zenére táncolni. ITT tekinthető meg egy rövid, májusi produkciója.

Mai képek kommenttel

Kinga reggel fotózott oviba indulás előtt. Megállította Csillát, mondta neki, hogy vegye ki a szájából a cumit. Csilla kivette szó nélkül. Kinga mondta: Csilla mosolyogj! Csilla mosolygott, és megszületett a kép:
Utána Zita és én következtünk. Belőlem nem is kell több. :) (Megint négy órát aludtam, most egy tücsköt kutattam az emeleten, mert újabban ciripelnek is benn a házban is, eddig csak csendben fel-felbukkantak. Éjjel is hallottam egyet, de nem találtam meg, de sikerült miatta 2-kor lefeküdni, 6-kor meg Csilla ordítására ébredtem, az apját hívta, és mikor én mentem be, mert Jani akkor már majdnem a MOM park mellett járt :-P, visítani kezdett. Szóval, gyötrelmesen indult a nap, ehhez illő gyötrelmes ábrázatom volt egész nap. Ezt nem illik fotózni. :-D )

Utána, rend a lelke alapon, Kingát is lefényképeztem. Íme, a művésznő, aki ma nagy kiránduláson vett részt az ovis csoporttal: Törökmezőre mentek valahova Verőce mellé. Nagyon tetszett neki, különösen, hogy "lenyúlhatta" az én kis lila-rózsaszín hátizsákomat, benne micimackós ragtapasszal, amit oda akart adni, ha valakinek "bibije lesz". Hála istennek, nem kellett senkinek. :)

És a délutáni kedvencem: mindkét "nagy" körülülte Zitát, és olvastak neki Anna és Peti történetet. Kettejük közül inkább Kinga mondta folyamatosan emlékezetből a történetet, Csilla is egy idő után Kingát hallgatta. Zita meg csak bambizott, biztos élvezte, hogy nincs egyedül. :