2009. május 26., kedd
Mai képek kommenttel
Kinga reggel fotózott oviba indulás előtt. Megállította Csillát, mondta neki, hogy vegye ki a szájából a cumit. Csilla kivette szó nélkül. Kinga mondta: Csilla mosolyogj! Csilla mosolygott, és megszületett a kép:
Utána Zita és én következtünk. Belőlem nem is kell több. :) (Megint négy órát aludtam, most egy tücsköt kutattam az emeleten, mert újabban ciripelnek is benn a házban is, eddig csak csendben fel-felbukkantak. Éjjel is hallottam egyet, de nem találtam meg, de sikerült miatta 2-kor lefeküdni, 6-kor meg Csilla ordítására ébredtem, az apját hívta, és mikor én mentem be, mert Jani akkor már majdnem a MOM park mellett járt :-P, visítani kezdett. Szóval, gyötrelmesen indult a nap, ehhez illő gyötrelmes ábrázatom volt egész nap. Ezt nem illik fotózni. :-D )
Utána, rend a lelke alapon, Kingát is lefényképeztem. Íme, a művésznő, aki ma nagy kiránduláson vett részt az ovis csoporttal: Törökmezőre mentek valahova Verőce mellé. Nagyon tetszett neki, különösen, hogy "lenyúlhatta" az én kis lila-rózsaszín hátizsákomat, benne micimackós ragtapasszal, amit oda akart adni, ha valakinek "bibije lesz". Hála istennek, nem kellett senkinek. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)






2 megjegyzés:
Ciki ez a ciripelés. Annak ideján a lépcsőházunkban vagy egy évig lakott egy tücsök. Ciripelésének térinformációja olyan ravasz volt,
hogy mindig máshol volt.
Papa
Az utolsó történet, gondolom, elfeledtette veled a gyötrelmes éjszakát, a tücsköt és mindent - és csak boldogságot érezhettél! Ilyenekért érdemes sokgyermekes (párdi', a mi esetünkben: soklányos!) anyának lenni!
Üdv,
Szilvi
Megjegyzés küldése