Csütörtökön megemlítette Jani egyik barátja, Fidó (becenév), hogy egy ismerős családdal elmennek a visegrádi
Palotajátékokra, szintén háromgyerekes családostul, lenne-e kedvünk velük tartani. Naná, hogy lenne, mondtuk mi, bár sejtettük, hogy minden programot nem fogunk tudni megnézni, sőt, lehet, hogy csak egy séta lesz belőle, ettől függetlenül megért egy próbát. Szombat délben dőlt csak el, hogy délután megyünk, és bár a másik családnak közbejött valami, Fidó eljött, hogy találkozzon velünk.
A kirándulás izgalmasan kezdődött a lányok számára, hiszen Vácnál átkompoztunk Tahitótfaluba. Két éve tettük ezt utoljára, Leányfaluban voltunk strandolni, akkor még Zitapocakosan. :)
A kompozás a legkisebbnek is tetszett, mutogat is apának rendesen:
A Naszály a távolban a mészkőfalaival. Ha ezt a hegyet megkerüljük "balról", ott lakunk mi. :)
A távolodó váci Bazilika (teteje)
Dunán
Nekem nagyon gyorsan elrepült ez a pár perc, míg átértünk, legszívesebben hajóra szálltam volna, hogy Visegrádig azzal menjünk (és bár lett volna rá lehetőség), a három lánnyal ezt most nem vállaltuk.
Visegrádon nehezen találtunk parkolóhelyet, de végül csak sikerült, a Fő utcától nem is olyan nagyon messze, ami köré lényegében minden program és néznivaló tömörült. Zitát egyből a hátihordozóba ültettük, ahol jó ideig elvolt, a hordozó jól vizsgázott élesben (múlt héten vettük, friss szerzemény)
Jó ideig nyugalomban sétáltunk a Fő utcán lévő kirakodóvásárban, amiról azt hittem, hogy egy-két árusból álló valamicske lesz, ehhez képest az a hosszú utca tele volt nagyon klassz dolgokat árusító pavilonokkal, csupa hasznos és értékes, egyedi dolgot is lehetett volna vásárolni, ha tudtunk volna igazán nézelődni. A lányok miatt azonban nem álltunk meg tüzetesebben szemlélődni, ami olyan szempontból előnyös, hogy nem is költöttünk... :) azért így is ment el pénz, mert a lányoknak venni kellett dolgokat, mindjárt az elején Kinga megkívánta a jégkását, de mivel megálltunk, Zita is ki akart szállni. Innentől kezdve nagyon nehéz volt Zitával. Hol én cipeltem, hol Jani, aki az időközben elfáradt Csillát tette a hordozóba. Csilla még belefér a súlyhatárba, ez nem volt gond, és ő szívesen is ücsörgött bent. Neki nem is volt hangja, és ugyan cipelni kellett, legalább nem volt nyűgös. De hát ezért vettük a hordozót, ugyebár.
Találtunk lovaglási lehetőséget, amit ki kellett használni:
Volt mindenféle finomság, ínyenc és látványos dolog, de mi csak néztük és fotóztuk:
A vásár egy része a hömpölygő tömeggel, ami egyáltalán nem volt vészes, nem taposták az emberek egymást, lehetett nézelődni (aki tudott :) ), délutánra már nagyrészt árnyékban is volt az utca:
Papírárus--egy ilyen helyről van két cicás és egy lovas képünk, mivel Zita teljesen eksztázisba jött a lovaktól (leendő szobáikban biztos helyet kapnak a falon, igaz, Zitáé már kicsit leharcoltabb állapotban van, de még nincs komoly baja)
A séta elején csatlakozott hozzánk Fidó, sétáltunk egy ideig, időnként megcsodáltuk a tömegben elvegyülő jelmezes színészeket, de mivel Zita nagyon nyűgös volt, feladtuk. nem igazán tudom, mi volt a baja, vagy sok volt az inger, mindent meg akart nézni, vagy melege volt, nem tudom. délután aludt itthon eleget, enni is evett, ivott is, de valahogy nem tudtunk a kedvére tenni. Ha vittük az volt a baj, ha sétálni hagytuk, elsodorták az emberek, de a hordozóban is visított. Kinga is elfáradt a végére, bár ő szinte szó nélkül sétálgatott, néha emlegette az itthoni medencét, melege volt kicsit.
Nem kicsit megfáradva értünk vissza a kocsihoz, és én csak azon törtem a fejem, hogy miért nem volt igazán sikeres a kirándulás.
A megoldás az lehetett, hogy Zitát nem kellett volna vinni kicsi volt még ehhez a programhoz. Talán ez lehetett volna az első alkalom, hogy hosszabb időre mamával marad, ha csak ő van egyedül ,akkor mamának sem olyan megterhelő. Csakhogy későn tudtuk meg, hogy mama mégsem dolgozott szombaton, nem volt idő a Zita-felügyeletet megszervezni.
A másik probléma a tévhit volt, hogy a lovagi játékokat a lányok nem bírnák végigülni. Úgy gondoltuk, hogy fárasztó lenne nekik még a melegben ott ücsörögni, igaz, a programba Zitát is "bekalkuláltuk", vele tényleg nem lehetett volna. Ezért csak a játékokon kívüli egyéb programokkal terveztünk (korhű játszóházat is írtak a szervezők a programba, de az nem készült el, ez bosszantott is, mert kívülről jól nézett ki). Azt viszont nem tudtam, hogy én Zitával simán találok magamnak nézelődnivalót, sokkal színvonalasabb volt minden, mint vártam. Jani meg beülhetett volna a két leányzóval, és még ha ki is kell jönniük, valamennyit láttak volna belőle, és ez lett volna a lényeg, a Palotajátékokon ez a nagy néznivaló (a hangokból ítélve jó lehetett, mert ott sétáltunk el a palotakert mellett, ahol a lovagi tornák és játékokat tartották, volt csimmbumm, zenebona, ágyúdörgés rendesen). Ha meg Zita mamánál maradt volna, és csak Csilla unja meg, akkor egyikünk még mindig ki tud vonulni a helyszínről.
egy szó mint száz, kicsit nyűglődés lett a dologból, és nagyon sajnáltam. nem kellett volna, hogy az legyen, de a körülmények sem segítettek minket. gondoltam, hogy lesznek fennakadások, hiszen pici gyerekkel nem olyan a kirándulás mint nélkülük, de hogy szinte végig kínlódni fognak, arra nem számítottam.
A tanulság megvan: Zitát idén még kihagyunk hasonló "bulikból", ha tudunk. Ha megyünk még hasonló rendezvényre egyáltalán. Tegnap sokkal levertebb voltam a sikertelen kirándulás miatt, mára már feldolgoztam valamennyire. No, és hát ezeket a játékokat megrendezik jövőre és azután is, biztos, hogy visszatérünk még! Szép helyszínen színvonalas programok, mindenképpen megéri újrajönni!
Fidó csak annyit fűzött hozzá az egészhez, mikor látta, hogy milyen nyűgösek a lányok vagy egy részük, mennyit bajlódunk azzal, hogy kitaláljuk, mi jó nekik: "Jani, te nem is bátor vagy! Vakmerő!"
