Őzek és más állatos esetek

Mert megígértem, hogy ezeket a képeket is megmutatom. És, mert amúgy is fontos jelenség ez életünkben (eddigi életemben nem sűrűn gyönyörködtem vadon élő őzekben, miközben készült a reggeli kakaó és kávé, de most nagyjából ez a helyzet :-D).

A bejárati ajtón kilépve ezt a dombot látjuk, a konyhaablakból is ide látok. Itt, fent látjuk leggyakrabban legelni az őzeket:

ez a példány viszont közel volt, a szomszéd telken a fa mellett balra, pár méterre a házunktól:

Elindul a tőlünk oldalt (is) húzódó erdőbe:

Ezt kicsit később, Csilla szobájának ablakából fotóztam. A kerítésünk oszlopai látszanak az alsó részen:

Észrevett? Nem tudom, de idenéz. :) És, mellesleg a bal alsó kerítésoszlop mellett ott fekszik összegömbölyödve a szürke Gyémánt cicánk is:

Állatok minden mennyiségben. :)

Ez így nagyon klassz, csak a kutyák ne jönnének be a telekre, az idegesít. Tegnap is úgy kellett elzavarni egy kutyát, saját testi épségem kockáztatásával, mert Mózi cicánk kis híján az áldozatául esett. Alig tudott egy vékony fán megkapaszkodni, majd leugrott, kergetőztek két kört, egy rakás fára felmászott a macska. Ekkor nekem indulni kellett a lányokért az oviba, nem tudtam maradni, bíztam, hogy ügyes lesz a cica, és szerencsére a kutya eljött velem. Megúsztuk a kalandot. Azért nem vagyok elkeseredve, mert a kerítésanyag már megvan, csak kicsit enyhébb időnek kell jönni, és "csak" fel kell rakni. Novemberben már ez is napirenden volt (mint ahogy a kerítésoszlopok bekerültek, mutatja, hogy rajta voltunk a projekten, csak leesett a hó...és onnantól kezdve nem lehetett kint dolgozni).

A teraszunk védett a kutyáktól, elkészült végig a korlát, és a második héten, hogy itt laktunk, a fiúk csináltak egy kaput is, így a lányok sem mennek ki olyan könnyen (Kinga és Csilla ki tudja nyitni, de szépen megértik, ha kérem, hogy ne nyissák ki, mert nem akarom, hogy Zita kimenjen-elég nagy a terasz és tornác egyben, hogy ott is nagyokat motorozzanak, hála istennek, néhányszor életet mentett a nagy terasz megléte, kis levegőzés erejéig), és a macskákon kívül más állat nem tud feljönni.

Egy kis történet ezzel kapcsolatban: második hétfőn késő este, mikor még nem volt teraszkapu (az eset hatására lett meg gyorsan), egyedül ücsörögtem a nappaliban, Jani későn jött, hatalmas teraszablakok és ajtó, függöny még nincs, hajtogatom a ruhákat, mikor a szemem sarkából látom, hogy valami nagy fehér mozog a teraszon, két karnyújtásnyira tőlem: egy hatalmas fehér kutya volt...

Gyorsan szívinfarktust kaptam, mikor felfogtam, hogy "csak" kutya, a macskákért kezdtem aggódni, majdnem nem ok nélkül, mert hirtelen nagy morgást hallottam, nagy macskanyávogást, rohanást, macskusz illan, ugrik-még szerencse, hogy volt-a nagy OSB-lap kupac mögé. Megmenekült, de látszott mindkét macskán utána, hogy félnek, hozzám is nehezen jöttek oda másnap reggel. Így lett nekünk villámgyorsan kapu a teraszon, azóta nyugodtabb vagyok. :)

Szelídebb, de szomorú történet, hogy pár hete lett újra egy picike aranyhalunk, Kinga nagy örömére az ő szobájába tettük, anyagi krach ide vagy oda, egy olcsóbb levegőztetőt is beszereztünk, hogy halacska túlélési esélyeit és életkörülményeit javítsuk, erre szűk négy hétre rá elpusztult. Okait nem ismerjük. Nem etettük túl, már növény sincs bent neki, hogy azt is megegye, kapott oxigént, a vizét kezeltük klór ellen, nem tudom, talán hideg a víz. Most vegyünk vízmelegítőt is??Még eggyel próbálkozunk, utána szerintem nem éri meg a gyerekkönnyekért, akkor inkább más halfaj után nézünk.

Így vagyunk mi, kérem szépen, vad és kevésbé vad állatok között. :)

ui: félreértések elkerülése végett: a kutyákkal nincs bajom, mi is tervezünk a nem olyan távoli jövőben beszerezni egyet (kettőt esetleg, mert a lányok picikutya-fanok, én viszont örülnék egy kicsit komolyabb kinézetű, tiszteletet parancsoló házőrzőnek, aki azonban gyerekbarát is, itt, faluszélén talán érthető óhaj :-D), csak az idegen, kóbor kutyák ellen tiltakozok hevesen, de ez is érthető, azt hiszem.

Szülinap

Tegnap volt a szülinapom. A 31. Ami annyira nem lényeges, mármint az évszám, de azért megemlítem. Én szeretem a szülinapom, akárki akárhogy is van ezzel a témával, no, nem mert ilyenkor dőlnek az ajándékok (bár idén igazán klassz és hasznos ajándékot kaptam, egy gőztisztítót-Hella, megy majd az élménybeszámoló! :-D) vagy agyba-főbe tortázni akarnék, hanem valahogy jó lenne, ha az ez egy nap az évben kicsit különlegesebb lenne. Ezt sem tudom megmagyarázni, hogy miért, mert tulajdonképpen mindegy, ha egy nap spontán jól sikerül és éppen a szülinap nem, de mindegy is.

A tegnapi szülinapom végül is nem lett egy hú de szenzációs nap, de azért leírom, hogy ha továbbiak jobban sikerülnek, legyen összehasonlítási alapom. :)

azzal kezdődött reggel, hogy el akartam menni hajat mosni, mégiscsak ünnepelt vagyok, érezzem magam kicsit rendben. Aztán addig húztam a dolgot, hogy majd mindjárt, csak reggelizünk, csak még kisütöm az ebédet, úgyis olajszagú lenne a hajam, hogy végül este fél 10-kor már szép tisztán ragyogott is a "búrám". :-)

Kicsit reménykedtem, hogy a mai napra látogatóba bejelentkező öcsém kicsit hamarabb érkezik valami csoda folytán az előre beharangozott déli egy óránál, hogy akkor talán elmennénk valahova kirándulni, de amikor reggel észrevettem a mobilomon, hogy hajnali 3-kor küldött nekem egy üzenetet Normafáról, akkor már tudtam, hogy marad az egyes érkezés. :)

Mivel ünnep van, és ilyenkor szabad kicsit macerásabb kaját is bevállalni, és mert én imádom a rántott sajtot, és mert csütörtökön találtunk egy rúd Medve rántanivaló sajtot a Metroban, tudtam már, hogy ma az lesz sült krumplival és tartármártással. No, és előtte fagyasztóból kivett füstölt sonka levéből főzött krumplileves (ez elég hétköznapi leves, de végül tesóm a levest és a tartármártást értékelte a legjobban, :-D de a többivel sem volt gond). Neki is álltam szeletelni a sajtot, de az elkezdett darabokra törni. Nem vitás, mennyire szentségeltem, magam előtt láttam az ünnepi ebéd kudarcát, mivel nem tudtam hirtelen, mi mást dobhatnék össze, húst sem vettem ki a fagyasztóból. Jani már mosolyogva jött a konyhába, látva puffogásomat, és viccesen megkérdezte, hogy "Hozzak valami pótlást a Szepiből?" :) Mondtam, nem, én EZT a sajtot akarom. Erre ő nyugalomra intett és pillanatok alatt kitalálta a sajt vágásának módját, így lettek szép sajtszeletek, amiket be is paníroztam. Utána ő persze nem győzte viccesen mondogatni, hogy az ebéd majdnem hogy az ő érdeme. Kétségtelen, hogy nagyban hozzájárult az ebéd sikeréhez. :)

Már végeztem a panírozással, elkezdtem az olajat melegíteni két serpenyőben a sült krumplinak és a sajtnak, amikor Jani mondja, hogy kimegy, megnézni a kicsi cicánkat. A kicsi Tekla, aki augusztus elején került udvarunkba, és csak azért fogadtuk be, mert pont akkor ütötték el a Jázmin cicát, szombat óta gyanús volt. Nem jött egyből enni, ha jött is, nagyon nehezen húzta fel magát a lépcsőn, nyávogás helyett csak nyekergett, gondoltuk, beteg, és elhatároztuk, hogy hétfőn hívjuk az állatorvost. Jani szombaton fejezte be a telkünkön a macskiknak szánt full-extrás házat (még tüdőgyulladással is kint hegeszette a kis házikót), Tekla egyből el is foglalta, de gyanús volt, hogy a másik kettő nem hajlandó bemenni, vagy maximum az ajtóban feküdtek le. Ebből is világos volt, hogy a kicsinek baja van, kerüli a másik kettő, pedig előtte többször aludtak együtt is összebújva. No, szóval, Jani kiment, hogy megnézze, mert a reggeli etetésnél sem jött, mikor benéztem a házikóba, nagyon lassan nézett csak fel, olyan fura volt, éreztem a bajt a levegőben, csak nem tudtam megfogalmazni.

Jani azzal jött vissza, hogy a cica meghalt.

Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. A melegedő olaj mellől kirohantam, és én is láttam szegény cicust élettelenül feküdni a házban. Szegénykém beköltözött egy éjszakára meghalni. Kinga kijött velem, zokogott, alig tudtam megnyugtatni (nem is tudtam), Jani pedig hátra vitte a kertbe a másik mellé eltemetni.

Nekem be kellett menni, mert az olaj forró volt, Zita a fürdőben az apja után ordított, egyedül Csilla eszmélt lassan, hogy mi is történt.

Szomorúan kisütöttem a sajtot, miközben magamat vádoltam, hogy miért nem hívtam hamarabb orvost. Ez a cica, mióta itt van, elég ványadtkának tűnt, de betegség konkrétan nem látszott rajta. Reméltem, hogy majd szépen hízik ,erősödik és akkor alakul a külseje is, de csak kicsit lett jobb. Valószínűleg már akkor is lehetett valami baja, mikor idekerült, talán emiatt is tehette itt ki valaki, ezt nem tudom. De akkor kézenfekvő volt, hogy befogadjuk, hiszen pont elvesztettünk egy cicát. Ráadásul a lányoknak is mutatni akartam, hogy azért, mert elsőre nem túl szép a cica, nem dobjuk az utcára, megpróbálunk segíteni neki. Kinga meg amúgy hamar megszerette. És amúgy szerintem nem is lett volna csúnya cica, ha rendesen kikerekedik. Most úgy érzem, hogy cserben hagytam, és ez nem hagy nyugodni. az viszont biztos, hogy újból kereshetek macskát Kingának, mert megint ő maradt macska nélkül .:(

Ilyen események előzték meg végül a nagy Ünnepi ebédet. Amit mi már elfogyasztottunk, mire Bali megjött, mert éhesek voltunk. Balázs érkezése után Zitát elvittem aludni, majd kisütöttem a sütit, aminek a tésztája időközben megkelt, és amit amúgy is hamarabb akartam megcsinálni, de nem úgy alakult a délelőtt, ahogy terveztük. Ettől függetlenül finom lett, Békaszájnak hívják a sütit, ami a hókifli és linzer keveréke, köröket kell szaggatni kelt tésztából, lekvárt, nutellát, diót tenni a közepükre (vagy bármi hasonló tölteléket), félbehajtani és így megsütni. Abból is látszik, hogy finom lett, hogy estére csak néhány darab maradt a sokból. :)

Zita ébredése után kimentünk a házunkhoz. augusztusban járt itt Bali utoljára, amióta nem történt semmi változás, csak a szakértői vizsgálat (amiről végre írhatok, és hamarosan meg is teszem, remélem). Azért körülnéztünk, majd a diósjenői Horgásztó felé jöttünk haza, hogy Balázs lássa azt is. Én még nem vezettem arrafelé, mert rossz az út, tele van alig észrevehető fekvőrendőrrel, de végülis teljesen jól átvittem az autót, rosszabbnak gondolatam előtte a dolgot.

visszaérve Szendehelyre Balázst kitettük a buszmegállóban, visszautazott Pestre. az, hogy eljött tegnap, az egyik legjobb dolog volt az amúgy döcögősre sikerült napban. :) És az ajándékoknak is nagyon örültünk, én már fel is avattam az új vázákat. :)

Mi még beugrottunk a főbérlőinkhez, azt nem mondom, hogy nyugodtan tudtunk beszélgetni, mert olyan elevenek voltak a lánykák (vagyis Jani azért beszélgetett, én meg figyeltem a csajokat). Este 7-kor aztán hazaindultunk, Zita is ordított, de csak otthon derült ki, hogy miért: éhes volt, egész egyszerűen, pedig csipegett előtte a vendégségben is, de nem volt elég. Míg mi Janival becuccoltunk, macskát etettünk, csendesen felmászott az etetőszékébe, elvett az asztalról egy sütit, és lenyugodva, békésen majszolni kezdte. Utána még kettőt. Olyan aranyos volt!

az este azért még tartogatott meglepetést: Zita ugyanis belelépett egy kutyakakiba a főbérlőink háza előtt, amitől a cipője, a nadrágja, a Jani nadrágja (nagyon) illetve a pulóvere olyan lett, úgyhogy este még elindult a mosógép, és még ma is mostam a balesetes ruhadarabokból. abban bízom csak, hogy ezek után valamiben bazi nagy szerencsénk lesz... Ránk férne. :)

Lánykákat ágyba dugtuk egy visítós körömvágásos menet után, eltéptem hajat mosni (lásd bejegyzés elején), és reménykedtem, hogy leírhatom a tegnap hatalmas és maradandó élményeit ;-), de Zitus felébredt, és akárhányszor ki akartam jönni tőle, mindig felébredt, így végül elaludtam vele fél 11 körül.

ezzel véget is 31. szülinapom krónikája. Végülis teljesen átlagos nap volt (nagyjából), és csak azért tűnt a szokottnál átlagosabbnak, mert többet vártam tőle. Ha előre belenyugszom, hogy nem lesz semmi különös, nem lett volna semmi gond. Együtt voltunk, ettünk (végül) finomat, itt volt Balázs, nem volt ezzel semmi gond, egyedül a cica-esetet hagytam volna ki.

Macska egérvadászaton

Éjjel kezdődött a történet, mikor egyszer-kétszer megébredtem, hogy valami kaparászik, neszel a gyerekszobában. nem voltam azonban annyira magamnál, hogy megállapítsam, hogy tényleg a szobában van-e. aztán egyszer annyira hangos volt, hogy figyelni kezdtem, és megállapítottam, hogy bizony az ajtó felől jön, nem a padlásról, jól kivehető volt, ahogy a kis karmok akadnak a padlószőnyegbe, emellett az "illető" lelkesen matatott az ajtóval, elég hangos volt. Ekkor már tudtam, hogy nem tücsök (azok is jönnek be újra a házba, és azokat is lehet valamennyire hallani, ahogy a padlószőnyegen másznak, de ez most hangosabb volt), pedig kivételesen örültem volna, ha "csak" egy tücsök. :-P

Reggel nem láttam nyomát az "illetőnek", de tudtuk, hogy a padlószőnyeg mögött vannak olyan rések, ahová bebújhatott. Ajtót zárva tartottuk, hogy lehetőleg egy helyiségben maradjon.

Délelőtt aztán hallottam a földszintről is a zajt, megint a szobaajtónál. kimentem, "kerítettem" egy macskát, éppen Mózi sietett hozzám nagy éhesen, és mentünk is fel vadászni. Ahogy benyitottam a szobába, egyből észrevettem, hogy a földön, a lányok könyvei mellett van az illető egér, de mire azokat feltúrtam, nyoma veszett. bezárkóztam a cicussal, Zitát kicsit lent hagytam, kivételesen nagyon örültem, hogy elmélyülten nézett egy micimackós mesét. nem nagyon volt mozgás, ezért az ágyneműtartókat is megmozgattam, és ekkor aztán lecsapott a macska. villámgyors volt, vagy két rohanás után ott volt a szájában az egér!!

Sajnos, még nagyon eleven volt a kis szürkeség, kipottyant a szájából, megszökött, egyelőre nem került elő. :(

Macskit kivittem egy idő után, de picivel később ismét bevittem. Magára hagytam, remélve, hogy nem piszkít a szobába. Egy ideig ott hagytam, de mivel nem hallottam futkosást, felmentem, megnézni, mit csinál.

A drága lélek ott feküdt Kinga pléddel leterített ágyán. :)

Sejtettem, hogy ez lesz, de nem haragudtam rá, bár normál körülmények között macska nálunk házon kívül van (talán ennek is ksöznönhető, hogy él benne a vadászösztön rendesen, nem tudom). Most is kivittem, hogy mégse legyen csupa fekete szőr Kinga ágya, de ha tudom, hogy az egér felbukkan, hagytam volna. Úgyis felpattant volna, ha neszezést hall, addig ennyi kényeztetés kijárt volna a nagy Vadásznak. Inkább kimostam volna Kinga plédjét, de akár az egész szobát kisikálom, puceválom, csak lett volna meg a rágcsáló! :)

Nos, egyelőre nem jött össze, de megyünk még majd be a macsekkal, Kingának is biztos tetszik majd, hogy ideiglenesen beengedjük cicust, ha meg nem tudja elkapni (a fránya egér is tuti érzi, hogy ott a macska, de azért csak nem szoktatjuk be a szobába a macskát, hogy távol tartsuk egérúrfit, bár Mózi biztos nem ellenkezne ;-) ), akkor jön az egércsapda. Két éve decemberben a kamrában kaptunk el így egy egeret, most is bízom a sikerben. Mert mondani sem kell, nem vagyok lelkes a jövevény láttán, na, nem mert megesz minket, hanem mert ki tudja mit rág meg, éjjel hangos volt, no, és ki tudja, hova piszkít. Szóval, egérfinek menni kell! :)

Mózi az ajtós alsó sarkát lesi, ott érezte az egeret:

Paparazzi fotót a vadászó macskáról, ágy alá belógva:

Szétrobbantottam a gyerekszobát, hogy a nyomára bukkanjunk, és cicusnak is legyen helye futni :) az egész délelőttöm elment rá... :P

Aztán, hogy az örömöm teljes legyen, délután elkaptam "végre" egy tücsköt is az emeletre vezető lépcsőn. Nehogy az már ma kimaradjon! :)

cica-hírek

Hét elején gondoltam rá, hogy írok egy bejegyzést Macskafarm címmel, ugyanis megjelent a kertünkben egy vékonyka, kicsit gebének tűnő, sötét barna, tarka kölyökcica. hétfőn sem ment el, pedig nem adtunk neki enni, majd Kinga hazaérkeztével változtak a dolgok: ő ugyanis szépen vitt ki neki tejet, kaját, plédet, ahogy kell, sokáig észre sem vettem, pedig tiltakoztam volna.

Mi azért nem etettük, mert, ugye, volt már három, nem akaródzott még egy negyediket befogadni. Persze nagyon édi kis cica, meg sajnáltam is, mert kicsit alultápláltnak tűnik, ugyanakkor felmerült, hogy a környékről kószált el, és talán a gazdit is meg kéne keresni. Eddig nem haladtam ezügyben előre, de lehet, hogy nem is fogok.

Hétfőn még azon morfondíroztam magamban, hogy miért most jelenik meg egy új cica, amikor amúgy is van elég, bezzeg, amikor eltűnik, elpusztul egy, akkor meg kutathatjuk a helyet, ahonnan kapunk új cicust. Miért nehezíti a helyzetem, úgysem tudok ellenállni, hogy ne adjak neki enni, inni, közben tudom, hogy nem tudjuk befogadni...

Erre tegnap elment a legkisebb cicánk...

Ma már nem gondolkodtam olyan vehemensen arról, hogy hová is tegyem ezt a kis kószálót...

Az egyik szomszédasszony is látta az állatot, szerinte nem olyan kicsi már a cica, mert a lábai hosszúak, inkább sovány, nem valószínű, hogy olyan nagyon kellett a gazdinak.

Lehet, hogy marad.

Ma este már direkt vittem neki tejet, mert egyelőre csak azt fogadja el, nem is nagyon ijed már meg tőlünk, a lányok már meg is tudják fogni. Ha továbbra sem áll tovább, hívunk egy dokibácsit is hozzá, "bevizsgáltatom", mert nem tudom, honnan van, nem beteg-e, aztán meglátjuk.

Ez közel sem olyan szép, mint foltos kis társa volt (nála titkon bíztam abban, hogy ha kicsinye születik egyszer, és hasonlóan foltos lesz, akkor meggyőzzük Janit egy példány megtartásáról, mert annyira tetszett :-( ), de lehet, hogy csak a soványsága csúfitja el. Mindenesetre a lányok újabb mamás kiruccanása alatt is táplálgatom, és majd meglátjuk. De ezt már írtam. Hogy meglátjuk. :)

így aztán nagy macskafarmunk nem lesz továbbra sem (ami azért jó), de talán ismét kiegészül a macskák száma a nálunk megszokott háromra. :-D

In memoriam Jázmin cica

Ez volt az egyik első kép, ami június elején a legújabb családtagról készült:

Sajnos, több kép nem készül már róla, kicsi családtagunk nincs többé, mert este elütötte egy autó.

Koraeste kaptuk a telefont az egyik szomszédasszonytól (már eleve kongott a vészharang, hogy ő hív, mert nem szokott), azzal, "hogy van-e nekünk egy fehér alapon foltos cicánk...mert akkor rossz híre van". Május végén a főbérlőnk ugyanígy kezdte a telefonban, mikor utánunk telefonált a vörös cica halálhírével.

Pont odaértünk az ismerőshöz Diósjenőn, akihez igyekeztünk, köszöntünk neki, és fordultunk is vissza. És, igen, kicsi cica ott feküdt élettelenül a földön, az út közepén. Beszaladtam gumikesztyűért, egy régi pólóért, gyorsan letakartam, mert az egyik oldala csúnya volt, és hátravittem a kert végébe. Kinga zokogott (egész úton hazafelé, megint az ő cicája lett az áldozat), hiába erősködött, nem engedtem megnézni. Egyedül a pocakjánál takartam ki kicsit, ott megsimogatta még utoljára. Jani hozott is ásót, és eltemettük. Ha őszinte akarok lenni, én sem temettem még el soha cicát, és nem kicsit volt szomorú látni a gyönyörű kis szőröskét a fekete földben. Jani óvatosan tette rá a földet, hogy a rögök ne üssék meg nagyon...pedig már nem érzi (és Jani nincs is oda annyiért a cicákért, mégis)

Így esett, hogy egy klassz nap után, amikor is vendégül láttuk kolléganőmet, Anikót 3 gyermekével (egy éve nem láttuk egymást), és (szerintem) remek napunk volt (és amiről amúgy írni akartam), ilyen szomorúan térünk nyugovóra. Ezért most úgy illik, hogy néhány képpel felidézzem a pici cica két hónapos ittlétét.

Csilla a nagy Jázmin-nyúzó, rengeteget ciepelte, úgy kellett rimánkodni, hogy néha letegye, de a kis foltos jól tűrte:

Kinga készítette fotó:

A szürke Gyémánttal nagy barátságban voltak:

Nagyon szép volt:

A fekete Mózival is jól kijött egy idő után, íme:

Macska-pihi (balra fent az egy plüsskutya :-D-ezt is Kinga csinálta, vagy Csilla, nem tudom):

És most itt nyugszik lent, egy kis csokor begóniát kapott is a sírjára-cserépben már száradozott, hátha itt még kicsit erőre kap:

És a fő gyászolónk kis kedvence sírjánál:

ne legyen már több ilyen, jó? Hol lehet ezt kérvényezni??

Nagyon szomorú vagyok én is, ez tényleg kicsit különleges és szép macska volt, örültem, hogy hozzánk került. nagyon sajnálom Kingát is, ő már nehezen viseli, és tuti, hogy megint szereznünk kell neki új cicát. Ha letelik a gyászidő, most kértem én is időt. nekem is össze kell kicsit szedni magam, hogy újra apró cica nevelgetésébe kezdjek.

holnap pedig a fő program lesz elzarándokolni apró falunk apró virágüzletébe, és venni valamilyen virágot (Kinga rózsát szeretne) a kis cicus sírjára. Jani pedig fő harci feladatként megkapta, hogy csináljon kis keresztet a sírra. Mindennek meg kell adni a módját.

És ami szomorú, hogy Anikó legnagyobb kislánya ma szomorúan búcsúzott a cicától, nagyon megszerette ez alatt a szűk egy nap alatt. Megígértem Lillának, hogy Anikónak küldök emailben képeket róla. Megszakad a szívem, hogy már csak a régiekből tudok válogatni... :-((

Cica-cica, cica-gyerek barátság. Barátság?

A legkisebb cicacsaládtag, úgy tűnik, kezdi nálunk megszokni az új helyzetet. Talált magának gyorsan új barátot, macskák közül a szürke Gyémántot, aki a testvére elvesztése után nagyon is fogékony a kis bírkózásokra, így ők ketten gyakran játszanak egymással, sőt, illegális módon még Zita babakocsiját is megosztották, szépen egymást átkarolva, ahogy kell és illik.

az idillnek én vetettem véget, mert abba a kocsiba nem mehetnek be, van már erre befogott másik, így kitettem őket onnan, de a barátságuknak ez mit sem ártott.

Gyerekek közül mindenki a barátja a kicsi Jázmin cicának, de talán Kinga kezeli a legbarátibb módon:

Csilla sokat ölelgeti, de kárt nem tesz benne, Zitától viszont óvni kell, mert ő gyakran jól belemarkol, úgy emeli, persze merő szeretetből. Itt pedig éppen a játék babakocsi kosarában foglal helyet a kis macsek:

akit utána lájtos módon el is tologatott Zita. :) Hála istennek nem történt semmi attrocitás, szép lassan haladtak, macsek is tűrte, mikor már nem, kiugrott.

Látszik tehát, hogy nagy a szerelem és barátság a lányok részéről, ezért is nem értettem, hogy egyik délután mi vitte rá Kingát, hogy megfürdesse a pici cicát. Még délelőtt megemlítette, hogy ő megfürdeti a kicsit, de megbeszéltük, hogy a macskák nem szeretnek fürdeni, így nem tesz neki jót vele. Meg is értette, témát megnyugodva lezártam.

Délután látom azonban, hogy Kinga az udvaron emeli ki a kis ázott jószágot a játék babakádból, és majdnem szívbajt kaptam! betette a kis kádba, bőrig ázott, rém ronda lett, de ami még rosszabb, remegett a hidegtől. Még időben értem ki, kikaptam a kezükből, egy régi pólómba, ami kéznél volt, belecsavartam, kiültem vele a napra, és finoman dörzsöltem, míg elkezdett megszáradni, majd el is pilledt a kis fáradt cica az ölemben. Ekkor bevittem a pincébe a helyére, nem engedtem be senkit, hogy kipihenje magát.

Kingát le sem kellett hordani, ijedt és felháborodott arcomból egyből látta, hogy nagyon rosszat tett a macskával, már akkor megszeppent, és kicsit meg is ijedt ő is. Szomorúan kért bocsánatot többször is, és mivel láttam rajta, hogy őszintén gondolja, nem csináltunk belőle további drámát. egyszerűen megbeszéltük még, hogy többet ilyet ne, és azt hiszem, nem is tesznek több ilyen gaztettet. azt hiszem, elmondhatom, hogy nálunk is megesett az első kicsit komolyabb gyerekcsíny, ami hála istennek szerencsésen végződött. (tudom, persze, hogy a víz magában nem halálos, de előfordulhat, hogy a macska megfázik, és akkor többel kötjük be)

Engem viszont megerősített abban, hogy minden pillanatban résen kell lenni, még akkor is, ha egyedül vannak kint. Akkor csak igazán! No, nem mintha eddig nem lettem volna, de mostantól pláne annak kell lenni.

Történések

Ilyen is régen volt már, hogy több napig önszántamból nem ültem gép elé. Egy percet se, be sem kapcsoltam. Pedig most így történt, péntek óta be sem kapcsoltam a gépet... nem tudom miért, vagy kedvem nem volt vagy időm. Vagy lehet, hogy beteg vagyok?? :)

Pedig van mindig valami esemény, feladat.

Múlt szombaton egyetemi barátnőm, Enci látogatott meg minket kétéves Kristóf kisfiával. Nagyon örültem, hogy az amúgy pesti kirándulásukat a kedvünkért megszakítják/megrövidítik, és hozzánk is eljönnek. A négy gyermek nagyon jól elvolt szerintem, igaz, hogy együtt keveset játszottak, de legalább egymás mellett békében. :) az alábbi kép tanusítja, hogy az azért kis időre összejött a csapat, a hinta kiváló eszköz erre. :)

Kristóf, aki korához hűen mindent megnézett, kipróbált, megszerelt, és annak ellenére, hogy sok lányos játékunk van, azért csak talált magának megfelelőt is, ha más nem fejre állította a játék konyhát, és kalapálva "megszerelte" az alját. :-)) Vérbeli kisfiú, a lányaimnak szerintem eszükbe sem jutott volna, hogy a konyhát szerelni is lehet. :)

Jó volt az a bő 3 óra. míg itt voltak, reméljük, hogy máskor is összejön a randi, bár most mi jövünk egy újabb hencidai látogatással. :)

Szombat délután a két nagyobbik leányzó ismét mamához ment egy éjszakára, viszonylag nyugalomban telt az este. Vasárnap délelőtt felkerekedtünk, átmentünk Diósjenőre, és a placcon, ahol a lányok motorozni és biciklizni szoktak, végre ismét volán mögé ültem. Jó sokat "rutinoztam" az aszfaltnégyzeten, addig Jani Zitával sétált és körbenézett a házunknál, majd átvezettem az autót a házhoz, onnan a 2-es útig. nos, teljesen őszintén megvallom, hogy átkozott pocsékul ment a vezetés, azt sem tudtam, melyik pedált mikor nyomjam, csak 3-szor fulladt le a kocsi a fő utcán, de oltári szerencsémre és a tisztes jenőis polgárok szerencséjére senki nem járt akkortájt az utcákon (ebédidő felé jártunk, komolyan jobban jártak, hogy otthon maradtak! :) ), így mindenki sértetlenül megúszta a "kalandot". Jó sokat kell gyakoroljak, jó nagy levegőt kell vegyek majd, hogy legyen bátorságom a volán mögé ülni, de muszáj most már, szüksége van Janinak is néha arra, hogy ne ő vezessen.

Vasárnap délután felállítottuk a medencénket (végre), de lyukas volt a karimája, amit Jani ma reggel ragasztott meg, ezért még csak délutánra töltöttem tele. De áll,melegedhet a víz, lehet lassan használni (reméljük!). Vasárnap estefelé hazajöttek a lányok, a legújabb családtagunkkal:

Ő kérem szépen Jázmin cica, aki végre talán igazán lány, nem derül majd ki róla, hogy fiú, és büszkén viselheti ezt a nevet. Gyönyörűszép cica, akiről egy este és egy éjszaka azt hittük, hogy megszökött. Történt ugyanis , hogy magára hagytuk a garázsban a dobozában, de a garázskaput nem húztam le. Pár perccel később visszamentem, és a cicának hűlt helyét találtam. Ott volt kb. negyed órája... volt nagy kresés, szomorkodás, sírás, egy hét alatt másodjára sirattunk macskát. Kinga ki volt borulva, jogosan. És az én saram volt főként, mert nekem kellett volna lezárni a kaput.

Hétfő reggel azonban előbújt a kis szőrgombóc a pincelépcső alól, és lett nagy öröm!! Igaz, hogy nagyon félt, állandóan elbújt, de mint a kép is tanusítja, mára már egész közel merészkedik, lehet simagtni, sőt, keservesen nyávog, ha magára hagyjuk. A másik két macska is találkozott már vele, egyelőre szagolatják, figyelik egymást, és általában a két nagy menekül el, mert a kicsi akkorát tud fújni... :-) A mi bátor, kan cicáink, khm. :)

Így most van feladat, előkerült az almos láda, lehet ismét cserélgetni, de nagy örömmel teszem, mert én is beleszerettem a kis szőrösbe, no, meg a lányok is rettentően örülnek. amúgy is könnyebb egy pici cica után takarítani (aki amúgy egyből profin elkezdte használni az almot, hála a jó égnek!), mint télen a már nagyobbacska, 3 cica után.

Ja, és vasárnap volt Csilla 3.5 éves, Zita 20 hónapos. Szó ne érje a ház elejét, megemléztem róla! Hogy nem túl bőven, az most már kérdés. :)

Hétfő délelőtt végleg eldőlt, hogy átköltözés után sem maradunk a szendehelyi oviban, hanem átiratkoztunk a jenői oviba. Nagy örömmel fogadott a vezetőnő, akinek immáron harmadik beiratkozásunk alkalmával tutira ígértük, hogy jövünk. :-P Sokáig úgy gondoltam, hogy átjárunk majd Sz.helyre, mert iskolába sem biztos, hogy Jenőre fogunk járni (ez egy hosszabb történet, hogy miért, talán egy másik bejegyzésben ki tudom egyszer fejteni), de december óta sokat változott a helyzet. Úgy gondolom, nem szerencsés ilyen pici korban az átjárkálás (ez a része nem tetszett sosem), Jenőnek is nagyon jó ovija van, sőt, a felszeretltsége, állapota is jobb a szendi ovinál. Míg itt nem, ott minden csoportnak külön mosdója, tágas öltözője van, csak egy, amit nagy hirtelen észrevettem. Ott lehet pl. biciklivel, motorral oviba járni, le vannak kötve a kis gyerekjárgányok, senkit nem zavar, itt nem engedték (nem tudom, miért). Nagyobb, tágasabb az udvara, a Börzsöny közelében (az egész falu börzsönyszéli falu, úgyhogy ez nem nagy újdonság), jobb a levegője. Az óvónőket nem ismerem, de bízom benne, hogy jó l kijövünk majd egymással, akikkel eddig csak köszönés szintjén is összefutottunk, mind egyből mosolyogva, kedvesen köszöntöttek, remélem, később is ilyen marad a viszony. Leginkább a gyerekeim szeressék őket.

Tanulnak a gyerekek játékosan ovis angolt, lehet néptáncolni, van hittan, míg a szendi oviban az egyetlen különfoglakozást (na, jó nem, mert itt is van hittan), az amúgy szuper úszást is lehet, hogy megszüntetik (emiatt rendült meg először a bizalmam, kicsit botrányos lett az úszás-ügy, az óvónők nem akarták, mondván, hogy nagyon megzavarja az ovis napirendet, noha csak néhány gyerek később reggelizett emiatt úszás után, és a fogalkozásba is be tudtak kapcsolódni, és nem óvónők, hanem szülők-köztük én is többször-kísérték a gyerekeket, szóval, nem tudom, mi volt az igazi probléma, és nem is tudom, hogy hogy egyeztek meg a szülők-óvónők, mert már nem érint). Szóval, úszni nem fognak járni ovival, de azt talán megoldjuk magánúton, ha szeretnék a lányok is. Abban pedig biztos vagyok, hogy a lányok könnyen átszoknak, Kinga is könnyen átszokott két éve, most Csilla van hasonló helyzetben. Kinga ugyan csak egy évet, a záróévet fogja itt járni, de ő elég jól barátkozik, bízom benne, hogy nem lesz gond. Ezáltal lesznek azonban Jenőn is barátai, a szendehelyi barátokhoz úgysem tudunk napi szinten átjárni. És nem utolsó szempont, hogy első körben én is az ovin keresztül kezdek majd "beépülni" a faluba, itt, Szendehelyen is rengeteget számított, hogy ott egyből találkoztam helyiekkel.

Ja, és ezúttal már Zitát is beirattam, mert a legújabb rendelet értelmében két és fél évesen felveheti az ovi a gyereket, és mi bizony élünk a lehetőséggel. Én már kétévesen "adnám" Zitát , mert nagyon kellene dolgoznom, de a bölcsis körülmények elég siralmasak itt, a nagy vidéken. Ha Pesten rossz a helyzet, itt gyalázatos. Úgyhogy már annak is örülünk, hogy tavasszal Zita egy intézménybe kerülhet, és ha rövid időre is, de a 3 gyermekem egy helyre fognak járni! :-D

A lányok a héten járnak utoljára oviba, jövő héttől "kiveszem" őket. Jönnek a csoportösszevonós időszakok, meg amúgy is fáradtak, ezért elkezdjük a közös nyári időszakot. Még talán jövő héten elmennek az ovival kirándulni egy napra, ami most kedden nem jött össze, mert Királyrét megközelíthetetlen volt a Dunától. Ha azonban nem lesz kedvük menni, azt is megértem.

így állunk mostanság, én is élvezem az utolsó egygyerekes napokat, még ki-kijárok Zita-alvás alatt kocogni, készülök lelkileg is a szünetre, tervezem, hogyan teljenek a napjaink, hogy ne legyen teljes bezártságérzésünk. Azt hiszem, rengeteg türelemre lesz szükségem, de gyúrok rá nagyon! Legfőkébb arra kell gyúrnom lelkileg, hogy szeptemberig nem lesz az az egy-két óra szünet, amíg nincs ébren gyerek, ami megvan néhány hónapja, kisebb megszakításokkal. Nagyon megszoktam, jó hogy, valahogy ki kell bírjam a hiányát. :) Cserébe nem kell kétszer egy nap az oviba rohanni, mint most is: mehetek Zitát ébreszteni, mert idő van, kelni kell, uzsizni, menni, mert a két nagyobbik nokedli is lassan várni kezd az oviban. :)

Egy cica mínusz

Ahelyett, hogy örömmel számolnék be arról, hogy a péntek délutáni kimenőm után milyen jól sikerült a debreceni hétvége, itt szomorkodunk, mert időközben az egyik cicánkat elvesztettük.

még péntek este telefonált a főbérlőnk, aki jött a cicusokat etetni, hogy a vörös cica (aki nemrég még lány volt, de állatorvosi vizsgálat után kiderült, hogy bizony ő is fiú, és lassan elkezdtük Jázmin helyett Jácintnak szólítani) az úton fekszik véresen. Valószínűleg autó ütötte el. A bolhairtó nyakörv alapján azonosítottam, hogy tényleg ő. Hogy hogyan került az autó elé a gyér forgalommal sem rendelkező utcánkban, rejtély, de valahogy megtörtént. :(

Főbérlőink nagyon rendesek voltak, elvégezték azt a legkevésbé hálás feladatot, hogy eltemetik a cicust. Emiatt kicsit rossz érzésem volt, hogy pont akkor történik, amikor elutazunk, másrészről talán annyiból "szerencsés" volt, hogy a lányok nem látták. normál esetben Jani későn jött volna, tuti én veszem észre, azt sem tudom, hogy tartottam volna távol őket, míg én eltávolítom az utcáról.

Ma este csak két cica szaladt elénk, falták a kaját, mintha mi sem történt volna, és ezúttal több is jutott fejenként, mert csak kétfelé oszlott.

Kinga nagyon ki van borulva, már újabb cicát kér, én meg nem tudom egyelőre eldönteni, hogy engedjek-e neki vagy sem. Jó eséllyel be fogom adni a derekam, mert a vörös cicus volt nem hivatalos felosztás szerint a Kingáé, és ő most cica nélkül maradt. Igaz, hogy nekem megint újabb feladat lenne egy macskakölyök ellátása, és azt sem tudom, a két nagy macska hogy fogadná (ez az új jövevény és féltékenység témakör úgy látszik nálunk állandó szereplő az életünkben), de az kétségtelen, hogy a 3 gyerek-3 macska egyensúlya megbomlott, az egyensúlyra pedig mindig törekedni kell. Ha már egyszer belekezdtünk és így alakult...

Kis ideig még gondolkodunk, addig pedig szomorkodunk a cicus miatt. Újabb szülői kihívás, hogy hogyan fogadtassuk el az 5.5 és 3.5 évessel a kis kedvenc elvesztését. De hazudni nem akartunk, azt hiszem, ez így tisztességes, úgyis elszólta volna magát valaki. Megvan a feladat, az biztos.

Hogy ne csak szomorú dologgal zárjam a hétvégét, beszámolok a kicsit sűrű, de annál szebb debreceni hétvégéről is.

Cicakupac

Hangos macskanyávogást hallottam az udvarról. nem nagy ügy, de ha már úgyis fent vagyok, gondoltam, kinézek, nem a mieink keveredtek-e "bajba". Mióta enyhült az idő, kint éjszakáznak.

Nos, kinyitom a bejárati ajtót, és majdnem hasra estem ebben:

Egy kupac cicában. :-) magyarán az ég világon semmi bajuk. :)

Ovis, havas, cicás, bealvós mix

Ma délelőtt megérkezett Csilla ovis zsákja (amit INNEN rendeltem még múlt héten), rajta a felvarrt lufi jellel. Izgultam, milyen lesz, de nagyon megörültem, mikor kézbe vettem, mert nagyon szép zsákot sikerült találni! A képen kicsit sötétebb a színe, de élőben szép farmerkék, a hercegnős rész tényleg csillogós egy icipicit, de nem túlzottan. elegáns és masszív a kék anyag miatt, csajos, kislányos és könnyed a zsebektől. 3.5 évig használja Csilla, azt hiszem, nem baj, ha tetszik is neki. És furcsa, de Kinga még nem vágta rá, hogy neki is kell ilyen, lehet, hogy megússzuk egyelőre az új zsákvásárlást...

Amúgy csak remélni tudom, hogy tényleg tetszik Csillának, mert éppen nagy balhé közepette mentünk öltözni ebéd után, akkor vettük elő az új zsákot. Történt ugyanis, hogy Kinga is odaszaladt hozzám, mikor végzett a naposi teendőivel, mikor már Csilla átkarolva bújt hozzám. nem tetszett neki, hogy Kinga is jön, nagy hirtelen elkezdett Kingával kiabálni, még ütögette is a karját, én csak lestem. Innentől Csilla keservesen sírt, szerintem totál fáradt volt, kijött rajta a feszültség, az egész délelőttös anyahiány, minden. Nagy nehezen felöltöztünk, még hazafelé is csak kóválygott. Azt hiszem, tényleg jó döntés volt, hogy nem alszik még bent.

Emellett láthat némi agressziót is az oviban vagy a feszültséget új fajta formában vezeti le, nem tudom, mindenesetre olykor Csilla megrugdossa Kingát és Zitát is, ha nem tetszik neki valami. Nem tudja elmondani, mi bántja, és így jön ki rajta. Persze azonnal abbahagyatom vele a rúgdosást, de egyelőre magyarázom, hogy miért nem jó, próbálom tolerálni, hogy neki most nehezebb időszaka van. A rossz az egészben, hogy este a fürdőkádban, mikor Csilla megint piszkálta Zitát, a kis 14 hónapos, megelégelve a macerát, enyhén vicsorítva belerúgott Csillába. Húdejó... azért elvagyunk mi ám!! :)

itt pedig az ügyes nagylány, éppen naposi teendőit végzi:

Most először láttam hosszabban, hogy zajlik egy ilyen ebéd utáni elpakolás, és azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy Kinga nagyon határozottan, magabiztosan szedte le a poharakat (két bögrét egy kézben), irányítás nélkül törölte le az asztalt, öntötte ki a morzsát a kukába, kis ügyes volt. Míg a másik két napos dadusi felügyelettel ténykedett, addig Kinga önállóan csinált mindent. Örülök, na! Itthon amúgy Kinga magától elkezdte összehajtogatni a kimosott ruhákat, életében először ílyen spontán. A végeredmény hagyott némi kivetnivalót maga után, de semmit nem szóltam, hanem a legszélesebb mosollyal engedélyeztem, hogy be is tegye a szekrényekbe. így most kicsit szabálytalanul hajtogatott polók vannak itt-ott, de kit érdekel, hiszen a szándék a fontos a kis ötéves részéről! (Azért zárójelben megjegyezném, hogy mielőtt bárki azt hinné, hogy Kinga egy teljesen rendszerető és maga után elpakoló gyermek, hogy nem, nem az, ez az eset elég egyedi, és a rendrakás egyedül az oviban megy neki, itthon azért még tanuljuk az elpakolunk-magunk-után témát, csak erről most ünneprontás lenne részletesen írni. :) Mindenesetre a mai, egyedi esetnek is roppant örültem, kapott is Kinga elég dicséretet, hogy legyen motiváció későbbre is, és az "eset" ne egyedi legyen :) )

Itt pedig séta hazafelé az első jelentősebb mennyiségű hóban:

Nagyobb sétára nem futotta az időből, csak míg hazamentünk, mert Zita is fázhatott, a keze biztosan (de ha ledobja a kesztyűit, sok mindent nem tehetek, legfeljebb próbálok alternatívát találni a dologra), meg Csilla is nyűgös volt. Kinga viszont ment volna, de mivel Zita is elaludt még később délután, akkor sem tudtunk kimenni. Gyakran sajnálom Kingát, mert kisebbik húga miatt jobban korlátozva vagyunk, és kicsit örülök, hogy lassacskán könnyebbé válnak ezek a dolgok, ahogy Zita nő. Egyre nehezebb a 3 különböző korú gyermek igényeit és napirendjét összehangolni. De azért alalkul. :)

az utcánk sarkán:

És mikor hazaértünk, kiket találtunk a pincében a kazán tetején? Hát a két testvér cicát. :) Jó meleg van ott, nem csoda, ha begyere-kategória nekik :) ;-)

Délután még elaltattam Zitát, és mire lejöttem az emeletről, így találtam a kis nagyovist:

Elfáradt a sok esemény miatt, de a saját ágyában nem volt hajlandó aludni. Így a kanapén szundított másfél órát, most csak remélni tudom, hogy könnyen elalszik éjszakára.

Mózi eltűnt, de megkerült

Mózi vasárnap este, mikor Romhányból hazaértünk, nem jött enni és pincébe vonulni. Gondoltam magamban, megint hiba volt kint hagyni, a lányok ki lesznek bukva. Ha viszont mindig bent hagyom, nem mozog eleget, bár nagy a garász, de mégis. hát, megint bebuktam, a macska nem jött. Utána sem jött róla hír, egészen ma délutánig.

Megyünk Kingáért, utolér Tamara, akivel reggel is összefutottunk. Mondja, hogy milyen jó lenne, ha el tudnánk menni hozzájuk, hogy jobban teljenek a sötét, hideg délutánok, de ma pont nem jó, mert hozzájuk költözött egy fekete cica, viszik az állatorovoshoz. El lehet képzelni, hogy füleim hogy megnőttek, ahogy mondja, egyből elkezdtem a cicáról faggatni. Minden illik Mózira: serdülő, szép szőrű, barátságos, fekete macska. Megemlítem, hogy tök véletlen illik a leírás a mi macskánkra, aki pár napja eltűnt. Elmosolyodik, hogy akkor megvan a gazdi, akkor mégis menjünk át hozzájuk, és hazavihetjük. Én is mosolygok magamban, hogy milyen szerencse, hogy pont hozzájuk csapódott (egyébként a mi utcánk végében, Tamaráék meg két utcával raknak csak arrébb). egyedül a középső kisfia sírdogált, hogy ő biza nem akarja visszaadni, de Tamara hamar megvigyasztalja. Kicsit később az állatorvos a telefonban felajánlott másik cicát Tamarának, majd még megfontolják a dolgot.

El is mentünk, az ő 3 fia és az én 3 lányom játszottak egyet, igaz, általában nem egymással, de én azt is sikernek könyvelem el, hogy Csilla nem bújt egész idő alatt belém, hanem játszott, ha a fiúk odamentek hozzá, akkor sem volt baj. Mert amúgy nincs szokva a nagy gyerektársasághoz, sajnos, mióta Pestről elköltöztünk. A macska megszerzése mellett ez volt a másik nagy eredménye az estének.

Zita alvása ugyan kiesett, de jól elvolt, mászott a nagyok után, kacagott, egyszóval nem volt vele gond. Én meg tudtam icipici beszélgetni!! Ez még nagyobb dolog, mint Pesten volt, itt sokkal ritkábban jön össez ilyesmi.

hazafelé aggódtam, hogy viszem a macskát, a 3 gyereket egy babakocsival kombinálva, de végül Mózi szépen hazasétált velünk. Úgyhogy újra örülünk, és valószínűleg beszerzünk egy nyakörvet, mert különben úgy tűnik, Mózi lesz a falu macskája. J

ui: itthon Gyémánt cica egyből lelkes összesimulással jelezte, hogy-valószínűleg-örül Mózinak, és újra egy tálból ettek. minden jó, ha jó a vége. Valamiért van olyan érzésem, hogy lesz még Mózinak hasonló nagy comeback-je. J

Három macskával

Hát, szóval hazajött ez a kószáló macska. elég hihetetlen, oedig tudom, hogy vannak hosszabb időre elkóborló macskák, de Móziról nem gondoltuk, tényleg annyira ragaszkodó volt.

Mindegy, most itt van, és ma délelőtt is itt várt minket, mikor úszás után hazaértünk. az éjszakát szeparáltan töltötték a macskák, fogalmam nem volt, mit kezdenek egymással.

Ma összeengedtem őket. Kerülgették egymást, Jázmin többször fújt Mózira, mikor közeledett. aztán a két kisebb elkezdett bírkózni egymással, Mózi figyelt és közeledni próbált. az volt az érzésem, hogy annak ellenére, hogy idősebb, mintha csatlakozni akart volna. Aztán össze-összekaptak Gyémánttal, de nem tűnt harcosnak a dolog. Ezt még úgyis meg tudom állapítani, hogy hasonló macskás szituban nem voltam. Sokáig nem tudtam figyelni őket, mert dolgom volt, de ott hagytam őket. Gondoltam, ha komolyan összekapnak, azt hallom, mert akkor van nyávogás meg más egyéb. Csend volt. Párszor lementem megnézni őket, és nem volt semmi. Mózi itt pihent, a másik kettő ott játszott, majd egymás táljából ettek, és nem történt semmi.

Este egy tálból ettek.

Ha elfértek volna, ezért Mózinak külön adtam, de amúgy nem ellenkezett a másik kettő sem. :)

Most nincsenek már elkülönítve, aminek örülök, mert a belső pincerészbe nem kell macskát zárni, legalább ott ne piszkítsanak. Bár rendesen használják az almot, azzal nincs gond.

Hát ,ez van. Mózi ugyan este kiszaladt a nyitott garázsajtón, Kinga el is kezdett zokogni, hogy megint elmegy. Bevallom, nekem is elszorult a szívem, de előfordulhat újra. (a dolog nehéz része, a lehetőség, hogy újra eltűnik), aztán végül sikerült Mózit visszahívni, épp' csak az árokparton játszott. Most itt van mindhárom biztonságban. Kinga megnyugodott, könnycseppek felszáradtak.

És nagyon örülünk, bár azért tényleg váratlan fordulat a nulla macska után gyorsan három. :-))

De inkább három, mint egy se, és bánatos gyermeklelket kelljen ápolni. :) Majd meglátjuk, hogy bírunk velük. :)

Majd csinálok képet a hatalmas, gyönyörű szőrű Móziról, csak ma gép az építkezésen volt.

Az új cicák

A villámhírekben már írtam, hogy megérkezett a két új cicánk, tegnap este. Így két új családtaggal bővültünk, én pedig kaptam két új "gyereket". :))

igazán csajos neveket választott Kinga (természetesen határozott volt, mint mindig). Ő itt Jázmin (aki először Hercegnő volt, de módosult Jázminra). Háromszínű, mert a farka vége szürke, a szeme pedig kék. Ő lány, ha minden igaz, és ő talán a félénkebb a kettő közül. Sokat játszanak ezzel a gyökereztetés alatt álló növénnyel, amit már Mózi is leharcolt. Teljesen szétkarmolták a leveleit, mire észbekaptam volna, hogy a pince belső részébe vigyem. Különösebben nem zavar, amúgy is baromi nagy növény lett volna, egyelőre meg nem akarok sok szobanövényt beszerezni. Úgyhogy hagyom, hogy játszanak a leveleivel. :)

Ő pedig Gyémánt, a fiú cica. Ő is nagyon szép csíkos, és ő az elevenebb, belevalóbb. Még Jázmin óvatosan szglászott tegnap új helyén, érkezés után, addigra Gyémánt már felfedezte a pince számukra fenntartott részét.

Ma kivittük őket napozni, a kinti dolgokkal ismerkedni, de alapvetően egyelőre pince-cicák. Hideg is van, kicsik is, és valljuk be, sokkal óvatosabb vagyok Mózi eltűnése miatt. Nem akarom, hogy ők is elkóvályogjanak, aztán netán valaki felpakolja őket. Ebből a szempontból pozitív,,hogy jóval bizalmatlanabbak az embrekkel szemben, Gyémánt hevesen ficánkol, ha felemeljük, nem nagyon engedi. Persze, nem is én akarom alapvetően emelgetni... :)

sokat vannak együtt, figyelik egymást, ha valamelyik új dolgot próbál ki (mint pl. az alom), akkor a másik bátrabban követi. Jó, hogy ketten vannak, összebújva alszanak doboz kuckójukban, sokat bírkóznak, édesek.

Más természetű macskák, mint Mózi volt, de az is számít, hogy Mózi egyedül volt, nekünk kellett a testvéreit és anyját pótolni, amennyire tudtuk. Ők sokkal több tejet isznak, viszont ők is a konzervkaját részesítik előnyben, mint Mózi. :)

Nagy most az öröm a lányok részéről (is), nekem még szokni kell az új lakókat (persze gyorsan megy a dolog, meg rutinosabban látom már el őket, mint Mózit, aki első saját macska volt), ráadásul éberebbnek kell lenni, mert ketten vannak, nehogy valamelyikre rálépjek. De jó, hogy vannak, vigyázunk is rájuk rendesen! :)

Mózi eltűnt

Csillát és Kingát az imént vitte el Jani mamához egy kis üdülésre, Zita éppen elaludt, így rámszakadt az egygyermekes „szabadság”. Rengeteg mindent kellene és jó lenne csinálni, úgy mint tornázni egy jót, ebédet főzni, vagy éppen felszámolni a csatateret, amit a két leányzó hagyott maga után. Mert most még tegnapról is maradt pakolnivaló, tegnap ugyanis teljesen levert, már-már depis voltam. Semmi nem nagyon érdekelt, ingerült voltam, szomorú, estére pirosra és dagadtra sírtam a szemeimet. Mózi, a pici cicánk ugyanis eltűnt.

Tudom, hogy hülyeség ez egy immáron harmincéves nőtől, de nem tehetek róla. Szerda este óta nem láttuk a kis szőrmókot. Este 6 körül még ott mászkált az erkélyen, gondoltam is, hogy lassan be lehet vinni a pincébe. Kicsi még, jobbnak láttuk őt az éjszakai hideg elől a pince viszonylagos melegségébe zárni. Aztán végül nem mentem le bezárni őt, mert egyedül voltam Zitával éppen, macerás lett volna őt is felöltöztetni. Gondoltam, hogy Janiék fél órán belül hazaérnek a főbérlőinktől, akikhez éppen átugrottak, egyszerűbb lesz akkor elintézni a macska dolgait. Végül este 8 körül jutottam ki, de ez nem kellett volna, hogy probléma legyen, volt már, hogy este 9 körül értünk haza, és jött elénk a cicus. Most azonban nem. Ajtónyitásra, garázskapu nyitására, fényre, hívásra sem, semmi. Kiöntöttem neki azért a kaját a garázsban, gondoltam, ki-kinézek, hátha csak kicsit átkószált a szomszédokhoz. A közvetlen szomszédokhoz járt kicsit, néha, de onnan is gyakran visszajött. Ha éhes volt, azonnal megjelent, lekuporodott a bejárati ajtó előtt. Ha kimentem, ha nem is volt éppen az ajtóban, egyből hallotta, és futott. Ugrott fel a lábamhoz, rólam már tudta, hogy én hozom neki a kaját, szóval, lelkesesen fogadott. nekem is jól esett ez a ragaszkodás, jó volt őt gondozni. Ezért aztán felettébb aggasztó, hogy szerda este óta nem jelent meg. Tudom, hogy a macskák mászkálósak-kószálósak, főleg a hím macskák, de Mózi pici volt még, nem is csinált ilyet. Lehet, hogy most szokott rá a csavargásra, de ennyire? A szomszédok macskái is mindig hazamennek este legalább enni. Mózi pláne jött, hiszen tudta, hogy éjszakára mehet a jó meleg garázsba (kinti hőmérseklthez képest).

Nem jött haza tegnap egész nap, sem este, és most, mindjárt dél, és híre nincs neki.

Tegnap egész nap nézegettem ki az ablakokon, hátha feltűnik feket kis alakja, de hiába! Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz ez. Egy átlagos macska, tényleg SEMMI extra nincs benne, de a miénk, hozzánk kötődik. Én ápoltam, etettem, takarítottam utána, sokszor bosszankodtam isa félrement macskapiszok miatt, ennek ellenére jó érzés volt kicsit megdögönyözni, olyan szép, fényes lett a szőre az utóbbi időben. Megnőtt, helyes, jópofa macska lett belőle. Másfél hónapja van (volt) itt, már éppen túlvoltunk az első időszakon, amikor kicsit megerősödött. Ennyi lett volna? Megszakad a szívem, ha belegondolok, hogy baj érte, valaki, valami bántotta, de nem tehetek semmit. Talán ez a legrosszabb, hogy tehetetlen vagyok, nem mehetek be más udvarára keresni a cicát. Mert a macskáknak ilyen a természete, hogy jönnek-mennek, tudtuk mi ezt, hogy el fog mászkálni, és hogy teljesen nem lehet megvédeni. Neki kell megtanulni megvédeni magát bizonyos helyzetekben. Egyszer a 3 házzal lejjebb lakó szomszédunk, az óvoda vezetőnője, Szilvi, visszahozta, nehogy a kutyájuk bántsa az akkor is elcsavargó Mózit. Akkor megúszta lehet, de tudtam, hogy őrt nem állhatok felette, és a pincébe sem zárhatom egész napra. Azért reménykedtem, hogy nem lesz baja, hogy tud magára vigyázni. Talán tudott is, de jó lenne erről tudni.

Talán annyit tehetek, hogy szórólapokat dobok be a környező házaknál, hátha látták, tudnak róla BÁRMIT is. Lehet, hogy hülyének néznek majd, hogy a sokszáz macska közül pont egy ilyet keresek, de jó lenne tudni, hogy mi van vele. És esetleg fel lehet hívni az állatorvost, hogy nem vitt-e alaki hozzá hasonló cicát, bár nem tudom, ezzel mennénk-e valamire. Ha baja is történt, legalább feldolgozzuk, szomorkodunk, de túllépünk rajta, és szerzünk új cicát, vagy cicákat. Mert Kinga már nagy szomorúan, sürgősen szeretne újat, de inkább kettőt. Már nevük is van, bár cica még sehol. Kinga már szomorkodik a macska miatt, sírdogál érte, de nagyon még nem érzi át, hogy mi minden történhet egy ilyen cicával. nem is baj. Elég, ha én tudom. Csilla csak mondogatja, hogy elment Mózi, de még annyira sem fogja fel mint Kinga. Úgyhogy, úgy tűnik, én szenvedek a legjobban. Még reménykedek, hogy visszajön, hiába lehetne egyszerűen új macskát hozni, belül dacolok, hogy nekem EZ a macska kell. Nem lehet, hogy másfél hónap ápolás, nevelgetés után egyik pillanatra a másikra eltűnjön, hogy ennyi volt.

Pedig lehet. De akkor nem tudom, hogy akarok-e még házi állatot, hogy el tudom-e ezt gyakran viselni, hogy eltűnnek, hogy bajuk lesz.

Azt hiszem azonban, hogy pont a gyerekek miatt újra bele kell majd vágni, remélni, hogy nem sokszor fordul elő ilyesmi, de ha igen, próbálni kicsit „rutinosabban” kezelni a veszteséget.

Mert nagy luxus depisen kóvályogni itthon, miközben dolog ezernyi van. Úgyhogy megyek is, összeszedem magam, utolérem magam, aztán majd lesz valami. Talán most segített, hogy kiírtam magamból a bánatot.

készült egy videó nemrég a cicusról, ahogy egy pici plüss elefánttal birkózik. Még Kinga választotta neki a saját plüss játékaik közül, hogy az legyen a Mózi játéka. mosolyogtam magamban kicsit, gondoltam, hogy sok értelme nincs, mert a macsek majdnem minden mással jobban eljátszott, rá sem hederített a mű játékra, végül azonban Kingának lett igaza. A macska valamiért felfedezte a játékot, és hatalmasakat birkózótt vele. Nagyon mulatságos volt. Itt a videó róla, sajnos megint nem tudom a videó script-jét átmásolni a youtube-ról, ezért illesztem csak be a LINKET . Ha valaki fél perc mosolyt szeretne, nézze meg! Sajnos, úgy tűnik, nekünk is már csak ennyi maradt Móziból.

Az első macskabaleset

Amikor dönteni kellett, hogy legyen-e macskánk, volt több érv és ellenérv. Az ellenérvek között volt, hogy a macsekkal is kell majd orvoshoz járni, főleg, ha baj éri, nem tudtam, hogy fér ez még bele az időnkbe. vagy ami még érdekesebb, a Janiéba. ha neki kellene autóval vinni a jószágot. Mivel azonban több volt a támogató érv, ezért lett macsek.

Aztán tegnapra bekövetkezett az, amitől tartottam. Mózi valahonnan leeshetett, mert tegnap reggel már sántított. Egész nap figyeltem, húztam-halasztottam az orvos felhívását, nem is igazán tudtam, hogy egyedül a 3 gyerekkel, babakocsival, beteg macskával hogyan szambáznék át a másik utcába az orvoshoz. Hiába szinte a szomszéd utcában rendel, mégis hajmeresztő mutatványnak tűnt. Még elképzelni se nagyon tudtam, hogyan fog elsülni.

Viszont macsek állapota megkövetelte a tettet. Tegnap sántított, a jobb mellső lábára nem nagyon állt rá, egész nap feküdt, enni evett ugyan, de szerintem jól esett neki, hogy helybe vittem a tálját. Azért felállt az evéshez, étvágya is volt. Este viszont eldőlt, hogy meg kell mutatni az orvosnak, nem javult semmit, ki tudja, nem ütötte-e magát máshol is. Komolyan kezdtem aggódni érte, még éjjel is ránéztem a kis szőrgombolyagra, aki a bejárati ajtó melletti, nagy cserépbe ültetett tujákat szemelte ki magának kuckónak: bekucorodott a tövéhez, a földre, jól eltiporva az alsó ágakat. Eleinte kicsit bosszantott, de az ember, ha látja, hogy a gyerekeinek valami örömet okoz, márpedig Mózi nagy örömet okoz a kis csajoknak, képes tovasiklani efféle semmiségeken. Merthogy rájöttem, hogy néhány letört levél nem nagy ügy. Tegnap este meg pláne nem zavart, hogy ott fekszik.

Reggel hívtam az orvost. (ezzel elmondhatom magamról, hogy közel 30 évesen először beszéltem “hivatalból” állatorvossal. Csinadratta, bimm-bumm, ez is megvóna! J) Rendes volt, azt mondta, délelőtt majd ő beugrik, ne én mutatványozzak a falun keresztül gyerekestül, babakocsistul, macskástul, csak ha mindenáron szórakoztatni akarom a járókelőket, netalán hőst, esetleg hülyét akarok magamból csinálni. Nem igazán akartam egyiket sem, segítségét kapásból elfogadtam. Délelőttre ígérte magát, 11 körülre, de nem jött. Pedig pont szerencsém volt, és Zita és Csilla is akkor aludtak nagyot ,együtt (!!!), tudtam volna a macskára figyelni, de nem így lett (cserébe kivételesen kétfogásos ebédet főztem ,ez is valami!). Mózi viszont rossz bőrben volt. Egész nap egy helyen feküdt, a nap sütötte, szemlátomást nem zavarta. Enni sem kelt fel, még úgy sem, ha odavittem a tálat (elkényeztettem őfelségét, de nem tehetek róla, ha beteg, kijár neki). Mivel így sem evett, az orra elé tettem a falatokat, amit így megevett, majd kicsit erőre kapván felállt, és evett úgy is. Negyed 3-kor újra hívtam az orvost, elnézést kért, és utána 10 perccel már ott volt. Nem kérdeztem, miért nem jött, örültem, hogy ott van.

A vizsgálat eredményeképp megtudtuk, hogy nemigen tört el a lába, talán megzúzódott, egyedül akkor nyávogott, mikor a mancsát nyomogatta a doki, de ott sem lehetett semmit látni. mikor az orvos kiment az autójához, hogy behoz neki egy injekciót, mintha csak megérezte volna a “veszélyt”, talpra állt és elindult. Egész jól használta minden lábát, de a szurit így sem úszta meg. nem tudom pontosan már mit kapott, a lényeg, hogy nemsokra rá jobb kedvűnek tűnt, játszogatott, sétált, evett. Egyelőre megnyugodtunk.

Mivel az orvos a torkát is kicsit pirosnak találta, engedélyt kapott újra a pincében éjszakázni. Valószínűleg itt is marad még kis ideig, nehogy valahonnan megint lezúgjon. És ne is fázzon meg lehetőleg, mert akkor nem örülnék. Ha 3-ból 3 gyerekem egészséges, még megúsztuk a takonykórokat, akkor majd a macska…Jó vicc lenne.

Amikor a szurit kapta, segítenem kellett a dokinak lefogni Mózit, de Kinga kérte, hogy csináljak a doktor bácsiról képet, meg hogy hogyan vizsgálja őt (nem akart ugyanis oviba menni, ő is jelen szeretett volna lenni a vizsgálatnál), ezért az igazi szuri után az orvos imitálta újra a szúrást, amit le lehetett fotózni. Kinga persze csak akkor tudja majd meg, hogy kicsit füllentettem, és nem az igazi szúrást látja, amikor ezt a blogot olvassa. Akkor talán már megbocsát majd nekem. J )

Így esett első kaladunk az állatorvossal, reméljük a kaland tényleg jó véget ér, ha rendbejön a kis macsek. ÉS reménykedem, hogy gyakran nem kell házhoz hívni a doktor urat, fog vigyázni magára a fiatalúr (Jani mellett ő az egyszem fiú családtag még J )

No, megyek is, megnézem, használja-e rendesen odalenn az almot, vagy indulhat a nagytakarítás holnap ott is…:-P