Az IKEA nagyon jófej, mert mindhárom korú és méretű gyermekemre gondolt. Sőt, még kicsit rám is.
Vasárnap óta 3 különböző méretű fellépő parkol a konyha egyik végében, az ablak alatt, ha netalán lánykáim segítkezni akarnának a konyhai teendőknél. A középső fa volt talán legelőbb, amit elsősorban nekem vettünk, mivel nem vagyok éppen egy hórihorgas termet, a felsőbb polcokat csak bajosan érem el, kellett tehát egy sámli, ami gyorsan kéznél van. Ez nagyon bevált, maszív, nem borul, nem kell állandóan nyitogatni mint egy fém változatos fellépőt, ráadásul a húst is ezen ülve klopfolom, úgy, hogy az ölembe veszem (ezt a "rigolyát" még anyukámtól örököltem, aki mindig így klopfolt, hogy ne hallja a fél lakótelep, hogy Mátéék rántott húst esznek; ez megmaradt nálam is, és hiába már kertes házban élünk, most sem szeretem, ha zeng a ház, ez van, no).
A jobb szélső kisebb is régóta megvan már, abból van egy a fürdőben is, sőt, már anyósoméknál is.
Egy jó ideig elég jól elvoltak a lányok a két fellépővel, Csilla a fán, Kinga a kisebben, mert neki már az is elég, de újabban Zita is "bejött a képbe", azaz inkább a konyhába, mert egyre inkább ő is szeret velünk matatni, ha segíteni nem is (hátráltatni inkább), de pakolászik, megnéz ezt-azt, kiborít, ledobál ezt-azt, muszáj ott lennie, na! Csillával ketten álltak a fa fellépőn eddig, de állandó visítás volt belőle, és sokszor kis híján letolták egymást. A főzési idő nagy része a békítéssel és megoldás keresésével ment el, kezdtett kimeríteni.
Mígnem aztán most vasárnap elkeveredtünk az IKEA-ba, és hirtelen elhatározásból leemeltem még egy fa fellépőt, mondván, nem érdekel, ha nem férek tőlük, én ezt nem bírom idegileg. :-)
Később aztán belebotlottunk a bal oldalon található másik, magasabb műanyag sámliba, és inkább az jött haza velünk. Olcsóbb is volt, könnyebb és Csillának teljesen jó méret.
Így most már mindenkinek megvan a megfelelő méretű sámlija (hurrá!), amik az ablak alatt állnak, ha nincsenek használatban. AMi még jó is, mert így egyszerre állhat fel mindhárom lány, hogy ujjongva üdvözöljék hazaérkező apjukat. vagy éppen integessenek neki távozáskor (ez kevésbbé örömteli, de legalább kilát mindenki! fontos. :) ).
Főzés közben, "élesben" még nem próbáltuk a hármat együtt, de gyanítom, hogy én már nem nagyon fogok odaférni a konyhapulthoz. Sebaj, de legalább nem lesz visítás... :-))) Ezután csendben nem haladok majd a dolgommal, azért az is valami, nem?
Mondom én, hogy kincs ez az IKEA! :-)
