Fotók a családi napról

Szombaton családi napot tartottunk a suliban, illetve a diósjenői Szabadidőparkban. A jelenlegi elsősök és a leendő elsősök töltöttek el egy napot családjaikkal. Az iskola elől indultak fel a gyerekek és a szüleik négy illetve két csapatban, útközben két helyen kellett megállniuk, hogy feladatokat oldjanak meg, ezekért pecsét járt a menetlevélbe. Az egyik állomáson én vártam a csapatokat, az év madaráról, a gyurgyalagról meséltem nekik, és ezzel kapcsolatban kellett egyszerű feladatokat megoldani. A végállomás a Szabadidőpark volt, ahol az elsősök szülei már javában főzték a két kondér paprikás krumplit. Az erdészet egy munkatársa körbevitte a gyerekeket a tanösvényen, majd ügyességi vetélkedő következett jópofa játékokkal. A programot a finom ebéd elfogyasztása zárta, illetve, aki szeretett volna, maradhatott még játszani, állatokat nézni. Az alábbi fotók a szabadidőparkban készültek az egyik anyuka jóvoltából. Köszönet érte Duló Anikónak!

Zitával drukkolunk a sorversenyzőknek:

 Itt nem drukkolunk, hanem bohóckodunk, hogy ne legyen nyafi a lány:

 Ebéd közben a Legkisebb és a Legnagyobb:

 Jómagam (szerintem fáradtnak tűnök, de azért mégis én vagyok, napjainkban :D):

Kunszentmiklósi hétvége

Van nekem egy legjobb barátnőm. Úgy hívják, hogy Szilvi. Nagyon sokat még nem írtam róla, de most, hogy hét év után ismét meg tudtuk látogatni otthonában, Kunszentmiklóson, talán illene néhány sorban megemlékezni erről a barátságról. Például arról, hogyan kezdődött.

Lassan 18 éve. Tavasszal történt, hogy 14 évesen, egymástól függetlenül mindketten írtunk a Bravo magazinban látott hirdetésre, amiben egy lány Bon Jovi levelezőklubot alapított, és kereste azokat a fiatalokat, akik szintén szerették az együttest, és szerettek volna ezáltal levelezőpartnert találni. Annak idején mindketten nagy rajongók voltunk (én továbbra is szeretem az együttest és a zenéjüket, bár nem követem nagyon figyelemmel a velük kapcsolatos történéseket), így mindketten jelentkeztünk. A levelezőklubot alapító lány elküldte nekem a Szilvi címét, másik három lányéval együtt, és én írtam nekik. Egy lány nem válaszolt, a másik három igen. Ebből a négyből végül egyedül Szilvi maradt meg, akivel sűrű levélváltásba kezdtünk, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Következő évben meg is látogattam, ami számomra nagy szó volt, mert akkor vonatoztam egyedül pesti átszállással, majd ő is meglátogatott engem, főleg nyaranta.

A következő években is megmaradt a levelezés, hol sűrűbben, hol ritkábban, az egyetemi évek alatt ez módosult lassan emailváltásokra. A találkozások is hol összejöttek, hol nem, mikor kinek hogy alakult az élete. Volt olyan év, hogy nem is találkoztunk és alig tudtunk egymásról bármit is, de amikor találkoztunk onnan és úgy folytattuk, mintha ki sem maradt volna egy hosszabb periódus. A jó barátságot bizonyítja, hogy a polgári esküvőn ő volt a tanúm és ő lett Csilla keresztanyukája is (és most nagyon örülünk, hogy végre jó ideje tartós kapcsolata van, így lesz "tiszteletbeli" keresztapukája is a középső lányomnak, ha elfogadja a "posztot" :-)).

Tavaly nyáron eljött hozzánk megnézni az új házunkat, akkor határoztuk el, hogy nem kellene hagyni, hogy ilyen ritkán találkozzunk, és ugyan mindenki elfoglalt és nem is lakunk közel egymáshoz, törekedjünk arra, hogy gyakrabban összefussunk. Így aztán találkoztunk egy napra szeptemberben, december végén, február végén (ilyenkor Pesten találkozunk egy plázában vagy ahol éppen tetszik) és az utolsó találkozáskor lebeszéltük, hogy újra meglátogatjuk őt Kunszentmiklóson. Utoljára akkor voltunk, amikor Kinga fél éves volt, itt volt az ideje! Azóta a vőlegényével lakást vettek, azt is illet már mustra alá venni.

A múlt hétvégére esett a választás, az elkövetkező hetek sűrűek lesznek mindannyiunk számára, így szombaton fel is kerekedtünk.

Másfél óra alatt ott is voltunk, nem volt veszélyes az út. Szilvi finom ebéddel várt minket, a lányok elég hamar oldódtak, azt hiszem, Szilvi vőlegényét, Petit is egész hamar elfogadták. Ebéd után, mivel csudaszép idő volt, átmentünk Tassra a Dunához. A lányok nagyot motoroztak, megcsodáltuk a zsilipet, a helyet, ahol a ráckevei Duna belefolyik a "nagy" Dunába, majd visszafelé elfogyasztottuk az idei első fagyit Tass egyik cukrászdájában. Íme, néhány kép az első napról.

Csak csajok a (zsilipnél-nekünk szemben, háttérben messze a "nagy" Duna), mindketten Szilvivel lájtos terpeszben pózolunk, de muszáj volt a motorokat támasztani, frászoltunk, nehogy leguruljanak, így aztán kicsit koncentrálósan nézünk kamerába-van mosolygós kép is, de ott meg a lányok nem néznek kamerába, nem egyszerű! :-D

Turiék a tassi zsilipnél:

Játék, bohóckodás:

Csilla-Zita játék, nagyon egymásra tudnak találni a Kicsik olykor:

A ráckevei és a Duna találkozása:

Barátnők, csak ketten:

Barátnők, ismét ketten, mosolygósabban, motorok nélkül. :)

másnap délelőtt beiktattunk egy kis játszóterezést, hogy a lányok ne bontsák le a lakást. :)

Csilla végigmászott egyedül ezeken a karikákon, baromi ügyes volt, Jani csak biztonság kedvéért állt ott!

Játszi után besétáltunk a város központjába, a lányok motoroztak vagy ha nem, cipeltették a motorokat velünk. De itt éppen motoroznak, Kingának még éppen jó a motor, de nagyon határeset:

Copfos vad motoros:

A nagy séta után átautóztunk Szilvi szüleihez, akiket szintén nem láttunk hét éve, nagyon jó volt őket újra látni. azt mondták nekünk, hogy mi nem változtunk semmit az elmúlt években, nos, mi ugyanezt elmondhattuk róluk is. :) Szilvi anyukája finom ebéddel várt minket, igazán kitett magáért. Utána jó volt kicsit beszélgetni, a lányok nagy motorozást csaptak a garázslejárónál. Végül mennünk kellett, elbúcsúztunk, visszamentünk Szilviék lakásához, felpakoltuk az autót, tőlük is búcsút vettünk. Kinga, aki előző nap valamiért egyáltalán nem akart menni, már ott siránkozott, hogy ne menjünk haza!

nagyon örülök, hogy összejött a randi, igazán jól éreztük magunkat! amint lehet, megismételjük! :)

este még azért vártak ránk élmények, ugyanis hazafelé bementünk a pesti lakóparkba, ahol a vidékre költözés előtt közel három évet éltünk. az egyik volt szomszédnál volt egy levelünk, ami nemrég valamiért még a régi címükre érkezett (érdekes volt), ezért mentünk be, de jó ürügy volt a látogatásra. Három éve nem jártam a lakóparkban, nem mondom, hogy nem dobogott a szívem, jó volt megint ott lenni. bementünk abba a házba, ahol pár évig naponta jártunk-keltünk, a postládán még mindig ott volt a nevünkből egy darab, nem jött le teljesen a matrica. :) Jó volt Bogit, Győzőt és 5.5 éves kisfiukat, Mátét újra látni, márcsak azért is örültünk, hogy találkoztunk, mert Bogi már bármikor szülhet, e hétvégére van kiírva a második kisfiukkal. A lányok jó ideig visszafogottan viselkedtek, főleg Zita volt nyűgös, akit ébresztettünk az autóban, aztán indulás előtt felélénkült, mintha kicserélték volna, hatalmas hancúrba kezdett Mátéval (kijelentette, hogy tetszik neki Máté :-D), alig bírtunk elindulni, pedig már este hét óra is volt majdnem. Reméljük, minden rendben megy majd a második szülésnél is, aztán ha kicsit "rendeződik" a babával az új élet, akkor ezt a randit is megismételjük, ha más nem, akkor Nőtincsen a Seholszigetben, ahol Győzőék már jártak, és Máténak nagyon tetszett. Úgy legyen, mi örülünk neki, amíg itt lakunk, elmegyünk! :)

Jó kis mozgalmas hétvége volt, jól éreztük magunkat! :)

A Tagore télen

Jani múlt héten céges ügyben a Balatonnál járt, és onnan jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megmutatnánk egyszer a lányoknak, milyen télen a Balaton és környéke. Pláne most, hogy jól be is fagyott a tó! így alakult, hogy vasárnap reggel kicsivel nyolc után már autóban ültünk, és fél 11 körül meg is érkeztünk Balatonfüredre. először tettünk egy sétát a Tagore sétányon:

a kikötő:

Séta ott, ahol nyáron szökőkútban gyönyörködtünk:

Vajon hova tart? :-)

Csoportkép 1 a jeges Balcsival:

Csoportkép 2:

A lányok folyton azt kérdezték, hogy nem fáznak?

Tihany a távolban:

A sétány a kikötőből:

Délre megéhezett a csipet csapat, sikerült találni egy éttermet a parton.

Kinga várja az ebédet:

Csilla is:

kilátás a partra az étteremből:

ez volt az étterem; gyorsan szolgáltak ki, finom volt, gyerekbarát menüvel, és nem drága:

Lányok a Tagorén:

Ebéd után átautóztunk Tihanyba. Nyáron csak kompoztunk Tihanyba, az apátságnál nem voltunk, most felsétáltunk, igaz, a lányok nagyon nem akartak, de azért csak felmentünk. A jégtenger mindenesetre gyönyörű volt:

Kinga valamiért duzzogott megint az apátság tövében:

nem sokat voltunk ott, hanem visszamentünk Füredre a nyáron megismert Bergmann cukrászdába, amit már nagyon várt aprónép. Most sem csalódtunk, minden nagyon finom volt, még akkor is, ha én a végén már rohanva ettem a maradékot, mert az eleje már megette, aztán mehetnékje volt. :)

vidám tortaburkolás:

Ez jutott nekem (darabokban sikerült is meginni :-))

Nekem nagyon tetszett a téli "verziója" is a Balcsinak, megfordult a fejemben, hogy meg kellene nézni akkor is, amikor minden éppen zöldbe borul... :-)

Debrecenben a havas hétvégén

Már egy jó ideje lefixáltuk, hogy az elmúlt hétvégén utazunk ismét haza Debrecenbe a családhoz, az persze csak előtte kicsivel derült ki, hogy a tél egyik leghavasabb hétvégéjén fogunk utazni...ráadásul az Alföldre jósoltak nagyobb havat, így én is jobbnak láttam felkészíteni az óvónőket és tanító nénit, hogy előfordulhat, hogy vasárnap nem tudunk visszajönni, ne lepődjenek meg.

Végül haza tudtunk jönni, de hó az volt bőven. :)

Pénteken még megúsztuk, sikeresen elértük a várost hó nélkül, ez mindenképpen pozitív volt. Azért készültünk: tele tank autóba, takarók, enni-és innivaló, szórakoztató dolgok, ha mégis elrekednénk valahol, várakozni kellene. Szerencsére túlzott volt az óvatosság, de ezt előre nem tudhattuk.

szombaton szakadó hóesésben ellátogattunk a debreceni Aquaticumba. Kinga, Csilla már voltak itt szűk két és fél éve, akkor én nem mentem, mert Zita kicsi volt, aludt is pont délelőtt, de a lányok már jártak itt, és tetszett nekik. Elhívtuk az öcsémet is, így teljesen ideális 3 gyerek-3 felnőtt arányban voltunk, és tényleg jó is volt, igaz, Kingával már nem volt sok gond, "csak" figyelni kellett rá. Majdnem viharos szélben, hófúvásban, akkor már 15centis hóban átvágva közelítettük meg az objektumot, miközben viccesen dünnyögtem az orrom alatt: "De jó, megyünk strandra!" :)

De tényleg jó volt! Nagyon kevesen voltak, ez nagy pozitívum volt számunkra. A lányok nem csúsztak sokat, mert hideg volt a csúszdás medencék vize :-), de a nagy, mindenféle dögönyözővel ellátott medencében vígan pancsikoltak, merültek, búvárkodtak, nem is akartak máshova menni. Kipróbálták a gyerekmedencét, majd mielőtt letelt volna a két óra, még beültünk a jó meleg jacuzziba melegedni, ahol szintén bőven volt hely számunkra is. Kevésnek bizonyult a két óra, amennyire vettük a jegyet, de jól érezték magukat! Még az öltözés is egész flottul ment, azt hiszem, ez egyre könnyebben fog menni, bár ettől én még majdnem csurom vizes hajjal mentem ki (persze sapkával), de már így is rá kellett fizetni a belépőre (ami egyébként eléggé rossz, hogy így télen egy csomó idő elmegy a két órából az öltözésre, nyilván az a cél, hogy vegyem meg az egész napos, drágább jegyet).

Délután családi ünneplés volt, lényegében október végétől kezdődően ünnepeltük a szülinapokat és a karácsonyt. A végén a lányok már elmentek aludni, nem kellett őket sokat altatni... :-)

Másnap délelőtt Jani kiásta a kocsit a hóból... Kb.20 cm hó esett, jó nagy meló volt. Elindultunk, hogy meglátogatjuk a nagymamámat. A lányok nagyon nem akartak menni, nem igazán érzik ott jól magukat, amit valahol meg tudok érteni, elég fénytelen dédi háza, meg ő is főleg csak panaszkodik (ez is érthető, nehéz már neki az élet és nagyon egyedül van), gyerekfejjel ezt nehéz megérteni. Indulás után defektet jelzett az autó...persze sehol nem lehetett a nagy hótól megállni, így elgurultunk egy benzinkútig, az egyik bevásárlóközponthoz, gondoltuk, ha cserélni kell, akkor a lányokkal be tudok menni, el tudom intézni az amúgy is betervezett vásárlást. Jani csak fújt a kérdéses kerékbe, utána elindultunk, nem "szelelt", megpróbáltuk. Az utak nagyon havasak voltak, de azért el lehetett döcögni. Jani kirakott nagymamámnál, első körben csak én mentem be, addig ők bementek a közeli (egy másik) hipermarketbe, elintézni a vásárlást, én meg addig meghallgattam nagymamám főbb dolgait. Előtte megpróbáltam az utcán ellapátolni neki a havat, de mivel senki nem csinálta előtte (nagymamám bottal is nehezen jár, részéről esélytelen, az udvarban más nagyon nem lakik, mi meg nem jutottunk el végül szombaton), az a 15 centi hó összefagyott, esélyem sem volt. Már feladni készültem, mikor egy fiatal nő egy fémszerű, kicsi lapáttal jött, és elkezdte feltörni nekem a havat. nem kérdezte, hogy kell-e segítség, látták valahonnan a párjával, hogy nem boldogulok, és szó nélkül segített! Közben odajött a párja is hólapáttal és segített nekem ellapátolni a feltört havat. Ilyet se pipáltam még! Nagyon jól esett. Előfordulhat, hogy sejtették, ki vagyok, ott lakhattak a környéken, nagymamámat is ismerhették, nem tudom, de akkor is kedves volt tőlük.

Jól átfagyva mentem be, végighallgattam nagymamámat, mire a lányok megjöttek Janival, a nagyja panaszáradaton már túl voltunk. Nem akaródzott még akkor sem bejönni nekik, de azért bejöttek, de tényleg nem maradtunk már sokat. Éhesek voltak, elindultunk inkább haza ebédelni.

Otthon interneten megnéztük, hogy az autópályák tűrhető állapotban vannak, így elhatároztuk, hogy hazaindulunk. Összepakoltam, Jani és az öcsém kismillió fordulóval lehordták a túlélőcsomagokkal megspékelt bőröndöket, aztán elindultunk. Debrecenben nehéz volt viszonylag közlekedni, az M35 sem volt még az igazi, főleg a belső sáv nem, de az M3-ason már gyakorlatilag normálisan lehetett utazni, csak úgy, mint az M2-n. A faluba bevezető út nem volt nagyon takarítva, de Nógrádban csak töredéke esett a hajdú-bihari hónak, így majdhogynem már gyerekjáték volt a haladás. :-)

azt sajnálom, hogy nem tudtunk egy nagyot szánkózni, mert annyira erős volt a szél, hogy egyrészt az magában nehezen volt elviselhető, másrészt a mínusz 12 fokon is sokat rontott. Itthon ahhoz képest nagyon kevés hó van, de délután megpróbálom rávenni a lányokat, hogy rántsunk szkafandereket, és legalább egy kicsit meghúzgálom őket a szánkón. De nagy hóember ebből a hóból sem lesz.

ui: az autó kereke utána "jól viselkedett", izgultunk, hogy nem lesz-e tényleg defektes, de valószínűleg "csak" a nagy hideget tűrte rosszul. Az a kerék amúgy is gyakran ereszt, volt már szervízben is, de gyakran járunk vele benzinkútra fújni bele, azt hiszem, lesz még egy köre a szervízbe.

Séta a Börzsönyben (inkább a szélén:)

Kicsivel több, mint egy éve élünk a Börzsöny közvetlen szomszédságában, ahogyan mások mondták, igazi kis "vadrezervátumban" :), de igazából még egyszer sem voltunk nagyobbat kirándulni, sétálni. Ez kicsit fura nekem is, hiszen sok ember akár több száz kilométert utazik, hogy ilyen helyen pihenhessen, mi meg, akiknek napi szinte jutna a jóból, nem élünk vele. az is igaz, hogy mi itt a mindennapjainkat éljük, ugyanúgy elmennek a délutánok az oviból, iskolából hazajövetellel, itthoni teendőkkel, és az sem mindegy, hogy eddig piciknek számítottak a lányok, nem is volt nagyon egyszerű hosszabb kirándulásokat tenni. Most már mondhatjuk, hogy látjuk a fényt az alagút végén, egyre könnyebb velük bármit is csinálni, akár egy kiadós sétát az erdőben ,csípős hidegben.

mint ahogy ezt tettük szombat délelőtt is. megelégeltem, hogy mostanában keveset volt lehetőségünk jó levegőn lenni (pedig itt aztán tényleg harapni lehet a friss levegőt!), és mivel más program nem volt, elhatároztuk, irány az erdő! nem terveztünk nagy sétát, mert rendesen mínuszok voltak (végül jól tettük), de legalább egy kicsit, hogy lássák a lányok, hogy ez jó és klassz dolog.

Az öltözésnél én már majdnem feladtam. :) Mindenkinek volt valami baja, kivéve Kingát, tényleg azt hittem, hogy maradunk. Zita nagy sírva indult el, cipelni kellett (jó kilátások egy séta elején :-D), nem reménykedtem, hogy lesz ebből valami. De azért csak mentünk, majd lesz valami! alapon.

Először a szinte szomszédban lévő kis tóhoz sétáltunk át. Patak folyik bele, az duzzad fel két kis tóvá, megnéztük, mekkora a jég rajta. Ha tényleg jönnek a nagy hidegek, még a szélén csúszkálhatunk is majd. :) Utána elindultunk be az erdőbe:

Nem messze tőlünk van az erdészetnek néhány háza, ott épült eu-s támogatásból nagy területen játszótér, és innen indul egy tanösvény is. ezen most kicsit túlhaladtunk, felsétáltunk a Kemencére átvezető aszfaltos úthoz (októberben itt futottam futóversenyen). Útközben találtunk egy állkapcsot, találgattuk, vajon milyen állattól származik (nem jöttünk rá, ejnye! :-D):

Csilla útközben (nem gondoltam volna, de zokszó nélkül sétált):

Zita:

Kinga, bohóckodósabb formában:

anya és lányok:

Apa és lányok:

mikor felértünk az aszfaltos úthoz, akasztottunk ki két eleséggömböt a madaraknak (jó apropó visszamenni megnézni, hogy ettek-e belőle), majd nem erőltettük tovább a sétát (nem volt eddig túl nagy séta), visszafordultunk. az erdészetnél lévő padoknál megálltunk, ittunk termoszból meleg teát (illetve végül a lányokét nagyrészt én ittam meg, sietnem is kellett a végén haza...), volt, aki evett pogit (amit előző nap-életemben először, anyukám egy bevált receptje alapján-én sütöttem, és tényleg nagyon jól sikerült), de ekkor már kezdtek fázni, elindultunk haza. Én Csillával kicsit lemaradva mentem, addigra családom többi tagja besétált a játszótér részét képező minigolf pályához körülnézni. Mi is utánuk mentünk, csak, hogy megnézzük, milyen is, de nem tudtuk, mikor és hogyan lesz használható a "köznép" számára is. Ekkor odajött hozzánk egy erdész, aki éppen tüzifát hordott be az egyik épületbe, és mondta, hogy a fogadó épületben a kolléganőtől kérhetünk ütőt és labdát, ki lehet próbálni azokat a pályákat, amik jó állapotban vannak (most nyáron készült el az egész létesítmény, de sok helyen levált a filc a pályákon, nem bírta a hideget, a kivitelezőnek garanciálisan javítani kell majd). A lányok megörültek, mentünk is ütőkért. Zita persze a jó meleg épületből ki sem akart jönni, de végül kötélnek állt. És akkor-kicsit amatőr módon-kipróbáltuk a minigolfot.

Kinga:

Itt látszik a golfpálya nagy része:

Zita is próbálkozik :)

Apával könnyebb:

Néha féltem, nehogy masszív kardozás legyen a golfból :)

És, igen, átment a házikón! :)

A golfpálya mellett látszik a játszi egy kis része, ettől sokkal több mászóka, kötélpálya is van még:

egy ideig golfoztunk, tényleg visszafogott módon, kabátban nehéz is volt mozogni, végül Csilla jelentette be, hogy fázik, így leadtuk az ütőket, és hazafelé vettük az irányt. A lányok jól kipirultak, elismerték, hogy jó volt, értékelték utána a jó meleg szobát. :))

Jól tettünk, hogy kitartottunk és nem adtuk fel az elején! :)