-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vera-suli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vera-suli. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 19., szerda

Marionett tánc/Ki mit tud?



Tegnap volt az iskolában a Ki mit tud? vetélkedő. Rengeteg szuper produkciót láthattunk, köztük Csilláékat is. Kinga nem tudott szerepelni a gipsze miatt, bár utólag, amikor láttam a táncot rájöttem, hogy simán táncolhatott volna, max. kihagyja a fekvőtámaszt. Késő bánat.
A videó, amit most megosztok a saját osztályom tánca. egyelőre a Csilláékét nem teszem fel, várom a szülők beleegyezését, hogy nyilvános lehessen a videó. Remélem, hogy menni fog azért, mert nagyon arik volt a zumbájukkal.
Az én osztályom viszont remekelt, rettentő büszke vagyok rájuk, megnyerték a vetélkedőt, azt hiszem, joggal. :-) A magyartanáruk készítette fel őket, aki frissen érkezett a suliba, és mit mondjak? Profi munkát végzett.
Nos, élvezzétek ti is ennek a maroknyi gyereknek a produkcióját, nagyon sok munka van benne sok mindenki részéről. :-)

2013. október 2., szerda

Kicsi, közepes és nagy iskolás

Idén szeptemberben az a rendkívüli helyzet állt elő idei életünket tekintve, hogy a családból hárman kezdtük el az iskolát, és a három nem a gyerekekből tevődik ki kizárólagosan. Kinga rutinosnak mondható a maga harmadikos mivoltával, Csilla abszolút újonc a terepen, én is rendelkezem mindenféle egyetemi múlttal, tehát a rutin megvan, éppen csak kicsit megporosodott, amit csak le kellett fújni.
Kinga rendkívül gyorsan rázódott vissza a mindennapokba. Írják sorra az év eleji felmérőket, nagyon kevés hibával teljesít, vagy hibátlanul, sorra jönnek az ötösök. A tanító néni nagyon örül, és persze mi is. Már majdnem magától értetődőnek fogjuk venni. Ma írta az első szódolgozatát, aminek még nem tudom a kifutását, csak azt, hogy nagyon nem volt hajlandó tanulni (nyelvtanár anyuka persze titokban ráparázott, hogy ne érje kellemetlen élmény a csemetét rögtön az elején), de amikor kérdezgettem a szavakat csak spontán, szépen válaszolgatott és leírva is tudta őket. Úgyhogy bizakodom. Nem azért, mert a világ vége jön el, ha rosszabb jegyet kap, csak nem akarom, hogy rossz élmények maradjanak benne. Mindenesetre kicsit örülök, hogy az osztályozása már nem az én feladatom... Neveztük Kingát irodalom-szövegértésből egy levelező versenyre, aminek nem örült, tiltakozott, de én most kicsit önkényesen nem engedtem a tiltakozásnak. A képességei ezen a területen nagyon jók, Kinga hála istennek nincsen annyira leterhelve, hogy ezt ne tudnánk végigcsinálni, ami amúgy nem olyan megerőltető. És ha mégis borzasztóan nem akarja, hát, abbahagyjuk, főbe nem fognak lőni érte. Emellett önként jelentkezett egy matekversenyre, ami szintén jól megy neki, amin meglepődtem először, de kiderült, hogy tablet-et lehet nyerni...aha, a motiváció... :) A lelkesedése kiterjedt a rajzra is: örömmel tért vissza egy balassagyarmati művészeti iskola kihelyezett rajzszakkörére, ahova kedden délután jár helyben a suliban. Most tetszik neki, nem úgy, mint két éve, amikor félévkor abba kellett hagyni. Játékos tesire próbáltam rábeszélni, heti egyszer 45 perc nem sok, de nem akar menni, még úgy sem, hogy el tudnám az elsőre kísérni. Nem erőltetem, majd alakul nála. Azt tudom, hogy kosarazni szívesen kosarazna, de nem akar edzésre járni mondván, hogy meccsekre nem akar járni. Hiába mondogatta a tesis kolléga, hogy nem kell meccsekre járnia, hajthatatlan. mamától kapott egy falra felszerelhető kosarat, most arra vár, hogy édesapja eljusson oda, hogy talál neki helyet a ház falán kívülről, és akkor mehet a kosárra dobás. Napközis ő is, az egész napos iskola elve itt még nem olyan hangsúlyos, délelőtt tanórái vannak, délután napközis. A napközis tanító néni új, nagyon szereti Kinga, mert mindig játszanak valamit, ha már nem kell tanulni, nem unatkozik, és ez nagyon pozitív. Mindig megkérdezi, hogy megyek-e ebéd után, de tudom, hogy jól érzi magát a napköziben, így egyelőre nem hozom el sem őt, sem Csillát, mert tapasztalat szerint így kevesebb gond van a házival: ott megcsinálja, ellenőrzik, itthonra lényegében semmi nem marad, csak a játék. :)

Csilla. Nos, igen, ő más eset. Abban a szerencsés helyzetben van (vagy éppen nem?), hogy a családban másodjára kezdi meg az iskolát gyerekek közül, így a szülőknek már van némi rutinja, hogy is kell ezt kezelni. annyiban viszont nem szerencsés, hogy Kingától megszoktunk egy hozzáállást, tempót az iskolával kapcsolatban, amit Csillára nem biztos, hogy célszerű kivetíteni. Nem is szabad. Teljesen más egyéniség Csilla, így a szokásai is mások, ez egyértelmű. Ő például már most látszi, hogy szétszórtabb, kevésbbé jegyzi meg, mit hova rakott, mit mondott a tanító néni, stb., de ez még javulhat a hónapok során, egy hónap még nem mérvadó. Csillának már jóval több órája van, mint két évvel idősebb nővérének, mivel rá is érvényes a mindennapos testnevelés (amiből két óra néptánc szerdánként), kötelezően kellett egy plusz foglalkozást választani (ez környezet lett), bejött a hittan (amit nem tudom, hogy nem bántam-e meg, mármint, hogy nem erkölcstant válaszottam, még akkor is, ha Csilla meg van keresztelve), van nekik alapból egy óra angol a héten, így aztán hétfőn hat órája van. Máskor mindig öt (Kingának egyszer van öt órája, mikor angol is van). Eddig bírja a gyermek. Muszáj neki. Amit önként választott az a keddi jazzbalett, amit egy váci tanárnő tart. Keddenként van az iskolánkban, amikor két másik osztályban amúgy is tartja a nekik órarendhez tartozó táncot, de délután lehetőség van, hogy az iskola többi tanulója is csatlakozzon. Tegnap volt először Csilla, elsőre azt mondta, kiváló volt, de ma reggel már azt nyilatkozta, hogy nem akar menni többé. Azért ezt még nem veszem készpénznek, vannak neki hangulatváltozásai amúgy is. :) Szépen dolgozik órákon, házikat megcsinálja. Érdekes látni, hogy az írásképe nem az a szabályos, kerek, mint Kingának volt, de nincs is ezzel baj, a munkái ettől még rendezettek. Én meg külön élvezem, hogy nem "egy kaptafára mennek" a lánykáim. :) Az olvasás is picit lassabb neki talán, egyelőre szótag összeolvasásnál tartanak, nem is minden betű volt még soron természetesen. Kicsit többet gondolkozik, mikor két hangot össze kell egy szótaggá rakni, de lehet, hogy csak azért tűnik hosszabbnak, mert Kinga két éve gördülékenyebben vette ezt az akadályt. viszont gond nincs, mert összeolvassa őket. Nem erőltetem a sok itthoni gyakorlást, amíg nem jeleznek a suliból, hogy kell pluszban gyakorolni, de tegnapelőtt például csak spontán kezdett olvasni nekem, mikor megnéztük, hol járnak. És majdnem egy órán át betűzgettünk, és még ő kérte, hogy folytassuk. :) Ha nem lesz gond az iskolában a teljesítményével, akkor ez is rendben lesz. :)

És, hát, én is iskolapadba ültem. 10 évvel a diplomám megszerzése után ismét egyetemi padban ülök minden csütörtökön, Debrecenben. A holland tudományokhoz tértem vissza, hogy magasabb szintre fejlesszem a tudást, amit tíz éve megszereztem, de diplomát akkor nem tudtam erről szerezni. Tavaly vettek fel, de szeptemberben halasztani kellett, mivel elvállaltam a tanári állást itt, a suliban. Holnap megyek harmadjára, ami nekem változatosságnak kiváló, jó megint tanulni, bár fura, hogy 18-20 évesek között ülök, de meg lehet szokni. Mindig megmosolyogtam az utóbbi két alkalommal, amikor panaszkodtak, hogy mennyire nehéz az egyetemi élet...nyilván nem akartam nagyon bemutatni, hogy milyen az, amikor nehéz. :) Amikor nem tudok beszaladni az egyetemre a könyvtárba könyvért, aztán vagy le tudom netről tölteni vagy nem, de lehet, hogy akkor is csak hollandul, amikor éppen magyarul is elég lenne... :) (volt ilyen, extra nekem, egy regényt hollandul olvastam, mert a fiatalság nem vitte vissza időben a könyveket, én meg csak egy nap vagyok, így egyből megcsúsztam a feladatokkal, de mivel időben kértem haladékot a beadandóra, megértő volt a tanár) Nekem is kellett szokni az iskolapadot, talán még nem is sikerült igazán. Első héten még az újdonság erejével mentem, nem tudtam, mi lesz. szerdán este már el kell utazzak, mivel csütörtökön reggel van egy kötelező órám. Ennek az a következménye, hogy előtte a hétfő és a kedd már nagyjából annak a jegyében telik, hogy én megyek szerda este. Legyen itthon mindenkinek tiszta ruhája, kedvenc póló, nadrág miegyéb legyen tiszta, ne Janinak kelljen vesződni az öltözés nyűgjeivel. szerdán főzés, előrekészítem az uzsikat, névre szólóan bekerülnek a hűtőbe, szóval, tényleg ne legyen sok meló apának ilyen téren. Két hete felbuszoztam a lányokkal Rétságról Pestre, ott Jani átvette őket, és elvonatoztam Debrecenbe. apukáméknál alszok, ami szintén nagyon klassz, mert így heti rendszerességgel találkozom velük, még úgyis, hogy késő este ér be az IC. Vonatozni még élmény, újra, régen csináltam, tudok olvasni, nem kibírhatatlan. Kivéve visszaúton, mikor eddig mindkét alkalommal gond volt a vonattal, és jó későn értünk haza. Múlt héten velem volt a  céges autó, délután beautóztam Pestre Jani munkahelyére, ott vette át a lánycsapatot, engem pedig vonatra tettek. A héten megspórolom a vonatutat, mert Janinak dolgoznivalója van a Debreceni Egyetemen, és kapóra jön: hajnalban elvisz, este hazahoz (a vonatköltség sem olyan kevés egyelőre, hogy még nincs diákom, ilyen szempontból hasznos, de így apáékkal most nem találkozom). így a harmadik héten harmadik verziót próbáljuk ki, ráadásul egy ismerős viszi reggel a lányokat, úgyhogy nekem is úgy kell készülni, hogy még hajnalabb hajnalban felkelni, és mindent előkészíteni, még jobban, mint Janinál, hiszen kakaót ő is tud csinálni, de az ismerősnek mindent a keze alá kell készíteni. Nem baj, én hálás vagyok, hogy megteszi.
És aztán meg tanulok, gyűröm a holland kötelezőket, írom a házikat. :) Tavaly a sok órai készülés miatt éjszakáztam, most olvasgatok, írogatok. De élvezem. kibírható mennyiség, főleg, ha a 10 évvel ezelőtti óráimat elfogadja a kreditátviteli bizottság, akkor meg is nyugszom: jelentősen kevesebbet kell így teljesítsek, egyéni tanrend szerint haladhatok, és talán három év helyett két év alatt befejezem a képzést (aztán megvannak a tervek utánra, de egyelőre ezzel legyek meg).
Munkakeresés még folyamatban van, egy állást éppen az egyetemi tanulmányaim miatt vontak vissza. Ha továbbra is ez lesz a tendencia, hogy nem tetszik a munkáltatónak az egyetem (pedig haj, de sokan tanulnak munka mellett!), kénytelen leszek lemondani róla, de nem szeretném. viszont a munkahely első, azt nem tudjuk nélkülözni (vagyis inkább a fizetésemet).

Ezek voltak iskolával kapcsolatos híreink. :)
Daisypath Christmas tickers