Őzek és más állatos esetek

Mert megígértem, hogy ezeket a képeket is megmutatom. És, mert amúgy is fontos jelenség ez életünkben (eddigi életemben nem sűrűn gyönyörködtem vadon élő őzekben, miközben készült a reggeli kakaó és kávé, de most nagyjából ez a helyzet :-D).

A bejárati ajtón kilépve ezt a dombot látjuk, a konyhaablakból is ide látok. Itt, fent látjuk leggyakrabban legelni az őzeket:

ez a példány viszont közel volt, a szomszéd telken a fa mellett balra, pár méterre a házunktól:

Elindul a tőlünk oldalt (is) húzódó erdőbe:

Ezt kicsit később, Csilla szobájának ablakából fotóztam. A kerítésünk oszlopai látszanak az alsó részen:

Észrevett? Nem tudom, de idenéz. :) És, mellesleg a bal alsó kerítésoszlop mellett ott fekszik összegömbölyödve a szürke Gyémánt cicánk is:

Állatok minden mennyiségben. :)

Ez így nagyon klassz, csak a kutyák ne jönnének be a telekre, az idegesít. Tegnap is úgy kellett elzavarni egy kutyát, saját testi épségem kockáztatásával, mert Mózi cicánk kis híján az áldozatául esett. Alig tudott egy vékony fán megkapaszkodni, majd leugrott, kergetőztek két kört, egy rakás fára felmászott a macska. Ekkor nekem indulni kellett a lányokért az oviba, nem tudtam maradni, bíztam, hogy ügyes lesz a cica, és szerencsére a kutya eljött velem. Megúsztuk a kalandot. Azért nem vagyok elkeseredve, mert a kerítésanyag már megvan, csak kicsit enyhébb időnek kell jönni, és "csak" fel kell rakni. Novemberben már ez is napirenden volt (mint ahogy a kerítésoszlopok bekerültek, mutatja, hogy rajta voltunk a projekten, csak leesett a hó...és onnantól kezdve nem lehetett kint dolgozni).

A teraszunk védett a kutyáktól, elkészült végig a korlát, és a második héten, hogy itt laktunk, a fiúk csináltak egy kaput is, így a lányok sem mennek ki olyan könnyen (Kinga és Csilla ki tudja nyitni, de szépen megértik, ha kérem, hogy ne nyissák ki, mert nem akarom, hogy Zita kimenjen-elég nagy a terasz és tornác egyben, hogy ott is nagyokat motorozzanak, hála istennek, néhányszor életet mentett a nagy terasz megléte, kis levegőzés erejéig), és a macskákon kívül más állat nem tud feljönni.

Egy kis történet ezzel kapcsolatban: második hétfőn késő este, mikor még nem volt teraszkapu (az eset hatására lett meg gyorsan), egyedül ücsörögtem a nappaliban, Jani későn jött, hatalmas teraszablakok és ajtó, függöny még nincs, hajtogatom a ruhákat, mikor a szemem sarkából látom, hogy valami nagy fehér mozog a teraszon, két karnyújtásnyira tőlem: egy hatalmas fehér kutya volt...

Gyorsan szívinfarktust kaptam, mikor felfogtam, hogy "csak" kutya, a macskákért kezdtem aggódni, majdnem nem ok nélkül, mert hirtelen nagy morgást hallottam, nagy macskanyávogást, rohanást, macskusz illan, ugrik-még szerencse, hogy volt-a nagy OSB-lap kupac mögé. Megmenekült, de látszott mindkét macskán utána, hogy félnek, hozzám is nehezen jöttek oda másnap reggel. Így lett nekünk villámgyorsan kapu a teraszon, azóta nyugodtabb vagyok. :)

Szelídebb, de szomorú történet, hogy pár hete lett újra egy picike aranyhalunk, Kinga nagy örömére az ő szobájába tettük, anyagi krach ide vagy oda, egy olcsóbb levegőztetőt is beszereztünk, hogy halacska túlélési esélyeit és életkörülményeit javítsuk, erre szűk négy hétre rá elpusztult. Okait nem ismerjük. Nem etettük túl, már növény sincs bent neki, hogy azt is megegye, kapott oxigént, a vizét kezeltük klór ellen, nem tudom, talán hideg a víz. Most vegyünk vízmelegítőt is??Még eggyel próbálkozunk, utána szerintem nem éri meg a gyerekkönnyekért, akkor inkább más halfaj után nézünk.

Így vagyunk mi, kérem szépen, vad és kevésbé vad állatok között. :)

ui: félreértések elkerülése végett: a kutyákkal nincs bajom, mi is tervezünk a nem olyan távoli jövőben beszerezni egyet (kettőt esetleg, mert a lányok picikutya-fanok, én viszont örülnék egy kicsit komolyabb kinézetű, tiszteletet parancsoló házőrzőnek, aki azonban gyerekbarát is, itt, faluszélén talán érthető óhaj :-D), csak az idegen, kóbor kutyák ellen tiltakozok hevesen, de ez is érthető, azt hiszem.

Macska egérvadászaton

Éjjel kezdődött a történet, mikor egyszer-kétszer megébredtem, hogy valami kaparászik, neszel a gyerekszobában. nem voltam azonban annyira magamnál, hogy megállapítsam, hogy tényleg a szobában van-e. aztán egyszer annyira hangos volt, hogy figyelni kezdtem, és megállapítottam, hogy bizony az ajtó felől jön, nem a padlásról, jól kivehető volt, ahogy a kis karmok akadnak a padlószőnyegbe, emellett az "illető" lelkesen matatott az ajtóval, elég hangos volt. Ekkor már tudtam, hogy nem tücsök (azok is jönnek be újra a házba, és azokat is lehet valamennyire hallani, ahogy a padlószőnyegen másznak, de ez most hangosabb volt), pedig kivételesen örültem volna, ha "csak" egy tücsök. :-P

Reggel nem láttam nyomát az "illetőnek", de tudtuk, hogy a padlószőnyeg mögött vannak olyan rések, ahová bebújhatott. Ajtót zárva tartottuk, hogy lehetőleg egy helyiségben maradjon.

Délelőtt aztán hallottam a földszintről is a zajt, megint a szobaajtónál. kimentem, "kerítettem" egy macskát, éppen Mózi sietett hozzám nagy éhesen, és mentünk is fel vadászni. Ahogy benyitottam a szobába, egyből észrevettem, hogy a földön, a lányok könyvei mellett van az illető egér, de mire azokat feltúrtam, nyoma veszett. bezárkóztam a cicussal, Zitát kicsit lent hagytam, kivételesen nagyon örültem, hogy elmélyülten nézett egy micimackós mesét. nem nagyon volt mozgás, ezért az ágyneműtartókat is megmozgattam, és ekkor aztán lecsapott a macska. villámgyors volt, vagy két rohanás után ott volt a szájában az egér!!

Sajnos, még nagyon eleven volt a kis szürkeség, kipottyant a szájából, megszökött, egyelőre nem került elő. :(

Macskit kivittem egy idő után, de picivel később ismét bevittem. Magára hagytam, remélve, hogy nem piszkít a szobába. Egy ideig ott hagytam, de mivel nem hallottam futkosást, felmentem, megnézni, mit csinál.

A drága lélek ott feküdt Kinga pléddel leterített ágyán. :)

Sejtettem, hogy ez lesz, de nem haragudtam rá, bár normál körülmények között macska nálunk házon kívül van (talán ennek is ksöznönhető, hogy él benne a vadászösztön rendesen, nem tudom). Most is kivittem, hogy mégse legyen csupa fekete szőr Kinga ágya, de ha tudom, hogy az egér felbukkan, hagytam volna. Úgyis felpattant volna, ha neszezést hall, addig ennyi kényeztetés kijárt volna a nagy Vadásznak. Inkább kimostam volna Kinga plédjét, de akár az egész szobát kisikálom, puceválom, csak lett volna meg a rágcsáló! :)

Nos, egyelőre nem jött össze, de megyünk még majd be a macsekkal, Kingának is biztos tetszik majd, hogy ideiglenesen beengedjük cicust, ha meg nem tudja elkapni (a fránya egér is tuti érzi, hogy ott a macska, de azért csak nem szoktatjuk be a szobába a macskát, hogy távol tartsuk egérúrfit, bár Mózi biztos nem ellenkezne ;-) ), akkor jön az egércsapda. Két éve decemberben a kamrában kaptunk el így egy egeret, most is bízom a sikerben. Mert mondani sem kell, nem vagyok lelkes a jövevény láttán, na, nem mert megesz minket, hanem mert ki tudja mit rág meg, éjjel hangos volt, no, és ki tudja, hova piszkít. Szóval, egérfinek menni kell! :)

Mózi az ajtós alsó sarkát lesi, ott érezte az egeret:

Paparazzi fotót a vadászó macskáról, ágy alá belógva:

Szétrobbantottam a gyerekszobát, hogy a nyomára bukkanjunk, és cicusnak is legyen helye futni :) az egész délelőttöm elment rá... :P

Aztán, hogy az örömöm teljes legyen, délután elkaptam "végre" egy tücsköt is az emeletre vezető lépcsőn. Nehogy az már ma kimaradjon! :)

Mózi eltűnt, de megkerült

Mózi vasárnap este, mikor Romhányból hazaértünk, nem jött enni és pincébe vonulni. Gondoltam magamban, megint hiba volt kint hagyni, a lányok ki lesznek bukva. Ha viszont mindig bent hagyom, nem mozog eleget, bár nagy a garász, de mégis. hát, megint bebuktam, a macska nem jött. Utána sem jött róla hír, egészen ma délutánig.

Megyünk Kingáért, utolér Tamara, akivel reggel is összefutottunk. Mondja, hogy milyen jó lenne, ha el tudnánk menni hozzájuk, hogy jobban teljenek a sötét, hideg délutánok, de ma pont nem jó, mert hozzájuk költözött egy fekete cica, viszik az állatorovoshoz. El lehet képzelni, hogy füleim hogy megnőttek, ahogy mondja, egyből elkezdtem a cicáról faggatni. Minden illik Mózira: serdülő, szép szőrű, barátságos, fekete macska. Megemlítem, hogy tök véletlen illik a leírás a mi macskánkra, aki pár napja eltűnt. Elmosolyodik, hogy akkor megvan a gazdi, akkor mégis menjünk át hozzájuk, és hazavihetjük. Én is mosolygok magamban, hogy milyen szerencse, hogy pont hozzájuk csapódott (egyébként a mi utcánk végében, Tamaráék meg két utcával raknak csak arrébb). egyedül a középső kisfia sírdogált, hogy ő biza nem akarja visszaadni, de Tamara hamar megvigyasztalja. Kicsit később az állatorvos a telefonban felajánlott másik cicát Tamarának, majd még megfontolják a dolgot.

El is mentünk, az ő 3 fia és az én 3 lányom játszottak egyet, igaz, általában nem egymással, de én azt is sikernek könyvelem el, hogy Csilla nem bújt egész idő alatt belém, hanem játszott, ha a fiúk odamentek hozzá, akkor sem volt baj. Mert amúgy nincs szokva a nagy gyerektársasághoz, sajnos, mióta Pestről elköltöztünk. A macska megszerzése mellett ez volt a másik nagy eredménye az estének.

Zita alvása ugyan kiesett, de jól elvolt, mászott a nagyok után, kacagott, egyszóval nem volt vele gond. Én meg tudtam icipici beszélgetni!! Ez még nagyobb dolog, mint Pesten volt, itt sokkal ritkábban jön össez ilyesmi.

hazafelé aggódtam, hogy viszem a macskát, a 3 gyereket egy babakocsival kombinálva, de végül Mózi szépen hazasétált velünk. Úgyhogy újra örülünk, és valószínűleg beszerzünk egy nyakörvet, mert különben úgy tűnik, Mózi lesz a falu macskája. J

ui: itthon Gyémánt cica egyből lelkes összesimulással jelezte, hogy-valószínűleg-örül Mózinak, és újra egy tálból ettek. minden jó, ha jó a vége. Valamiért van olyan érzésem, hogy lesz még Mózinak hasonló nagy comeback-je. J

Három macskával

Hát, szóval hazajött ez a kószáló macska. elég hihetetlen, oedig tudom, hogy vannak hosszabb időre elkóborló macskák, de Móziról nem gondoltuk, tényleg annyira ragaszkodó volt.

Mindegy, most itt van, és ma délelőtt is itt várt minket, mikor úszás után hazaértünk. az éjszakát szeparáltan töltötték a macskák, fogalmam nem volt, mit kezdenek egymással.

Ma összeengedtem őket. Kerülgették egymást, Jázmin többször fújt Mózira, mikor közeledett. aztán a két kisebb elkezdett bírkózni egymással, Mózi figyelt és közeledni próbált. az volt az érzésem, hogy annak ellenére, hogy idősebb, mintha csatlakozni akart volna. Aztán össze-összekaptak Gyémánttal, de nem tűnt harcosnak a dolog. Ezt még úgyis meg tudom állapítani, hogy hasonló macskás szituban nem voltam. Sokáig nem tudtam figyelni őket, mert dolgom volt, de ott hagytam őket. Gondoltam, ha komolyan összekapnak, azt hallom, mert akkor van nyávogás meg más egyéb. Csend volt. Párszor lementem megnézni őket, és nem volt semmi. Mózi itt pihent, a másik kettő ott játszott, majd egymás táljából ettek, és nem történt semmi.

Este egy tálból ettek.

Ha elfértek volna, ezért Mózinak külön adtam, de amúgy nem ellenkezett a másik kettő sem. :)

Most nincsenek már elkülönítve, aminek örülök, mert a belső pincerészbe nem kell macskát zárni, legalább ott ne piszkítsanak. Bár rendesen használják az almot, azzal nincs gond.

Hát ,ez van. Mózi ugyan este kiszaladt a nyitott garázsajtón, Kinga el is kezdett zokogni, hogy megint elmegy. Bevallom, nekem is elszorult a szívem, de előfordulhat újra. (a dolog nehéz része, a lehetőség, hogy újra eltűnik), aztán végül sikerült Mózit visszahívni, épp' csak az árokparton játszott. Most itt van mindhárom biztonságban. Kinga megnyugodott, könnycseppek felszáradtak.

És nagyon örülünk, bár azért tényleg váratlan fordulat a nulla macska után gyorsan három. :-))

De inkább három, mint egy se, és bánatos gyermeklelket kelljen ápolni. :) Majd meglátjuk, hogy bírunk velük. :)

Majd csinálok képet a hatalmas, gyönyörű szőrű Móziról, csak ma gép az építkezésen volt.

Az új cicák

A villámhírekben már írtam, hogy megérkezett a két új cicánk, tegnap este. Így két új családtaggal bővültünk, én pedig kaptam két új "gyereket". :))

igazán csajos neveket választott Kinga (természetesen határozott volt, mint mindig). Ő itt Jázmin (aki először Hercegnő volt, de módosult Jázminra). Háromszínű, mert a farka vége szürke, a szeme pedig kék. Ő lány, ha minden igaz, és ő talán a félénkebb a kettő közül. Sokat játszanak ezzel a gyökereztetés alatt álló növénnyel, amit már Mózi is leharcolt. Teljesen szétkarmolták a leveleit, mire észbekaptam volna, hogy a pince belső részébe vigyem. Különösebben nem zavar, amúgy is baromi nagy növény lett volna, egyelőre meg nem akarok sok szobanövényt beszerezni. Úgyhogy hagyom, hogy játszanak a leveleivel. :)

Ő pedig Gyémánt, a fiú cica. Ő is nagyon szép csíkos, és ő az elevenebb, belevalóbb. Még Jázmin óvatosan szglászott tegnap új helyén, érkezés után, addigra Gyémánt már felfedezte a pince számukra fenntartott részét.

Ma kivittük őket napozni, a kinti dolgokkal ismerkedni, de alapvetően egyelőre pince-cicák. Hideg is van, kicsik is, és valljuk be, sokkal óvatosabb vagyok Mózi eltűnése miatt. Nem akarom, hogy ők is elkóvályogjanak, aztán netán valaki felpakolja őket. Ebből a szempontból pozitív,,hogy jóval bizalmatlanabbak az embrekkel szemben, Gyémánt hevesen ficánkol, ha felemeljük, nem nagyon engedi. Persze, nem is én akarom alapvetően emelgetni... :)

sokat vannak együtt, figyelik egymást, ha valamelyik új dolgot próbál ki (mint pl. az alom), akkor a másik bátrabban követi. Jó, hogy ketten vannak, összebújva alszanak doboz kuckójukban, sokat bírkóznak, édesek.

Más természetű macskák, mint Mózi volt, de az is számít, hogy Mózi egyedül volt, nekünk kellett a testvéreit és anyját pótolni, amennyire tudtuk. Ők sokkal több tejet isznak, viszont ők is a konzervkaját részesítik előnyben, mint Mózi. :)

Nagy most az öröm a lányok részéről (is), nekem még szokni kell az új lakókat (persze gyorsan megy a dolog, meg rutinosabban látom már el őket, mint Mózit, aki első saját macska volt), ráadásul éberebbnek kell lenni, mert ketten vannak, nehogy valamelyikre rálépjek. De jó, hogy vannak, vigyázunk is rájuk rendesen! :)

Mózi eltűnt

Csillát és Kingát az imént vitte el Jani mamához egy kis üdülésre, Zita éppen elaludt, így rámszakadt az egygyermekes „szabadság”. Rengeteg mindent kellene és jó lenne csinálni, úgy mint tornázni egy jót, ebédet főzni, vagy éppen felszámolni a csatateret, amit a két leányzó hagyott maga után. Mert most még tegnapról is maradt pakolnivaló, tegnap ugyanis teljesen levert, már-már depis voltam. Semmi nem nagyon érdekelt, ingerült voltam, szomorú, estére pirosra és dagadtra sírtam a szemeimet. Mózi, a pici cicánk ugyanis eltűnt.

Tudom, hogy hülyeség ez egy immáron harmincéves nőtől, de nem tehetek róla. Szerda este óta nem láttuk a kis szőrmókot. Este 6 körül még ott mászkált az erkélyen, gondoltam is, hogy lassan be lehet vinni a pincébe. Kicsi még, jobbnak láttuk őt az éjszakai hideg elől a pince viszonylagos melegségébe zárni. Aztán végül nem mentem le bezárni őt, mert egyedül voltam Zitával éppen, macerás lett volna őt is felöltöztetni. Gondoltam, hogy Janiék fél órán belül hazaérnek a főbérlőinktől, akikhez éppen átugrottak, egyszerűbb lesz akkor elintézni a macska dolgait. Végül este 8 körül jutottam ki, de ez nem kellett volna, hogy probléma legyen, volt már, hogy este 9 körül értünk haza, és jött elénk a cicus. Most azonban nem. Ajtónyitásra, garázskapu nyitására, fényre, hívásra sem, semmi. Kiöntöttem neki azért a kaját a garázsban, gondoltam, ki-kinézek, hátha csak kicsit átkószált a szomszédokhoz. A közvetlen szomszédokhoz járt kicsit, néha, de onnan is gyakran visszajött. Ha éhes volt, azonnal megjelent, lekuporodott a bejárati ajtó előtt. Ha kimentem, ha nem is volt éppen az ajtóban, egyből hallotta, és futott. Ugrott fel a lábamhoz, rólam már tudta, hogy én hozom neki a kaját, szóval, lelkesesen fogadott. nekem is jól esett ez a ragaszkodás, jó volt őt gondozni. Ezért aztán felettébb aggasztó, hogy szerda este óta nem jelent meg. Tudom, hogy a macskák mászkálósak-kószálósak, főleg a hím macskák, de Mózi pici volt még, nem is csinált ilyet. Lehet, hogy most szokott rá a csavargásra, de ennyire? A szomszédok macskái is mindig hazamennek este legalább enni. Mózi pláne jött, hiszen tudta, hogy éjszakára mehet a jó meleg garázsba (kinti hőmérseklthez képest).

Nem jött haza tegnap egész nap, sem este, és most, mindjárt dél, és híre nincs neki.

Tegnap egész nap nézegettem ki az ablakokon, hátha feltűnik feket kis alakja, de hiába! Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz ez. Egy átlagos macska, tényleg SEMMI extra nincs benne, de a miénk, hozzánk kötődik. Én ápoltam, etettem, takarítottam utána, sokszor bosszankodtam isa félrement macskapiszok miatt, ennek ellenére jó érzés volt kicsit megdögönyözni, olyan szép, fényes lett a szőre az utóbbi időben. Megnőtt, helyes, jópofa macska lett belőle. Másfél hónapja van (volt) itt, már éppen túlvoltunk az első időszakon, amikor kicsit megerősödött. Ennyi lett volna? Megszakad a szívem, ha belegondolok, hogy baj érte, valaki, valami bántotta, de nem tehetek semmit. Talán ez a legrosszabb, hogy tehetetlen vagyok, nem mehetek be más udvarára keresni a cicát. Mert a macskáknak ilyen a természete, hogy jönnek-mennek, tudtuk mi ezt, hogy el fog mászkálni, és hogy teljesen nem lehet megvédeni. Neki kell megtanulni megvédeni magát bizonyos helyzetekben. Egyszer a 3 házzal lejjebb lakó szomszédunk, az óvoda vezetőnője, Szilvi, visszahozta, nehogy a kutyájuk bántsa az akkor is elcsavargó Mózit. Akkor megúszta lehet, de tudtam, hogy őrt nem állhatok felette, és a pincébe sem zárhatom egész napra. Azért reménykedtem, hogy nem lesz baja, hogy tud magára vigyázni. Talán tudott is, de jó lenne erről tudni.

Talán annyit tehetek, hogy szórólapokat dobok be a környező házaknál, hátha látták, tudnak róla BÁRMIT is. Lehet, hogy hülyének néznek majd, hogy a sokszáz macska közül pont egy ilyet keresek, de jó lenne tudni, hogy mi van vele. És esetleg fel lehet hívni az állatorvost, hogy nem vitt-e alaki hozzá hasonló cicát, bár nem tudom, ezzel mennénk-e valamire. Ha baja is történt, legalább feldolgozzuk, szomorkodunk, de túllépünk rajta, és szerzünk új cicát, vagy cicákat. Mert Kinga már nagy szomorúan, sürgősen szeretne újat, de inkább kettőt. Már nevük is van, bár cica még sehol. Kinga már szomorkodik a macska miatt, sírdogál érte, de nagyon még nem érzi át, hogy mi minden történhet egy ilyen cicával. nem is baj. Elég, ha én tudom. Csilla csak mondogatja, hogy elment Mózi, de még annyira sem fogja fel mint Kinga. Úgyhogy, úgy tűnik, én szenvedek a legjobban. Még reménykedek, hogy visszajön, hiába lehetne egyszerűen új macskát hozni, belül dacolok, hogy nekem EZ a macska kell. Nem lehet, hogy másfél hónap ápolás, nevelgetés után egyik pillanatra a másikra eltűnjön, hogy ennyi volt.

Pedig lehet. De akkor nem tudom, hogy akarok-e még házi állatot, hogy el tudom-e ezt gyakran viselni, hogy eltűnnek, hogy bajuk lesz.

Azt hiszem azonban, hogy pont a gyerekek miatt újra bele kell majd vágni, remélni, hogy nem sokszor fordul elő ilyesmi, de ha igen, próbálni kicsit „rutinosabban” kezelni a veszteséget.

Mert nagy luxus depisen kóvályogni itthon, miközben dolog ezernyi van. Úgyhogy megyek is, összeszedem magam, utolérem magam, aztán majd lesz valami. Talán most segített, hogy kiírtam magamból a bánatot.

készült egy videó nemrég a cicusról, ahogy egy pici plüss elefánttal birkózik. Még Kinga választotta neki a saját plüss játékaik közül, hogy az legyen a Mózi játéka. mosolyogtam magamban kicsit, gondoltam, hogy sok értelme nincs, mert a macsek majdnem minden mással jobban eljátszott, rá sem hederített a mű játékra, végül azonban Kingának lett igaza. A macska valamiért felfedezte a játékot, és hatalmasakat birkózótt vele. Nagyon mulatságos volt. Itt a videó róla, sajnos megint nem tudom a videó script-jét átmásolni a youtube-ról, ezért illesztem csak be a LINKET . Ha valaki fél perc mosolyt szeretne, nézze meg! Sajnos, úgy tűnik, nekünk is már csak ennyi maradt Móziból.

Az első macskabaleset

Amikor dönteni kellett, hogy legyen-e macskánk, volt több érv és ellenérv. Az ellenérvek között volt, hogy a macsekkal is kell majd orvoshoz járni, főleg, ha baj éri, nem tudtam, hogy fér ez még bele az időnkbe. vagy ami még érdekesebb, a Janiéba. ha neki kellene autóval vinni a jószágot. Mivel azonban több volt a támogató érv, ezért lett macsek.

Aztán tegnapra bekövetkezett az, amitől tartottam. Mózi valahonnan leeshetett, mert tegnap reggel már sántított. Egész nap figyeltem, húztam-halasztottam az orvos felhívását, nem is igazán tudtam, hogy egyedül a 3 gyerekkel, babakocsival, beteg macskával hogyan szambáznék át a másik utcába az orvoshoz. Hiába szinte a szomszéd utcában rendel, mégis hajmeresztő mutatványnak tűnt. Még elképzelni se nagyon tudtam, hogyan fog elsülni.

Viszont macsek állapota megkövetelte a tettet. Tegnap sántított, a jobb mellső lábára nem nagyon állt rá, egész nap feküdt, enni evett ugyan, de szerintem jól esett neki, hogy helybe vittem a tálját. Azért felállt az evéshez, étvágya is volt. Este viszont eldőlt, hogy meg kell mutatni az orvosnak, nem javult semmit, ki tudja, nem ütötte-e magát máshol is. Komolyan kezdtem aggódni érte, még éjjel is ránéztem a kis szőrgombolyagra, aki a bejárati ajtó melletti, nagy cserépbe ültetett tujákat szemelte ki magának kuckónak: bekucorodott a tövéhez, a földre, jól eltiporva az alsó ágakat. Eleinte kicsit bosszantott, de az ember, ha látja, hogy a gyerekeinek valami örömet okoz, márpedig Mózi nagy örömet okoz a kis csajoknak, képes tovasiklani efféle semmiségeken. Merthogy rájöttem, hogy néhány letört levél nem nagy ügy. Tegnap este meg pláne nem zavart, hogy ott fekszik.

Reggel hívtam az orvost. (ezzel elmondhatom magamról, hogy közel 30 évesen először beszéltem “hivatalból” állatorvossal. Csinadratta, bimm-bumm, ez is megvóna! J) Rendes volt, azt mondta, délelőtt majd ő beugrik, ne én mutatványozzak a falun keresztül gyerekestül, babakocsistul, macskástul, csak ha mindenáron szórakoztatni akarom a járókelőket, netalán hőst, esetleg hülyét akarok magamból csinálni. Nem igazán akartam egyiket sem, segítségét kapásból elfogadtam. Délelőttre ígérte magát, 11 körülre, de nem jött. Pedig pont szerencsém volt, és Zita és Csilla is akkor aludtak nagyot ,együtt (!!!), tudtam volna a macskára figyelni, de nem így lett (cserébe kivételesen kétfogásos ebédet főztem ,ez is valami!). Mózi viszont rossz bőrben volt. Egész nap egy helyen feküdt, a nap sütötte, szemlátomást nem zavarta. Enni sem kelt fel, még úgy sem, ha odavittem a tálat (elkényeztettem őfelségét, de nem tehetek róla, ha beteg, kijár neki). Mivel így sem evett, az orra elé tettem a falatokat, amit így megevett, majd kicsit erőre kapván felállt, és evett úgy is. Negyed 3-kor újra hívtam az orvost, elnézést kért, és utána 10 perccel már ott volt. Nem kérdeztem, miért nem jött, örültem, hogy ott van.

A vizsgálat eredményeképp megtudtuk, hogy nemigen tört el a lába, talán megzúzódott, egyedül akkor nyávogott, mikor a mancsát nyomogatta a doki, de ott sem lehetett semmit látni. mikor az orvos kiment az autójához, hogy behoz neki egy injekciót, mintha csak megérezte volna a “veszélyt”, talpra állt és elindult. Egész jól használta minden lábát, de a szurit így sem úszta meg. nem tudom pontosan már mit kapott, a lényeg, hogy nemsokra rá jobb kedvűnek tűnt, játszogatott, sétált, evett. Egyelőre megnyugodtunk.

Mivel az orvos a torkát is kicsit pirosnak találta, engedélyt kapott újra a pincében éjszakázni. Valószínűleg itt is marad még kis ideig, nehogy valahonnan megint lezúgjon. És ne is fázzon meg lehetőleg, mert akkor nem örülnék. Ha 3-ból 3 gyerekem egészséges, még megúsztuk a takonykórokat, akkor majd a macska…Jó vicc lenne.

Amikor a szurit kapta, segítenem kellett a dokinak lefogni Mózit, de Kinga kérte, hogy csináljak a doktor bácsiról képet, meg hogy hogyan vizsgálja őt (nem akart ugyanis oviba menni, ő is jelen szeretett volna lenni a vizsgálatnál), ezért az igazi szuri után az orvos imitálta újra a szúrást, amit le lehetett fotózni. Kinga persze csak akkor tudja majd meg, hogy kicsit füllentettem, és nem az igazi szúrást látja, amikor ezt a blogot olvassa. Akkor talán már megbocsát majd nekem. J )

Így esett első kaladunk az állatorvossal, reméljük a kaland tényleg jó véget ér, ha rendbejön a kis macsek. ÉS reménykedem, hogy gyakran nem kell házhoz hívni a doktor urat, fog vigyázni magára a fiatalúr (Jani mellett ő az egyszem fiú családtag még J )

No, megyek is, megnézem, használja-e rendesen odalenn az almot, vagy indulhat a nagytakarítás holnap ott is…:-P

Mózi, a pici macskánk

Mint azt már a twitteren távirati stílusban említettem, múlt csütörtökön megérkezett a pici cicánk, akit a lányok, főleg Kinga, annyira vártak. Niki hozta a szüleitől, ahol 3 pici cica született: egy jött hozzánk, kettő Niki nagymamájához költözött.

A macska kb. 7 hetes lehet, pontos kort nem tudunk, és nagy valószínűséggel fiú. A nevét egy rajzfilm macskája ihlette, tehát nem a bibliai Mózes rövidítéseként akarták a lányok elnevezni a cicust. Gyakran nézzük/néztük a Horseland Lovasklub című rajzfilmsorozatot a Minimaxon, illetve már két dvd boldog tulajdonosai is vagyunk. Tinikről szól, akik egy farmon lovagolnak, versenyekre, bemutatókra készülnek. Az egyik lánynak, Sarah-nak, volt egy fekete macskája, aki egész pici korától fogva vele élt, és angolosan Mosey-nak hívták. Megöregedett, egy autó is elütötte, mert nem látott jól, ami következtében megsérült (mindez persze nincs véresen tálalva a mesében, hála istennek emészthető formában), de nem nagyon gyógyult ki belőle. Egy éjjel fogta magát, és elment az erdőbe, hogy Sarah már nem talált rá. Valószínűleg meghalni ment már el, a farmon élő állatok sem tartóztatták. Persze a Sarah nagyon szomorú volt, de a mese mégis vidám véget ért, Sarah feldolgozta, hogy ez az élet rendje, majd barátai segítségével újra talált egy kisállatot, akit gondozhatott.

Kingában megmaradt ez a rész, lehet, hogy pont az elmúlás témakörének érintése miatt (amit én nem nagyon szoktam feszegetni, de tudom, hogy nem tudom örökké elkerülni, és ez a meserész még elég szolid formában dolgozta fel a témát). így történhetett, hogy mikor kérdeztem, hogy fogják hívni a macsekot, Kinga rávágta, hogy Mózi. Én már csak így, magyarosan írom, úgyis így ejtjük, az, hogy angol mese volt a motiváció, idővel nem lesz fontos. Bár Kinga valamiért elég angolosan, kicsit /mouzi/-nak ejti a macska nevét, afféle laza stílusban. J Tán mégis megmarad kicsit az angol eredet.

Csütörtök óta Mózi cica elég jól ideszokott. Az út kicsit megviselte, még aznap és éjjel is ment a hasa, aminek az lett az eredménye, hogy a pincében több helyen ott hagyta a nyomát. Péntek reggel már fél hétkor azt takarította a család. Én pedig elég sötéten láttam a jövőt, hogy vajon ez mindig így lesz-e, mert akkor itt gondok lesznek. Mózi a pincében tölti még azóta is az éjszakákat, valamint, ha elmegyünk itthonról, akkor leküldjük, de azóta nincs piszkításai probléma. Az odakészített cicavécét profin használja, nagy kő esett le a szívemről. Mi is megszoktuk, hogy itt van, édes kis pofa. Érződik, hogy hiányzik neki a család, a kistesók, akikkel sokat tud birkózni, ami az ilyen pici macskáknak nagyon fontos lehet, gondolom én. Ha kimegyünk hozzá, egyből elterül, és imádja, ha dögönyözzük, simogatjuk. Kinga ügyesen bánik vele, szeret vele foglalkozni. Hétvégén is majdnem 3 órát töltött kint vele az udvaron, játszott vele, hagyta, hogy Mózi az ölébe felmásszon, ült mellette, beszélt neki, fogta a karjában, mint egy újszülött babát, a macska meg hálásan dorombolt. Vagy éppen csak egymás mellett játszottak, ki-ki a magának való játékkal.

Csilla már nem annyira finom, de nem is érdekli annyira a cicus. Ezt annyira nem is bánom, mert résen kell lenni mindig, ha Csilla közelít, főleg mikor felemeli a hasánál. No, a macska ilyenkor nagy nyávogással fejezi ki nemtetszését. Csillát meg tanítjuk, hogy kell fogni szépen az állatot. Aranyosan szokta is kérdezni, hogy “anya, hogyan kell Mózit megfogni?”

Zita is élénken kalimpál, ha látja a macskát, ma kicsit bele is markolt a szőrébe. No, őt még távol tartom az állattól. J

Nincs semmi gond a macskával, a pincében csendben van, nem tesz kárt semmiben. Hamarosan éjszakára is kikerül, most még szokja az új helyet. Annyi nyűg van vele, hogy a nyitott teraszajtón állandóan beszökik, én meg ezt nem szeretem. Mindig ki kell szállítani, vagy bezárni az ajtót. Ha Kinga itthon van, akkor ő hordozza ki. Eleinte kicsit bosszús voltam, de nem tudok haragudni rá. Úgyis jönnek a hűvös idők, nem lesz már sokat nyitva a teraszajtó.

Egyszóval, nagy a lányok öröme, én meg örülök, hogy viszonylag kevés plusz munka van vele. Arról nem is beszélve, hogy ma délelőtt én magam is elidőztem a cicussal, olyan aranyos volt, hogy hagyta magát dögönyözni. :-P Úgyis gyorsan nő ő is, egy idő után örülni fogunk, ha néha hazajár enni.

A teraszajtón van/volt 3 lengő szúnyogháló. A minap Csilla egyet letépett (már miért is bírtuk volna ki az enyhébb őszi napokat, ha az egész nyarat kibírta a szerkezet??? ), egy magától lejött, maradt egy, ami igazából már semmi ellen nem védett. Viszont a macsek felfedezte, és hatalmas birkózást vág le a szúnyoghálóval, jókat lehet derülni. eddig még be is engedem a házba, de tovább nem.

Itt a birkózás egy része, utána elindult befelé, véget is ért a filmezés, kitessékeltük a kis (be)szökevényt :)