Új időszámítás

Hosszan ha nem is tudok a témán elmerengeni, mert késő esti órában járunk, a hajnali kelés meg mindjárt itt van, azért meg kell arról emlékezzek, hogy ismét dolgozó nő lettem, és egy teljesen új felállásban megyünk már tovább. Egy nagy váci elektronikai gyár alkalmazott mint anyaggazdálkodó, így napjaimat innentől a rohanás veszi át, amit erősen szokni kell. Reggel nagyon korán kell menni, (jelenleg tömegközlekedéssel, de talán-ha az autó is "meggyógyul", akkor azzal), gyakorlatilag kilenc órát kell a munkahelyen eltölteni, és így kellene nekem Diósjenőre visszaérni a gyerekekért. Ma volt az első napom, egyelőre sokat még nem látok át, de annyit igen, hogy ha a vezetőséggel nem sikerül megegyezve kicsit módosítani a munkakezdésemet és a végét, akkor igen érdekesen alakulnak majd a délutánok, illetve temérdek időt kell majd ledolgozzak. A munka alapvetően érdekes, sokat lehet belőle tanulni, ha sikerül a családi vonalat összeegyeztetni, akkor remélhetőleg lelkesen és örömmel fogom végezni. nemsokára úgyis eldől, hogy jól döntöttem-e, remélem, bírni fogom egyetem és miegymás mellett ezt az egészet. :)

Zita ötéves lett

Ismét eltelt egy év. Nagyon már nem is kell ezen fennakadni. Nem kellene... :)

A legkisebb ugrifüles is már ötéves lett, és már egyáltalán nem is kicsi. Óvó nénije szerint, ha írnék kérvényt, hogy jövőre menjen iskolába, akkor valószínűleg engedélyeznék, még az októberi születése ellenére is. Persze én nem fogok, nem lesz semmi bajunk, ha még marad egy évet az oviban. Amúgy is elég lendületes kiscsaj, hátha addig kicsit "csendesedik", bár, nem hiszem, hogy az alaptemperamentumából veszítene bármikor is. A három lány közül ő barátkozik legkönnyebben, viszont ő a legnagyobb bújós is. Nagyon jól érzi magát az oviban, szeret járni, szereti a kis társait, őt is szeretik, de elalvásnál leginkább én kellek, akit lehet lábbal nyomkodni, hozzám lehet bújni. Mutatóujjával a szájában, amit egészen pici kora óta szopogat, és aminek annyira nem örülök, mert már bütykös is az ujja, ugyanakkor erőszakkal nem akarom leszoktatni, ha lehet egyáltalán ilyet csinálni. Én már megszoktam, sőt, elég gyakran szeretem nézni a kis arcát, amikor ujját szopja, ilyenkor átszellemült, elgondolkozó a kis arca. Nagyon vág az esze, pillanatok alatt megjegyzi a verseket, dalokat. Szuper a ritmusérzéke, szeret táncolni. Este élénkül fel lefekvés előtt, egy szokása, amit a család annyira nem díjaz, kivéve néha az apukáját, aki olykor benne van a buliban, és ilyenkor úgy kell erőlködni, hogy hagyják abba a ramazurit, mert csendesedni kellene. :) Hármójuk közül talán ő a legsimulékonyabb, akit viszonylag könnyű meggyőzni észérvekkel, ő dacol a legkevesebbet. Összességében egy nagyon derűs, kiegyensúlyzott, vidám leányzó. Ahogy az óvó nénije egyszer mondta: nagyon rendben van ez a kislány. Hát, szerintem is, elfogultság ide vagy oda. :)

Szombaton este szülinapoztunk a családdal Romhányban, ami már hagyomány, hiszen a család másik felének is van kis ünnepeltje hatodikán, sőt, egy éve már másodikán is. Zita a torták tűzijátékának kellős közepén:

az idei torta macigyertyákkal:

Szombaton késő este kikészítettem neki az ajándékát, hogy reggel már ott találja:

És megtalálta:

És kibontotta:

És megtalálta a hőn áhított ajándékot (itt még nem, de egy perccel utána Csilla sírva fakadt, és egy órán át abba sem hagyta, annyira szeretett volna ő is hasonlót, alig tudtam megnyugtatni, ez egy kicsit beárnyékolta az együtt örülést Zitával)

A legújabb baráttal:

Ma az ünnepi ebéd szalonnasütés volt:

A nap még nem ért véget, bár nagy ünneplés egyelőre nincs vissza, esetleg az oviban, ha sikerül prezentálnom addig valami sütit. Úgyhogy megyek is, bevonulok a konyhába. :)

Kicsi, közepes és nagy iskolás

Idén szeptemberben az a rendkívüli helyzet állt elő idei életünket tekintve, hogy a családból hárman kezdtük el az iskolát, és a három nem a gyerekekből tevődik ki kizárólagosan. Kinga rutinosnak mondható a maga harmadikos mivoltával, Csilla abszolút újonc a terepen, én is rendelkezem mindenféle egyetemi múlttal, tehát a rutin megvan, éppen csak kicsit megporosodott, amit csak le kellett fújni.
Kinga rendkívül gyorsan rázódott vissza a mindennapokba. Írják sorra az év eleji felmérőket, nagyon kevés hibával teljesít, vagy hibátlanul, sorra jönnek az ötösök. A tanító néni nagyon örül, és persze mi is. Már majdnem magától értetődőnek fogjuk venni. Ma írta az első szódolgozatát, aminek még nem tudom a kifutását, csak azt, hogy nagyon nem volt hajlandó tanulni (nyelvtanár anyuka persze titokban ráparázott, hogy ne érje kellemetlen élmény a csemetét rögtön az elején), de amikor kérdezgettem a szavakat csak spontán, szépen válaszolgatott és leírva is tudta őket. Úgyhogy bizakodom. Nem azért, mert a világ vége jön el, ha rosszabb jegyet kap, csak nem akarom, hogy rossz élmények maradjanak benne. Mindenesetre kicsit örülök, hogy az osztályozása már nem az én feladatom... Neveztük Kingát irodalom-szövegértésből egy levelező versenyre, aminek nem örült, tiltakozott, de én most kicsit önkényesen nem engedtem a tiltakozásnak. A képességei ezen a területen nagyon jók, Kinga hála istennek nincsen annyira leterhelve, hogy ezt ne tudnánk végigcsinálni, ami amúgy nem olyan megerőltető. És ha mégis borzasztóan nem akarja, hát, abbahagyjuk, főbe nem fognak lőni érte. Emellett önként jelentkezett egy matekversenyre, ami szintén jól megy neki, amin meglepődtem először, de kiderült, hogy tablet-et lehet nyerni...aha, a motiváció... :) A lelkesedése kiterjedt a rajzra is: örömmel tért vissza egy balassagyarmati művészeti iskola kihelyezett rajzszakkörére, ahova kedden délután jár helyben a suliban. Most tetszik neki, nem úgy, mint két éve, amikor félévkor abba kellett hagyni. Játékos tesire próbáltam rábeszélni, heti egyszer 45 perc nem sok, de nem akar menni, még úgy sem, hogy el tudnám az elsőre kísérni. Nem erőltetem, majd alakul nála. Azt tudom, hogy kosarazni szívesen kosarazna, de nem akar edzésre járni mondván, hogy meccsekre nem akar járni. Hiába mondogatta a tesis kolléga, hogy nem kell meccsekre járnia, hajthatatlan. mamától kapott egy falra felszerelhető kosarat, most arra vár, hogy édesapja eljusson oda, hogy talál neki helyet a ház falán kívülről, és akkor mehet a kosárra dobás. Napközis ő is, az egész napos iskola elve itt még nem olyan hangsúlyos, délelőtt tanórái vannak, délután napközis. A napközis tanító néni új, nagyon szereti Kinga, mert mindig játszanak valamit, ha már nem kell tanulni, nem unatkozik, és ez nagyon pozitív. Mindig megkérdezi, hogy megyek-e ebéd után, de tudom, hogy jól érzi magát a napköziben, így egyelőre nem hozom el sem őt, sem Csillát, mert tapasztalat szerint így kevesebb gond van a házival: ott megcsinálja, ellenőrzik, itthonra lényegében semmi nem marad, csak a játék. :)

Csilla. Nos, igen, ő más eset. Abban a szerencsés helyzetben van (vagy éppen nem?), hogy a családban másodjára kezdi meg az iskolát gyerekek közül, így a szülőknek már van némi rutinja, hogy is kell ezt kezelni. annyiban viszont nem szerencsés, hogy Kingától megszoktunk egy hozzáállást, tempót az iskolával kapcsolatban, amit Csillára nem biztos, hogy célszerű kivetíteni. Nem is szabad. Teljesen más egyéniség Csilla, így a szokásai is mások, ez egyértelmű. Ő például már most látszi, hogy szétszórtabb, kevésbbé jegyzi meg, mit hova rakott, mit mondott a tanító néni, stb., de ez még javulhat a hónapok során, egy hónap még nem mérvadó. Csillának már jóval több órája van, mint két évvel idősebb nővérének, mivel rá is érvényes a mindennapos testnevelés (amiből két óra néptánc szerdánként), kötelezően kellett egy plusz foglalkozást választani (ez környezet lett), bejött a hittan (amit nem tudom, hogy nem bántam-e meg, mármint, hogy nem erkölcstant válaszottam, még akkor is, ha Csilla meg van keresztelve), van nekik alapból egy óra angol a héten, így aztán hétfőn hat órája van. Máskor mindig öt (Kingának egyszer van öt órája, mikor angol is van). Eddig bírja a gyermek. Muszáj neki. Amit önként választott az a keddi jazzbalett, amit egy váci tanárnő tart. Keddenként van az iskolánkban, amikor két másik osztályban amúgy is tartja a nekik órarendhez tartozó táncot, de délután lehetőség van, hogy az iskola többi tanulója is csatlakozzon. Tegnap volt először Csilla, elsőre azt mondta, kiváló volt, de ma reggel már azt nyilatkozta, hogy nem akar menni többé. Azért ezt még nem veszem készpénznek, vannak neki hangulatváltozásai amúgy is. :) Szépen dolgozik órákon, házikat megcsinálja. Érdekes látni, hogy az írásképe nem az a szabályos, kerek, mint Kingának volt, de nincs is ezzel baj, a munkái ettől még rendezettek. Én meg külön élvezem, hogy nem "egy kaptafára mennek" a lánykáim. :) Az olvasás is picit lassabb neki talán, egyelőre szótag összeolvasásnál tartanak, nem is minden betű volt még soron természetesen. Kicsit többet gondolkozik, mikor két hangot össze kell egy szótaggá rakni, de lehet, hogy csak azért tűnik hosszabbnak, mert Kinga két éve gördülékenyebben vette ezt az akadályt. viszont gond nincs, mert összeolvassa őket. Nem erőltetem a sok itthoni gyakorlást, amíg nem jeleznek a suliból, hogy kell pluszban gyakorolni, de tegnapelőtt például csak spontán kezdett olvasni nekem, mikor megnéztük, hol járnak. És majdnem egy órán át betűzgettünk, és még ő kérte, hogy folytassuk. :) Ha nem lesz gond az iskolában a teljesítményével, akkor ez is rendben lesz. :)

És, hát, én is iskolapadba ültem. 10 évvel a diplomám megszerzése után ismét egyetemi padban ülök minden csütörtökön, Debrecenben. A holland tudományokhoz tértem vissza, hogy magasabb szintre fejlesszem a tudást, amit tíz éve megszereztem, de diplomát akkor nem tudtam erről szerezni. Tavaly vettek fel, de szeptemberben halasztani kellett, mivel elvállaltam a tanári állást itt, a suliban. Holnap megyek harmadjára, ami nekem változatosságnak kiváló, jó megint tanulni, bár fura, hogy 18-20 évesek között ülök, de meg lehet szokni. Mindig megmosolyogtam az utóbbi két alkalommal, amikor panaszkodtak, hogy mennyire nehéz az egyetemi élet...nyilván nem akartam nagyon bemutatni, hogy milyen az, amikor nehéz. :) Amikor nem tudok beszaladni az egyetemre a könyvtárba könyvért, aztán vagy le tudom netről tölteni vagy nem, de lehet, hogy akkor is csak hollandul, amikor éppen magyarul is elég lenne... :) (volt ilyen, extra nekem, egy regényt hollandul olvastam, mert a fiatalság nem vitte vissza időben a könyveket, én meg csak egy nap vagyok, így egyből megcsúsztam a feladatokkal, de mivel időben kértem haladékot a beadandóra, megértő volt a tanár) Nekem is kellett szokni az iskolapadot, talán még nem is sikerült igazán. Első héten még az újdonság erejével mentem, nem tudtam, mi lesz. szerdán este már el kell utazzak, mivel csütörtökön reggel van egy kötelező órám. Ennek az a következménye, hogy előtte a hétfő és a kedd már nagyjából annak a jegyében telik, hogy én megyek szerda este. Legyen itthon mindenkinek tiszta ruhája, kedvenc póló, nadrág miegyéb legyen tiszta, ne Janinak kelljen vesződni az öltözés nyűgjeivel. szerdán főzés, előrekészítem az uzsikat, névre szólóan bekerülnek a hűtőbe, szóval, tényleg ne legyen sok meló apának ilyen téren. Két hete felbuszoztam a lányokkal Rétságról Pestre, ott Jani átvette őket, és elvonatoztam Debrecenbe. apukáméknál alszok, ami szintén nagyon klassz, mert így heti rendszerességgel találkozom velük, még úgyis, hogy késő este ér be az IC. Vonatozni még élmény, újra, régen csináltam, tudok olvasni, nem kibírhatatlan. Kivéve visszaúton, mikor eddig mindkét alkalommal gond volt a vonattal, és jó későn értünk haza. Múlt héten velem volt a  céges autó, délután beautóztam Pestre Jani munkahelyére, ott vette át a lánycsapatot, engem pedig vonatra tettek. A héten megspórolom a vonatutat, mert Janinak dolgoznivalója van a Debreceni Egyetemen, és kapóra jön: hajnalban elvisz, este hazahoz (a vonatköltség sem olyan kevés egyelőre, hogy még nincs diákom, ilyen szempontból hasznos, de így apáékkal most nem találkozom). így a harmadik héten harmadik verziót próbáljuk ki, ráadásul egy ismerős viszi reggel a lányokat, úgyhogy nekem is úgy kell készülni, hogy még hajnalabb hajnalban felkelni, és mindent előkészíteni, még jobban, mint Janinál, hiszen kakaót ő is tud csinálni, de az ismerősnek mindent a keze alá kell készíteni. Nem baj, én hálás vagyok, hogy megteszi.
És aztán meg tanulok, gyűröm a holland kötelezőket, írom a házikat. :) Tavaly a sok órai készülés miatt éjszakáztam, most olvasgatok, írogatok. De élvezem. kibírható mennyiség, főleg, ha a 10 évvel ezelőtti óráimat elfogadja a kreditátviteli bizottság, akkor meg is nyugszom: jelentősen kevesebbet kell így teljesítsek, egyéni tanrend szerint haladhatok, és talán három év helyett két év alatt befejezem a képzést (aztán megvannak a tervek utánra, de egyelőre ezzel legyek meg).
Munkakeresés még folyamatban van, egy állást éppen az egyetemi tanulmányaim miatt vontak vissza. Ha továbbra is ez lesz a tendencia, hogy nem tetszik a munkáltatónak az egyetem (pedig haj, de sokan tanulnak munka mellett!), kénytelen leszek lemondani róla, de nem szeretném. viszont a munkahely első, azt nem tudjuk nélkülözni (vagyis inkább a fizetésemet).

Ezek voltak iskolával kapcsolatos híreink. :)

"Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!"-Diósjenő

Nálunk is szerveztek egy kis programot (nyilván nem olyan grandiózust, mint a nagyvárosokban) a címben is megnevezett kezdeményezés keretében. Zitával képviseltük a családot a reggeli táncházon, az azt követő mesehallgatáson és rajzversenyen. Azt hiszem, igen aktívak voltunk és nagyon jól éreztük magunkat!

Bemelegítő körtánc. Nekem csak azért kellett részt venni, mert különben Zita nem megy. Már attól féltem, a végén felfedeznek... :-)))

 Roptuk:

 Roptuk körben:

 Párban:

 Párnás tánc. Nálunk maradt a párna, mikor véget ért a zene, így...

 ...jöhetett az extra feladat a kör közepén. Ugráljatok, amilyen gyorsan mi tapsolunk, jól van, köszi :)

És még mindig ugráljatok!

 A párna még egyszer nálunk landolt, ezúttal futhattunk a körön kívül háromszor...

 Böcsülettel lefutottuk Zitivel, azt hiszem, már nem is fáztunk utána :)

 Majd a végén bevonatoztunk a tájházba:

 Ahol Zita óvó nénije egy mesét mesélt, így hallgattuk:

 Majd a gyerekek lerajzolhatták, amit hallottak, így ni, mi jól meg is beszéltünk mindent :)

 És kész a rajz, mehet versenyre (honlapon kell majd szavazni rá, ezt de nem szeretem, most kuncsoroghatok majd a szavazatokért...,én ettől függetlenül örültem a rajzának, minden rajta volt, amit hallott a mesében)

Egy kis ajándékkal a kezében eljöttünk. A leányzó jól érezte magát (azért én is), úgyhogy már megérte. :)

A fotók Diósjenő honlapjáról származnak, Hugyecz Renáta készítette őket.

Hála kifejezése vagy valami hasonló

Hiába, no, még csak három napja, hogy aláírtam a kilépő papírokat, nem olyan sok ez ahhoz, hogy ne érezzek együtt immáron volt kollégáimmal az új, kialakult rendszer miatt. Viszem a lányokat reggel, hozom őket délután, eleve szoknom kell, hogy nem kanyarodok be a tanáriba...nem tudtam még elvágni azt a bizonyos köldökzsinórt, kicsit még lüktet is... érthető talán, hogy érzékenyebben figyelem, ami a közoktatásban és konkrétan a mi iskolánkban folyik (hiszen még nem olyan régóta dőlt el, hogy ez már engem nem fog érinteni, akár én is lehetnék részese!). Látom a kollégákat, amint ebben az új rendszerben túlélni, helyezkedni, alkalmazkodni próbálnak. Váltok is velük néhány szót: nem akarok belemenni most (mert abból egy nagyon hosszú poszt lenne, ami lehet, hogy sokakat érdekelne, de nem erről akarok írni), de elmondásaik alapján áldatlan állapotok uralkodnak. Sok az új, az ismeretlen, próbálják magukat a felszín felett tartani. Még nehezebb a helyzet, hogy ez egy kicsi iskola, kicsi tanári karral, idéntől még kevesebb állandó tanárral, az új intézkedések még bonyolultabbá és lehetetlenebbé tették a munkájukat. Talán emiatt is érzem kicsit, hogy a legjobbkor léptem, megjegyzem úgy, hogy nekem megvan a lehetőségem váltani, nem felemészteni magam ebben az ellehetetlenített rendszerben. De sokaknak nem nagyon van más opció, mint maradni és túlélni, remélni, hogy alakul ez majd és belerázódnak az újba. És sokak nem is akarnának váltani, mert, minő meglepetés, szeretnek tanítani! Mert van ám ilyen is. Kész csoda...

szóval, most ebben az új helyzetben tényleg nagyon nehéz a tanároknak. Nem túllihegni akarom a témát, de igazán bizarr, ami napjainkban a közoktatásban zajlik.

És, hogy mire ez a felvezető? Az, hogy Kinga ma lelkendezve jött haza, hogy mi minden milyen jó volt a suliban. Hát, az meg hogy lehet?? A tanárok nem ingerülten lótnak-futnak körbe, rágják a körmüket, hogy mi lesz; verik az asztalt, azért, ami kialakult? Hogyhogy nem?? Megtehetnék!

Na, de csak lassan, jöjjön a hogyisvolt.

Reggel futtában találkoztam a tesis ex-kollégával (fura ezt még leírni, de ez a tényállás, mármint, hogy volt kolléga). Általában nekem nyugodt ember benyomását keltette mindig, de ma reggel kicsit össze-vissza arckifejezéssel mondta, hogy megy az egyik harmadik osztályba helyettesíteni, méghozzá a helyettesítő tanárt... (mert ugye, nem lehet ám a tanároknak egy nap két óránál többet helyettesíteni, ami borzasztóan megbonyolítja a logisztikát, inkább nem részletezem) Őszinte együttérzéssel kitartást kívántam, majd eljöttem. aztán délután Kinga azzal kezdte, hogy de milyen klassz volt a reggeli tesi óra: mivel ma Cs. bácsi tartotta, és kicsit más volt, mint máskor. Akkor raktam össze a kockákat, hogy aha, a két harmadik akkor összevontan tesizett (ez itt gyakori a helyhiány miatt, de kis létszámú osztályokról van szó, nem eget rengető dolog, csak általában szeretnek az osztályok maguk lenni). Kinga lelkendezve mesélte, milyen feladatokat csináltak és, hogy mennyire élvezte!

Ekkor hirtelen hálával gondoltam a volt kollégára, akinek eszembe jutott a reggeli arckifejezése, amiről lerítt, hogy mit gondol arról, hogy megint hova rángatják, milyen plusz munkát adnak neki. És ő bement helyettesíteni, és mindennek ellenére olyan órát tartott, hogy a lányom délután lelkendezve mesélte az egészet.

Máskor is tetszett már Kingának a tornaóra, nem arról van szó, hogy a tanító nénije nem jót tart (dehogyis!! ) gondolom, most annak is volt köszönhető a siker, hogy a tanár bácsi nem nagyon szokott órát tartani nekik, de valahogy ez alkalommal mégis megérintett a dolog. Talán mert tudtam az előzményekről.

Aztán jött a napközi. Kinga úgy jött el, hogy megintcsak lelkendezett, hogy jajdejó volt (tavaly nagyon nem szeretett járni, de muszáj volt igénybe venni, mivel én is dolgoztam délutánig) és, hogy E. néni milyen kedves! Hogy beszélgettek, mesét olvasott nekik, rajzoltak, de ettől függetlenül lesz és van is szigor és következetesség is a fegyelmezésben és számonkérésben. Szívem hálával és melegséggel telt meg, tudván, hogy a fiatal tanító néni még csak egy hete pénteken kapta meg ezt az állást félállásban, és szerdán és csütörtökön nem ő van ugyan (mert azokon a napokon a többi délelőttös kollégának kell napközizni, hogy meglegyen a 26 órájuk, mekkora ökörség, véletlenül se legyen egy állandó napközis tanító néni, és hagy ne tudjon helyette készülni a délelőttös másnapra, esetleg..., de mindegy, egyszer csak kilyukadunk valahogy az egész napos iskola elvéhez, mert ezt egyelőre nem az, csak valami gyenge utánzat), de most csütörtökön mégis őt találtam a napköziben, legnagyobb meglepetésemre. Kérdésemre elmesélte, hogy úgy "rántották be" őt is, hogy az anyósát a kisebbik leánya mellé úgy kellett messziről visszahívni (ráadásul oviba szokik éppen a kicsi, tele változással az ő élete is), és úgy esett be, mert valószínűleg mégsem volt aznapra napközis tanár...mondom én, hogy van itt még fejetlenség. De E. néni ennek ellenére teszi a dolgát, a gyermek nem is érzi, hogy a háttérben mekkora csatát vívnak a tanárok a túlélésért. Már előre örül, hogy aznap jön E. néni, és ez nekem mekkora megkönnyebbülés, öröm, hiszen tudom, hogy kénytelen leszek délutánig hagyni a gyermeket, mert dolgozni kell nekem is.

Cs. bácsi és E. néni munkájának apró részlete ihlette ezt a bejegyzést, ezen keresztül szerettem volna kifejezni hálámat és köszönetemet a többi tanárnak is, hogy még vannak egyáltalán és a nehéz körülmények ellenére is teszik a dolgukat! Hogy a lurkók nem sokat éreznek a változásokból, az nekik köszönhető. Hogy így is minőségi oktatásban részesülnek, az ő helytállásuknak köszönhető. Hogy ők jól érzik magukat az iskolában, az ő érdemük!! Friss ex-kollégaként kívánom, hogy tartsanak ki, bízzanak benne, hogy rendeződnek valahogy a dolgok (ha maradtam volna, én is csak ezt tudnám most tenni). Szülőként pedig egyszerűen csak hálás vagyok. Hátha ez a kis apróság erőt ad. Tudom, nem sok, én nem tudok törvényeket változtatni, azt lenne a legjobb, de szeretném, ha tudnák, hogy elismeréssel adózom a munkájuk előtt. És ezt most nagyon komolyan és őszintén mondom.

Első nap kétszer, utolsó nap egyszer

Elkerülhetetlenül eljött ez a nap is. reggel két iskola táskás hölgyet kísértem a suliba (egyet meg csak azért nem oviba, mert előző estére 38 fokos lázat produkált, így apukájával mehettek orvoslátogatóba, és mint kiderült, mandulagyulladással egy hétig a betegszabadság minden előnyét és hátrányát élvezheti ill. elszenvedheti). Kinga nem igazán volt lelkes úgy általában, de azért látszott rajta némi izgatottság és derű az utolós, indulás körüli pillanatokban. Ő valószínűleg a változásnak örült kicsit, hogy használatba veheti az új táskáját, tolltartóját, ebbe vegyült némi kíváncsiság, mi várja a harmadik osztályban, de ő azért már tudta, és meg is nmondta, hogy akkor most 10 hónap kemény meló kezdődik... :)

Csilla az újdonság varázsával kezelte a dolgot, bár sokáig a nyáron nem igazán akart még kezdeni, inkább az oviba ment volna vissza. Aztán lett új táska, felszerelés, amiből lehet lovas, persze, és akkor már fordult a kocka: alig várta, hogy használhassa őket (nyilván nehezen elkülöníthető ilyenkor a tárgyak iránti szeretet és az igazi suli-várás, tanulni-vágyás, de nem baj, az a lényeg, hogy végülis szeptember 2-ra pozitívan állt a dologhoz :D)

Képekben így nézett ki a nap eleje (nem sorrendben, hiába próbáltam sorrendbe rakni őket, blogspot barátom úgy össze-vissza keverte, hogy a végén már írni sem tudtam a képek mellé, így feltöltöttem úgy, ahogy sikerült, aztán majd gyakorlom ezt a sorrendbe helyezést...)

Az évnyitó részeként sorba álltak az elsősök, és az ötödikesek egy jelvény segítségével az iskola diákjává avatták őket (fotó: Duló Anikó, osztálytárs anyukája):

 Igen, ott a jelvény :) (Fotó: Duló Anikó)

 ezt a képet akartam tenni a végére, de persze nem sikerült. Ez rólam szól. A tanárok a Hooligans Küzdj az álmodért című dalát éneklik a gyerekeknek címezve, nekem ez volt a búcsúdalom tanárként az iskolában. De majd lejjebb kicsit bővebben erről:

 ez akart volna lenni az első kép. :-P Indulás libasorban a suliba. Csilla berágott a harisnyára előtte, durcás, kisírt szemű volt, így ide sem fordult. Nagyon sajnáltam, de nem volt idő több lelkibeszédre, menni kellett. Így a kompozició ilyen lett:

 iskolapadban, derűsen:

 Évnyitóra várva (fotó: Duló Anikó)

Az évnyitó után elvonultak első napozni  a csemeték, és lelkesen, jókedvűen jöttek haza délben. Csilla különösen elégedett volt a nappal, leginkább azt hangsúlyozta, hogy még tegnap megúszta a házit, de ma már tuti nem fogják... :) Kinga pedig rutinosan tette a dolgát, örült az új kislánynak az osztályban, az új napközis tanító néninek, aki kedvesnek tűnik (én tanítom nyelvtanfolyamon, szerintem is kedves, én is örülök, hogy múlt héten pénteken mégis beadta a derekát és elvállalta a feladatot). Délután apával felváltva csomagoltuk a könyveket, füzeteket, szerencsére a könyveket csak átlátszó borításba akarták mindketten, így viszonylag jól megúsztuk. De azért még nekem kitartott az éccakába a technika doboz tartalmának összeállítása, címkézés és társai, és még mindig maradt dolog, amit holnap tudunk csak bevinni. Lassan egy komplett költözés is egyszerűbbnek fog tűnni. :)
Az első naposok beszámolója után egy-két mondat arról a bizonyos utolsó napról, hiszen ez is nagy fordulat az életünkben.
Egy év tanítás után úgy döntöttem nyáron, amikor más állásajánlat is beérkezett máshonnan, más területről, hogy felmondok az iskolánál. Állásinterjúkon is voltam Debrecenben, amely poziciókra nem vettek fel, tehát jelenleg nincs munkám, de a döntést, hogy a közoktatásból (egyelőre) kivonulok, nem bántam meg. Izgalmas volt az augusztus vége, ugyanis a tankerület kötelezett, hogy töltsem le a két hónap lemondási időmet, azaz tanítsak október végéig, mivel nem volt utódom akkor. Pár napig úgy volt, hogy ezzel el fogom bukni az állást, amit esetleg betölthetnék valamikor szeptemberben. Aztán hirtelen lett utódom, elengedett a tankerület. rá pár napra jött az email, hogy mást vettek fel a kiszemelt pozicióba. Így jelen pillanatban folyamatban van, hogy ismét főállású anyává avanzsálok, amíg nem találok munkát. Tavaly felvettek egyetemre, de halasztottam, mert a teljes állású tanítás mellett lehetetlen lett volna eljárni iskolába. Most lehetőségem nyílik rá, aminek örülök, mert a hosszú távú terveimben ezzel a végzettséggel remélhetőleg többre megyek. Majd meglátjuk. mindenesetre jövő héten én is Neptun-szakértővé kell váljak, majd 16-tól nekem is becsengetnek és én is elsős leszek, mint Csilla. :)
Hát, így vagyunk mi 2013 szeptember elején. :)

Horvátországi pillanatok

A nyaralásról szóló beszámoló még váratott eddig magára, most próbálom összekapni magamat és pótolni ezeket a fontos pillanatokat.

Idei nyaralásunk előzménye a tervek voltak, hogy a kalandozásokat Szlovéniában, Bled és annak környékén kezdjük, ez lett volna a "menősebb" része a nyaralásnak, több kulturális látnivalóval, programmal. Bled után pedig elautóztunk volna az olasz tengerpartra, ami onnan már nincs olyan messze. tudom, hogy van picike szakasz tengerpartja Szlovéniának is, és nem is csúnya, de mivel még Olaszországban soha nem jártam, és erősen vonz egy ideje az ország, gondoltam, miért ne lehetne oda menni. A szlovén napok ötlete nem saját eredetű, már tavaly olvastam az Ágnes blogjában, hogy Bledben jártak és tartalmas napokat töltöttek el ott, és annyira magával ragadott a hely szépsége, hogy szinte tudtam, ha idén tudunk külföldre menni, az úticél csak az lehet. Ez így nagyon szépen ki is volt találva. Adva volt a lehetőség, hogy mehetünk külföldre, de idén először erős gyermeki ellenállásba ütköztünk... Ilyen még nem volt. Méghozzá Kinga részéről. Ő ugyanis nem akarta ezt a tervet megvalósítani, miután megtudta, hogy Jani unokatestvéréék idén ismét Horvátországba, Rab szigetére mennek nyaralni. Tavaly együtt töltöttünk el sátrasan szűk két hetet, és Kinga annyira jól érezte magát (naná, a vele egyidős Zorkával remekül lefoglalták egymást), hogy elképzelni sem tudta, hogy máshol is lehet esetleg jó neki. Lehet azt is mondani, hogy rendesen "terrorizált" minket otthon, hogy márpedig Rab szigetére menjünk, és sehova máshova! nagyon sokáig ellenálltam, gondolván, hogy csak azért mondja mindezt, mert nem tudja, de utólag be fogja látni, hogy szuper helyeken jártunk és az olasz tengerpart és a pizza őshazája is bizonyosan elnyeri tetszését, és majd haza sem akar jönni. Meg valahol úgy gondoltam, hogy ilyen nagy volumenű dolgokban hagy döntsünk mi, szülők véglegesen. Végül elfáradtam, nagyon akarta. Arra jutottam végül, hogy nagyrészt ő róluk fog szólni a nyaralás, miattuk (is) megyünk, kössünk kompromisszumot: Rab szigetén kezdünk, mivel a rokonok már akkor csak pár napot lesznek ott, ők előbb mentek idén, viszont Jani nem tudott hamarabb szabit kivenni, majd miután ők hazautaztak, még eldöntjük, mennyit maradunk "szólóban", aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és jöhet a kirándulósabb része a nyaralásnak. így nincs Olaszország, megbékéltem a dologgal, és csak abban reménykedtem, hogy nem lesz csalódás vagy "unalmas" ugyanarra a helyre visszamenni. Ugyanis a tapasztalat az, ha egy dolog remekül sikerül egyszer, azt nehéz megismételni. a tavalyi horvát nyaralásnak megvolt a maga varázsa, féltem, hogy most kevésbbé lesz meg. Nem magával a hellyel van gond, noha Rab szigetén a strandoláson kívül, kicsi gyerekkel nem olyan sok dolgot lehet csinálni, hacsak nem viszünk biciklit vagy szeretünk túrázni. Vannak kulturális események, lehet búvárkodni, hajózni, templomokat, múzeumokat nézni, de sokat ebből mi még nem tudtunk bevállalni és biciklit sem tudtunk magunkkal vinni (egy "szimpla" autó ötünknek, sátorral, tetőbox-szal már nem tette lehetővé a bicikliszállítást, örültünk, hogy két roller és futóbicikli befért :D)

Végül kicsit nekem lett igazam. Ugyan nagyon kellemes érzés volt megint az ismerős helyeket látni (készülni pl. sokkal könnyebb volt, hogy tudtam, milyen körülmények vannak!), de most nem éreztünk katarktikus élményt az ott eltöltött öt nap végén, nekem már kicsit mehetnékem is volt. Eleve úgy kezdődött, hogy miután hétfő este megérkeztünk, kiderült, hogy a rokonok szerdán már mennek haza, szemben azzal, amit addig tudtam, hogy majd csak csütörtökön vesznek búcsút. akkor már nyeltem kicsit, hogy azért az egy napért jól leautóztunk, de azzal nyugtattam magam újfent, hogy attól még mi jó nagyot tengerpartozhatunk. azzal nem is lett volna gond, csak Kinga nagyon fárasztó viselkedést vett fel, miután Zorka már nem volt, állandóan baja volt mindennel, hogy minden milyen unalmas (!!!), menjünk innen azonnal... Sokszor alig kaptam levegőt, nem győztem kérni, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mert miatta vagyunk itt elsősorban, és mi szeretnénk magunkat jól érezni, ha már így döntöttünk. Nagyon fárasztó volt, de tényleg. ez számomra meg is pecsételte az egésznek a hangulatát, bár mindig igyekeztem felülkerekedni az egészen. Az is kicsit nehezítette a lazítást, hogy a sátrat háromszor tettük új helyre. elsőnek, mikor megérkeztünk, nagy nehezen sikerült a rokonék sátra mellé felverni, jó szorosan, nagyon kedves német szomszédok közreműködésével, akik nem bánták, ha az autókkal jobban ráállunk az ő sátraikra, hogy elférjünk (hogy én hogy örültem, hogy tudtam velük kommunikálni, és ők is hogy örültek, hogy értik a felvetéseinket... :D). Utána szerdán arrébb tettük a sátrat, mikor Zsófiák mentek, mert nem nagyon lehetett a miénktől közlekedni. az egyik kedves német szomszéd lakóautójához jó közel tettük, mivel azt mondták, hogy szerda este mennek, úgyhogy lesz majd több helyünk, addig majd csak kibírjuk. Egész déltől este hétig tűzte a sátor bejáratát a nap, már a tengerparton is alig bírtunk lenni, mert hihetetlen meleg volt, el is fáradtak a lányok, de a sátornál árnyék meg nem volt. Vártuk, hogy a németek menjenek, de nem mentek el este...Csak másnap délelőtt, de azt is csak nehezen. Addig nem tudtunk mit csinálni, vártuk, hogy menjenek, hogy végre elfordítsuk a sátrat, így megoldottuk az árnyékolás problémáját, onnantól éreztük úgy valahogy, hogy megérkeztünk, be lehetett jobban rendezkedni. (ekkor döntöttünk, hogy előzetes tervek ellenére nem megyünk pénteken, de lehet, hogy még szombaton sem, nem lett volna erőm csak pakolni, ebből állt volna az a pár nap :) , végül vasárnap mentünk)

A nehézségek ellenére persze lett sok szép emlék is, jöjjön néhány kép. Nem sokat csináltam, tavaly kifotóztam magam, most sem lett sok olyan "húha" kategóriás fotó, de annyi van, amit meg lehet osztani.

Odafele a kompon, nagy szélben, délutáni órákban, a négy lány plusz a ló :)

 Homokozás; ezt nagyon sokáig élvezettel csinálták, szerettem én is, ahogy élvezik:

Zita a forró homokban, nagyon bírták! :)

 egy esti póz Csillától

kicsit fáradtan Rab városában, egy fagyizó teraszán, az egyetlen kirándulós napon

Rab város kilátással, nagyon hangulatos város, kár, hogy itt éppen Csilla duzzogott, de Zita lelkesen mutatja a városról készült képeslapot, ugye, látszik? :)

Homokangyal készül :)

A kis mókamester, Zita kitalálta, hogy homokból cicit csinál magának; nevettünk rajta annyit, ahogy a "műcicikkel" parádézik, tényleg vicces volt :)

Hableány a habból. Kicsit olyan modellesen jön ki Kinga a vízből :)

Csillasellő:

itt már elfelé tartottunk, egy kilátó részen megálltunk "kinézni", és a lányok még éppen itták a kempingben vásárolt búcsú jégkását, amit mindenki kapott, és nagyon jól esett az egész délelőttös sátorösszeszedés után:

Ilyen kompokkal lehet a szigetet megközelíteni, és ilyen kopár domboldalak fogadják az érkezőt, ami aztán persze szépen változik és jönnek a hatalmas leanderek, pálma-és fügefák:

 az utolsó előtti pillantás a tengerre Rijekánál, miután végigautóztunk a tengerparton, majd Rijekától északra nem sokkal elhagytuk Horvátországot és kezdődhetett a szlovén kaland :)

szívesen ajánlom Rab szigetén, Lopar városában a San Marino kempinget, kisbabás és kisgyerekes családoknak különösen, hiszen a kempingnek saját homokos tengerpartja van, sok fával, a "mifélénknek" ez paradicsom. :) Van bolt, játszótér, zöldséges, pékség, fagyizó, ajándékbolt, gyerekeknek külön vizesblokkok, úgyhogy nagyon sok dologban könnyítik meg a pihenést. A kempingben nem csak sátrazni lehet, hanem nagyon szép mobilházakat is lehet bérelni, sőt, magyar vállalkozásként is telepített lakókocsival várja az odaérkezőket, amiket szintén lehet bérelni, internetes elérhetőség most nem jut eszembe (pedig terveztem, hogy gyűjtök a helyszínen néhányat, de talán interneten meg lehet találni kereséssel). Mi most egy ideig nem megyünk, de hátha más tud eltölteni itt néhány kellemes napot! :)

A szlovén napokról pedig majd egy külön posztban. :)

Nagy vagy! elődöntő

Pörögnek az események, szaladnak a napok, én már újra dolgozom, és hamarosan felkerülnek azok a bizonyos táskák a kis hátakra (igen, nekem is szokni kell, hogy immáron kettőre), előkerül az ovis zsák (ezt is szokni kell, hogy már csak egy...). Adós vagyok nyaralós beszámolóval, de adós bizony a Nagy vagy! vetélkedőről szóló beszámolóval, ami kronológiai sorrendben előbb volt. Most már lefutott az összes adás (szám szerint öt), tudható a végeredmény, talán engem sem büntetnek meg, hogy publikálom az eseményeket. Június 23-án volt a felvétel Balatonfüreden a Hotel Marina szálló strandján, egy nap felvették a az összes elődöntőt és persze a döntőt is. Mi már két hónapja tudjuk a végeredményt, de nem illett hamarabb közzétenni és lelőni a poént. :) De most már lehet. :) Én is ezt teszem. Három bejegyzésben osztom meg az eseményeket, amelyekben mi is felbukkanunk. Annyi háttárinformációt adok, hogy elődöntő három volt, mert 16 csapat versengett a döntőbe jutásért, mi a második ötös csoportban voltunk (egy másik ötös és egy hatos csoport volt még, így volt meg a 16 csapat). Ez a három elődöntő egyesével, külön adásban ment le július 14-től, mi a második vasárnap voltunk adásban. Ezt a videót fogom most megosztani itt a TV2 oldaláról (a többi videót egy diósjenői férfi töltötte fel a Youtube-ra). Azt is érdemes tudni, hogy a döntőbe összesen 5 csapat kerülhetett be a 16-ból. Az elsők mindhárom csapatból automatikusan továbbjutottak, illetve a hatos csoportból a második helyezett is! Ez négy hely. Az ötödik hely külön versennyel dőlt el: a két ötös csoport második helyezettjei külön "szétcsapás", azaz egy külön versenyszám keretében küzdöttek meg, aki győzött, az jutott a döntőbe. Lehet követni? (azért nem olyan bonyolult). A döntő végül két vasárnapra leosztva, két adásban, első és második részként elnevezve ment le a tévében. Az elődöntők elég hosszasan zajlottak, mivel három fordulót kellett mindenből csinálni, a játékok után helyszínt váltani, összes reklámtáblát átcieplni, celebeket interjúvolni. A döntő jóval gyorsabban zajlott már, hogy csak öt csapat volt. De nagyon nem akarom lelőni a poént, bár, ha valaki észreveszi, 3 videót osztottam meg, tehát sejtegetni lehet, hogy meddig jutottunk. De a végeredményt-noha sokan már tudják-nem árulom el. :)

És akkor itt a videó, ezen a linken: NAGY VAGY! elődöntő

Időrendi sorrendben van, ahol haladtok lefelé, az utolsó videó a vége.

Jó szórakozást, drukkolást! Nekem NAGY élmény volt! :D 

Nagy vagy! döntő, 1. rész

A folytatás-vajon bekerültünk-e tényleg a döntőbe? ;-)

Nagy vagy! döntő, 2. rész

Ez a harmadik műsor, amiben szerepeltünk, és egyben a vége is, a döntőnek a második része. ebben derül ki, hol végeztünk ebben a NAGY vetélkedőben! :)

Horvátország és Szlovénia

Remélem, lesz időm némi beszámoló készítésére, addig is egy kis ízelítő az idei nyaralós képekből.

Már éppen úton elfelé a szigetről, de még Rab szigetén egy kis kilátással a tengerre. No, és némi frissítő jégkása, az ottani sláger, fogyott belőle rendesen a nagy hőség miatt :) 5 napot voltunk itt, tengerparti henyélésre (bár pihenni nem sikerült :D)

 Ez pedig már Szlovénia alpesi gyönyszeme, ahogy az útikönyv írta, Bled. Fent a kastélyból a tóra való kilátással. Bő 4 napot voltunk itt és a környéken, egyszerűen csodálatos! :)

Lóharapás

Zitát szombat délután megharapta egy ló.

Hála istennek, utólag megtudtuk, nem nagyon, így nincs súlyos sérülés, de határozottan megharapta.

Egy ismerős paciját mentünk el megnézni. Nem lehetett a pacit kihozni a karámból, valamiért nem akart kijönni, így a lányok csak megsimogatták az oldalát. Már ott álltak a többiek mellette, amikor Zita bemászott hozzá. direkt oldalt mászattuk be (lehet, hogy ez volt a hiba?), de hátul nem szerencsés, elöl meg éppen evett, a fejénél sem. egy pillanat alatt történt, a ló hátracsapott a fejével, és nagy erővel ráharapott Zita oldalára a veséjénél.

Zita előreesett, felordított, és zokogva csak annyit mondogatott, hogy bepisilt. Én majdnem szörnyethaltam az ijedtségtől, sikítani tudtam volna, ott álltam másfél méterre, és nem tudtam megakadályozni. Kiemeltük Zitát a ló mellől, ordított, érthető okokból, és nekem is folyt a könnyem, a kezem reszketett, alig tudtam a kicsi lányról levenni a bugyiját. Utána vettem csak erőt magamon, hogy megnézzem a sebet. Kicsit megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy inkább zúzódásra hasonlít, mint igazi véres harapásra, de hirtelen sok minden kezdett cikázni a fejemben. Hogy tetanuszt fog kapni, mije sérült még meg és sorolhatnám. Neki a bepisilés okozott nagy traumát, de megnyugtattam, hogy az ég világon semmi gond nincs ebből (utólag belegondolva az ijedtség is okozhatta, vagy az, hogy a veséjét találta el). Visszamentünk a faluközpontba, ahol éppen Diósjenő-nap volt, volt kint egy mentőautó. Odavittem Zitát megmutatni. Lefertőtlenítették a sebet és javasolták, hogy mindenképpen menjünk be Vácra a sürgősségire, de ha lehet, azonnal induljak, mert ki tudja...de én még hoztam egy tiszta bugyit Zitának meg felvettük Janit, mert nem tudtam, meddig fog tartani a dolog. Felajánlotta, hogy ő elviszi Zitát, maradjak a nagyokkal ,de valahogy most ott akartam lenni. szerencsékre nem voltak sokan, Zita is aludt kicsit az úton, teljesen kimerülten szundikált egy kicsit, így valamivel jobbkedvűen ébredt. A váróban már járkált a lábán, sőt, bemutatta, hogy ugrálni is tud. Az orvosnál bátran viselkedett. Ők is csak lefertőtlenítették, azt a szakvéleményt kaptuk, hogy nincs vész, nem kell tetanusz, nem voltak élesek a ló fogai, nem harapott bele igazából. Figyelni kell Zitust, hogy nincsenek-e fájdalmai, a vizeletét, nem változik-e meg, ha igen, egy ultrahangra vissza kell menni. De egyelőre semmi jele nincs semminek, reménykeltő a dolog. Alszik is azon az oldalán, nem panaszkodik, nem fájlalja.

azt hiszem, elmondhatjuk, hogy szerencsésen megúsztuk a kalandot.

A képen Zita másfél hete Debrecenben az Öholdas pagony játszi mellett lovagol. Nem jó kép, de most mégis felhasználom, mert ide illik:

 A paci, amin lovagolt, ő teljesen nyugodt volt, nem úgy, aki megharapta:

A lovakat ezután még jobban tiszteljük, bár nem tudjuk, pontosan mi okozta a tettét a lónak, valószínűleg nem is fogjuk megtudni.

A tiszteletemet majd akkor fejezem ki, ha ráveszem magam, hogy megint ló közelébe menjek... :))

Fodrásznál

Múlt héten szerdán fodrásznál jártunk. Eredetileg úgy volt, hogy nekem és Zitának lesz hajvágás. Zita már jó ideje be volt zsongva, hogy rövidebb lesz a haja. Még tavasszal vetettem fel, hogy mi lenne, ha majd rövidebb lenne a haja, és teljesen megörült neki. Nem is lépett vissza, a tőle megszokott kitartó lelkesedéssel várta, hogy eljöjjön a rövidebb-haj éra. :)

Kinga "csak" kísérő volt, neki nem lett rövidebb a haja, sőt, ő ragaszkodik a hosszú hajához, egy komoly kép azért készült róla.

 Zita haja aztán rövidebb is lett, ahogy kell, icipici türelmetlenség jelentkezett csupán a vágás alatt, de korához képest szépen teljesítette a fodrász utasításait, együttműködött. Az eredmény:

 Csilla pedig a Zita hajvágása alatt kapott kedvet a nyiratkozáshoz, neki nem is terveztük. Ha előre felvetem, hogy mi lenne, ha neki is levágnánk, mert amúgy jót tenne a hajának, és jól is állna neki, akkor maximálisan dacolt volna, és ellenkezett volna kézzel-lábbal, függetlenül attól, hogy nem is tudja, milyen is lesz a végeredmény. Mikor azonban látta, hogy Zita haját hogyvágják, és valószínűleg felmérte, hogy nincs ebben semmi veszélyes, megtetszett neki. Így az én hajvágásom "helyén" neki lett rövidebb haja, nagy örömömre. Mert mindez úgy, hogy nagyon tetszik neki a végeredmény, nem akarja vissza a hosszú hajat.
Csilla és Zita már kint a parkban:

 És Csilla egyedül a frizijével.

Most csütörtökön aztán talán én is sorra kerülök.... :))