-->

2011. december 27., kedd

Első erdei karácsony

Ez a bejegyzés már talán kicsit illúzióromboló így, január közepén, de elhatároztam, hogy attól még megírom. Főleg, hogy szerintem több mint két hete feltöltöttem a képek felét a bejegyzéshez, itt várt piszkozatként a befejezésre. Illik befejezni, ugye?
így most jöjjön az elmaradt karácsonyi beszámoló.
24-én így nézett ki a szomszéd erdő; nem nagyon, de azért havas volt:
A délelőtti főzés és kis takarítás után, ebéd előtt sétálni indultunk:
Persze előtte a havat le kellett seperni :-)
Játék az egy-két centi hóban:
Zita:
Elsétáltunk a közeli kis tóhoz, nekem is érdekes volt látni félig befagyva, meg hogy átláttunk a túloldalra, hogy nem voltak levelek a fákon; eddig télen nem jártam itt:
Felülről érkeztünk haza, Csilla siet elöl:
Kinga még játszogatott:
Zita örült valaminek:
ez már bent, életem első bejglije, nagyon finom és szép lett (hö, a kezdők szerencséje)
És a feldíszített karácsonyfa (ami nálunk még megvan):
délután autózni voltunk, míg megjött a Jézuska és az angyalkák, "kellemes" ónos esőben autóztunk, de megérte, voltak kincsek a fa alatt:
Bontsuk, bontsuk!
Kinga nagyon-nagyon örült a táblának, ez volt a nagy óhaja, az iskolában is szeret táblát törölni, táblára írni; mi meg örülünk, hogy teljesületett a vágya :)
Bogyó, Babóca és Zita (a könyvajándék egy része az internetes cégnek "köszönhetően" nem jött meg, nagyon el voltam keseredve):
szenteste otthon ünnepeltünk ötösben, játszottunk, örültek az új dolgoknak.
Másnap mentünk anyósomékhoz, ahol sokkal nagyobb fa volt (van):
Ajándékbontás, evés, majd míg Zita aludt, a Nagyok hancúrral ütötték el az időt:
26-án Zsófiékhoz voltunk hivatalosak délután, ezzel a süteménymixxel járultam hozzá ahhoz, nehogy éhen haljunk. :-) nem mintha ennek a legkisebb esélye is meglett volna. :)
Kinga és a Zsófi által készített karácsonyi torta:
A torta:
Eseménydús nem, de hagyományos annál inkább volt ez a karácsony. :)

2011. december 24., szombat

Boldog karácsonyt!

ezzel a dallal szeretnék nagyon békés, boldog karácsonyt kívánni mindenkinek!

2011. december 12., hétfő

10 éve

Ma van 10 éve, hogy nincs anyukám...3-kor írom ezt a bejegyzést, kb. fél ötkor lesz pontosan 10 éve már, hogy életem legborzasztóbb délutánját éltem át...még most is emlékszem, percre pontosan...nem lehet kitörölni.

Pár perc alatt megtörtént, vásároltunk az öcsémnek ajándékot, majd hazaindultunk. Már éppen gurultunk a mélygarázsban az autóval, amikor annyi mondott, hogy "Jaj, szédülök!" és soha többé nem hallottam többé semmit... Ezek voltak az utolsó szavak. Utólag kiderült, hogy szívinfarktust kapott, mire kijöttek a rohammentők, már nem tudták újraéleszteni. végignéztem a küzdelmet, jeges szívvel néztem Őt, és azt hittem, egy filmjelenet része vagyok, és az a gép mindjárt elkezd pityegni, és Ő kinyitja a szemeit. De ez a valóság volt. A mentőorvos egy idő után csak ingatta a fejét, és abbahagyták a küzdelmet. Járókelők mentek el mellettünk, dermedten néztek minket, majd továbbmentek, ajándékot vásárolni...még akkor sem fogtam fel, hogy ez velem történik. hiszen fél órával előtte karácsonyi ajándékot vásároltunk, fél órával később pedig kérték, hogy vegyem le az ékszereit, mert elvinnék...

azt hittem akkor, hogy 10 év múlva jobban fogom viselni ezeket a gondolatokat, de nem. Most is könnybelábad a szemem, és nem értem. Mit vétettünk mi, hogy 46 évesen elvették tőlünk? Sokat nem lehet ezen változtatni, csak együttélni a történtekkel. De az biztos nem véletlen, hogy én ott voltam vele, utólag "örülök", hogy nem egyedül volt, hanem legalább az utolsó pillanataiban valaki olyan ölelte, aki nagyon szerette. enyhe vigasz, persze.

Ez egy évtizeddel később sem könnyebb, mint 2001 decemberében. Kedves anyukám, nagyon hiányzol!!!

Csilla 5. szülinapja

Elmaradtam a beszámolóval, de pont amiatt, mivel szülinapja volt, teendő is volt. :) de most már csak az élmények vannak. :)
múlt héten kedden, 6-án, a mi kis "Mikulásbabánk", Csilla, aki már nem is baba, 5 éves lett. Ezúttal négyesben ünnepeltük a napján az eseményt, mivel Jani a nem közeli Dubaiban tartózkodott éppen céges úton.
nekünk 5 éve jó sűrű ez a pár nap, de ez így van rendjén. Vasárnap este Borbála-napoztunk anyósomnál (anyósom Borbála, de igazából Csilla is ünnepelt kicsit akkor, amúgy félhivatalosan, hiszen kereszteléskor a Borbála nevet kapta mama után), ekkor érkezett oda a Mikulás első körben, fejenként 3 csomaggal tértünk haza. :) Este kitettük itthon is a csizmákat, amibe reggelre ott volt ismét két kicsi csomag fejenként (idén tényleg szűkre vettük a mikulást, de nem is volt baj). Hétfőn Kingáékhoz érkezett a Mikulás az iskolába, kedden az oviba.

Kedden délelőtt Csilla és Zita találkoztak a mikulással, majd ebéd után ezzel a tortával ünnepelték Csillát az ovisok, amit hétfőn késő este Csillussal ketten díszítettünk, annyira izgatott volt, hogy nem tudott aludni, fél 11-kor ment lefeküdni:
Állítólag finom volt, én sütöttem (attól még lehet jó ;-)), narancsos csokikrémmel, csokisan, ahogy az ünnepelt kérte, még Mallorcáról származó csokichipsszel a tetején. Csilla azt mondta, hogy sok ovis kért repetát, csak ő meg Zita nem, mert neki pl. Zitát "kellett" etetni. :)) De biztos nem volt rossz, remélem.
Délután itthon várta a mi első, kisebb ajándékunk, egy pici nyuszi egy tortával, amit később ujjongva úgy mesélt anyósoméknak, hogy "Nézd, milyen szépet kaptam a Mikulástól!", és nekem sokáig nem is esett le, hogy mit mondott, hogy szegénynek összefolyt a mikulás és a szülinap, nem jött át neki hirtelen, hogy az a mi ajándékunk, mert az étkezőasztalra tettem ki. :) szegény, gyermek, sanyarú a sorsa... :)
tortát estére már nem tudtam csinálni, de pont aznap vettem islert, ami darabra éppen 5 volt, úgyhogy "csaltunk", abba raktunk egy-egy gyertyát, és ezt tekintettük szimbolikus tortának.
Íme, a hármasfogat az islertortával, az egyetlen "normálisabb" kép:
A többi mind viháncolós, kacagós lett :)) de ilyen is kell és jóóóóóó! :)
Elfújja a gyertyát vagy...
bekapja? :-) Elfújta... :)
Hugi szugerál, szintén, így csak megy! :)
szombaton aztán jött a népes család, szombatra virradóra Jani is befutott a hosszú útról, hogy tökéletes legyen a kép.
Ez volt a pici nyuszinak a tortája, Csilla úgy rendelte a sajátját, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint ez a játék... :)
Megpróbáltam, ilyen lett:
Belül lágy csokis, kívül meg olyan, amilyen. :) Nem voltam elégedett, de Zita annyiszor ébredt pont szombatra virradó éjjel, annyit altattam vissza, hogy elmúlt hajnali 3, mire a díszítéshez jutottam...
De szerintem a kis ünnepelt örült neki, ez a lényeg, nem?:

A buli szerintem jó hangulatban telt, remélem, Csilla is örült neki. És most már lassan hangolódhatunk a karácsonyra is. :))

2011. november 30., szerda

Adventi zsákok készenlétben

Az imént megtöltöttem a jól bevált kis zsákokat darabonként három apró csokival, így elmondhatom, hogy a holnaptól kezdődő adventi visszaszámlálást felkészülten várjuk.
miközben töltöttem és masnikat kötöttem a kis zsákokra, megint az jutott eszembe, hogy milyen nagy küzdelmek árán, pár év alatt készült el ez a 24 keresztszemes zsákocska, de, hogy mennyire megérte virrasztani, éjszakázni miattuk, mert milyen jó most csak elővenni őket, és használatba venni!
Még az albérletünkben az étkezőben a lambéria peremére állítottam ki őket, de nem szerettem nagyon, mert gyakran leestek. Viszont akkoriban rengeteg egyéb dolog volt, ami lekötötte a figyelmemet, erőimet, nem jutottam el oda, hogy alternatív megoldást találjak.
Tavaly már kicsit összeszedettebb voltam, felkötöttem a zsákokat egy piros szalaggal beburkolt koszorúalapra, a koszorúalapot pedig az egyik fa karnisról lógattuk le, megelőzvén, hogy az akkor kétéves Zitus "kárt tegyen" a kompozícióban. minden reggel levágtunk egy zsákot, amivel mindenki meg volt elégedve.

Tegnap vásárolni voltam Vácon az egyik hipermarketben (na, ez fellengzősen hangzott, mert szerintem Vácon csak egy van :-D), és megakadt a szemem egy 90 cm-es műfenyőn. Mivel nem volt drága, gondoltam megveszem, és idén erre akasztjuk a zsákokat.

Így is lett, meg is vettem (a pénztáros hölgynek köszönhetően nem is felejtettem ott a kasszánál, ugyanis kicsit beleolvadt a doboza a háttérbe, én meg totál arra koncentráltam, hogy a Kinga osztályának megvásárolt rakat csokit, ami a Miku-csomagba megy majd--afféle önkéntes feladatként idén én állítom össze a csomagjukat--, egytől-egyig a kocsiban tudjam, így a végén a fenyő majdnem ott maradt, de csak majdnem), hazahoztam, és most délelőtt fel is avattam. Így néz ki most, zsákokkal:
Azt hiszem, idén mindhárom leányzóval be lehet már tartatni a minden nap csak egyet bontunk szabályt, nem kellett a magasba "száműzni" a zsákokat. Abban biztos vagyok, hogy a lányaim nagy örömmel rohannak majd minden reggel a kis fenyőhöz, hogy kibontsuk az aznapi "adagot". :)

2011. november 28., hétfő

Szolgálati

Akit érdekel, megírtam végre az előző játszis kirándulás képaláírásait, nagyon sajnálom, hogy így elhúzódott, de volt esemény bőven. :) Pl., hogy életemben először elvezettem Debrecenig, sőt, egyedül, mert Jani nem tartott velünk ezúttal, majd egy hétig (múlt héten) mindhárom lány itthon volt köhögés ürügyén, meghalni sem lett volna időm. Hála istennek. :) aztán most az új kamrapolcok is adják a feladatot, amit Jani saját maga készített, nagyon klassz lett, rengeteg pakolóhelyem lett, így előkerülhettek végre azok a dobozok is, amik a költözés óta várják, hogy kibontsam őket. Szóval, van feladat, de ez mind kellemes, jó lenne legkésőbb karácsonyig valami rendet varázsolni e téren is.
Emellett lassan nyakunkon egy újabb szülinap, ami mindig forgalmasabb a "szokásosnál", lévén Mikulás-napra esik :), Jani meg szombaton Dubajba utazik egy hétre. Lesz itt pörgés illetve forgás, így ha megint csúsznék a beszámolóval, kéretik elnézni. Végülis, ma van egy hónapja, hogy elindultunk Belgiumba, remélem, az összes beszámoló az útról elkészül az évforduló előtt... :-))

2011. november 11., péntek

Belgium, 1. nap: játszóterezős

Belgiumban töltött első napunkon egy közeli település játszóterére mentünk, autóval nem volt messze. Már rögtön a befelé séta is nagyon kellemes volt, vízparton, hattyúkkal, kacsákkal:
Szép, nagy részen a kisebbeknek való játékok:
Ez pont nem ott van, de itt tudni kell, hogy a csúszda vizes volt, és mire kiáltottam volna, hogy ne csússzon Zita, már lent is volt, persze csurom vizes lett a harisnyája:
forgás:
Csimpaszkodás koszos popókkal :)
a legkisebbünk a kicsik játsziján, apai kísérettel:
nagyobbaknak való, a két ötéves és a hétéves leányzó nagyon élvezte:
És és föld között:
Hinta, a háttérben szintén tó, nagyon klassz és nyugis volt:

erre a részre már el sem jutottunk:
Banánszünet:
Kastély:
Kavicsozás, a nagy buli:

Akrobatazita a forgón :)
Kinga:
Csilla:

másik oldalról a fő játszóhely:
Nagy focipálya és füves terület is volt, Zita hódít:

Valamiért megsértődött:
itt is duzzogi van:
Kinga nagyon lelkesen focizott:
Koncentrál:
Azt hiszem, ez bement :)
De aztán jól kirúgta! :)
anya, madártollat találtam!
Itt már hazaérvén a nagy szaladgálásból, jól esik egy kis csendes játék:
És egy kis rajzolás:
A művésznő alkotás közben:
Zita az ördögjelmezben, amit Tibiéktől kapott Halloween alkalmából:
Délután voltunk egy másik játszótéren is, ez közelebb és kisebb volt, mint a másik, de ekkor itt nem készült kép, mert már elég rosszul éreztem magam. Lehet, hogy az indulás előtti gyomorpanaszokkal fügött össze a dolog, de valahogy mégis más volt: eleinte a gyomrom felett, aztán később a mellkasom felé is nyomsát éreztem, mintha levegő nyomná. Csak álltam vagy ültem a padon, képtelen voltam beszállni az öt gyerek terelgetésébe. Hazavittek a fiúk, aztán ők még elvitték a lányokat, hogy a közeli repülőtérre leszálló repülőkben gyönyörködjenek, én meg pihenni tudjak, de sajnos nem lett sokkal jobb. Felmentem az ágyunkba lefeküdni, de aznap nem tudtam részt venni az esti teendők körül. Ez is rossz érzés volt, meg meg is voltam rémülve, hogy mi lehet velem, és már készültem, hogy megismerem a belga ügyeletet. Később este lementem kicsit, egy ideig jó volt, aztán megint romlott. elmentem aludni, és fohászkodtam, hogy ne legyen baj.
Végül másnap reggel úgy ébredtem, mintha mi sem történt volna, így vállaltam, hogy megyek a csapattal Antwerpenbe állatkertbe. Indulás előtt az izgalom kedvéért enyhe hasmenéses tüneteket produkáltam, de nagy bátran elindultam. Hála istennek semmi baj nem történt, semmilyen tünet nem jött elő, kicsit gyenge voltam, mert nem ettem, de ettől eltekintve jól bírtam a napot.
És akkor jöhetne is az a beszámoló az állatkertes kiruccról is, igaz? :) És mondjuk hamarabb mint ahogy itt megszülettek a képaláírások... :)
Daisypath Christmas tickers