Ősz, őszi szünet

Udvar 26-án

Udvar 5 nappal később:

Drukkerek a Fradi-Vasas meccsen :-)

Zita, Csilla és az FTC esete:

Őszi egyveleg

Csak nekiveselkedek egy posztnak, már nem is magyarázom, hogy mit miért, nem akarok dolgokat bepótolni (ha egyszer mégis, persze annál jobb, de nem most).

Néhány fotó arról, hogy mi is van velünk mostanság, néhány pillanatkép.

Zita év elején elkezdett focizni, az ovisokkal átjár a suliba, és néhány szombaton egy program keretében járunk játékos focis tornára. Az első nekünk október 4-én volt. Itt éppen akcióban:

Előtte be kellett melegíteni, de nem volt partnere, én nagyon fáztam, örömmel rúgtam vele kicsit a bőrt, egy anyuka viszont lencsevégre is kapta:

 A sor elején:

 Akcióban ismét:

 Nem időrendi sorrendben jönnek a fotók, mert egy része nem az enyém, a nevük alapján így rangsorolta gugli barátom, én viszont most nem akarom tologatni őket, mert még elrontom.
Csilla boszijelmezben október 22-én, az utolós tanítási napon megrendezett Tökjó bulin:

Szeptember végén a közelünkben átadtak egy műfüves focipályát, az aszfaltplaccon, ahol korábban rengeteget bicikliztünk a lányokkal. Fáj, hogy nincs, de haladni kell a korral, és amúgy szép lett. Zita friss focisként részt vett a nyitómeccsen.

 Kinga ezzel párhuzamosan a falu központjában szerepelt a Szent Mihály-napi rendezvényen:

Aztán voltunk Verőcén sütizni és köveket dobálni a Dunába:

Csoportkép, amit Zita készített

voltunk néhányszor Alsópetényben is, amikor Janit vittük gyógymasszázsra, amíg rá vártunk, a lányok műsort adtak elő nekem a petényi tó melletti színpadon:

A petényi tóben rengeteg kacsa él, jól megetettük őket, éhesek voltak:

Ez ismét a nőtincsi focitorna, csak már az én fotóüm:

A nőtincsi torna utn kicsvel kezdődött a szüreti felvonulás, ahol Csilla vonult az osztályával kocsikon, az állomásokon pedig ropták a táncot a frissen lekészült népviseletben:

Mi ketten Zitával mindig vártuk valahol a felvonulókat:

cicaidill a teraszon. Lett egy új macskeszunk augusztusban, a szomszédos kempinglakó cicsu nálunk fialt le, amit mi nem is tudtunk, amikor egyszer Kinga 3 pici cicát látott felbukkanni az egyik farakás mögül. Volt öröm, nekem kevesebb, de végül össz-vissz egy cica maradt ott, a többivel nem tudom mi lett, és az anyuka is ott hagyta egy idő a csemetetét. Jelenleg Mogyi néven "fut" a macsek, jól kijönnek Gyémánttal, az idősebbik nagyon rendes vele:

Október elején Zita hatéves lett. Aznap reggel muffinokkal köszöntöttük:

Este volt az ajándékbontás:

Közben a szomszéd telken elkezdtek építeni egy házat, ami nagy szó, mivel mióta beköltöztünk, nem volt ilyesfajta mozgás, változás:

Zitát megünnepeltük a családdal:

Zalánnal, akivel egy napon született, egy év eltéréssel:

És egy hétre rá jött egy újabb duplaszülinap, sógornőm barátja és én voltunk az ünnepeltek. Na, vajon, melyik kié? :-)

Hát, igen, így:

vicceskedtek. Mi van, ha megélem? :-)))

s egy friss szerzemény, régóta szerettük volna, igaz, rendes építetettet, de most csak erre futotta: egy kandalló. Még sokszor nem tudtunk befűteni (most már hidegebb van, de valószínűleg van valami a padlófűtéssel, mert állandóan fűt, így nem hűl le a ház, ami amúgy is nehezen adja le a hőt), de az egy-két alkalom nagyon kellems volt. :-)

Töklámpás is volt, az ovisokkal közösen faragtuk:

Egyelőre ennyi. aztán hátha nem nyolc hónap múlva írok újra. :-)

Az előzmények, a készülődés és odaút

Azt hiszem, ehhez a belga úthoz igen rögös út vezetett. Nagyon régóta terveztük, hogy meglátogatjuk a barátainkat Belgiumban (akikkel együtt is nyaraltunk), de az utóbbi években mindig történt valami, ami miatt halasztódott az ügy. Hol "újabb" baba született, hol javában folyt az építkezés, hol az építkezés miatt nem volt pénz az utazásra. Most nyár végén úgy váltunk el a Petrovszki családtól, hogy talán-talán idén, az őszi szünetben már összejöhet. Én meglehetősen bele is éltem magam az utazásba, ezért ért nagyon váratlanul október legelején a hír, hogy anyagi okok miatt (továbbra is az építkezés terhei miatt) most sem jön össze az utazás. nagyon letörtem, bár tudtam, hogy méltósággal kellene viselni, örülni annak, hogy van egy szép házunk, de nagyon kétségbe estem, nagyon szerettem volna már messzebbre kimozdulni.

Úgy teltek a napok, hogy nem utazunk a szünetben. Ettől függetlenül nem tudtam beletörődni a dologba, biztos, ami biztos alapon, október elején bekalandoztam busszal a lányokkal Rétságra az okmányirodába, hogy személyit csináltassunk, ami még akár meg is érkezhetett október végéig. Időpontunk sem volt az irodában, reszkettem, mennyi ideig kell ott várni a három fáradt lánnyal, végül másfél óra alatt megúsztuk, egy hét múlva pedig megérkeztek az okmányok! Halleluja!

egy hétre rá pedig megoldódtak váratlanul az anyagi problémák (no, nem az építkezésé, hanem meglett az útiköltségre a pénz), madarat lehetett volna velem fogatni, annyira örültem!! Ekkor örültem igazán, hogy csakazértis megcsináltattam a személyiket, pedig akkor tényleg nem volt rá remény, hogy tudunk utazni.

Végül eljött az utolsó egy-két nap, gőerővel próbáltam mindent összekészíteni, de végül a sors úgy intézte, hogy a finisben is küzdjünk némi akadállyal. 28-án pénteken suli-ovi után indultunk, előtte csütörtökön este és péntekre virradó éjjel viszont rettentően rosszul voltam, mindent kiadtam magamból. Csütörtökön egy zoknit nem tudtam bőröndbe csomagolni, minden maradt péntek délelőttre. Hála istennek jobban éreztem magam, tudtam tenni a dolgomat, csak azon izgultam, hogy nehogy rosszabb legyen, netán más családtagon is kijöjjön. nem jött. Sikerült mindent összerakni, és némi késéssel ugyan, de délután fél kettőkor kigördültünk kicsiny falunkból.

Sajnos, nem sajnos, Pesten még két dolgot el kellett intézni: Jani egyik főnökének oda kellett adnia egy papírt, ezért kerengtünk egyet a IV. kerületben, majd a MOM Parkba kellett bemenni, hogy az autónk visszakapja az eredeti gumiját, ami szervízben volt ott, és ennek is csak örülhettünk, hogy egyáltalán elkészült. Lecserélték, szereztünk némi ennivalót, aztán már tényleg nekivághattunk a nagyvilágnak!

nem mondanám, hogy kellemes volt az első napi utazás. A lányok fáradtabbak voltak, estefelé többször nyűgösködtek, elsősorban Csilla. Kinga abszolút nem panaszkodott, csak akkor, ha mertünk valamiért megállni. :) Ő szünetet sem tartott volna, sőt, megaludni sem akart sehol, csak menjünk és legyünk már ott! :) Mi, szülők, nem osztottuk ezt a nézetet olyan szenvedélyes lelkesedéssel, és nekünk volt igazunk. Fél hatkor átléptük a magyar határt, majd este fél 11 körül a Regensburg közelében lévő velburgi szállodát, ahol egy éjszakát töltöttünk. A szállodát Tibiék ajánlották, ők is szálltak már meg ott többször, és tényleg nagyon kellemes, hangulatos bajor szálloda volt, bár az este folyamán többször felmerült, hogy megállunk ad hoc egy másik szállásnál, mert nem bírja Csilla. Jani nyomta a gázpedált rendesen, most inkább nem írnám le, hogy néha mennyivel száguldottunk a német éjszakában, de végül odaértünk, a csajokat "bedobtuk" a fekhelyeikre, és mi is dőltünk ki azonnal.

Másnap reggel vidáman ébredt mindenki, jóval hamarabb, mint számítottam rá, de ez nem volt gond. Egy gyors fürdés után, és némi vidámkodás után reggeliztünk az éttermi részben (annyira imádom ezeket a német reggeliket, annyira finom, friss és illatos minden, hogy az ember legszívesebben mindent végigkóstolna), majd tovább indultunk.

A három leányzó a nagyágyon (itt aludtam én Csillával és Zitával keresztben, összebújva)

Velem:

Janival:

A szállodát elhagyva találtunk egy diszkontot, vásároltunk néhány dolgot az útra, majd délelőtt fél 11-kor ismét autópályán voltunk. Elég monoton tud lenni ez a hosszas autópályás utazás, de a környező táj színes őszi pompája kárpótolt valamennyit:

A lányok jobban bírták már az utat, mesét néztek, zenét hallgattak, rágcsáltak valamit. Bonn közelében következett egy nagyobb pihenő, minijátszótérrel:

kicsit felszabadultabban a hosszú autózás közben:

megfutattuk a népet:

Futkároztak, sült krumplit ettek, tetszett nekik a hiper-szuper higiénikus mellékhelyiség (hazafelé direkt ilyen helyeken akartak már csak pisilni, ahol szinte semmihez nem kell kézzel nyúlni, minden automatán öblít, tisztít, adagol, külön esemény volt, hogy a vécéülőkét is letisztította a gép :-D), úgyhogy kicsit pihentebben mehettünk tovább.

Köln után a gps kerülőt javasolt, itt kerültünk is egy jót, annyira, hogy egyszer csak Hollandiában találtuk magunkat. Elsőre fura volt, de hamar kiderült, hogy ezzel sokat nem vesztünk. Maastricht felett fordított vissza a gps, innen sem lett volna már sok Brüsszel, de kicsit később megint hallgattunk a gps "javaslatára", ami valószínűleg "kapja" a balesetes-torlódásos infókat, és így jutottunk el Liege központjába is. No, itt aztán kaptunk egy kis dugót, én itt kezdtem elveszteni a türelmem kicsit, de aztán próbáltam pozitívabban felfogni a dolgot, és megnézni jól Liege központját, amennyit autóból látni lehetett. Liege-ből kikeveredve végül tényleg könnyen haladtunk, és négy helyett negyed hat körül megérkeztünk a Brüsszel közelében lévő településre, ahol barátaink laknak.

Olyan hihetetlen volt, hogy véget ért a hosszú utazás, nagyon örültünk a viszontlátásnak, annak meg méginkább, hogy az öt lány úgy fogadta szinte egymást, mintha előtte való nap találkoztak volna utoljára. az első este természetesen az új hely megszokásával telt, közös játékkal, ajándékosztással, bontással. Jó volt oda megérkezni, másnaptól pedig megkezdődtek az igazi belgiumi kalandjaink. Innen folytatom. :)

Ovis nyitány

Eljött hát hozzánk is ez a nap, mikor újra becuccoltunk mindent az oviba, és a két nagyobb csemete megkezdte dolgos hétköznapjait a helyi oviban.

Mert hogy hosszas dilemma után úgy döntöttem, hogy nem járunk még át a másik oviba, 'ki tudja mi történik az építkezésen' alapon. Elvileg mi nagyon hajtunk a mihamarabbi költözésre, de bármi közbejöhet (mint ahogy ezen az építkezésen eddig lényegében minden közbejött), nem akarom a mindennapjainkat nehezíteni egy másik településre átjárással. Remélni tudom csak, hogy év közben is viszonylag simán átszokunk majd, mást nem tudok tenni.

Hétfőn be is sétáltunk az oviba, szólni a vezetőnőnek, hogy számítsanak ránk. nem is volt semmi gond, mindkét lány benne volt a névsorban. Kinga nagycsoportos, ahogy "kell", Csillát viszont létszámgondok miatt a középsőbe tették, noha ő hivatalosan még mindig kiscsoportos lenne. Elfogadtam az érveket, de azért jobban örültem volna, ha kiscsoportos marad, mert a másik oviban szinte tuti az lesz, hiszen akkor már azzal a csoporttal járja ki az ovit is. Mindegy, meglátjuk majd, hogy alkalmazkodik a középsős feladatokhoz, mint naposság, tornaterembe járás. Hétfőn amúgy Csilla elsírta magát, hogy megyünk oviba, nagy sokára értette meg, hogy egyelőre csak "tárgyalni" megyünk. Ennek megfelelően tegnap megvoltak a tippjeim, melyik lány hogy fogja fogadni a mai kezdést (persze készülünk lelkiekben egy ideje, pont a reakcióik miatt is próbáltam megtippelni, milyen lesz a mai reggel):

Úgy gondoltam, hogy Csilla vagy itthon, de legkésőbb az oviban elsírja majd magát, netán pityeregve adom át az óvónőknek. reggel hisztizve, minden ruhadarabba belekötve fog öltözködni, úgy kell majd kérlelni.

Kingáról azt gondoltam, hogy nem akaródzik majd neki az indulás, öltözés, húzni fogja kicsit az időt, de amúgy nem lesz gond. A csoportba biztos szomorkásan megy majd be, hiszen mindent újra meg kell szokni, de itt sem lesz nagy gond.

nos, a ma reggel így nézett ki:

Csilla szinte ellenkezés nélkül öltözött, a farmert vágta földhöz egyedül elsőre, de aztán azzal is viszonylag gyorsan megbékélt, hagyta, hogy copfot csináljak, felvette az új pulóverét (mindketten kaptak egyformát, abban mentek ma, olyan kis csinik voltak :-) ), egyedül kabátot nem akart húzni ,de végül, miután kiment, és megcsapta a nagy szél, vett szó nélkül polár mellényt és kabátot is (most örülök nagyon, hogy kingának is beszereztük a meleg ruhákat a hétvégén, és húztam még a dolgot egy ideig!). Az oviban nyugodtan konstatálta, hogy a szekrénynél megvan a helye, felvette a benti cipőjét, ami csak ma reggel dőlt el, melyiket is akarja bevinni (rettegtem, hogy ott kezd el problémázni, de nem), adtam neki puszit, majd besétált a szobába. A többiek már elmentek kezet mosni reggeli előtt (ennél hamarabb kell majd beérjünk a jövőben, főleg Kinga miatt, de az első napok nem számítanak), átment a mosdóba, vissza sem nézett! :) Én még bemutatkoztam az új óvónőjüknek (az óvónéni átcsoportosítás révén Csilláék kapták Kinga egyik tavalyi óvónőjét, illetve jött egy új, így most mindkét óvónő Ágnes :-D), váltottunk két szót, de ezalatt sem jött vissza. A mosdóhoz még visszamentem hozzá, mert nem láttam, hogy beteszi-e a helyére a fésűjét (de betette), mosolygott rám, és ment is be reggelizni (nem nézett vissza, mondani sem kell :-)).

Kinga reggel eleve később jött le, amit nem nagyon szokott. Elkezdett még a gépen játszani, úgy kellett alkudozni, hogy jöjjön reggelizni. nem akart semmit csinálni, de reggeli után jobb kedve lett. Kérte, hogy segítsek neki öltözni (pedig ő már szinte mindent egyedül csinál), de amúgy lassan, de biztosan csinálta a dolgát. Az oviban már éppen kezdtek a nagycsoportosok leülni az asztalhoz enni, mikor beértünk, de Kinga nagyon lassan öltözött át. Búcsúzáskor hozzám bújt, adtam neki puszit, megint hozzám bújt, mondta, hogy jó illatú a pulcsim , kérte, mossam ki az övét is (patyolattisztán emeltem le a vállfáról aznap reggel :D). Végül könnyeit törölgetve, de nem sírva ment be, és leült az új helyére, amit aznap kaptak az óvónőtől.

Nos, nem volt olyan sima a reggeli kezdés, Kingán lepődtem meg a legjobban, de olyan aranyos volt a ragaszkodása! Megígértem neki, hogy nagyon sietek délután, ez a minimum így első nap. :) Meg amúgy máskor is. :)

Most pedig kicsit élvezem a csendet, Zita alszik, próbálom elkezdeni utolérni magam. Rengeteg dolgot szeretnék már elintézni itthon, ezután szép lassan lesz is rá időm Zita alvásidejében. Kellett már az ovikezdéssel járó változás, csak az időjárás ne változott volna ilyen drasztikusan. ez nem tetszik túlságosan, de ez olyan dolog, amit nem mi döntünk el. :)

jövő ilyenkor pedig már háromból egynek iskolatáska lesz a hátán... el sem hiszem. :)