Csupaágy szoba

Az éjszakáink hányattatott mivolta miatt, hosszú gondolkozás után egy szobába került az összes matrac, a hivatalosan szülői hálóba, így múlt hét óta mindenki együtt alszik. A tapasztalatok előnyt és hátrányt is mutatnak, nagy előny, hogy nincs senkivel kivételezés, mindenki alszik szülővel (nemcsak Zita most már, ez nagy sérelem volt) illetve, hogy Zita talán kevesebbet ébred. Hátrány, hogy olykor ébresztik egymást, de nem mindig, illetve, hogy eddig csak én nem aludtam Zita forgolódása miatt, most már Jani sem. :-)

íme a szoba, ami megtelt a matraccal:

ez most marad egy ideig, aztán meglátjuk, mit szeretnének a lányok. :) szoba van, variálni lehet. szerencsére. :)

További fontos pillanatok

Amelyek az előző bejegyzésből kimaradtak, és hatalmas mérföldkövek életünkben.

Zita harmadik éjszakáját tölti a saját szobájában. Eddig velem aludt a szülői háló nagy matracán, úgy, ahogy az albérletben előtte is megszokta, immáron bő másfél éve, Jani pedig az ő szobájában, mikor átköltöztünk. Néha-néha mondogattuk neki, hogy az az ő szobája, ha vendég jött, büszkén mutatta a saját szobáját, de nem mutatott magától hajlandóságot átköltözni. Végülis nagy zűrt nem kevert ezzel, Jani abszolút kényelmesen aludt :-), én kevésbbé, de amíg bírtam, nem akartam erőltetni Zitusnak a nagy lépést. Többször mondoggatuk neki, hogy egyszer itt fog aludni, de csak úgy, nem kérdezgettem, erőltettem, hogy mikor szeretni, csak lassan próbáltuk a tudatába beépíteni ennek a lehetőségét, eljövetelét.

Tegnapelőtt, csütörtökön áthúztam a Jani ágyneműjét a Zita szobájában. Este azonban látom, hogy nyitja a nappali kanapéját és ott fekszik le, mondván, hogy valamiért szerinte büdös a Zita ágya. (???) BEmentem, végigszagoltam, semmit nem éreztem, max. az öblítő illatát (új öblítő, nem annyira szeretem én sem, de ezt nem mindig lehet pontosan belőni), mindenesetre semmi büdöset nem tapasztaltam. Az az éjszaka ettől függetlenül a nappaliban telt el Jani számára.

Másnap kérdeztem Zitát, hogy mi lenne, ha cserélnénk apával, mert neki büdös a Zita ágya... :-)

Beleegyezett, és este, számomra meglepő módon, vidáman feküdt le ott, mintha mindig is ott aludt volna. Úgy éreztem, ez biztos csak a kezdők szerencséje, de tegnap este félig sírós hangon kérdezte, hogy aludhat-e megint a sárga szobában. Persze, mondtam, sőt, tuliképi nem is tervezem már őt onnan kitenni. :))

Ott aludt megint.

Amit nem változtattam, hogy ugyanúgy mellébújtam elalváskor, ha felébredt, úgy szintén. Viszont most bent van egy kinyitható kanapé is ideiglenesen az ő szobájában, ami a tetőtéri vendégszobák elkészültekor felkerül majd oda, most viszont én tudok ott aludni. Ha éjjel felébred, és mellébújok gyakran ott ragadok, mert nem bírom ki ébren, hogy elaludjon, és én átmásszak a kanapéra, de ez a legkevesebb. A jelenlegi felállás egy hangyányit sem kényelmetlenebb a korábbinál, úgyhogy nincs gáz.

Következő lépés az lesz, hogy lefekvéskor mellébújok, de mielőtt elaludna, felülök mellette valamilyen okkal, és hagyom, hogy úgy aludjon el, majd szépen lassan elérünk oda, hogy a kanapén ülve várom meg, míg elalszik. Ezután pedig már talán lesz annyira nagy, hogy egy jóéjt puszi után ott hagyom. kicsit kell csak türelmesnek lenni, és minden nagyon fain lesz.

Én rettenetesen örülök már annak is, hogy szobát váltottunk, innentől apró lépésekben csak elérjük, amit szeretnénk. :) Jani már bekerült a szülői hálóba (a beköltözésünkkor aludt ott egy éjszakát, azóta sem), már csak nekem kell "beszállingózni" hozzá, és rendet teremtünk nagyjából alvás fronton. :) Cak úgy ellep most a nagy optimizmus! :-))

A másik hatalmas pillanat, ami eljött, ismét engem érint. Több hónap kínlódás után a héten valamelyik nap kattant valami a fejemben, és hirtelen úgy éreztem, hogy megértem a fogyókúrára.

Jól tudom, hogy egy fogyókúra kimenetele nagyrészt fejben dől el, de én nem voltam rá készen. Másfél éve él bennem az elhatározás, hogy azt a nem olyan sok (kb-5-7kg) súlyfelesleget le kellene adni. De nem ment, és ez borzasztóan zavart. Hiába mondták nekem, hogy jól nézek ki, három gyerek után?, ugyan már!, szólt a vigasztalás, meg hogy rengeteg anyuka örülne, ha "csak" ennyi felesleg lenne rajta, de nem vigasztalt. Engem zavart, nem vettem magamnak új ruhákat, mondván, majd belefogyok a régiekbe, de sosem fogytam bele, a nagyobb méretű ruhatáram pedig nem olyan széles választékú, így bajban voltam, ha pl. alkalomra kellett öltözni. Ez az egész sokszor nagyon negatívan befolyásolta az alaphangulatomat.

Másfél éve nagyjából súlytartásra vagyok képes, ami annyit jelent, hogy figyeltem, hogy kerüljem az extrém étkezéseket, de szinte mindig sikerült szépen bevacsorázni a lányokkal, ami ha egy-két szelet kenyeret is jelentett, nekem már lelkiismeretfurdalást okozott. Csakhogy időm nem volt külön diétás vacsikat produkálni magamnak, az, hogy én meg este ne egyek, és éhgyomorra csináljam végig az estét, lehetetlennek tűnt.

Most viszont nem tudom, mi történt. Már a múltheti házassági évfordulóra rendelt tál fogyasztásakor is éreztem, hogy igazából ellenék nélküle, nincs szükségem olyan sok ételre. Mikor Szilvi barátnőmmel és a családdal elmentünk pizzázni, akkor is éreztem, hogy ha ki nem is hagyom, de simán ellennék egy-két szelet pizzával. Ezzel szemben akkor még megettem kb. négyet, de másnap, mikor a lányok megmaradt pizzaszeleteket ették, én tudatosan nem vettem magamnak, hanem megvártam a maradékokat, és abból ettem egy keveset. Inkább megettem helyette a maradék őszibarackkrémlevest. És nem volt hiányérzetem.

Innentől teljesen visszafogottan étkezek, és ami a legfurcsább, hogy nem esik nehezemre lemondani olyan dolgokról, amiket azelőtt megettem. Pl. két hét után végre megcsináltam egy adag körözöttet, amit úúúgy szeretek. Elhatároztam viszont, hogy csak reggelire eszek kenyérrel, addig nem. Kinga több szelet kenyeret megevett belőle, előttem, Zitának végig én tartottam a körözöttes kenyeret, és semmi csábítást nem éreztem, hogy megegyem a maradékát, mondván, á, ez a kevés nem árthat meg! Jani az imént evett két szeletet az említett feltétes kenyérből, de nem érdekelt. Nyugodtan várom a holnap reggelt, amikor szabad! Hihetetlen, ez én vagyok?? :)

Csak azt nem értem, hogy ez a "kattanás" miért nem jött el mondjuk áprilisban??? Az augusztus eleji nyaralásunkra simán bombanő lehettem volna ennyi idő alatt. :-D De még akár nyár elejére is. :) No, nem baj, fő, hogy eljött.

Most inkább arra kell figyeljek, hogy azért egyek is rendesen, nehogy átessek a ló másik oldalára, mert az meg már nem jó. Tehát holnap reggel igenis megeszem én is a jól megérdemelt körözöttes kenyeremet, és estére visszafogom az étkezést. Nem tűnik nagy dolognak, nekem mégis hónapokba került, hogy eljussak ide.

Hónapokig arra vártam, hogy végre megint rendszeresen tudjak sportolni, mert én a fogyókúrát elképzelhetetlennek tartom mozgás nélkül. Úgy éreztem, szimplán diétával sosem leszek képes lefogyni. Aztán valahogy sosem jutott annyi idő sporta, mint szerettem volna. Jani keveset van itthon, futni vagy máshová nem tudtam eljárni, itthon meg csak rövid ideig tudtam tornázni, míg a nagyok oviba jártak, azt sem mindig. Mióta véget ért az ovi nem is tornáztam itthon. igazság szerint nekem a mozgás fogyókúra nélkül is hiányzik, egy jó kis futás például nekem hatalmas feszültségoldással párosul, tehát mindenképpen jó és hasznos lenne, csak nem tudom Jani időbeosztásával összeegyeztetni. nem adom azonban fel, mert alapvetően sportember vagyok, ezt az időszakot átmenetinek tekintem. :)

Ami még fontos: a fogyókúra szünetel családi és baráti összejövetelekkor (de legalábis engedékenyebb leszek magammal szemben), szigorúan vallom, hogy az életet élvezni is kell, ha összejön a család egy szülinap erejéig, akkor nem az ínycsiklandó finomságok mellett kell kiállnom diétás nézeteim mellett. Ha máskor betartom, az az egy alkalom nem lesz végzetes. Most is jön a nagy Kinga-névnapi buli, hát, biztos, hogy együtt eszek majd a családommal.

Jelenleg 60.2 kg-ot mutat a mérleg, ha első körben 55-ig el tudnék jutni, már nagyon szuper lenne. Ezt persze nem a nyaralásra óhajtom elérni (bár, biztos van olyan extrém diéta, amivel sikerülhetne, de tartósságában kételkedem, és én tartósságra hajtok), de ha addig is még egy kicsi lemegy, csak hab a tortán. nem mintha a nyaralás alatt bárki ügyet is vetne arra, hogy nézek ki, ez már csak rólam szól, én akarom magam jól érezni! :) nem másért csinálom, szigorúan magam miatt.

Úgyhogy lehet drukkolni: mind Zitának alvásügyben (ha ebben előrelépnénk, sokat javítana a kedélyállapotom, és talán ritkábban kerülnék olyan mélypontra, amiről írtam, bár nem az ő alvása a legfőbb oka a lelki hullámvölgynek, amiben benne vagyok), no és persze nekem, hogy kitartsak végre fogyókúrás tervem végrehajtásában. :)

Édes álom

Pár napja, mikor még elalvás után benéztem Kingához, ez a kép fogadott:

Hirtelen ötlettől vezérelve lefényképeztem, és ha már őt, akkor úgy igazságos, hogy a tesókat is, így beosontam Csillához is. Ezen a képen szinte a horkolást is hallani (kicsit horkolt is, mert náthás volt):
No, és persze a legkisebb ugrifüles sem maradt ki, a jellegzetes mutatóujj szopizással:

Boldogulgatunk

Eltelik lassan ez a hét is, és most már kicsit örlök neki, az az igazság. Ez nem az én hetem volt, de lesz ez még így se. :-))

Keddig teljesen jól elvoltunk, azt mondhatom, hogy szépen kezeltük az apanélküli állapotot. Vasárnap hiányzott napközben (persze máskor is), de főleg a tudat miatt, hogy vasárnap van, és ilyenkor együtt szoktunk lenni. A lányok viszont szépen játszottak, hála istennek nagy gixer nem volt. Délután meg átautóztunk Jenőre biciklizni egyet, jól kirohangálták magukat, így az este is jól telt. Én meg különösen jól vállon veregettem magam, mert jól ment a vezetés, apró hibákat vétettem csak, de ez nem volt a forgalomra veszélyes (lassan váltok, és ezt kell javítani, de ez is egyre jobb lesz, jót tett, hogy pár napig minden nap vezettem).

Hétfőn normál napirend szerint mentünk oviba, annyi könnyebbség volt, hogy autóval mentünk. Élvezték a lányok, kicsit autóztunk a faluban még, zenét hallgattunk, így jobban ráhangolódtak az ovira. :) napközben minden olyan volt, mintha Jani dolgozna. Hétfőn este mindig nagyon későn jön amúgy is, itt sem volt feltűnő a változás, ellenben az autót kihasználtuk, és meglátogattuk Nikit Tolmácson, így kicsit változatosabb lett a délutánunk (remélem, Niki sem fáradt le túlságosan tőlünk 38 hetes terhesen :-P).

Kedden délben hazaért Jani, igaz, fáradtan, de itthon volt végre. szerdán szabin volt, így elmentünk vásárolni, ami nekem kifejezetten jól esett. :) Szerda este azonban újra útra kelt, dolgozni ment Pestre, a hétfő esti dolgokat bepótolandó. Mivel későn ért volna haza, és másnap már korán reggel a Tisza-tónál kellett volna lennie, ezért egy kollégánál aludt. Tegnap és ma pedig zajlik a céges elvonulásuk, ahonnan csak később este várjuk haza (Kölnbe másodállás kapcsán jutott el, afféle jutalomutazás, a mostani főállású, hivatalos "kiruccanás", szegéény Jani! :-D).

Én tegnap már rosszabbul viseltem a dolgokat, fogy a türelmem, folyamatosan zuhog az eső, természetesen most gyalogolhatunk naponta kétszer oda-vissza az oviba, nincs autó (no nem a gyaloglással van gond, két éve szinte mindig ezt tesszk, de néha jól esik egy kis lazítás). Szerda este ráadásul Csilla és Zita birkóztak a kanapén, ahonnan Zita lezúgott (nem voltam ott, mert a szokásos esti rohanás zajlott, mint mindig, ha egyedül navigálok esténként), és Zita beüthette a fejét. Nagyon sírt, kicsit szédült, és mikor magamhoz húztam, egy-két másodpercig zavartan nézett. aztán semmi. Én már sírtam a tehetetlenségtől, aggódtam egész éjjel, de végül nem történt utána sem semmi. Jani készenlétben várta a fejleményeket, hátha haza kell jönnie, de végül nem volt szükség riadóra.

Nekem az egyik legnagyobb nehézség az éjszakák: együtt alszunk most, egy szobában, de ez nekünk nem műkszik. Zita másfél hónapja kapott új ágyat, ami a gyerekszobába került, de olyan gyakran ébred, hogy Kingát egyenesen zavarja már. Ráadásul Jani nem mehet be hozzá, csak én, így, ha a másik két lány ébred, és felébresztik Zitát, akkor is nekem kell menni visszaaltatni. ezzel gyakorlatilag nincs szabad estém. El is határoztam, hogy Zitával szépen visszaköltözünk a hálóba, Jani ismét a gyerekszobába (ő még nem tudja :-D), de most már nem kell a földön aludnia, hiszen Zita ágya is 90x200-as, azt lehet használni. Én meg szépen leszoktatom Zitust az éjszakai szopikról, a sok sírással járó projektet nem lehet a másik két lány jelenlétében tenni. Ezért is várom most Janit, hogy nekifogjak ennek, mert az elmúlt két éjszaka is rémes volt. sokszor felébredt a leányzó, szopizott néha (már mondja, hogy "kéek szopi"), de aztán nem engedte, hogy a földre lefeküdjek az ideiglenes ágyamba. Ott aludtam mellette vagy az ágya végében, és teljesen elgémberedtem reggelre. Mindkét este elaludtam velük este, reggelig ki sem tudtam jönni (a ház persze úszik), de fáradtabban ébredtem, mintha 5 órát alszok egyhuzamban, normális körülmények között. brrr. :)

Egyszóval meggyűrődtem az elmúlt hét során, mind képletesen, mind szó szerint, várjuk, hogy kiegészüljünk 5 főre, reméljük, hogy kicsit rendeződnek a körülmények. :-) A lányok mamához készülnek, ő is várja őket, én meg csak reménykedem, hogy ők meg meggyógyultak/nak addigra, mert most éppen egy jó kis lebetegedés hiányozna...De hátha nem lesz egyelőre ilyesmi. :)

"mellesleg" ma ünnepeljük a templomi esküvőnk és lagzink 5. évfordulóját (mi ilyen szerencsések vagyunk, hogy két házassági évfordulónk van, bár a polgári az "igazibb"), remélem, még ébren látom ma Janit, hogy legalább annyit mondjak, hogy szevasz, na! ;-) Hátha, hátha... :-))

Délutáni alvás

Kinga ez utóbbi hónapokban nem nagyon alszik délutánonként, ha itthon van. Tudom, hogy ilyen korban még azt mondják, kell a pihenés, de Kinga igen sok energiával van megáldva, az volt a tapasztalat, hogy ha nem alszik délután, és sokat mozog, szabad levegőn van, van program, akkor lehet könnyen elaltatni. Jó ideje nem jelent ez különös nyűgösséget esténként, fáradt az igaz, de kezelhető. Hároméves kora körül persze ez még nem így volt, de azóta eltelt két év, sokat változott a lány.

Ha az oviban alszik, márpedig én úgy tudom, hogy alszik, és itthon bezártságra vagyunk ítélve, mint ezen a télen is szinte minden délután, mert sötét van, udvarra nem lehet menni, mert derékig ér a hó, mert Zitának aludni kell, mert betegek, akkor bizony elég nehéz őt lefárasztani, és esténként sokáig elnézelődik, motyog az ágyában. Ezzel sem lenne gond, ha mindezt úgy tenné, hogy nem kell bent ülni egy szülőnek a szobában, míg el nem alszik… Talán érthető, ha kis idő után nem erőltettük neki a délutáni alvást, ha jól bírja este, akkor megéri mindenkinek: neki nagy nyűg volt elaludni, nekünk egész esték rámentek az altatására, így viszont hamar elaludt mindig.

Most, hogy betegek, és tudtam, legalább két hét a felépülés, éreztem, hogy meg kell próbálni őt délután elaltatni. Egyrészt, mert gyorsabb a felépülés, ha többet alszik, másrészt nekem is kellett egy kis szusszanás. Megszoktam gyorsan, hogy Zitával, ha kettesben vagyok itthon, akkor az alvása alatt eljön az ÉN időm, és ez nagyon fontos lett. Sokat vártam rá, és most nehéz nélkülözni ezt a kevéske időt délutánonként. És mivel Zita alvását is már ki tudom húzni az övékéhez, elszántam magam, hogy bizony minden nap együtt alszik a csapat!

Mint minden gyerekes történetben, itt is igaz, hogy szülő tervez, gyerek végez. Miért is? Nos, lássuk!

Zita minden nap gond nélkül elaludt, és aludt elég sokakat, kivéve kedden, vele nem volt probléma, általában.

Hétfőn Csilla nem aludt. Csomó ideig ott feküdtem bent vele, de csak forgolódott, akkor még sokat köhögött is, de nem aludt el. Kinga aludt, de Csilla hamar felkaholta. Remek.

Kedden Zita nem aludt. mire a két nagyot elaltattam volna, hallottam, hogy kevés alvás után felsír. Jani aznap az építkezés miatt a körnéyken volt, akkortájt jött pont haza, levitte Zitát a földszintre. A sírásra azonban Kinga is elég hamar felébredt.

Szerdán Kinga nem aludt. Vagy keveset. Akkor Jani nem volt, a szokásos felállásban altattam őket. A nagyok mese után ágyikóban várnak, míg Zitát megszoptatom, és szépen ágyba csempészem. Ez sikerült is. Átmentem hozzájuk, Csilla elaludt, Kinga viszont forgolódott, köhögött, sikerült Zitát felköhögni, pedig külön szobában vannak. Átmentem Zitához, megszoptattam, magam mellé tettem a nagyágyra, de ekkor ő kezdett köhögni, szörtyögni, alig bírt elaludni. Ezalatt hallottam, hogy Kinga leosont a földszintre, muszáj voltam eljönni Zitától, mert Kinga zajongott lent kicsit, és Csilla ajtaja sem volt bezárva. szerencsémre Zita sem ébredt fel a padlószőnyeg recsegésére, és Csilla is aludt még jó darabig.

Csütörtökön mázlim volt, a héten először. Mindhárman viszonylag gyorsan elaludtak, mindenki aludt elég sokat, még Kinga is talán másfél órát. Mondani sem kell, hogy nekem mennyire jól esett, én is kicsit pihentem, majd a halom játékot elpakoltam a nappaliban. Nagy eredmény ez! Nem gyűrűzött tovább a káosz estére, de még így is volt belőle persze. J

Most Zita és Csilla szépen alszanak, Kinga csak forgolódott, takarót igazgatott, motyorékolt, végül lezavart engem is a földszintre. Nem aludt semmit. Én totál kómás vagyok, ő rajzol teljes erővel. Remélem, legalább este könnyen elalszik, mert ismét egyedül altatok, jól jönne akkor ennyi könnyebbség. Ha már most “kibabrált” velem a nőszemély.

Így megy ez kérem szépen nagycsaládos módra! Remélem azért, hogy lassan javulgatnak majd, és visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Főleg az én szellemi épségem megőrzése végett. J

Debrecen: szülinap és előkarácsony

Múlt héten ünnepelte keresztanyukám az 50. szülinapját. Azt hiszem, nyugodtan elárulhatom a korát, mert nem látszik annyinak, olyannyira, hogy én is el voltam tévedve, pontosan hány éves. Kevertem állandóan a születési dátumát, csak múlt hét elején tisztáztam Apával, hogy bizony, kerek évfordulóhoz érkezett Éva. Eredetileg idénre már nem terveztünk hazautazást, de egy ilyen kerek évfordulót izibe' meg kell ünnepelni, így fél év után ismét meglepetés szülinapot szerveztünk. Éva nem tudta, hogy érkezünk. A héten keddtől péntekig minden este sütöttem valamit késő éjszakába nyúlóan, be is vezettem "boldog kialvatlanság" fogalmát, :) mivel most jó cselekedet érdekében nem aludtam, ezáltal nem is éreztem másnap fáradtságot. Kedden egy adag mézes süti készült, igaz, főleg azért, hogy a hűtőben lévő tésztát ne kelljen kidobni, nem kimondottan hétvégére készült, de persze jutott belőle oda is. szerdán ismét nekiugrottam a zebrasütinek:

ami most sokkal jobban sikerült, lévén nem margarinnal, hanem zsírral sütöttem. Csütörtökön este és éjszaka elkészült a torta töltéssel együtt, majd pénteken a díszítéssel bíbelődtem. Sajnos, egyelőre nincs kép a tortáról, mert Zita rengetegszer felébredt a díszítés során, pl. a végén is, így csak beraktam a hűtőbe, és rohantam fel hozzá. Nem volt időm a művet megörökíteni, mint máskor, később meg pláne elfelejtettem. Hála istennek öcsém csinált róla képeket szombaton, tehát tőle kapok majd képeket, de ő most nincs netközelben, így nem tudom, mikor tudom megmutatni. na, de majd.

Szombaton tudtunk csak indulni, akkor is csak negyed 3-kor, mert javában ment a fűtésszerelés a házunkban, Janinak muszáj volt ott lenni. Még így sem maradt végig, mert el kellett indulni. Az utat ismét bravúros gyorsasággal, két óra alatt megtettük, mivel mind3 leányzó aludt. Jó volt, könnyebség volt. nem sokkal érkezésünk után már érkezett is Éva Nellivel és Petivel, és természetesen volt meglepetés! naná!

Apukám hazahozta közben a közeli pizzériából az ünnepi menüt: :-))

erre ugyanis már nem volt időm, hogy kaját is produkáljak, az ünnepeltet meg nem lehetett bevonni. Nem is volt baj, nagyon fincsi pizzák voltak, mindenki teleette magát. Eszem-iszom után dínom-dánom szolidan, ajándékozás szintén szolidan, kivéve az ünnepeltet és a lányokat, akik kézhez kapták Balázstól ajándékkönyveiket (amik kis izgalmak után előző este viszonylag kicentizve futár által nálam befutottak, és így szállítottuk őket Debrecenbe-tesómmal kicsit kanyarogva oldottuk meg az ajándékozást, mindenféle egyéb okok miatt).

A kiruccanás vitathatatlanul legnegatívabb pontja a Zita altatása volt, aki majd szétesett a fáradtságtól, míg készültek az ágyak, mikor viszont aludni kellett volna, kurjongatott mellettem, "ugrált", dumált, tornázott, felállt és csilingelt az ágy fölött felakasztott kiskupac érmemmel, amiket megboldogult fiatalkoromban szereztem nagy munkával. :-))) Kénytelen voltam átrendezni a fél szobát, ami után míg így is hosszú idő után aludt csak el Zita, és vele együtt én is. így az est további része számomra kimaradt, de örültem, hogy végre alszik aprónép.

Amit még szerettem volna, hogy bemenjünk a főtérre a kivilágított belvárost megnézni, de ez elmaradt, mert később érkeztünk a városba, mint terveztük, és nem fért már bele a programba. no, majd talán jövőre. Talán... :)

másnap viszont bementünk a főtérre karácsonyi vásárt nézni, amely program viszont talán hanyagolható lehetett volna, mert piszok hideg volt, és akkora esett le a nagy adag hó. Kipuceváltuk a kocsit a hó alól, bementünk a központba, tettünk egy kis kört a hóesésben, mínuszokban (Jani vékony kocsikabátban, se sapka, se semmi, örült a programnak nagyon), vettünk Janinak sapkát, nekem kesztyűt, 3 hölgyrokonnak ajándékot, kürtőskalácsot, és téptünk haza. ennyi idénre elég is volt a karácsonyi vásárokból. :)

Úgy döntöttünk, hogy egyből indulunk vissza Sz.helyre, bőröndök úgyis összepakolva, mert nem tudtuk, mekkora hó és menetidő vár ránk. így kicsit hamarabb és hirtelen vettünk búcsút, nagymamámat meg sem tudtuk látogatni. Utólag felesleges volt, mert jól járhatóak voltak az utak, de ezt előre nem tudtuk. a nagy sietségben ráadásul Jani hátizsákja ott maradt, sebaj, jövőre visszakapja, csak borotvát kellett újat venni. :)

Itthon hatalmas hótenger fogadott, a házhoz szinte be kellett ásni magunkat. :)

Így esett az idei utolsó debreceni utunk, ha még kapok képeket azt pótolom. Viszlát, Debrecen, 2010-ben! :)

Zita 13 hónapos

Nos, az a helyzet, hogy ez a lány egyre ügyesedik. Ehhez kétség nem fér.

Zita továbbra is a kényelmes gyerekek táborát erősíti. Nem kapkod el semmit. Ugyan a szülinapja előestéjén már kapaszkodva felállt, csak erről sunnyogva nem számoltam be, és ezt azóta is lelkesen gyakorolja, sőt, egyre erősebben, gyorsabban teszi, a tudomány itt meg is állt. Az oviban ugyan a cipőfelhúzáshoz letett padba kapaszkodva egyszer lépkedett néhány lépést, de az is egyszeri eset volt. A járástól szerintem még nagyon messze vagyunk, Természetesen nincs elkésve, továbbra is normális a ráérős tempója, csak én kezdek már kicsit fáradni. Jó volna, ha elindulna, hogy fizikailag kicsit helyrerázódjak. Kívánom mindezt úgy, hogy mindenki mondogatja, hogy akkor majd meg szaladhatok utána. Ez nálam azonban nem hat, én a másik két lánynál is úgy találtam, hogy inkább utána, mint vele. Az oviban például Csillára mindig rájön a pisilhetnék. Ahogy beérünk. Míg Kinga átöltözik, addig én megpisiltetem a kabátos Csillát, Zita ezalatt a mosdóban négykézláb mászkál, mert ugyan hova tegyem a dedet, ha a kocsiban hagyom kint, egy-két perc után méltatlankodva sír, joggal, és hideg is van. Szóval, klassz, ahogy ott mászkál, majd pár pillanat múlva veszi szájába a mutatóujját, ahogy azt szopogatni szokta. Nem ecsetelném, mennyire örülök ebben az influenzapánikos időszakban, pláne, hogy meghoztam a nehéz döntést, hogy ne oltsunk. Na, mindegy. Egyszer csak elindul Zita, és kevesebb lesz az efféle stressz. Ha karácsonyra meglepne ezzel a tudománnyal, már jók lennénk! J Addig meg élvezem a látványt, amint vigyorogva, kis kezeit a földre csapva, riszáló popóval mászik, hát, azért az imádnivaló!

A lépcsőn bezzeg fürgén mászik felfelé! Úgy felmegy az emeletre mint a pinty, csak nem árt mögötte lenni, ha rosszul tenné a lábát. De amúgy már többször felment segítség nélkül, csak bátorító támogatással a háta mögött. Zárjuk is a lépcsőnél a csapóajtót, nehogy baleset legyen.

egyre több „okos” dolgot csinál mint pl. beteszi a csatot a hajamba, etet (az én számba teszi a falatot a sajátja helyett, hurrá). Ha éppen olyanja van, elszöszmötöl, de egyre gyakrabban anyuka csípőjén szeret utazni inkább (anyuka csípője ezt nem imádja már… J ), imád szekrényből ruhákat kihajigálni (én kevésbé vissza J ), imád minden szöszt bekapni (én kevésbé imádom, és állandóan stresszelek a takarítás miatt), és nemcsak szöszöket, hanem játékokat is. Akárhogy vigyázok, Csilla valahogy mindig úgy borítja ki a Barbie babák cipőit vagy hozza be a csatos dobozt, hogy Zita is elérje, aztán rohanhatok. Lepakolja a lányok rajzolós asztalát, amin amúgy is mindig káosz van (főleg, hogy Csilla imád vagdosni, és állandó papírhalom van az asztalok alatt, na, ehhez jön most jó nagy kupac filctoll és ceruza, wow!), de ezeket az asztalokat nem tudom megszüntetni. Nem baj, amíg kárt nem tesz magában, veszélytelen a kaland, csak nekem kell (megint) pakolni. J

Evése most nem túl jó, hol tetszik neki az étel, hol nem. Még mindig két ujjával „csipeszelve” eszik a legszívesebben, de már kapta be a falatot villával is. Ha villával nyújtom a falatot, leveszi a villáról. Egyre többször csinálja, hogy nagy kedvvel elkezd enni, majd hirtelen hátravágja magát az etetőszékben, megfeszül, sír. fogalmam sincs, mi baja ilyenkor, de utána nem kell neki az étel. Hogy most a foga jön, nincs étvágya, vagy egyedül szeretne csinálni dolgokat, csak találgatom. Mindenesetre elkezdtem vele is kicsit küzdeni, hogy elegendő táplálékhoz jusson. Szopizik még sokat, főleg elalvásnál, de ha nyűgös, továbbra is megkínálom, utána jobb a kedve, megint le lehet tenni kicsit játszani.

Éjszaka meg aztán szopizunk nyakra-főre, mert az éjszakák kezdenek ám jól kitalált krimivé változni. Az egyik újdonság az, hogy ha szopizik és utána beteszem az ágyba, hirtelen felül, és sír. Mintha nem akarná, hogy ott hagyjam, hogy egyedül hagyjam. Visszafektetem, betakarom, de keservesen sír tovább. ott hagyom, mert ha álmos, ez csak pár másodperc. HA nem álmos, akkor lehet mindent elölről kezdeni, és várni, hogy elálmosodjon. Éjszaka ez úgy néz ki, hogy mivel vele alszok egy szobában, nem alszik vissza pici sírás után, hanem áll az ágy végében, és néz, várja, hogy kivegyem. Már sokszor rázza a fejét szopi után, jelezvén, hogy ne tegyem be az ágyba, és „evez” a nagyágy felé. Eddig azt csináltam, hogy magam mellé vettem, annak ellenére, hogy tudom, jó úton vagyunk „elrontás” felé. De ő nem aludt, hanem elkezdett kínlódni. Irtó álmos ugyan, állandóan felül, hozzámbújik valamilyen formában, fejét nekem dugja, keresztbefekszik rajtam, és még a jóég tudja hogyan, és ez nagyon fárasztó. Hosszú idő után elalszik ugyan, de én teljesen kimerülök, mert én persze gyorsan elszenderülök, és nagyon rossz, ahogy félálomból ugrok, ha úgy érzem, hogy leesik, átesik, stb. Összefoglalva: szeretné valahogy, hogy ott legyek elalvásnál, de ha ott vagyok, az ébren tartja, tehát sakk-matt. Ez az egész így nagyon nem jó, ezért egyre gyakrabban alszom a dolgozószoba kanapéján. Ha ugyanis kimegyek a szobából, pár másodperc múlva csend van. Így talán átvészeljük ezt az időszakot, aztán egyszer talán abbamarad a letevés utáni sírás. nagyon jó lenne, mert két rosszul alvó gyerek mellé ha Zita is felsorakozik harmadiknak, megbolondulunk. Már így is. J

Még kétszer alszik, délelőtt és délután, általában oviból hazatérés után. Ez is nagy halálom már, mert ilyenkor késő este alszik csak el. E téren is várom az enyhülést, hogy beálljunk az egy alvásra, addig meg küzdögetünk, sakkozunk, napirendbe nyúlunk, éssatöbbi.

egy szó mnt száz, eltelt ugyan a „bűvös” első év, de én még nem érzem, hogy javult volna valamit az életünk minősége, már ami a feladatok, programok szervezését illeti. Zita nem megy még, csúsztatott a napirendje a másik kettőhöz képest, egyedül az evés jobb, mert a mi ételeinket eszi. Most kíváncsi vagyok, hoz-e némi enyhülést a 14. hónap.

addig pedig...

így állunk most

így imádjuk apát, mert apa az szent és csak egy van :)
Útban felfelé
csak a hátát látjuk :)

Debreceni szülinapozás

Pénteken délután nekivágtunk az útnak, hogy Debrecenben ünnepeljük a meg a duplaszülinapot. Irtó mázlink volt, mert először a két kicsi, majd később Kinga is elaludt, és mindegyik kicsivel Debrecen előtt ébredt fel. Így megállás nélkül, két óra alatt megtettük az utat, nagyon örültem neki! Persze lehet, hogy apa is odalépett kicsit a gázra…Ejnye! :)

így utazott a kis csapat egyik fele
Így a másik fele (egy képre nem fértek fel az anyósülésből fényképezve, annyian vannak ezek a nők! :-)) )

Fél 6-kor már ott voltunk, volt ideje a lányoknak megszokni az új helyet. Igen, mostanában, sajnos, szinte új helynek számít szülővárosom és a lakás, ahol felnőttem, annyira ritkán jutunk haza. Zitának ez sem volt elég, késő este akkora „bulit” tartott alvás helyett, hogy csak na! Ketten aludtunk egymás mellett két kihúzott a fotelágyon, és nem tudom, hogy mi lehetett az oka, talán vonzotta a nagy ágy adta lehetőség, de össze-vissza hancúrozott, viháncolt, mászkált, nevetett, kacagott. Este 11-kor is még ott küzdöttem vele, ráadásul a két másik lány ott aludt a szobában, kész csoda, hogy fel sem ébredtek ekkora zajra. A csatát végül megnyertem, eljött hozzánk álommanó, de úgy, hogy varázspálcájával rám is suhintott egyet, és én, aki a szülinapi tortát aznap hajnalban negyed 5-kor fejeztem be, nem sok ellenállást mutattam: elaludtam én is ruhástul, ahogy ért. Fél 8-ig két szopis ébredéssel megúsztuk, de azúttal még visszaaludt Zita.

Szombat délelőttre beígértem a lányoknak egy látogatást az Aquaticumba. Tősgyökeres debreceniként még soha nem voltam, itt volt az ideje elmenni, és, hát, szülinapi programnak sem rossz, főleg, hogy egész nyáron egy strandon nem voltunk. Igen ám, de kisbabával az élet nem ilyen egyszerű. 10-kor nyitott a létesítmény, Zita pedig pont fél 11-re álmosodott volna el. Előre gondolván a dolgokat rájöttem, hogy semmi értelme Zitával elmenni, és ott küzdeni az altatással, szopival, ezért nagyot nyeltem, és maradtam otthon. Így Jani és öcsém elment a két csajszival. Zita 11 körül elaludt, szülinapi ajándékként lehúzott 3 órát egyben, pedig a konyhában néha sikerült akkorát kolompolnom-véletlen persze-hogy tutira vettem, hogy felébred. Még a lányok vígan voltak, addig én bőven elkészültem az ebéddel, hogy az éhes szájaknak legyen mit adni, és a délutáni szülinapos menüt is befejeztem. Hát, hol is máshol ünnepeltem volna ezt a kerek évfordulót, ha nem a gáztűzhely mellett?? J Csak, hogy tudjam, hol a helyem… J Az igazat megvallva, sajnáltam, hogy ez a program most nekem kimaradt, de tudtam, hogy ez most így egyszerűbb volt. Persze az sem volt rossz, hogy az eltervezett ételeket nyugalomban meg tudtam csinálni. Most jutalom volt, hogy nem 3 gyerekkel a nyomomban főzök, hanem gyakorlatilag egyedül. Ezt is értékelni kell, na !:::--)))

Itt mutatom a tortát, amivel péntek hajnalig bíbelődtem, no, nem azért, mert olyan irtó bonyolult volt, csak volt más teendő is, most nem volt segítségem, mint előtte héten. Ráadásul a torta bevonása kalandosra sikerült, de ezt majd leírom egyszer, talán. Lényeg a lényeg, nem lett túl szép, de már nem bántam, csak kész legyen. A receptet és a számos díszítés ötletét ezúttal Yasmine blogjában találtam, csak persze az enyém nyomába sem ér szépség terén, :), bár ízre finom volt. És még szerencse, hogy lefényképeztem elkészülte után, az amúgy még igen hadiállapotos étekzőasztalon, nem túl illusztris háttérrel, mert a szállítást kissé megsínylette. Hiába találtam neki szuper dobozt, a 3-as szám egyik vége letörött, valószínűleg hideg volt neki az erkélyen, a vékony csokilap nem bírta a feszültséget. A marcipángolyókat majdnem gyertyagyújtás előtt befalta a nép, a rózsa első ilyen jellegű alkotásom...látszik is, khm. :) Ja, a torta Zitával közös (a' hiányzott volna még, hogy kettő tortát csináljak! :) ), azért a két szám, szóval, az nem 301!

Délután aztán tényleg szűk családi körben összegyűltünk, ettünk-ittunk, tortáztunk, bár Zita kihagyta a késődélutáni alvást, így nyűgös lett pont a gyertyafújásra. Máskor lehet, hogy örülök, ha 5 óra után már nem alszik, most jó lett volna. Anya tervez, gyermek végez, de Mörfi is velünk volt rendesen. Este sem adta meg magát egy könnyen alvás téren, annak ellenére ,hogy maratonira nyúlt az ébrenlét, ugyanúgy küzdöttünk az elalvással, mint előző nap, ugyanúgy elaludtam én is, így az ünneplős, beszélgetős este itt be is fejeződött számomra. Hajnalban ugyancsak úgy gondolta, hogy bulizzunk, így kezdte előlről a hancúrt, amitől a kiborulás szélére kergetett. És mikor a két másik 7-kor kelt, ő akkor aludt el a hajnali vigalom kipihenésére. Így ugrott a vasárnap délelőtti vásárlós programunk (többek között nekem akartunk szülinapi ajándékot venni), mert mire felébredt, már készülni kellett hazafelé. Mire elindultunk volna, újra álmos volt, így elhagytuk a vásárlást, és hazafelé vettük az irányt:

Most is aludt a 3 lány a kocsiban, de meg kellett állni tankolni, amire felébredtek, így hazafelé pihenővel együtt jöttünk.

Így esett az ünneplős hétvége, ami jó volt, de remélem, jövőre már simábban mennek majd az alvások, elalvások, altatások. Majd a 31. szülinapomat jó harsányan megünneplem! J

Az elmaradt vasárnapi vásárlás helyett lehetett évfordulós fotók készíteni. Tesóm készítette őket, akivel megtárgyaltuk, hogy a háttér ugyan nem teljesen művészi, de nekünk most ez megteszi.

Na, szóval, a hármasszámú csemetével anyuka
Kettes számú rosszasággal anyuka
Elsőszámú haramianővel anyuka

Éjszakai vigalom

Nem sikerült Zitát visszaaltatni, így játszuk azt, mint tegnap. Tegnap a hordozóban ülve várta, hogy megfürödjek, most a kanapén mögöttem rikácsol, tornázik. Jó móka. Neki. :-)

És így dumál. amúgy.

Amúgy meg most kezd gyanús lenni, hogy esetleg a délutáni kávém miatt van minden. Eddig soha, de soha semmi gond nem volt abból, hogy délután kávét ittam. Tegnap és ma viszont nem 3 az 1-ben kávét, hanem rendes presszó kávét főztem, mert utóbbinak jobban tudom szabályozni a cukortartalmát.

Tegnap és ma is itt bulizok Zitával, szinte pontban éjféltől. Álmosnak tűnik, de hiába szoptatom, teszem le, nem alszik. emellett rikácsol, gurgulázik, hason szinte ugrál, kinyomja magát, forog-pörög. Lassan a családot is felébreszti. Hát nemtom.

Holnap azért egyenesen koffeinmentes kávét iszok délután. :-D Vagyis ma...

Hogy miért nem...

...haladok semmivel?

Este altatás. Jani elvonul a két naggyal. Én Zitát megszoptatom, leteszem, úgy tűnik, álmos.

Hallom a dolgozóból, hogy dünnyög, de kivárok. Jani kijön a gyerekszobából, hogy Csilla még nem alszik, de megbeszélte vele, hogy elalszik egyedül, mert apának még ki kell menni a telekre a betont meglocsolni (remélem, egy-két nap múlva már nem kell locsolni, mert kezd ez is agyrém lenni: másfél óra míg Jani alaposan megcsinálja)

Lemegyek, bekapcsolom a tévét, várok, jön-e hang fentről. 9 óra van.

Nem jön, kezdek megnyugodni.

De nem: Zita sír... Kicsit még várok. Erősödik a sírás. Felmegyek, elkezdem szoptatni.

Már majdnem alszik, mikor Csilla hangosan kiabálva apját hívja majd engem, a másik szobában. Zita leválaszt, ded felébred, átmegyünk Csillát megnyugtatni. Jövök mindjárt.

Zita büfi kipipa, álmosan néz, leteszem, hátha.

Hátha tényleg, csendesen nézelődik, magára hagyom. Irány Csilla.

Ő is álmosan néz, de ledőlök Jani helyére a földön, megnyugszik, arca kisimul.

Bealszok. Természetesen. Zita ordításra riadok fél 11-kor, azt sem tudom, merre kell menni a másik szobába, de megoldom. :)

Zitát megszoptatom, alszik (áttört a 3. fog a napokban, és úton van kettő másik, ott is áttörés várható, és ezzel frankó éjszakák)

Kivánszorgok a hálónkból, át a dolgozóba, szédülök, lefekszem az ottani kanapére.

Bealszok, természetesen.

Fél 12-kor kómásan felülök, mintha Zita sírna, de mire kitisztul a fejem, már nem.

Jeges rémület, Jani még sehol! (rémképek jönnek, sötétben locsol a viszonylag magasan lévő pince tetején, a sötét erdő mellett...) lerobogok, felhívom, minden rendben, csak egy rokont haza kellett vinni váratlanul, de már nemsoká jön. OKé.

Leülök kótyagos fejjel a tévé elé, kicsit nézem, Jani hazaér.

ekkor Kinga sírását hallom...

Felmegyek, ledőlök a Jani helyére, Kinga forog.

Nem alszok be, de Zita felsír. Átmegyek, elkezdem szoptatni (mással nem is próbálkozok, ezzel pikk-pakk visszaalszik, nekem most ez számít)

Már majdnem alszik, mikor Kinga hangosan sírni kezd, gőzöm sincs mi baja van, de Jani zuhanyzik, így Zita leválaszt, kiságyba be, átmegyek, de ekkor már füstöl a fejem mindenhol. Jani is rohanva érkezik, de már mindegy. Zita nagyon sír, nekem meg "berobban" a fejem.

Fél 1 elmúlt.

Kikapom az ágyból, lerobogok vele a földszintre, néhány dolgot megpüfölök, széket kicsit odacsapok a földhöz, iszok (vizet ;-), bár lehet, hogy erősebbet kellene??), mert már totál kiszáradt a torkom. Ránézek a szép nagy dinnyére, amit Jani hozott tegnap, szerettem volna este enni. Most csak nézem.

Zita álmosan néz. Ha uralkodtam volna magam, egy rövid szopival visszaalszik ,de nem bírtam tovább. Úgy általában nem bírom már ezeket a dolgokat. Öreg vagyok hozzá? Régóta tart? Vagy egyszerűen csak frusztráló magában? Vagy-vagy de lehet, hogy mind együtt. Nem tudom, de jó lenne, ha vége lenne már.

Zitát leültetem a kanapéra, két párna közé. Nem ül még egyedül, rövid idő alatt eldől, de most csodálkozva nézem, hogy sokáig tartja magát, és vissza is tolja magát kicsit, mikor előre dőlne. Na, ezért megérte az éjszaka, hogy látom, hogy talán mégis fejlődik, mégis fog ülni ez a lány valamikor.

Kis idő múlva felmegyünk, kezdjük elölről az altatást. Szopi, ágyba tesz, sír. Nagyon.

Visszamegyek, újabb séta, szopi, majd elalszik, mégis ordít, ha leteszem. Ekkor vége van nálam, tudom, hogy el fog aludni.

Átmegyek a dolgozóba, elkezdek netezni. zita fel-felsír, feszült vagyok, de érződik, hogy aludni fog. Úgyis lett. Kb. 20 perce alszik. Mindjárt két óra.

Lent szalad a nappali, a konyha, várna a dinnye felvágása, fürdeni kell még. Ha most ezt nem írom le, leírhattam volna, milyen szuper hétvégénk volt, szuper vendégekkel, jó beszélgetésekkel, teleknézéssel, gyrosszal, nutellás habtortával éssatöbbi. Hát majd. Ja, és Kingáról sem írtam még. Ja, és ma Zita 9 hónapos. Hát, majd... De ezt le kellett írni.

Megyek. Hátha legalább meg tudok zuhanyozni, holnap (ma) pedig dögfáradtan vár egy romokban heverő ház, Jani megy dolgozni, kezdődik egy újabb hét, egyedül a 3 haramianővel itthon.

Várom a hétvégét. :-S

ui: ha még valaki megkérdezi tőlem, lesz-e negyedik gyerek, (sokan kérdezik) azt beállítom két napra hozzánk! Utána kérdezhet.

Zita 8 hónapos

Ez a kis zsivány nagy mutyiban ismét “ugrott” előre egy hónapot. Hála istennek , ismét sokat változott és fejlődött.

De nem súlyban. Hét hónaposan 7220 grammot mértem saját mérlegen, most 7180-at, azaz e szerint 40 grammot még fogyott is. Nem örülök neki, bár a védőnő ma látta a kiscsajt, azt mondta, hogy minden rendben van vele. Ilyenkor normális, hogy nem híznak sokat vagy megtorpanás következik, mert az emésztőrendszernek át kell állni az új ételekre. Persze mindezt tudom én, ráadásul a másik két lány is kis súlyú, alakjára gondosan ügyelő volt, de akkor sem tudom elkerülni a zsigerből jövő aggódást. Egyelőre azonban tényleg felesleges komol ügyet csinálni belőle.

Evés terén még mindig a szopi dominál, nem nagyon fogad el pépeset, csak ha szopizott kicsit. Így még mindig előbb szopi és utána szilárd étel a sorrend. Ezáltal a szopik száma nem csökkent, ami engem nem zavar, a környezetem viszont kezdi érdekesnek találni, hogy miért nem eszik már több szilárdat éssatöbbi. Pedig eszik, elég jól méghozzá, főleg most, hogy kilábaltunk a köhögős betegségből. Még szopi után is képes nagy adagokat megenni, igaz, eddig zömmel gyümölcsöket kapott. A gyümölcshöz turmixolok neki pici krumplit, húst, zabpelyhet, mikor melyiket, és ezeket gond nélkül megeszi. A zöldségekre most kezdünk majd rátérni. A hossza 69 cm, tehát nyúlt egy-két centit. A 68-as ruhák egy része ettől függetlenül még jó, de a következő méret darabjai is kezdenek lassan csatasorba rendeződni.

Mozgás, ügyesedés: ezen a téren a legnagyobb a változás. Végre megtanult rendesen fogni. Szerintem ebben nem volt ügyes, aggódtam is eleget, aztán pont mikor 7 hónapos lett, szinte egyik-napról a másikra elkezdte ügyesen megfogni a tárgyakat, oldalra fordulva precízen nyúl utánuk, egyik kézből teszi a másikba, automatikusan a szájába dugja. Ha leejti a tárgyat, néz utána, ha a pihenőszékében kidobja a földre, hajol utána, keresi, próbálja felvenni. apropó, ülés: nem ül még egyedül, még mindig eldől, kitámasztással sem túl jó dolog. 7 hónapos korában arra tippeltem, hogy 9 hónapos korára talán már fog egyedül ülni. Hát, remélem, összejön a dolog, de bele kell “húznia”. Persze, ha nem fog ülni az sem baj, a védőnő szerint totál időben van mindennel. (csak nekem lenne már néha könnyebb, ha stabilan megülne, de ez őt vajmi kevéssé érdekli)

Másik nagy tudomány, hogy forog, így közlekedik. A járóka kicsi, de a leterített szőnyeg is. ráadásul, mikor leteszem a földre, a testvérkék is azon nyomban “kezelésbe veszik” hugit, egy perc nyugta nincs, így nekem sem. Hiába nézelődne el békésen a kis pocok, ott kell üljek mellettük, mert kárt tehetnek benne. Pusztán szeretetből persze. Pedig muszáj letenni “gyakorlatozni”, és vállalni a nehézséget, mert így jutunk ötről a hatra. Azért persze néha ott hagyom őket, de egy szemem mindig rajtuk, ugrásra készen, ha helyzet van.

Alvás terén romlás állt be: most már éjszaka 2-3x is felébred, és szopival alszik vissza. Én a fogzásra fogom a dolgot, mert időközben a második foga is áttört, ettől függetlenül nem nagy öröm, még annyit sem alszom, mint eddig. Eddig, ha későn feküdtem is, Zitának hála (és Janinak, aki tartja a frontot a két naggyal) általában 5 órát tudtam aludni, egyben! No, most nem, így nem csoda, ha meg sem hallom a telefonom ébresztőjét. Rendszerint Jani jön be “felverni”. Egyelőre azonban lehet bírni az éjszakai műszakot, mert gyorsan visszaalszik. Azt is meg kell említeni az éjszakai ébredésekkel kapcsolatban, hogy nem semmi érzés ám éjszaka a kis nyöszörgő Őpuhaságát magamhoz szorítani, meg ahogy hozzámsimul, elhallgat, és ahogy elkezd szopizni, hát, az nagyon édes. A pólómnál fogva hevesen hozzám húzza magát, mint aki egész nap nem szopizik, arca kisimul, nem lehet betelni a látványával. :-)

Elaludni egyedül elalszik, hála az égnek, ez még nem romlott el, de gyakrabban kezd sírni, ha látja, hogy távozni készülök a szobából. Ha viszont tudom, hogy álmos, nincs értelme “bedőlni” neki, tudom, hogy pár másodperc alatt csend lesz, és szépen elalszik. Ha valami nyűgje van, még éhes, nem álmos, fennakadt a fránya kiságyrácson (a rácsvédőt, és minden egyéb pótszivacsot amortizál nagyon gyorsan, és pikk-pakk beleüti magát a rácsba, általában hatalmas rumliban találom meg ébredés után-már dolgozunk a megoldáson), akkor úgyis nagyon sír, olyankor természetesen kiveszem, megoldjuk a dolgot, és kicsit később újra kezdjük az altatást.

Szocializáció: Őpuhasága rettentően barátságos, bár az idegenektől kezd tartani. Ha nem én fogom, de látótávolságban vagyok, akkor nyöszörög, kérlelően néz rám, muszáj átvenni, még akkor is, ha éppen eszek. Na, ilyenkor egyből csend lesz, mosolyog a kis zsivány mindenkire. Azért ideig-óráig elvan mással is, ha szerencsém van, csak engem ne lásson.

A másik két lányhoz képest is nagyon nyugodt baba, békésen el tud szöszmötölni, nézelődni, ami nem rossz harmadik gyerekhez szülő szempontjából, másrészről viszont mozgás terén nem törtet előre olyan vehemenciával. De ennek is eljön majd az ideje, vissza fogom még lehet sírni ezt az időszakot, amikor békésen elnézelődött nagyjából egy helyben…

És végezetül: ha most néhány szóval jellemezni kellene Zitát, ezek jutnának eszembe: puha, nagyon baba, mosolygós, derűs, formás, kerek, békés, zabálnivaló, imádnivaló, gyurmáznivaló. Jajj, nagyon szeretjük! Nagyon jó most vele!

Felülés a pihenőszékben /szigorú felügyelet mellett, mert kiborulhat-végét járja már a pihenőszék-korszak, aműgy is kölcsönbe ígértem egy itteni ismerős anyukának, ahol júliusban érkezik a második kislány)
Gyakorlatozás, tévénézés együtt
Két mosolygós huligannő :)
No, erről beszéltem: megy a gyepa, ezért nem lehet őket magukra hagyni :-S

Ajándék-háromféleképpen

Jelentem, Csilla ajándéka ma sikeresen hazaért. Végül a Hófehérke baba mellett döntöttünk, és volt nagy öröm!

Kinga is kapott vigasz ajándékot, egy papucsot, csillogós is, hercegnős is, szép. Erre egész elalváskor sírt, hogy neki meg Jázmin baba kell, ha már Csillának van Hófehérke. nehéz ügy... LEsz még jó pár nehéz percünk emiatt, de egyelőre nem veszünk Jázmin babát, azért ez nem megy csak úgy.

Én ajándékba kaptam ma több mint két órát délután, amíg a két kis csaj aludt, és majdnem sikerült egy részét megcsinálni a szombati menünek. Egy kicsi hiányzott már, de menni kellett Kingáért, így az utolsó pillanatban ébresztettem a két kicsit (még aludtak volna), csapot-papot ott hagyva mentünk el. Ezt nagyon nem bírom. Aztán vacsi előtt befejeztem a műveletet, ez alkalommal kötélidegekkel, de sajnos még ez is kevés volt. Miért van az, hogy amint Zitát elviszem aludni, Kinga és Csilla hirtelen nagy pajtások lesznek, és ekkor kezdenek el ugrálni, viháncolva rohangálni, egymást nyúzni, birkózni, stb. Aranyosak, meg jó, hogy nem civakodnak, de oltári hangosak, és nem is hallják a kérésemet, hogy halkabban. Azt hiszem, nem fogom bánni, ha Zitának elmarad egyszer ez a fürdés előtti alvása, mert sokat stresszelek ilyenkor.

Holnapra Kingát kikértem az oviból, hogy ne menjen el a nap nagy része az oda-visszamenetellel. Rendes volt Szilvi óvó néni, maga is 3 gyermekkel, elengedett minket. Így talán jobban tudunk készülődni. Segítő kezek lesznek, csak nehogy hátrafele haladjunk inkább... :-))