Kicsi Zita napja

A legkisebb a családban, de az egyik legfontosabb személy számunkra.

Még csak a 2. névnap, de ugyanolyan fontos, mint a 25. lesz.

Picike még, de ma van az ő napja. Vagy mire "kimegy" a bejegyzés, lehet, hogy "tegnap volt" lesz a helyes.

Nem ünnepeltünk igazán, mert nem fogja még fel, de rengeteg puszit kapott ma tőlem. :) az ajándékát meg még Debrecenben megkapta, mert akkor fogtunk ki akciós Duplo-t, ami még nem sok van itthon (nem is értem hogyan, komolyan, még egy ilyen háztartást!! ;-) ). Biztos örült neki, de nővérei talán még jobban. :-))

Nagyon szeretem a nevét, ettől már csak őt magát szeretem jobban. Egyre nehezebb vele is, nyílik a kis csipája a világra, engedi ki a hangját, visít eleget egy nap, de akkor is tündéri kis manó. Mert bújik, ragaszkodik, nyálas puszit ad, ami néha cuppan is, és mert egész nap "kínaiul" beszél, folyamatosan, gesztikulálva, mutogat, magyaráz. Csak én nem értem még. De fogom, ha átvált magyarra, addig meg ezt élvezem. :)

Kinga ilyen idős korában olyan nagynak tűnt nekem. Zita még mindig babás számomra. Még szopizik: elalvás előtt és éjszaka, ha megébred. Kis husi, de nem kövér, párnás lábakkal, a 10 kilójával, ahogy szedi a kis virgácsait, futást imitálva, riszálva kis pelusos popóját. Imádom.

sokféleképpen szólítjuk: elsősorban Zitának, kedvelt a Zitus, Zitu, mamának Zituka, no, és Csillának az ezerféle becenévváltozata sem piskóta, amit le sem tudok mindet jegyezni-Zitti, Zittimitti, Zittermitter, Zitterke, Zizu. Ja, és, ha butaságot csinál, akkor Zizi. Ez utóbbi először akkor bukkant fel, amikor Zalán másodunokatesóját Zazának kezdték becézni. Én is generáltam egy Zizit magunknak. Ja, és néha Bütyike. De ez nem a Zitából ered, csak úgy. De ezt ritkán használom.

Csilla névnapján nem sikerült, ma azonban Jani elég korán hazaért, így ünneplés gyanánt átmentünk Diósjenőre, felpakolva biciklikkel, és a szokásos kemping melletti "placcon" bicikliztek a lányok és fociztunk is egyet. Kinga egyre profibb, a kis ünnepelt pedig korához képest irtó ügyesen rúgta a labdát. Ha nem feledkeztem volna bele a pillanat szépségébe, ha nem gyermekem ügyesedése köt le éppen, akkor talán le is tudtam volna fotózni, aminek talán nagypapája is örült volna, hiszen biztos eszébe jutatta volna az egyszeri, huszonpárévvel ezelőtti kislányt, aki a majálisokon-juniálisokon is hasonlóan "brillírozott" a lasztival (khm, igen, rólam van szó, nagy focista voltam kicsi koromban, szerényen ezt itt meg lehet súgni a Zitás sorok között :-D)

A nagy focizás után az egyik falubeli pizzériából hozott Jani két pizzát, amit az épülő házunkban meg is ettünk, "dobozasztalokon", kempingszékeken. Csináltunk már máskor is ilyet, nagyon romantikus, bár ezt igazából már rendes körülmények között, rendes étkezőasztalon ott kellett volna elfogyasztani, de az egy másik történet. Gyönyörködtünk a nagyon élénk zöld erdőben, eszméletlen szép ilyenkor minden, éled a Börzsöny, egyre zöldebb az egész, csicseregtek a madarak, kopácsolt egy harkály és csend volt amúgy.

Kicsit későn értünk haza, de még ekkor is hintázni óhajtott a kis ünnepelt ("inta" hangos csatakiáltással, ezt a szót nagyon tudja), alig lehetett őket beterelni.

Aztán elfáradt a kis huncut manó, alszik egy ideje, kipiheni, feldolgozza második névnapján átélt "hatalmas" élményeket. :)

Boldog névnapot kicsi gyöngyszemünk! :)

/Nagyon szépen köszönöm Zita nevében is a sok köszöntést, nagyon jól esett, hogy ennyien gondoltatok a kiscsajra! :)/

Csilla-nap

Immáron negyedjére ünnepeljük Csilla névnapját. Hogy mekkora ünneplés lesz még kérdéses, de mindenesetre ez a nap ma Csilláé nálunk.

Ma töprengtem éppen, hogy vajon miért lett Csilla pont Csilla. De már nem emlékszem pontosan. Szerintem, mert tetszett a hangzása. Mert amúgy a jelentése nem túl extra, eredetileg írói névalkotás, Dugonics András Etelka című regényében szerepelt először 1788-ban. Emellett növénynév is, ami meg pláne prózai,a Scilla növénynemzetség magyar nevének, a csillagvirágnak a változata. A nyelvjárási csilla szó jelentése: a gyékény és a nád gyenge hajtása, illetve gyéren növő sás.

Nem túl emelkedett, no. :) Meg problémám volt, hogy kettősbetűvel kezdődik, ami esetleg később külföldön nehézséget jelenthet neki. De ezen a ponton léptem túl leghamarabb, azt hiszem, rengeteg Csilla boldogult már külföldön, úgyhogy nem kell aggódni. Ezek ellenéretetszett maga a név. És nem utolsósorban az is fontos volt, hogy a névnapja távol esik a szülinapjától, ami, szerintem, egy december 6-án született ember életében nem olyan rossz. Minden gyereknél próbáltunk úgy választani, hogy ha sikerül, ne legyenek közel a szüli-és névnapok. Csak akkor tettünk volna kivételt, ha valamelyik névhez nagyon-nagyon ragaszkodtunk volna.

Mi leginkább Csillusnak becézzük, mamának Csilla babám, az egyik óvó néninek (aki Kinga) pedig Csili. :)

az elszánt biciklis:

Ma volt az oviban az anyák napi fotózás, nagyon klassz képek születettek lánykáimról, külön örülök, hogy névnapi emléknek is eltehetjük. :)

Jani pedig ma délelőtt "szabadult meg" két anyajegyétől a fejéről, no persze nem csak úgy, hanem rövid műtét keretében, ennek is megjegyezzük a dátumát. Ha bármikor kellene később. :)

Itthon várja a kis névnapost egy-két apróság ajándék gyanánt (főleg ruha ezúttal, azon belül is a hiánycikk a pizsama, szép Minnie egeres változatban), és remélem, sikerül valami sütizést is csapni délután, ez csak Zita alvókáján múlik. :) És különösen reméljük, hogy ezúttal Jani is részese tud lenni kicsit az eseménynek, ha már egy hétvégi ünneplést meghiúsít egész hétvégére történő elutazása.

Debrecen 2. rész és pici húsvét

"időben" vagyok a beszámolóval... csak semmi kapkodás! :-)))

Szombaton délelőtt semmi rendkívüli, de annál örömtelibb programunk volt Debrecenben: egy év után ismét meglátogattuk anyukám egyik unokatestvérét, aki velem egyidős, és családját: Böbét és a négyéves Bencét. Jó volt újra találkozni, kicsit beszélgetni, együtt örülni a novemberben érkező kistesónak (mármint Böbééknél!! :-D). Ebédidőbe nyúlt tartózkodásunk, így búcsúznunk kellett. Zita egyből elaludt az autóban, így, hogy tudjon kicsit aludni, nem haza mentünk, hanem hirtelen ötlettől vezérelve a nem olyan régen felújított Ötholdas Pagony játszótérre. Előző nap Enci barátnőm kérdezte, hogy jártam-e már ott, aztán kiderült, hogy általános iskolás koromban rengeteget, csak akkor még "jubileumi" játszótér volt a neve. Az iskolám közelében volt, így olykor az iskolával is kinetünk oda játszani. Nemrég újították fel, egy nagyon modern és korszerű játszótér lett belőle, hatalmas területen, az Oláh Gábor utca és a Nagyerdei körút találkozásánál. A bejárat a Jégpályával szemben van, az Aquaticum is csak néhány perc laza sétányira. Rengeteg mászóka és játék van, mindegyikre ki van írva, mely korosztálynak ajánlott, de ez csak tájékoztatójellegű dolog, Kinga is végigment elvileg 8-12 éves korú gyerekek részére készített "pályán":

Nagy területen, sok fa árnyékában, és ez csak egy része:

Csilla, a nagy csúszdás:

A játszóterezés közepén felébredt Zita is, akire Jani vigyázott az autóban, ekkor szünet gyanánt életükben először lóra szállt két nagyobb leányom. A játszótér mellett volt lovaglási lehetőség, persze csak pár percre, és Kinga, aki hónapok óta lovaglással nyaggat, lecsapott természetesen a lehetőségre. Már amikor megláttam a lovakat, tudtam, hogy innen nem megyünk el lovaglás nélkül, és úgy is lett. Csilla az elején nagyon lelkesen ült fel, de aztán végig pityergett, nem tetszett neki, hogy a fiatal srác tartotta, hiába loholtam mellette, sírdogált. Egy kis kört mentünk a játszótér egyik oldalán, félúton Csillát le kellett venni.

Kinga viszont úgy ült ott, ahogy kell, mintha mindig is ezt csinálta volna, és persze reklamált a végén, hogy ennyi volt? Őt simán be lehett volna fizetni egy nagy körre, aminél az egész nagy játszóteret megkerülték.

Lovaglás után még visszamentünk ötösben a játszira

És Zita is élvezettel vette birtokba a neki vakló játékokat:

Egy libikókára hárman is elfértek, igaz, pár másodpercig volt csak békesség :-))

És ez itt már az autó mellől egy fotó, kerítésen kívülről, amikor indultunk haza

Megállapítottam magamban, hogy egyedül nem boldogultam volna most a játszótéri logisztikával, ilyen korú gyermekeimet legalábbis nem tudtam volna minőségi szinten szórakoztatni. Hatalmas volt a terület, sok ember, sok gyerekkel, bár nem volt tumultus, mégis figyelni kellett a sajátjaimra, és pl. a Zitának (és még Csillának is) való játékok jó messzire voltak a nagyobbaknak való játékoktól. Muszáj volt Janival osztódnunk, feladatot, gyereket osztanunk, de persze ezért voltunk ott együtt, hogy ezt most meg tudjuk csinálni. Így is jól elfáradtunk, a kellemes fajtából, jó volt! Encinek is köszönjük az ötletet! :)

Este még afféle elő húsvéti vacsorát tartottunk családi szinten, némi ajándékosztással, elmaradt névnapokat és szülinapokat is bepótolva. Így vártuk tehát a másnapi húsvétot.

Ami igazából sok különlegeset nem tartogatott. A sonka idén házi sonka volt, amit a főbérlőink segítségével vettünk még ősszel. Ők pácolták, vitték el füstöltetni, náluk lógott hónapokig, majd húsvét előtt nem sokkal feldarabolták és lefagyasztották, nehogy megromoljon. Utazás előtt egy jó nagy darabot elhoztam tőlük, fagyottan utazott Debrecenig, ahol a hűtőben szép lassan kiolvadt, és amit már szombat reggel odatettem főni, mert aggódtam, nehogy újfent baja legyen. nem is lett, estére ki is hűlt valamennyire, kint éjszakázott a hideg erkélyen, majd húsvét vasárnap reggelén kvázi ünnepélyesen megvágtuk. A lányok nem nagyon ettek belőle, pedig szerintünk finom volt, de sebaj. Ennyiben kis is merült a húsvétolás, készülni kellett haza, eljött a pakolás ideje.

Ismét a délutáni alvás idején keltünk útra, és azúttal mindhárom lány aludt egy jót. hazaérve előresiettem, hogy ha már elfelejtettem magammal vinni a lányok húsvéti ajándékait, akkor gyorsan kitegyem őket az étkezőasztalra. Kinga jött is nemsokára, mikor azonban meglátta, hogy ezúttal csak apróságokat hozott a nyuszi, teljesen megsértődött. Görkorit várt, de nagyon, ám ezt most a nyuszi nem tudta teljesíteni. Most kapott biciklit, ami húsvéti ajándék lett volna, csak nem tudtuk volna meglepetésszinten tartani, Jani sem tudott volna könnyen elmenni biciklit venni, azért lett előbb. Nem akartunk még egyszer nagyobb ajándékot adni, és persze Kinga azt nem tudhatta, hogy a bicikli és a nyuszi-akció egy kasszából fizetődött. Szóval, nem volt görkori, ő megsértődött, pedig készítettem előre, hogy nem a nyuszival kéne hozatni a korit, jobb azt felpróbálni, ennek ellenére mégis azt várta. Na, puffneki. Hiába kaptak szép ruhákat, nem hatotta meg. Aztán persze nagy lassan megenyhült, lecsendesedett, másnap már örömmel vette fel az új ruhát, mikor anyósomhoz mentünk húsvétolni. Ott is voltunk kicsit, majd elmentünk Zita keresztszüleihez megnézni a kicsi Zekő babát, akik aznap jöttek haza a kórházból. Zsófiék után még Arnit és Nikit is "beiktattuk", Niki meglocsoltatott némi parfümmel, viszont ott már kiakadt Zita a fáradtságtól, így hazaindultunk. így történt, hogy idén mi mentünk locsolkodni, de így is jó volt :)

Némi kiegészítés

Mielőtt folytatnám, illetve befejezném a debreceni utunkról szóló beszámolót, kis kiegészítést szükséges írnom az első részhez. Elég csúnya dolog tőlem, hogy kihagytam ezt a fontos momentumot, de igyekszem pótolni a mulasztást.

Azt felejtettem el megírni "csupán", hogy péntek reggel míg csipás szemeinket törölgettük, már olvastuk a jó hírről érkező sms-t, miszerint Zita keresztszüleinek, Zsófinak és Gábornak megszületett 2-án hajnalban a 3. gyermekük, Zekő. Volt öröm, ováció és ami kell. Április 10-re voltak hivatalosan kiírva, de érezhető volt, hogy hamarabb megérkezik a pici fiú. Zorka és Zalán után most már náluk is 3 csemete boldogítja mindennapjaikat, húsvét hétfőn jöttek haza a kórházból, aznap már láttuk is a legifjabb családtagot (csak kép nem készült róla, mert a gép éppen "jó" helyen, az autóban maradt).

Azóta sajnos megint kórházban vannak, múlt pénteken visszakerült Zekő, mert bakteriális fertőzést állapítottak meg nála, piros, hólyagszerű kiütések jelentek meg a kezén, és bent tartották őket pár napos antibiotikum kúrára. Mindenképpen szükséges, mert ha nem kezelik ki, más betegséget (pl. tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás) okozhat. Péntek óta sokat javult az állapota Zekő babának, ma beszéltem az anyukájával, a kezelést is jól tűri, jól elvan az inkubátorban, inkább Zsófinak nehéz a kórházi lét, a másik két csemete hiánya, a másik két csemetének meg az anya-hiánya. (Emlékszem még élénken, milyen érzések kavarogtak bennem, míg Zitával hosszasan időztünk a kórházban, de akkor ő legalább nem volt beteg.) No, és hát persze a családnak is megvan az extra háttérmunka, de nem lehet mit tenni, mindenki helytáll, csak gyógyuljanak szépen. mi is csak drukkolunk, szorítunk, hogy minél gyorsabban hazajöhessenek (talán csütörtökön), és remélhetőleg utána nem is szakítja meg efféle "incidens" a mindennapokat, és mi is mehetünk babanézőbe.

Mert, hát, fényképet nem csináltam még a babáról. Az fontos. :) Meg amúgy is jó lesz találkozni. :)

Debrecen 1. rész

Múlt héten szerdán délután indultunk útnak, hogy ismét Debrecenben töltsünk egy-két napot. December óta nem jártunk arrafelé, éppen időszerű volt az utazás. A mostani időpontot végülis az adta, hogy Jani 1-jén a Debreceni Egyetemen adott elő, így szinte adta magát a lehetőség, hogy a már nagyon aktuális debreceni utazást most ejtsük meg. A húsvétot eredetileg itthon akartam tölteni, de természetesen nem történt tragédia, hogy más lett koreográfiája az ünnepnek.

Az utazást délutánra, alvásidőre időzítettük. A lányokat-legnagyobb örömükre-már ebéd után elhoztuk az oviból, és délután 3-kor el is tudtunk indulni. Le mertem volna fogadni, hogy mindenki húzni fogja majd a lóbőrt az úton, de egyedül Zita aludt. A másik két leányzó nagyon éber volt, az út vége felé kezdtek is élénkülni, de hála a végig autópályának, bő 2 óra alatt odaértünk. Nem kellett megállni, Zita is jobban bírta már, azért ez fényévekkel könnyebb utazás volt az egy évvel ezelőttihez képest. :)

Csütörtökön Jani elment az egyetemre "dolgára", én meg a lányokkal meglátogattam nagymamámat. Ebben nincs is semmi rendkívüli önmagában véve, de én kitaláltam, hogy bizony mi villamossal megyünk odafele. Apukám is csatlakozott hozzánk, így végülis segítséggel nem volt vészes vállalkozás, de ha egyedül kellett volna mennem, akkor is ment volna, utólag úgy állapítottam meg. Tőlünk kb. negyed óra séta volt az Egyetem téri villamosmegálló (lányokkal, Zita-gyaloglással, értsd néha más irányba ment, stb.), onnan kb. 10 perc a Kossuth tér (Nagytemplom), onnan megint negyed óra nagymamám háza, aki a belvárosban lakik, egykori gimim szomszédságában. Szépen gyalogoltak a lányok, Zita is szedte a kis virgácsait, ha éppen nem haladtunk miatta, ölben vittem. Nagymamám nagyon örült a kis siserehadnak, elidőztünk kicsit, majd mielőtt Zita nagyon álmos lett volna, hívtam egy taxit. Ez volt a másik újdonság, hiszen itt, a nagy vidékben nincs lehetőség túlzottan taxizni. A taxisofőrrel beszédbe elegyedtem, és kiderült, hogy gyerekkorában rengeteg időt töltött abban az udvarban, ahol többek között nagymamám háza is van, mert egy jó barátja ott lakott. :)

Kinga ült már taxiban valamikor, de nemigen emlékezett, Csillát nem is tudom, Zita tuti nem, de ő még most sem fogta fel a helyzet "jelentőségét" :-)). Ebben sem volt semmi rendkívüli, nekik mégis tetszett, és én örültem, hogy ilyen egyszerű újdonsággal is örömet tudok okozni. Ezért is szeretem a kisgyerekkort, mert minden ilyen újdonságtól le vannak nyűgözve, aztán majd nagyobb korukban már tuti unott fejjel néznek rám, hogy ez is valami? Majd találhatjuk ki apjukkal közösen az izgalmasabbnál izgalmasabb programokat, hogy kamasz lányainknak érdekes legyen. :-) De ez még picit odébb van. :)

Délután vásárolni voltunk a Corában, mikor Jani is csatlakozott hozzánk a sikeresen megtartott előadás után. Ez a vásárlás felejtős élmény, nyűglődtek a lányok, hisztiztek azon mit veszünk meg és mit nem, de végülis megvolt a dolog, fáradtan estünk haza.

Pénteken délelőtt szerettem volna kimenni a Debrecentől nem messze fekvő Hármashegyaljára, ahol március közepén nyílt egy erdei kalandpark. Csak a plakátját láttuk eddig, amit valamilyen okból a lépcsőházban raktak ki, tehát sokkal többet nem tudtam róla az ott leírtakon kívül, de gondoltam, megnézni meglehet, ha más nem, Kingának biztos tetszene, de ha mégsem, legfeljebb sétálunk egyet a környező erdőkben. Nem sikerült azonban gyorsan összekészülni, mert előző este elaludtam a lányok altatása közben, így semmit nem tudtam előre elkészíteni, vagy legalább rendbeszedni a konyhát. Most éreztem igazán, mekkora kincs a mosogatógép, illetve most a hiányát éreztem inkább. :) így hiába volt minden igyekezet, elment a délelőtt a lányok rendbetételével. Délutánra vendégségbe voltunk hivatalosak, ezért is voltunk megkötve időben, de végül azért csak találtunk időtöltést: elmentünk Kingának nadrágot venni a nem olyan régen megépült és átadott Fórum bevásárlóközpontba. Az eső is eleredt, kültéri program nem jöhetett most szóba, pont annyi időnk volt, hogy egy sikeres és viszonylag gyors vásárlást lebonyolítsunk.

Délután aztán, ha Boncidán nem is, mert az már Romániában van, de Hencidán azért jártunk, ahol egyetemről megismert barátnőm, Enikő lakik férjével, Árpival és kisfiával, Kristóffal. Jobban mondva nem is Hencidán (ami egy létező kis falu, és nemcsak a mesékben létezik :-) ), hanem egy mellette lévő hatalmas, gyönyörűen rendben tartott tanyán. A tanya szó kicsit furán illett rá, hiszen teljesen modern, új és gyönyörű volt minden, de elméletileg ez a besorolása. :) Enikőékről egy szomorú esemény kapcsán írtam egy bejegyzésben januárban, amikor váratlanul elvesztették a 33. terhességi héten Csongor babájukat. Kicsit összeszorult szívvel gurultunk be a kapun, tudván, hogy most babanézőbe is jönnénk, de azért, hála istennek, sokat mosolyogtunk, nevettünk, beszélgettünk. Enciék kezdenek kicsit "kilábalni" a kezdeti irdatlan nagy fájdalomból, az idő lassan, de biztosan gyógyítja a sebeket. A négy lurkó jót játszott a hatalmas területen, voltunk "tanya-túrán", de gyorsan elszaladt az idő, indulnunk kellett vissza Debrecenbe. Fú, pedig én még tudtam volna beszélgetni! No, de sebaj, ha minden jól megy, talán májusban újra összefuthatunk egyetemmmel kapcsolatos program kapcsán, majd meglátjuk. Aztán meg talán minket is meg tudnak egyszer látogatni, ha más nem, egyelőre itt, ideiglenes otthonunkban. :) azért ez is jó hely. :-)

Enciéknek nagyon köszönjük a vendéglátást, jó volt találkozni! Enci anyukájának is köszönjük, hogy segített a gyerekekre felügyelni (többször szaladt pár extra kört Kingával, hogy megnézzék a pici kutyust a kazánházban, ami teljesen elbűvölte Kingát :-D), Jani is sokat játszott a lányokkal a játszin, így tudtunk pár szót nyugodtabb körülmények között is váltani.

Így esett az első két nap, jól éreztük magunkat,, csak kép nem készült. Szombattól azonban már azok is készültek, úgyhogy a következő részben már azt is csatolok a bejegyzéshez.

Zita, Csilla, tánc, videó

Népszerű nálunk a tánc, ők élvezik, mi meg imádjuk őket nézni. No, és persze mosolygunk, derülünk olykor, de ez így van rendjén. :) Zita sokáig csak ülve "táncolt", mint az első videón:

De már továbbfejlesztette állóvá a technikáját:

Még kicsit a tűzesetről

Még egy-két apróság a ma délutáni tűzesetről, utána lezárom a témát. Mert az új infókkal kerek a történet.

Zita rengeteget aludt délután, bő négy órát, öt óra is elmúlt, mire felébredt. Mikor rendbetettem, kimentünk kicsit, hogy ő is fáradjon, levegőzzön, meg tudtam magamról, hogy muszáj látnom, mire jutott a szegény család az eltelt kis időben.

Át is sétáltunk az utcájukba, nem volt nehéz szóba elegyedni az emberekkel, volt ismerős anyuka is. Én is felajánlottam, ha szükség van rá, akkor hozzánk is pakolhatnak holmikat, hiszen a mi pincénkben is elférnek. A szerencsétlenül járt járt családfő nagyon hálás volt, úgy általában álmélkodott a falu összefogásán, és mondta, nem lesznek szégyenlősek bekopogni, ha szükség lesz rá. Hiszen nagy segítség nekik, hogy nem kell az ingóságokat addig cipelgetniük magukkal, amíg nem rendeződik a sorsuk.

kiderült, nem volt tetőtér beépítés, állati nagy szerencse folytán elég sok minden épen maradt a földszinten, de a tető teljesen a tűz martalékává vált. Nem tudni, mi okozta a tüzet, a nagypapa ment ki a ház elé dohányozni, mikor észrevette, hogy lángol a tető. Még szerencse, hogy észrevette, mielőtt ki tudja mi történik velük a földszinten. A tűzoltók is azt mondták, ha nem gyanakszanak a tulajok gyújtogatóra, valamilyen elektromos szikrával vagy meghibásodással zárják le az ügyet, megkímélve a tulajdonosokat a hosszas kivizsgálásoktól. Lesz még mit vizsgálni amúgy is.

A ház rendbehozható, igaz, nagy munka lesz, mert a tető mellett sok egyéb minden hibásodott, statikailag is át kell vizsgálni a házat, de a téglafalak állnak, úgy tűnik, tűrhetően bírták a tüzet. Ezzel szemben, ha kicsit más lett volna a szélirány, a mellette lévő könnyűszerkezetes ház pillanatok alatt romokba dőlhetett volna az átterjedő tűztől, a szomszédok most mondták, hogy rettenetesen forróak voltak a falak, a tető, nem sok hibádzott, hogy abban is kár keletkezzen. Ott is háromgyerekes család lakik. De nem történt még ennél is nagyobb baj, hála istennek, a szélirány végül kedvező lett, nem a szomszéd felé fújta a lángokat.

egyébként számomra nemcsak a képek, ahogy látom a pusztítást, hanem mellette a hangok is nagyon megmaradtak. Ahogy tucatjával csúsznak a cserepek, törnek, repülnek, volt darab, amit az úton valaki elkapott, annyira elrepült. Állítólag a tetőtéri ablakok is kirobbantak, de azok már nem voltak a helyükön, mikor mi kimentünk. A látvány mellett a zokogó családtagok, anyuka a földre rogyva, apuka, amint a 3 gyereket felváltva ölelgeti, higgadtan jár körbe, a ledöbbent, lefagyott nézelődők, hát, szóval, szomorú pillanatok. Estére már csak néhány ember jött-ment a családtagokon kívül, a szomszéd garázsa megtelt a család megmaradt bútoraival, elcsendesült minden, "csak" a ház teteje hiányzott, helyette elszenesedett gerendák maradványai meredtek az ég felé. 7 körül az eső is eleredt, ha hamarabb jön, talán segíti is az oltást, így viszont csak hátráltató tényező lett.

Viszont az utcánkban az egyik férfi felajánlotta a szülei halála után üresen maradt házukat albérlet gyanánt, így ideiglenes otthonuk is van. Talán még albérleti díjat sem kér tőlük. Legalábbis én nem tudnék kérni ilyen szituációban.

Én is megemésztettem már valamennyire a látottakat, remélem, szegény család is tud legalább kicsit aludni ezen az éjszakán. Valószínűleg megfázhattam a nagy szélben, míg kint voltunk, mert fojtogat a köhögés, emellett füstösek lettek a ruháink, de azt hiszem, ez a szegény család örülne, ha csak ennyi bajuk lenne. az utcánkban meg annyi autó járt pár óra leforgása alatt ,mint máskor egy héten összesen, mert innen átlátni a leégett házra, nem kell közvetlen közelről bámészkodni. volt ismerős itt, aki ezt is nehezményezte, hogy jönnek az emberek a más baján csámcsogni, de én nem érzek semmi rosszindulatú dolgot ebben. nem azért gyűlt össze a rengeteg ember, mert megörült, hogy végre "esemény" van a faluban, hanem csak, hogy lássák, nincs ebben semmi rendkívüli. Sokan tudnak róla, sokan is segíthetnek, nincs abban semmi rossz, ha a család tagjai közül valaki bemegy a boltba, és ha mást nem, együttérző szavakat kapnak, mert tudják, hogy most minden apróság számít.

Én meg csak remélem, hogy amíg itt lakunk, láthatjuk még, amint rendbeszedik a házat, és visszaköltözhet a család. Nagyon drukkolunk nekik, más egyebet már nem tudunk tenni.

Tűz a szomszéd utcában

Annyi mindenről kellene írnom mostanában, de valahogy a ház körüli teendő is sok, és most a blogot hanyagoltam. Pedig ott a debreceni utunk, ott a húsvét, Zita másfél éves "kulisszatitkairól" nem is beszélve. De majd. Mert megint történt valami, ami ledöbbentett, amit soha ezelőtt nem láttam.

Délután végignéztem, amint kb. 20 perc alatt teljesen leég egy családi ház teteje tetőtérrel együtt, valamint a földszint egy része is. Rémes látvány volt.

Először azt hittem, valamelyik faarc szomszéd éget valamit az udvarán. Bosszúsan hoztam be a száradó ruhákat a teraszról, ám amikor láttam a konyhaablakból, hogy milyen vastag, sötét a füst, már a szívem szorult össze. Ez nem lehet sima száraz gally égetés... Kimentünk az utcára, és akkor láttuk, hogy a velünk párhuzamos utcán, pont a mi házunkkal egy sorban lévő ház teteje lángokban áll. Ezen a képen már jelentősen leégett, mikor először láttam, a cserepek nagy része megvolt, akkor még a tűzoltók sem voltak kint:

Pillanatok alatt terjedt szét, repültek, csúsztak a cserepek, látszott, hogy ég az egyik garázs is. A tűzoltók kb. 15 perc alatt itt voltak Vácról, de addigra a tetőt nem lehetett megmenteni. Soha nem láttam tűzoltókat élesben dolgozni, de most annál inkább.

20 perc alatt így nézett ki a szerencsétlenül járt ház:

A fél falu idesereglett, eleinte csak nézni, aztán aki tudott segített. A házat egy öttagú család lakta/ja, éppen valami szülinap volt náluk, nem is tudom, mikor vették észre a tüzet, de szerencsére időben kijöttek, senkinek nem lett baja. A 3 gyerek közül kettő sírt, már tizenévesek ugyan, de látszott, hogy rendesen megrázta őket a dolog. Jó hogy. Az apa sorra vigasztalta őket, elég nyugodtnak látszott, volt lelkiereje képet is készíteni az égő házról. Az anya később érkezett, eleinte csak nézte, később a fűbe roskadva zokogott. Engem ez rázott meg a legjobban. Nyilván örültek, hogy nekik nem lett bajuk, de életük nagy műve vált semmivé percek alatt. Mikor már bemehettek a házba, elkezdték kihordani az épen maradt dolgokat, a szomszédok egyből felajánlották a segítségüket, garászból kipaterolták az autókat, oda és a házaikba hordták a megmaradt bútorokat, személyes holmikat. Mivel láttam, hogy dobozokat is visznek be, egy nővel megkérdeztük, kellenek-e még dobozok, mert az nekünk van bőven. Az egyik (valószínűleg rokon) nő rámnézett csúnyán, és annyit mondott, hogy "Ezt majd megbeszéljük később". Elhiszem, hogy rémes lelkiállapotban voltak, de azért észnél lehetett volna, hogy csak segíteni akarok. Tényleg semmivel nem tudtam, legalább ezzel. Ha ezzel pár dolgot a víz és korom elől meg lehet menteni, akkor miért ne? (Mi úgysem költözünk pár hónapig, van időnk újakat beszerezni. Sajnos.) Hazakullogtam, de pár perc múlva a hölgy, aki segített az illetékeseket az imént megkérdezni, jött sietve, hogy mégis kellene doboz, így természetesen vittünk néhányat, majd később nagy szemeteszsákokat. Nagyon szívderítő látvány volt, hogy sok szomszéd összefogva hordta a holmikat, segített,ahol tudott.

A szerencsétlenül járt család viszont egész jól összekapottan tette a dolgát, feltételezem, később lesz még sírás, a történtek feldolgozása során. annyit sikerült megtudni, hogy a tetőtérben gyulladt ki valami, nem lehet tudni mi, nem is tudom, hogy megtudják-e valaha, mert az leégett teljesen. valaki mondta, hogy van biztosításuk, tehát jobbak a kilátások a hogyantovább kérdésében, de nyilván akkor is szörnyű ezt így végignézni, megélni.

Én még mindig csak pislogok, próbálom megemészteni a látottakat. A tűzoltók között voltak ismerősök, akik mellékállásban ácsok is, az egyik srác pl. a tetőnket építette. Lehet, hogy még találkozunk vele tetőépítés kapcsán (mert már tuti, hogy szét kell szedni a tetőt a házunkon, és újracsinálni cakumpakli az egészet), ezt nem lehet tudni ki csinálja majd, de remélem, oltás kapcsán soha nem futunk össze!

emellett elég erős a szél, az sem volt veszélytelen az egyik szomszédos házra nézve, ami közel volt, ha kicsit rosszul jön ki a lépés, bizony, azt is elkapja. Locsolták is rendesen annak is a tetejét és falát, de akkora volt a hő, hogy száradt is meg egyből.

A lányok az imént mentek el anyósomhoz, megint megnézem, mi a helyzet, és már bizony láncfűrésszel el is takarították a tűzoltók az elszenesedett gerendákat. Nagyon szomorú. Én sírtam, engem nagyon megérint minden ilyen eset, pedig nem is ismertem a családot, talán látásból, messziről, ahogy szálltak autóba, ha mentek valahova.

Ez megint egy tanulságos eset volt számomunkra, a főbérlőnkkel is ezt beszélgettük az oltás nézése közben: hányszor bosszankodunk, hogy rosszak a gyerekek, hogy kiömlik egy pohár víz éssatöbbi? Ha belegondolunk, ezek sehol nincsenek ennek a családnak a problémájához képest. Persze nem lehet minden pillanatban erre figyelmeztetni magam, hogy ugyan, ne húzzam fel magam dolgokon, hiszen van, aki az otthonát veszíti el, vagy még rosszabb, de azért nem baj, ha néha eszünkbe jut. Ha ilyen pillanatom lesz, megnézem ezeket a képeket, és talán lehiggadok. Ehhez képest nekünk tényleg semmi problémánk nincs (no, jó, az építkezés kezd érdekes irányba menni, az már okot ad őszülésre, de nekünk azért még lesz házunk, itt meg éppen elpusztult egy)

Másfél év

Először 2006. július 3-án történt velünk ilyen. Utána 2008. június 6-án, legutóbb. Mármint hogy egy gyermekünk másfél éves volt. Hát, most megint ez van. Ezúttal Zita "van soron". :)

A "legfrissebb" másfél évesünk:

Egyévesen
9 hónaposan
Pont egy éve, 6 hónaposan
3 hónapos
1 hetes :)
Uncsi téma, de rohan az idő. Evvan. :)