-->

2010. április 21., szerda

Debrecen 2. rész és pici húsvét

"időben" vagyok a beszámolóval... csak semmi kapkodás! :-)))

Szombaton délelőtt semmi rendkívüli, de annál örömtelibb programunk volt Debrecenben: egy év után ismét meglátogattuk anyukám egyik unokatestvérét, aki velem egyidős, és családját: Böbét és a négyéves Bencét. Jó volt újra találkozni, kicsit beszélgetni, együtt örülni a novemberben érkező kistesónak (mármint Böbééknél!! :-D). Ebédidőbe nyúlt tartózkodásunk, így búcsúznunk kellett. Zita egyből elaludt az autóban, így, hogy tudjon kicsit aludni, nem haza mentünk, hanem hirtelen ötlettől vezérelve a nem olyan régen felújított Ötholdas Pagony játszótérre. Előző nap Enci barátnőm kérdezte, hogy jártam-e már ott, aztán kiderült, hogy általános iskolás koromban rengeteget, csak akkor még "jubileumi" játszótér volt a neve. Az iskolám közelében volt, így olykor az iskolával is kinetünk oda játszani. Nemrég újították fel, egy nagyon modern és korszerű játszótér lett belőle, hatalmas területen, az Oláh Gábor utca és a Nagyerdei körút találkozásánál. A bejárat a Jégpályával szemben van, az Aquaticum is csak néhány perc laza sétányira. Rengeteg mászóka és játék van, mindegyikre ki van írva, mely korosztálynak ajánlott, de ez csak tájékoztatójellegű dolog, Kinga is végigment elvileg 8-12 éves korú gyerekek részére készített "pályán":

Nagy területen, sok fa árnyékában, és ez csak egy része:
Csilla, a nagy csúszdás:


A játszóterezés közepén felébredt Zita is, akire Jani vigyázott az autóban, ekkor szünet gyanánt életükben először lóra szállt két nagyobb leányom. A játszótér mellett volt lovaglási lehetőség, persze csak pár percre, és Kinga, aki hónapok óta lovaglással nyaggat, lecsapott természetesen a lehetőségre. Már amikor megláttam a lovakat, tudtam, hogy innen nem megyünk el lovaglás nélkül, és úgy is lett. Csilla az elején nagyon lelkesen ült fel, de aztán végig pityergett, nem tetszett neki, hogy a fiatal srác tartotta, hiába loholtam mellette, sírdogált. Egy kis kört mentünk a játszótér egyik oldalán, félúton Csillát le kellett venni.
Kinga viszont úgy ült ott, ahogy kell, mintha mindig is ezt csinálta volna, és persze reklamált a végén, hogy ennyi volt? Őt simán be lehett volna fizetni egy nagy körre, aminél az egész nagy játszóteret megkerülték.
Lovaglás után még visszamentünk ötösben a játszira
És Zita is élvezettel vette birtokba a neki vakló játékokat:
Egy libikókára hárman is elfértek, igaz, pár másodpercig volt csak békesség :-))
És ez itt már az autó mellől egy fotó, kerítésen kívülről, amikor indultunk haza
Megállapítottam magamban, hogy egyedül nem boldogultam volna most a játszótéri logisztikával, ilyen korú gyermekeimet legalábbis nem tudtam volna minőségi szinten szórakoztatni. Hatalmas volt a terület, sok ember, sok gyerekkel, bár nem volt tumultus, mégis figyelni kellett a sajátjaimra, és pl. a Zitának (és még Csillának is) való játékok jó messzire voltak a nagyobbaknak való játékoktól. Muszáj volt Janival osztódnunk, feladatot, gyereket osztanunk, de persze ezért voltunk ott együtt, hogy ezt most meg tudjuk csinálni. Így is jól elfáradtunk, a kellemes fajtából, jó volt! Encinek is köszönjük az ötletet! :)
Este még afféle elő húsvéti vacsorát tartottunk családi szinten, némi ajándékosztással, elmaradt névnapokat és szülinapokat is bepótolva. Így vártuk tehát a másnapi húsvétot.

Ami igazából sok különlegeset nem tartogatott. A sonka idén házi sonka volt, amit a főbérlőink segítségével vettünk még ősszel. Ők pácolták, vitték el füstöltetni, náluk lógott hónapokig, majd húsvét előtt nem sokkal feldarabolták és lefagyasztották, nehogy megromoljon. Utazás előtt egy jó nagy darabot elhoztam tőlük, fagyottan utazott Debrecenig, ahol a hűtőben szép lassan kiolvadt, és amit már szombat reggel odatettem főni, mert aggódtam, nehogy újfent baja legyen. nem is lett, estére ki is hűlt valamennyire, kint éjszakázott a hideg erkélyen, majd húsvét vasárnap reggelén kvázi ünnepélyesen megvágtuk. A lányok nem nagyon ettek belőle, pedig szerintünk finom volt, de sebaj. Ennyiben kis is merült a húsvétolás, készülni kellett haza, eljött a pakolás ideje.
Ismét a délutáni alvás idején keltünk útra, és azúttal mindhárom lány aludt egy jót. hazaérve előresiettem, hogy ha már elfelejtettem magammal vinni a lányok húsvéti ajándékait, akkor gyorsan kitegyem őket az étkezőasztalra. Kinga jött is nemsokára, mikor azonban meglátta, hogy ezúttal csak apróságokat hozott a nyuszi, teljesen megsértődött. Görkorit várt, de nagyon, ám ezt most a nyuszi nem tudta teljesíteni. Most kapott biciklit, ami húsvéti ajándék lett volna, csak nem tudtuk volna meglepetésszinten tartani, Jani sem tudott volna könnyen elmenni biciklit venni, azért lett előbb. Nem akartunk még egyszer nagyobb ajándékot adni, és persze Kinga azt nem tudhatta, hogy a bicikli és a nyuszi-akció egy kasszából fizetődött. Szóval, nem volt görkori, ő megsértődött, pedig készítettem előre, hogy nem a nyuszival kéne hozatni a korit, jobb azt felpróbálni, ennek ellenére mégis azt várta. Na, puffneki. Hiába kaptak szép ruhákat, nem hatotta meg. Aztán persze nagy lassan megenyhült, lecsendesedett, másnap már örömmel vette fel az új ruhát, mikor anyósomhoz mentünk húsvétolni. Ott is voltunk kicsit, majd elmentünk Zita keresztszüleihez megnézni a kicsi Zekő babát, akik aznap jöttek haza a kórházból. Zsófiék után még Arnit és Nikit is "beiktattuk", Niki meglocsoltatott némi parfümmel, viszont ott már kiakadt Zita a fáradtságtól, így hazaindultunk. így történt, hogy idén mi mentünk locsolkodni, de így is jó volt :)


1 megjegyzés:

Enci írta...

Nagyon örülök, hogy bejött a játszópark, mi is szeretünk oda járni, már amikor eljutunk Debrecenbe. És tényleg csak osztódni lehet ennyi gyerek mellett, mert ugye különböző korosztály, máshogy nem is lehetne megoldani, hogy mindenki a megfelelő játékkal tudjon játszani.
Szépek a lányok az új rucikban.:)
Puszi nektek!
Enciék

Daisypath Christmas tickers