Debrecen 1. rész

Múlt héten szerdán délután indultunk útnak, hogy ismét Debrecenben töltsünk egy-két napot. December óta nem jártunk arrafelé, éppen időszerű volt az utazás. A mostani időpontot végülis az adta, hogy Jani 1-jén a Debreceni Egyetemen adott elő, így szinte adta magát a lehetőség, hogy a már nagyon aktuális debreceni utazást most ejtsük meg. A húsvétot eredetileg itthon akartam tölteni, de természetesen nem történt tragédia, hogy más lett koreográfiája az ünnepnek.

Az utazást délutánra, alvásidőre időzítettük. A lányokat-legnagyobb örömükre-már ebéd után elhoztuk az oviból, és délután 3-kor el is tudtunk indulni. Le mertem volna fogadni, hogy mindenki húzni fogja majd a lóbőrt az úton, de egyedül Zita aludt. A másik két leányzó nagyon éber volt, az út vége felé kezdtek is élénkülni, de hála a végig autópályának, bő 2 óra alatt odaértünk. Nem kellett megállni, Zita is jobban bírta már, azért ez fényévekkel könnyebb utazás volt az egy évvel ezelőttihez képest. :)

Csütörtökön Jani elment az egyetemre "dolgára", én meg a lányokkal meglátogattam nagymamámat. Ebben nincs is semmi rendkívüli önmagában véve, de én kitaláltam, hogy bizony mi villamossal megyünk odafele. Apukám is csatlakozott hozzánk, így végülis segítséggel nem volt vészes vállalkozás, de ha egyedül kellett volna mennem, akkor is ment volna, utólag úgy állapítottam meg. Tőlünk kb. negyed óra séta volt az Egyetem téri villamosmegálló (lányokkal, Zita-gyaloglással, értsd néha más irányba ment, stb.), onnan kb. 10 perc a Kossuth tér (Nagytemplom), onnan megint negyed óra nagymamám háza, aki a belvárosban lakik, egykori gimim szomszédságában. Szépen gyalogoltak a lányok, Zita is szedte a kis virgácsait, ha éppen nem haladtunk miatta, ölben vittem. Nagymamám nagyon örült a kis siserehadnak, elidőztünk kicsit, majd mielőtt Zita nagyon álmos lett volna, hívtam egy taxit. Ez volt a másik újdonság, hiszen itt, a nagy vidékben nincs lehetőség túlzottan taxizni. A taxisofőrrel beszédbe elegyedtem, és kiderült, hogy gyerekkorában rengeteg időt töltött abban az udvarban, ahol többek között nagymamám háza is van, mert egy jó barátja ott lakott. :)

Kinga ült már taxiban valamikor, de nemigen emlékezett, Csillát nem is tudom, Zita tuti nem, de ő még most sem fogta fel a helyzet "jelentőségét" :-)). Ebben sem volt semmi rendkívüli, nekik mégis tetszett, és én örültem, hogy ilyen egyszerű újdonsággal is örömet tudok okozni. Ezért is szeretem a kisgyerekkort, mert minden ilyen újdonságtól le vannak nyűgözve, aztán majd nagyobb korukban már tuti unott fejjel néznek rám, hogy ez is valami? Majd találhatjuk ki apjukkal közösen az izgalmasabbnál izgalmasabb programokat, hogy kamasz lányainknak érdekes legyen. :-) De ez még picit odébb van. :)

Délután vásárolni voltunk a Corában, mikor Jani is csatlakozott hozzánk a sikeresen megtartott előadás után. Ez a vásárlás felejtős élmény, nyűglődtek a lányok, hisztiztek azon mit veszünk meg és mit nem, de végülis megvolt a dolog, fáradtan estünk haza.

Pénteken délelőtt szerettem volna kimenni a Debrecentől nem messze fekvő Hármashegyaljára, ahol március közepén nyílt egy erdei kalandpark. Csak a plakátját láttuk eddig, amit valamilyen okból a lépcsőházban raktak ki, tehát sokkal többet nem tudtam róla az ott leírtakon kívül, de gondoltam, megnézni meglehet, ha más nem, Kingának biztos tetszene, de ha mégsem, legfeljebb sétálunk egyet a környező erdőkben. Nem sikerült azonban gyorsan összekészülni, mert előző este elaludtam a lányok altatása közben, így semmit nem tudtam előre elkészíteni, vagy legalább rendbeszedni a konyhát. Most éreztem igazán, mekkora kincs a mosogatógép, illetve most a hiányát éreztem inkább. :) így hiába volt minden igyekezet, elment a délelőtt a lányok rendbetételével. Délutánra vendégségbe voltunk hivatalosak, ezért is voltunk megkötve időben, de végül azért csak találtunk időtöltést: elmentünk Kingának nadrágot venni a nem olyan régen megépült és átadott Fórum bevásárlóközpontba. Az eső is eleredt, kültéri program nem jöhetett most szóba, pont annyi időnk volt, hogy egy sikeres és viszonylag gyors vásárlást lebonyolítsunk.

Délután aztán, ha Boncidán nem is, mert az már Romániában van, de Hencidán azért jártunk, ahol egyetemről megismert barátnőm, Enikő lakik férjével, Árpival és kisfiával, Kristóffal. Jobban mondva nem is Hencidán (ami egy létező kis falu, és nemcsak a mesékben létezik :-) ), hanem egy mellette lévő hatalmas, gyönyörűen rendben tartott tanyán. A tanya szó kicsit furán illett rá, hiszen teljesen modern, új és gyönyörű volt minden, de elméletileg ez a besorolása. :) Enikőékről egy szomorú esemény kapcsán írtam egy bejegyzésben januárban, amikor váratlanul elvesztették a 33. terhességi héten Csongor babájukat. Kicsit összeszorult szívvel gurultunk be a kapun, tudván, hogy most babanézőbe is jönnénk, de azért, hála istennek, sokat mosolyogtunk, nevettünk, beszélgettünk. Enciék kezdenek kicsit "kilábalni" a kezdeti irdatlan nagy fájdalomból, az idő lassan, de biztosan gyógyítja a sebeket. A négy lurkó jót játszott a hatalmas területen, voltunk "tanya-túrán", de gyorsan elszaladt az idő, indulnunk kellett vissza Debrecenbe. Fú, pedig én még tudtam volna beszélgetni! No, de sebaj, ha minden jól megy, talán májusban újra összefuthatunk egyetemmmel kapcsolatos program kapcsán, majd meglátjuk. Aztán meg talán minket is meg tudnak egyszer látogatni, ha más nem, egyelőre itt, ideiglenes otthonunkban. :) azért ez is jó hely. :-)

Enciéknek nagyon köszönjük a vendéglátást, jó volt találkozni! Enci anyukájának is köszönjük, hogy segített a gyerekekre felügyelni (többször szaladt pár extra kört Kingával, hogy megnézzék a pici kutyust a kazánházban, ami teljesen elbűvölte Kingát :-D), Jani is sokat játszott a lányokkal a játszin, így tudtunk pár szót nyugodtabb körülmények között is váltani.

Így esett az első két nap, jól éreztük magunkat,, csak kép nem készült. Szombattól azonban már azok is készültek, úgyhogy a következő részben már azt is csatolok a bejegyzéshez.