Újabb őzes élmény-ezúttal nagyon közelről!

Jani ma itthonról dolgozott, ez megengedte, hogy pihenésképpen beugorjunk Vácra egy-két apróságért (nekem külön felüdülés volt kimozdulni, bár a Lidl-ben történt rövid látogatásunk kivágta a biztosítékot, nem voltak éppen kooperatívak a lányok, ráadásul rengetegen voltak). Mikor hazaértünk, kiszálltam az autóból, épp' mentem át a másik oldalra, hogy kinyissam Kinga felől az ajtót, amikor hirtelen nagy robajt hallottam a hátam mögött.

Tőlem pár méterre két őz futott át az úton, majd át a szomszédos telkeken. Nem volt semmi élmény és látvány!!

Fotó nem készült, mivel nagyon gyorsan elfutottak, jó hogy!, bár kivételesen a gép nálam volt, de kéretik nekem elhinni, hogy megtörtént. :)

Aki unja kicsit őzes sztoriaimat, attól elnézést kérek! :-)

Amúgy meg dúl az ovis szünet

Mintegy "mellékesen" (mármint az olajtűz mellett) a lányok meg itthon vannak egész héten, amit már említettem, hogy most zajlik az ovi átköltöztetése, így ők kaptak (jó)néhány szabadnapot. Ez már önmagában is ad feladatot bőven, de nekem emellett még pluszban "kell" szórakoztatni magamat mindenféle "gyújtogatással". :)

Nem mondanám, hogy simán, nyugalomban és békében telnek napjaink, sokkal szebbre és jobbra terveztem, mint ami eddig megvalósult. Azt terveztem, hogy minimálisra csökkentem az elvégzendő feladataimat (ez a három lány itthonléte miatt teljesen automatikusan meg is valósult, erőlködni nem kellett! ;-) ), és közös erővel készülünk, hangolódunk a húsvétra, ehhez képest ebből lényegéből semmit nem csináltunk meg. Nem nagy dolgokat terveztem csinálni, csak néhány papírdíszt, amit (az anyósom által vasárnap megtisztított) nappali ablakába fel is lógathanánk, vagy a felső konyhaszekrény hátlapjára kiragaszthanánk az ovis húsvéti alkotásokat, amiket a költözés miatt haza is küldtek az óvónők. No, ez utóbbi programpontot még muszáj lesz besűríteni, mert az a két szekrényhátlap is kormos, füstös lett kicsit, és nem nagyon lehet takarítani... :-(

Emellett rettentően klassz idő van, még több időt szerettem volna kint tölteni, de egyszerűen nem megy. Olyan apróságokkal megy el az idő, mint az öltözés. Csillának bármit választok, az nem jó, mert szorít, csíp, bő, szűk éssatöbbi, noha az a ruhadarab pár nappal előtte szuperkedvenc volt. Kinga a zoknijaira van kiakadva, mert hangyányit nagyobbakat vettem, és ez nagyon idegesíti. Olykor teljesen vörösre sírja a szemeit, hogy ezt ő nem veszi fel, és keményen a szememre veti, hogy miért vettem neki ilyet. De ez hála istennek ritkább, mikor indulunk, és esetleg addig mezítláb rohangált (a padló nem jéghideg, ezért elnézem, bár nem örvendek túlzottan), akkor egyből felveszi valamelyik "gázos" darabot. Zita meg egyszerűen örömét leli abban, hogy hancúrozik pelusozás és öltözés közben, nehezen, lassan haladunk, ami idegesít, mert tudom, hogy maguktól veszik el az időt, másrészt-őszintén szólva-olykor unalmas is. Fogy a kreativitásom és humorom az efféle helyzetek megoldásához. Sajnos, nagyon restellem.

Ha bent vagyunk, nhány rövid, nyugodt időszaktól eltekintve, rengeteg a veszekedés, egymás piszkálása, hancúrozás, ami legtöbbször sírásba torkollik. Mindez orvosolható lenne valamelyest, ha többet tudnék leülni foglalkozni velük vagy kimennénk az udvarra, sétálni (ez még jobb verzió, mert az udvarunk nem nagyon használható), viszont ahhoz meg nehezen készülnek el. Mindig sietek, hogy hamar meglegyen az ebéd, gyorsan elintézzem a mosásindítást, teregetést, de pont amiatt, hogy állandóan ugrálni kell hozzájuk, gyakran kell konfliktust kezelnem, egy fél órás ebédösszrakás is két órásra nyúlik. Frusztrál. És emiatt a házunk is majdnem odalett..."mellesleg".

Hát, ez van. Húsvéti hangulat fasorban sincs, de a sonkát legalább Jani megvette múlt héten, a tojásokat éppen most főzöm, mert holnap festünk (hogy ez miképpen fog zajlani, el sem bírom képzelni, edzem magam lélekben egy erős menetre, de tojást festeni KELL, márcsak azért is, mert soklányos ház vagyunk, nehogymá' hímes tojás nélkül várjuk a vendégeket. Már ha jönnek egyáltalán, elvileg senkit nem várunk). Lehet drukkkolni, hogy jól sikerüljenek, ma délután gyűjtöttünk a festéshez kellékeket a természet lágy ölén, körülöttönk más nagyon nincs is... :-D Ha jól sikerül a Nagy Tojásfestő akció, megmutatom a tojásokat, akkor kiderül az is, mit kellett ehhez gyűjteni. :)

Pénteken Jani szabin lesz, elméletileg kicsit jövős-menős programot szervezünk (a remény, hogy a falu határán túlra is kijutok, teljesen felvillanyoz :D), és ha anyósommal is sikerül összeegyeztetni a programot, akkor péntek este ott alszanak a lányok. Mármint Kinga és Csilla, Zita továbbra sincs erre "kiképezve". És, akkor már itt is van Húsvét, az ünnepi programjaink körvonalazódnak.

Összegezve, így jár az, aki nagyot tervez, mert úgyis gyerek végez. :) De még megvan a remény, hogy legalább a tojásokat "kultúráltan" meg tudjuk holnap festeni, meg az azt követő egy-két nap is jól sikerül. A hétnek még közel sincs vége. :)

Most pedig megyek és megnézem a főzés alatt álló tojásokat, nehogy azokban is kárt tegyek véletlenül-az a heti pechszériám után. Szerencsére kigyulladni legalább nem tud... :)

Tüzeskedés utáni helyzetjelentés

Még mindig nem nagyon hevertem ki a tegnapi eseményeket, és nem is sebeim fájnak (sőt, azok egész jól vannak), hanem inkább az állandó gondolat, hogy hajszálon múlt az egész.

Janitól sok kedves szót nem kaptam, mikor este hazaért, de ez érthető. Ő egyből tudta, hogy mit kellett volna tenni, most már én is, hogy legjobb egy másik lábassal vagy tepsivel letakarni az égő olajat, hogy ne kapjon oxigént, miközben lassan hűl. Van most egy kis olajban-sütős fóbiám, de ezt leküzdendő ma lángost sütünk. Azért a "sikerszériám" a konyhában ma is folytatódott, igaz, lájtosabb formában, mert ma már kifutott a borsóleves...Természetesen most is a lányokkal foglalkoztam (Zita újfent nyúzta a nővéreit, őt próbáltam erről lebeszélni). Lassan nem is merek majd mellettük főzni, sütni pláne nem... :-P

A konyhaszekrény ajtaját kívülről le lehetett mosni, az alja viszont szürkés maradt, a füst elszínezte. Kisebb jelként marad még, hogy két ajtó sarka is fekete lett, az nem jött le, a szekrény hátulja, ami a nappali felé néz, is füstös enyhén, erre viszont még jön egyszer takarólap. A mosogató mellett álló virágom egy-két levele is megpirkant kicsit, de nem vészes, gyorsan üzenem Katinak és Tibinek, akiktől egy hete kaptam a növényt. :) A mosogató teljesen megúszta, csakúgy, mint a csaptelep. Szóval, minimális kárral (ha lehet annak nevezni), átvészeltük a dolgot.

A karom is jól van, szerintem hasonló sérülést bárki tud szerezni fröccsenő olajtól, nem kell ahhoz begyulladnia. Most olyan pöttyös a karom, mint egy dalmata kutyus szőre, ami remélem, lassan javul majd, és erős maradandó nyomok nem maradnak. Ha igen, örök emlék és tanulság lesz a tegnap.

Ma majdnem megjártuk...

..."köszönhető" nekem. A lényeg: kigyulladt az olaj, amiben a lányoknak egy kis sült krumplit akartam sütni, és kis híján nagy baj lett.

Feltettem az olajat melegedni serpenyőben. Kevés olaj volt, nagyobb fokozaton kezdtem melegíteni, hogy hamar meleg legyen. Közben-szokásos módon-a lányok szóltak, hogy menjek, keressünk meg valamit. Nem szabályos ilyenkor ott hagyni az olajat, de volt már rá példa, viszont ilyenkor teljesen levettem vagy a lángot vagy a teljesítményt, és sosem felejtettem el, hogy olaj melegszik a tűzhelyen! Nem volt baj sosem, mindig időben visszaértem.

De ma nem...

Füstölt erősen a serpenyőben, mikor kiértem, lekapcsoltam a tűzhelyet, elhúztam másik helyre, és akkor belobbant az olaj! Az egész serpenyőben égett, rémesen ijesztő volt.

Érdekes módon, teljesen tisztán tudtam, hogy mit kell tenni, hogy le kell takarni az égő olajat, vizet nem szabad engedni rá, mert szétspriccel, ami nagyon veszélyes. Rá is terítettem a konyhai törülközőt, de vékonynak tűnt, nagyon megijedtem, hogy meggyullad a törülköző is, nem tűnt úgy, hogy használt, nem volt kéznél vastagabb textil. Rettenetes rémület lett úrrá rajtam, hogy meggyullad a ház is, ezért inkább a mosogatóba tettem a serpenyőt (egy hivatásos tűzoltó most biztos frászt kap, ha ezt olvassa). Ahogy víz érte, még nagyobbat lobbant az egész, úgy tűnt, szinte az egész mosogató lángolt, sikítottam, de ekkor el is aludt a tűz. Teljes testemben remegtem, és ez a látvány tárult elém:

Az egész lejön vízzel, semminek nem lett baja, egyedül a mosogatótálca alja, ami nálunk a szekrényben van felül, lett büdös, mivel fém, de azt is le tudom mosni, remélem, semmi nyoma nem marad a történetnek.

Hatalmas nappali tolóajtónkat jól igénybe vettük, ittlétünk óta először mindkét szárnyát kinyitottuk, huzatot csináltunk, a füst viszonylag hamar kiment. A házat megmentettem, de végül én is mégis megsérültem: csak percekkel az eset után vettem észre, hogy mindkét alkaromat végigcsapta a tűzforró olaj:

Rettenetesen fájt, folyamatosan hűtöm, talán kicsit enyhült az eltelt másfél órában a fájdalom, de kétségtelenül gyönyörű sebeim lesznek egy ideig. Meg meleg vízbe nem tudom tenni őket, mert rosszabodik a helyzet, ezért nem is kezdtem még neki a romeltakarításnak.

Azt hiszem, ezt valamennyire megérdemeltem, és nagyon nagyot tanultam az esetből!

Ideges vagyok és aggódok

Amikor kinéztük és megvettük a telket három éve, úgy volt, hogy a szomszédos kemping már nem működik. Megnyugodtam, mert eszem ágában sem lett volna telket venni olyan hely szomszédságában, ahol nem zaj van.

Ma van a harmadik szombat a jobb idő beköszönte óta, hogy kisebb-nagyobb társaság gyűlik össze a kemping végén lévő nagyobb területen, és itt szórakoznak. Az első csapat estére elvonult, inkább délután jártak együtt némi hangos zenével, a második csapat csendben bográcsozott, de a mai, a harmadik brigád hangosan ünnepel. Feltételezem, hogy szülinapot, mert függönyök hiányában kilátunk rájuk, és láttuk, hogy két tortatüzijáték égett. De ez most mindegy is. Megy az autóból a tüctüc zene rendesen, és ugyan bezárt ablak mellett el lehet viselni, én nagyon aggódok.

Innentől kezdve őszig most már minden hétvégén zajos, bulizós társasággal kell számolnunk??

ez a társaság ráadásul helyi (szerintem, persze nem 100%), mert ismerős rendszámú autót láttam leparkolni délután. Ha igen, akkor ez hogy van? Kijönnek ide a saját házuk udvara helyett, mert ez itt a falu széle, itt lehet nyugodtan ricsajozni????

De mi is a faluhoz tartozunk, azért annyira nem vagyunk kint a pampákon!!! Mellettünk a domboldalon, az üdülősoron ráadásul nem csak üdülők vannak néha-néha itt pihenő emberekkel, ott is vannak állandó lakók, szóval, nem elhagyatott a terület.

Csak azért, mert kijjebb lakunk, nekünk ezt el kell viselni??? Nem hinném. Ez így nagyon aggasztó.

Rengeteg csatánk volt, hogy a ház felépüljön. Anyagilag jóval több terhet tett ránk az építkezés, mint amit kényelmesen elbírunk. Emiatt nekem erőlködnöm kell, hogy megnyugodjak, igen, jó lesz ez, jó döntés volt, szép ez itt. Hiszen szép helyen vagyunk, nyugodt, egészséges környezetben, ha már annyi nehézség volt vele (és, hajajj, mennyi csata vár még ránk!), akkor legalább ez van vigasznak, és a gondok is lassan csökkennek, tünedeznek, dolgozunk majd rajta.

De nem. Lehet, hogy az az apró vigasz sem marad. Hétvégente, nyáron, amikor csendben kiülnék tágas teraszunkra (amiért úgy megküzdöttünk), hogy jól megérdemelt söröcskénket, üdítőnket, akárminket nyugodtan elfogyasszuk, élvezve a Börzsönyből lehúzódó friss levegőt, akkor robajló zene mellett kell ezt tennünk??? Ha ezt akarnánk, elmennénk sátrazni valamilyen bulizós hely közelébe. Ha vendéget hívunk hétvégére (mert általában mindenki hétvégén ér rá), netán ittalvós vendéget, akkor pont akkor lesz nagy dínom-dánom, és pont a nagy nyugalmat és csendet nem tudja itt élvezni?? És mi sem. Mi is hétvégén vagyunk együtt családilag, a hétvége nekünk is különleges.

Ismerjük a fiatalembert, aki a kempingben az ügyeket igazgatja, azt hiszem, elbeszélgetünk vele...nagyon remélem, hogy kompromisszumkész lesz. Nagyon remélem. Mert akkor megtudja, hogy tudunk csatázni és küzdeni. Akkor is, ha már unjuk és fárasztó.

Fú, ez most nagyon vérmes végű bejegyzés lett, de nincs itthon felnőtt, akivel megbeszélném hirtelen, és felmentést kérek: nagyon ideges vagyok és aggódok a jövő miatt. Ahogy a címben is írtam.

Elbúcsúztunk...

...az ovi épületétől jelenlegi állapotában.

hétfőtől kezdve egy héten át költözik az ovi az iskola alsós szárnyába, hogy hamarosan megkezdődjenek a felújítások. A lurkók április 27-én mehetnek legközelebb, immáron az iskolába. Kedden volt össznépi szülői a suliban, meg is nézhettük a termeiket, így tudjuk, mi vár ránk. Szerintem kisebbek a termek a mostaniaknál, de ezt ki kell valahogy bírni, hogy utána szép, hatalmas, felújított szobákban töltsék napjait lánykáim. Ez még mindig jobb megoldás, mint egy másik verzió, miszerint egy másik, sokkal rosszabb állapotban lévő ingatlanba költöztetik az ovit. Nagyon rendes az iskola részéről, hogy összehúzódnak a picik kedvéért, nekik is új felállás lesz, mindkét "félnek" szokni kell majd az új felállást (pl. iskolások ne rohangáljanak a folyosón délutáni pihenőidőben). Dolgozó szülőknek előnyös a költözés, mert így az ovi nem zár be idén nyáron, az óvónők folyamatosan veszik ki szabijukat, és ugyan összevont csoportokban lesznek a gyerekek, de mégis lesz felügyelet! Minket ez nem érint, szerintem mi ballagás után (június 10.) szünetre vonulunk, de átérzem, hogy sokaknak jól jön ez a helyzet.

Kinga elbúcsúzott teljesen ettől az épülettől, mint ovis. Ha minden jól megy, szeptemberben költözik vissza az ovi, de akkor ő már "igazolt" iskolásként koptatja ott a padokat... :-)

Csilla elköszönt a szobájától, mivel pont azon a részén alakítanak ki egy nagy aulát vagy tornatermet (most hirtelen nem tudom). Csilla terme jó eséllyel a tetőtérbe kerül, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Zitát pedig már az új épületben remélem beszoktatni. :)

Így aztán hazapakoltunk mindent, kivéve az ágyneműt, mert azt nem adták ki az óvónők, hogy direkt-e, nem tudom, én meg elfelejtettem kérni. A költözködésből annyi kárunk származott, hogy ma eltűnt Kingának egy tartalék pólója és nadrágja, amit csak úgy a polcán hagytam tegnap, mivel a zsákját tegnap már elhoztam: kivételesen autóval mentem értük, természetes volt, hogy akkor nem babakocsival cipelem haza több kilométeren a cuccokat ma, pénteken. ennek érdekében egy váltószerelést hagytam csak bent, és eltűnt. Nem volt lehetőségem megkérdezni az óvó nénit, mert lánykáim elkezdtek szétszéledni. azzal vigasztalom magam, hogy a póló nem volt nagy érték, a nadrág meg vasalható matricával volt javítva, ahol Kinga kilyukasztotta a térdén, és nagyon Kinga sem szerette, de ovis tartaléknak megfelelt, amúgy sem érte Kingát sok baleset.

Most 11 napig szünet. Rettenetesen boldogok, én meg csak remélni tudom, hogy sikerül értelmesen eltölteni az időt itthon. Beleesik egy Csilla-névnap és húsvét is, úgyhogy csak tudunk valamit csinálni. És ha még az időjárás is kicsit javulna, hát, az hab lenne a tortán! :)

Mintafogdosó

A vasárnapi élménybeszámolót szerintem sosem fogom tudni összehozni (ez majdnem mindig így van mostanában: ha aznap nem sikerül, letehetek róla), de egy konyhapulton ülős kedvenc kép az utóbbi napokból:

Erről annyit kell tudni, hogy Zita pár hete nagy rajongója lett a nyomott mintás ruhadaraboknak: egyszerűen szereti morzsolgatni az ujjai közt a mintát. Már 3 pólót vetettünk be ezért kvázi rongyi-célra, egyet már kinőtt, kettő még jó Csillának, ezeket valószínűleg még visszavonom rongyi-posztról, főleg, hogy az egyik egy nagyon klassz pizsamaegyüttes felső része.

Ha azonban nincs kéznél a pólórongyi, megteszi pl. Csilla hálóingén a minta. Leül Csilla mellé, ráteszi a kezét a mintára, másik mutatóujját szopogatja, és teljes a nyugalom. A képen Csilla éppen büszkén és vidáman tűri, de persze előfordul, hogy idegesíti Zita "tapadása". Ilyenkor jön az egyéb rongyi felajánlása, amit vagy elfogad vagy nem. Jobb szeretem, ha igen. Különben megmutatja a hangját legkisebb leányunk. :)

Hát, így vagyunk. Úgy tűnik, Zitának 2.5 éves korára lett rongyija... :-)

Vasárnapi kirándulások, 04.10 (előzetes)

Futóverseny volt mára tervezve (és végre egy randi Szilviékkel), de az sokféle ok miatt elmaradt, helyette nyugis napot terveztünk, kis kirándulással. Lett két kirándulás is, egy mise közte, ebéd Katival, sok élmény, nevetés, szélfútta fejek, autózás a környéken, és jobban elfáradtam, mintha lefutottam volna a 3.5 km-t. :)

Nos, a beszámoló nem jött össze egyelőre, mert a képek feltöltésével elment az idő (a mostani netünkkel egy hangyányit lassabb a feltöltés, mint korábban), de sebaj! Amilyen egyszerűnek terveztük a napot, olyan nagyszerű lett, ezt érdemes lesz lejegyezni.

Addig pedig lehet a képeket böngészni, én pedig igyekszem pótolni a körítést! :) Jó hír, hogy végre rólam is van kép, közösen kis családommal. :)

Képek az albumban, ITT.

Őzikék újra

Mielőtt a mai nap elmesélésébe belekezdenék (remélem, lesz időm, és nem "ébred bele" egy gyermek sem :) ), addig itt van egy-két kép a ma reggeli látványról. azt már írtam, hogy őzeket gyakran látunk a szembenlévő domboldalon. Azóta is rengetegszer láttunk, nem írtam róla minden alkalommal, nehogy már uncsi legyek. :) Pár napja azonban nem bukkantak elő, ezért kárpótlás gyanánt ma reggel ott szaladt három példány is a felettünk lévő ház előtti aszfaltúton. Mire én a gépet előkaptam, már feljebb haladtak. A kép is gyatra lett, de siettem, gyorsak voltak és ablakon keresztül tudtam csak fotózni. Egy őz a kerítésen néz befelé, a másik az oszlop előtt jól látható, a harmadik jobb oldalt a fehér hátsóját mutatja, nagyított képen jobban kivehető:

Egy még a kerítésen kukucskál, a második is feljebb ment, a harmadik már eltűnt szem elöl:
A legutoljára maradt példány:
Nem tartott sokáig, most hamar elbújtak, de annál nagyobb örömet okoztak. :)

És tanulságos volt, hogy miért is kellene minél előbb kerítést csinálni... :D Lehet, hogy a mi udvarunkon is keresztülmentek előtte? :)

Látogatók Belgiumból

Ha már elkezdtem a nagy poszt-gyártást, be kell számoljak a legfrissebb eseményről, ami ma történt: Kati, Tibi és leányaik, Dalmi és Dia tettek nálunk látogatást. Katiék Belgiumban élnek lassan hat éve, kollégáim voltak mindketten nyolc éve, és szerintem mindig, amikor hazajöttek, meglátogattak minket is.

Ez hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra, hiszen mi csak egyszer tudtuk eddig viszonozni a látogatást, mikor még Kinga 13 hónapos volt (ő az egyetlen gyermekünk, aki már repült repülővel, bár kétségtelenül nem emlékszik rá, és állandóan kérdezgeti, hogy mikor megyünk repülni...igyekszünk, igyekszünk :-D). Emellett, mikor hazalátogatnak, rengeteg programjuk van, két pici leányzóval, sokakat kell meglátogatni, és tényleg nagyon örülünk, hogy ránk tudnak időt szakítani. Még úgy is, hogy azért miattunk kell egy kicsit autózni egy ideje. Ők jöttek Szendehelyre is, és most végre megmutathattuk az új otthonunkat, amiről előtte annyit beszéltünk, tervezgettük, sőt, az épülőfélben lévő házat is megmutattuk.

Kislányaik, Dalmi, Csillánál 11 nappal idősebb, 4.5 éves. Dia Dalminál 15 hónappal fiatalabb, most volt nemrégen 3 éves.

Délelőtt érkeztek, és megint megleptek minket ajándékokkal, nem lehet erről lebeszélni őket sosem. :-) Ráadásul Kinga Hannah Montana-s táskájáért megküzdöttek, mert Belgiumban nem ennyire ismert és népszerű a sorozat, de ha olvassák soraimat, akkor itt is megjegyezném, hogy Kinga nagyon örült: este lefekvéskor gyönyörködött új táskájában, és áradozva mondta, hogy "Anya, nagyon-nagyon örülök ennek a táskának!". Az oldaltáska majdnem iskolatáska kategória is lehetne, bár annak nemigen használjuk, de a mamánál töltött egy-egy éjszakás üdülésekre biztos ebben utaznak a váltásruhák. :-D És máskor is, sok minden más is! ;-)

Zita micimacis Duploja is nagy siker volt, Zita este is nagyon jót játszott vele, Kinga meg élvezte, hogy a papír alapján összerakhatja a Micimackó házikót, amit este végül már képes útmutató nélkül is felépített. Univerzális ajándék. :-D

Csilla, nos, igen, Csilla újabb Barbie-t kapott, és azóta boldogan szaladgál vele! Igen, többedik Barbie, de ő nagyon szereti őket, mindegyiket becsben tartja, szóval, nagy az öröm! És, hát, lila a baba ruhája, teljesen passzol Csilla szobájához... :-D

az ajándékokról csak azért írtam részletesen, mert tudom (vagy legalább gondolom), hogy olvassák soraimat, és legalább itt is elmondhatom, mekkora örömet okoztak, de természetesen sosem az ajándékok miatt várjuk őket.

Azért itt megjegyezném, hogy a sörtől, amit Jani kapott tőlük, és pár korty erejéig megkóstoltam, míg itt gépelgetek, most kezdek szédülni... :-DD De mégiscsak belga sör, meg kell kóstolni, és ugyan én nem vagyok nagy sörös (eddig...), de szerintem ez finom. Na, pont most leszek majd nagy sörös (a nagy idézőjelben, a mérték nálam mindig elsődleges szempont). :)

ajándéktéma még, hogy amit én rendeltem a három lánynak (igen, Katianyának is), nem jött meg, az ötből egy tételt nem tudtak beszerezni, így csak jövő héten szállítják. Nagyon szomorú voltam, mert ugyan Jani még oda tudja adni Tibinek, mégsem látom, ahogy kibontják. :-( Viszont annyi előnye volt, hogy napközben addig-addig beszélgettünk, hogy véletlen kiderült, hogy a két könyvet, amit én is megrendeltem a gyerekeknek, Tibi is szerette volna, de még nem küldte el a rendelést, így milyen jó, hogy azt nem kell, lehet mást helyette, és hogy kiderült az egész! :-D

A látogatás egésze, mondhatni, nyugalmas volt. Sokkal nyugalmasabb, mint korábban. Pont ezért érdekes rögzíteni az egészet, mert most is láttunk hatalmas változásokat a lányok viselkedésében, magukhoz képest is és egymáshoz képest is, és jó lenne ezt pár év múlva visszaolvasni, mikor újfent nagyot nőnek, sokat változnak. Hatalmas volt a fejlődés és változás az egy-két évvel ezelőtti találkozásokhoz képest, ami a lányok növögetésének köszönhető.

Érkezésük után Dia volt nyűgös. Ez köszönhető volt annak, hogy előtte való nap érkeztek Magyarországra, már eleve az új ország, az anyai nagyszülők viszontlátása, aztán hirtelen már nálunk voltak, szóval, valószínű sok lehet ez így egy háromévesnek. vagy ő amúgy is nehezebb oldódik (nálunk Csilla esik ebbe a kategóriába). Meg valami betegség is bújkált benne, mert előtte este még lázas volt. Nem tudni. Ebéd közben sírdogált, nem akart enni, de aludni sem, majd csak csipegetett kicsit, és kezdett rendbejönni, megszokta az új helyet is. Ebéd után az apukákkal elmentek sétálni, motorozni, tavat nézni, addigra kezdett megjönni a jókedve.

Eddigre viszont Zita fáradt el teljesen. A nutellás habtortából már nem bírt enni, sehogy nem volt jó semmi, így elvittem aludni. nem aludt sokat, utána is nyűgös volt, de végre evett a tortából (nagy nehezen kisakkoztam, hogy nekem kell adni a tortát a szájába villával, és hogy először a színes díszcukorkákat adjam, utána a többit, fú, nehéz menet volt, de megvolt! :-D), és attól felélénkült, a pocak is megtelt.

Ebéd után a három nagyobb, Kinga, Csilla és Dalmi nagyon sokáig csendben játszottak vagy Kinga, vagy Csilla szobájában. Nálam a csend azt jelenti, hogy nem volt annyira komoly konfliktus, hogy hozzánk, felnőttekig eljutott volna, ami nagy szó! Ha volt is félreértés, maguk közt elrendezték, békésen. Délután együtt néztek mesét (lejegyezni, a mese Pom pom volt), nevetgéltek a mesén, Csilla maga mellé ültette Dalmit, majd banánt is kértek (király, csokis torta után önként kért gyümit! :-D), és Csilla egyből kettőt kért, egyet Dalminak. később a számítógépen is játszottak kicsit, mikor ki ült a gép elé, a többi köré gyűlt, ebből sem volt komoly konfliktus. Ekkor már Dia is jókedvű volt, nem bújt annyira anyához, Zita is rendben volt.

Mi felnőttek is tudtunk valamicskét beszélgetni, bár, több hónap szünet után egy éjszakát is át lehetne beszélgetni. :) vagy kettőt.

Késődélután aztán menniük kellett, szomorúan vettünk búcsút (én biztosan, én csak magamról tudok nyilatkozni). Gyorsan elment a nap.

Ha minden jól megy, Jani és Tibi még talákoznak jövő héten egy közös túrázás erejéig (és ajándékátadásss!), a lányokkal nyáron találkozunk legközelebb.

Addig talán, ha sikerülne, dejólenne!, megcsinálnánk a tetőtérben a szobákat (mert az anyag megvan, "csak" a mesteremberek munkabérét kellene kifizetni,), így nyáron ittalvásra is vendégül tudnánk látni őket. Mondjuk ezt a tetőtér elkészülte nélkül is meg tudjuk azért oldani, van elég szoba, össze tudjuk húzni, csoportosítani magunkat, a sok jó ember, kis helyen is elv alapján. :-D Ami hely azért nem is kicsi, úgy meg pláne! :-D

Most egyelőre örülünk, hogy hosszú várakozás után megint itt voltak, és főleg, hogy az ajándékok mellett magukat is elhozták!

(én meg nem iszok ebből a belga sörből többet, bár finom, de nem szoktam a szántást-hány évig is szoptattam és voltam terhes eddig? :-D-a nyolc százalékos alkoholtartalma miatt nekem most bőven elég egy pohárka erejéig is... ;-)) )

ui: mielőtt elfelejtem, ajánlom a menüt mindenkinek, gyors volt,és elméletileg finom is. :)

Leves: gombócos raguleves Móni receptje alapján

Főétel: kuglófformában sült hús, amit Ágnes receptjei között is megtalálni, bár én tavaly év elején már csináltam, és Enci barátnőm is átküldte

Desszert: Nutellás habtorta, amit én Stahl Judit Végre otthon! című konyvéből csináltam először, de később Judit blogjában is találkoztam vele, így be tudom linkelni a receptet

Beiratkoztunk, ezúttal Zitával

A következő nagyobb esemény a Zita beiratása volt az oviba most szerdán. Két héten belül háromból két leánygyermekemet is intézménybe irattam. :-D

Az az igazság, hogy Zita tulajdonképpen már most is lehetne ovis. Tavaly beirattuk, hogy két és fél évesen mehessen, ha lesz hely, az új rendeletek engedélyezik. És, persze, ha szobatiszta. Nos, hely éppen lenne, de nem vagyunk szobatiszták, ami fontos lenne, mert nincs annyi óvónő és dadus, hogy a pelenkázási feladatokat ellátsák. Ez érthető. Zita így most még nem jár oviba, ami jó is, meg nem is.

Jó, mert szerintem még kicsi és sok lenne neki. Hamar elfárad, az ovis ritmust csak részben tudná követni, örülök, hogy van még időnk érni, nőni a feladathoz. Javul a beszédkézsége, jobban meg tudja majd értetni, most még sokat küzdenének vele az óvónők, hogy mit is szeretne. Ez frusztrálná őt is, az óvónőt is, akinek ideje sem biztos, hogy lenne Zitára annyi külön figyelmet szentelni. Emellett Zitus elég vehemens is még, érzelmeit olykor tettlegességgel fejezi ki, ha nem tetszik valami, nem mindig tudja mondani, hanem üt, vág. Főleg a tesókat. Nem hiszem, hogy ez jót tenne neki, ha elkönyvelnék verekedősnek vagy ha visszaütnének. Így van időnk lehiggadni, megtanulni érzelmeket inkább szavakban kifejezni.

Ha járna is, szerintem csak ebéd utánig járna idén, bőven elég lenne neki az ingerekből, de nem jár, így végülis ez most nem is fontos.

Rossz, hogy nem jár, mert ő nagyon szeretne. Most már ott tartunk, hogy, amikor reggel én viszem őket, totál kiborul, hogy ő nem mehet be. Múltkor már pólóig vetkőzött, cipőit is levette, míg Kingának segítettem, hogy ő akkor megy oviba... Mikor nem mehetett, rám borulva, zokogott, kiabált, alig tudtam megvigasztalni. Pedig tudom, hogy ha rendszeresen elkezdenénk járni, és hosszabb időre el kellene válnia tőlem, már más lenne a helyzet, ami persze nem biztos, de ezt így nehéz megélni. Délutánonként is automatikusan megy be, ül le rajzolni, és mondogatja, hogy "Már nad vadok, jövök oviba!"

Nos, vagy szeptemberben vagy októberben megyünk is, már csak szűk fél év... Fél lábon is kibírjuk...nekem is rossz kicsit, hogy legalább délelőtt nem tud menni, mert nagyon-nagyon-nagyon mélyponton vagyok hetek-hónapok óta, nincs soha egy icipici gyerekmentes időszakom sem (leszámítva a Zita délutáni másfél órás alvását és az éjszakákat, de akkor meg rengeteg az ébredés), és nem wellnessdélelőttöket szeretnék tartani, de egy nagyon icicicicipicit jó lenne itthon dolgokkal haladni, lennének sürgető feladatok ,de semmit nem tudok szinte csinálni. Na, mindegy. Szűk fél év... :-D Amúgy meg az ovi két hét múlva költözik az iskolába, így, most pont nem lenne jó beszoktatni. Legalábbis az óvónők szerint, ezt sem tudhatjuk biztosan, de én is sejtem ,hogy lesz kavarodás elég. Ha minden jól megy az átépítéssel-felújítással, szeptember végén lehet visszaköltözni az ovisoknak, akkor megvárnánk az októbert kezdésnek. Milyen tuti lenne, ha az újonnan megcsinált oviba szoknánk be! Augusztusban már látszani fog, hogy áll az építkezés (bláh, már megint építkezéshez vagyunk kötve :-D, de ezt legalább nem mi vezényeljük), akkor eldől, mikor kezdünk. Ha csúszik az egész, és októberben is még az iskolában kezdene Zita, akkor elkezdjük szeptember elején, ebben az esetben mindegy a dolog. No, és lehet, hogy én is dolgoznék már akkor, amiről most még semmi konkrét, de még nemkonkrét sincs, ebben az esetben is neki kell ugrani az ovinak. Már csak abban reménykedem, hogy a lelkesedés akkor is meglesz, bár, némi kétségeim azért vannak. :) Előttünk egy nyár, mikor közelébe sem megyünk az ovinak, no, meg az a fél év, amíg változhat a hozzáállása amúgy is.

Ami biztos, hogy az óvó nénik augusztusban jönnek családlátogatni, akkor lehet jelet választani, ami nekünk lehet, hogy el is dőlt. Zita ugyanis, úgy tűnik, átveszi a Kinga helyét a Süni csoportban. :) Kinga csoportjába az elballagó gyerekek helyére vesznek fel kicsiket, és abban állapodtunk meg Mariann vezetőnővel (aki olyan nyugodt egy ember, senki meg nem mondaná, hogy éppen egy nagyméretű ovifelújítást intéz nap mint nap, és emellett óvónőként is be-be kell ugrania, és aki állandóan megöleli és megpuszilja Kingát, ha bemegy hozzájuk, Kinga mesélte :-D), hogy Zitának ott lenne jobb helye. Ismerjük az óvó néniket (végre valamit, valakiket kezdünk megismerni és megszeretni, éljen!! :-D), az óvó nénik ismerik Zitát is, Zita ismeri a csoportszobát (bár, azt nem tudom, hogy változik-e). Zita örökölhetné Kinga sál jelét (amit Szendehelyen kapott, és valami szerencse folytán itt is volt, és szabad is, míg Csillánál váltottunk lufiról szívre, hála istennek zökkenő-és könnymentesen :-)), ami szerencsés lenne, mert a meglévő ovis dolgainkon rajta a sál, nem okozna problémát.

Nos, így esett az ovis beiratkozás, így állunk Zitával ovi-ügyileg. Egy biztos, a pici reményem, hogy akár pár kósza hét erejéig, de azért valameddig egy intézménybe járjanak lányaim, nem fog megvalósulni... micsoda tragédia! :-)) /esetleg akkor lehet, ha mindhárom lányom nyolcosztályos gimibe megy Vácra-akkor talán van némi esély, hogy egy ideig egy helyre járjanak, de erről most még semmit nem tudunk/

De ettől tényleg rosszabb ne történjen velünk! Őszig meg "edzünk" Zitussal az ovira, van még mit tanulni. :)

Zekő első szülinapja

A következő esemény családi jellegű volt: múlt szombaton ünnepeltük keresztfiunk, Zekő első szülinapját. No, és persze bátyja, Zalán és édesapjuk, Gábor névnapját is, utólagosan.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, remek volt az idő, így végre az idő nagy részét a Zsófiék udvarán tölthettük. A főétel spagetti volt többféle szósszal, no, és persze mindenféle apróság. Azért többen is készültünk vagy sós vagy édes apróságokkal, megint nem haltunk éhen. Én is kreáltam természetesen (nehogy már a keresztfiam szülinapjára ne vigyek valamit! :-D), mégpedig túrós rétes minimuffint, amit az előzetes terveim ellénére megint csak késő éjszaka sikerült befejezni, mivel Zita kihagyta a péntek délutáni alvást...Hogy miért, nem tudom, de a legrosszabbkor...akkor pokoli mérges voltam, persze nem direktben rá, hanem a sorsra és Murphy-re általában, de azért megcsináltam a muffint (széjjelhasználom az új sütőmet :D), mert nagyon szerettem volna. Az idő azóta elhomályosítja az akkor érzett bosszúságot, és totál optimista vagyok, hogy egy-két éven belül már nem okvetlenül éjjel kell ilyesmit elvégeznem. :) Mondom, nem okvetlenül, semmi nem biztos... :-)

A szülinapi buli kellemesen telt, annak ellenére, hogy Keresztapa hiánya nagyon érezhető volt, de tuti nagyon mérges lett volna, hogy miatta szomorú csendbe burkolózunk, és nem ünnepeljük meg a kis csemetéket (akik amúgy sem értették volna, hogy miért nem). Rettentő furcsa volt, hogy ő már csak egy, ablakpárkányra kitett fotóról mosolygott ránk, hogy mégis valahogy ott legyen velünk. És hogy sorban készült a kis ünnepeltről a sok kép, közösen mamákkal, dédikkel (keresztszülőkkel is, persze), és Gyuszi papával már nem lett közös kép...

Zsófi sütött három tortát is, fényképem most nincs róluk, sajnos Zita addigra kicsit elfáradt, ölben tartottam, már nem bírtam fotózni is. De volt egy diós torta Gabinak, egy szívárványos torta Zekinek (a piskótatészta-rétegek-6 vagy 7-mind más színű volt, nagyon tetszett) és vakondtúráson csücsülő kisvakondos, amit szintén Zsófi csinált. Azt hiszem, dolgozott a remekművekkel eleget. :)

Anyósomék tortázás után hazamentek, velük két nagyobb leányom is (ki nem hagyták volna, hogy most mamánál aludhatnak), mi hárman kicsit később autóztunk haza. Zita teljesen beájult, nem kellett különösen altatni. :)

Lennének képeim az eseményről, de szinte mindegyiken szerepel más családtag is, én meg már nem merek családtagokról sem feltenni ide képeket, az ő engedélyük nélkül, így ez most elmarad. Amiken meg csak a lányok vannak, nem sikerültek olyan jól. Ilyen az élet. :)

Nyílt foglalkozás Kingánál az oviban

Jöjjön akkor néhány hiánypótló bejegyzés az elmúlt napokról. :)

Múlt héten szerdán voltam Kinga egy ovis foglalkozásán. az egyik óvó néni tartotta hat nagycsoportos korú gyereknek, a szülők bemehettek megnézni, hogy is haladnak a feladatokkal a lurkók. Azt tudni kell, hogy Kinga az egyetlen vegyes csoportba került az új oviban, aminek van előnye is, meg hátránya is, így örültem is, meg nem is, ezért írtam külön, hogy a nagycsoportosok szüleinek szólt külön a meghívás. Én is elmentem, de nem tudtam, végig tudom-e nézni Kingát, mivel Zitát nem tudtam másra bízni, de ez a feladat megoldódott: megkértem a Csilla óvó nénijét, hogy nem maradhatna-e ott addig Zita Csillával, és vállalták. Zita egyből otthonosan elhelyezkedett az asztalnál, nem is figyelte, hol vagyok, bezzeg Csilla, sírva ugrott a nyakamba, hogy ne menjek el...Végül a nagy feladat, hogy húgát pesztrálni kell, elvonta a figyelmét, és megnyugodott. Én pedig, kicsit izgulva ugyan legkisebb leányom ovis szereplése miatt, de nyugodtan végignézhettem, hogyan oldják meg Kingáék a különböző feladatokat. Számolós, térbeli tájékozódós feladatok voltak zömmel, amiket Kinga jól oldott meg, ettől függetlenül az óvó néni szerint az önbizalmát erősíteni kell. Mikor az asztalnál számolós feladatokat oldottak meg, egyszer-kétszer egy másik kislány megoldását utánozta le, úgy, hogy szétszedte a saját megoldását (műanyag kacsákat és tyúkokat kellett utasítás szerint a papírra helyezni), Akkor változtatta meg az ő megoldását, hogy közben az övé is jó lett volna. Panni nem olyan felállásban helyezte fel a pici állatkákat mint ő (összesen 10 állatnak kell a lapon lenni, mindegy milyen eloszlásban-amúgy ez volt a legnehezebb feladat), így gyorsan koppintott, nem volt elég biztos a saját megoldásának helyességében (önbizalomhiány).

Ettől függetlenül teljesen ügyes, nyugodtan végigülte a 45 percet, az óvó néni és a vezető óvónő is abszolút iskolaérettnek tekintik, de ezt már mondták korábban is. Jó volt látni, hogy ügyes volt (azt az egy-két hibát leszámítva), de önbizalomra majd gyúrunk (azt nem tudom, hogyan, de biztos megtalálom a módját). A következő eset nem a nyílt foglalkozáshoz tartozik, de Kingával kapcsolatos és ügyes rajzolási képességéhez, hogy a minap, mikor érte mentem, ült pár ovis társsal a kis asztalnál, és papírból kivágott tojásokra kőprofin másolt mintákat, amiket az óvó néni adott előzőleg, majd a társak kiszínezték. :) Emese óvó néni meg is jegyezte, hogy Kinga az óvó néni segédje, leveszi ezt a munkát a válláról. Persze mindez nem volt teher Kingának, amúgy is szinte mindig rajzolva találom délutánonként. itthon is rajzol néha a húgainak, amiket ők kiszínezhetnek. :) Mondhatnám úgy is, hogy ebben már van gyakorlata. :-)

A nyílt délelőttre visszatérve: a foglalkozás végén szinte berobbant két kisebb lányom is (mosolyogva), majd Csilla óvó nénije aggódva keresve őket, mert meglógtak a drágák... Szerintem Csilla óvó nénije is örült, hogy véget ért a foglalkozás... ;-) Zita amúgy probléma nélkül elvolt ez alatt a kis idő alatt, aminek örültem. Kimentem a lányokkal az udvarra is, aztán látva, hogy lassan dél lesz, no, meg a lányok is kérleltek, hazavittem őket még ebéd előtt, hogy ne kelljen olyan sűrűn fordulnom (gyalogosan ez borzasztan nem érte volna meg). Volt öröm rendesen, szerintem biztos azt kívánták, bárcsak mindennap lenne ilyen nyílt délelőtt...:)

Miházunk tavasz elején

Posztot írni továbbra sincs nagyon időm, egy-két kép azonban "belefér". A képeken lehet, hogy nagyon nem jön át, de nagyon szép kezd lenni minden, ahogy az apró rügyekből apró levelek lesznek, amiket jó ideig főleg közelről látni csak, majd a messzebb lévő dombok és hegyek is jól láthatóan "bezöldülnek". :) A házunk zöldülni nem fog, de remélhetőleg apránként tovább szépül kívül-belül. :)

Lesifotós:

A terasz méreteiből adódóan kiváló motor-és rollerpálya:
Fentről-lent a háttérben a kemping faházai, ahová ismét szállingóznak vissza a kirándulók, pihenni vágyók:
Fentről a piros járgánnyal (hála istennek nem akart innen legurulni Zita, de Kinga megcsinálta már párszor, hááát, a hajam is égnek állt, de eddig megúszta esés nélkül, igaz, Kinga már stabilan üli meg a kis pirost-mondjuk nem ezt, hanem egy eggyel nagyobb "példányt" :-D) Ja, és ez a rövid aszfalttal borított utca a miénk, aminek a Tulipán nevet adtuk (adtam, Jani elfogadta :D), és elkezdtük az elfogadtatási procedúrát. De levél már jött ezzel az utcanévvel. az első virág utcanév a faluban. :)
Azért a háttérben lévő fákon már jól látszik az erősödő zöldülő tendencia. az a kezdeti élénk, erős zöld, ahogy tele lesz élettel a fa, és ami májusra lesz teljes igazán. El is neveztem magamban májust a "tomboló zöld" havának. Imádom!! :-) De most élvezzük a tavasz ezen fázisát is, nem is kicsit. :))