-->

2011. április 9., szombat

Beiratkoztunk, ezúttal Zitával

A következő nagyobb esemény a Zita beiratása volt az oviba most szerdán. Két héten belül háromból két leánygyermekemet is intézménybe irattam. :-D

Az az igazság, hogy Zita tulajdonképpen már most is lehetne ovis. Tavaly beirattuk, hogy két és fél évesen mehessen, ha lesz hely, az új rendeletek engedélyezik. És, persze, ha szobatiszta. Nos, hely éppen lenne, de nem vagyunk szobatiszták, ami fontos lenne, mert nincs annyi óvónő és dadus, hogy a pelenkázási feladatokat ellátsák. Ez érthető. Zita így most még nem jár oviba, ami jó is, meg nem is.

Jó, mert szerintem még kicsi és sok lenne neki. Hamar elfárad, az ovis ritmust csak részben tudná követni, örülök, hogy van még időnk érni, nőni a feladathoz. Javul a beszédkézsége, jobban meg tudja majd értetni, most még sokat küzdenének vele az óvónők, hogy mit is szeretne. Ez frusztrálná őt is, az óvónőt is, akinek ideje sem biztos, hogy lenne Zitára annyi külön figyelmet szentelni. Emellett Zitus elég vehemens is még, érzelmeit olykor tettlegességgel fejezi ki, ha nem tetszik valami, nem mindig tudja mondani, hanem üt, vág. Főleg a tesókat. Nem hiszem, hogy ez jót tenne neki, ha elkönyvelnék verekedősnek vagy ha visszaütnének. Így van időnk lehiggadni, megtanulni érzelmeket inkább szavakban kifejezni.

Ha járna is, szerintem csak ebéd utánig járna idén, bőven elég lenne neki az ingerekből, de nem jár, így végülis ez most nem is fontos.

Rossz, hogy nem jár, mert ő nagyon szeretne. Most már ott tartunk, hogy, amikor reggel én viszem őket, totál kiborul, hogy ő nem mehet be. Múltkor már pólóig vetkőzött, cipőit is levette, míg Kingának segítettem, hogy ő akkor megy oviba... Mikor nem mehetett, rám borulva, zokogott, kiabált, alig tudtam megvigasztalni. Pedig tudom, hogy ha rendszeresen elkezdenénk járni, és hosszabb időre el kellene válnia tőlem, már más lenne a helyzet, ami persze nem biztos, de ezt így nehéz megélni. Délutánonként is automatikusan megy be, ül le rajzolni, és mondogatja, hogy "Már nad vadok, jövök oviba!"

Nos, vagy szeptemberben vagy októberben megyünk is, már csak szűk fél év... Fél lábon is kibírjuk...nekem is rossz kicsit, hogy legalább délelőtt nem tud menni, mert nagyon-nagyon-nagyon mélyponton vagyok hetek-hónapok óta, nincs soha egy icipici gyerekmentes időszakom sem (leszámítva a Zita délutáni másfél órás alvását és az éjszakákat, de akkor meg rengeteg az ébredés), és nem wellnessdélelőttöket szeretnék tartani, de egy nagyon icicicicipicit jó lenne itthon dolgokkal haladni, lennének sürgető feladatok ,de semmit nem tudok szinte csinálni. Na, mindegy. Szűk fél év... :-D Amúgy meg az ovi két hét múlva költözik az iskolába, így, most pont nem lenne jó beszoktatni. Legalábbis az óvónők szerint, ezt sem tudhatjuk biztosan, de én is sejtem ,hogy lesz kavarodás elég. Ha minden jól megy az átépítéssel-felújítással, szeptember végén lehet visszaköltözni az ovisoknak, akkor megvárnánk az októbert kezdésnek. Milyen tuti lenne, ha az újonnan megcsinált oviba szoknánk be! Augusztusban már látszani fog, hogy áll az építkezés (bláh, már megint építkezéshez vagyunk kötve :-D, de ezt legalább nem mi vezényeljük), akkor eldől, mikor kezdünk. Ha csúszik az egész, és októberben is még az iskolában kezdene Zita, akkor elkezdjük szeptember elején, ebben az esetben mindegy a dolog. No, és lehet, hogy én is dolgoznék már akkor, amiről most még semmi konkrét, de még nemkonkrét sincs, ebben az esetben is neki kell ugrani az ovinak. Már csak abban reménykedem, hogy a lelkesedés akkor is meglesz, bár, némi kétségeim azért vannak. :) Előttünk egy nyár, mikor közelébe sem megyünk az ovinak, no, meg az a fél év, amíg változhat a hozzáállása amúgy is.

Ami biztos, hogy az óvó nénik augusztusban jönnek családlátogatni, akkor lehet jelet választani, ami nekünk lehet, hogy el is dőlt. Zita ugyanis, úgy tűnik, átveszi a Kinga helyét a Süni csoportban. :) Kinga csoportjába az elballagó gyerekek helyére vesznek fel kicsiket, és abban állapodtunk meg Mariann vezetőnővel (aki olyan nyugodt egy ember, senki meg nem mondaná, hogy éppen egy nagyméretű ovifelújítást intéz nap mint nap, és emellett óvónőként is be-be kell ugrania, és aki állandóan megöleli és megpuszilja Kingát, ha bemegy hozzájuk, Kinga mesélte :-D), hogy Zitának ott lenne jobb helye. Ismerjük az óvó néniket (végre valamit, valakiket kezdünk megismerni és megszeretni, éljen!! :-D), az óvó nénik ismerik Zitát is, Zita ismeri a csoportszobát (bár, azt nem tudom, hogy változik-e). Zita örökölhetné Kinga sál jelét (amit Szendehelyen kapott, és valami szerencse folytán itt is volt, és szabad is, míg Csillánál váltottunk lufiról szívre, hála istennek zökkenő-és könnymentesen :-)), ami szerencsés lenne, mert a meglévő ovis dolgainkon rajta a sál, nem okozna problémát.

Nos, így esett az ovis beiratkozás, így állunk Zitával ovi-ügyileg. Egy biztos, a pici reményem, hogy akár pár kósza hét erejéig, de azért valameddig egy intézménybe járjanak lányaim, nem fog megvalósulni... micsoda tragédia! :-)) /esetleg akkor lehet, ha mindhárom lányom nyolcosztályos gimibe megy Vácra-akkor talán van némi esély, hogy egy ideig egy helyre járjanak, de erről most még semmit nem tudunk/

De ettől tényleg rosszabb ne történjen velünk! Őszig meg "edzünk" Zitussal az ovira, van még mit tanulni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Daisypath Christmas tickers