2010. február 26., péntek
Túlélős nap vidám zárással
Fejemre húznám a takarót...
Csilla-száj
2010. február 25., csütörtök
Az első tavaszias nap
2010. február 22., hétfő
Téli bezártság ellen kacagás
Betegségügyi helyzetjelentés
2010. február 21., vasárnap
HV: Saligáék, nanaimo, vásárlás
Házunk felé
2010. február 19., péntek
Délutáni alvás
Kinga ez utóbbi hónapokban nem nagyon alszik délutánonként, ha itthon van. Tudom, hogy ilyen korban még azt mondják, kell a pihenés, de Kinga igen sok energiával van megáldva, az volt a tapasztalat, hogy ha nem alszik délután, és sokat mozog, szabad levegőn van, van program, akkor lehet könnyen elaltatni. Jó ideje nem jelent ez különös nyűgösséget esténként, fáradt az igaz, de kezelhető. Hároméves kora körül persze ez még nem így volt, de azóta eltelt két év, sokat változott a lány.
Ha az oviban alszik, márpedig én úgy tudom, hogy alszik, és itthon bezártságra vagyunk ítélve, mint ezen a télen is szinte minden délután, mert sötét van, udvarra nem lehet menni, mert derékig ér a hó, mert Zitának aludni kell, mert betegek, akkor bizony elég nehéz őt lefárasztani, és esténként sokáig elnézelődik, motyog az ágyában. Ezzel sem lenne gond, ha mindezt úgy tenné, hogy nem kell bent ülni egy szülőnek a szobában, míg el nem alszik… Talán érthető, ha kis idő után nem erőltettük neki a délutáni alvást, ha jól bírja este, akkor megéri mindenkinek: neki nagy nyűg volt elaludni, nekünk egész esték rámentek az altatására, így viszont hamar elaludt mindig.
Most, hogy betegek, és tudtam, legalább két hét a felépülés, éreztem, hogy meg kell próbálni őt délután elaltatni. Egyrészt, mert gyorsabb a felépülés, ha többet alszik, másrészt nekem is kellett egy kis szusszanás. Megszoktam gyorsan, hogy Zitával, ha kettesben vagyok itthon, akkor az alvása alatt eljön az ÉN időm, és ez nagyon fontos lett. Sokat vártam rá, és most nehéz nélkülözni ezt a kevéske időt délutánonként. És mivel Zita alvását is már ki tudom húzni az övékéhez, elszántam magam, hogy bizony minden nap együtt alszik a csapat!
Mint minden gyerekes történetben, itt is igaz, hogy szülő tervez, gyerek végez. Miért is? Nos, lássuk!
Zita minden nap gond nélkül elaludt, és aludt elég sokakat, kivéve kedden, vele nem volt probléma, általában.
Hétfőn Csilla nem aludt. Csomó ideig ott feküdtem bent vele, de csak forgolódott, akkor még sokat köhögött is, de nem aludt el. Kinga aludt, de Csilla hamar felkaholta. Remek.
Kedden Zita nem aludt. mire a két nagyot elaltattam volna, hallottam, hogy kevés alvás után felsír. Jani aznap az építkezés miatt a körnéyken volt, akkortájt jött pont haza, levitte Zitát a földszintre. A sírásra azonban Kinga is elég hamar felébredt.
Szerdán Kinga nem aludt. Vagy keveset. Akkor Jani nem volt, a szokásos felállásban altattam őket. A nagyok mese után ágyikóban várnak, míg Zitát megszoptatom, és szépen ágyba csempészem. Ez sikerült is. Átmentem hozzájuk, Csilla elaludt, Kinga viszont forgolódott, köhögött, sikerült Zitát felköhögni, pedig külön szobában vannak. Átmentem Zitához, megszoptattam, magam mellé tettem a nagyágyra, de ekkor ő kezdett köhögni, szörtyögni, alig bírt elaludni. Ezalatt hallottam, hogy Kinga leosont a földszintre, muszáj voltam eljönni Zitától, mert Kinga zajongott lent kicsit, és Csilla ajtaja sem volt bezárva. szerencsémre Zita sem ébredt fel a padlószőnyeg recsegésére, és Csilla is aludt még jó darabig.
Csütörtökön mázlim volt, a héten először. Mindhárman viszonylag gyorsan elaludtak, mindenki aludt elég sokat, még Kinga is talán másfél órát. Mondani sem kell, hogy nekem mennyire jól esett, én is kicsit pihentem, majd a halom játékot elpakoltam a nappaliban. Nagy eredmény ez! Nem gyűrűzött tovább a káosz estére, de még így is volt belőle persze. J
Most Zita és Csilla szépen alszanak, Kinga csak forgolódott, takarót igazgatott, motyorékolt, végül lezavart engem is a földszintre. Nem aludt semmit. Én totál kómás vagyok, ő rajzol teljes erővel. Remélem, legalább este könnyen elalszik, mert ismét egyedül altatok, jól jönne akkor ennyi könnyebbség. Ha már most “kibabrált” velem a nőszemély.
Így megy ez kérem szépen nagycsaládos módra! Remélem azért, hogy lassan javulgatnak majd, és visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Főleg az én szellemi épségem megőrzése végett. J





