Reggelente rengeteget dumál a kis hölgy, megállás nélkül. Ilyenkor szinte folyamatosan magyaráz, beszél, nagy szemek kíséretében. Na, ja, friss, üde a leányzó. Kómás anyja meg győzze hallgatni. :)
Ma reggel volt a padlón elhullajtva két pici, csokis gabonapehelygolyó. Ez az előzmény.
Mentünk Csillával pisilni, és ott, a lépcsős ülésszűkítőn elkezdett előadni:
-Valaki odatette az útba a golyót, és majdnem elestem!! (egy centi átmérőjű golyókról van szó, kb. 40 nm-re elosztva...a szerk.)
-Komolyan? Milyen golyót?
-Csokigolyót! Biztos Zita ejtette le, de neki még nem való! (Zita mondjuk még javában aludt, de tényleg nem való neki fulladásveszély miatt-a szerk.) Az én kicsi Zitámnak nem való a golyó, mert meghal!
-Hű, ez neki tényleg veszélyes, igazad van!
-Zita még egy icipici baba, véletlenül lenyeli és megfullad! Inkább adjunk neki kukoricát (értsd pattogatott kukorica, az se sokkal jobb, de azzal már boldogul-a szerk.), azt nem nyeli le! Kicsit kiborítja, de az nem baaaj! Én szeretem Zitát!
Itt a vége. Megjegyezném, hogy csak a töredékét tudtam lejegyezni ennek a párbeszédnek, sokkal többet mondott, csak én meg nevetést visszafojtva próbáltam figyelni, megértő partner lenni eme komoly diszkurzusban. Mert ő közben gesztikulált hevesen, széttárta a karjait, ingatta a kis fejét, nagyra nyíltak a szemei a nagy veszélyforrás lehetősége miatt. Nagyon aranyos volt. :)
1 megjegyzés:
Drága! Elképzeltem magam előtt a kis komoly arcát, mozdulatait!:)
Megjegyzés küldése