Kicsivel több, mint egy éve élünk a Börzsöny közvetlen szomszédságában, ahogyan mások mondták, igazi kis "vadrezervátumban" :), de igazából még egyszer sem voltunk nagyobbat kirándulni, sétálni. Ez kicsit fura nekem is, hiszen sok ember akár több száz kilométert utazik, hogy ilyen helyen pihenhessen, mi meg, akiknek napi szinte jutna a jóból, nem élünk vele. az is igaz, hogy mi itt a mindennapjainkat éljük, ugyanúgy elmennek a délutánok az oviból, iskolából hazajövetellel, itthoni teendőkkel, és az sem mindegy, hogy eddig piciknek számítottak a lányok, nem is volt nagyon egyszerű hosszabb kirándulásokat tenni. Most már mondhatjuk, hogy látjuk a fényt az alagút végén, egyre könnyebb velük bármit is csinálni, akár egy kiadós sétát az erdőben ,csípős hidegben.
mint ahogy ezt tettük szombat délelőtt is. megelégeltem, hogy mostanában keveset volt lehetőségünk jó levegőn lenni (pedig itt aztán tényleg harapni lehet a friss levegőt!), és mivel más program nem volt, elhatároztuk, irány az erdő! nem terveztünk nagy sétát, mert rendesen mínuszok voltak (végül jól tettük), de legalább egy kicsit, hogy lássák a lányok, hogy ez jó és klassz dolog.
Az öltözésnél én már majdnem feladtam. :) Mindenkinek volt valami baja, kivéve Kingát, tényleg azt hittem, hogy maradunk. Zita nagy sírva indult el, cipelni kellett (jó kilátások egy séta elején :-D), nem reménykedtem, hogy lesz ebből valami. De azért csak mentünk, majd lesz valami! alapon.
Először a szinte szomszédban lévő kis tóhoz sétáltunk át. Patak folyik bele, az duzzad fel két kis tóvá, megnéztük, mekkora a jég rajta. Ha tényleg jönnek a nagy hidegek, még a szélén csúszkálhatunk is majd. :) Utána elindultunk be az erdőbe:
Nem messze tőlünk van az erdészetnek néhány háza, ott épült eu-s támogatásból nagy területen játszótér, és innen indul egy tanösvény is. ezen most kicsit túlhaladtunk, felsétáltunk a Kemencére átvezető aszfaltos úthoz (októberben itt futottam futóversenyen). Útközben találtunk egy állkapcsot, találgattuk, vajon milyen állattól származik (nem jöttünk rá, ejnye! :-D):
Csilla útközben (nem gondoltam volna, de zokszó nélkül sétált):
Zita:
Kinga, bohóckodósabb formában:
anya és lányok:
Apa és lányok:
mikor felértünk az aszfaltos úthoz, akasztottunk ki két eleséggömböt a madaraknak (jó apropó visszamenni megnézni, hogy ettek-e belőle), majd nem erőltettük tovább a sétát (nem volt eddig túl nagy séta), visszafordultunk. az erdészetnél lévő padoknál megálltunk, ittunk termoszból meleg teát (illetve végül a lányokét nagyrészt én ittam meg, sietnem is kellett a végén haza...), volt, aki evett pogit (amit előző nap-életemben először, anyukám egy bevált receptje alapján-én sütöttem, és tényleg nagyon jól sikerült), de ekkor már kezdtek fázni, elindultunk haza. Én Csillával kicsit lemaradva mentem, addigra családom többi tagja besétált a játszótér részét képező minigolf pályához körülnézni. Mi is utánuk mentünk, csak, hogy megnézzük, milyen is, de nem tudtuk, mikor és hogyan lesz használható a "köznép" számára is. Ekkor odajött hozzánk egy erdész, aki éppen tüzifát hordott be az egyik épületbe, és mondta, hogy a fogadó épületben a kolléganőtől kérhetünk ütőt és labdát, ki lehet próbálni azokat a pályákat, amik jó állapotban vannak (most nyáron készült el az egész létesítmény, de sok helyen levált a filc a pályákon, nem bírta a hideget, a kivitelezőnek garanciálisan javítani kell majd). A lányok megörültek, mentünk is ütőkért. Zita persze a jó meleg épületből ki sem akart jönni, de végül kötélnek állt. És akkor-kicsit amatőr módon-kipróbáltuk a minigolfot.
Kinga:
Itt látszik a golfpálya nagy része:
Zita is próbálkozik :)
Apával könnyebb:
Néha féltem, nehogy masszív kardozás legyen a golfból :)
És, igen, átment a házikón! :)
A golfpálya mellett látszik a játszi egy kis része, ettől sokkal több mászóka, kötélpálya is van még:
egy ideig golfoztunk, tényleg visszafogott módon, kabátban nehéz is volt mozogni, végül Csilla jelentette be, hogy fázik, így leadtuk az ütőket, és hazafelé vettük az irányt. A lányok jól kipirultak, elismerték, hogy jó volt, értékelték utána a jó meleg szobát. :))
Jól tettünk, hogy kitartottunk és nem adtuk fel az elején! :)





