Kétkeréken!

A mai nap híre, hogy Csilla végre megtanult kétkeréken biciklizni! Olyan régóta várjuk már, mikor szánja el magát, hát, ma megtörtént.

Az előzmény: délután láttuk, ahogy az egyik csoporttársa, aki mostanság tölti be a hatot, egy eggyel nagyobb méretű biciklivel indult haza anyukája és húga társaságában, mint a Kinga bicója (Kingáé még 16-os bicikli, megjegyzem, szerintem kicsi neki, de nem akar nagyobbat, de valószínűleg szükségszerű lesz a váltás). Mi több, a kislány húga, aki két és három éves kor között lehet, anyai segítséggel ugyan, de kétkeréken biciklizett a talán nem is legkisebb 12-es, hanem 14-es biciklin. Én persze, látva ezt, finoman, de azért buzgón dicsérni kezdtem a két kislányt, mire föl Csilla kérte, hogy arra menjünk haza, amerre ők is elindultak...jól megnézte Maját és Zselykét tekerni...úton hazafelé kijelentette, hogy szeretne kétkeréken tanulni...hm. :) Miaszösz. :)

Otthon ettek kicsit, én felfújtam a 14-es biciklink kerekeit (Kingának anno ez volt a legelső biciklije, amikor akkora volt mint most Zita, sőt kisebb!), mert kijelentette, hogy ne a 12-es pótkerekeit szedjük le, hanem a 14-esen akar menni. Jól van, legyen, annál jobb.

Közben megjött Jani, Zita evett, de mondta, hogy akar jönni a "placcra", jól van, megvárjuk. Addig a teraszunkon gyakoroltunk (annyira klassz, hogy ekkora a terasz, hogy rendesen tudnak a lányok biciklizni rajta, ez nagyon fog hiányozni!), fogtam az ülésnél a biciklit, ő tekert. Éreztem, hogy ügyes, valahogy ott volt a levegőben, hogy ma sikerülni fog.

Én amúgy Vácra mehettem volna egy két hónapja felvett hobbi gyakorlására (tánc), de Jani elfelejtette, így nem értem volna oda időben. Sűrűn kérte a bocsánatokat, mondtam, hogy semmi baj, legalább Csillával tanulunk bringázni. Titkon reméltem, hogy ma sikerül és akkor legalább szemtanúja lehetek!

És milyen jó így utólag, hogy a kimenő nem jött össze, mert nagyobb kincset kaptam egy óra táncnál: Csilla nem akarta a "placcon", hogy fogjam, határozottan kérte, hogy egyedül. meglökte magát, mintha futóbiciklizne, majd rátette a lábát a pedálokra és elkezdett tekerni...mintha mindig ezt csinálta volna!! Meg sem ingott, nem dőlt, de kanyarodott, fékezett! Janival futottunk mellette, remegtem, hogy, ha most esik, akkor feladja, de nem!

Volt taps, örömujjongás, ami kell! Az öröm az ő arcán, a büszkeség, hogy megcsinálta, imádom látni!

És utána csak tekert rendületlenül, igaz, szerintem ez a bicikli már neki is kicsi, de nem baj. Ezen biztonságban érzi magát, akkor menjen ezzel.

hazaszaladtam fényképezőgépért, mikor visszaértem, Zita valamiért sírósra fogta a dolgot, haza kellett vele jönni. És akkor jött Kinga is, Csilla meg nem akart Janival maradni.

ahogy hazaértünk, Csilla kérlelt, hogy menjünk vissza, de Zita nem akarta, hogy én menjek, Csilla nem akarta, hogy Janival menjen, így Zitát megnyugtattam, hogy nemsokára visszajövök, és visszamentünk Csillával gyakorolni. így kapott a kis másodszülöttem extra 20 percet, amikor csak rá figyeltem, dicsértem, együtt örültem vele, no, és vele kocogtam, mert kérte, hogy fussak utána (nekem is volt egy kis testmozgás :))

így történt, hogy kivárásos taktika után, önszántából, pillanatok alatt megtanult kétkeréken tekerni a kiscsaj. most arra készül, hogy holnap (ma) meglepi mamát is a tudományával. :) Nagy dolog ez, kérem szépen!

És akkor kéepkben az esemény:

A boldog biciklis pózol:

Kinga biciklije mamánál van, így elkérte a Csilláét, mert nagyon kellett neki is tekerni, de hogyismondjam, neki már tényleg kicsi egy aranycsöppet :)

Zitával haza készülünk, neki még a jól bevált kismotor, de tervek közt szerepel névnapjára egy futóbicikli, hátha ezzel meggyorsítjuk az ő biciklis "tanulmányait":

Igazából azért is akartam Zitának futóbiciklit, hogy hátha Csilla is kipróbálja, jobban ráérez a biciklizésre, és megtanul kétkeréken hajtani. No, emiatt már nem kell futóbringát venni, de Zita miatt még érdemes.

klassz délután volt. Hétfőn azért nem felejtek el egy köszönömöt elrebegni Maja és Zselyke anyukájának is. :)

Csilla ovis tornája

Csütörtökön délelőtt Csilla óvónői nyílt délelőttöt tartottak, egész konkrétan meg lehetett nézni egy torna foglalkozást. Természetesen ki nem hagyhattam a lehetőséget, amíg nem dolgozom, hogyne! (és szorul a szívem, hogy a jövő heti Zita nyílt napon nem lehetek ott, olyan fura és olyan rossz!)

Először meg lehetett nézni, ahogy a csoportszobában átöltöznek. Én már kicsit késve értem, felöltözve torna ruhába ültek a székeken:

majd levonultunk az aulába (milyen klassz, hogy ilyen szépen felújították az ovit, és van ekkora aula, mert amúgy a szomszédos iskola tornatermébe szoktak átjárni-nagyobb, biztonságosabb, több az eszköz, no, és persze nem utolsósorban szokják a gyerekek az iskolát, csak valami közbejött a suli részéről, valami program volt ott, ezért nem tudtak átmenni), és egyes sorban sorakoztak óvó néni előtt:

Feladatra figyelnek:

Pöttyös kendőt kapnak a kis Mókusok:

Első feladat: körben futás:

Sípszóra hasalj!

Majd futáááás!

Sípszóra hanyatt fekvés:

Újabb futás után sípszóra leül törökülésbe, kendő fejre:

Újabb futás után sípszóra leguggol:

Kellő futkosás után szétszóródtak, és jött a torna, kendővel lehajolni:

Jó mélyre hátra azt a kendőt! (na, Csillának nem ment olyan mélyre hátra :-D)

Kendőt fej fölé, és...

...oldalra hajlítás:

nyújtózás, köldök kint :-)

talajtorna kezdete, sarokra ülni:

jól le kellett (volna) hajolni- Csilla nem annyira tudott, de hát, anyukája és apukája se nagyon, soha :-)

terpeszülésben ráhajlás a lábakra, nagyon mosolyogtam, mert Csilla inkább a kendőt tologatta, nagyon nem hajolt :-D

Végül felállni, kendőt jól megrázni, lazítás!

És akkor tereprendezés után a sorfeladatokra várva:

roppantul figyelnek a kis Mókuslányok!

Padon végigsétál, a végén leugrik...

...majd szőnyegen bukfenc, óvónők mindenkinek segítettek, nagyon klassz!

Bukfenc után páros lábon ugrálva kerülgetni a karikákat, Csilla teljesen szabályosan ugrált, nem "galopozott" :)

Következő körben hason végighúzza magát a padon:

leszáll, és ismét bukfenc:

Majd pókjárásban kerülgetni a karikákat. Egy csomó gyerek valamiért rákjárásban akart indulni, hogy miért, nem tudom, nekem az tűnik nehezebbnek, ezek szerint nem vagyunk egyformák, de aranyosak voltak!

Csilla ezt is szabályosan teljesítette:

Következő feladatra várva:

Amihez ismét kendőt kaptak, nadrágba be kellett dugni

így:

Volt két fogó, futottak veszettül, a fogónak meg kellett szerezni a kendőket:

akinek megszerezték, leült :-D

Kétszer csinálták végig, nagyon kitartóan futottak, sportszerűen viselkedtek!

Majd jöhetett a lazítás:

levegő bent tart:

kifújták magukat, majd megmutatták, hogy szokták a feszültséget levezetni. Körbeálltak, egymás kezét megfogták, és háromra akkorát sikított-ordított mindenki, hogy majd berepedtek az üvegek:

Néha nekem is jó lenne így feszültséget levezetni... :-))

itt volt a vége. egy másik óvónő és a dadus felkísérte őket öltözni, a két Mókusóvónéni pedig beszélgetett velünk egy kicsit. megállapítottuk, hogy nagyon fegyelmezett volt a társaság,több mint harminc percet teljesen végigkoncentráltak, de tényleg, mindenki figyelt, kisebb hibák voltak csak, nem volt rendetlenség, nem zavarta őket, hogy a szülők ott vannak, nagyon ügyesek voltak, no, és az óvónők is remek munkát végeztek, elmondásuk szerint azért meg kellett ezért küzdeni. :) Ez a fajta torna már a nagycsoportosokéra hasonlít, de úgy döntöttek, hogy inkább felfelé húzzák a gyerekeket, mert jó képességűek, mint lefelé, és úgy tűnik, simán veszik az akadályokat. A két óvónő pedig ismét bebizonyította, hogy nagyon jól tudnak együtt dolgozni, és nagyon nagy az összhang köztük elvárások terén! :) örülök, hogy láthattam!

Biciklivel-motorral oviba

Ma engedtem a kérlelésnek, és így mentünk reggel oviba:

Normál esetben Zita babakocsiban (a gyorsabb haladás végett, vagy hazafelé gyalogol, amikor már nem sietünk), a két nagyobb gyalogol. De ma nem. Ma járgányt váltottunk.

A nagy táv és nem mindig kifogástalan minőségű pálya ellenére jól haladtunk, mindenki tekert rendületlenül. :) Én meg a táv kétharmadát futottam, mivel Zita eszméletlen gyorsan hajtott elöl, az autók meg néha jöttek. Szakadt rólam a víz, mire beértünk, de én akarok lefogyni, vagy miszösz. :)

Most már csak abban bízom, hogy délutánra nem jön eső, mert nem tudom, hogy mennyire lelkesen tekernek esőben haza (egyelőre hétágra süt a nap, jól áll az ügy) és nem lopják el a járgányokat sem. Elméletileg ez sem szokott előfordulni, sokan járnak kétkerekűvel, de az ördög nem alszik, ezért drukkolok.

Hazafelé azért Zitát kellett cipelni (plusz a motort), nem kicsit fáradtam el, ha szerencsém van, vissza az oviba újult erővel ismét elmegy motorral. Kíváncsi vagyok, hogy pozitív élményként zárjuk-e a történetet, ha igen, megpróbálhatjuk máskor is. :) Én így is, úgy is gyalogolok (futok), nekem mindegy (bár teherhordásra én szeretem magamnál tudni a babakocsit, jól össze tudnak gyűlni a levetett pulcsik, na, azokat ma kézzel hozom haza, vagy hátizsákot veszek fel-málhás szamár effektus?, de akkor hogy futok Zita után?, hátizsákos túlélő futás?, jól hangzik...nna, ezt még kiötlöm :-D), de ha ők jobban élvezik, ha könnyebb megtenni a nem kis távot, akkor vállalom a plusz feladatot. :) Mondom, úgyis fogynom kell... :-)

Az első táboros nap...

...teljesen flottul ment, és Kinga ragyogó arccal, élményekkel telve ért haza! Úgy örültem neki! (az más kérdés, hogy két percig sem tudtam folyamatosan hallgatni az élménybeszámolót, mert a két kisebbnek éppen akkor volt szintén szüksége a figyelmemre, hiába, megérezték, hogy az egész napos hármasban töltött lét után hirtelen Kinga lett a középpontban, és nem viselték jól-pedig Kingának kijárt volna néhány perc osztatlan figyelem)

Kétszer úsztak a nap folyamán, délelőtt és délután egyszer, volt reggeli, ebédelni egy étteremben ettek, Kinga elmondása szerint finom volt a leves és a pörkölt is, délután uzsonna után pedig játszótérre vitték őket. A köztes időben rajzoltak, természetesen Kinga innen is egy szépen színezett kifestő lappal tért haza, nem is ő lenne, ha nem hozott volna valami alkotást! :)

A többi gyerekkel szerintem még nem nagyon barátkozott össze, nem is tudom, milyen idős gyerekekkel van együtt, de azt tudom, hogy a Cápa csoportba osztották be. Vivi keveset játszott vele, Kinga elmesélte, hogy inkább Annával játszott, aki Vivivel kb. egykorú, azaz kb 9 éves, csak amikor Anna más valakivel kezdett játszani a játszin, és Vivi megsértődött, akkor ment vissza Kingához. Nagyon komoly. :-) Ebből is érződik, hogy kis barátnője, Domi hiányzott neki, aki még holnap sem mehet, mert ma ugyan tünetmentes volt hányásügyileg, az orvos javasolta, hogy nézzék meg még egy napig "terhelés" mellett is, mármint, hogy reagál, ha eszik is. Domi nagyon menne, úgyhogy, ha holnap jól van, szerdán csatlakozik. Addig meg remélem, hogy Kinga ellesz valahogy nélküle, vagy máshogy alakulnak a kapcsolatok holnap. Nem tűnt amúgy letörtnek a kiscsaj, volt történés körülötte, nem hiszem, egyedül érezte magát.

Az úszások is tetszettek neki, hiszen most már ügyesebb a vízben. Csak úgy áradt belőle a szó, és csak mesélte és mesélte, hogy milyen feladatok voltak, deszkás és anélküli úszás, karikába ki-bebújás, beugrálás és sok más. Olyan szívesen megnézném, hiszen biztos hatalmas a különbség a mostani úszó Kinga és a június eleji Kinga között, aki elég visszafogottan ült mindig a medence partján, és látszott, hogy nem érzi magát teljesen biztonságban. viszont az egész éves rendszeres úszásoktatásnak köszönhető, hogy nyár eleje óta bátrabb az itthoni medencében, ahol egyszer csak még továbbfejlesztette-észrevétlenül-a tudását, mikor megtanult lemerülni, és rájött, hogy ez milyen jó, és mennyivel nagyobb buli így a medencézés!

Jó ideig gondolkoztam tavasz végén, mikor beírattam ide, hogy nem korai-e neki még egy ilyen táborozás, de végül arra jutottam, hogy ha nem tetszik neki, abbahagyjuk. Nyilván senki nem fogja kényszeríteni, hogy ott legyen, ha nagyon nem tetszik neki. Nem akartam és nem is akarok majd soha nagy terhet rakni rá, hogy olyan helyzetekbe kényszerítsem ,amire nem érett meg, de úgy gondoltam, ha meg sem próbáljuk, nem ismerjük meg a határokat sem. Bíztam abban, hogy ismerős helyre megy, hiszen ide jártunk szeptember óta úszni, bíztam abban, hogy hátha a táborig még jobban megbarátkozik a nagyobb vízzel a kerti medencében (ami végül szerencsére megtörtént). Emellett Kinga a legbátrabb, legbevállalósabb a három lányom közül (bár ez az összehasonlítás nem teljesen "ér", hiszen a korkülönbségek miatt ilyen téren nem lehet összehasonlítani Kingát és Zitát, de még Csilla is kicsi ehhez), ő a nagy pörgős, akinek mindig program kell, aki állandóan pezseg. Tudtam, hogy az idei nyarunk pont nem a pezsgésről és a világjárásról fog szólni, tehát muszáj volt egy hét másféle programot összehozni neki. Gondoltam, hogy az elején nem fog lelkesedni, de ő olyan, hogy nehezebben kezd el mindent, de amikor látja, hogy az jó, akkor minden oké. Csak azt kell elérni nála, hogy elinduljon, megtegye az első lépést, részt vegyen az első alkalmon. komoly és megfontolt is, teljesen elfogadja akár idegenek irányítását is, szépen teszi a feladatát, idegen helyen jobban is eszik, egyszóval (ilyenkor) abszolút problémamentes a hölgy. Ami nekem megnyugtató, ezért mertem remélni, hogy könnyen megszokja majd az új szituációt.

űamikor még csak beszéltünk a táborról, nem akart menni, mondta is, hogy ő inkább itthon maradna. Győzködtem sokat, hogy pedig neki milyen jó programjai lesznek, de mivel ismeretlen volt a dolog, joggal tartott tőle. Sokan vagyunk ezzel így felnőtt fejjel is, sokszor kell nagy levegőt vegyünk, ha valami új dologba vágunk.

Egyelőre örülök, hogy végül tetszett neki, remélem, holnap is örömmel megy, és hogy legalább ennyi élménnyel gazdagabban jön haza. Az első nap mindenesetre bíztató.

Az első tábor

Így indult ma a legnagyobb királylány élete első napközis táborába, úszótáborba, Vácra. :)

Tegnap nem akart még nagyon menni, de az segített, hogy ovis barátnője, Domi és annak nővére, Vivi is együtt mennek vele. Júliusban ment volna eredetileg, de akkor Vivi beteg lett, és akkor úgy döntöttünk, hogy ne maradjon le ő sem, próbáljunk meg új időpontot kérni hármójuknak. Kis esélyt láttam erre, de végül szerencsénk volt.

A nagy szervezkedés ellenére ma mégis ketten indultak el reggel, Kinga és Vivi, mert ezúttal Domi gyengélkedik. Tegnap érte haza a nyaralásból, és valószínűleg a sok lenyelt tengervíztől lebetegedett a pocija. még hazafelé is rosszul volt, csak remélni tudjuk, hogy nem vírus, és akkor holnap csatlakozni tud a lányokhoz. nekik is jó lenne, nekem is, ha tudom, hogy a kis barátnő is ott van, bár Vivivel is jól kijön Kinga.

Megegyezés szerint Jani viszi őket reggelente, Domiék anyukája délután haza.

Jani már telefonált, hogy rendben beértek, bementek egy kis tornaterembe, amit a tábort szervező magánuszodások alakítottak ki, direkt, hogy tudjanak szárazföldön is tornázni a kis táborozók, ott rajzolgatnak addig, amíg az összes gyerek meg nem érkezik.

Aggódni nem aggódok, ügyes lesz Kinga, a vízzel való kapcsolata is fényévekkel jobb, mint nyár elején, tehát szerintem jobban is fogja élvezni a foglalkozásokat. Inkább kíváncsi vagyok, hogy úgy általában hogy tetszik majd neki az egész, hogy jön ki a többi gyerekkel, hogy bírja az egész napos programot (bár más szülő elmondása alapján pont Kinga energiaszintjének felel meg a tábor, estére pont eléggé lesz fáradt :-)) ). Meglátjuk, és majd beszámolok! :)

Börzsönyi hegyi félmaraton és családi futás

Szombaton rendezték meg a Börzsönyi Hegyi Félmaratont, aminek keretében öccsémmel indultunk a 3.1 km-es távon. A rajt és cél Diósjenőn volt, szinte az épülő házunk szomszédságában, így gondoltam, vegyünk részt életünk első olyan eseményén, ami leendő lakóhelyünkhöz köt.

Jó ideje szeretnék már visszatérni a régen megszokott sportos életmódhoz, amit 6 éve, mikor terhes lettem Kingával részint feladtam. A fő sport, amit űztem, a futás nem volt éppen alkalmas pocakosság idején, a gyerekek születése után pedig nem sok időm és erőm maradt az edzésekre. Most tavasszal újra futócipőt húztam, mikor Zita aludt, az utcánkban futkostam egy-egy fél órát, ami jobb volt a semminél, de az igazi sem volt. Mikor a lányok megkezdték a nyári szünetet, teljesen elmaradtak a futások, hiszen valaki mindig van/volt ébren, Jani gyakori kései érkezései miatt pedig az esti futások nem jöttek össze. A hajnaliak még annyira sem, talán majd egyszer, ha alszok is éjszakánként…

Ezekből is kiderül, hogy a nagy visszatérés még most sem sikerült igazán, edzettségi szintem gyakorlatilag a nullával volt egyenlő, mégis úgy gondoltam, hogy 3.1 km-t valahogy csak le bírok kocogni, legyen tehát a diósjenői verseny a nagy debütálás a futóversenyeken ( legalábbis remélem, lesz még folytatás J). Testvéremet, Balázst is sikerült elcsalni, aki már pénteken nálunk töltöte az éjszakát, nehogy lekéssünk bármit is szombaton. Edzés gyanánt múlt vasárnap és csütörtök este kocogtam a faluban kicsit , ami alapján azért reménykedtem, hogy a legrövidebb táv menni fog. És gazdagabb lettem egy tapasztalattal, hogy az ilyen falubeli futásokhoz be kell szerezni egy kutyariasztót, mert egy kutya tuti kiszabadul valahonnan, mint ahogy volt most csütörtökön is, és szerintem nem kis szerencsémnek volt köszönhető, hogy végül nem ugrott nekem az eb… L

Jani vigyázott a 3 lányra a verseny alatt, időközben csatlakozott hozzájuk a főbérlőnk diósjenői barátnője, Kati, így volt segítsége Janinak. Elmentek fagyizni, míg mi futottunk, de előtte még feljöttek megnézni a rajtot. Zita sírdogálását jó ideig hallottam a hátam mögött, mikor elindultunk…

Nagyon klassz volt szombaton az idő, bár előtte éjszaka hatalmas özönvíz zúdult le errefelé, ami miatt aggódtam is, hogy mennyire lesz dagonya az erdőben, de végül emiatt kár volt pánikolni: a mi távunkon nem kellett bemenni az erdőbe, mi végig aszfalton futottunk (csak úriasan). A félmaraton és a 7 km-t teljesítők futottak erdőben, no, ők tényleg saras lábakkal szelték át a célszalagot.

Legtöbben a félmaraton távján indultak, amin meg is lepődtem, azt hittem, a rövidebb távok lesznek a “tömegtávok”. A nagy pesti utcai futóversenyeken legalábbis ezt tapasztaltam, ez a verseny volt a nagy ellentét. A félmaratonon is kb. ha ötvenen indultak, ami miatt tényleg csendesebb, családiasabb volt az egésznek a hangulata. Ettől jóval kevesebben, de még szép számmal indultak a 7 km-en, a 3.1 km-re már csak néhány induló jutott, legtöbbje gyerek… J

Kicsit irigykedve néztem a hosszabb távok indulóit, hogy ők vannak annyira edzettek, hogy le bírják futni ezeket a távokat. Régebben én is a hosszabb távokon indultam, de most reálisan kellett nézni a helyzetet, nem hiszem, hogy kibírtam volna. Ezt már rögtön a rajt után meg is állapítottam, hiszen egyből hegynek felfelé futottunk, és noha nem volt meredek, a fordítóig végig emelkedett. Egyből kibuktak az edzetlenség jelei: fájt a lábam, a tüdőm, pedig tényleg csak kocogtunk. Balázzsal szépen megfontoltan komótosan tettük meg a távot, ő sem akart elhúzni, ő sem érezte most magát olyan fittnek. A gyerekek jó része simán előttünk ért be, de ezen meg sem lepődtem. J Visszafelé aztán csak úgy “száguldottunk”, lejtőn lefelé már könnyű profinak lenni. A házunk melletti erdei úton futottunk ki az erdőből, hogy aztán a kemping mellett átszakítsuk a képzeletbeli célszalagot. nem futottunk nagy időt, nem is szándékoztunk, de lefutottuk, és végre újból beleszagoltam az ilyen futóversenyek hangulatába. El is határoztam, hogy jövőre, ha a félmaratonon még nem is tudok elindulni, legalább a 7 km-t már tudnom kéne teljesíteni. Arról nem is beszélve, hogy kis családom akkor már saját házunk teraszáról fog drukkolni. J

A motiváció és lelkesedés megvan, már “csak” az időt és alkalmat kell megtalálni az edzéseknek. J Ez most mindenesetre jó volt egy élménynek, tapasztalatnak és programnak, abból is a sportos fajtának.

Kinga a medencében

Kinga szinte kirobbanthatlan a medencéből. Délután is csak nagy erőfeszítés és durcák árán tudom kicsit bent tartani, hogy ne a legerősebb napsütéskor legyen kint.

És, ami klassz, hogy két napja nem csak ledugja a fejét, hanem rendesen siklik, merül is a vízben, íme:

Azóta ő a mi kis hableányunk :)

Ovis úszás-képsorozat

Továbbra is járunk úszni az ovival kedd reggelente. Ma is én voltam az egyik kísérő, ma végre nem felejtettem el papucsot és gépet vinni, így végre meg tudtam örökíteni az úszás néhány pillanatát. Sajnos, nem mindegyik kép jó, ha ráközelítettem a jobban a gyerekekre, akkor homályosabbak lettek a felvételek, de hát, ez van, öregszik a masina is. No, meg eleinte párás is lett a lencse, aklimatizálódni kellett neki az új páratartalomhoz. Fotóriporteri pályafutásomnak egy kisfiú vízbecsobbanása vetett véget, aki mellettem ugrott vízbe, így mindkét nadrágom szára combközépig elázott. Lehetett volna eszem, és vihettem volna váltónadrágot, de szokás szerint rohantunk, erre már nem koncentráltam. Mindegy, némi hajszárítózás után nem tocsogtam a vízben, hideg sem volt, így remélhetőleg megúsztam a kalandot megfázás nélkül. De még ha meg is fáztam volna: a gyerekért mindent! :-))) vagy majdnem mindent. :)

Mellúszás gyakorlása közben, nem mindig nyújtja eléggé előre a kezét, de ügyeskedik:

Csúszdáról csobbanás, majd úszás át a másik oldalra:

Sorbanállás:

evez, evez nagyon:

"Kukacos" úszás:

Várják az oktatói utasítást, ki indulhat következőnek:

Deszkával, lábtempózva úszik, dicséretet kapott a szép lábtempóért:

Még az elején, kis lábtempós bemelegítés és vízalámerülés közben/után, no, itt még szokta a gép az uszodát :)