
2012. április 13., péntek
Kétkeréken!

2012. február 24., péntek
Csilla ovis tornája
2011. május 17., kedd
Biciklivel-motorral oviba
2010. augusztus 16., hétfő
Az első táboros nap...
Az első tábor
2010. augusztus 15., vasárnap
Börzsönyi hegyi félmaraton és családi futás
Szombaton rendezték meg a Börzsönyi Hegyi Félmaratont, aminek keretében öccsémmel indultunk a 3.1 km-es távon. A rajt és cél Diósjenőn volt, szinte az épülő házunk szomszédságában, így gondoltam, vegyünk részt életünk első olyan eseményén, ami leendő lakóhelyünkhöz köt.
Jó ideje szeretnék már visszatérni a régen megszokott sportos életmódhoz, amit 6 éve, mikor terhes lettem Kingával részint feladtam. A fő sport, amit űztem, a futás nem volt éppen alkalmas pocakosság idején, a gyerekek születése után pedig nem sok időm és erőm maradt az edzésekre. Most tavasszal újra futócipőt húztam, mikor Zita aludt, az utcánkban futkostam egy-egy fél órát, ami jobb volt a semminél, de az igazi sem volt. Mikor a lányok megkezdték a nyári szünetet, teljesen elmaradtak a futások, hiszen valaki mindig van/volt ébren, Jani gyakori kései érkezései miatt pedig az esti futások nem jöttek össze. A hajnaliak még annyira sem, talán majd egyszer, ha alszok is éjszakánként…
Ezekből is kiderül, hogy a nagy visszatérés még most sem sikerült igazán, edzettségi szintem gyakorlatilag a nullával volt egyenlő, mégis úgy gondoltam, hogy 3.1 km-t valahogy csak le bírok kocogni, legyen tehát a diósjenői verseny a nagy debütálás a futóversenyeken ( legalábbis remélem, lesz még folytatás J). Testvéremet, Balázst is sikerült elcsalni, aki már pénteken nálunk töltöte az éjszakát, nehogy lekéssünk bármit is szombaton. Edzés gyanánt múlt vasárnap és csütörtök este kocogtam a faluban kicsit , ami alapján azért reménykedtem, hogy a legrövidebb táv menni fog. És gazdagabb lettem egy tapasztalattal, hogy az ilyen falubeli futásokhoz be kell szerezni egy kutyariasztót, mert egy kutya tuti kiszabadul valahonnan, mint ahogy volt most csütörtökön is, és szerintem nem kis szerencsémnek volt köszönhető, hogy végül nem ugrott nekem az eb… L
Jani vigyázott a 3 lányra a verseny alatt, időközben csatlakozott hozzájuk a főbérlőnk diósjenői barátnője, Kati, így volt segítsége Janinak. Elmentek fagyizni, míg mi futottunk, de előtte még feljöttek megnézni a rajtot. Zita sírdogálását jó ideig hallottam a hátam mögött, mikor elindultunk…
Nagyon klassz volt szombaton az idő, bár előtte éjszaka hatalmas özönvíz zúdult le errefelé, ami miatt aggódtam is, hogy mennyire lesz dagonya az erdőben, de végül emiatt kár volt pánikolni: a mi távunkon nem kellett bemenni az erdőbe, mi végig aszfalton futottunk (csak úriasan). A félmaraton és a 7 km-t teljesítők futottak erdőben, no, ők tényleg saras lábakkal szelték át a célszalagot.
Legtöbben a félmaraton távján indultak, amin meg is lepődtem, azt hittem, a rövidebb távok lesznek a “tömegtávok”. A nagy pesti utcai futóversenyeken legalábbis ezt tapasztaltam, ez a verseny volt a nagy ellentét. A félmaratonon is kb. ha ötvenen indultak, ami miatt tényleg csendesebb, családiasabb volt az egésznek a hangulata. Ettől jóval kevesebben, de még szép számmal indultak a 7 km-en, a 3.1 km-re már csak néhány induló jutott, legtöbbje gyerek… J
Kicsit irigykedve néztem a hosszabb távok indulóit, hogy ők vannak annyira edzettek, hogy le bírják futni ezeket a távokat. Régebben én is a hosszabb távokon indultam, de most reálisan kellett nézni a helyzetet, nem hiszem, hogy kibírtam volna. Ezt már rögtön a rajt után meg is állapítottam, hiszen egyből hegynek felfelé futottunk, és noha nem volt meredek, a fordítóig végig emelkedett. Egyből kibuktak az edzetlenség jelei: fájt a lábam, a tüdőm, pedig tényleg csak kocogtunk. Balázzsal szépen megfontoltan komótosan tettük meg a távot, ő sem akart elhúzni, ő sem érezte most magát olyan fittnek. A gyerekek jó része simán előttünk ért be, de ezen meg sem lepődtem. J Visszafelé aztán csak úgy “száguldottunk”, lejtőn lefelé már könnyű profinak lenni. A házunk melletti erdei úton futottunk ki az erdőből, hogy aztán a kemping mellett átszakítsuk a képzeletbeli célszalagot. nem futottunk nagy időt, nem is szándékoztunk, de lefutottuk, és végre újból beleszagoltam az ilyen futóversenyek hangulatába. El is határoztam, hogy jövőre, ha a félmaratonon még nem is tudok elindulni, legalább a 7 km-t már tudnom kéne teljesíteni. Arról nem is beszélve, hogy kis családom akkor már saját házunk teraszáról fog drukkolni. J
A motiváció és lelkesedés megvan, már “csak” az időt és alkalmat kell megtalálni az edzéseknek. J Ez most mindenesetre jó volt egy élménynek, tapasztalatnak és programnak, abból is a sportos fajtának.





