Ez a nap is eljött: tegnap beirattuk Kingát a helyi általános iskolába. :)
Sokáig bizonytalankodtam, hogy egyáltalán ide járjunk-e, de végül a körülmények döntöttek: amíg nincs külön bejáratú autóm, nem sok esélyem van máshová járatni a lányokat.
De, hogy egyáltalán miért is akartam volna máshová iratni Kingát? Nos, ez ügyben több indok is felmerült.
Iskolaválasztás terén, ha lehet így fogalmazni, "háklisabb" vagyok, mint ovi terén. Míg az ovi esetében csak rövid ideig gondolkoztam azon, hogy máshová járjunk, mint a helyi ovi, addig iskola terén ez komolyabb fejtörést okozott. Ez főleg Szendehely és Diósjenő esetében volt így, talán még anno Pesten morfondíroztam az első oviválasztásnál, hogy talán ne a körzetest válasszuk, de mivel nem akartam sokat utazgatni ott sem sokat egy picivel és egy kicsivel, és a körzetesről is jókat mondtak, maradtunk annál. Utólag az is szerencse volt, hogy felvették Kingát, abban az évben a gyeden lévő kismamák csemetéi is bekerültek. A következő tanév már neccesebb volt, de egyrészt az már minket nem érintett, mert oda jártunk, másrészt el is költöztünk pont akkor (hogy örült valaki a megüresedő helyünknek! :D)
A szendehelyi költözésnél egy ideig morfondíroztunk, hogy átjárunk a jenői oviba, hogy ne kelljen később ovit váltani, de ez még macerásabb lett volna, mint a pesti utazgatás: egy kicsivel, egy picivel és egy újszülöttel...Hát, nem vállaltam, és végül jól is éreztük magunkat abban az oviban. Annyira, hogy mikor végre ide költöztünk új házunkba, játszottam a gondolattal, hogy járjunk vissza a régi oviba, hiszen úgyis van egy kisbusz, ami hordja a gyerekeket a két falu között, más is kibírja, mi miért ne. végül ezzel a verzióval is egy nagy bajom volt: macerás az utazás, kisbusz ide vagy oda, nem kényelmes más településre járatni a csemetét. Újfent bíztam benne, hogy az óvónők itt is felkészültek annyira, hogy az ovis igényeket kielégítsék, és eddig úgy tűnik, minden rendben. No, de az iskola... az más. Ott voltak elképzeléseim, hogy mit szeretnék, amiket egy iskolának "tudnia kellene".
Amit én az iskolától elvárnék elsősorban, hogy jó tanító nénihez kerüljön Kinga. Én úgy látom, hogy Kinga szívesen megy iskolába, érdeklődő, szeretne tanulni, legyen egy olyan tanító nénije, aki ezt a kedvet nem veszi el. Hogy szívesen járjon iskolába...ez lenne talán a legfontosabb.
Szerettem volna még, hogy tudjon Kinga járni külön foglalkozásokra, sportolni, ha kedve van hozzá, és jó lenne, ha egy részét iskolán belül meg tudnánk oldani. Főleg a kezdeti időkben, amikor nem biztos, hogy sok irányba tudom hordani őket, autó nélkül nem megy. Ha valamilyen speciális igénye van-zenetanulás, tánc pl.-azért be kell járni Vácra. Így merült fel, hogy esetleg válasszunk váci iskolát, már ha beveszik egyáltalán, ami nem biztos, mert ott is van sok körzetes, elsőbbséget élvező gyerek is, nem lehet ezzel számolni.
Egy-két váci iskola honalpját nézegettem meg, egyikben sem jártunk, mert szép lassan ez is világos lett, hogy nem akarom kitenni Kingát annak a tortúrának, hogy hajnalok hajnalán indulunk Vácra, csak azért, hogy kicsit különlegesebb iskolába járjon, közben meg esetleg ugyanúgy megtanul olvasni és írni, mint bárhol máshol. Ha még ott dolgoznék...talán. De én továbbra is a pesti cégemnél vagyok állományban, a jövőm sorsa bizonytalan. Végül abban maradtam magammal, hogy az első egy-két évben az a legfontosabb, hogy az alap tantárgyakat stabilan megtanulja, ezalatt az egy-két év alatt úgyis alakul, mi érdekli igazán, akkor is elkezdhetünk sportolni, táncolni, zenélni, satöbbi. Én is másodikosként kezdtem zeneiskolába járni, még az sem volt késő (amit egy év után mondjuk abbahagytam, de 16 évesen önszántamból kezdtem triatlonozni, előtte pedig rendszeres úszóedzésekre jártunk az öcsémmel).
így kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy maradunk a helyi iskolában, aminek viszont a híre nem volt túl jó. Eleinte. Kiderült azonban, néhány beszélgetés után helyiekkel, akiknek volt!van némi rálátása ezekre a dolgokra, hogy az alsó tagozattal nincs semmi gond. Az óvoda vezetőnője mondta, hogy jó eredményeket érnek el a gyerekek minden téren, szépen megtanulnak olvasni-írni, ő is azt mondta, hogy az első négy év jó, esetleg felső tagozatnál lehet elgondolkozni, hogy máshová járjon a gyerek, amennyiben a továbbtanulási célok ezt megkövetelik és a gyerek képességei is megvannak hozzá. azt tudjuk, hogy manapság a továbbtanulás témája egyre hamarabb kerül előtérbe, ma már ott tartunk, nem mindegy, hogy valaki hol járja az általános utolsó éveit. Itt, a jenői iskolában sem hiszem, hogy a tanárok hozzáértésével lenne probléma, inkább magatartási problémák nehezítik az órák megtartását, történtek már komolyabb incidensek is, néhány osztálytermet be is kameráztak... Nos, ez számomra nem volt túl bíztató, mondanom sem kell. Viszont ez volt az a rossz oldala az iskolának, amiről végül meggyőztek, hogy alsó tagozatban még nincs jelen, a gyerekek kicsik, általában lelkesebbek, tehát lehet tanulni, ha valaki akar. Márpedig, remélem, hogy Kinga szeretne.
Azóta kiderült az is, hogy jó tanító nénit kapunk, legalábbis más így vélekedett, én pedig csak erre támaszkodhatom, személyesen nem ismerem. Van rajzszakkör a suliban, ami Kingának pl. most lehet, hogy tetszene is, hiszen rettentő ügyesen rajzol. Nézegettük Kingával a diákok kiállított rajzait a folyosón, miközben vártuk, hogy bekerüljünk a titkárnőhöz, és szinte mindegyiknél megállapítottam, hogy Kinga simán rajzol ilyeneket, és ezek harmadikos gyerekek rajzai voltak. Az óvónők is rengeteget dicsérik eme tudományát, lehet, hogy nem lenne rossz fejleszteni. Persze, ha van kedve hozzá, csak bíztatni, bátorítani fogjuk, erőltetni soha.
Tanulnak idegen nyelvet is, már elsőtől, amihez én nem ragaszkodok annyira, én is csak harmadiktól kezdve tanultam angolul, de mint nyelvtanár tudom, hogy nem árt neki illetve az anyanyelv elsajátításának, ha ismerkedik idegen nyelvekkel is, főleg, ha az játékos módon történik, márpedig úgy történik (a helyes kiejtés elsajátásánál kifejezetten előny, ha fiatal a "versenyző", amíg rugalmasak a hangszálai). Ha jól tudom, egy-egy órájuk van németből és angolból, hogy kiderüljön, melyik megy neki jobban, melyiket tanulja szívesebben, és később olyan irányba indítják. Erre kíváncsi leszek, hogyan alakul, de idegen nyelvek terén legalább van tapasztalatom. Én amúgy inkább angol-párti lennék, akármennyire is szeretem a németet (és végeztem el a német szakot is), mégis úgy érzem, később jobban hasznát venné az angolnak első idegen nyelvként, de rábízom a végső döntést. Segíteni mindkettőben tudok... No, nem felvágásképp mondom. :-D
Amúgy az idegen nyelvről jut eszembe, hogy Vác mellett a szendehelyi iskola is felmerült, mint lehetséges célpont. Erről az iskoláról sok jót mondtak, és, hát, több felsős diósjenői gyerek is átjár oda, a fent említett biztonsági okok miatt. Sokan alapból azt hitték, hogy mi is ezt tesszük majd, egy ideig én is. Kiderült azonban, hogy Szendehelyen, lévén sváb falu, a németet tanulják elsőtől a gyerekek, és ugyan a legtöbbje nagyon szereti, én úgy gondoltam, hogy a német első nyelvnek nem a legjobb. Már ha van lehetőség mást is választani. És nekünk volt a helyi iskola révén. Van ugyan valamikortól angol szakkör ott is, de az plusz óra tanításon kívül, az nem tetszett annyira. No, és itt is jött az ingázás problémája, szívesebben tudom a gyerekeket falun belül, hogy bármikor-gyalog is-értük tudjak menni, ha szükséges. Már pedig egyelőre gyalogosan oldjuk meg ezeket a dolgokat.
Még egy nagy előnye van a helyi iskolának: így sokkal könnyebben szert tehet barátokra, akikhez akár biciklivel, gyalogosan is átmehet, ha akar, és nem kell autózni, buszozni, hogy találkozzon legjobb barátnőjével. Ismerni fogja a kortársakat, még ha később váltunk is iskolát, ez a kapocs nem fog elveszni. Nem úgy, mint a szendehelyi kapcsolatok, amiket már most látom, hogy nehezebb ápolni, a két település közti távolség nem nagy, mégis hetek óta nem tudok megszervezni Kingának egy közös játékot a régi barátnőjével...Régen csak átsétáltak egymáshoz...No, ez az amit szeretném, ha itt is megtehetne majd.
Így állunk hát az iskola-témával. Örülök, hogy végre eldőlt a dolog, nem kell tovább agyalni, innentől csak várakozunk, figyelünk, sodródunk az eseményekkel. Egyelőre érdeklődve, kíváncsian várjuk az egészet. Félig-meddig nemsokára tényleg fogunk is az iskolába járni, ugyanis április végén az ovisok cakumpakli átköltöznek az iskolába: az ovi nyert ugyanis egy szép összeget pályázaton, és komoly átalakítási munkálatok kezdődnek, amely várhatóan szeptemberig tart majd. Szeptember vége felé költöznek vissza, ami Zita ovikezdéséhez pont ideális lenne, mivel vele október elején tervezzük elkezdeni az ovit (ha addig nem kapok olyan munkát, ami miatt hamarabb el kellene kezdeni az ovit). Így éppen a szépen felújított oviban kezdhetne legkisebb lányom. De erről majd máskor, úgyis jön Zita beíratása is az oviba, ami április 6-án lesz esedékes, akkor talán az új ovis életünkről is meg lehetne emlékezni egy bejegyzésben (már végre, lassan 3 hónap itt élés után...). Kinga részéről úgysem tudok már sokáig ovis dolgokról beszámolni, hiszen tegnap óta hivatalosan is várja őt a suli. :-)