Lóharapás

Zitát szombat délután megharapta egy ló.

Hála istennek, utólag megtudtuk, nem nagyon, így nincs súlyos sérülés, de határozottan megharapta.

Egy ismerős paciját mentünk el megnézni. Nem lehetett a pacit kihozni a karámból, valamiért nem akart kijönni, így a lányok csak megsimogatták az oldalát. Már ott álltak a többiek mellette, amikor Zita bemászott hozzá. direkt oldalt mászattuk be (lehet, hogy ez volt a hiba?), de hátul nem szerencsés, elöl meg éppen evett, a fejénél sem. egy pillanat alatt történt, a ló hátracsapott a fejével, és nagy erővel ráharapott Zita oldalára a veséjénél.

Zita előreesett, felordított, és zokogva csak annyit mondogatott, hogy bepisilt. Én majdnem szörnyethaltam az ijedtségtől, sikítani tudtam volna, ott álltam másfél méterre, és nem tudtam megakadályozni. Kiemeltük Zitát a ló mellől, ordított, érthető okokból, és nekem is folyt a könnyem, a kezem reszketett, alig tudtam a kicsi lányról levenni a bugyiját. Utána vettem csak erőt magamon, hogy megnézzem a sebet. Kicsit megkönnyebbülve állapítottam meg, hogy inkább zúzódásra hasonlít, mint igazi véres harapásra, de hirtelen sok minden kezdett cikázni a fejemben. Hogy tetanuszt fog kapni, mije sérült még meg és sorolhatnám. Neki a bepisilés okozott nagy traumát, de megnyugtattam, hogy az ég világon semmi gond nincs ebből (utólag belegondolva az ijedtség is okozhatta, vagy az, hogy a veséjét találta el). Visszamentünk a faluközpontba, ahol éppen Diósjenő-nap volt, volt kint egy mentőautó. Odavittem Zitát megmutatni. Lefertőtlenítették a sebet és javasolták, hogy mindenképpen menjünk be Vácra a sürgősségire, de ha lehet, azonnal induljak, mert ki tudja...de én még hoztam egy tiszta bugyit Zitának meg felvettük Janit, mert nem tudtam, meddig fog tartani a dolog. Felajánlotta, hogy ő elviszi Zitát, maradjak a nagyokkal ,de valahogy most ott akartam lenni. szerencsékre nem voltak sokan, Zita is aludt kicsit az úton, teljesen kimerülten szundikált egy kicsit, így valamivel jobbkedvűen ébredt. A váróban már járkált a lábán, sőt, bemutatta, hogy ugrálni is tud. Az orvosnál bátran viselkedett. Ők is csak lefertőtlenítették, azt a szakvéleményt kaptuk, hogy nincs vész, nem kell tetanusz, nem voltak élesek a ló fogai, nem harapott bele igazából. Figyelni kell Zitust, hogy nincsenek-e fájdalmai, a vizeletét, nem változik-e meg, ha igen, egy ultrahangra vissza kell menni. De egyelőre semmi jele nincs semminek, reménykeltő a dolog. Alszik is azon az oldalán, nem panaszkodik, nem fájlalja.

azt hiszem, elmondhatjuk, hogy szerencsésen megúsztuk a kalandot.

A képen Zita másfél hete Debrecenben az Öholdas pagony játszi mellett lovagol. Nem jó kép, de most mégis felhasználom, mert ide illik:

 A paci, amin lovagolt, ő teljesen nyugodt volt, nem úgy, aki megharapta:

A lovakat ezután még jobban tiszteljük, bár nem tudjuk, pontosan mi okozta a tettét a lónak, valószínűleg nem is fogjuk megtudni.

A tiszteletemet majd akkor fejezem ki, ha ráveszem magam, hogy megint ló közelébe menjek... :))

Negyedik nap munkával

ha már elkezdtem írni a krónikát munkába való visszaállásomról, úgy illik, hogy folytassam...

Na, szóval, ma is már 4-kor pattantam az ágyból, frissen és üdén (khm, csak úúúúgy dobott ki az ágy! :-D), háromnegyed ötkor nekiindultam a nagy setétségnek, jó hideg volt az autóban, nem igazán akar rendesen fűteni, így Vácon már átfagyva szálltam ki. A vonatra várva jót dideregtem, amely tevékenységet tovább folytattam a vonaton. :) Teljes lelkesedéssel. az jó, hogy ilyen hajnali órán annyi még a parkolóhely az állomás körül, csak győzzek választani. :)

Vonat után villamos, ma már bóbiskoltam is, kész szerencse, hogy a végállomásig mentem, és a Combino-n istenesen hangos a végállomást jelző szignál...Fél hétkor már bent voltam, legalább volt időm megreggelizni. :)

délelőtt hol tudtak velem foglalkozni, hol nem, olvasgattam a kinyomtatott papírokat, nem mondanám, hogy el voltam havazva, de ezt ki kell élvezni, mert utána eljön az az idő, hogy az ember vécére is alig tud kimenni. A call centeres munka tisztára robot munka, úgyhogy ennyi lazulást illik elnézni. :) miközben olvasgattam, végighallgattam, ahogy a kollégák kapkodják a telefont, helyzet volt, a Brussels Airlines-nál valami rendszer izmosan lehalt, és hajajj, mennyi volt a munka ezzel...míg ezt hallgattam, elgondolkoztam, hogy tényleg ezt akarom-e csinálni...mivelhogy sosem igazán szerettem ezt a munkát...

nagy nehezen eljött a déli egy óra, akkor végeztem, Janival találkoztam a recepción, eljött értem, együtt ebédeltünk, aztán elautóztunk Vácra a másik kocsiért. Én hazamentem, Jani Kingáért, majd ők visszamentek a fogorvoshoz, de erről majd másik bejegyzésben. Mivel elhúzódott a dolog, én robogtam az oviba a Kicsikért, akkor döbbentem rá, hogy ilyen sem volt mg: csütörtök délután volt már, mikor először az oviban jártam a héten... :) Rámcsimpaszkodott a két kis manólány, majd feldőltem...Jani mesélte, hogy reggel hiányoltak, nem igazán ment mindig a készülődés, Janinak kihívás Kinga haja, szóval, nem volt egyszerű. Hiányolt ő is a reggeli készülődésben. Már negyedik reggel egyedül csinálja, azt hiszem, neki is fárasztó. Nekem meg hiányzik. Persze mehetek későbbre is dolgozni, de akkor meg altatásnál nem vagyok, az sem szerencsés.

Ovi után hazamentünk, kicsit hagytam Zitát bújni, majd újra beautóztam Vácra, ezúttal hastáncra. Múlt héten bukkant fel ez a hobbi, akkor sajnáltam, hogy talán nem is fogok tudni járni, pedig nagyon megtetszett. No, most sikerült elmenni, csak megint rosszul jött ki, hogy épphogy találkoztam a lányokkal, máris lépek. Zita is sírt keservesen, én meg nehezen tudom ezeket helyrerakni, megfordult a fejemben, hogy otthon maradok, de Jani küldött, hogy nem lesz baj. hát, igen, végül is sok-sok éve semmi ilyet nem csináltam, rendjén van ez, hogy hetente egyszer egy órát valamit csinálok, de ilyen munkarend mellett...hm.

Fürdés közben értem haza, utána még néztünk együtt mesét, aztán mentek is aludni.

Én is ezt teszem, még ruhát készítek ki, de holnap ismét négykor kell kellni, így muszáj korábban lefeküdni, mint régebben tettem. Remélem, nem fogok elaludni. :)

Harmadik nap a munkában

Ma , amikor hajnalban Vác felé autóztam, már még annyira sem voltam lelkes, mint tegnap. :))

Ma négykor keltem, háromnegyed ötkor indultam, a vonaton hála istennek nem volt tömeg, de nagyon álmosító volt az egész szitu. Fél hétre be is értem,7-re kellett volna eredetileg. Annyi pozitívum volt a dologban, hogy elkerültem a csúcsforgalmat. :)

A délelőtt kicsit álmosítóan telt, így, hogy én csak figyelek, hamarabb bekómázok, és munka sem sok volt. Dél előtt kicsivel aztán voltak megoldandó feladatok, nekem is vissza kellett embereket hívni, akkor kicsit felélénkültem. Kimentem ebédet venni, összefutottam Janival, akinek szintén az irodaépületben volt dolga, találkozott valakivel. Visszamentem, még kicsit dolgoztam, aláírtam a szerződésemet, majd én is ebédeltem Szilvivel, aki kilenc éve, engem, mint újonc kolléganőt, betanított. Ő is most jött vissza gyesről, nagy öröm volt találkozni.

Jani várt a recepción, együtt mentünk Vácig, ott felszedtük a másik autót, aztán a sulinál találkoztunk legközelebb. Együtt elhoztuk Kingust, Jani meg visszament a Kicsikért az oviba.

Nagyon kómás a fejem, de azért neki kell állni itthon kicsit házimunkát is végezni.

szívfájdalmam, hogy ma délelőtt lemaradtam Zita nyílt napjáról. Hála istennek Jani el tudott menni, fényképek vannak, majd megnézem, ha lesz időm, akkor ide is feltöltöm. Állítólag nagyon cuki volt, nekem meg nem kicsit rossz, hogy nagy hirtelen eltávolodtam ezektől a dolgoktól, hogy nem tudok ezekben aktívan részt venni. nem igazán fog ez a dolgozósdi hosszútávon működni, hogy mennyire hosszúra nyújtjuk, csak rajtam múlik. Tervek már vannak, majd időben elárulom.

De most megyek mosni, aztán meg jön a család többi tagja is, kezdődik az esti móka. :)

második nap munkában

Ma reggel, amikor Vác felé autóztam, már nem voltam olyan roppant lelkes. :)

Ötkor keltem, háromnegyed hatkor indultam, rövid vonat jött fél hétkor, nagy tömeg volt a vonaton, tényleg örültem, hogy normális állóhelyem volt, de majdnem 20 perccel később ért be a vonat a nyugatiba, így már nem volt vidám az álldogálás. Esett a hó, hát, nem voltam elragadtatva, ráadásul a villamoson is a csúcsidőszakban utaztam. Tudom, más is megteszi, de akkor közel két óra utazás után már tényleg nem élveztem annyira.

Ma munka is kevés volt a csoportomnak, alig volt megoldandó eset, persze az utóbbi két-három hétben úsztak a munkában, most, hogy mutatni kellett volna dolgokat, most alig volt valami. A kolléganő mellett üldögéltem, mivel saját gépem még nincs, de hogy ne zavarjam őket állandóan, így sétáltam az emeleten vagy próbáltam valamit csinálni, elég béna volt az egész.

2-ig voltam bent, elvillamosoztam a nyugatiig, ott most kivételesen várt Jani egy nagy pohár kávéval :-), a vonatutat így megúsztam. elvitt a váci állomásra, hogy összeszedjem a másik autót, de ő ment előre a lányokért, így is késett kicsit.

holnap 7-re megyek, nem is húzom nagyon a beszámolót, mert korán kell kelni, délután én megyek a lányokért. Nagyon bízom benne, hogy nem marad ki vonat, semmi fennakadás nem lesz, ez a stresszes része az egésznek, ettől félek, hogy Pesten ragadok, és nincs senki, aki menne a lányokért. Illetve valahogy biztos megoldom, de nem szeretném megélni ezt a helyzetet.

Munka: megkaptam az ajánlatot

Ma délelőtt befutott a munkahelyemről az ajánlat, hova vennének vissza. Sok gyakorlati részletet nem tudtam meg, de ha sikerül, pénteken be tudok menni, és megpróbálok valamelyik vezetővel egyeztetni. Elvileg már pénteken kellett volna kezdenem, de arra a napra egy kötelező program miatt egyből szabit kértem (indításnak biztos tuti), így csak hétfő az első nap. nekem azért még így is gyors, hogy tudtam, hogy február végén telik le a szabadságom...

annyit kell tudni a munkámról, hogy telefonos helpdesken dolgoztam, mielőtt szülni mentem, angol és német felhasználók számítógépes problémáit kellett telefonon és emailben felvenni, megoldani vagy továbbküldeni. Úgy tudom, most is ilyen munkakörbe vesznek vissza, megvan, hogy melyik csoportba, melyik ügyfelet kell támogatni. leírás szerint három nyelven kell majd támogassak, angol, német, holland (holland miatt izgulandusz, mert nagyjából 9 éve beszéltem utoljára többet ezen a nyelven, de fő az önbizalom és az optimizmus! :-D) és hat órában kellene dolgozzak. Ez lesz az érdekes, hogy ez a hat óra hogyan oszlik majd el, mert a kezdés és végzés minden nap más lehet. Tehát lehet, hogy egyik nap hétkor már a telefonokat kapkodom és egykor végzek (nekem ez lenne a legideálisabb, mert akkor a délután nagyjából ugyanolyan a lányokkal, mint eddig), de lehet olyan is, hogy déli egytől este 7-ig dolgozom (és akkor este 9-re érek haza, ami azt jelenti, hogy kicsiZita mélyvízbe kerül és kénytelen lesz apával aludni). Újabb feladat, hogy Janival hogyan oldjuk meg, ki viszi-hozza a lányokat, az ő munkája valamivel rugalmasabb, de van olyan, hogy neki is korán kell menni vagy később jön. Lehet logisztikázni, hogy ezek ne egybe essenek. És akkor remélhetőleg anyósom is be tud kicsit segíteni, de neki is másik faluból kell átjönni, ha netán menni kell a lányokért, és akkor nekik pl. gyalogolni kell hazáig (amit csináltunk sokáig, de a több mint két kilométer fáradt lurkókkal, nehéz táskával, cuccokkal még babakocsival sem volt leányálom, most babakocsi sem lesz, viszont Zita sem túl nagy, hogy kitartó legyen). egy csomó kérdés gyűlik a kis kobakomban, egyrészt izgatott vagyok, mert valami új jön, de félek, mert nagyon drasztikusan fog megváltozni az életünk. azt sem tudom, hogy fogom bírni ezt a nagy hajtást, bennem van a drukk, hogy állok át a napjait itthon töltő anyukából dolgozó nővé és háziasszonnyá (és továbbra is türelmes anyává). Persze ezen sokan átesnek, de én még csak most először. :) Vannak pillanatok, mikor elönt a kétely, hogy ez nem fog működni, de tudom, hogy meg kell próbálni, addig nem mondhatok semmit.

szokatlan a gondolat, hogy ha jön a szünet a suliban, oviban, akkor már nem lesz evidens, hogy ki vigyáz a gyerekekre, ha mégis nekem (ami a legjobb lenne), akkor elengednek-e szabira. Jani húsvét előttre már lefoglalt szállást Egerbe, hogy milyen klassz lesz, megyünk. aha, azt elfelejtettük, hogy én akkor már dolgozni fogok, tehát anya nem elérhető, valószínűleg. Fura. Lehet, hogy Egerbe végül csak Jani megy, vagy később kihasználjuk még azt, ami kifizetett. Meg mi lesz nyáron? Lehet szervezni, ki milyen táborba megy, mama mikor ér rá, én mikor tudok szabira jönni éssatöbbi. Hát, biztos belerázódunk... :)

Másrészről örülök, mert olyan szakaszában járok az életemnek, amikor le kell magam foglalni valamivel, jobb, ha nem elmélkedem mindenfélén itthon a magam csendességében. Jó lesz, hogy emberek között lehetek, eleinte biztos élvezni fogom, hogy "normálisan" fel lehet öltözni (na, és jó ok egy kis vásárlásra, hogy "jaj, nincs egy göncöm a munkahelyre" :-D), amibe persze úgyis beleunok, és várni fogom a hétvégét, amikor elég egy póló és szabadidőnadrág. :) Örülök, hogy újra megmozgatom az agyamat, hogy beszélhetek a nyelveken, amiken olyan régen nem, hogy nem egész nap a Börzsöny fáit nézem, de ha hazajövök a nyüzsgő Pest után, akkor jól fog esni kiülni a teraszra a kis családdal, és élvezni a csendet, madárcsicsergést. Ha az előnyöket nézem, akkor ott van, hogy utazás alatt majd olvashatok, tanulhatok, no, nem lesz olyan hú, de sok idő, de mindenképpen több a korábbi mennyiségnél. :) Úgyis egyetemre készülök újra, de erről majd másik posztban (ha sikeresen feladtam a jelentkezési lapomat). Ha a logisztikát tényleg sikerül megoldani, akkor akár élvezhetem is, az anyagi oldala meg mindenképpen megéri.

egyelőre csak találgatok, hogy mi hogyan lesz, remélem, hogy holnap sikerül tényleg elérni valakit a vezetőim közül, és hátha összejön egyy pénteki találkozó. akkor majd okosabb leszek. :)

További fontos pillanatok

Amelyek az előző bejegyzésből kimaradtak, és hatalmas mérföldkövek életünkben.

Zita harmadik éjszakáját tölti a saját szobájában. Eddig velem aludt a szülői háló nagy matracán, úgy, ahogy az albérletben előtte is megszokta, immáron bő másfél éve, Jani pedig az ő szobájában, mikor átköltöztünk. Néha-néha mondogattuk neki, hogy az az ő szobája, ha vendég jött, büszkén mutatta a saját szobáját, de nem mutatott magától hajlandóságot átköltözni. Végülis nagy zűrt nem kevert ezzel, Jani abszolút kényelmesen aludt :-), én kevésbbé, de amíg bírtam, nem akartam erőltetni Zitusnak a nagy lépést. Többször mondoggatuk neki, hogy egyszer itt fog aludni, de csak úgy, nem kérdezgettem, erőltettem, hogy mikor szeretni, csak lassan próbáltuk a tudatába beépíteni ennek a lehetőségét, eljövetelét.

Tegnapelőtt, csütörtökön áthúztam a Jani ágyneműjét a Zita szobájában. Este azonban látom, hogy nyitja a nappali kanapéját és ott fekszik le, mondván, hogy valamiért szerinte büdös a Zita ágya. (???) BEmentem, végigszagoltam, semmit nem éreztem, max. az öblítő illatát (új öblítő, nem annyira szeretem én sem, de ezt nem mindig lehet pontosan belőni), mindenesetre semmi büdöset nem tapasztaltam. Az az éjszaka ettől függetlenül a nappaliban telt el Jani számára.

Másnap kérdeztem Zitát, hogy mi lenne, ha cserélnénk apával, mert neki büdös a Zita ágya... :-)

Beleegyezett, és este, számomra meglepő módon, vidáman feküdt le ott, mintha mindig is ott aludt volna. Úgy éreztem, ez biztos csak a kezdők szerencséje, de tegnap este félig sírós hangon kérdezte, hogy aludhat-e megint a sárga szobában. Persze, mondtam, sőt, tuliképi nem is tervezem már őt onnan kitenni. :))

Ott aludt megint.

Amit nem változtattam, hogy ugyanúgy mellébújtam elalváskor, ha felébredt, úgy szintén. Viszont most bent van egy kinyitható kanapé is ideiglenesen az ő szobájában, ami a tetőtéri vendégszobák elkészültekor felkerül majd oda, most viszont én tudok ott aludni. Ha éjjel felébred, és mellébújok gyakran ott ragadok, mert nem bírom ki ébren, hogy elaludjon, és én átmásszak a kanapéra, de ez a legkevesebb. A jelenlegi felállás egy hangyányit sem kényelmetlenebb a korábbinál, úgyhogy nincs gáz.

Következő lépés az lesz, hogy lefekvéskor mellébújok, de mielőtt elaludna, felülök mellette valamilyen okkal, és hagyom, hogy úgy aludjon el, majd szépen lassan elérünk oda, hogy a kanapén ülve várom meg, míg elalszik. Ezután pedig már talán lesz annyira nagy, hogy egy jóéjt puszi után ott hagyom. kicsit kell csak türelmesnek lenni, és minden nagyon fain lesz.

Én rettenetesen örülök már annak is, hogy szobát váltottunk, innentől apró lépésekben csak elérjük, amit szeretnénk. :) Jani már bekerült a szülői hálóba (a beköltözésünkkor aludt ott egy éjszakát, azóta sem), már csak nekem kell "beszállingózni" hozzá, és rendet teremtünk nagyjából alvás fronton. :) Cak úgy ellep most a nagy optimizmus! :-))

A másik hatalmas pillanat, ami eljött, ismét engem érint. Több hónap kínlódás után a héten valamelyik nap kattant valami a fejemben, és hirtelen úgy éreztem, hogy megértem a fogyókúrára.

Jól tudom, hogy egy fogyókúra kimenetele nagyrészt fejben dől el, de én nem voltam rá készen. Másfél éve él bennem az elhatározás, hogy azt a nem olyan sok (kb-5-7kg) súlyfelesleget le kellene adni. De nem ment, és ez borzasztóan zavart. Hiába mondták nekem, hogy jól nézek ki, három gyerek után?, ugyan már!, szólt a vigasztalás, meg hogy rengeteg anyuka örülne, ha "csak" ennyi felesleg lenne rajta, de nem vigasztalt. Engem zavart, nem vettem magamnak új ruhákat, mondván, majd belefogyok a régiekbe, de sosem fogytam bele, a nagyobb méretű ruhatáram pedig nem olyan széles választékú, így bajban voltam, ha pl. alkalomra kellett öltözni. Ez az egész sokszor nagyon negatívan befolyásolta az alaphangulatomat.

Másfél éve nagyjából súlytartásra vagyok képes, ami annyit jelent, hogy figyeltem, hogy kerüljem az extrém étkezéseket, de szinte mindig sikerült szépen bevacsorázni a lányokkal, ami ha egy-két szelet kenyeret is jelentett, nekem már lelkiismeretfurdalást okozott. Csakhogy időm nem volt külön diétás vacsikat produkálni magamnak, az, hogy én meg este ne egyek, és éhgyomorra csináljam végig az estét, lehetetlennek tűnt.

Most viszont nem tudom, mi történt. Már a múltheti házassági évfordulóra rendelt tál fogyasztásakor is éreztem, hogy igazából ellenék nélküle, nincs szükségem olyan sok ételre. Mikor Szilvi barátnőmmel és a családdal elmentünk pizzázni, akkor is éreztem, hogy ha ki nem is hagyom, de simán ellennék egy-két szelet pizzával. Ezzel szemben akkor még megettem kb. négyet, de másnap, mikor a lányok megmaradt pizzaszeleteket ették, én tudatosan nem vettem magamnak, hanem megvártam a maradékokat, és abból ettem egy keveset. Inkább megettem helyette a maradék őszibarackkrémlevest. És nem volt hiányérzetem.

Innentől teljesen visszafogottan étkezek, és ami a legfurcsább, hogy nem esik nehezemre lemondani olyan dolgokról, amiket azelőtt megettem. Pl. két hét után végre megcsináltam egy adag körözöttet, amit úúúgy szeretek. Elhatároztam viszont, hogy csak reggelire eszek kenyérrel, addig nem. Kinga több szelet kenyeret megevett belőle, előttem, Zitának végig én tartottam a körözöttes kenyeret, és semmi csábítást nem éreztem, hogy megegyem a maradékát, mondván, á, ez a kevés nem árthat meg! Jani az imént evett két szeletet az említett feltétes kenyérből, de nem érdekelt. Nyugodtan várom a holnap reggelt, amikor szabad! Hihetetlen, ez én vagyok?? :)

Csak azt nem értem, hogy ez a "kattanás" miért nem jött el mondjuk áprilisban??? Az augusztus eleji nyaralásunkra simán bombanő lehettem volna ennyi idő alatt. :-D De még akár nyár elejére is. :) No, nem baj, fő, hogy eljött.

Most inkább arra kell figyeljek, hogy azért egyek is rendesen, nehogy átessek a ló másik oldalára, mert az meg már nem jó. Tehát holnap reggel igenis megeszem én is a jól megérdemelt körözöttes kenyeremet, és estére visszafogom az étkezést. Nem tűnik nagy dolognak, nekem mégis hónapokba került, hogy eljussak ide.

Hónapokig arra vártam, hogy végre megint rendszeresen tudjak sportolni, mert én a fogyókúrát elképzelhetetlennek tartom mozgás nélkül. Úgy éreztem, szimplán diétával sosem leszek képes lefogyni. Aztán valahogy sosem jutott annyi idő sporta, mint szerettem volna. Jani keveset van itthon, futni vagy máshová nem tudtam eljárni, itthon meg csak rövid ideig tudtam tornázni, míg a nagyok oviba jártak, azt sem mindig. Mióta véget ért az ovi nem is tornáztam itthon. igazság szerint nekem a mozgás fogyókúra nélkül is hiányzik, egy jó kis futás például nekem hatalmas feszültségoldással párosul, tehát mindenképpen jó és hasznos lenne, csak nem tudom Jani időbeosztásával összeegyeztetni. nem adom azonban fel, mert alapvetően sportember vagyok, ezt az időszakot átmenetinek tekintem. :)

Ami még fontos: a fogyókúra szünetel családi és baráti összejövetelekkor (de legalábis engedékenyebb leszek magammal szemben), szigorúan vallom, hogy az életet élvezni is kell, ha összejön a család egy szülinap erejéig, akkor nem az ínycsiklandó finomságok mellett kell kiállnom diétás nézeteim mellett. Ha máskor betartom, az az egy alkalom nem lesz végzetes. Most is jön a nagy Kinga-névnapi buli, hát, biztos, hogy együtt eszek majd a családommal.

Jelenleg 60.2 kg-ot mutat a mérleg, ha első körben 55-ig el tudnék jutni, már nagyon szuper lenne. Ezt persze nem a nyaralásra óhajtom elérni (bár, biztos van olyan extrém diéta, amivel sikerülhetne, de tartósságában kételkedem, és én tartósságra hajtok), de ha addig is még egy kicsi lemegy, csak hab a tortán. nem mintha a nyaralás alatt bárki ügyet is vetne arra, hogy nézek ki, ez már csak rólam szól, én akarom magam jól érezni! :) nem másért csinálom, szigorúan magam miatt.

Úgyhogy lehet drukkolni: mind Zitának alvásügyben (ha ebben előrelépnénk, sokat javítana a kedélyállapotom, és talán ritkábban kerülnék olyan mélypontra, amiről írtam, bár nem az ő alvása a legfőbb oka a lelki hullámvölgynek, amiben benne vagyok), no és persze nekem, hogy kitartsak végre fogyókúrás tervem végrehajtásában. :)

Nagyon mélypont

Nos, azt hiszem, úgy érzem, eljött a mélypont, ahonnan alig érzek erőt kikecmeregni.

A vidám, medencés, mosolygós képek azt a látszatot keltik, hogy errefelé minden vidám és idilli, de nem. Hónapok (sok-sok hónap) óta lent vagyok a mélyben, és nem lesz könnyebb sosem. Úgy érzem. Csak sosem merek róla írni, nem olyan népszerű dolog a negatívumokról írni. Viszont képmutató sem tudok lenni.

Már írni sem nagyok tudok az egészről, lezsibbadtam, lebénultam, fásult vagyok, elfogyott a türelmem, a kreativitásom humorom, feltöltődni szinte nincs is lehetőség, még az éjszakák is az övék. ÉS csak hallgatom a gyerekek veszekedését, visítását, nyávogását, árulkodásait, próbálom lekötni őket, próbálom az állandó összezártságból származó alapkonfliktusokat megoldani, mellette küzdök, hogy az alapfeladataimat is ellássam, de nehezen megy. Tudom, hogy ez alapvetően normális jelenség, én mégis tudom, hogy belefáradtam. Megoldás lenne az egészre, de számunkra nem elérhető.

Imádom mindhárom manócskát, de mostanában annyira sok kudarc ért (tulajdonképpen mindennap végére állandósult a kudarcélmény), hogy abszolút megkérdőjeleztem anyai képességeimet, és már-már oda lyukadok ki, hogy nekem nem is kellett volna gyereket vállalni, vagy max. egyet. Pedig el sem tudom képzelni az életemet nélkülük, tudom, hogy ez teljesen baromság.

Egyedül vagyok, fáradt vagyok, lerogynék a földre és abbahagynám az egészet...Úgy két hétre, mondjuk.

Megyek, végzem monoton feladataimat, és majd megpróbálok valahogy erőt is gyűjteni a folytatáshoz. Valahogy, valahogy...

Bocsánat, hogy negatív voltam. Biztos, lesz ez még jobb is. Az biztos, hogy ebben a szent pillanatban jót tett, hogy legalább leírtam.

Beszámoló, folytatás

Megint csak el vagyok maradva a beszámolóval, de egyszerűen nem tudom írni se nappal, se éjszaka. Nappal a sok teendő miatt, éjszaka meg sok ébredés miatt. Így megint csak egy összefoglalóra futja az időből, erőből.

Szerdán délután bementünk a közeli kisvárosba fagyizni. Élvezték a lányok, a mások által ajánlott fagyizóban tényleg finom a fagyi, igaz, én külön nem vettem magamnak, jutott maradék... Megállapítottam, hogy Kinga már kifogástalanul, elég gyorsan nyalja a gombócot, Csilla lassabban, még szorul némi segítsége, hogy ne cseppenjen le, Zita pedig még abszolút kezdő, de ehhez képest ténylge ügyes volt, némi segítséggel és odafigyeléssel ő is jó sokat elfogyasztott.

A szerda este viszonylag zökkenőmentesen sikerült, mivel sikerült a lányok fürdésével párhuzamosan megzuhanyoznom, így az nem maradt késő estére. Éjszaka viszont egyik ébredt a másik után, jól kikóvályogtam magamat. :)

Tegnap Kinga kirándulni volt a nagycsoportosokkal egy közeli kúthoz, és a melletünk húzódó turistaúton jöttek ki az erdőből. Sikerült őket kiszúrni, a teraszról, így lelkesen integettünk egymásnak. Nagy örömmel mesélte, hogy miket látott. Nagyot mosolyogtam, mert talált egy tollat a hátizsákjában, no, meg papírszepi alapból volt nála, így a papírzsepire lerajzolta még ott, hirtelen, hogy mi tetszett neki. Nagyon aranyos volt. Délután itthon pedig átmásolta őket papírra. Most annyira lelkes, hogy vasárnap édesapjával is szeretne oda elkirándulni. :) Végül is, akkor már elméletileg itthon lesz.

Tegnap koradélután borzasztó nagy vihar volt nálunk. Itteni életünk során ilyet még nem tapasztaltam, annyira esett az eső, hogy a soha be nem ázó teraszunk most "félútig" is elázott. Hatalmasakat dörgött, vagy inkább csattant, ami nem volt éppen kellemes. Pont egy ilyennél mentem ki a teraszra, hogy beljebb húzzam a bicikliket, amikor a közelben dörgött egyet...hát, utána még hosszú percekig rendesen fájt a fülem. Emellett persze Zita is ekkor aludt, de legnagyobb meglepetésemre a csattanásokra fel sem ébredt, hanem inkább egy méhecskére, amelyből egy példány ismét betévedt a hálónkba (ez a legújabb, az utóbbi napokban egy nap többet is kitessékelek a szobából. Valószínűleg a födémgerenda résein keresztül tudnak valahogy bejönni, ami elég bosszantó, pl. Zita hétfőn is emiatt ébredt fel délután, de már volt, hogy hajnalban is engedtem ki egyet az ablakon.).

Délután megint csak roppant örültem, hogy autóval mehetek a lányokért oviba, mert én tényleg nagyon támogatom az egészséges, mozgásos életmódot, de a tegnapi sárban és szemerkélő esőben nem sok kedvem lett volna gyalogolni.

A késődélutánt itthon töltöttük, majd fürdés előtt még kiautóztunk a horgásztóhoz, ahol kicsit kiszálltunk, gyönyörködtünk (vagy inkább én) a Börzsönyben, a lányok meg kavicsokból hidat építettek a pocsolyákba. Mikor 10 perc játék után mindenkinek sikerült jó vizessé és sarassá válni, elindultunk haza.

Az est további részét inkább elfelejteném. Sírással ért véget mindenki részéről, azt hiszem, elfáradtam. Én is lehettem volna türelmesebb, de kimerültek a tartalékaim, és a lányok is lehettek volna együttműködőbbek. Most egyik sem jött össze, ez pedig jóval nem végződhet.

kimerítő ez a hét, és legalább a tudat adna erőt, hogy Jani kicsit is jól érzi kint magát, de egyelőre annyit tudok, hogy hétfő, kedd, szerda esett náluk az eső, ami elég nagy pech egy ilyen helyen. a tegnapi napot még nem kérdeztem, ő meg nem vezet blogot... :-)) Ellenben találkozott a volt pesti szomszédjainkkal, akik 3 éve költöztek Mallorca-ra, no, ezért irigyelltem Janit, mert velük én is nagyon szívesen találkoztam volna. Hát, majd egyszer talán nekünk is összejön. Csak ne lenne ilyen drágán megközelíthető hely az a sziget...

Tegnapi jó hír viszont, és ezt nem Janinak dedikálom, mert ő tud róla, hanem egyszerűen csak örülök neki, és fontos a család életében: anyósom 16 nappal túllépte a 40 ledolgozott évet, így még a nyáron nyugdíjba vonulhat. Már szabin is van, mert abból is van még neki. meglehetősen hirtelen derült ez ki, de azt hiszem, ez nem baj. Mi nagyon örülünk, mert szerintünk már az a fajta munka, amit csinált, nagyon kimerítette őt. Remélem, ő is örül. :) Kinga repdes a boldogságtól, mert anyósom megígérte neki, hogy ha nyugdíjas lesz, vesznek oda hozzá egy kiskutyát... :-D Meg tyúkokat, hogy lehessen gyűjteni a tojásokat. ki minek örül... :)

Összefoglalva eddig elvoltunk, de titokban örülök, hogy már csak egyet kell aludni, hogy kiegészüljünk. Igaz, holnap is csak késő este, de azért az már más. Zita is mondogatta most az autóban, hogy "Apa már biztosz pakója a dógait!" No, azt még lehet, hogy éppen nem, de lassan eljön az is. :)

Beszámoló Janinak 2-3. nap

Élünk, élünk, jelentem... :)

Sokkal zökkenőmentesebben telik a hét, mint gondoltam, ami nem azt jelenti, hogy nem várjuk haza Janit, de hála istennek, komoly gond nem adódott. AMi meg igen, az amúgy is előfordult volna, hiszen Jani "normál esetben" sincs itthon napközben, sőt, általában fektetés környékén vagy jóval utána ér haza, így magában a napi rutinok végzésében nem feltűnő a változás, inkább más téren. Mint pl. az utóbbi napokban locsolgatni kell az épülő kerítésünk betonalapját. Nos, én múlt héten is próbáltam rá időt keríteni, míg Zita aludt délután, de örültem, hogy este Jani locsolta már, amikor hazajött. az nekem nagyon macerás volna a sok esti teendő mellett, még az udvarra rohanni betont locsolni. De ez csak egy dolog, emellett van sok apró más, amiben érzem Jani hiányát, de erőt ad, hogy sokáig nem kell őt nélkülöznünk.

Hétfőn azzal indítottam a hetet, hogy elaludtam. 7-kor ébredtem, és ugyan 9 előtt bent voltunk az oviban, nem voltam túl boldog, főleg, hogy autóval is vagyunk, jobbra számítottam. Ellenben, ha korábban kelek, lehet, hogy észre sem veszem azt a szép, nagy mezei nyulat, ami éppen az egyik szomszédos telken legelészett békésen, amikor kihúztam a sötétítőt. :) Így most már láttunk itt rókát, sok őzet, mókust, nyulat is. Sőt, nem, mert tegnap a házunk előtt az egyik villanyoszlopon egy nagy ragadozómadár ült, Kinga vette észre, sajnos nem tudom meghatározni, hogy mi volt, de ez a madár gyakran köröz errefelé a levegőben. No, akkor a madárka is hozzájön a vadlistához. :)

Napközben próbáltam itthon tenni-venni, amennyire Zita hagyta. HOl egy kis takarítás sikerült, hol főzni kellett, a délután azért mindig gyorsan eljött, amikor indulni kellett a lányokért. Hétfőn átautóztunk Jani unokatestvérét felköszönteni névnapja alkalmából. Nagyon élveztem az autó adta szabadságot, hogy el tudtunk menni azokhoz, akiket szeretünk, és nem csak a nagy családi összejövetelek alkalmából találkozunk.

Tegnap délután végül sehol nem voltunk, de az eső is elkezdett esni, így kedvünk sem volt kimenni. Gyurmáztak a lányok, előre-és hátrabukfencet gyakoroltak a szülői matracon. :) Megvan a szokásos veszekedés, sivítás, visítás is, pillanatok alatt képesek összekapni, van hogy egymás után többször. Érzésem szerint az esetlegesen oviban felgyűlő feszültséget is itthon vezetik le, elsősorban talán Csilla. Estére ez kimerít, az idegszálaim pattanásig feszülnek, ilyenkor jól lenne a segítség. Rengeteg szituáció van, amikor tehetetlen vagyok az események sodrásában.

Egy konkrét példa: készítem az esti fürdővizet. Előtte kicsit még ki kell takarítani az alját, mert szánom-bánom, de nem vettem észre, hogy előző napról egy kevés homok ott maradt az alján (én a frissen elkészült zuhanyfülkét használom már-végre, végre! :-D) ezért nem került sor a homok eltakarítására. Nem nagy baj, egy-két perc plusz maximum. Míg ezt én csináltam, hallottam, hogy a lányok a hálóban nagyban dögönyözik egymást, birkóznak, de vidáman, nevetgélés közepette. Ettől függetlenül feszülten hallgattam, mert tudtam, hogy sírással fog végződni. Tettem egy kísérletet, hogy esetleg lassuljanak, játszanak mást, míg elkészülök, de a nagy vidámságban nem akarták meghallani. Jól van, visszamentem tenni a dolgomat. Egy-két perc múlva aztán hallom is, hogy nagy a sírás: valaki megnyomott valakit, valaki ezért visszaütött valakinek, a harmadik meg már mérgében csak azért, hogy igazságot szolgáltasson, odaütött megint csak valakinek. A szituáció szövevényes, mindenki mond mindent, nem lehet kideríteni, hogy mi történt pontosan, de én sejtem, hogy mindenki követett el hibát. Legalább annyit, hogy nem tudnak még teljesen figyelni egymásra, Zita pl. egyáltalán nem óvatos, ő tud a legjobban bevadulni és ő tudja a legkevésbbé kifejezni szavakban, ha valami nem tetszik neki vagy bántja. ezért tettlegességgel ad hangot érzéseinek, ami a tesóknak persze nem tetszik.

Mindegy is, a lényeg, hogy mindenki sír, fáj valamije, én meg mérges vagyok. Nem rájuk, mert nekik még tanulni kell egymással bánni az ilyen helyzetekben, hanem inkább magamra: hogy nem tudok egyszerre két helyen lenni, hogy nem voltam elég kreatív, hogy lekössem őket arra a három percre. Aztán persze zubogok magamban, hogy tényleg muszáj őket minden pillanatra lekötni? Végül oda lyukadok ki, hogy nem. Nekik is megmondtam, mikor mindenki lehiggadt, hogy ezeket a bírkózásokat inkább kerüljük, mert látják, hogy valahogy mindig rosszul sül el, ilyenkor próbáljanak valami más játékot keresni, ezzel is segítve engem, hogy hamarabb kész legyek egy-két feladattal és nekik sem lesz bajuk. Mert ez mindenkinek jobb lenne, időt is spórolnánk. Inkább több mesét olvasok nekik a nyert időben, kisimultabb idegekkel, mint így, tépázott idegekkel a szokásos fejenként egyet. Szóval, gyakorolnunk kell még sok mindent, ami nem baj, csak nekem van egyre kevesebb türelmem, kreativitásom, humorérzékem, hogy az egymás után fellépő hasonló helyzeteket szépen oldjam meg. Ha úgy érzem, hogy nem sikerült szépen elsimítani a dolgot, türelmesebb is lehettem volna, akkor kudarcélményként raktározódik bennem (egyre több minden újabban), ez halmozódik, gyűlik bennem, és nem tudom hova tenni. Nem olyan jó érzés ez...

A mai nap eddig szokásos ütemben telt, bár ma is elaludtam, de beértünk tízórai előtt. Ovi után Zitával vásároltunk kicsit, aminek a végén nagyot mosolyogtam: ha van szabad, kicsi gyerekkocsit tolunk, Zita nagy örömére. Vásárlás végén leteszi a kocsit a helyére, már végre nem sír, hog ott kell hagyni, majd integet neki és jó hangosan mondja: "Szia kocsi, majd találkozunk méééég!" Majd örül, hogy a hazafelé kis szakaszon Kinga ülésébe ülhet, egyenesen boldog tőle. :)

Most pedig pattanok is fel, a teendőkkel elszaladt az idő, indulni a kell a két nagyobb nokedliért az oviba. Ha most nem lenne autóm, jól elkésnék, gyalog már rég úton kellene lennem. :-P Talán már említettem, hogy mennyire hálás vagyok, hogy itt a járgány és kényelmesebben vagyunk. :-D (csak párszor. ígérem , többet nem mondom, mert uncsi lesz :-D)

Beszámoló Janinak 1.

Az a helyzet mifelénk, hogy kedvenc férjem és lányaim kedvenc apukája (Jani-no, nem mintha olyan sokból kellene választani :-D) a mai napon Mallorcára "disszidált". Egy kemény hétre... No, nem nyaralni, hanem tanfolyamon vesz részt. Nyaralni csak minden délután 5-től fog, mikor a tanfolyás véget ér neki. :) Ez alkalomból jutott eszembe a kósza gondolat, hogy talán pár sorral meg kellene őt örvendeztetni, hogy a nagy messziségből is képben legyen, mi történik kicsi családjával. :) Ez az apropó a blogírásnak is roppant kedvezne, mert mostanában nem sok bejegyzés született. No, nem mert semmi érdemesre méltó nem történt, egyszerűen nem jutottam gép elé hosszabb időre. Sok szép esemény marad már rögzítés nélkül... :(

Most azonban megpróbálok néhány sornyira időt keríteni, nehogy feledésbe merüljünk a napsütötte Mallorcán... :) No, ez csak vicc volt, szerintem ennek pont az ellenkezője történik, hiszen este kaptam Janitól egy sms-t, hogy látott egy boltot tele Disney holmikkal... Ebből következtetek, hogy "néha" azért csak eszébe jutunk. :) De legalábbis a lányok... :-D

Nem biztos, hogy vadregényes, kalandos történetek kerülnek majd lejegyzésre, de feltételezem, hogy a családfőnk értékelni fogja. :)

Szóval, az első nap.

Eltelt. :)

Kedves ismerősünk hős módjára, egy átvirrasztott éjszaka után korareggel hazajutatta nekünk az autónkat a repülőtérről, hogy ne maradjak jármű nélkül a hétre, én nekem viszont a vezetési rutinom sem túl jó, hogy ezt a tettet bevállaltam volna (na, ez tuti hőstett lett volna a részemről) és nem is lett volna kényelmes Zitával együtt hajnali négykor útra kelni...Pont ezért örök hálánk a segítőnknek, azzal, hogy van autóm, könnyebben átvészelem a hetet.

Még viccelődtem is a héten, hogy mehetne már Jani, mert akkor megkapnám az autót, nem kellene az egész napomat oviba gyaloglással tölteni. :) Most tuti nem kell sétálgatni, ami nálunk hatalmas dolog, hiszen, és erről nem is nagyon írtam mostanában, rettentő sok időm elmegy az oviba jövés-menéssel. Ha reggel nekem kell a lányokat vinni, van, hogy 10-re érek haza Zitával, és fél három körül lehet lassan visszaindulni. A köztes idő nagy részét Zita terelgetésével töltöm, tehát minden egyéb teendő elmarad. Ez kezd az utóbbi időben frusztrálni, kezdtem teljesen szétcsúszni. Amit régebben be tudtam iktatni a napjainkba, azt most nehezen. Hosszú távon ez nehezen viselhető, csak sokat egyelőre nem tudunk tenni ellene (hamarosan nyári szünetre vonulunk oviügyileg, akkor nem kell jönni-menni, viszont a három lány együttes itthonléte tuti garantálja, hogy semmi egyébbel ne foglalkozzak :-D). Nagyon remélem, hogy a héten kicsit hatékonyabb leszek, hiszen jóval hamarabb hazaérek délelőtt, és nem kell olyan korán indulni délután. Ez azonban nem tartozik szorosan az első nap történéseihez, viszont hangsúlyozza, hogy mennyire fontos tett volt az autó visszaszállítása. :)

Zitával hazavittük a kedves ismerőst, hogy végre pihenhessen (a másik két lány mamánál üdült egy éjszaka erejéig). Mikor hazaérve vettem ki Zitát a kocsiból rosszul mozdulhattam, mert a bal lapockám alatt éles fájdalom nyillat a hátamba, hogy levegőt alig kaptam. Utána egy ideig csak feküdtem és merengetem, hogy akkor most mi lesz, de végül nagy nehezen meg tudtam mozdulni, pár óra múlva pedig már nem is görcsölt be minden karnyújtásra a hátam. Most például érzem néha, de már egész jól van. Örültem, hogy Janit nem kellett reggel 8-kor Münchenből hazahívnom. :) Szerintem ő is örül, így utólag. Feltéve, hogy a steak jól sikerült, amit egy palma-i kávézóban fogyasztottak. :):)

Zitával karöltve főztünk ebédet, amihez ilyen előzmények után nem sok kedvem volt, már ott tartottam, hogy lemegyünk az egyik pizzériába (kis falu létére minimum három helyen lehet jelenleg pizzázni...) enni egy levest (ami teljesen finom és abszolút nem drága), mégiscsak gyereknap volt vagy mi...meg kicsit anyanap is lett volna, khm. :) De meglett az ebéd, finom lett, a kimenős evést más "rendkívüli helyzetre" tartalékoljuk (bár, ez is most csak azért merült fel lehetőségként, mert autóval könnyen kivitelezhető, gyalog manapság nem indulnék be egy levesért a faluközpontba. :-P Akkor már inkább megfőzöm. :) Szeretek gyalogolni, de a gyalogláshoz fűzött jelenlegi viszonyomat feljebb már érintettem :) )

Ebéd után, amikor már majdnem vittem volna Zitát aludni, telefonált anyósom, hogy Csilla sírdogál, azt mondja, hogy nem érzi jól magát, és mintha valami pír lenne az arcán, ami biztos az új himlő jele, amiről a napokban hallott a rádióban...

Én reméltem azért, hogy Csilla valami más miatt nyűgös, ami szerencsémre be is igazolódott, az oka nem derült ki, de mikor én megérkeztem, sokkal vidámabb lett. :-) Mivel Zita alvásidejében keltünk útra, Zita 10 percet aludt csak az autóban, estére totál elfáradt, sokat sírt, nyűgös volt, ami próbára tette a türelmemet rendesen (ekkor jó lett volna mindenképpen az a plusz két apai kéz segítség gyanánt), de végül csak elszenderült mindhárom leányzó. Előtte, koraeste még sikerült Kinga óhajának megfelelően a csokis tejszínhabot megcsinálni, ami már be volt készítve a hűtőbe, csak nem tudtam végül befejezni, mivel eljöttünk koradélután. Így azért csak lett valami kis gyereknapi édesség is, örültek neki, én meg örültem, hogy ez abszolút nem volt bonyolult kérés. És, főleg, hogy sikerült rá időt keríteni...

Most pedig nyugovóra térek, hogy újult erővel kezdhessem a második apanélküli napot. :) Remélem, arról is lesz erőm beszámolni, még ha sok izgalmas nem is igen történik majd (lehet, hogy a 4-5. napon kezdenek majd elmaradozni a bejegyzések...). Bár, én remélem, hogy délutánra valamicske programot sikerül szervezni, ha már autónk van a héten. :) Ki kell használni a remek lehetőséget.

Amúgy meg dúl az ovis szünet

Mintegy "mellékesen" (mármint az olajtűz mellett) a lányok meg itthon vannak egész héten, amit már említettem, hogy most zajlik az ovi átköltöztetése, így ők kaptak (jó)néhány szabadnapot. Ez már önmagában is ad feladatot bőven, de nekem emellett még pluszban "kell" szórakoztatni magamat mindenféle "gyújtogatással". :)

Nem mondanám, hogy simán, nyugalomban és békében telnek napjaink, sokkal szebbre és jobbra terveztem, mint ami eddig megvalósult. Azt terveztem, hogy minimálisra csökkentem az elvégzendő feladataimat (ez a három lány itthonléte miatt teljesen automatikusan meg is valósult, erőlködni nem kellett! ;-) ), és közös erővel készülünk, hangolódunk a húsvétra, ehhez képest ebből lényegéből semmit nem csináltunk meg. Nem nagy dolgokat terveztem csinálni, csak néhány papírdíszt, amit (az anyósom által vasárnap megtisztított) nappali ablakába fel is lógathanánk, vagy a felső konyhaszekrény hátlapjára kiragaszthanánk az ovis húsvéti alkotásokat, amiket a költözés miatt haza is küldtek az óvónők. No, ez utóbbi programpontot még muszáj lesz besűríteni, mert az a két szekrényhátlap is kormos, füstös lett kicsit, és nem nagyon lehet takarítani... :-(

Emellett rettentően klassz idő van, még több időt szerettem volna kint tölteni, de egyszerűen nem megy. Olyan apróságokkal megy el az idő, mint az öltözés. Csillának bármit választok, az nem jó, mert szorít, csíp, bő, szűk éssatöbbi, noha az a ruhadarab pár nappal előtte szuperkedvenc volt. Kinga a zoknijaira van kiakadva, mert hangyányit nagyobbakat vettem, és ez nagyon idegesíti. Olykor teljesen vörösre sírja a szemeit, hogy ezt ő nem veszi fel, és keményen a szememre veti, hogy miért vettem neki ilyet. De ez hála istennek ritkább, mikor indulunk, és esetleg addig mezítláb rohangált (a padló nem jéghideg, ezért elnézem, bár nem örvendek túlzottan), akkor egyből felveszi valamelyik "gázos" darabot. Zita meg egyszerűen örömét leli abban, hogy hancúrozik pelusozás és öltözés közben, nehezen, lassan haladunk, ami idegesít, mert tudom, hogy maguktól veszik el az időt, másrészt-őszintén szólva-olykor unalmas is. Fogy a kreativitásom és humorom az efféle helyzetek megoldásához. Sajnos, nagyon restellem.

Ha bent vagyunk, nhány rövid, nyugodt időszaktól eltekintve, rengeteg a veszekedés, egymás piszkálása, hancúrozás, ami legtöbbször sírásba torkollik. Mindez orvosolható lenne valamelyest, ha többet tudnék leülni foglalkozni velük vagy kimennénk az udvarra, sétálni (ez még jobb verzió, mert az udvarunk nem nagyon használható), viszont ahhoz meg nehezen készülnek el. Mindig sietek, hogy hamar meglegyen az ebéd, gyorsan elintézzem a mosásindítást, teregetést, de pont amiatt, hogy állandóan ugrálni kell hozzájuk, gyakran kell konfliktust kezelnem, egy fél órás ebédösszrakás is két órásra nyúlik. Frusztrál. És emiatt a házunk is majdnem odalett..."mellesleg".

Hát, ez van. Húsvéti hangulat fasorban sincs, de a sonkát legalább Jani megvette múlt héten, a tojásokat éppen most főzöm, mert holnap festünk (hogy ez miképpen fog zajlani, el sem bírom képzelni, edzem magam lélekben egy erős menetre, de tojást festeni KELL, márcsak azért is, mert soklányos ház vagyunk, nehogymá' hímes tojás nélkül várjuk a vendégeket. Már ha jönnek egyáltalán, elvileg senkit nem várunk). Lehet drukkkolni, hogy jól sikerüljenek, ma délután gyűjtöttünk a festéshez kellékeket a természet lágy ölén, körülöttönk más nagyon nincs is... :-D Ha jól sikerül a Nagy Tojásfestő akció, megmutatom a tojásokat, akkor kiderül az is, mit kellett ehhez gyűjteni. :)

Pénteken Jani szabin lesz, elméletileg kicsit jövős-menős programot szervezünk (a remény, hogy a falu határán túlra is kijutok, teljesen felvillanyoz :D), és ha anyósommal is sikerül összeegyeztetni a programot, akkor péntek este ott alszanak a lányok. Mármint Kinga és Csilla, Zita továbbra sincs erre "kiképezve". És, akkor már itt is van Húsvét, az ünnepi programjaink körvonalazódnak.

Összegezve, így jár az, aki nagyot tervez, mert úgyis gyerek végez. :) De még megvan a remény, hogy legalább a tojásokat "kultúráltan" meg tudjuk holnap festeni, meg az azt követő egy-két nap is jól sikerül. A hétnek még közel sincs vége. :)

Most pedig megyek és megnézem a főzés alatt álló tojásokat, nehogy azokban is kárt tegyek véletlenül-az a heti pechszériám után. Szerencsére kigyulladni legalább nem tud... :)

Beiratkoztunk!

Ez a nap is eljött: tegnap beirattuk Kingát a helyi általános iskolába. :)

Sokáig bizonytalankodtam, hogy egyáltalán ide járjunk-e, de végül a körülmények döntöttek: amíg nincs külön bejáratú autóm, nem sok esélyem van máshová járatni a lányokat.

De, hogy egyáltalán miért is akartam volna máshová iratni Kingát? Nos, ez ügyben több indok is felmerült.

Iskolaválasztás terén, ha lehet így fogalmazni, "háklisabb" vagyok, mint ovi terén. Míg az ovi esetében csak rövid ideig gondolkoztam azon, hogy máshová járjunk, mint a helyi ovi, addig iskola terén ez komolyabb fejtörést okozott. Ez főleg Szendehely és Diósjenő esetében volt így, talán még anno Pesten morfondíroztam az első oviválasztásnál, hogy talán ne a körzetest válasszuk, de mivel nem akartam sokat utazgatni ott sem sokat egy picivel és egy kicsivel, és a körzetesről is jókat mondtak, maradtunk annál. Utólag az is szerencse volt, hogy felvették Kingát, abban az évben a gyeden lévő kismamák csemetéi is bekerültek. A következő tanév már neccesebb volt, de egyrészt az már minket nem érintett, mert oda jártunk, másrészt el is költöztünk pont akkor (hogy örült valaki a megüresedő helyünknek! :D)

A szendehelyi költözésnél egy ideig morfondíroztunk, hogy átjárunk a jenői oviba, hogy ne kelljen később ovit váltani, de ez még macerásabb lett volna, mint a pesti utazgatás: egy kicsivel, egy picivel és egy újszülöttel...Hát, nem vállaltam, és végül jól is éreztük magunkat abban az oviban. Annyira, hogy mikor végre ide költöztünk új házunkba, játszottam a gondolattal, hogy járjunk vissza a régi oviba, hiszen úgyis van egy kisbusz, ami hordja a gyerekeket a két falu között, más is kibírja, mi miért ne. végül ezzel a verzióval is egy nagy bajom volt: macerás az utazás, kisbusz ide vagy oda, nem kényelmes más településre járatni a csemetét. Újfent bíztam benne, hogy az óvónők itt is felkészültek annyira, hogy az ovis igényeket kielégítsék, és eddig úgy tűnik, minden rendben. No, de az iskola... az más. Ott voltak elképzeléseim, hogy mit szeretnék, amiket egy iskolának "tudnia kellene".

Amit én az iskolától elvárnék elsősorban, hogy jó tanító nénihez kerüljön Kinga. Én úgy látom, hogy Kinga szívesen megy iskolába, érdeklődő, szeretne tanulni, legyen egy olyan tanító nénije, aki ezt a kedvet nem veszi el. Hogy szívesen járjon iskolába...ez lenne talán a legfontosabb.

Szerettem volna még, hogy tudjon Kinga járni külön foglalkozásokra, sportolni, ha kedve van hozzá, és jó lenne, ha egy részét iskolán belül meg tudnánk oldani. Főleg a kezdeti időkben, amikor nem biztos, hogy sok irányba tudom hordani őket, autó nélkül nem megy. Ha valamilyen speciális igénye van-zenetanulás, tánc pl.-azért be kell járni Vácra. Így merült fel, hogy esetleg válasszunk váci iskolát, már ha beveszik egyáltalán, ami nem biztos, mert ott is van sok körzetes, elsőbbséget élvező gyerek is, nem lehet ezzel számolni.

Egy-két váci iskola honalpját nézegettem meg, egyikben sem jártunk, mert szép lassan ez is világos lett, hogy nem akarom kitenni Kingát annak a tortúrának, hogy hajnalok hajnalán indulunk Vácra, csak azért, hogy kicsit különlegesebb iskolába járjon, közben meg esetleg ugyanúgy megtanul olvasni és írni, mint bárhol máshol. Ha még ott dolgoznék...talán. De én továbbra is a pesti cégemnél vagyok állományban, a jövőm sorsa bizonytalan. Végül abban maradtam magammal, hogy az első egy-két évben az a legfontosabb, hogy az alap tantárgyakat stabilan megtanulja, ezalatt az egy-két év alatt úgyis alakul, mi érdekli igazán, akkor is elkezdhetünk sportolni, táncolni, zenélni, satöbbi. Én is másodikosként kezdtem zeneiskolába járni, még az sem volt késő (amit egy év után mondjuk abbahagytam, de 16 évesen önszántamból kezdtem triatlonozni, előtte pedig rendszeres úszóedzésekre jártunk az öcsémmel).

így kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy maradunk a helyi iskolában, aminek viszont a híre nem volt túl jó. Eleinte. Kiderült azonban, néhány beszélgetés után helyiekkel, akiknek volt!van némi rálátása ezekre a dolgokra, hogy az alsó tagozattal nincs semmi gond. Az óvoda vezetőnője mondta, hogy jó eredményeket érnek el a gyerekek minden téren, szépen megtanulnak olvasni-írni, ő is azt mondta, hogy az első négy év jó, esetleg felső tagozatnál lehet elgondolkozni, hogy máshová járjon a gyerek, amennyiben a továbbtanulási célok ezt megkövetelik és a gyerek képességei is megvannak hozzá. azt tudjuk, hogy manapság a továbbtanulás témája egyre hamarabb kerül előtérbe, ma már ott tartunk, nem mindegy, hogy valaki hol járja az általános utolsó éveit. Itt, a jenői iskolában sem hiszem, hogy a tanárok hozzáértésével lenne probléma, inkább magatartási problémák nehezítik az órák megtartását, történtek már komolyabb incidensek is, néhány osztálytermet be is kameráztak... Nos, ez számomra nem volt túl bíztató, mondanom sem kell. Viszont ez volt az a rossz oldala az iskolának, amiről végül meggyőztek, hogy alsó tagozatban még nincs jelen, a gyerekek kicsik, általában lelkesebbek, tehát lehet tanulni, ha valaki akar. Márpedig, remélem, hogy Kinga szeretne.

Azóta kiderült az is, hogy jó tanító nénit kapunk, legalábbis más így vélekedett, én pedig csak erre támaszkodhatom, személyesen nem ismerem. Van rajzszakkör a suliban, ami Kingának pl. most lehet, hogy tetszene is, hiszen rettentő ügyesen rajzol. Nézegettük Kingával a diákok kiállított rajzait a folyosón, miközben vártuk, hogy bekerüljünk a titkárnőhöz, és szinte mindegyiknél megállapítottam, hogy Kinga simán rajzol ilyeneket, és ezek harmadikos gyerekek rajzai voltak. Az óvónők is rengeteget dicsérik eme tudományát, lehet, hogy nem lenne rossz fejleszteni. Persze, ha van kedve hozzá, csak bíztatni, bátorítani fogjuk, erőltetni soha.

Tanulnak idegen nyelvet is, már elsőtől, amihez én nem ragaszkodok annyira, én is csak harmadiktól kezdve tanultam angolul, de mint nyelvtanár tudom, hogy nem árt neki illetve az anyanyelv elsajátításának, ha ismerkedik idegen nyelvekkel is, főleg, ha az játékos módon történik, márpedig úgy történik (a helyes kiejtés elsajátásánál kifejezetten előny, ha fiatal a "versenyző", amíg rugalmasak a hangszálai). Ha jól tudom, egy-egy órájuk van németből és angolból, hogy kiderüljön, melyik megy neki jobban, melyiket tanulja szívesebben, és később olyan irányba indítják. Erre kíváncsi leszek, hogyan alakul, de idegen nyelvek terén legalább van tapasztalatom. Én amúgy inkább angol-párti lennék, akármennyire is szeretem a németet (és végeztem el a német szakot is), mégis úgy érzem, később jobban hasznát venné az angolnak első idegen nyelvként, de rábízom a végső döntést. Segíteni mindkettőben tudok... No, nem felvágásképp mondom. :-D

Amúgy az idegen nyelvről jut eszembe, hogy Vác mellett a szendehelyi iskola is felmerült, mint lehetséges célpont. Erről az iskoláról sok jót mondtak, és, hát, több felsős diósjenői gyerek is átjár oda, a fent említett biztonsági okok miatt. Sokan alapból azt hitték, hogy mi is ezt tesszük majd, egy ideig én is. Kiderült azonban, hogy Szendehelyen, lévén sváb falu, a németet tanulják elsőtől a gyerekek, és ugyan a legtöbbje nagyon szereti, én úgy gondoltam, hogy a német első nyelvnek nem a legjobb. Már ha van lehetőség mást is választani. És nekünk volt a helyi iskola révén. Van ugyan valamikortól angol szakkör ott is, de az plusz óra tanításon kívül, az nem tetszett annyira. No, és itt is jött az ingázás problémája, szívesebben tudom a gyerekeket falun belül, hogy bármikor-gyalog is-értük tudjak menni, ha szükséges. Már pedig egyelőre gyalogosan oldjuk meg ezeket a dolgokat.

Még egy nagy előnye van a helyi iskolának: így sokkal könnyebben szert tehet barátokra, akikhez akár biciklivel, gyalogosan is átmehet, ha akar, és nem kell autózni, buszozni, hogy találkozzon legjobb barátnőjével. Ismerni fogja a kortársakat, még ha később váltunk is iskolát, ez a kapocs nem fog elveszni. Nem úgy, mint a szendehelyi kapcsolatok, amiket már most látom, hogy nehezebb ápolni, a két település közti távolség nem nagy, mégis hetek óta nem tudok megszervezni Kingának egy közös játékot a régi barátnőjével...Régen csak átsétáltak egymáshoz...No, ez az amit szeretném, ha itt is megtehetne majd.

Így állunk hát az iskola-témával. Örülök, hogy végre eldőlt a dolog, nem kell tovább agyalni, innentől csak várakozunk, figyelünk, sodródunk az eseményekkel. Egyelőre érdeklődve, kíváncsian várjuk az egészet. Félig-meddig nemsokára tényleg fogunk is az iskolába járni, ugyanis április végén az ovisok cakumpakli átköltöznek az iskolába: az ovi nyert ugyanis egy szép összeget pályázaton, és komoly átalakítási munkálatok kezdődnek, amely várhatóan szeptemberig tart majd. Szeptember vége felé költöznek vissza, ami Zita ovikezdéséhez pont ideális lenne, mivel vele október elején tervezzük elkezdeni az ovit (ha addig nem kapok olyan munkát, ami miatt hamarabb el kellene kezdeni az ovit). Így éppen a szépen felújított oviban kezdhetne legkisebb lányom. De erről majd máskor, úgyis jön Zita beíratása is az oviba, ami április 6-án lesz esedékes, akkor talán az új ovis életünkről is meg lehetne emlékezni egy bejegyzésben (már végre, lassan 3 hónap itt élés után...). Kinga részéről úgysem tudok már sokáig ovis dolgokról beszámolni, hiszen tegnap óta hivatalosan is várja őt a suli. :-)

Megint feladom :)

A kedves olvasó ma végigköveti mai lelkivilágom erőteljes hullámzását. :)

sikerült, ugye, mint írtam volt, nagy nehezen összeszedni magam, optimista "üzemmódba" kapcsolni. :)

Erre Zita felébredt háromnegyed óra alvás után... (3 óra helyett) egyszer fordult elő ilyesmi idén, és most másodjára, khm, vicces. visszaaludt mellettem, de mikor ki akartam jönni, felébredt. Majd a szomszéd pont akkor zajongott valamit (szeretjük), megijedt, és vége.

megint kiegészültünk, kezdődik minden elölről, próbálom Zitát visszatartani a lányok berendezett dolgaitól, kezdődik a hangzavar. Az erő legyen velem. :-D

És még éppen csak kiszedtem a vizes ruhákat a gépből... :-)))

szerintem esszük a "bóti" bejglit. :))

Feladtam

Pár perccel ezelőtt feladtam, hogy bárminemű fontosabb előkészületet tegyek karácsonyra. Pont mint tavaly. egy "kicsit" el vagyok keseredve.

itthon a három lány, ami nem baj, de két percig nem tudok valamit egyhuzamban csinálni. Lassan ebédidő, és küzdök, hogy a reggeli után elpakoljam a konyhát. Esélytelen.

Jani hajópadlót csiszol, konyhabútort rak össze a házunknál, szerintem estig nem látjuk, a holnap szerintem hasonlóan fog telni, remélem, délután felé azért hazajön egyet Szenteste ürügyén.

Csak legalább a hűtőben pihenő sakk-és spirálmintás kekszeket még ki tudom valamikor, valahogy sütni. Bár ne lenne ez a belső késztetésem, hogy ilyenkor tudunk valami különlegeset csinálni! hogy kéne ezt kiirtani magamból? Hogy úgy kezeljem az ünnepeket, mint egy átlagos napot? Akkor nem lenne semmi bajom, nem lenne a belső konfliktus. nem akarom, hogy tökéletes legyen, csak kicsit más. Csinálnék én minden éjszaka is, de akkor is állandóan "műszak" van. jaj. Bennem a hiba, én vagyok rosszul kódolva.

Megyek, mert Zita megmarta Kingát, pedig Csilla és Kinga pont jól eljátszottak. Zajlik az élet nálunk, a legnagyobb békességben és szeretetben készülünk a szeretet ünnepére. :-P

De legalább a fenyő már áll, égők rajta (reggel 7-kor már arra jöttem le az emeletről, hogy Jani rakja össze a fát, a két nagy meg örömködve ugrál körülötte), délután megpróbálom a lányokkal feldíszíteni. Tavaly is így csináltuk, nem lett olyan sűrű a 24-e. A mostani állapotokat nézve ez most is szükséges. És ajándékok is becsomagolva, a szenteste így talán nem marad el. :) Legalább az rendben lesz, úgy ahogy. :)

kikeseregtem magam szegény blogomnak, mert nincs másnak, ő mindig meghallgat, most megyek, és szétválasztom két kisebb lányomat. Ezúttal ők akaszkodtak össze. Kitalálok valami elfoglaltságot nekik. Megint és újra. nincs megállás. Csak merülnek a készletek, ha már régen le nem merültek. Sajnos.

Egyik ki, másik be valamint hó, hó, hó

Csilla múlt héten szemészeti problémák miatt leledzett itthon. Meggyógyult, a héten mehetett oviba.

Kinga viszont nem, elkezdett köhögni. Ő most már javul, úgy tűnik, hétfőn csatarendbe állhat.

Tegnap Csilla belázasodott, ma is kétszer felment a láza, kicsit köhög. Hétfőn valószínűleg marad itthon. PErsze már Kinga is elkezdte a tárgyalásokat/alkudozásokat, hogy maradhasson. :)

Emellett Zita orra is intenzíven folyni kezdett. Lehet ismét porszívóval szívni. Mert az olyan jó... :-P De neki más baja nincs, leszámítva esetleg a fogzást, mert az van bőven a napokban (éjjel többszöri ébredéssel, juhéjj! :-D)

Jani is fájlalja a torkát, de rajta nem látszik ,alig szól róla valamit, csak onnan látom, hogy Neocitrant készít magának.

A fényképezőnk is kilehelte a lelkét két napja (Zita megadta neki az utolsó lökést, szó szerint), nem reagál semmire. nagy veszteség ez most nekünk, jelenlegi helyzetünkben nem tudjuk pótolni. :(

Én jól vagyok, de én nem is lehetek beteg. Nagy tettekre készülünk, az kéne, hogy kidőljek! :-)))

És ismét zuhog a hó, hideg van, meg is marad, lehet napjában többször seperni, lapátolni. Szép ez meg minden, csak olyan bonyolult az élet ilyenkor. :)

hát, ez van minálunk december 11-én este. De holnap jön az öcsém látogatóba, ezért örülünk!! :-))

Ezt meddig lehet bírni?

Kimegyek a fürdőbe átöltözni, még a küszöböt sem lépem át, valaki visít a másikra.

Felveszem a pólóm, valaki megint vicsorít a másikra.

Megmosom az arcom, görcsbe rándul a gyomrom, mert valaki keservesen sírva fakad a másik miatt.

Kiteszek egy tányért (kitennék), már hallom: Anyaaaaa!

sokszor ellenségesek egymással, mostanában sokat hallom: Bárcsak ne lennél!, De jó volt egyedül, míg te oviban voltál! éssatöbbi. Mit csinálok rosszul? De amikor Zitát kicsit hátrahagytam egy nap, mert nem akart jönni az ovi elöl, mi meg fáztunk, és mondtam neki, hogy Na, helló, viszlát, mi mentünk, Kinga sírva fakadt és remegve kérlelt, hogy ne hagyjuk ott!

De átkozott nehéz ez az egész!

Megyek, kérdezek, próbálom kideríteni, mi történt, nem mindig sikerül. Békítek, akit lehet, nem mindig sikerül. A kétévessel ráadásul nehéz egy ilyet megbeszélni. Ő csak érez, mondani nagyon nem tudja, mi bántja. visít, rúg, harap, ha nem tetszik valami. A két nagyobbnak meg fárasztó állandóan elnézőnek lenni, okosabbnak lenni, hogy is, ha fáj a harapás, rúgás. Jogos a két pont, ezt én sem engedem. De akkor is várnunk kell, míg Zita kicsit nagyobb lesz.

Addig meg két percenként visít majd valaki. Jujjdejó.

folyamatosan elemzek, agyalok, próbálom a megoldást keresni, próbálok türelmes lenni, ami egyre nehezbb. És ettől is csak rosszabb lesz.

rumlis az életünk, alig várom, hogy végre rendeződjön, az is sokat segítene. Talán Janit is többet látnánk, meg amúgy is. A reményt az adja, hogy talán nagyon záros határidőn belül ez megtörténik.

És most veszek egy giganagy levegőt, mert valaki megint ingerülten rámordult a másikra. Megint elemezni kell, meg békíteni, csitítani, figyelmet elterelni. De átkozott nehéz ez az egész.

Fáradt vagyok. :(

Futárosdi: update

Alcím: avagy hogyan buktatott le majdnem egy figyelmetlen futár...

az előző bejegyzésben írtam róla, hogy bőszen várok egy csomagot, tele karácsonyi ajándéknak szánt játékokkal. Na, jó, nem olyan rengeteg, de hat gyerek érintett a témában, ezért tűnt az egész soknak.

Délelőtt be is futott a futár, miután először a szomszédba csengetett (volna, ha lenne csengőjük, nem tudom, hogyan hívta elő a szomszédasszonyt), de aztán megtalált engem is.

Nyitom az ajtót, hangsúlyoznám, MELLETTEM Kinga és Zita (bár utóbbi még nem lett volna vészes), a férfi áll a csomaggal a kerítés előtt, és bekiált:

"Jó napot, játékot hoztam!"

Váááááááá!!!!

Mondani sem kell, hogy egyből kaptam egy lájtos szívinfarktust. Sietve kimentem, és halkan ennyit morogtam neki, hogy ezt nem kellett volna, a lányok ajándékai vannak benne. Nem hiszem, hogy rosszat akart, de nagyon figyelmetlen volt. Idegesen aláírtam a papírt, becipeltem a dobozt a pincébe, közben zakatolt az agyam, hogy most aztán hogyan vágom ki magam...Eleve, a csomagot is magyarázni kell, de így...

Kinga gyorsan kérdezte is, hogy nem bontjuk-e ki, de rávágtam, hogy ez megint nem a mi csomagunk, Rita néniéknek (főbérlők) vettem át a csomagot.

Kinga kíváncsi, persze. Miért vettek játékot Rita néniék? (egy 23 és egy 22 éves lányuk van). Izé, mit is mondjak. Míg gyorsan gondolkozom, Kinga megoldja a problémát:

K: Biztos azért, hogy ha mennek hozzájuk gyerekek, akkor legyen náluk is játék!

Én: Na, látod, Kinga, eltaláltad, szerintem is azért! :-) Majd apa átviszi a csomagot.

K: Én is vele mehetek?

Én: Neeeeem! :-)))

Azóta sem jutott eszébe a csomag, hála istennek. Izgalmasan alakul ez a bevásárlósdi. :-))

Bezzeg nekem ezerszer eszembe jutott a csomag! alig várom, hogy Jani végre hazaérjen, leváltson gyermekálom örző posztomon kicsit, és lemehessek megnézni a "zsákmányt"! :-)

Tipikus

Múlt héten kedden hozott és ma hoz a futárszolgálat egy nagyobb doboz karácsonyi ajándékot a lányoknak. Lévén idén abszolút nem tudtuk megoldani, hogy elmenjünk vásárolni.

Nem is lenne ezzel baj, de természetesen múlt héten és most is pont van itthon nagyobb gyermek, ha később délután jön egyenesen mind a három jelen lesz. csak hogy hebeghessek-haboghassak, hogy miféle csomag az. Általában, ilyen esetben, a főbérlőink nevében veszek át csomagot...eddig mázlim volt, le is szálltak a csomag témáról utána, elfelejtették. Mint ahogy múlt pénteken is, amikor Kinga szülinapi ajándéka jött meg, egy táska, amire még nem számítottam (azt írták, 5-7 nap múlva szállítanak, de lehet, hogy mikulás kapcsán gyorsítottak, és két nap múlva itt volt a csomag). Este 6 körül már mind a hárman itthon voltak. :-P Behoztam a csomagot, Kinga repült is felém, hogy ez biztos neki jött, én lefagytam, azt hittem, kilátszik valami a csomagolásból, alig tudtam hirtelen mit mondani, de végül kivágtam magam, és ment a kamrába a csomag. :) Ezt a csomagot meg amúgy az ÉMÁSZ mentette meg, mert ha nincs az a rendszerük, hogy a túlfizetést postán visszaküldik, és múlt szerdán nem küldenek vissza valamennyi pénzt, akkor nem lett volna nálam zseton, hogy kifizessem a futárt, annyira nem számítottam még a csomagra. Köszönjük, ÉMÁSZ! :))

Nos, így készülünk mi a karácsonyra. Tömeget elkerülve, de azért izgalmaktól nem mentesülve. :-))

Kamubeteg

Reggel Kinga fülfájásra panaszkodott. De úgy, hogy sírva-remegve fogta a fülét, így, ugyan gondoltam, hogy nemigen lehet igazi, azért eldöntöttük, hogy ma kihagyja az ovit. mivel azonban pont ő kérte, hogy velem menjenek oviba (és ne apával, autóval), és Jani el is tűzött, Csilla miatt gyalogolhattunk le az oviba. Csilla a szokásos cirkuszt vágta le az öltözéssel (szúr/szorít a zokni- ami amúgy 72x volt már a lábán-, az új cipő is szorít, pedig a bélés miatt a 26-os lábára a 28-as ment fel, és tuti nem kicsi, na, mindegy), fogszorítva sikerült elindulnunk. Odafele Csilla ült a babakocsiban, Zita szinte végig szaladt nagy vidáman, mi meg utána.

Kinga már határozottan vidámabb volt... :)

Az oviban mondtam Csillának, hogy Kinga most hazajön, mert úgy tűnik, beteg. szegénykém teljesen kiborult. Rövid dilemma után őt is kikértem erre a napra. Akkor tartsunk egy extra nap őszi szünetet, gondoltam. :)

Így aztán, jót sétáltunk, ovimenet oda-vissza, mikor akár telefonon is el lehetett volna intézni. De, mondjuk, tényleg nem volt rossz sétálni.

Főleg úgy, hogy Csillának sem "szúrt" már hirtelen a cipő, hogy nem kellett oviba menni...Olyan vidáman gyalogolt hazafelé, hogy csak itthon vette észre, hogy hoppá, hát, nincs is semmi baj a cipővel!

Még jó, hogy kivételesen tegnap késő este sikerült egy részét előkészíteni a mai ebédnek (ezt csak ritkán tudom megcsinálni), mert volt itt aztán délelőtt hangzavar, még a szokásos keddi porszívózást sem sikerült megcsinálni, nem mintha ez tragédia lenne, csak jó lett volna. Ráadásul két percenként összevesznek, főleg Zita miatt, aki a két nagy játékát állandóan elrontja.

Tegnap este próbáltam leülni játszani velük, de egyszerűen katasztrófa volt. Zita mindent elvesz, nem érti, mit szeretnénk, ha párhuzamosan játszok vele mást, akkor a nagyokéra nem tudok úgy figyelni, szóval, rövid idő alatt kudarcot vall összes kísérletem. Tegnap este úgy kimerültem, hogy komolyan nem tudom, hogy bírom ki az előttem álló hosszú telet...Bláh. nem lenne semmi bajom a bezártsággal, ha értelmesen, tartalmasan tudnánk eltölteni ezt az időt, de egyelőre csak kínlódás az egész. Feladni nem fogom azért, ráadásul hiszek abban, hogy Zita növekedésével napról-napra javulni fog a helyzet. :)

Holnap mindesetre megy mindenki oviba, én meg nekiállok felkutatni a legközelebbi szanatóriumot... :-DDD

Aranyhal és krumplileves esete (nem együtt)

Tegnap délután elpusztult az aranyhalunk. :( Kinga vette észre, hogy nem mozog többé. volt sírás-rívás rendesen. Pedig tegnapelőtt takarítottuk ki az akváriumot. vagy talán pont ott vétettünk hibát, nem tudom. Majd átgondoljuk a dolgokat, utánanézünk, tanulunk belőle. Hétvégén pedig szerintem jön az új halacska. Addig úgysem lesz nyugta Kingának. :)

Ma ebéd után pedig rámborult bő egy liter krumplileves. Hidegen, hála istennek. Megcsúszott a doboz, ahogy tettem rá a tetejét. A konyha elúszott...És pont most volt hajszálrésnyire nyitva az evőeszközös fiók...az evőeszközök is úsznak... az a jó, hogy most valahogy higgadtan vettem tudomásul, bár örültem volna, ha ma nem kell takarítani. mindig van valami extra esemény, hogy ne tudjam letenni a törlőrongyot. :-)))

Megyek is, aztán kisikálom a fiókot. :)