Megint csak el vagyok maradva a beszámolóval, de egyszerűen nem tudom írni se nappal, se éjszaka. Nappal a sok teendő miatt, éjszaka meg sok ébredés miatt. Így megint csak egy összefoglalóra futja az időből, erőből.
Szerdán délután bementünk a közeli kisvárosba fagyizni. Élvezték a lányok, a mások által ajánlott fagyizóban tényleg finom a fagyi, igaz, én külön nem vettem magamnak, jutott maradék... Megállapítottam, hogy Kinga már kifogástalanul, elég gyorsan nyalja a gombócot, Csilla lassabban, még szorul némi segítsége, hogy ne cseppenjen le, Zita pedig még abszolút kezdő, de ehhez képest ténylge ügyes volt, némi segítséggel és odafigyeléssel ő is jó sokat elfogyasztott.
A szerda este viszonylag zökkenőmentesen sikerült, mivel sikerült a lányok fürdésével párhuzamosan megzuhanyoznom, így az nem maradt késő estére. Éjszaka viszont egyik ébredt a másik után, jól kikóvályogtam magamat. :)
Tegnap Kinga kirándulni volt a nagycsoportosokkal egy közeli kúthoz, és a melletünk húzódó turistaúton jöttek ki az erdőből. Sikerült őket kiszúrni, a teraszról, így lelkesen integettünk egymásnak. Nagy örömmel mesélte, hogy miket látott. Nagyot mosolyogtam, mert talált egy tollat a hátizsákjában, no, meg papírszepi alapból volt nála, így a papírzsepire lerajzolta még ott, hirtelen, hogy mi tetszett neki. Nagyon aranyos volt. Délután itthon pedig átmásolta őket papírra. Most annyira lelkes, hogy vasárnap édesapjával is szeretne oda elkirándulni. :) Végül is, akkor már elméletileg itthon lesz.
Tegnap koradélután borzasztó nagy vihar volt nálunk. Itteni életünk során ilyet még nem tapasztaltam, annyira esett az eső, hogy a soha be nem ázó teraszunk most "félútig" is elázott. Hatalmasakat dörgött, vagy inkább csattant, ami nem volt éppen kellemes. Pont egy ilyennél mentem ki a teraszra, hogy beljebb húzzam a bicikliket, amikor a közelben dörgött egyet...hát, utána még hosszú percekig rendesen fájt a fülem. Emellett persze Zita is ekkor aludt, de legnagyobb meglepetésemre a csattanásokra fel sem ébredt, hanem inkább egy méhecskére, amelyből egy példány ismét betévedt a hálónkba (ez a legújabb, az utóbbi napokban egy nap többet is kitessékelek a szobából. Valószínűleg a födémgerenda résein keresztül tudnak valahogy bejönni, ami elég bosszantó, pl. Zita hétfőn is emiatt ébredt fel délután, de már volt, hogy hajnalban is engedtem ki egyet az ablakon.).
Délután megint csak roppant örültem, hogy autóval mehetek a lányokért oviba, mert én tényleg nagyon támogatom az egészséges, mozgásos életmódot, de a tegnapi sárban és szemerkélő esőben nem sok kedvem lett volna gyalogolni.
A késődélutánt itthon töltöttük, majd fürdés előtt még kiautóztunk a horgásztóhoz, ahol kicsit kiszálltunk, gyönyörködtünk (vagy inkább én) a Börzsönyben, a lányok meg kavicsokból hidat építettek a pocsolyákba. Mikor 10 perc játék után mindenkinek sikerült jó vizessé és sarassá válni, elindultunk haza.
Az est további részét inkább elfelejteném. Sírással ért véget mindenki részéről, azt hiszem, elfáradtam. Én is lehettem volna türelmesebb, de kimerültek a tartalékaim, és a lányok is lehettek volna együttműködőbbek. Most egyik sem jött össze, ez pedig jóval nem végződhet.
kimerítő ez a hét, és legalább a tudat adna erőt, hogy Jani kicsit is jól érzi kint magát, de egyelőre annyit tudok, hogy hétfő, kedd, szerda esett náluk az eső, ami elég nagy pech egy ilyen helyen. a tegnapi napot még nem kérdeztem, ő meg nem vezet blogot... :-)) Ellenben találkozott a volt pesti szomszédjainkkal, akik 3 éve költöztek Mallorca-ra, no, ezért irigyelltem Janit, mert velük én is nagyon szívesen találkoztam volna. Hát, majd egyszer talán nekünk is összejön. Csak ne lenne ilyen drágán megközelíthető hely az a sziget...
Tegnapi jó hír viszont, és ezt nem Janinak dedikálom, mert ő tud róla, hanem egyszerűen csak örülök neki, és fontos a család életében: anyósom 16 nappal túllépte a 40 ledolgozott évet, így még a nyáron nyugdíjba vonulhat. Már szabin is van, mert abból is van még neki. meglehetősen hirtelen derült ez ki, de azt hiszem, ez nem baj. Mi nagyon örülünk, mert szerintünk már az a fajta munka, amit csinált, nagyon kimerítette őt. Remélem, ő is örül. :) Kinga repdes a boldogságtól, mert anyósom megígérte neki, hogy ha nyugdíjas lesz, vesznek oda hozzá egy kiskutyát... :-D Meg tyúkokat, hogy lehessen gyűjteni a tojásokat. ki minek örül... :)
Összefoglalva eddig elvoltunk, de titokban örülök, hogy már csak egyet kell aludni, hogy kiegészüljünk. Igaz, holnap is csak késő este, de azért az már más. Zita is mondogatta most az autóban, hogy "Apa már biztosz pakója a dógait!" No, azt még lehet, hogy éppen nem, de lassan eljön az is. :)






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése