Mielőtt 10 hónapos lenne…
Zita mozgás terén csak kicsit lépett előre. Nagyon sokat forog, erősen tartja magát hasonfekvésben, sőt, jó magasra fel is emeli magát, de se nem kúszik, se nem mászik. Állandóan nyújtózik a tárgyakért, küzd, szuszog, ide-oda dől, hogy elérje, tehát nagyon akar, de még nincs meg az erő a húzáshoz. Viszont arra rájött, hogy a tárgyat a takarón oda tudja húzni magához. Szóval, alakul ez is csak lassan, mint minden egyéb Zitával. Ülni sem tud még segítség nélkül, bár most már legalább elöl megtámasztja magát a két kezével, és hátrafelé is csak pár másodperc után dől el. 7 hónapos korában, látván, milyen kis puhamanó Zita, arra tippeltem, hogy talán 9 hónapos korára megtanul ülni. Olyan hosszú időnek tűnt, főleg, hogy a másik két lány 7.5 és 8 hónapos korukra stabilan ültek. No, most örülnék, ha 10 hónapos korára megülne magától, nem mert ez egy verseny, szimpla önző okok miatt: nekem lenne már marha nagy segítség, ha le tudnám ülve tenni, babakocsiban is ülve tudna utazni. De türelmesnek kell lennem, úgysem tudom gyorsítani a folyamatot.
Valószínű azért nem haladtunk sokat mozgásügyileg (vagy inkább látványosat, mert ugye, ezek a kicsi lépések is fontosak a nagy célok elérésében), mert beszédre gyúrtunk. A 3 lány közül szerintem Zita kommunikál a legintenzívebben ebben a korban: háton fekve hangosan “mesél” a csillárnak, úgy mint “bababavavavaveveve”, miközben nagyokat nevet, hasát ütögeti örömében, lábait nyújtva kifeszíti, élvezi a “társalgást”. Meg kell zabálni.
Alvásügyileg továbbra is romlás a tendencia: többször ébred éjszaka, bár rövid szopival visszaalszik. az elalvás hol így, hol úgy sikerül, bár én erőltetem az egyedül elalvást, nem mindig jön össze. Nagy nyűg a fogzás, a szopi megnyugtatja, nincs szívem elvenni tőle ezt a lehetőséget. Lassan beállunk a napi két alvásra, attól függően, milyen hosszúakat alszik. 2-3 órát is képes aludni még egyhuzamban, ami barátságos dolog anya szempontból. Autóban fél óra a max, ami viszont egy hosszabb utazást tesz bonyolulttá. Babakocsiban ritkán alszik, de ott is max. fél óra.
Nagyon anyás lett, ha engem lát, nyüszít, szinte a kezét nyújtja, hogy vegyem át, ha más tartja. Janit még elviseli, de csak addig, amíg fel nem bukkanok. Onnantól nyöszörög, csak nálam nyugszik meg. Idegenekre gyakran még mosolyog, de ez változó. Valamiért nyűgösebb is mostanában, talán a foga miatt, amíg ébren van, csak rövid időkre lehet letenni. Ha le tudom végre tenni, akkor meg a nővérei piszkálják merő szeretetből, ami Zita-sírással végződik ,tehát vehetem fel újra. Amíg ébren van, más dolgot nem nagyon tudok csinálni, a két nagyot is így látom el, és ez kezd fárasztó lenni. Fizikailag is kezd megviselni az állandó cipelés: a bal lapockám hetek óta fáj a csípőtartástól, milliókat fizetnék, ha eljuthatnék egy óra úszásra vagy egy kímeletes masszázsra. a bal térdem is megadta magát: alig bírok guggolni vele, mert állandóan Zitával erőművészkedek. Ezért várom annyira, hogy Zita rákapcsoljon a mozgásban, mert inkább utána futok mint vele súlyt emelek. J
4 áttört foggal rendelkezik, az 5. nemsoká. ebből az ötből 3 szinte egyszerre jön, szegényt két napig a láz is ledöntötte.
Egyéb: elkezdett tapsolni: hason fekve magasba emeli a kezét, és tapsol. Én nem tanítottam neki, magától jött rá.
Imádom, ahogy a kis lábujjait állandóan mozgatja.
Imádom, ahogy csatatérré varázsolja az ágyát ébredés után: olyan rumli van, minden szétszedve, baldachin lehúzva, hogy még! Ő meg ott kuksizik nagy szemekkel, úgy kell a rumliból kiszabadítani.
Imádom, ahogy hozzámbújik, mikor kiveszem az ágyból, és egyből szopogatni kezdi az ujját. Ami a behajlított mutatóujja, most már egyértelmű.
Imádom, ahogy megynyugszik, mikor sír és felveszem.
Imádom a kis hurkás combját.





