...minekután folytattam ma délelőtt egy telefonbeszélgetést valakivel (hogy kivel, teljesen mindegy), és nem direkt, de bizonyos kijelentéseivel nagyon felbosszantott. És mivel Jani nincs itthon, meg sem tudom beszélni senkivel. Leírom hát mindenkinek. Főleg azért, mert ez a jelenség, ami felbosszantott, jelen van az életünkben egy ideje, jó lesz nyilvánosságra hozni.
Ami felbosszantott, hogy burkoltan ugyan, de felelősségre vonták Janit, hogy miért nem vette észre előbb a hibákat az építkezésen. Nálam ez egy olyan téma, amiért ölre tudnék menni, mert úgy vonják felelősségre, hogy semmit nem tudnak a körülményekről és Janiról, és úgy általában semmit nem tudnak.
Ezt már egyszer taglaltam, hogy úgy vélem, nem (csak) a Jani feladata leginkább, hogy észrevegye a hibákat. Ez a sok hiba, úgy gondolom, nem Jani miatt történt, hanem egy marék ember miatt, akik nem végezték el rendesen a munkájukat. Akik elvileg erre ki vannak képezve, mégsem voltak képesek néhány oszlopot megnézni, hogy egy sorban állnak-e, takarják-e egymást. Azt is írtam, hogy utólag ez olyan evidensnek tűnt, hogy meg kellett volna nézni nekünk is, de én és Jani álmomban sem gondoltuk volna, hogy az, aki falat épít, pont azt nem nézi meg, hogy egyenes-e a fal!!
ÉS itt jön a bosszúság és szomorúság, hogy Jani mindent megtett és meg is tesz, hogy minden rendben legyen az építkezésen. Építkezés és házépítés terén laikusnak mondhtaó, mégis lassan erőn felül próbálja ellenőrizni, kézben tartani a dolgokat, és azt hiszem, ahhoz képest, hogy nem ért hozzá hivatalosan, eddig mindent jól csinált. Felháborodok, amikor emiatt felelősségre vonják, mert én látom, hogy mennyit dolgozik, rohan, gondolkozik, agyal, számol, hogy minden rendben legyen, hogy meglegyen a pénz az egészre. Én látom, hogy reggel elmegy, hol dolgozni Pestre (vagy tervezőmérnöki főállásába vagy pénzügyi tanácsadó másodállásába, mikor hogy), hogy meglegyen a pénz a házhoz, és minket is el tudjon tartani. Ha nem dolgozni megy még, akkor a házhoz, megnézni, hogy halad a munka, és megpróbálja kiszűrni a hibákat. Ugye. (tehát egyáltalán nem mondhatni, hogy hanyagolja dolgot) De nem állhat ott egész nap, és ellenőrizhet minden lécet, mert neki nem ez a képesítése, ezért bízott meg mást, akinek-elvileg-ez a feladata, munkája, ezt tanulta, hogy rendesen megcsinálják, ő pedig kifizeti őket.
Telekről rohan dolgozni, hogy ki tudjuk fizetni a hozzáértő mestereket, munkából esetleg anyagbeszerzés az építkezéshez, másodállásában is próbál eredményeket felmutatni, ez rendszerint késő estébe nyúlóan zajlik, és gyakran, mikor késő este vagy éjszaka hazaérne, akkor fogja magát, magához veszi a fényképezőgépet, és még kimegy a házhoz, hogy ellenőrizze, vízszintes-e a fal, hogy másnap lehet-e folytatni a munkát! Mert, aki addig csinálta a falat már eljátszotta a bizalmát, és muszáj minden szöget leellenőrizni.
De teszi a dolgát, szinte szó nélkül, komolyan! Több hónapja tartja kézben több ember munkáját, és mégis felelősségre vonják, hoyg miért nem ő kereste meg a műszaki ellenőrünket, hogy nézze meg gyakrabban a házat, mert akkor hamarabb kiderülhettek volna hibák. Hát, mert már millió dolgot csinál, és mert úgy gondolja, hogy általában mindenkinek tisztában kellene lennie a vállalt feladataival, kötelességeivel. ez azonban, mint láttuk, nem mindig így van.
Este siet haza, mert mellesleg van egy kis családja, itthon is kell segítség, de mikor fáradtan lerogyik a székbe, és látom, hogy egyáltalán nincs kedve a lányokat megfürdetni, akkor nem tudok rá haragudni! Még ennek ellenére is megcsinálja, hogy én pár perc levegőhöz jussak. De ha nem fürdet, akkor veszi a laptopját, és próbálja a munkáit befejezni, mert esetleg nem tudta addig, mert teszem azt, ajtókat kellett venni és kivinni a házunkhoz. Vagy ha nem dolgozik, próbál a házhoz dolgokat kitalálni, mi hogy legyen. És elsősorban hogy honnan szedjük elő rá a pénzt...
Mindezt csak azért írtam le, hogy szemléltessem, Janinak nap mint nap temérdek hasonló dolgot kell kitalálnia. Nem sajnáltatni akarom, hiszen más is épített már házat, mindenki tudja, hogy ez egy nehéz dolog, és ideiglenes állapot. Azért írom le, hogy valamennyire látni lehessen ,hogy mit csinál, hogy lehetőleg senki ne vonja őt semmiért felelősségre.
Főleg olyanok ne, akik a karosszékből ülve csak okosakat tudnak mondani, akik nem értenek hozzá, akik a házat sem nagyon látják, maximum fényképekről. Nagyon fárasztó és bántó dolog. NEm mindenki tud effektíve segíteni nekünk, ezzel nincs is semmi gond, hiszen megvannak az emberek, akik teszik a dolgukat, de legalább akkor efféle dolgokkal ne fárasszanak és hátráltassanak minket. Nem kell a házat dicsérni, nem kell, hogy mindenkinek tetszen, de jó lenne, ha ezekben az időkben inkább támogatást kapnánk-ha más nem, lelkit-, mert arra nagy szükség van. Tesszük a dolgunk, hozzuk sorban a nehéz döntéseket, fogszorítva éljük egyik napot a másik után ,mert nagyon nem egyszerű a helyzet, nem kell, hogy még erre is energiát kelljen fordítani. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ilyen időszak, el fog múlni, fog még nap sütni, de addig szükség van némi erőre és kitartásra.
Én meg most is itt puffogok és eresztem ki a gőzt, mert muszáj és mert megtörtént az eset, ahelyett, hogy rendet raknék a konyhában, mert Zita ébred nemsokára, aztán a két nagy is jön haza mamától, kezdődik a nagymenet. Milyen jó lenne rendezetten nekivágni az új hétnek! De kiírnom is muszáj magamból, mert felrobbanok.
És persze, ha Janinak elmondom, mikor hazaér (mert most is az újonnan kinevezett generál kiviteletőnél van, hogy az új költségvetést kitalálják, és az újraépítés mikéntjéről döntsenek), biztos azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele, mert ő ilyen, igyekszik ezeket a dolgokat minél hamarabb törölni a fejéből, mert ezer másra kell koncentrálnia. Én viszont jobban magamra veszem, jobban kiakadok, és ugyan lehiggadok viszonylag hamar, azért halmozódik bent ez a sok felesleges hülyeség.
És, hogy azért a zárszó mégse legyen túl negatív, meg kell jegyezzem, hogy nagy átlagban azért támogató, segítő emberekkel vagyunk körülvéve. Sokan segítenek, ki milyen formában tud. Anyósom, aki éppen a két nagyot pesztrálja, és már biztos totál fáradt, de hatalmas segítség nekünk, hogy agyilag összeszedjük néha magunkat. Vagy, hogy Jani kialudja magát, neki ilyenkor nincs éjszakai "műszak", az ő felügyeltjei vakációznak. :) Vagy említhetném azokat a barátokat, kollégákat, akik eddig is több millió forintot adtak kölcsönbe, hogy haladjunk, nagyon-nagyon sokat jelent, hogy bíztak, bíznak bennünk, nekünk pedig, hogy van ilyen téren is valaki(k), akire számíthatunk! Úgyhogy alapvetően elmondhatjuk, hogy támogató légkörben élünk, csak, ha néha jön egy-egy ilyen beszélgetés, mindenféle ilyen-olyan burkolt vagy kevésbé burkolt megjegyzéssel, akkor az nem esik jól.
De most kiírtam magamból, így egy kicsit könnyebb. :)
ui: más kritikát is kaptunk ám délelőtt, nevezetesen, hogy miért kellett nekünk gerendaházat építeni, nesze neked, mennyi baj van vele, emiatt is felkaptam a vizet, mert nem hozzáértőtől jött, de ez már másik puffogós téma lesz, azt máskora hagyom. :-))) most tényleg rendet kell rakjak a házban. :)