Ideges vagyok és aggódok

Amikor kinéztük és megvettük a telket három éve, úgy volt, hogy a szomszédos kemping már nem működik. Megnyugodtam, mert eszem ágában sem lett volna telket venni olyan hely szomszédságában, ahol nem zaj van.

Ma van a harmadik szombat a jobb idő beköszönte óta, hogy kisebb-nagyobb társaság gyűlik össze a kemping végén lévő nagyobb területen, és itt szórakoznak. Az első csapat estére elvonult, inkább délután jártak együtt némi hangos zenével, a második csapat csendben bográcsozott, de a mai, a harmadik brigád hangosan ünnepel. Feltételezem, hogy szülinapot, mert függönyök hiányában kilátunk rájuk, és láttuk, hogy két tortatüzijáték égett. De ez most mindegy is. Megy az autóból a tüctüc zene rendesen, és ugyan bezárt ablak mellett el lehet viselni, én nagyon aggódok.

Innentől kezdve őszig most már minden hétvégén zajos, bulizós társasággal kell számolnunk??

ez a társaság ráadásul helyi (szerintem, persze nem 100%), mert ismerős rendszámú autót láttam leparkolni délután. Ha igen, akkor ez hogy van? Kijönnek ide a saját házuk udvara helyett, mert ez itt a falu széle, itt lehet nyugodtan ricsajozni????

De mi is a faluhoz tartozunk, azért annyira nem vagyunk kint a pampákon!!! Mellettünk a domboldalon, az üdülősoron ráadásul nem csak üdülők vannak néha-néha itt pihenő emberekkel, ott is vannak állandó lakók, szóval, nem elhagyatott a terület.

Csak azért, mert kijjebb lakunk, nekünk ezt el kell viselni??? Nem hinném. Ez így nagyon aggasztó.

Rengeteg csatánk volt, hogy a ház felépüljön. Anyagilag jóval több terhet tett ránk az építkezés, mint amit kényelmesen elbírunk. Emiatt nekem erőlködnöm kell, hogy megnyugodjak, igen, jó lesz ez, jó döntés volt, szép ez itt. Hiszen szép helyen vagyunk, nyugodt, egészséges környezetben, ha már annyi nehézség volt vele (és, hajajj, mennyi csata vár még ránk!), akkor legalább ez van vigasznak, és a gondok is lassan csökkennek, tünedeznek, dolgozunk majd rajta.

De nem. Lehet, hogy az az apró vigasz sem marad. Hétvégente, nyáron, amikor csendben kiülnék tágas teraszunkra (amiért úgy megküzdöttünk), hogy jól megérdemelt söröcskénket, üdítőnket, akárminket nyugodtan elfogyasszuk, élvezve a Börzsönyből lehúzódó friss levegőt, akkor robajló zene mellett kell ezt tennünk??? Ha ezt akarnánk, elmennénk sátrazni valamilyen bulizós hely közelébe. Ha vendéget hívunk hétvégére (mert általában mindenki hétvégén ér rá), netán ittalvós vendéget, akkor pont akkor lesz nagy dínom-dánom, és pont a nagy nyugalmat és csendet nem tudja itt élvezni?? És mi sem. Mi is hétvégén vagyunk együtt családilag, a hétvége nekünk is különleges.

Ismerjük a fiatalembert, aki a kempingben az ügyeket igazgatja, azt hiszem, elbeszélgetünk vele...nagyon remélem, hogy kompromisszumkész lesz. Nagyon remélem. Mert akkor megtudja, hogy tudunk csatázni és küzdeni. Akkor is, ha már unjuk és fárasztó.

Fú, ez most nagyon vérmes végű bejegyzés lett, de nincs itthon felnőtt, akivel megbeszélném hirtelen, és felmentést kérek: nagyon ideges vagyok és aggódok a jövő miatt. Ahogy a címben is írtam.

Álomépítők

Az imént néztük meg a Viasat3-on az Álomépítők egyik részét felvételről, mivel ismerős is felbukkant benne. ez egy olyan műsor, amikor (általában rászoruló embereknek, legalábbis ebben a részben emiatt volt), felújítanak egy házat, lakást.

Most éppen egy 15 éves leukémiás fiúnak és családjának építettek lényegében egy teljesen új házat, mivel a régi romos volt. Párhuzamosan mutatták az építkezés fázisait és az éppen kórházban lévő kisfiú sorsát, mikor milyen kezelést kap (csontvelőátültetés). A csontvelőátültetés sikeres volt, de utána kétszer is intenzívre került a fiú, mert leállt a veséje, vírusfertőzést kapott.

Eközben a ház elkészült, gyönyörű, könnyűszerkezetes ház lett, külön steril szobával és ahhoz tartozó külön fürdővel, direkt a fiúnak. A fiú nem lehetett ott az átadáson, mert intenzíven volt, kómában, leállt vesékkel. a család sem igazán tudta átadni magát az örömnek, hiszen nem volt ott az egyik leginkább érdekelt családtag.

Az átadás utáni 3. napon a kisfiú meghalt.

Ez borzasztó lehet. Ott a vadonatúj ház, és a gyermeket elvesztették, több hónap küzdelem, kórházi tartózkodás és szenvedés után.

Megint magamba néztem egy pillanatra. Rengeteg problémánk van, de ezek fényében a miénk semmi az övékhez képest...

Még kicsit a tűzesetről

Még egy-két apróság a ma délutáni tűzesetről, utána lezárom a témát. Mert az új infókkal kerek a történet.

Zita rengeteget aludt délután, bő négy órát, öt óra is elmúlt, mire felébredt. Mikor rendbetettem, kimentünk kicsit, hogy ő is fáradjon, levegőzzön, meg tudtam magamról, hogy muszáj látnom, mire jutott a szegény család az eltelt kis időben.

Át is sétáltunk az utcájukba, nem volt nehéz szóba elegyedni az emberekkel, volt ismerős anyuka is. Én is felajánlottam, ha szükség van rá, akkor hozzánk is pakolhatnak holmikat, hiszen a mi pincénkben is elférnek. A szerencsétlenül járt járt családfő nagyon hálás volt, úgy általában álmélkodott a falu összefogásán, és mondta, nem lesznek szégyenlősek bekopogni, ha szükség lesz rá. Hiszen nagy segítség nekik, hogy nem kell az ingóságokat addig cipelgetniük magukkal, amíg nem rendeződik a sorsuk.

kiderült, nem volt tetőtér beépítés, állati nagy szerencse folytán elég sok minden épen maradt a földszinten, de a tető teljesen a tűz martalékává vált. Nem tudni, mi okozta a tüzet, a nagypapa ment ki a ház elé dohányozni, mikor észrevette, hogy lángol a tető. Még szerencse, hogy észrevette, mielőtt ki tudja mi történik velük a földszinten. A tűzoltók is azt mondták, ha nem gyanakszanak a tulajok gyújtogatóra, valamilyen elektromos szikrával vagy meghibásodással zárják le az ügyet, megkímélve a tulajdonosokat a hosszas kivizsgálásoktól. Lesz még mit vizsgálni amúgy is.

A ház rendbehozható, igaz, nagy munka lesz, mert a tető mellett sok egyéb minden hibásodott, statikailag is át kell vizsgálni a házat, de a téglafalak állnak, úgy tűnik, tűrhetően bírták a tüzet. Ezzel szemben, ha kicsit más lett volna a szélirány, a mellette lévő könnyűszerkezetes ház pillanatok alatt romokba dőlhetett volna az átterjedő tűztől, a szomszédok most mondták, hogy rettenetesen forróak voltak a falak, a tető, nem sok hibádzott, hogy abban is kár keletkezzen. Ott is háromgyerekes család lakik. De nem történt még ennél is nagyobb baj, hála istennek, a szélirány végül kedvező lett, nem a szomszéd felé fújta a lángokat.

egyébként számomra nemcsak a képek, ahogy látom a pusztítást, hanem mellette a hangok is nagyon megmaradtak. Ahogy tucatjával csúsznak a cserepek, törnek, repülnek, volt darab, amit az úton valaki elkapott, annyira elrepült. Állítólag a tetőtéri ablakok is kirobbantak, de azok már nem voltak a helyükön, mikor mi kimentünk. A látvány mellett a zokogó családtagok, anyuka a földre rogyva, apuka, amint a 3 gyereket felváltva ölelgeti, higgadtan jár körbe, a ledöbbent, lefagyott nézelődők, hát, szóval, szomorú pillanatok. Estére már csak néhány ember jött-ment a családtagokon kívül, a szomszéd garázsa megtelt a család megmaradt bútoraival, elcsendesült minden, "csak" a ház teteje hiányzott, helyette elszenesedett gerendák maradványai meredtek az ég felé. 7 körül az eső is eleredt, ha hamarabb jön, talán segíti is az oltást, így viszont csak hátráltató tényező lett.

Viszont az utcánkban az egyik férfi felajánlotta a szülei halála után üresen maradt házukat albérlet gyanánt, így ideiglenes otthonuk is van. Talán még albérleti díjat sem kér tőlük. Legalábbis én nem tudnék kérni ilyen szituációban.

Én is megemésztettem már valamennyire a látottakat, remélem, szegény család is tud legalább kicsit aludni ezen az éjszakán. Valószínűleg megfázhattam a nagy szélben, míg kint voltunk, mert fojtogat a köhögés, emellett füstösek lettek a ruháink, de azt hiszem, ez a szegény család örülne, ha csak ennyi bajuk lenne. az utcánkban meg annyi autó járt pár óra leforgása alatt ,mint máskor egy héten összesen, mert innen átlátni a leégett házra, nem kell közvetlen közelről bámészkodni. volt ismerős itt, aki ezt is nehezményezte, hogy jönnek az emberek a más baján csámcsogni, de én nem érzek semmi rosszindulatú dolgot ebben. nem azért gyűlt össze a rengeteg ember, mert megörült, hogy végre "esemény" van a faluban, hanem csak, hogy lássák, nincs ebben semmi rendkívüli. Sokan tudnak róla, sokan is segíthetnek, nincs abban semmi rossz, ha a család tagjai közül valaki bemegy a boltba, és ha mást nem, együttérző szavakat kapnak, mert tudják, hogy most minden apróság számít.

Én meg csak remélem, hogy amíg itt lakunk, láthatjuk még, amint rendbeszedik a házat, és visszaköltözhet a család. Nagyon drukkolunk nekik, más egyebet már nem tudunk tenni.

Csak puffogok itt magamban...

...minekután folytattam ma délelőtt egy telefonbeszélgetést valakivel (hogy kivel, teljesen mindegy), és nem direkt, de bizonyos kijelentéseivel nagyon felbosszantott. És mivel Jani nincs itthon, meg sem tudom beszélni senkivel. Leírom hát mindenkinek. Főleg azért, mert ez a jelenség, ami felbosszantott, jelen van az életünkben egy ideje, jó lesz nyilvánosságra hozni.

Ami felbosszantott, hogy burkoltan ugyan, de felelősségre vonták Janit, hogy miért nem vette észre előbb a hibákat az építkezésen. Nálam ez egy olyan téma, amiért ölre tudnék menni, mert úgy vonják felelősségre, hogy semmit nem tudnak a körülményekről és Janiról, és úgy általában semmit nem tudnak.

Ezt már egyszer taglaltam, hogy úgy vélem, nem (csak) a Jani feladata leginkább, hogy észrevegye a hibákat. Ez a sok hiba, úgy gondolom, nem Jani miatt történt, hanem egy marék ember miatt, akik nem végezték el rendesen a munkájukat. Akik elvileg erre ki vannak képezve, mégsem voltak képesek néhány oszlopot megnézni, hogy egy sorban állnak-e, takarják-e egymást. Azt is írtam, hogy utólag ez olyan evidensnek tűnt, hogy meg kellett volna nézni nekünk is, de én és Jani álmomban sem gondoltuk volna, hogy az, aki falat épít, pont azt nem nézi meg, hogy egyenes-e a fal!!

ÉS itt jön a bosszúság és szomorúság, hogy Jani mindent megtett és meg is tesz, hogy minden rendben legyen az építkezésen. Építkezés és házépítés terén laikusnak mondhtaó, mégis lassan erőn felül próbálja ellenőrizni, kézben tartani a dolgokat, és azt hiszem, ahhoz képest, hogy nem ért hozzá hivatalosan, eddig mindent jól csinált. Felháborodok, amikor emiatt felelősségre vonják, mert én látom, hogy mennyit dolgozik, rohan, gondolkozik, agyal, számol, hogy minden rendben legyen, hogy meglegyen a pénz az egészre. Én látom, hogy reggel elmegy, hol dolgozni Pestre (vagy tervezőmérnöki főállásába vagy pénzügyi tanácsadó másodállásába, mikor hogy), hogy meglegyen a pénz a házhoz, és minket is el tudjon tartani. Ha nem dolgozni megy még, akkor a házhoz, megnézni, hogy halad a munka, és megpróbálja kiszűrni a hibákat. Ugye. (tehát egyáltalán nem mondhatni, hogy hanyagolja dolgot) De nem állhat ott egész nap, és ellenőrizhet minden lécet, mert neki nem ez a képesítése, ezért bízott meg mást, akinek-elvileg-ez a feladata, munkája, ezt tanulta, hogy rendesen megcsinálják, ő pedig kifizeti őket.

Telekről rohan dolgozni, hogy ki tudjuk fizetni a hozzáértő mestereket, munkából esetleg anyagbeszerzés az építkezéshez, másodállásában is próbál eredményeket felmutatni, ez rendszerint késő estébe nyúlóan zajlik, és gyakran, mikor késő este vagy éjszaka hazaérne, akkor fogja magát, magához veszi a fényképezőgépet, és még kimegy a házhoz, hogy ellenőrizze, vízszintes-e a fal, hogy másnap lehet-e folytatni a munkát! Mert, aki addig csinálta a falat már eljátszotta a bizalmát, és muszáj minden szöget leellenőrizni.

De teszi a dolgát, szinte szó nélkül, komolyan! Több hónapja tartja kézben több ember munkáját, és mégis felelősségre vonják, hoyg miért nem ő kereste meg a műszaki ellenőrünket, hogy nézze meg gyakrabban a házat, mert akkor hamarabb kiderülhettek volna hibák. Hát, mert már millió dolgot csinál, és mert úgy gondolja, hogy általában mindenkinek tisztában kellene lennie a vállalt feladataival, kötelességeivel. ez azonban, mint láttuk, nem mindig így van.

Este siet haza, mert mellesleg van egy kis családja, itthon is kell segítség, de mikor fáradtan lerogyik a székbe, és látom, hogy egyáltalán nincs kedve a lányokat megfürdetni, akkor nem tudok rá haragudni! Még ennek ellenére is megcsinálja, hogy én pár perc levegőhöz jussak. De ha nem fürdet, akkor veszi a laptopját, és próbálja a munkáit befejezni, mert esetleg nem tudta addig, mert teszem azt, ajtókat kellett venni és kivinni a házunkhoz. Vagy ha nem dolgozik, próbál a házhoz dolgokat kitalálni, mi hogy legyen. És elsősorban hogy honnan szedjük elő rá a pénzt...

Mindezt csak azért írtam le, hogy szemléltessem, Janinak nap mint nap temérdek hasonló dolgot kell kitalálnia. Nem sajnáltatni akarom, hiszen más is épített már házat, mindenki tudja, hogy ez egy nehéz dolog, és ideiglenes állapot. Azért írom le, hogy valamennyire látni lehessen ,hogy mit csinál, hogy lehetőleg senki ne vonja őt semmiért felelősségre.

Főleg olyanok ne, akik a karosszékből ülve csak okosakat tudnak mondani, akik nem értenek hozzá, akik a házat sem nagyon látják, maximum fényképekről. Nagyon fárasztó és bántó dolog. NEm mindenki tud effektíve segíteni nekünk, ezzel nincs is semmi gond, hiszen megvannak az emberek, akik teszik a dolgukat, de legalább akkor efféle dolgokkal ne fárasszanak és hátráltassanak minket. Nem kell a házat dicsérni, nem kell, hogy mindenkinek tetszen, de jó lenne, ha ezekben az időkben inkább támogatást kapnánk-ha más nem, lelkit-, mert arra nagy szükség van. Tesszük a dolgunk, hozzuk sorban a nehéz döntéseket, fogszorítva éljük egyik napot a másik után ,mert nagyon nem egyszerű a helyzet, nem kell, hogy még erre is energiát kelljen fordítani. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ilyen időszak, el fog múlni, fog még nap sütni, de addig szükség van némi erőre és kitartásra.

Én meg most is itt puffogok és eresztem ki a gőzt, mert muszáj és mert megtörtént az eset, ahelyett, hogy rendet raknék a konyhában, mert Zita ébred nemsokára, aztán a két nagy is jön haza mamától, kezdődik a nagymenet. Milyen jó lenne rendezetten nekivágni az új hétnek! De kiírnom is muszáj magamból, mert felrobbanok.

És persze, ha Janinak elmondom, mikor hazaér (mert most is az újonnan kinevezett generál kiviteletőnél van, hogy az új költségvetést kitalálják, és az újraépítés mikéntjéről döntsenek), biztos azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele, mert ő ilyen, igyekszik ezeket a dolgokat minél hamarabb törölni a fejéből, mert ezer másra kell koncentrálnia. Én viszont jobban magamra veszem, jobban kiakadok, és ugyan lehiggadok viszonylag hamar, azért halmozódik bent ez a sok felesleges hülyeség.

És, hogy azért a zárszó mégse legyen túl negatív, meg kell jegyezzem, hogy nagy átlagban azért támogató, segítő emberekkel vagyunk körülvéve. Sokan segítenek, ki milyen formában tud. Anyósom, aki éppen a két nagyot pesztrálja, és már biztos totál fáradt, de hatalmas segítség nekünk, hogy agyilag összeszedjük néha magunkat. Vagy, hogy Jani kialudja magát, neki ilyenkor nincs éjszakai "műszak", az ő felügyeltjei vakációznak. :) Vagy említhetném azokat a barátokat, kollégákat, akik eddig is több millió forintot adtak kölcsönbe, hogy haladjunk, nagyon-nagyon sokat jelent, hogy bíztak, bíznak bennünk, nekünk pedig, hogy van ilyen téren is valaki(k), akire számíthatunk! Úgyhogy alapvetően elmondhatjuk, hogy támogató légkörben élünk, csak, ha néha jön egy-egy ilyen beszélgetés, mindenféle ilyen-olyan burkolt vagy kevésbé burkolt megjegyzéssel, akkor az nem esik jól.

De most kiírtam magamból, így egy kicsit könnyebb. :)

ui: más kritikát is kaptunk ám délelőtt, nevezetesen, hogy miért kellett nekünk gerendaházat építeni, nesze neked, mennyi baj van vele, emiatt is felkaptam a vizet, mert nem hozzáértőtől jött, de ez már másik puffogós téma lesz, azt máskora hagyom. :-))) most tényleg rendet kell rakjak a házban. :)

Zsóka baba

Az alábbi eset nagyon megindított, rengeteget gondolok rá szerda óta, mióta tudom, egyszerűen muszáj leírnom. Remélem, Kati és Tibi, a szülők, nem haragszanak meg érte.

Kati Gábornak (Zita keresztapukája) a húga. Első babájukat várták februárra, de egy ideje gyakran volt magas a vérnyomása. December elején volt is a kórházban emiatt, amit végül nem lehetett kezelni. Toxémiája lett, és múlt szombaton már annyira nem ment le a vérnyomása, és erősödtek a méhösszehúzódások, hogy vasárnap éjszaka megcsászározták Katit. Így, a pici Zsóka baba 31. hétre, 1670 grammal, 45 centivel jött a világra.

A Peter Cerny koraszülött mentője a legnagyobb hóban villámgyorsan ott volt B.gyarmaton, és elvitték a babát Pestre, hiszen nagyon pici. Kati egy pillanatra látta, Tibi a folyosón egy kicsit, valószínűleg inkubátorban. Egy fényképet kaptak róla akkor, és irány Pest. A pici lány jól van, ügyesen megy neki a légzés egyedül is, és már kap icipici anyatejet. Most láttunk róla fényképet, ami ma készült, de nem a szülők, hanem a nővérek, ápolók csinálták, hiszen intenzíven van a baba és még “vesztegzár” is van a járvány miatt. Így beadják a fényképezőgépet, csinálnak róla képet, csak így láthatják most a kicsi lányt. Ha minden jól megy, talán hamarosan be is mehetenek hozzá. Kati lelkesen feji a tejet a picinek, amit már oda is adnak neki, Tibi pedig viszi reggelente Pestre.

Azért írom mindezt le most, mert itt van ez a szép ünnep, karácsony, amikor általában az emberek szeretetben összegyűlnek, ez a fiatal pár pedig most rém nehéz időszakot él meg. No, nincs nagy vész, nincsenek kétségbeesve, összeomolva, talpraesettek, de valljuk be, azért mindenkit megviselne egy hasonló helyzet. nemhogy váratlanul jött a dolog, de most bizony küzdelmesen is indul a közös életük. És messze van tőlük a baba, kicsit tehetetlenek, hiszen ki kell várniuk, míg a baba egészsége érdekében közelebb kerülnek hozzá. nem csoda, ha nekik is és mindenkinek könnycsepp gyűlt a szemében a történteket tárgyalva. Ez most még az aggódó nagypapától sem szégyen. Bevallom őszintén, én is pityeregtem tegnap este, noha igazán nincs miért, hiszen minden a lehető legnagyobb rendben a picivel, Kati is lassan, de szépen épül fel a csáaszárból. De akkor is.

Én rengeteget gondolok rájuk, nagyon szorítok, hogy minél gyorsabban erősödjön pici Zsóka, hogy mielőbb megfelelő legyen az egészségi állapota, hogy hazajöhessen. És legfőkébb a szülőknek szorítok, hogy a lehető legjobban átvészeljék ezt az időszakot. Kati, Tibi, ügyesek vagytok, így tovább!!

És jövő karácsonykor Zsófiék 3. babájával együtt (áprilisban érkezik) a közös családi karácsony alkalmával már 7 pici manó zsivajától lesz hangos a ház. Úgy legyen!