Az utóbbi napokban fontos, családunk boldogulását érintő feladatom volt, így nem is tudtam írni jó néhány kisebb-nagyobb eseményről. De mivel végeztem a feladattal, ezért most összefoglalva azért lejegyzem ezeket az eseményeket.
Például a múlt hét csütörtökieket, amikor is kicsit mászkálósabb napban volt részem, lévén Jani itthonról dolgozott, Kimentünk a házunkhoz, élveztem Zitával a sétálást, tócsába kavicsdobálást a kellemes napsütésben. Utána autóban altattam (illetve elaludt az autóban, nem értem már vele haza), ezért kétszer megtettem a házunk és albink közti távolságot, ami kivételesen szintén jól esett, mivel forgalom is alig volt. Estefelé pedig az ovisokkal sétáltunk egyet a falu utcáin, az általunk készített lámpásokkal, Márton-napi felvonulás keretében. Svábfalu lévén, a gyerekek szinte csak németül énekeltek, közülük is főleg az elöl menetelő nagycsoportosok, köztük Kinga is, így a végén már zúgott a fejem a sok Martin, martin-tól. :-)) Jani is elkísért minket, ő lényegében Zitát cipelte végig, vagy futott utána, én Csillával küzdöttem, aki szintén az apjával akart menni, valószínűleg nem sokat uzsizott, ezért volt nyűgös. Kinga elöl szépen lépdelt az ovisokkal, egy-egy fotó erejéig előreszaladtam, no, meg hogy érezze, hogy szeretjük mi őt is, csak hátrébb vívjuk a csatákat a tesókkal. :) nem mondom, hogy élveztem az egészet, de rossz sem volt. Külön tetszett, hogy rengeteg szülő tudott párban jönni, még akkor is, ha esetleg egy nagycsoportost kísértek, akik elöl már fegyelmezetten sétáltak. Kart-karba öltve sétáltak, nagyon hangulatos volt, az utcákra pedig sok lakó kijött megézni a kisebb-nagyobb ovisokat. :)
Pénteken ritkán látott vendégeink voltak, a Belgiumban élő Petrovszki család. Lányaim szabadnapot kaptak ez alkalomból, aminek külön örültek. Délelőtt jöttek, késő délutánig maradtak, és jól esett, hogy itt voltak. Kaptunk tőlük ajándékba egy diavetítőt (persez nem ezért örültünk, hogy jöttek :-D), amitől teljesen padlót fogtam, természetesen nem számítottunk ekkora ajándékra. Nagyon hálásak vagyunk érte, azóta is rendszeres esti program a vetítés, ami még nem megy zökkenőmentesen, és nemcsak a kis kétéves garázdálkodásai miatt, hanem a nagyok sem bírnak mindig a fenekükön megülni, és a fénysugárban táncolnak. Nos, végülis nekem mindegy, hogy mivel töltjük az időt: ha nekik ez tetszik, akkor legyen, csak ne egymást nyúzzák. Szóval, nagyon szépen köszönjük, Tibiék lehet, hogy kicsit megmentettek a közelgő sötét télidőre. :) Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen, mert én meg nem tudtam úgy készülni, ahogy eredetileg terveztem, mivel az előző napot elbóklásztuk, így a helyi fogadóból hoztuk a pizzát, amit azért mindenki jó étvággyal evett meg. Mentségemre legyen mondva, hogy desszert volt háromféle is (fontos!), egy tepsi brownies, és a
Móni által bemutatott
rétes alagút, almás és túrós változatban-az még belefért az estébe. Nagyon örültünk, hogy meglátogattak minket, mint ahogy az elmúlt öt évben rendszeresen, ez a gesztus az ajándéknál is többet ér, és most már csak nekünk kell anyagilag és szabadidőügyileg helyrerázódni, hogy végre mi is tudjuk viszonozni a látogatást Belgiumban. :)
Szombaton délelőtt ismét jöttünk-mentünk, majd délután már autóban ültünk, Debrecen felé haladva. Az autós babahordozónk új gazdára talált legfiatalabb másodunokatesóm, az egy hónapos Zétény személyében, azt vittük el nekik. Vasárnap délelőtt náluk jártunk, onnan szinte egyenesen hazajöttünk, nagyon fáradtan és éhesen, így noha láttuk a legfiatalabb rokont, megint nem ez volt a legpihentetőbb debreceni utunk. :-P
Hétfő délelőtt Csilla ágya mögött felfedeztem, hogy a sarokban szinte végig penészes a fal...
Ez úgy kellett mint egy falat kenyér...
hogy hogy nem vettem eddig észre, nem tudom, talán a baldachin takart, és nem is értem, miért penészes ott a fal, azt a falat süti legtöbbet a nap. nem tudom, mindenesetre ez sem volt egy ebben a házban marasztaló tényező. Csilla ágyát elhúztam, aki, mikor este meglátta a falat (aznap délután nem jutottam már el oda, hogy lefújjam, annyira a hétvégéről maradt hadiállapotot akartam megszüntetni), kijelentette, hogy fél a penésztől (????). És hogy ő márpedig velem és Zitával alszik a hálóban. De akkor már Kinga sem akar egyedül aludni...
Remek.
Amúgy is hétfő volt, Jani éjfél körül jött, hajmosás mindhárom lánynál, lassabban értem az esti procedúra végére, elmúlt fél kilenc, mire felmentünk aludni, és akkor még ez is jött. Ott győzködtem Csillát, hogy az csak kosz, le lehet takarítani, nem értem el semmit. Végül átcipeltem a matracát a miágyunk végébe, Kingát meg sikerült maradásra bírni. Meígértem neki, hogy amint elalszanak a lányok, jövök hozzá is. na, ja. Zita nem akart aludni, mert feldobta Csilla jelenléte, de mikor már elcsendesedett, Csilla nyöszörgött valamiért. aztán nagy nehezen csak csend lett, de addigra Kinga is elaludt. Majdnem este 10-ig "szórakoztam" velük... Másnap Kingának meg már bent kellett lenni fél nyolckor, mert mentek át az iskola tornatermébe tornázni. Alig lehetett őket kivakarni az ágyból.
Csilla aztán kárpótolt a hétfői allűrért: tegnapelőtt szépen kitartóan kiszínezett egy karácsonyi kifestőt, igaz, kb. 3 színnel összesen (köztük dominánsan rózsaszín :-D), de sokáig ott ült fölötte, élvezettel, és szépen színezett. Ez nekem öröm, mert Csilla nem sokat rajzol, akkor is vázlatosan (sematikus emberfejet és lufit-az ovis jelét), úgyhogy ez a lépés fontos most. Kinga is inkább színezett annak idején, úgy látszik Csilla is ebbe az irányba indul el. nekem mindegy, csak leljék benne örömüket, ha nem akarna semmit sem színezni, az sem izgatna, egyelőre biztos nem. :)
Ezek voltak a legfőbb események, kicsit töményen most egy bejegyzésbe, de örülök, hogy végre le tudtam ülni írni. :)
No, csak jó volt felküzdeni azt az overál nadrágot: milyen jó huppani a puha hóba! Zita maradt a biztonságos terepen, ő nem komálta a havat, se a földön, se a szél által arcba verziót :-))
azért cuki:
Még egy huppanós:
