Debrecenben a havas hétvégén

Már egy jó ideje lefixáltuk, hogy az elmúlt hétvégén utazunk ismét haza Debrecenbe a családhoz, az persze csak előtte kicsivel derült ki, hogy a tél egyik leghavasabb hétvégéjén fogunk utazni...ráadásul az Alföldre jósoltak nagyobb havat, így én is jobbnak láttam felkészíteni az óvónőket és tanító nénit, hogy előfordulhat, hogy vasárnap nem tudunk visszajönni, ne lepődjenek meg.

Végül haza tudtunk jönni, de hó az volt bőven. :)

Pénteken még megúsztuk, sikeresen elértük a várost hó nélkül, ez mindenképpen pozitív volt. Azért készültünk: tele tank autóba, takarók, enni-és innivaló, szórakoztató dolgok, ha mégis elrekednénk valahol, várakozni kellene. Szerencsére túlzott volt az óvatosság, de ezt előre nem tudhattuk.

szombaton szakadó hóesésben ellátogattunk a debreceni Aquaticumba. Kinga, Csilla már voltak itt szűk két és fél éve, akkor én nem mentem, mert Zita kicsi volt, aludt is pont délelőtt, de a lányok már jártak itt, és tetszett nekik. Elhívtuk az öcsémet is, így teljesen ideális 3 gyerek-3 felnőtt arányban voltunk, és tényleg jó is volt, igaz, Kingával már nem volt sok gond, "csak" figyelni kellett rá. Majdnem viharos szélben, hófúvásban, akkor már 15centis hóban átvágva közelítettük meg az objektumot, miközben viccesen dünnyögtem az orrom alatt: "De jó, megyünk strandra!" :)

De tényleg jó volt! Nagyon kevesen voltak, ez nagy pozitívum volt számunkra. A lányok nem csúsztak sokat, mert hideg volt a csúszdás medencék vize :-), de a nagy, mindenféle dögönyözővel ellátott medencében vígan pancsikoltak, merültek, búvárkodtak, nem is akartak máshova menni. Kipróbálták a gyerekmedencét, majd mielőtt letelt volna a két óra, még beültünk a jó meleg jacuzziba melegedni, ahol szintén bőven volt hely számunkra is. Kevésnek bizonyult a két óra, amennyire vettük a jegyet, de jól érezték magukat! Még az öltözés is egész flottul ment, azt hiszem, ez egyre könnyebben fog menni, bár ettől én még majdnem csurom vizes hajjal mentem ki (persze sapkával), de már így is rá kellett fizetni a belépőre (ami egyébként eléggé rossz, hogy így télen egy csomó idő elmegy a két órából az öltözésre, nyilván az a cél, hogy vegyem meg az egész napos, drágább jegyet).

Délután családi ünneplés volt, lényegében október végétől kezdődően ünnepeltük a szülinapokat és a karácsonyt. A végén a lányok már elmentek aludni, nem kellett őket sokat altatni... :-)

Másnap délelőtt Jani kiásta a kocsit a hóból... Kb.20 cm hó esett, jó nagy meló volt. Elindultunk, hogy meglátogatjuk a nagymamámat. A lányok nagyon nem akartak menni, nem igazán érzik ott jól magukat, amit valahol meg tudok érteni, elég fénytelen dédi háza, meg ő is főleg csak panaszkodik (ez is érthető, nehéz már neki az élet és nagyon egyedül van), gyerekfejjel ezt nehéz megérteni. Indulás után defektet jelzett az autó...persze sehol nem lehetett a nagy hótól megállni, így elgurultunk egy benzinkútig, az egyik bevásárlóközponthoz, gondoltuk, ha cserélni kell, akkor a lányokkal be tudok menni, el tudom intézni az amúgy is betervezett vásárlást. Jani csak fújt a kérdéses kerékbe, utána elindultunk, nem "szelelt", megpróbáltuk. Az utak nagyon havasak voltak, de azért el lehetett döcögni. Jani kirakott nagymamámnál, első körben csak én mentem be, addig ők bementek a közeli (egy másik) hipermarketbe, elintézni a vásárlást, én meg addig meghallgattam nagymamám főbb dolgait. Előtte megpróbáltam az utcán ellapátolni neki a havat, de mivel senki nem csinálta előtte (nagymamám bottal is nehezen jár, részéről esélytelen, az udvarban más nagyon nem lakik, mi meg nem jutottunk el végül szombaton), az a 15 centi hó összefagyott, esélyem sem volt. Már feladni készültem, mikor egy fiatal nő egy fémszerű, kicsi lapáttal jött, és elkezdte feltörni nekem a havat. nem kérdezte, hogy kell-e segítség, látták valahonnan a párjával, hogy nem boldogulok, és szó nélkül segített! Közben odajött a párja is hólapáttal és segített nekem ellapátolni a feltört havat. Ilyet se pipáltam még! Nagyon jól esett. Előfordulhat, hogy sejtették, ki vagyok, ott lakhattak a környéken, nagymamámat is ismerhették, nem tudom, de akkor is kedves volt tőlük.

Jól átfagyva mentem be, végighallgattam nagymamámat, mire a lányok megjöttek Janival, a nagyja panaszáradaton már túl voltunk. Nem akaródzott még akkor sem bejönni nekik, de azért bejöttek, de tényleg nem maradtunk már sokat. Éhesek voltak, elindultunk inkább haza ebédelni.

Otthon interneten megnéztük, hogy az autópályák tűrhető állapotban vannak, így elhatároztuk, hogy hazaindulunk. Összepakoltam, Jani és az öcsém kismillió fordulóval lehordták a túlélőcsomagokkal megspékelt bőröndöket, aztán elindultunk. Debrecenben nehéz volt viszonylag közlekedni, az M35 sem volt még az igazi, főleg a belső sáv nem, de az M3-ason már gyakorlatilag normálisan lehetett utazni, csak úgy, mint az M2-n. A faluba bevezető út nem volt nagyon takarítva, de Nógrádban csak töredéke esett a hajdú-bihari hónak, így majdhogynem már gyerekjáték volt a haladás. :-)

azt sajnálom, hogy nem tudtunk egy nagyot szánkózni, mert annyira erős volt a szél, hogy egyrészt az magában nehezen volt elviselhető, másrészt a mínusz 12 fokon is sokat rontott. Itthon ahhoz képest nagyon kevés hó van, de délután megpróbálom rávenni a lányokat, hogy rántsunk szkafandereket, és legalább egy kicsit meghúzgálom őket a szánkón. De nagy hóember ebből a hóból sem lesz.

ui: az autó kereke utána "jól viselkedett", izgultunk, hogy nem lesz-e tényleg defektes, de valószínűleg "csak" a nagy hideget tűrte rosszul. Az a kerék amúgy is gyakran ereszt, volt már szervízben is, de gyakran járunk vele benzinkútra fújni bele, azt hiszem, lesz még egy köre a szervízbe.

Debreceni fotók

Kicsit pesszimista voltam a feltöltés gyorsaságát tekintve...a képeket ezúttal jóval hamarabb fel tudtam tölteni, így a mai termést is meg lehet tekinteni.

Délelőtt vásárolni voltunk, délben apukáméknál ebédeltünk, majd meglátogattuk nagymamámat, végül pedig egy jó kis sétával a belvárosban zártuk a napot. :-)) Jó volt! (egyedül nagymamám gyenge állapota keserített el, de annyira, hogy komolyan töröm az agyam, hogy tudnék kicsit segíteni neki távolról is-de azért örülök, hogy sok hónap után láttam, ő pedig nagyon örült, hogy ott voltunk!)

És akkor íme, ebben az albumban a mai fotók.

Virágkarneváli fotók feltöltve!

Végre sikerült befejezni a karneváli napon készült fotók feltöltését.

Ebben az albumban lehet megtekinteni a képeket.

Most pedig nekifogok, hogy feltöltsem a mai termést. :-)) Egy-két nap, és megleszek vele. :)

A három leányzó

Mint a sípok:

Olasz zászlóforgatók a virágkarneválon

az olasz zászlóforgatók, akik mindenkori nagy kedvenceim, de ezúttal sok mindent nem láttunk tőlük. azért megmutatom őket, mert mindenkori nagy kedvenceim. Mindenki képzelje el, ahogy ezeket az óriási zászlókat feldobálják. :-)) Remélem, egyszer "akcióban" is megmutathatom őket. :-)

Újabb karneváli videó

Vonul a görög néptáncegyüttes. Sajnos, nem láttam rendesen a táblájukat, hirtelen nem tudom, honnan jöttek.

Most pedig nagy levegőt veszünk, és megpróbáljuk megnézni a tüzijátékot. :-))

Virágkarneválról jelentem

Hat év után ismét megnéztük a virágkarnevált. No, nem az elejétől, és nem is a legjobb helyen, de ott voltunk. A legtöbb táncegyüttes csak elvonult előttünk, de volt olyan csoport, akik táncolva vonultak. ezeket nagyon értékeltük, főleg a mazsorett csoportokra "számíthattunk", hogy lássunk valami produkciót is. Az alábbi videón a debreceni Valcer táncstúdió látható, talán a legnagyobb táncstúdió Debrecenben. Ők mindig sokan vannak, nagy forgattal jönnek, talán a videón átjön kicsit.

Majd szép lassan közzéteszem a képeket is, no, meg egy-két karneváli videót, csak itt is lassú a feltöltés, nem megy ez olyan egyszerűen, kérem szépen! :-))

Debrecen, 2011. március

A hosszú hétvégén Debrecenben jártunk a családomnál. Négy hónap után sikerült ismét hazautazni, egyedül apukámmal és öcsémmel találkoztam azóta a költözés kapcsán. Hosszú volt a kihagyás, de kétségtelen hogy velünk is történt sok minden, és Debrecen sincs közel.

Olyanannyira régen találkoztunk már, hogy a lányok most kapták meg papáéktól a karácsonyi ajándékokat is... :-)

Lazára vettük a hétvégét, ezúttal nem voltunk sehol látogatóban, kivéve nagymamámat. Szombaton ebéd körül érkeztünk meg, innentől pihenés, játék következett estig. Kicsit késő estére sikeredett, de megtörtént a karácsonyi ajándékozás, a lányok nagy örömére. :-)

Másnap délelőtt sétáltunk, a lányok motoroztak Debrecen fő terén, amiben az volt a legjobb, hogy ha nem is hosszú ideig, de tudtunk Janival kézenfogva sétálni, miközben a lányok körülöttünk köröztek. Ilyen is régen volt már, szinte mindig toltunk egy babakocsit. :) A kis motorok hangja alapján amúgy is hallottuk, merre járnak. :-) A séta után meglátogattuk nagymamámat, ahol szokásos módon elszomorodtam, hogy nagymamám mennyire egyedül van, és csak még inkább arra sarkallt, hogy kitaláljunk valamit ennek megoldására.

Délután vásárolni voltunk, mert ugyan hülyén néz ki, hogy elutazunk Debrecenbe vásárolni, mégsem annyira az. Debrecenben ugyanis minden sokkal elérhetőbb közelségben van, rengeteg bevásárlóközpont van már, amit rövid idő alatt el lehet érni, így előfordul, hogy az évszakváltós ruhavásárlást ott intézzük, ha éppen úgy alakul.

A nagyrészt sikeres vásárlás után egy nagyon fincsi vacsorát költöttünk el apukám és élettársa/keresztanyukám házában, majd hazavettük az irányt.

Hétfő délelőtt Kinga nagyon komoly nyomására ellátogattunk a hatalmas és színvonalas játszótérre, az Ötholdas Pagonyba, ahol az utóbbi debreceni útjaink során is rendszeresen megfordultunk. A vonzereje abban is rejlik(főleg a lányok számára), hogy jó időben szinte mindig van pónilovaglás a játszótér mellett, amit Kinga nagyon szeret. Ezúttal Zita és Csilla is lelkesen ültek fel a lovacskákra, Kinga ragyogó arccal ment egy "nagy kört"-ami a játszótér megkerülését jelentette-, Zita és Csilla pedig egy kis körre neveztek be (oda-vissza séta a játszótér egyik oldalán), és mindegyikük élvezte. Nem volt olcsó mulatság a történet, ezért is kell sürgősen lovaglási lehetőséget keresni a környéken, hátha az jobban megéri. :) Ha már ennyire szeretik, inkább így.

Nagy játszizás után, a szemerkélő eső elöl is menekülve hazamentünk ebédelni, majd utána lecuccoltunk az autóba, és hazafelé vettük az irányt. Az M3-osan hazafelé még meg sem fordult a fejünkben, hogy egy nagyon kedves ismerősünk fog meghalni ott két nap múlva... :(

Így esett az idei első debreceni utunk, nem tudni, mikor megyünk legközelebb, de nyáron már tervezem, hogy egy hetet ott maradok a lányokkal. azt hiszem, mivel Zita is már 3. életévéhez lesz közelebb, talán könnyebb lesz nekem is egyedül végigcsinálnom. aztán majd meglátjuk, ez még távolabb van, egyelőre ennek az útnak is örülünk, hogy összejött.

Töltöttem fel néhány debreceni képet az albumomba, katt IDE a képek eléréséhez.

Összefoglaló

Az utóbbi napokban fontos, családunk boldogulását érintő feladatom volt, így nem is tudtam írni jó néhány kisebb-nagyobb eseményről. De mivel végeztem a feladattal, ezért most összefoglalva azért lejegyzem ezeket az eseményeket.

Például a múlt hét csütörtökieket, amikor is kicsit mászkálósabb napban volt részem, lévén Jani itthonról dolgozott, Kimentünk a házunkhoz, élveztem Zitával a sétálást, tócsába kavicsdobálást a kellemes napsütésben. Utána autóban altattam (illetve elaludt az autóban, nem értem már vele haza), ezért kétszer megtettem a házunk és albink közti távolságot, ami kivételesen szintén jól esett, mivel forgalom is alig volt. Estefelé pedig az ovisokkal sétáltunk egyet a falu utcáin, az általunk készített lámpásokkal, Márton-napi felvonulás keretében. Svábfalu lévén, a gyerekek szinte csak németül énekeltek, közülük is főleg az elöl menetelő nagycsoportosok, köztük Kinga is, így a végén már zúgott a fejem a sok Martin, martin-tól. :-)) Jani is elkísért minket, ő lényegében Zitát cipelte végig, vagy futott utána, én Csillával küzdöttem, aki szintén az apjával akart menni, valószínűleg nem sokat uzsizott, ezért volt nyűgös. Kinga elöl szépen lépdelt az ovisokkal, egy-egy fotó erejéig előreszaladtam, no, meg hogy érezze, hogy szeretjük mi őt is, csak hátrébb vívjuk a csatákat a tesókkal. :) nem mondom, hogy élveztem az egészet, de rossz sem volt. Külön tetszett, hogy rengeteg szülő tudott párban jönni, még akkor is, ha esetleg egy nagycsoportost kísértek, akik elöl már fegyelmezetten sétáltak. Kart-karba öltve sétáltak, nagyon hangulatos volt, az utcákra pedig sok lakó kijött megézni a kisebb-nagyobb ovisokat. :)

Pénteken ritkán látott vendégeink voltak, a Belgiumban élő Petrovszki család. Lányaim szabadnapot kaptak ez alkalomból, aminek külön örültek. Délelőtt jöttek, késő délutánig maradtak, és jól esett, hogy itt voltak. Kaptunk tőlük ajándékba egy diavetítőt (persez nem ezért örültünk, hogy jöttek :-D), amitől teljesen padlót fogtam, természetesen nem számítottunk ekkora ajándékra. Nagyon hálásak vagyunk érte, azóta is rendszeres esti program a vetítés, ami még nem megy zökkenőmentesen, és nemcsak a kis kétéves garázdálkodásai miatt, hanem a nagyok sem bírnak mindig a fenekükön megülni, és a fénysugárban táncolnak. Nos, végülis nekem mindegy, hogy mivel töltjük az időt: ha nekik ez tetszik, akkor legyen, csak ne egymást nyúzzák. Szóval, nagyon szépen köszönjük, Tibiék lehet, hogy kicsit megmentettek a közelgő sötét télidőre. :) Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen, mert én meg nem tudtam úgy készülni, ahogy eredetileg terveztem, mivel az előző napot elbóklásztuk, így a helyi fogadóból hoztuk a pizzát, amit azért mindenki jó étvággyal evett meg. Mentségemre legyen mondva, hogy desszert volt háromféle is (fontos!), egy tepsi brownies, és a Móni által bemutatott rétes alagút, almás és túrós változatban-az még belefért az estébe. Nagyon örültünk, hogy meglátogattak minket, mint ahogy az elmúlt öt évben rendszeresen, ez a gesztus az ajándéknál is többet ér, és most már csak nekünk kell anyagilag és szabadidőügyileg helyrerázódni, hogy végre mi is tudjuk viszonozni a látogatást Belgiumban. :)

Szombaton délelőtt ismét jöttünk-mentünk, majd délután már autóban ültünk, Debrecen felé haladva. Az autós babahordozónk új gazdára talált legfiatalabb másodunokatesóm, az egy hónapos Zétény személyében, azt vittük el nekik. Vasárnap délelőtt náluk jártunk, onnan szinte egyenesen hazajöttünk, nagyon fáradtan és éhesen, így noha láttuk a legfiatalabb rokont, megint nem ez volt a legpihentetőbb debreceni utunk. :-P

Hétfő délelőtt Csilla ágya mögött felfedeztem, hogy a sarokban szinte végig penészes a fal...

Ez úgy kellett mint egy falat kenyér...

hogy hogy nem vettem eddig észre, nem tudom, talán a baldachin takart, és nem is értem, miért penészes ott a fal, azt a falat süti legtöbbet a nap. nem tudom, mindenesetre ez sem volt egy ebben a házban marasztaló tényező. Csilla ágyát elhúztam, aki, mikor este meglátta a falat (aznap délután nem jutottam már el oda, hogy lefújjam, annyira a hétvégéről maradt hadiállapotot akartam megszüntetni), kijelentette, hogy fél a penésztől (????). És hogy ő márpedig velem és Zitával alszik a hálóban. De akkor már Kinga sem akar egyedül aludni...

Remek.

Amúgy is hétfő volt, Jani éjfél körül jött, hajmosás mindhárom lánynál, lassabban értem az esti procedúra végére, elmúlt fél kilenc, mire felmentünk aludni, és akkor még ez is jött. Ott győzködtem Csillát, hogy az csak kosz, le lehet takarítani, nem értem el semmit. Végül átcipeltem a matracát a miágyunk végébe, Kingát meg sikerült maradásra bírni. Meígértem neki, hogy amint elalszanak a lányok, jövök hozzá is. na, ja. Zita nem akart aludni, mert feldobta Csilla jelenléte, de mikor már elcsendesedett, Csilla nyöszörgött valamiért. aztán nagy nehezen csak csend lett, de addigra Kinga is elaludt. Majdnem este 10-ig "szórakoztam" velük... Másnap Kingának meg már bent kellett lenni fél nyolckor, mert mentek át az iskola tornatermébe tornázni. Alig lehetett őket kivakarni az ágyból.

Csilla aztán kárpótolt a hétfői allűrért: tegnapelőtt szépen kitartóan kiszínezett egy karácsonyi kifestőt, igaz, kb. 3 színnel összesen (köztük dominánsan rózsaszín :-D), de sokáig ott ült fölötte, élvezettel, és szépen színezett. Ez nekem öröm, mert Csilla nem sokat rajzol, akkor is vázlatosan (sematikus emberfejet és lufit-az ovis jelét), úgyhogy ez a lépés fontos most. Kinga is inkább színezett annak idején, úgy látszik Csilla is ebbe az irányba indul el. nekem mindegy, csak leljék benne örömüket, ha nem akarna semmit sem színezni, az sem izgatna, egyelőre biztos nem. :)

Ezek voltak a legfőbb események, kicsit töményen most egy bejegyzésbe, de örülök, hogy végre le tudtam ülni írni. :)

Hétvége a fárasztóbbak közül

Ez a hétvége sem fog bekerülni nálam az év top 5-ös hétvégi közé, az biztos. Öt hónap után végre hazajutottunk Debrecenbe, de kicsit csalódottan jöttem haza. Csak az maradt meg, hogy mennyire elfáradtam, hogy semmire nem volt idő.

Ez most így kicsit negatív indítás lett, de ez az igazság. De megmagyarázom. :)

Az egész már pénteken kezdett elromlani, elsősorban az én hangulatom. eleve nem tudtunk pénteken délután menni, mert Janinak és az ügyvédünknek csak péntek koradélután sikerült leülni egy tárgyalásra a kivitelezőnkkel (szám szerint a 234971-ik tárgyalásra :-P ). Ez jelenlegi helyzetünkben mindennél fontosabb, nem is bánkódtam emiatt. Az van ugyanis, hogy két hete Jani átvette végre az augusztusi szakértői vizsgálat végeredményét, amit nagy nehezen a kivitelező is megkapott múlt csütörtökön a közjegyzőtől, Janiék pedig kérdőre vonták, hogy akkor mit is szól ehhez az egészhez. Még nem sikerült hosszabban beszámolni erről a vizsgálatról, de a lényeg, hogy alig van valami a házon, amit nem kell javítani. Mondjuk a pince. De azt nem is ez a férfi építette. :) Muszáj még mindig elsősorban vele megegyezni, mert hiába tudná befejezni egy másik kivitelező (és már van is jelölt a feladatra, jó ideje várja már, hogy befejeződjön ez a herce-hurca), ha a házat ez a kivitelező építette, a garanciát is csak nála lehet később érvényesítettni.

nem is lenne ezzel gond, mármint, hogy a sokadik tárgyalást ejtjük meg, csak ott "rontottam el", hogy sok-sok-sok hónap után most először őszntén hittem benne, hogy ez az utolsó tárgyalás, és vége. Ezért ért egy kisebb csalódás, mikor Janival utána beszéltem telefonon, és mesélte, hogy mi volt, hogy hétfő (azaz ma) estig kapott a kivitelező haladékot, hogy még egyszer átgondolja az egészet. Jani felajánlotta neki, hogy ha kulcsrakész állapotra javítja egy hónap alatt a házat (és ez egy elég erős időpont, mi már tudjuk, de mivel lassan egy éve bent kéne laknunk, és ezért ő a felelős, azt hiszem, lehetünk "könyörtelenek"), akkor ad neki bizonyos összeget, ha nem, elbúcsúzunk. Ezen rágódhatott most szűk 3 napot az illető, és nagyon kíváncsian várjuk, mit reagál.

nekem pénteken viszont roppant elrontotta a kedvemet a tény, hogy megint egy újabb hétfőt várunk. mint ahogy január vége óta mindig egy újabb hétfőt várunk, amikor az ügyünk továbblendülhet. Nagyon kimerítő, elkeserítő, és az ember kezd nagyon-nagyon türelmetlen lenni. És akkor még most sincs vége. Annyira levert az egész, hogy oviba menet, babakocsit tolva peregtek a könnyeim, kicsit hülyének néztek a szembejövők, de mire leértem az oviba, lenyugodtam, a lányokra már tudtam molyogni, és ez volt a lényeg. nálam a sírás sokat segít, hát, ez most az utcán ért, ez van. tudtam, hogy ezt mind muszáj meglépni, nem nagy idő ez a hétvége, csak, hát, az egész év így ment el, és nagyon belefásultam.

Mivel nem voltam jó hangulatban, és tudtam, hogy muszáj két szót váltanom felnőtt emberrel, és amúgy is meg kellett kérni a főbérlőinket, hogy adjanak enni a két macskusz kitekatusznak, ezért beugrottunk hozzájuk, lányaim nagy örömére, akik szeretnek ott lenni (gondolom, az állandó tábla csoki, amit hárman szépen elfogyasztanak, kellő pozitívum számukra, no meg, hogy ott lehet kutyázni). amint beléptünk az ajtajukon, csörög a telefonom, anyósomék hívnak, hogy ott vannak a mi ajtónkban. Így, ahogy jöttünk, mentünk is.

Mivel vendégeink voltak, nem is tudtam készülni az útra. Se sütit, se tortát, mint ahogy terveztem (főleg apukámnak mákos sütit :-D), egyre jobban elkeseredtem, mert azt is tudtam, hogy alvásidőben sem nagyon tervezhetek ilyesmit, mert Zita gyakran ébred. Estére aztán addig romlott a kedvem, hogy egyszerűen leültem tévét nézni, amikor éppen nem Zitát altatgattam vissza. Így történt, hogy másnapra is jutott pakolnivaló, de az már kapkodásszerűen, amiből majdnem egyenesen következett, hogy magamnak egy csomó mindent nem vittem. És murphy törvényei szerint hiába megyünk nagyvárosba, ahol úton-útfélen már hipermarket van, ha ünnepnap van, és olyankor minden zárva még ott is. :-P

szombaton fél 10-kor indultunk, nagy pozítívumként elmondhatom, hogy végre valahogy üzemelt a gyárilag beépített dvd lejátszó az autóban (de majd cserélni kell, mert nem tökéletes a rendszer, de ez legyen a legkevesebb), így végre nézhettek a lányok mesét. ez sokat javított az utazás minőségén, bár azért így is elhangzott elég gyakran a kérdés, hogy mikor érünk már oda. De nem kellett megállni, így délre ott voltunk apukáméknál. ezúttal apukám és keresztanyukám közösen vásárolt belvárosi házába mentünk, nem a lakásba, ahol én éltem, és ahol aludni szoktunk, mert ezúttal Debrecenben volt a nagyon ritkán látott pécsi nagybátyám és az egyik unokatestvérem. Ennek nagyon örültem, de persze a hétvége folyamán sokat beszélgetni nem tudtunk, mivelhogy mindig volt valami intéznivaló a lurkók körül. Sebaj, jó indok egy nyári pécsi látogatásra! :-)) (na, jó, oda amúgy is mehetnénk, indok nélkül is, de most különösen)

Ebéd után Zitát altatni kellett, elmentünk autózni, és mikor elaludt (Csillával együtt), elkanyarodtunk a Pagony játszótérre, ahol április elején is jártunk. Érdekes volt látni, hogy akkor éppencsak, hogy elkezdtek zöldülni a fák, most pedig minden sárgálott-barnálott így ősz közepén. A pónilovas vállakozó ismét ott volt a játszótér mellett, amit Kinga kitörő örömmel fogadott, én pedig egyből befizettem egy "nagy körre", ami a hatalmas játszótér megkerülését jelentette, tudtam, hogy úgysem fog békén hagyni, így legalább nyugodtan tudtunk utána játszóterezni. :)

Mire Kinga végzett a lovaglással, a másik két lány is felébredt, így együtt játszótereztünk egy kicsit. sokat nem lehetett, mert Zita mindig nyűglődött valamin, az ellenkező irányba ment volna, mint a többiek, csak a 12 éveseknak való mászókákra volt hajlandó felmászni az apja segítségével (ahol még Kinga is félt, de mindegy is :-D), nem tudtuk, hogy mit akar, a végén aztán a több ezer négyzetméteres területen mindenki hallhatta Zita ablakrepesztő sikítását, mi pedig, hogy kíméljük a környék lakóit, illetve a szórakozni érkező embereket, hazamentünk. Otthon aztán evett Zita, megnyugodott, valószínűleg az éhség is közrejátszott a nyűgösségben.

Ezután lelkesen vártuk hat körülre apukámékat, akik mindenkistül, sült csirkecombostul aztán 7 után meg is érkeztek. :) mi ekkor már letudtuk a gyerekfürdetést, ami jó ötlet volt, mert nem sokáig bírták a lányok. A tortát már nem is látták, annyira elfáradtak, jobbnak látszott elaltatni őket. Egyedül Zita forgolódott sokáig, mint aki "pépesre" aludta magát délután, noha kb. 3/4 órát aludt. :) Az esti éberségével egyre inkább kezd Kingára hasonlítani, bár ez nem a ma estére vonatkozik. :)

Miután Zitát elaltattam, megszületett bennem a gondolat, hogy leszek olyan bátor, hogy mindenkit hazaviszek autóval a másik házba, hogy ne kelljen a hidegben a villamosig gyalogolni. Jani ki is pakolta a gyereküléseket, kinyitotta a plusz üléseket,ám ekkor felébredt Zita...Így én nem tudtam elmenni, Janival nem hajlandó aludni. Ha akkor ébred, amíg távol vagyok (max. fél óra lett volna) az más, de így nem indultam neki. Kis családom biztosított, hogy semmi baj, a felajánlásnak is örültek. Én azért csalódott voltam, és a péntek délután óta tartó levertségemen nem sokat javított. És még fogkefém sem volt, hogy fogat mossak. Brrrr. :-)

A vasárnap délelőtt lényegében azzal telt, hogy vártuk, mikor indítják el a koreai F1-es futamot. ez is Murphy, hogy pont ilyenkor van késés és bonyodalom, amikor a legjobban örülnék, hogy időben véget érjen, mert mentem volna nagymamámhoz. Az F1 miatt is, meg más apróság miatt is Janival is vitatkoztunk egyet, aminek a nyakláncom látta kárát, ami éppen a kezemben volt. Mérgembe földhöz vágtam ugyanis.

A láncot, amit Jani rokonaitól kaptam karácsonyra, sok-sok színes gyöngyből fűzött hosszú lánc, amit május végén Debrecenben felejtettem, és most úúúgy örültem, hogy viszontlátom! amikor emeltem a karom, már tudtam, hogy csak magamnak fogok fájdalmat okozni, és így is lett. A lánc több száz darab gyöngye szanaszét repült, nekem pedig majd megszakadt a szívem. Ekkor már nem is bántott más, csak a lánc. Sírva fakadtam, és leviharzottam a játszótérre kicsit lehiggadni, ahol meg majdnem nekem ugrott két apró kutya, hajszál híja volt, hogy nem kapták el a lábszáram. A gazdik pár méterre nyugodtam beszélgettek... Nem vidított fel az incidens, az biztos.

Lehiggadtam, felmentem, könny nélkül megsirattam a láncot, átkoztam a hülyeségemet, de igazából ez is csak azt mutatja, hogy rengeteg feszültég van bennem, amit nem tudok levezetni. Se beszélgetéssel, de sporttal, sehogy. ebből a szemszögből nézve akkor már inkább a lánc essen áldozatul, mint hogy valakit megpofozzak (főleg magamat kellett ez esetben, de tény és való, hogy kivételesen tölthettük volna mással is a délelőttöt, mint forma 1 nézéssel). A láncot amúgy újra lehet fűzni, kérdés, hogy mikor lesz rá időm.

Felhívtam nagymamámat, elindultunk hozzá. Jani levitte az összes gyerekülést (amit végül feleslegesen bányászott ki a kocsiból), már lent voltak a kocsinál, amikor én még a slusszkulcsot kerestem öcsémmel. Sehol nem volt. Már a kukákba is beletúrtam, mert Zita játszott vele utoljára. Végül cseréltünk Janival, én álldogáltam a kocsi mellett a lányokkal, ülésekkel, táskákkal, ő kutatott. nem volt sehol. Yesss!

Jóóóóóól van, gondoltuk, eddig minden rendben akkor. Visszavittük az összes ülést (komolyan, ez már valami viccnek is rossz volt), mindenki lekabátolt, és kerestünk. Kisvártatva valakinek eszébe jutott, hogy talán a nappali kanapéja mögött.... És ott volt. Azt a megkönnyebbülést! Már vizionáltam, hogy Jani apukám autójával még aznap megjárja a Debrecen-Szendehely távolságot oda-vissza a pótkulcsért... De nem, hála istennek. :-))

Így végül dédihez is eljutottunk. :) Ezt a lányok annyira nem szokták élvezni, nagymamám főleg az ő nyűgjeiről beszél, ami engem nem zavar, csak az, hogy ők közben unatkoznak. Pedig én szívesen hallgatom őt, főleg, mert tudom, milyen jó az, ha az ember néha elmondhatja valakinek, ha bántja valami. :) De dédi azért nem püföli a láncait. :)

Dédi után ismét családi ebéd az őházukban papáékkal, majd 3 körül visszatértünk a milakásunkba a bőröndökért, és elindultunk haza. Ekkor már eléggé fáradtak voltunk, nem is hittem volna, hogy másfél nap alatt így ki lehet merülni. A hazaút nyűgösebb lett, mint oda, de a mesenézés most is segített.

így esett hát idei, számszerint 3. debreceni látogatásunk, és most a negyediket tervezem. nem másfél napra, akkor hátha nem lesz ilyen sűrű és pörgős. abba meg beletörődök valahogy, hogy ez most így sikerült, és tudom, hogy úgyis a pozitív pillanatok maradnak meg bennem később. Nem mindig sikerül mindig úgy, ahogy eltervezzük. :)

ui: 10 éve, 2000. október 23-án repültem először repülővel, egyből az USA-ba, akkori barátom rokonai meglátogatására. nos, a tizedik évforduló igencsak másfajta utazással telt el. :-)) Változnak az idők. :)

Debrecen-ami még kimaradt

A péntek délutáni találkozót sikerült úgy-ahogy kipihenni, így nagy lendülettel vágtunk neki a hétvége többi részének. Szombat délelőtt befejeztem apukám szülinapi tortáját, aki még 5-én ünnepelte a szülinapját, de együtt még nem ültük meg, ezért most kellett pótolni. Időhiány és az egyszerűség kedvéért ezúttal bolti tortalapot vettem, és csak a narancsos csokikrémet és a csokis tejszínhabot készítettem el ott, ami gyors is volt, és estére szépen le is hűlt még a torta.

Megejtettünk egy gyors vásárlást is, ebédeltünk az előző nap rendelt óriási pizza maradékából, majd Zita pihenőre tért. A két nagyobbik csemete viszont nem bírt a hátsóján megülni, el kellett velük menni sétálni. szegény öcsémnek nem sok választása volt, a lányok kerek-perec és ellentmondást nem tűrően ragaszkodtak ahhoz, hogy Balázs is velünk jöjjön, így ő is "nyert" magának egy jó nagy sétát. Janit magára hagytuk az alvó Zitával, és végül két óra pihenőidővel lett gazdagabb. :)

Elmentünk a közeli Egyetem térre, ahol a lányoknak már előző nap is nagyon tetszett a szökőkút és a körülötte lévő szobrok:

Ebbe a szökőkútba (is)egyszerűen muszáj belenyúlni és pacsálni egyet:

neki is:

Kötelező szobormászás (ez valami gyerekkényszer lehet, én is állandóan felmásztam rájuk gyerekkoromban):

És neki is :)

Irány az egyetem!

Menyasszonyfotózást lesve a díszudvarban, ahol pár éve én a diplomám vettem át a rektortól:

Nemcsak a lányok lesték a menyasszonyt :) Menyasszonyból amúgy több is volt aznap, népszerű az egyetem esküvői fotozás helyeként:

A szökőkút melletti parkban már, újabb pacsálás:

Sablonos turistafotó :)

Hogy azért a nadrágot és szoknyát is legyen miért mosni, egy kis kavicsozás a kicsit saras kavicstengerben, abszolút kihagyhatatlan programpont :)

És ez már a Békás-tó a Nagyerdőn, amin rengeteg tavirózsa úszkált. Szemben a menyasszonyokkal, tavirózsából még sosem láttam ilyen sokat ezen a tavon. Persze menyasszonyt is csak a tó mellett láttam eddig, rajta nem :-P :)

A Békás-tónál még kicsit hintáztunk, pattogatott kukoricáztunk, fagyiztunk (vagyis csak a lányok), elsétáltunk a Csónakázó-tóhoz, bekukkantottunk az Aquaticum hatalmas ablakain, végighallgattuk Kingát, ahogy százszor kéri, hogy siessünk fürdőruhát venni, mert a sajátunk otthon maradt, és másnap jöjjünk a víziparkba. Míg ezt hallgattuk, az Orvostudományi egyetem felé sétáltunk, onnan vissza az egyetemhez, és haza. Csillát hosszú szakaszon már nyakban vittem, Kinga hősiesen sétált, bár néha bepróbálkozott Csillánál, hogy nem adná-e át a helyét. Csilla sem volt bolond, Kinga Balázs nyakában nem akart utazni, így gyalogolt. Mire hazaértünk az esőfelhők is megérkeztek nagy dörgéssel, éppen jókor érkeztünk haza. Szegény Jani arról panaszkodott, hogy ezalatt az idő alatt elszunnyadni sem mert, nehogy ne hallja meg Zitát, így kénytelen volt tévét nézni és pihengetni. Rettentően sajnáltuk, természetesen. :-)) Én azért annyira nem, mert nekem végre nem volt olyan fárasztó ez a séta, a két nagyobbik csemetével már egész kulturáltan lehet ilyen programokat csinálni, kicsi Zita meg szépen belenő ebbe is. Ő nagyot aludt ezalatt, így mindenki jól töltötte az időt. :) Remélem, Bali te is így gondolod! :)

Azért a zuhét nem úsztuk meg, mert még nagymamámhoz is elautóztunk. A lányok elég fáradtak voltak, de nem tudtam, másnap a gyereknapi tervek mellett be tudjuk-e iktatni a meglátogatását, ezért még késődélután hozzá is elugrottunk.

Apukámékkal együtt értünk haza, hozták a finom rántott husit, krumplisalátát, amit keresztanyukám készített. Előbb a lányok ettek, majd a felnőttek, de mikor én ettem, Jani már fürdetett, mert kezdtek nyűgösek lenni a legfiatalabb családtagok. A tortázást még azért kivárták, igaz pizsiben, de azt muszáj volt!

Ettünk a roppant csokis tortából, azt hiszem, nagyon finom volt, egész szerényen meg lehet állapítanom (meg azért a többiek is dícsérték), még a bolti tésztát is ki lehetett bírni a krém finom ízének segítségével. :)

A lányok altatása után még jutott idő némi beszélgetésre, majd késő este apukámék is hazaszállingóztak, mi pedig nyugovóra tértünk.

Másnap délelőtt, gyereknap lévén, elmentünk az állatkertbe. Itt már nem készült kép, mert egyszerűen nem tudtam fotózni. Rettenetesen elfáradtam, pedig olyan veszettül sokan nem is voltak, abszolút kibírható volt, de Zitára nagyon kellett figyelni. Azt hiszem, simán három felnőttet is kibírt volna ez a móka, akkor talán kicsit szabadabban jöhettek-mehettek volna a lányok, így azért fogni kellett a gyeplőt. A lányoknak nagyon tetszett, pont megfelelő méretű a debreceni állatkert, pont ennyi állat elég is volt nekünk, és nagyjából láttunk is mindent.

Ismét fáradtan tértünk haza, haraptunk valamit, majd fel is kerekedtünk, hogy hazainduljunk. A lányok álmosak voltak, így sokkal egyszerűbb utazni, ha mindegyik alszik. Útközben úgy döntöttünk, hogy mégsem hazamegyünk, hanem Romhányba, felköszöntjük Jani egyik unokatestvérét névnapja alkalmából. Ott is ettünk jóféle igen-igen csokis tortát, majd anyósoméknál is tiszteletünket tettük, és ha már ennyire belejöttünk az országjárásba, hát beugrottunk Nikihez és Arnoldhoz Tolmácsra, hogy megnézzük, minden rendben-e velük és a frissen felépült házukkal. Persze minden rendben volt. Tolmács után nem akaródzott továbbra sem hazamenni, így még a mi házunkat is megnéztük, Jani be is ment szemlét tartani, és csak ezután értünk haza. Fáradtan, mondani sem kell, de mi akartuk.:)

Itt jött a szomorú rész, hogy 3 helyett már csak két cicát találtunk otthon, Kinga rettenetesen szomorú volt, sírt sokat, szeretett volna elmenni a "sírjához", de a főbérlőnk valahol az erdőben ásta el a cicust, oda nem tudtunk elmenni. Így történt, hogy ez az igen mozgalmas és eseménydús hétvége kicsit szomorúan zárult, de azért összességében véve jól éreztük magunkat. :)

Öregdiák-találkozó Debrecenben

Ma délután tartottak a Debreceni Egyetemen, ahol én is végeztem, egy hollandos öregdiák-találkozót, ahová nekem is volt szerencsém eljutni.

2003-ban végeztem Debrecenben angol-német szakon, német szakon belül azonban a holland specializációt is felvettem, aminek segítségével 4 év alatt a nulláról megtanultam hollandul. Szakként is felvehettem volna a hollandot a vége felé, de azért akkoriban, 3. szak lévén fizetni kellett volna, amit nem tudtam megtenni. Így is rengeteg holland órám volt, nyelvvizsgákat is tettem le, és ezen hollandos múlt kapcsán voltam én is hivatalos erre a rendezvényre.

Az indulás Debrecenbe nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem, mert tegnap este nem tudtam előre összepakolni, mert elaludtam a lányokkal, de végül gyorsított tempóban összedobtam a 4 lány családtag cuccát, és hálát adtam az égnek, hogy Jani összepakolt magának. Délelőtt 11-kor startoltunk otthonról, és délután 1-kor már ki is rakott az egyetem parkolójában. Innentől ő vette kezelésbe a lányokat, hazavitte őket apukámék lakásába, pizzát rendelt, amiből mindhárom csemete evett is rendesen, játszótereztek, majd, amikor én egyszer rájuk telefonáltam, hogy hogy vannak, Kinga kitalálta, hogy jöjjenek el hozzám az egyetem elé, úgyis olyan klassz dolog a szökőkutas nagy téren a vadiúj görkoriban botladozni.

Én ezalatt furcsa érzésekkel mentem be az egyetemre, 7 éve effektíve nem jártam ott, az előadót is keresni kellett kicsit, ahol a rendezvény volt, de persze megtaláltam. Fura volt kicsit a sok pelenkázás, éjszakázás, hintáztatás után hirtelen ilyen közegbe csöppenni, és alig akartam elhinni, hogy pár évvel ezelőtt minden nap ide jártam, ez volt a második "otthonom". PEdig talán pont jó napon tértem vissza, hiszen, ha jól emlékszem, éppen 2003. május 28-án tettem le az utolsó államvizsgámat.

A holland nagykövetség és a flamand közösség képviselői nyitották meg az eseményt, természetesen hollandul, és én csak úgy szívtam magamba a szavaikat, hiszen nagyon régóta nem hallottam hollandot beszélni. Igaz, hogy nem is értettem mindent, de ez ennyi év után nem nagy bűn, azonban, ha nagyon figyeltem, azért ment a dolog. Ennek különösen örültem.

A holland prezentációk után a holland tanszék tanárai bemutatták a tanszéket, és én álmélkodva hallgattam, mennyit változott a képzés jellege az elmúlt években. A blogonai képzésrendszer itt is sok mindent megváltoztatott, így a BA képzés már sokkal inkább gyakorlati irányba megy el, a régi rendszerű képzésű diákok közül most végzett az utolsó évfolyam.

A záróprogram részeként cégek mutatkoztak be, akik hollandul beszélő embereket is alkalmaznak. Ez is célja volt kicsit ennek a rendezvénynek, hogy a diákokat, az egyetemet összehozzák a munkaerőpiaccal. Ez a része a programnak számomra kicsit állásbörze jellegű lett, így én meghosszabítottam a kávészünetet, és az utolsó három munkáltatót előadását "ellógtam", és régi barátnőkkel beszélgettem kicsit. Ezeknél a cégeknél kicsi az esély, hogy dolgozni fogok, ezért mertem ezt megengedni magamnak. Mikor végetért, nekem is futotta egy kis rövid beszélgetésre volt tanáraimmal, ami talán a jövőmre nézve is hasznos lehet. Előfordulhat, hogy visszaülhetek az iskolapadba, hollanddal kapcsolatban, de mivel sok részlet még nem ismert, én sem írok még róla. Mindenestre hasznos infókat gyűjtöttem, ezért már megérte elmenni.

No, és azért is, mert találkoztam régi barátnőkkel, és ez talán minden hasznos infónál jobb volt! Igaz, hogy rövid időre, de találkoztunk. Az utolsó beszélgetés alatt kis családom már befutott az Egyetem térre, nekem is indulni kellett. Csilla és Zita messziről futott elém, Zita utána nem is engedett el. :) Kinga csak azért nem futott szerintem, mert görkori volt a lábán, meg különben is: ő már nagylány. :)

Így esett, hogy 2008-as érettségi találkozóm után ez a 4 órás kimenő lett a második leghosszabb, ami a lányok nélkül töltöttem, Zitától pedig először voltam ennyi ideig távol. Bevallom őszintén, hogy nagyon jól esett, már nagyon kellett, úgyhogy nagy köszönet Janinak is, ilyen ügyesen és hősiesen helytállt a lányokkal! :-))

Debrecen 2. rész és pici húsvét

"időben" vagyok a beszámolóval... csak semmi kapkodás! :-)))

Szombaton délelőtt semmi rendkívüli, de annál örömtelibb programunk volt Debrecenben: egy év után ismét meglátogattuk anyukám egyik unokatestvérét, aki velem egyidős, és családját: Böbét és a négyéves Bencét. Jó volt újra találkozni, kicsit beszélgetni, együtt örülni a novemberben érkező kistesónak (mármint Böbééknél!! :-D). Ebédidőbe nyúlt tartózkodásunk, így búcsúznunk kellett. Zita egyből elaludt az autóban, így, hogy tudjon kicsit aludni, nem haza mentünk, hanem hirtelen ötlettől vezérelve a nem olyan régen felújított Ötholdas Pagony játszótérre. Előző nap Enci barátnőm kérdezte, hogy jártam-e már ott, aztán kiderült, hogy általános iskolás koromban rengeteget, csak akkor még "jubileumi" játszótér volt a neve. Az iskolám közelében volt, így olykor az iskolával is kinetünk oda játszani. Nemrég újították fel, egy nagyon modern és korszerű játszótér lett belőle, hatalmas területen, az Oláh Gábor utca és a Nagyerdei körút találkozásánál. A bejárat a Jégpályával szemben van, az Aquaticum is csak néhány perc laza sétányira. Rengeteg mászóka és játék van, mindegyikre ki van írva, mely korosztálynak ajánlott, de ez csak tájékoztatójellegű dolog, Kinga is végigment elvileg 8-12 éves korú gyerekek részére készített "pályán":

Nagy területen, sok fa árnyékában, és ez csak egy része:

Csilla, a nagy csúszdás:

A játszóterezés közepén felébredt Zita is, akire Jani vigyázott az autóban, ekkor szünet gyanánt életükben először lóra szállt két nagyobb leányom. A játszótér mellett volt lovaglási lehetőség, persze csak pár percre, és Kinga, aki hónapok óta lovaglással nyaggat, lecsapott természetesen a lehetőségre. Már amikor megláttam a lovakat, tudtam, hogy innen nem megyünk el lovaglás nélkül, és úgy is lett. Csilla az elején nagyon lelkesen ült fel, de aztán végig pityergett, nem tetszett neki, hogy a fiatal srác tartotta, hiába loholtam mellette, sírdogált. Egy kis kört mentünk a játszótér egyik oldalán, félúton Csillát le kellett venni.

Kinga viszont úgy ült ott, ahogy kell, mintha mindig is ezt csinálta volna, és persze reklamált a végén, hogy ennyi volt? Őt simán be lehett volna fizetni egy nagy körre, aminél az egész nagy játszóteret megkerülték.

Lovaglás után még visszamentünk ötösben a játszira

És Zita is élvezettel vette birtokba a neki vakló játékokat:

Egy libikókára hárman is elfértek, igaz, pár másodpercig volt csak békesség :-))

És ez itt már az autó mellől egy fotó, kerítésen kívülről, amikor indultunk haza

Megállapítottam magamban, hogy egyedül nem boldogultam volna most a játszótéri logisztikával, ilyen korú gyermekeimet legalábbis nem tudtam volna minőségi szinten szórakoztatni. Hatalmas volt a terület, sok ember, sok gyerekkel, bár nem volt tumultus, mégis figyelni kellett a sajátjaimra, és pl. a Zitának (és még Csillának is) való játékok jó messzire voltak a nagyobbaknak való játékoktól. Muszáj volt Janival osztódnunk, feladatot, gyereket osztanunk, de persze ezért voltunk ott együtt, hogy ezt most meg tudjuk csinálni. Így is jól elfáradtunk, a kellemes fajtából, jó volt! Encinek is köszönjük az ötletet! :)

Este még afféle elő húsvéti vacsorát tartottunk családi szinten, némi ajándékosztással, elmaradt névnapokat és szülinapokat is bepótolva. Így vártuk tehát a másnapi húsvétot.

Ami igazából sok különlegeset nem tartogatott. A sonka idén házi sonka volt, amit a főbérlőink segítségével vettünk még ősszel. Ők pácolták, vitték el füstöltetni, náluk lógott hónapokig, majd húsvét előtt nem sokkal feldarabolták és lefagyasztották, nehogy megromoljon. Utazás előtt egy jó nagy darabot elhoztam tőlük, fagyottan utazott Debrecenig, ahol a hűtőben szép lassan kiolvadt, és amit már szombat reggel odatettem főni, mert aggódtam, nehogy újfent baja legyen. nem is lett, estére ki is hűlt valamennyire, kint éjszakázott a hideg erkélyen, majd húsvét vasárnap reggelén kvázi ünnepélyesen megvágtuk. A lányok nem nagyon ettek belőle, pedig szerintünk finom volt, de sebaj. Ennyiben kis is merült a húsvétolás, készülni kellett haza, eljött a pakolás ideje.

Ismét a délutáni alvás idején keltünk útra, és azúttal mindhárom lány aludt egy jót. hazaérve előresiettem, hogy ha már elfelejtettem magammal vinni a lányok húsvéti ajándékait, akkor gyorsan kitegyem őket az étkezőasztalra. Kinga jött is nemsokára, mikor azonban meglátta, hogy ezúttal csak apróságokat hozott a nyuszi, teljesen megsértődött. Görkorit várt, de nagyon, ám ezt most a nyuszi nem tudta teljesíteni. Most kapott biciklit, ami húsvéti ajándék lett volna, csak nem tudtuk volna meglepetésszinten tartani, Jani sem tudott volna könnyen elmenni biciklit venni, azért lett előbb. Nem akartunk még egyszer nagyobb ajándékot adni, és persze Kinga azt nem tudhatta, hogy a bicikli és a nyuszi-akció egy kasszából fizetődött. Szóval, nem volt görkori, ő megsértődött, pedig készítettem előre, hogy nem a nyuszival kéne hozatni a korit, jobb azt felpróbálni, ennek ellenére mégis azt várta. Na, puffneki. Hiába kaptak szép ruhákat, nem hatotta meg. Aztán persze nagy lassan megenyhült, lecsendesedett, másnap már örömmel vette fel az új ruhát, mikor anyósomhoz mentünk húsvétolni. Ott is voltunk kicsit, majd elmentünk Zita keresztszüleihez megnézni a kicsi Zekő babát, akik aznap jöttek haza a kórházból. Zsófiék után még Arnit és Nikit is "beiktattuk", Niki meglocsoltatott némi parfümmel, viszont ott már kiakadt Zita a fáradtságtól, így hazaindultunk. így történt, hogy idén mi mentünk locsolkodni, de így is jó volt :)

Debrecen 1. rész

Múlt héten szerdán délután indultunk útnak, hogy ismét Debrecenben töltsünk egy-két napot. December óta nem jártunk arrafelé, éppen időszerű volt az utazás. A mostani időpontot végülis az adta, hogy Jani 1-jén a Debreceni Egyetemen adott elő, így szinte adta magát a lehetőség, hogy a már nagyon aktuális debreceni utazást most ejtsük meg. A húsvétot eredetileg itthon akartam tölteni, de természetesen nem történt tragédia, hogy más lett koreográfiája az ünnepnek.

Az utazást délutánra, alvásidőre időzítettük. A lányokat-legnagyobb örömükre-már ebéd után elhoztuk az oviból, és délután 3-kor el is tudtunk indulni. Le mertem volna fogadni, hogy mindenki húzni fogja majd a lóbőrt az úton, de egyedül Zita aludt. A másik két leányzó nagyon éber volt, az út vége felé kezdtek is élénkülni, de hála a végig autópályának, bő 2 óra alatt odaértünk. Nem kellett megállni, Zita is jobban bírta már, azért ez fényévekkel könnyebb utazás volt az egy évvel ezelőttihez képest. :)

Csütörtökön Jani elment az egyetemre "dolgára", én meg a lányokkal meglátogattam nagymamámat. Ebben nincs is semmi rendkívüli önmagában véve, de én kitaláltam, hogy bizony mi villamossal megyünk odafele. Apukám is csatlakozott hozzánk, így végülis segítséggel nem volt vészes vállalkozás, de ha egyedül kellett volna mennem, akkor is ment volna, utólag úgy állapítottam meg. Tőlünk kb. negyed óra séta volt az Egyetem téri villamosmegálló (lányokkal, Zita-gyaloglással, értsd néha más irányba ment, stb.), onnan kb. 10 perc a Kossuth tér (Nagytemplom), onnan megint negyed óra nagymamám háza, aki a belvárosban lakik, egykori gimim szomszédságában. Szépen gyalogoltak a lányok, Zita is szedte a kis virgácsait, ha éppen nem haladtunk miatta, ölben vittem. Nagymamám nagyon örült a kis siserehadnak, elidőztünk kicsit, majd mielőtt Zita nagyon álmos lett volna, hívtam egy taxit. Ez volt a másik újdonság, hiszen itt, a nagy vidékben nincs lehetőség túlzottan taxizni. A taxisofőrrel beszédbe elegyedtem, és kiderült, hogy gyerekkorában rengeteg időt töltött abban az udvarban, ahol többek között nagymamám háza is van, mert egy jó barátja ott lakott. :)

Kinga ült már taxiban valamikor, de nemigen emlékezett, Csillát nem is tudom, Zita tuti nem, de ő még most sem fogta fel a helyzet "jelentőségét" :-)). Ebben sem volt semmi rendkívüli, nekik mégis tetszett, és én örültem, hogy ilyen egyszerű újdonsággal is örömet tudok okozni. Ezért is szeretem a kisgyerekkort, mert minden ilyen újdonságtól le vannak nyűgözve, aztán majd nagyobb korukban már tuti unott fejjel néznek rám, hogy ez is valami? Majd találhatjuk ki apjukkal közösen az izgalmasabbnál izgalmasabb programokat, hogy kamasz lányainknak érdekes legyen. :-) De ez még picit odébb van. :)

Délután vásárolni voltunk a Corában, mikor Jani is csatlakozott hozzánk a sikeresen megtartott előadás után. Ez a vásárlás felejtős élmény, nyűglődtek a lányok, hisztiztek azon mit veszünk meg és mit nem, de végülis megvolt a dolog, fáradtan estünk haza.

Pénteken délelőtt szerettem volna kimenni a Debrecentől nem messze fekvő Hármashegyaljára, ahol március közepén nyílt egy erdei kalandpark. Csak a plakátját láttuk eddig, amit valamilyen okból a lépcsőházban raktak ki, tehát sokkal többet nem tudtam róla az ott leírtakon kívül, de gondoltam, megnézni meglehet, ha más nem, Kingának biztos tetszene, de ha mégsem, legfeljebb sétálunk egyet a környező erdőkben. Nem sikerült azonban gyorsan összekészülni, mert előző este elaludtam a lányok altatása közben, így semmit nem tudtam előre elkészíteni, vagy legalább rendbeszedni a konyhát. Most éreztem igazán, mekkora kincs a mosogatógép, illetve most a hiányát éreztem inkább. :) így hiába volt minden igyekezet, elment a délelőtt a lányok rendbetételével. Délutánra vendégségbe voltunk hivatalosak, ezért is voltunk megkötve időben, de végül azért csak találtunk időtöltést: elmentünk Kingának nadrágot venni a nem olyan régen megépült és átadott Fórum bevásárlóközpontba. Az eső is eleredt, kültéri program nem jöhetett most szóba, pont annyi időnk volt, hogy egy sikeres és viszonylag gyors vásárlást lebonyolítsunk.

Délután aztán, ha Boncidán nem is, mert az már Romániában van, de Hencidán azért jártunk, ahol egyetemről megismert barátnőm, Enikő lakik férjével, Árpival és kisfiával, Kristóffal. Jobban mondva nem is Hencidán (ami egy létező kis falu, és nemcsak a mesékben létezik :-) ), hanem egy mellette lévő hatalmas, gyönyörűen rendben tartott tanyán. A tanya szó kicsit furán illett rá, hiszen teljesen modern, új és gyönyörű volt minden, de elméletileg ez a besorolása. :) Enikőékről egy szomorú esemény kapcsán írtam egy bejegyzésben januárban, amikor váratlanul elvesztették a 33. terhességi héten Csongor babájukat. Kicsit összeszorult szívvel gurultunk be a kapun, tudván, hogy most babanézőbe is jönnénk, de azért, hála istennek, sokat mosolyogtunk, nevettünk, beszélgettünk. Enciék kezdenek kicsit "kilábalni" a kezdeti irdatlan nagy fájdalomból, az idő lassan, de biztosan gyógyítja a sebeket. A négy lurkó jót játszott a hatalmas területen, voltunk "tanya-túrán", de gyorsan elszaladt az idő, indulnunk kellett vissza Debrecenbe. Fú, pedig én még tudtam volna beszélgetni! No, de sebaj, ha minden jól megy, talán májusban újra összefuthatunk egyetemmmel kapcsolatos program kapcsán, majd meglátjuk. Aztán meg talán minket is meg tudnak egyszer látogatni, ha más nem, egyelőre itt, ideiglenes otthonunkban. :) azért ez is jó hely. :-)

Enciéknek nagyon köszönjük a vendéglátást, jó volt találkozni! Enci anyukájának is köszönjük, hogy segített a gyerekekre felügyelni (többször szaladt pár extra kört Kingával, hogy megnézzék a pici kutyust a kazánházban, ami teljesen elbűvölte Kingát :-D), Jani is sokat játszott a lányokkal a játszin, így tudtunk pár szót nyugodtabb körülmények között is váltani.

Így esett az első két nap, jól éreztük magunkat,, csak kép nem készült. Szombattól azonban már azok is készültek, úgyhogy a következő részben már azt is csatolok a bejegyzéshez.

Debrecen: szülinap és előkarácsony

Múlt héten ünnepelte keresztanyukám az 50. szülinapját. Azt hiszem, nyugodtan elárulhatom a korát, mert nem látszik annyinak, olyannyira, hogy én is el voltam tévedve, pontosan hány éves. Kevertem állandóan a születési dátumát, csak múlt hét elején tisztáztam Apával, hogy bizony, kerek évfordulóhoz érkezett Éva. Eredetileg idénre már nem terveztünk hazautazást, de egy ilyen kerek évfordulót izibe' meg kell ünnepelni, így fél év után ismét meglepetés szülinapot szerveztünk. Éva nem tudta, hogy érkezünk. A héten keddtől péntekig minden este sütöttem valamit késő éjszakába nyúlóan, be is vezettem "boldog kialvatlanság" fogalmát, :) mivel most jó cselekedet érdekében nem aludtam, ezáltal nem is éreztem másnap fáradtságot. Kedden egy adag mézes süti készült, igaz, főleg azért, hogy a hűtőben lévő tésztát ne kelljen kidobni, nem kimondottan hétvégére készült, de persze jutott belőle oda is. szerdán ismét nekiugrottam a zebrasütinek:

ami most sokkal jobban sikerült, lévén nem margarinnal, hanem zsírral sütöttem. Csütörtökön este és éjszaka elkészült a torta töltéssel együtt, majd pénteken a díszítéssel bíbelődtem. Sajnos, egyelőre nincs kép a tortáról, mert Zita rengetegszer felébredt a díszítés során, pl. a végén is, így csak beraktam a hűtőbe, és rohantam fel hozzá. Nem volt időm a művet megörökíteni, mint máskor, később meg pláne elfelejtettem. Hála istennek öcsém csinált róla képeket szombaton, tehát tőle kapok majd képeket, de ő most nincs netközelben, így nem tudom, mikor tudom megmutatni. na, de majd.

Szombaton tudtunk csak indulni, akkor is csak negyed 3-kor, mert javában ment a fűtésszerelés a házunkban, Janinak muszáj volt ott lenni. Még így sem maradt végig, mert el kellett indulni. Az utat ismét bravúros gyorsasággal, két óra alatt megtettük, mivel mind3 leányzó aludt. Jó volt, könnyebség volt. nem sokkal érkezésünk után már érkezett is Éva Nellivel és Petivel, és természetesen volt meglepetés! naná!

Apukám hazahozta közben a közeli pizzériából az ünnepi menüt: :-))

erre ugyanis már nem volt időm, hogy kaját is produkáljak, az ünnepeltet meg nem lehetett bevonni. Nem is volt baj, nagyon fincsi pizzák voltak, mindenki teleette magát. Eszem-iszom után dínom-dánom szolidan, ajándékozás szintén szolidan, kivéve az ünnepeltet és a lányokat, akik kézhez kapták Balázstól ajándékkönyveiket (amik kis izgalmak után előző este viszonylag kicentizve futár által nálam befutottak, és így szállítottuk őket Debrecenbe-tesómmal kicsit kanyarogva oldottuk meg az ajándékozást, mindenféle egyéb okok miatt).

A kiruccanás vitathatatlanul legnegatívabb pontja a Zita altatása volt, aki majd szétesett a fáradtságtól, míg készültek az ágyak, mikor viszont aludni kellett volna, kurjongatott mellettem, "ugrált", dumált, tornázott, felállt és csilingelt az ágy fölött felakasztott kiskupac érmemmel, amiket megboldogult fiatalkoromban szereztem nagy munkával. :-))) Kénytelen voltam átrendezni a fél szobát, ami után míg így is hosszú idő után aludt csak el Zita, és vele együtt én is. így az est további része számomra kimaradt, de örültem, hogy végre alszik aprónép.

Amit még szerettem volna, hogy bemenjünk a főtérre a kivilágított belvárost megnézni, de ez elmaradt, mert később érkeztünk a városba, mint terveztük, és nem fért már bele a programba. no, majd talán jövőre. Talán... :)

másnap viszont bementünk a főtérre karácsonyi vásárt nézni, amely program viszont talán hanyagolható lehetett volna, mert piszok hideg volt, és akkora esett le a nagy adag hó. Kipuceváltuk a kocsit a hó alól, bementünk a központba, tettünk egy kis kört a hóesésben, mínuszokban (Jani vékony kocsikabátban, se sapka, se semmi, örült a programnak nagyon), vettünk Janinak sapkát, nekem kesztyűt, 3 hölgyrokonnak ajándékot, kürtőskalácsot, és téptünk haza. ennyi idénre elég is volt a karácsonyi vásárokból. :)

Úgy döntöttünk, hogy egyből indulunk vissza Sz.helyre, bőröndök úgyis összepakolva, mert nem tudtuk, mekkora hó és menetidő vár ránk. így kicsit hamarabb és hirtelen vettünk búcsút, nagymamámat meg sem tudtuk látogatni. Utólag felesleges volt, mert jól járhatóak voltak az utak, de ezt előre nem tudtuk. a nagy sietségben ráadásul Jani hátizsákja ott maradt, sebaj, jövőre visszakapja, csak borotvát kellett újat venni. :)

Itthon hatalmas hótenger fogadott, a házhoz szinte be kellett ásni magunkat. :)

Így esett az idei utolsó debreceni utunk, ha még kapok képeket azt pótolom. Viszlát, Debrecen, 2010-ben! :)

Debreceni szülinapozás

Pénteken délután nekivágtunk az útnak, hogy Debrecenben ünnepeljük a meg a duplaszülinapot. Irtó mázlink volt, mert először a két kicsi, majd később Kinga is elaludt, és mindegyik kicsivel Debrecen előtt ébredt fel. Így megállás nélkül, két óra alatt megtettük az utat, nagyon örültem neki! Persze lehet, hogy apa is odalépett kicsit a gázra…Ejnye! :)

így utazott a kis csapat egyik fele
Így a másik fele (egy képre nem fértek fel az anyósülésből fényképezve, annyian vannak ezek a nők! :-)) )

Fél 6-kor már ott voltunk, volt ideje a lányoknak megszokni az új helyet. Igen, mostanában, sajnos, szinte új helynek számít szülővárosom és a lakás, ahol felnőttem, annyira ritkán jutunk haza. Zitának ez sem volt elég, késő este akkora „bulit” tartott alvás helyett, hogy csak na! Ketten aludtunk egymás mellett két kihúzott a fotelágyon, és nem tudom, hogy mi lehetett az oka, talán vonzotta a nagy ágy adta lehetőség, de össze-vissza hancúrozott, viháncolt, mászkált, nevetett, kacagott. Este 11-kor is még ott küzdöttem vele, ráadásul a két másik lány ott aludt a szobában, kész csoda, hogy fel sem ébredtek ekkora zajra. A csatát végül megnyertem, eljött hozzánk álommanó, de úgy, hogy varázspálcájával rám is suhintott egyet, és én, aki a szülinapi tortát aznap hajnalban negyed 5-kor fejeztem be, nem sok ellenállást mutattam: elaludtam én is ruhástul, ahogy ért. Fél 8-ig két szopis ébredéssel megúsztuk, de azúttal még visszaaludt Zita.

Szombat délelőttre beígértem a lányoknak egy látogatást az Aquaticumba. Tősgyökeres debreceniként még soha nem voltam, itt volt az ideje elmenni, és, hát, szülinapi programnak sem rossz, főleg, hogy egész nyáron egy strandon nem voltunk. Igen ám, de kisbabával az élet nem ilyen egyszerű. 10-kor nyitott a létesítmény, Zita pedig pont fél 11-re álmosodott volna el. Előre gondolván a dolgokat rájöttem, hogy semmi értelme Zitával elmenni, és ott küzdeni az altatással, szopival, ezért nagyot nyeltem, és maradtam otthon. Így Jani és öcsém elment a két csajszival. Zita 11 körül elaludt, szülinapi ajándékként lehúzott 3 órát egyben, pedig a konyhában néha sikerült akkorát kolompolnom-véletlen persze-hogy tutira vettem, hogy felébred. Még a lányok vígan voltak, addig én bőven elkészültem az ebéddel, hogy az éhes szájaknak legyen mit adni, és a délutáni szülinapos menüt is befejeztem. Hát, hol is máshol ünnepeltem volna ezt a kerek évfordulót, ha nem a gáztűzhely mellett?? J Csak, hogy tudjam, hol a helyem… J Az igazat megvallva, sajnáltam, hogy ez a program most nekem kimaradt, de tudtam, hogy ez most így egyszerűbb volt. Persze az sem volt rossz, hogy az eltervezett ételeket nyugalomban meg tudtam csinálni. Most jutalom volt, hogy nem 3 gyerekkel a nyomomban főzök, hanem gyakorlatilag egyedül. Ezt is értékelni kell, na !:::--)))

Itt mutatom a tortát, amivel péntek hajnalig bíbelődtem, no, nem azért, mert olyan irtó bonyolult volt, csak volt más teendő is, most nem volt segítségem, mint előtte héten. Ráadásul a torta bevonása kalandosra sikerült, de ezt majd leírom egyszer, talán. Lényeg a lényeg, nem lett túl szép, de már nem bántam, csak kész legyen. A receptet és a számos díszítés ötletét ezúttal Yasmine blogjában találtam, csak persze az enyém nyomába sem ér szépség terén, :), bár ízre finom volt. És még szerencse, hogy lefényképeztem elkészülte után, az amúgy még igen hadiállapotos étekzőasztalon, nem túl illusztris háttérrel, mert a szállítást kissé megsínylette. Hiába találtam neki szuper dobozt, a 3-as szám egyik vége letörött, valószínűleg hideg volt neki az erkélyen, a vékony csokilap nem bírta a feszültséget. A marcipángolyókat majdnem gyertyagyújtás előtt befalta a nép, a rózsa első ilyen jellegű alkotásom...látszik is, khm. :) Ja, a torta Zitával közös (a' hiányzott volna még, hogy kettő tortát csináljak! :) ), azért a két szám, szóval, az nem 301!

Délután aztán tényleg szűk családi körben összegyűltünk, ettünk-ittunk, tortáztunk, bár Zita kihagyta a késődélutáni alvást, így nyűgös lett pont a gyertyafújásra. Máskor lehet, hogy örülök, ha 5 óra után már nem alszik, most jó lett volna. Anya tervez, gyermek végez, de Mörfi is velünk volt rendesen. Este sem adta meg magát egy könnyen alvás téren, annak ellenére ,hogy maratonira nyúlt az ébrenlét, ugyanúgy küzdöttünk az elalvással, mint előző nap, ugyanúgy elaludtam én is, így az ünneplős, beszélgetős este itt be is fejeződött számomra. Hajnalban ugyancsak úgy gondolta, hogy bulizzunk, így kezdte előlről a hancúrt, amitől a kiborulás szélére kergetett. És mikor a két másik 7-kor kelt, ő akkor aludt el a hajnali vigalom kipihenésére. Így ugrott a vasárnap délelőtti vásárlós programunk (többek között nekem akartunk szülinapi ajándékot venni), mert mire felébredt, már készülni kellett hazafelé. Mire elindultunk volna, újra álmos volt, így elhagytuk a vásárlást, és hazafelé vettük az irányt:

Most is aludt a 3 lány a kocsiban, de meg kellett állni tankolni, amire felébredtek, így hazafelé pihenővel együtt jöttünk.

Így esett az ünneplős hétvége, ami jó volt, de remélem, jövőre már simábban mennek majd az alvások, elalvások, altatások. Majd a 31. szülinapomat jó harsányan megünneplem! J

Az elmaradt vasárnapi vásárlás helyett lehetett évfordulós fotók készíteni. Tesóm készítette őket, akivel megtárgyaltuk, hogy a háttér ugyan nem teljesen művészi, de nekünk most ez megteszi.

Na, szóval, a hármasszámú csemetével anyuka
Kettes számú rosszasággal anyuka
Elsőszámú haramianővel anyuka