Amikor dönteni kellett, hogy legyen-e macskánk, volt több érv és ellenérv. Az ellenérvek között volt, hogy a macsekkal is kell majd orvoshoz járni, főleg, ha baj éri, nem tudtam, hogy fér ez még bele az időnkbe. vagy ami még érdekesebb, a Janiéba. ha neki kellene autóval vinni a jószágot. Mivel azonban több volt a támogató érv, ezért lett macsek.
Aztán tegnapra bekövetkezett az, amitől tartottam. Mózi valahonnan leeshetett, mert tegnap reggel már sántított. Egész nap figyeltem, húztam-halasztottam az orvos felhívását, nem is igazán tudtam, hogy egyedül a 3 gyerekkel, babakocsival, beteg macskával hogyan szambáznék át a másik utcába az orvoshoz. Hiába szinte a szomszéd utcában rendel, mégis hajmeresztő mutatványnak tűnt. Még elképzelni se nagyon tudtam, hogyan fog elsülni.
Viszont macsek állapota megkövetelte a tettet. Tegnap sántított, a jobb mellső lábára nem nagyon állt rá, egész nap feküdt, enni evett ugyan, de szerintem jól esett neki, hogy helybe vittem a tálját. Azért felállt az evéshez, étvágya is volt. Este viszont eldőlt, hogy meg kell mutatni az orvosnak, nem javult semmit, ki tudja, nem ütötte-e magát máshol is. Komolyan kezdtem aggódni érte, még éjjel is ránéztem a kis szőrgombolyagra, aki a bejárati ajtó melletti, nagy cserépbe ültetett tujákat szemelte ki magának kuckónak: bekucorodott a tövéhez, a földre, jól eltiporva az alsó ágakat. Eleinte kicsit bosszantott, de az ember, ha látja, hogy a gyerekeinek valami örömet okoz, márpedig Mózi nagy örömet okoz a kis csajoknak, képes tovasiklani efféle semmiségeken. Merthogy rájöttem, hogy néhány letört levél nem nagy ügy. Tegnap este meg pláne nem zavart, hogy ott fekszik.
Reggel hívtam az orvost. (ezzel elmondhatom magamról, hogy közel 30 évesen először beszéltem “hivatalból” állatorvossal. Csinadratta, bimm-bumm, ez is megvóna! J) Rendes volt, azt mondta, délelőtt majd ő beugrik, ne én mutatványozzak a falun keresztül gyerekestül, babakocsistul, macskástul, csak ha mindenáron szórakoztatni akarom a járókelőket, netalán hőst, esetleg hülyét akarok magamból csinálni. Nem igazán akartam egyiket sem, segítségét kapásból elfogadtam. Délelőttre ígérte magát, 11 körülre, de nem jött. Pedig pont szerencsém volt, és Zita és Csilla is akkor aludtak nagyot ,együtt (!!!), tudtam volna a macskára figyelni, de nem így lett (cserébe kivételesen kétfogásos ebédet főztem ,ez is valami!). Mózi viszont rossz bőrben volt. Egész nap egy helyen feküdt, a nap sütötte, szemlátomást nem zavarta. Enni sem kelt fel, még úgy sem, ha odavittem a tálat (elkényeztettem őfelségét, de nem tehetek róla, ha beteg, kijár neki). Mivel így sem evett, az orra elé tettem a falatokat, amit így megevett, majd kicsit erőre kapván felállt, és evett úgy is. Negyed 3-kor újra hívtam az orvost, elnézést kért, és utána 10 perccel már ott volt. Nem kérdeztem, miért nem jött, örültem, hogy ott van.
A vizsgálat eredményeképp megtudtuk, hogy nemigen tört el a lába, talán megzúzódott, egyedül akkor nyávogott, mikor a mancsát nyomogatta a doki, de ott sem lehetett semmit látni. mikor az orvos kiment az autójához, hogy behoz neki egy injekciót, mintha csak megérezte volna a “veszélyt”, talpra állt és elindult. Egész jól használta minden lábát, de a szurit így sem úszta meg. nem tudom pontosan már mit kapott, a lényeg, hogy nemsokra rá jobb kedvűnek tűnt, játszogatott, sétált, evett. Egyelőre megnyugodtunk.
Mivel az orvos a torkát is kicsit pirosnak találta, engedélyt kapott újra a pincében éjszakázni. Valószínűleg itt is marad még kis ideig, nehogy valahonnan megint lezúgjon. És ne is fázzon meg lehetőleg, mert akkor nem örülnék. Ha 3-ból 3 gyerekem egészséges, még megúsztuk a takonykórokat, akkor majd a macska…Jó vicc lenne.
Amikor a szurit kapta, segítenem kellett a dokinak lefogni Mózit, de Kinga kérte, hogy csináljak a doktor bácsiról képet, meg hogy hogyan vizsgálja őt (nem akart ugyanis oviba menni, ő is jelen szeretett volna lenni a vizsgálatnál), ezért az igazi szuri után az orvos imitálta újra a szúrást, amit le lehetett fotózni. Kinga persze csak akkor tudja majd meg, hogy kicsit füllentettem, és nem az igazi szúrást látja, amikor ezt a blogot olvassa. Akkor talán már megbocsát majd nekem. J )
Így esett első kaladunk az állatorvossal, reméljük a kaland tényleg jó véget ér, ha rendbejön a kis macsek. ÉS reménykedem, hogy gyakran nem kell házhoz hívni a doktor urat, fog vigyázni magára a fiatalúr (Jani mellett ő az egyszem fiú családtag még J )
No, megyek is, megnézem, használja-e rendesen odalenn az almot, vagy indulhat a nagytakarítás holnap ott is…:-P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése