Szombaton rendezték meg itt a faluban az első jótékonysági főzőversenyt, majd délután és este következett a szüreti felvonulás és bál. Ez volt az első olyan helyi rendezvény, ahova elmentem a lányokkal. Tavasszal voltak sváb napok,de akkor családi esemény miatt lemaradtunk. Most sem kell nagy dínom-dánomra gondolni a részünkről, de ott voltunk.
Délelőtt volt a felújított játszótéren (hivatalosan ifjúsági parknak nevezik errefelé) egy afféle falunap szerű összejövetel. A programok között szerepelt a “címadó” főzőverseny, strandröplabda verseny (tök jó homokos röplabdapályát csináltak, az nagyon tetszik), tengóverseny, íjászat, amikben mi ugyan nem voltunk érdekeltek, de érdekes volt nézelődni, vonzották az embreket. Mi főleg a gyerekprogramokra specializálódtunk, főleg, mivel hamar kiderült, hogy arcfestés is lesz, azt pedig Kinga ki nem hagyta volna!
Késő délelőtt sikerült a lányokkal kicuccolnom a rendezvényre, jó kis kaptatón feltolva a megrakott, testvérfellépős, kétgyereket szállító babakocsit, de kijutottunk. Jani "természetesen" a telken dolgozott, az éppen itt tartózkodó apukám és öcsém pedig nagy elánnal festették a beszerelésre váró ablakainkat. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy csak én megyek szórakozni, de mire ebéd körül hazaértünk, rájöttem, hogy ez is kemény meló volt… J
Szinte egyből rástartoltunk a gyereksátorra. Kiderült, hogy a gyerekeknek szánt kreatív sarkot az óvónők “üzemeltetik”, így nagy örömömre mindenki ismerős volt, Kingát is kedvesen fogadták. Két gyereket kellett kivárni, majd Kinga is sorra került arcfestésben, és persze szép csajos pingálást kapott. Évi, a friss kiscsoportosok óvónője festette, az elején szerényen jelezte, hogy amatőr lesz, erre olyan szuperül kifesette a gyerekeket, hogy még!
Míg vártunk a festésre, Bözsi néni, aki a nagycsoportosok óvónője, és akit most ismertünk meg jobban, hogy Kinga délután náluk alszik, leültette a leányzót, hogy csináljanak együtt similabdát. Érdeklődve néztem én is (már amennyire az ölemben ficánkoló Zitától és a mellettem nyávogó Csillától tudtam), hogyan is készül ez az egyszerű, de nagyszerű játék, amit gyerekkoromban én is annyira szerettem. Kinga már ügyesen közreműködött, segített, lett is egy szép sötétkék labdája. A kék színt ő választotta, csodálkoztam is, hogy nem piros. Mert rózsaszínű krepp papír nem volt. :-P
Mikor mindez megvolt, már csak lézengtünk. Kinga csúszdázott, próbáltuk egy ovis barátnőjét “elkapni”, de a kislány mindig az ellenkező oldalra futott, így vele nem tudott Kinga játszani. Zita nagyon álmos volt már, Csilla is csak nézelődött, így el is indultunk haza. Jól elfáradtam, meleg volt (azért ez jó volt, hogy nem esett), jó volt hazaérni, és örülni, hogy kivételesen az előző éjszaka elkészített ebéd vár. Zita még a babakocsiban is csak küzdött, végül nagy nehezen aludt el, két órával később, mint hogy jelentkeztek az álmosság tünetei. Ő volt a délelőtt kis hősnője, jól viselte a programot.
annak ellenére, hogy túlzottan nem tudtunk sok mindenen részt venni, jó kis rendezvény volt, egy akkora faluhoz képest mindenképpen.
Délután pedig következett a szüreti felvonulás: lovas kocsik és traktorok szereplésével. Azt gondoltam, hogy lesz egy-két traktor és néhány lovas kocsi, ehhez képest a fél falut megtöltötték! Komolyan vették a felvonulást, rengeteg falubéli ült fel a járgányokra. Mi csak két sarokkal arrébb sétáltunk el, pont lehetett látni mindent. Sőt, meg is állt a menet, a részvevők ettek-ittak (gondolom mustot, bort), majd vonultak tovább. Kinga teljesen lázba jött a lovaktól, állandóan meg akarta őket simogatni. vidám sokadalom volt, levonultak a Szepi Fogadóhoz, ahol jött a mulatozás, zene, borkóstolás, de ezen mi már nem vettünk részt. Jani ment vissza festeni, mi pedig tettük szokásos dolgunkat a lányokkal. Délután még el-elvonult néhány lovas az utcánkban is, nagyon megörültek a lányok. És zárópoénként egy motoros vitorlázó körözött a falu fölött egy ideig, meglehetősen alacsonyan. A lányok eksztázisba estek, és a délutáni nyaggatássorozat után, miszerint mikor megyünk már lovagolni, jött a “Mikor utazunk már repülővel?” kérdésözön. hááát, igyekszünk, jó lenne, egyszer, nemsoká, majd- záporoztak a tartalmas válaszok szülői oldalról. J
Szeretem az ilyen helyi rendezvényeket, családias jellegük miatt. Most is részt vettem volna más dologban is, de most feladat volt az épülő ház körül. Az most az első. Örüljünk, hogy azért ennyit is láttunk, és kis vidámságért nem kellett messzire menni. Ez már így is kicsit rendhagyó szombat volt.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése