Egy éve vidéken

Körbeértünk. Azaz, eltelt egy év, mióta elköltöztünk pesti lakásunkból, hogy egy teljesen más jellegű életet kezdjünk. Innentől, ha az egy évvel ezelőtti dolgokra emlékezünk, már mind ide kötődik. Emlékszem, milyen furcsa érzés volt legelőször itt éjszakázni, egyáltalán megérkezni, Zitával, nagypocakosan: a szélfújás, a tücsökciripelés, a napsütés mind-mind előttem van, érzem, ha visszaemlékszem. Olyan volt, mintha nyaralni jöttünk volna. Csak a csomagok száma árulkodott arról, hogy nem, és hogy ezúttal kicsit többet kell majd csomagolni…

Fél éve csináltam egy összefoglalót, hogy milyen itt élni. Azóta nem változott a véleményem, legfeljebb megtapasztaltuk, hogy milyen tavasszal és nyáron a vidék. A nyár és a tavasz sokkal jobban telt, mint az ősz és tél, nyilvánvalóan, mert nem voltunk bezárva, kihasználtuk az udvar előnyeit. A ház is barátságosabb volt nyáron, a fűtéses időszak nagyon kellemetlen volt. De ezzel sok mindent nem tudunk kezdeni, ez a ház ilyen, törekszünk, hogy mihamarabb a sajátunk álljon, és akkor minden olyan lesz, ahogy mi szeretnénk (nem lesz padlófűtés-padlószőnyeg kombináció, juhéjj!, azt hogy nem bírom, oltári egészségtelen!)

Továbbra is jó itt élni. Belerázódtunk az új életbe, hogy mikor, hogy vásárolunk, hogy járunk oviba, mit hogyan kell intézni. Talán megkönnyítette a váltást a tény, hogy teljes mértékben nem kellett Pesttől elszakadni, hiszen Jani oda jár dolgozni, így ha valamire szükség volt, pl. valamit megvenni egy adott boltban, áruházban, akkor ezeket meg tudta tenni. Pest ezen előnyeiről nem kell lemondanunk, csak jobban kell szervezni, mert azért nagy hirtelen ő sem tud elugrani akármiért.

Ha jól szervezzük, akkor a vásárlásokat is jól el lehet intézni, azt továbbra is Jani csinálja. A dunakeszi-fóti hipermarketek továbbra is útbaesnek neki, ez sokat könnyít a dolgunkon. Igaz, én gyalogosan nem tudok ilyesféle bavásárlást intézni, mint anno Pesten, ez gyakran hiányzik is, Janinak is könnyebb lenne, de egyelőre ezen nem tudunk változtatni. Ehhez kell még egy autó, azt meg kis ideig még nem tudunk venni. Márpedig ehhez a vidéki kalandhoz szükség lesz, ehhez kétség nem fér, ha azt akarjuk, hogy zökkenőmentesen történjen a családi logisztika. (megjegyzem, lehet, hogy Pesten is igencsak "befigyelt" volna egy családi autó a céges mellé-mert azt, ugye, Jani mindig viszi, hiszen kell a munkához, nem azért kapja, hogy anyjuk nagybevásárlást intézzen vagy lurkót hordja vele az usziba :-))) )

Szendehelyet megszerettem, ami kicsit hiba, hiszen hamarosan itt kell hagyni. Nem mindig tartom jó ötletnek túlzottan kötődni a helyhez, de ezt nem lehet elkerülni, és nem is kell! vissza is lehet járni, és milyen jó lesz, hogy itt is ismerősek leszünk valamennyire, lesznek emlékeink. Nagyon kedvesek az emberek általában, az óvónők az oviban konkrétabban, komolyan kezdem magam itthon érezni. “Kár”, hogy ezt újra kell kezdeni pár hónap múlva, újra “be kell épülni” egy újabb közösségbe. Ha belegondolok, Szendehely ki is maradt volna az életünkből, ha nem mondják vissza a kinézett diósjenői albérletet. Most már örülök, hogy így történt, sok ismerőst szereztünk itt is. ennek köszönhetjük, hogy jó szakembert találtunk például a pincénk építéséhez, Janit, a főbérlőnket, és nem utolsó szempont, hogy Jani családjával is nagyon jó a kapcsolatunk. Jani lánya, Betti vágja a hajunkat, és a lányok is imádnak átjárni hozzájuk, hogy játszanak a pici kutyájukkal (én pedig imádok gyönyörködni a sok, hatalmas leanderükben, szerintem nagyon szépek) Rajtuk kívül is alakult ki néhány kapcsolat, de egyelőre azok nem olyan erősek. Sokkal többet kell szervezni, hogy közös program összejöjjön másokkal, főleg, ha ott is pici gyerekek vannak, de mostanában nem éreztem, hogy nagyon hiányoznának ezek a dolgok. Talán azért is, mert lefoglalja a gondolatainkat az építkezés, ráadásul a romhányi rokonság és baráti kör is közelebb került, velük is bőven elég programot sikerült eddig is összehozni. arra jöttem rá, hogy nem kell görcsösen, mindenáron sok barátot találni, alakul magától. Törekedni kell a nyitottságra, nem szabad elzárkózni, lehetőséget kell teremteni, hogy összefussak másokkal, és majd meglám, hogy mi sül ki belőle. Csak egy példa: lakik két utcával lejjebb egy család, nekik 3 fiuk van. Baromi nehéz volt randikat összehozni, jóformán kutyafuttában találkoztunk oviba menet. szimpatikus a család, mégis így alakult. Viszont most lehet, hogy Tamarával közösen tudok sportolni járni, mert ő jár be Vácra aquafitnesszre, és lelkesen hívott engem is. (egy alkalomtól fogyni tuti nem fogok, de a lelki világomnak biztos jót tesz a kitörés a megszokott rutinból) Megpróbáljuk Janival összehozni, hogy legalább egy este el tudjak vele menni, és meglátom, hogy tetszik, hogy jövünk ki Tamarával (eddig jókat beszélgettünk). Ha nem sikerül, akkor is itt van még a családom, rengeteg dolog, teendő, unatkozni nem fogok. :-P Ha meg bejön, lesznek új barátok, ami jó. Vác közelsége alapvetően nagyon pozitív, a gyerekek sportolására is itt van remény, persze tudni kellőket majd valahogy elhordani.

Nagyon hozzászoktam a csendhez, nyugalomhoz. szeretek Pestre visszajárni, nyüzsgőbb helyekre menni, de nagyon jó, hogy este, mikor hazaérünk, csend van! ÉS jóval könnyebb elviselni a füvet nyíró szomszédot, mint a lakása ajtaját éjszaka közepén becsapó szomszédot vagy más kajájának terjengő szagát. azt elismerem, hogy ebben az évben voltak nehéz pillanataim, hogy nem tudtam kimozdulni autó hiányában, hogy nem voltunk nyaralni, volt, hogy meg bírtam őrülni, hogy az a nagy esemény, hogy a szembeszomszéd jön építeni a házát vagy jön hozzájuk a betonkeverő autó! Nem titkolom, azért végtelenségig én sem bírom a mozdulatlanságot, a monoton hétköznapokat. De valahogy próbálok túllenni rajta, muszáj valahogy kibírni ezt az időszakot a költözésig, így ha nem is mindig totállelkesen, de teszem tovább a dolgom. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy van annyi dolgom a gyerekekkel, hogy gyorsan eltelik egy nap. Nehéz volt ez az év egy újabb gyermek érkezésével, új lakóhellyel, építkezés beindulásával, masszív apahiánnyal (neki is nehéz év volt, nehezebb mint nekem, szerintem). De alakulunk, ez a blogban is látható, van értelme, hogy hozzuk az áldozatokat. A saját házba költözéssel elég sok dolog könnyebb lesz.

Eltelt egy év, és már nagyjából tudom, mi vár ránk a következő hónapokban. nem várom túlzottan a telet, akármennyire is próbálok pozitívan hozzáállni, néha már most a sírógörcs jön rám, ha eszembejut, mennyit kell öltözködni ismét, jön a fűtésszezon, mennyire nehezebb lesz az élet. ez persze nincs összefüggésben a vidéki élettel, csak annyiban, hogy tudom, milyen az évszak, mit hogy kell csinálni, hogy praktikus legyen. az könnyebbség, hogy Zita nem újszülött, sokkal több mindent kibír, ebben bízom.

Megszoktuk, nem szöktünk, új volt, de most már ismerős. Pár hónap múlva újra új lesz, újra megszokunk, tapasztalunk, addig meg főleg kibírunk. És minden jó és jó is lesz.

Egy éve: ürül a lakás

Telik a teherautó
Majd telik az új otthon nappalija
Bútorok szanaszét, az őskáosz
A lányok az új, nagy szobájuknak örülnek. Ők is, én is imádjuk, hogy van tér, levegő
Az évforduló érdekessége, hogy egy éve is itt volt apukám és öcsém: akkor a költözésben segítettek. Ma pedig nagy munkával csiszolták és festették leendő házunk ablakait. együtt ünnepeltük az évfordulót. :)