Tegnap volt a szülinapom. A 31. Ami annyira nem lényeges, mármint az évszám, de azért megemlítem. Én szeretem a szülinapom, akárki akárhogy is van ezzel a témával, no, nem mert ilyenkor dőlnek az ajándékok (bár idén igazán klassz és hasznos ajándékot kaptam, egy gőztisztítót-Hella, megy majd az élménybeszámoló! :-D) vagy agyba-főbe tortázni akarnék, hanem valahogy jó lenne, ha az ez egy nap az évben kicsit különlegesebb lenne. Ezt sem tudom megmagyarázni, hogy miért, mert tulajdonképpen mindegy, ha egy nap spontán jól sikerül és éppen a szülinap nem, de mindegy is.
A tegnapi szülinapom végül is nem lett egy hú de szenzációs nap, de azért leírom, hogy ha továbbiak jobban sikerülnek, legyen összehasonlítási alapom. :)
azzal kezdődött reggel, hogy el akartam menni hajat mosni, mégiscsak ünnepelt vagyok, érezzem magam kicsit rendben. Aztán addig húztam a dolgot, hogy majd mindjárt, csak reggelizünk, csak még kisütöm az ebédet, úgyis olajszagú lenne a hajam, hogy végül este fél 10-kor már szép tisztán ragyogott is a "búrám". :-)
Kicsit reménykedtem, hogy a mai napra látogatóba bejelentkező öcsém kicsit hamarabb érkezik valami csoda folytán az előre beharangozott déli egy óránál, hogy akkor talán elmennénk valahova kirándulni, de amikor reggel észrevettem a mobilomon, hogy hajnali 3-kor küldött nekem egy üzenetet Normafáról, akkor már tudtam, hogy marad az egyes érkezés. :)
Mivel ünnep van, és ilyenkor szabad kicsit macerásabb kaját is bevállalni, és mert én imádom a rántott sajtot, és mert csütörtökön találtunk egy rúd Medve rántanivaló sajtot a Metroban, tudtam már, hogy ma az lesz sült krumplival és tartármártással. No, és előtte fagyasztóból kivett füstölt sonka levéből főzött krumplileves (ez elég hétköznapi leves, de végül tesóm a levest és a tartármártást értékelte a legjobban, :-D de a többivel sem volt gond). Neki is álltam szeletelni a sajtot, de az elkezdett darabokra törni. Nem vitás, mennyire szentségeltem, magam előtt láttam az ünnepi ebéd kudarcát, mivel nem tudtam hirtelen, mi mást dobhatnék össze, húst sem vettem ki a fagyasztóból. Jani már mosolyogva jött a konyhába, látva puffogásomat, és viccesen megkérdezte, hogy "Hozzak valami pótlást a Szepiből?" :) Mondtam, nem, én EZT a sajtot akarom. Erre ő nyugalomra intett és pillanatok alatt kitalálta a sajt vágásának módját, így lettek szép sajtszeletek, amiket be is paníroztam. Utána ő persze nem győzte viccesen mondogatni, hogy az ebéd majdnem hogy az ő érdeme. Kétségtelen, hogy nagyban hozzájárult az ebéd sikeréhez. :)
Már végeztem a panírozással, elkezdtem az olajat melegíteni két serpenyőben a sült krumplinak és a sajtnak, amikor Jani mondja, hogy kimegy, megnézni a kicsi cicánkat. A kicsi Tekla, aki augusztus elején került udvarunkba, és csak azért fogadtuk be, mert pont akkor ütötték el a Jázmin cicát, szombat óta gyanús volt. Nem jött egyből enni, ha jött is, nagyon nehezen húzta fel magát a lépcsőn, nyávogás helyett csak nyekergett, gondoltuk, beteg, és elhatároztuk, hogy hétfőn hívjuk az állatorvost. Jani szombaton fejezte be a telkünkön a macskiknak szánt full-extrás házat (még tüdőgyulladással is kint hegeszette a kis házikót), Tekla egyből el is foglalta, de gyanús volt, hogy a másik kettő nem hajlandó bemenni, vagy maximum az ajtóban feküdtek le. Ebből is világos volt, hogy a kicsinek baja van, kerüli a másik kettő, pedig előtte többször aludtak együtt is összebújva. No, szóval, Jani kiment, hogy megnézze, mert a reggeli etetésnél sem jött, mikor benéztem a házikóba, nagyon lassan nézett csak fel, olyan fura volt, éreztem a bajt a levegőben, csak nem tudtam megfogalmazni.
Jani azzal jött vissza, hogy a cica meghalt.
Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. A melegedő olaj mellől kirohantam, és én is láttam szegény cicust élettelenül feküdni a házban. Szegénykém beköltözött egy éjszakára meghalni. Kinga kijött velem, zokogott, alig tudtam megnyugtatni (nem is tudtam), Jani pedig hátra vitte a kertbe a másik mellé eltemetni.
Nekem be kellett menni, mert az olaj forró volt, Zita a fürdőben az apja után ordított, egyedül Csilla eszmélt lassan, hogy mi is történt.
Szomorúan kisütöttem a sajtot, miközben magamat vádoltam, hogy miért nem hívtam hamarabb orvost. Ez a cica, mióta itt van, elég ványadtkának tűnt, de betegség konkrétan nem látszott rajta. Reméltem, hogy majd szépen hízik ,erősödik és akkor alakul a külseje is, de csak kicsit lett jobb. Valószínűleg már akkor is lehetett valami baja, mikor idekerült, talán emiatt is tehette itt ki valaki, ezt nem tudom. De akkor kézenfekvő volt, hogy befogadjuk, hiszen pont elvesztettünk egy cicát. Ráadásul a lányoknak is mutatni akartam, hogy azért, mert elsőre nem túl szép a cica, nem dobjuk az utcára, megpróbálunk segíteni neki. Kinga meg amúgy hamar megszerette. És amúgy szerintem nem is lett volna csúnya cica, ha rendesen kikerekedik. Most úgy érzem, hogy cserben hagytam, és ez nem hagy nyugodni. az viszont biztos, hogy újból kereshetek macskát Kingának, mert megint ő maradt macska nélkül .:(
Ilyen események előzték meg végül a nagy Ünnepi ebédet. Amit mi már elfogyasztottunk, mire Bali megjött, mert éhesek voltunk. Balázs érkezése után Zitát elvittem aludni, majd kisütöttem a sütit, aminek a tésztája időközben megkelt, és amit amúgy is hamarabb akartam megcsinálni, de nem úgy alakult a délelőtt, ahogy terveztük. Ettől függetlenül finom lett, Békaszájnak hívják a sütit, ami a hókifli és linzer keveréke, köröket kell szaggatni kelt tésztából, lekvárt, nutellát, diót tenni a közepükre (vagy bármi hasonló tölteléket), félbehajtani és így megsütni. Abból is látszik, hogy finom lett, hogy estére csak néhány darab maradt a sokból. :)
Zita ébredése után kimentünk a házunkhoz. augusztusban járt itt Bali utoljára, amióta nem történt semmi változás, csak a szakértői vizsgálat (amiről végre írhatok, és hamarosan meg is teszem, remélem). Azért körülnéztünk, majd a diósjenői Horgásztó felé jöttünk haza, hogy Balázs lássa azt is. Én még nem vezettem arrafelé, mert rossz az út, tele van alig észrevehető fekvőrendőrrel, de végülis teljesen jól átvittem az autót, rosszabbnak gondolatam előtte a dolgot.
visszaérve Szendehelyre Balázst kitettük a buszmegállóban, visszautazott Pestre. az, hogy eljött tegnap, az egyik legjobb dolog volt az amúgy döcögősre sikerült napban. :) És az ajándékoknak is nagyon örültünk, én már fel is avattam az új vázákat. :)
Mi még beugrottunk a főbérlőinkhez, azt nem mondom, hogy nyugodtan tudtunk beszélgetni, mert olyan elevenek voltak a lánykák (vagyis Jani azért beszélgetett, én meg figyeltem a csajokat). Este 7-kor aztán hazaindultunk, Zita is ordított, de csak otthon derült ki, hogy miért: éhes volt, egész egyszerűen, pedig csipegett előtte a vendégségben is, de nem volt elég. Míg mi Janival becuccoltunk, macskát etettünk, csendesen felmászott az etetőszékébe, elvett az asztalról egy sütit, és lenyugodva, békésen majszolni kezdte. Utána még kettőt. Olyan aranyos volt!
az este azért még tartogatott meglepetést: Zita ugyanis belelépett egy kutyakakiba a főbérlőink háza előtt, amitől a cipője, a nadrágja, a Jani nadrágja (nagyon) illetve a pulóvere olyan lett, úgyhogy este még elindult a mosógép, és még ma is mostam a balesetes ruhadarabokból. abban bízom csak, hogy ezek után valamiben bazi nagy szerencsénk lesz... Ránk férne. :)
Lánykákat ágyba dugtuk egy visítós körömvágásos menet után, eltéptem hajat mosni (lásd bejegyzés elején), és reménykedtem, hogy leírhatom a tegnap hatalmas és maradandó élményeit ;-), de Zitus felébredt, és akárhányszor ki akartam jönni tőle, mindig felébredt, így végül elaludtam vele fél 11 körül.
ezzel véget is 31. szülinapom krónikája. Végülis teljesen átlagos nap volt (nagyjából), és csak azért tűnt a szokottnál átlagosabbnak, mert többet vártam tőle. Ha előre belenyugszom, hogy nem lesz semmi különös, nem lett volna semmi gond. Együtt voltunk, ettünk (végül) finomat, itt volt Balázs, nem volt ezzel semmi gond, egyedül a cica-esetet hagytam volna ki.






11 megjegyzés:
Nagyon boldog szülinapot!! A kutyakaki hozzon soook szerencsét!! :)
Mi, ha éppen nem vagyunk valakihez hivatalosak, azaz rajtunk van a vendéglátás sora, inkább elmegyünk Alsópeténybe. Finom a kaja és nagyon olcsó.
Múltkor 14-en voltunk Krisz szülinapján és 20 000 Ft volt kajával, itallal az egész. Nem kellett készülnöm, nem kellett eltakarítanom. Imádok oda járni. :D
Ja és nagyon finom rántott sajtjuk van. :D
Ha érdekel: http://harmaskonyvfogado.5mp.eu/web.php?a=harmaskonyvfogado
Egy ideig én is úgy vártam, hogy a szülinapom valami más nap lesz mint a többi. Valami különlegesebb. Aztán rájöttem, hogy az is csak egy nap a sok közül. Azóta nem várok tőle túl sokat. :)
Isten éltessen!
Szia Verocska! Utólag kívánok sok boldog szülinapot! Kicsit utállak az egy év előnyöd miatt, de sebaj, megemésztem ;-))
Remélem lassan összehozzuk már azt a találkozást!
Sok puszi!
Angi
Boldog szülinapot kívánunk mi is:
rjmlp
Szia Vera!
Isten éltessen!
Valahogy én is így vagyok ezzel, mint Te, hogy szeretném, ha kicsit más lenne. De mostanában sehogyan sem alakul úgy.
Talán majd egyszer.
Pusza: Linda
Drága Vera!
Először is: bocsi, hogy csak utólag, de nagyon boldog születésnapot kívánok! Aztán: igazán köszönöm az Ikreknek írt e-mailes és blogos köszöntést is!
A cicust végtelenül sajnálom, igazán szerencsétlenül alakulnak a macskás történeteitek...
És végül: kívánom, hogy hozzon szerencsét az a nyavalyás kutyagumi! (Pl. beköltözhetnétek már...)
Puszi,
Szilvi
ISTEN ÉLTESSEN ERŐBEN,EGÉSZSÉGBEN,BOLDOGSÁGBAN,MILLIÓ PUSZI:JUTKÁÉK !
Köszönöm a köszöntéseket! :-))
Utólag is nagy szeretettel köszöntelek szülinapod alkalmából!
puszil,
éva
Szia Vera!
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok neked, vagy írom inkább úgy, hogy boldogabb szülinapot, az elkövetkezendő évekre!
Még 10 év és ezt a napot legszívesebben átugranád!
(saját tapasztalatból tudom)
:)
A cicát felettébb sajnálom, tudom milyen érzés lehet, most, hogy a mi családunk is 2 új taggal bővült 3 hete, azóta az egyikkel folyamatosan az orvost járjuk...
puszi,
Móni
Boldog szülinapot Vera, igy utólag is.
Megjegyzés küldése