-->

2009. április 13., hétfő

Húsvét hétfő

Délelőtt sikeresen átevickéltünk Romhányba, némi reggeli ámokfutással, mivel késő este bealudtam Kinga ágya végében, nem tudtam előkészülni, és reggel kellett rohanni.
Mostanában nem sokat játszóterezünk, ezért először a nagy romhányi játszótérre mentünk. nagyon élvezték a csajok (Zita apjával autózott, mert felébredt, mikor megálltunk, nem tudott visszaaludni). És én is élveztem, azt kell, hogy mondjam. ilyen csekély mennyiségben én is jól viselem a játszóterezést, de tudom, hogy a lurkóknak jót tesz mindenféle szempontból. Kinga többször végigment a lengő kötélpályán, amiről eszembejutott, amikor “nemrég” még csillapocakosan én ültettem fel a kis ülőkére, és együtt szaladtam vele, mert pici volt hozzá, de amúgy érdekelte. Majd leszakadt a derekam, de nagyon élvezte. Most meg csak felülni segítettem, és már repült is végig nagy kacagással. Telik az idő, lassan Zitának segítek felülni rá…de már pocak nélkül, azt a témát befejeztük. ;-)

Eztán anyósoméknál is volt némi hintázás, a Főnyúl végre megtalálta, hol kellett az ajándékokat letenni, :-P meg is találták a lányok. Kinga egy kengurulabdát (hercegnős, persze), Csilla egy micimackós társasjátékot kapott. Kinga roppant örült, Csilla földhöz vágta! Nesze, neked Nyúl! Végig azt kérdezte, amíg bontottuk, hogy “Ófehékész van benne?” azaz valamilyen Hófehérkés dolgot várt, de nem. Klassz. Itt megint bosszankodtam egy sort, hogy miért nem vettünk neki egy Hófehérke babát inkább. Az volt az érv ellene, hogy Jani keresztmamájáéknál Zorkának van egy, majd ott játszik vele, ha mi megvesszük, egy idő után nem lesz érdekes, meg hogy amúgy is van már néhány Barbie baba innen-onnan, minek még egy pluszba? Csak hogy a gyerek nem így működik. Lehet, hogy ez a baba lett volna a nonpluszultra, a nagy Kincs, stb. Helyette van aranyos készségfejlesztő társasjáték (ami Kingának tetszik ugyan), de nem tudom, Csillának fog-e tetszeni ezek után. Karácsonykor is megjártuk egy Kinga-ajándékkal, azt hittük, örülni fog neki, listán volt, aztán mégsem nagyon, most meg Csillával jártunk így. Na, de hátha megbarátkozik a játékkal. És hogy a dolog bonyolult legyen, délután Kinga meglátta Zorka vadiúj hasonló kaliberű Jázmin babáját (ugye, most nagy Jázmin-őrületben vagyunk), Csilla játszott a Hófehérkével, hazafelé végig azt hallgattuk, hogy menjünk egy boltba, és vegyünk két ilyen babát. Tök jó. Csillának közeleg a névnapja, eldönthetjük, hogy baba vagy bicikli legyen az ajándéka. Én a bicikli felé hajlanék, de félek a befürdéstől…

Az ajándék mizériát leszámítva egész jól telt a nap, bár Zita nehezen aludt most el babakocsiban, kétszer is nagy kínlódást vágtam le vele. Délután átmentünk Jani keresztszüleihez, direkt gyalogoltam vele, de nem aludt el, pedig elég hosszú az út. Mire sikerült, eleredt az eső, de végül eleget aludt odakinn. hazafelé viszont végig ordított az autóban, öklendezett, tiszta ideg voltam, már meg is fogadtam, hogy jó ideig nem ülök Zitával autóba, csak, ha alszik. Rémes volt. ilyenkor sóhajtozok nagyokat, hogy lennénk már túl ezen a babás kínlódós életszakaszon, hiába mondja mindenki, hogy addig jó, míg kicsi. No, mindegy, azóta már lehiggadtam.

jól elfáradtam, és jobb lesz, ha most pihenni próbálok, mert Jani holnap késő este jön haza, szerda reggeltől péntek estig nem lesz itthon, szombaton ismét megy egy tanfolyamra, azt hiszem, minden gatyámat felköthetem, hogy bírjam idegekkel.
Ha pár napig ezért nem írok, senki ne lepődjön meg.
Ha egy hét múlva sem jelentkezem, lehet, hogy megzizzentem, és valami szanatóriumban kezelnek…
Szép kis napok elé nézünk. De az élet szép, mint tudjuk. :-))

1 megjegyzés:

JuditAu írta...

Hát akkor sok erőt az elkövetkező napokhoz! Akinek ilyen komoly sportolói múltja van, az meg fog küzdeni ezzel a kihívással is! :)))
Hajrá-hajrá, lélekben Veled vagyok! ;)

Daisypath Christmas tickers