Rendszeresen olvasom az Ágnes által írt Hanna és az ikrek követendő lábnyomai című blogot, kb. azóta, hogy Csilla babanaplóját elkezdtem írni, még a babaszoba.hu oldalon. Azaz, lassacskán 3 éve. Mindig örömmel "kukkantok" be hozzájuk, jó olvasni a velük történt dolgokról, amit Ágnes élvezetes, olvasmányos módon tolmácsol.
Legutóbb a Bulgáriában tett nyaralásukról szóló bejegyzéseket olvastam végig szorgalmasan, és bevallom, nekem nagyon tetszett, főleg, hogy idén az a nagy nyaralás már, ha egy hipermarketbe eljutok vásárolni. :-)) No, ez nem panasz, ez az év nekünk ilyen, és emiatt is örülök, hogy mások útibeszámolói révén kicsit én is odaképzelem magam máshova. Ágnes a bejegyzések végén közzétett egy kvízt, amiben az útjukkal kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolni. gondoltam, egye-fene, elküldöm a válaszokat, nyerni úgysem fogok, de ez nem is lényeg. Legyen ez afféle gesztus Ági felé, hogy követem a blogot, figyelek, és ha úgyis elolvastam, miért ne? (az igazat megvallva, egy-két kérdésnél bele kellett nézni a bejegyzésekbe, de remélem, szegény szitaagyú anyukának ennyi "csalás" elnézhető) :)
Nem kicsit lepődtem meg, hogy a 3 díjból az egyiket én nyertem meg. Egyszer nyertem tombolán egy triatlonversenyen, azóta semmi, nem is szoktam reménykedni. Természetesen nagyon örültem! Ma megérkezett a küldemény: egy bolgár rózsaillatú szappant kaptam ajándékba, nagyon finom illata van! Lehet, hogy el sem használom, hanem sokáig szagolgatom...A lányok is egész délután ki-becsomagoltatták velem a szappant, meg kellett illatolni többször is.
Nagyon köszönöm Ágnesnek az ajándékot, tényleg nagyon kedves gesztus volt tőle felajánlani egy ilyen szuvenírt! Maradok hű olvasója ezután is, de természetesen mindenféle egyéb nyeremény nélkül is. :) Most mondhatnám azt nagyon szépen, hogy a szappan talán már rég meg sem lesz, amikor én még mindig olvasni fogom a blogját. :) Bár szerintem, előbb vagy utóbb az illatoláson túllépve elkezdem használni, és akkor pikk-pakk nem lesz szappan. De, hát egy szappannak az a dolga, hogy elfogyjon. ugye.






1 megjegyzés:
Nagyon szívesen kedves Vera, örülök, hogy ennyire tudsz örülni egy pici dolognak is. Sokan tanulhatnának tőled.
Puszillak és szagolgassátok sokáig, én is maradok hű olvasód,
Ágnes
Megjegyzés küldése