Decemberi pillanatképek

Kinga által kreált padlókép

 Az idei adventi koszorú-bolti, de azért szép :)

 Kinga és az ő kis rénszarvasai

December 6-án Csilla hétéves lett

Csilla szülinapi tortája mamánál

Az ünnepelt és a családja

az ünnepelt

volt már annyi havunk, hogy ő készülhetett belőle:

Megnéztük a karácsonyi vásárt a Vörösmartí téren

Csilla az újonnan kapott szarvacskákkal a karácsonyi vásárban

Zita ugyanott:

A Deák téren az óriás adventi koszorúnál:

Hableány-trió:

A két kisebb hableány:

A legnagyobb hableány:

A felirat megtévesztő, a vonat (nosztalgia) Bécsbe ment:

Bécsben, adventi vásár látogatáson:

Az egyik szerzemény, a bögre (sajnos, a fincsi tartalma nem sokáig volt meg :)):

Egyensapkában :) És sógornőm, Rita nincs is rajta a képen, éppen nem volt ott, de négyen voltunk:

Rathaus és a karácsonyi forgatag:

Lovak ünnepi öltözékben- Csilla odáig lett volna értük! :)

Karácsonyi vásárfia:

Az egyetlen képem karácsonyról, a 3 rúd mákos bejgli, ami másfél nap alatt fogyott el :))

Új időszámítás

Hosszan ha nem is tudok a témán elmerengeni, mert késő esti órában járunk, a hajnali kelés meg mindjárt itt van, azért meg kell arról emlékezzek, hogy ismét dolgozó nő lettem, és egy teljesen új felállásban megyünk már tovább. Egy nagy váci elektronikai gyár alkalmazott mint anyaggazdálkodó, így napjaimat innentől a rohanás veszi át, amit erősen szokni kell. Reggel nagyon korán kell menni, (jelenleg tömegközlekedéssel, de talán-ha az autó is "meggyógyul", akkor azzal), gyakorlatilag kilenc órát kell a munkahelyen eltölteni, és így kellene nekem Diósjenőre visszaérni a gyerekekért. Ma volt az első napom, egyelőre sokat még nem látok át, de annyit igen, hogy ha a vezetőséggel nem sikerül megegyezve kicsit módosítani a munkakezdésemet és a végét, akkor igen érdekesen alakulnak majd a délutánok, illetve temérdek időt kell majd ledolgozzak. A munka alapvetően érdekes, sokat lehet belőle tanulni, ha sikerül a családi vonalat összeegyeztetni, akkor remélhetőleg lelkesen és örömmel fogom végezni. nemsokára úgyis eldől, hogy jól döntöttem-e, remélem, bírni fogom egyetem és miegymás mellett ezt az egészet. :)

Zita ötéves lett

Ismét eltelt egy év. Nagyon már nem is kell ezen fennakadni. Nem kellene... :)

A legkisebb ugrifüles is már ötéves lett, és már egyáltalán nem is kicsi. Óvó nénije szerint, ha írnék kérvényt, hogy jövőre menjen iskolába, akkor valószínűleg engedélyeznék, még az októberi születése ellenére is. Persze én nem fogok, nem lesz semmi bajunk, ha még marad egy évet az oviban. Amúgy is elég lendületes kiscsaj, hátha addig kicsit "csendesedik", bár, nem hiszem, hogy az alaptemperamentumából veszítene bármikor is. A három lány közül ő barátkozik legkönnyebben, viszont ő a legnagyobb bújós is. Nagyon jól érzi magát az oviban, szeret járni, szereti a kis társait, őt is szeretik, de elalvásnál leginkább én kellek, akit lehet lábbal nyomkodni, hozzám lehet bújni. Mutatóujjával a szájában, amit egészen pici kora óta szopogat, és aminek annyira nem örülök, mert már bütykös is az ujja, ugyanakkor erőszakkal nem akarom leszoktatni, ha lehet egyáltalán ilyet csinálni. Én már megszoktam, sőt, elég gyakran szeretem nézni a kis arcát, amikor ujját szopja, ilyenkor átszellemült, elgondolkozó a kis arca. Nagyon vág az esze, pillanatok alatt megjegyzi a verseket, dalokat. Szuper a ritmusérzéke, szeret táncolni. Este élénkül fel lefekvés előtt, egy szokása, amit a család annyira nem díjaz, kivéve néha az apukáját, aki olykor benne van a buliban, és ilyenkor úgy kell erőlködni, hogy hagyják abba a ramazurit, mert csendesedni kellene. :) Hármójuk közül talán ő a legsimulékonyabb, akit viszonylag könnyű meggyőzni észérvekkel, ő dacol a legkevesebbet. Összességében egy nagyon derűs, kiegyensúlyzott, vidám leányzó. Ahogy az óvó nénije egyszer mondta: nagyon rendben van ez a kislány. Hát, szerintem is, elfogultság ide vagy oda. :)

Szombaton este szülinapoztunk a családdal Romhányban, ami már hagyomány, hiszen a család másik felének is van kis ünnepeltje hatodikán, sőt, egy éve már másodikán is. Zita a torták tűzijátékának kellős közepén:

az idei torta macigyertyákkal:

Szombaton késő este kikészítettem neki az ajándékát, hogy reggel már ott találja:

És megtalálta:

És kibontotta:

És megtalálta a hőn áhított ajándékot (itt még nem, de egy perccel utána Csilla sírva fakadt, és egy órán át abba sem hagyta, annyira szeretett volna ő is hasonlót, alig tudtam megnyugtatni, ez egy kicsit beárnyékolta az együtt örülést Zitával)

A legújabb baráttal:

Ma az ünnepi ebéd szalonnasütés volt:

A nap még nem ért véget, bár nagy ünneplés egyelőre nincs vissza, esetleg az oviban, ha sikerül prezentálnom addig valami sütit. Úgyhogy megyek is, bevonulok a konyhába. :)

Kicsi, közepes és nagy iskolás

Idén szeptemberben az a rendkívüli helyzet állt elő idei életünket tekintve, hogy a családból hárman kezdtük el az iskolát, és a három nem a gyerekekből tevődik ki kizárólagosan. Kinga rutinosnak mondható a maga harmadikos mivoltával, Csilla abszolút újonc a terepen, én is rendelkezem mindenféle egyetemi múlttal, tehát a rutin megvan, éppen csak kicsit megporosodott, amit csak le kellett fújni.
Kinga rendkívül gyorsan rázódott vissza a mindennapokba. Írják sorra az év eleji felmérőket, nagyon kevés hibával teljesít, vagy hibátlanul, sorra jönnek az ötösök. A tanító néni nagyon örül, és persze mi is. Már majdnem magától értetődőnek fogjuk venni. Ma írta az első szódolgozatát, aminek még nem tudom a kifutását, csak azt, hogy nagyon nem volt hajlandó tanulni (nyelvtanár anyuka persze titokban ráparázott, hogy ne érje kellemetlen élmény a csemetét rögtön az elején), de amikor kérdezgettem a szavakat csak spontán, szépen válaszolgatott és leírva is tudta őket. Úgyhogy bizakodom. Nem azért, mert a világ vége jön el, ha rosszabb jegyet kap, csak nem akarom, hogy rossz élmények maradjanak benne. Mindenesetre kicsit örülök, hogy az osztályozása már nem az én feladatom... Neveztük Kingát irodalom-szövegértésből egy levelező versenyre, aminek nem örült, tiltakozott, de én most kicsit önkényesen nem engedtem a tiltakozásnak. A képességei ezen a területen nagyon jók, Kinga hála istennek nincsen annyira leterhelve, hogy ezt ne tudnánk végigcsinálni, ami amúgy nem olyan megerőltető. És ha mégis borzasztóan nem akarja, hát, abbahagyjuk, főbe nem fognak lőni érte. Emellett önként jelentkezett egy matekversenyre, ami szintén jól megy neki, amin meglepődtem először, de kiderült, hogy tablet-et lehet nyerni...aha, a motiváció... :) A lelkesedése kiterjedt a rajzra is: örömmel tért vissza egy balassagyarmati művészeti iskola kihelyezett rajzszakkörére, ahova kedden délután jár helyben a suliban. Most tetszik neki, nem úgy, mint két éve, amikor félévkor abba kellett hagyni. Játékos tesire próbáltam rábeszélni, heti egyszer 45 perc nem sok, de nem akar menni, még úgy sem, hogy el tudnám az elsőre kísérni. Nem erőltetem, majd alakul nála. Azt tudom, hogy kosarazni szívesen kosarazna, de nem akar edzésre járni mondván, hogy meccsekre nem akar járni. Hiába mondogatta a tesis kolléga, hogy nem kell meccsekre járnia, hajthatatlan. mamától kapott egy falra felszerelhető kosarat, most arra vár, hogy édesapja eljusson oda, hogy talál neki helyet a ház falán kívülről, és akkor mehet a kosárra dobás. Napközis ő is, az egész napos iskola elve itt még nem olyan hangsúlyos, délelőtt tanórái vannak, délután napközis. A napközis tanító néni új, nagyon szereti Kinga, mert mindig játszanak valamit, ha már nem kell tanulni, nem unatkozik, és ez nagyon pozitív. Mindig megkérdezi, hogy megyek-e ebéd után, de tudom, hogy jól érzi magát a napköziben, így egyelőre nem hozom el sem őt, sem Csillát, mert tapasztalat szerint így kevesebb gond van a házival: ott megcsinálja, ellenőrzik, itthonra lényegében semmi nem marad, csak a játék. :)

Csilla. Nos, igen, ő más eset. Abban a szerencsés helyzetben van (vagy éppen nem?), hogy a családban másodjára kezdi meg az iskolát gyerekek közül, így a szülőknek már van némi rutinja, hogy is kell ezt kezelni. annyiban viszont nem szerencsés, hogy Kingától megszoktunk egy hozzáállást, tempót az iskolával kapcsolatban, amit Csillára nem biztos, hogy célszerű kivetíteni. Nem is szabad. Teljesen más egyéniség Csilla, így a szokásai is mások, ez egyértelmű. Ő például már most látszi, hogy szétszórtabb, kevésbbé jegyzi meg, mit hova rakott, mit mondott a tanító néni, stb., de ez még javulhat a hónapok során, egy hónap még nem mérvadó. Csillának már jóval több órája van, mint két évvel idősebb nővérének, mivel rá is érvényes a mindennapos testnevelés (amiből két óra néptánc szerdánként), kötelezően kellett egy plusz foglalkozást választani (ez környezet lett), bejött a hittan (amit nem tudom, hogy nem bántam-e meg, mármint, hogy nem erkölcstant válaszottam, még akkor is, ha Csilla meg van keresztelve), van nekik alapból egy óra angol a héten, így aztán hétfőn hat órája van. Máskor mindig öt (Kingának egyszer van öt órája, mikor angol is van). Eddig bírja a gyermek. Muszáj neki. Amit önként választott az a keddi jazzbalett, amit egy váci tanárnő tart. Keddenként van az iskolánkban, amikor két másik osztályban amúgy is tartja a nekik órarendhez tartozó táncot, de délután lehetőség van, hogy az iskola többi tanulója is csatlakozzon. Tegnap volt először Csilla, elsőre azt mondta, kiváló volt, de ma reggel már azt nyilatkozta, hogy nem akar menni többé. Azért ezt még nem veszem készpénznek, vannak neki hangulatváltozásai amúgy is. :) Szépen dolgozik órákon, házikat megcsinálja. Érdekes látni, hogy az írásképe nem az a szabályos, kerek, mint Kingának volt, de nincs is ezzel baj, a munkái ettől még rendezettek. Én meg külön élvezem, hogy nem "egy kaptafára mennek" a lánykáim. :) Az olvasás is picit lassabb neki talán, egyelőre szótag összeolvasásnál tartanak, nem is minden betű volt még soron természetesen. Kicsit többet gondolkozik, mikor két hangot össze kell egy szótaggá rakni, de lehet, hogy csak azért tűnik hosszabbnak, mert Kinga két éve gördülékenyebben vette ezt az akadályt. viszont gond nincs, mert összeolvassa őket. Nem erőltetem a sok itthoni gyakorlást, amíg nem jeleznek a suliból, hogy kell pluszban gyakorolni, de tegnapelőtt például csak spontán kezdett olvasni nekem, mikor megnéztük, hol járnak. És majdnem egy órán át betűzgettünk, és még ő kérte, hogy folytassuk. :) Ha nem lesz gond az iskolában a teljesítményével, akkor ez is rendben lesz. :)

És, hát, én is iskolapadba ültem. 10 évvel a diplomám megszerzése után ismét egyetemi padban ülök minden csütörtökön, Debrecenben. A holland tudományokhoz tértem vissza, hogy magasabb szintre fejlesszem a tudást, amit tíz éve megszereztem, de diplomát akkor nem tudtam erről szerezni. Tavaly vettek fel, de szeptemberben halasztani kellett, mivel elvállaltam a tanári állást itt, a suliban. Holnap megyek harmadjára, ami nekem változatosságnak kiváló, jó megint tanulni, bár fura, hogy 18-20 évesek között ülök, de meg lehet szokni. Mindig megmosolyogtam az utóbbi két alkalommal, amikor panaszkodtak, hogy mennyire nehéz az egyetemi élet...nyilván nem akartam nagyon bemutatni, hogy milyen az, amikor nehéz. :) Amikor nem tudok beszaladni az egyetemre a könyvtárba könyvért, aztán vagy le tudom netről tölteni vagy nem, de lehet, hogy akkor is csak hollandul, amikor éppen magyarul is elég lenne... :) (volt ilyen, extra nekem, egy regényt hollandul olvastam, mert a fiatalság nem vitte vissza időben a könyveket, én meg csak egy nap vagyok, így egyből megcsúsztam a feladatokkal, de mivel időben kértem haladékot a beadandóra, megértő volt a tanár) Nekem is kellett szokni az iskolapadot, talán még nem is sikerült igazán. Első héten még az újdonság erejével mentem, nem tudtam, mi lesz. szerdán este már el kell utazzak, mivel csütörtökön reggel van egy kötelező órám. Ennek az a következménye, hogy előtte a hétfő és a kedd már nagyjából annak a jegyében telik, hogy én megyek szerda este. Legyen itthon mindenkinek tiszta ruhája, kedvenc póló, nadrág miegyéb legyen tiszta, ne Janinak kelljen vesződni az öltözés nyűgjeivel. szerdán főzés, előrekészítem az uzsikat, névre szólóan bekerülnek a hűtőbe, szóval, tényleg ne legyen sok meló apának ilyen téren. Két hete felbuszoztam a lányokkal Rétságról Pestre, ott Jani átvette őket, és elvonatoztam Debrecenbe. apukáméknál alszok, ami szintén nagyon klassz, mert így heti rendszerességgel találkozom velük, még úgyis, hogy késő este ér be az IC. Vonatozni még élmény, újra, régen csináltam, tudok olvasni, nem kibírhatatlan. Kivéve visszaúton, mikor eddig mindkét alkalommal gond volt a vonattal, és jó későn értünk haza. Múlt héten velem volt a  céges autó, délután beautóztam Pestre Jani munkahelyére, ott vette át a lánycsapatot, engem pedig vonatra tettek. A héten megspórolom a vonatutat, mert Janinak dolgoznivalója van a Debreceni Egyetemen, és kapóra jön: hajnalban elvisz, este hazahoz (a vonatköltség sem olyan kevés egyelőre, hogy még nincs diákom, ilyen szempontból hasznos, de így apáékkal most nem találkozom). így a harmadik héten harmadik verziót próbáljuk ki, ráadásul egy ismerős viszi reggel a lányokat, úgyhogy nekem is úgy kell készülni, hogy még hajnalabb hajnalban felkelni, és mindent előkészíteni, még jobban, mint Janinál, hiszen kakaót ő is tud csinálni, de az ismerősnek mindent a keze alá kell készíteni. Nem baj, én hálás vagyok, hogy megteszi.
És aztán meg tanulok, gyűröm a holland kötelezőket, írom a házikat. :) Tavaly a sok órai készülés miatt éjszakáztam, most olvasgatok, írogatok. De élvezem. kibírható mennyiség, főleg, ha a 10 évvel ezelőtti óráimat elfogadja a kreditátviteli bizottság, akkor meg is nyugszom: jelentősen kevesebbet kell így teljesítsek, egyéni tanrend szerint haladhatok, és talán három év helyett két év alatt befejezem a képzést (aztán megvannak a tervek utánra, de egyelőre ezzel legyek meg).
Munkakeresés még folyamatban van, egy állást éppen az egyetemi tanulmányaim miatt vontak vissza. Ha továbbra is ez lesz a tendencia, hogy nem tetszik a munkáltatónak az egyetem (pedig haj, de sokan tanulnak munka mellett!), kénytelen leszek lemondani róla, de nem szeretném. viszont a munkahely első, azt nem tudjuk nélkülözni (vagyis inkább a fizetésemet).

Ezek voltak iskolával kapcsolatos híreink. :)

"Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!"-Diósjenő

Nálunk is szerveztek egy kis programot (nyilván nem olyan grandiózust, mint a nagyvárosokban) a címben is megnevezett kezdeményezés keretében. Zitával képviseltük a családot a reggeli táncházon, az azt követő mesehallgatáson és rajzversenyen. Azt hiszem, igen aktívak voltunk és nagyon jól éreztük magunkat!

Bemelegítő körtánc. Nekem csak azért kellett részt venni, mert különben Zita nem megy. Már attól féltem, a végén felfedeznek... :-)))

 Roptuk:

 Roptuk körben:

 Párban:

 Párnás tánc. Nálunk maradt a párna, mikor véget ért a zene, így...

 ...jöhetett az extra feladat a kör közepén. Ugráljatok, amilyen gyorsan mi tapsolunk, jól van, köszi :)

És még mindig ugráljatok!

 A párna még egyszer nálunk landolt, ezúttal futhattunk a körön kívül háromszor...

 Böcsülettel lefutottuk Zitivel, azt hiszem, már nem is fáztunk utána :)

 Majd a végén bevonatoztunk a tájházba:

 Ahol Zita óvó nénije egy mesét mesélt, így hallgattuk:

 Majd a gyerekek lerajzolhatták, amit hallottak, így ni, mi jól meg is beszéltünk mindent :)

 És kész a rajz, mehet versenyre (honlapon kell majd szavazni rá, ezt de nem szeretem, most kuncsoroghatok majd a szavazatokért...,én ettől függetlenül örültem a rajzának, minden rajta volt, amit hallott a mesében)

Egy kis ajándékkal a kezében eljöttünk. A leányzó jól érezte magát (azért én is), úgyhogy már megérte. :)

A fotók Diósjenő honlapjáról származnak, Hugyecz Renáta készítette őket.

Hála kifejezése vagy valami hasonló

Hiába, no, még csak három napja, hogy aláírtam a kilépő papírokat, nem olyan sok ez ahhoz, hogy ne érezzek együtt immáron volt kollégáimmal az új, kialakult rendszer miatt. Viszem a lányokat reggel, hozom őket délután, eleve szoknom kell, hogy nem kanyarodok be a tanáriba...nem tudtam még elvágni azt a bizonyos köldökzsinórt, kicsit még lüktet is... érthető talán, hogy érzékenyebben figyelem, ami a közoktatásban és konkrétan a mi iskolánkban folyik (hiszen még nem olyan régóta dőlt el, hogy ez már engem nem fog érinteni, akár én is lehetnék részese!). Látom a kollégákat, amint ebben az új rendszerben túlélni, helyezkedni, alkalmazkodni próbálnak. Váltok is velük néhány szót: nem akarok belemenni most (mert abból egy nagyon hosszú poszt lenne, ami lehet, hogy sokakat érdekelne, de nem erről akarok írni), de elmondásaik alapján áldatlan állapotok uralkodnak. Sok az új, az ismeretlen, próbálják magukat a felszín felett tartani. Még nehezebb a helyzet, hogy ez egy kicsi iskola, kicsi tanári karral, idéntől még kevesebb állandó tanárral, az új intézkedések még bonyolultabbá és lehetetlenebbé tették a munkájukat. Talán emiatt is érzem kicsit, hogy a legjobbkor léptem, megjegyzem úgy, hogy nekem megvan a lehetőségem váltani, nem felemészteni magam ebben az ellehetetlenített rendszerben. De sokaknak nem nagyon van más opció, mint maradni és túlélni, remélni, hogy alakul ez majd és belerázódnak az újba. És sokak nem is akarnának váltani, mert, minő meglepetés, szeretnek tanítani! Mert van ám ilyen is. Kész csoda...

szóval, most ebben az új helyzetben tényleg nagyon nehéz a tanároknak. Nem túllihegni akarom a témát, de igazán bizarr, ami napjainkban a közoktatásban zajlik.

És, hogy mire ez a felvezető? Az, hogy Kinga ma lelkendezve jött haza, hogy mi minden milyen jó volt a suliban. Hát, az meg hogy lehet?? A tanárok nem ingerülten lótnak-futnak körbe, rágják a körmüket, hogy mi lesz; verik az asztalt, azért, ami kialakult? Hogyhogy nem?? Megtehetnék!

Na, de csak lassan, jöjjön a hogyisvolt.

Reggel futtában találkoztam a tesis ex-kollégával (fura ezt még leírni, de ez a tényállás, mármint, hogy volt kolléga). Általában nekem nyugodt ember benyomását keltette mindig, de ma reggel kicsit össze-vissza arckifejezéssel mondta, hogy megy az egyik harmadik osztályba helyettesíteni, méghozzá a helyettesítő tanárt... (mert ugye, nem lehet ám a tanároknak egy nap két óránál többet helyettesíteni, ami borzasztóan megbonyolítja a logisztikát, inkább nem részletezem) Őszinte együttérzéssel kitartást kívántam, majd eljöttem. aztán délután Kinga azzal kezdte, hogy de milyen klassz volt a reggeli tesi óra: mivel ma Cs. bácsi tartotta, és kicsit más volt, mint máskor. Akkor raktam össze a kockákat, hogy aha, a két harmadik akkor összevontan tesizett (ez itt gyakori a helyhiány miatt, de kis létszámú osztályokról van szó, nem eget rengető dolog, csak általában szeretnek az osztályok maguk lenni). Kinga lelkendezve mesélte, milyen feladatokat csináltak és, hogy mennyire élvezte!

Ekkor hirtelen hálával gondoltam a volt kollégára, akinek eszembe jutott a reggeli arckifejezése, amiről lerítt, hogy mit gondol arról, hogy megint hova rángatják, milyen plusz munkát adnak neki. És ő bement helyettesíteni, és mindennek ellenére olyan órát tartott, hogy a lányom délután lelkendezve mesélte az egészet.

Máskor is tetszett már Kingának a tornaóra, nem arról van szó, hogy a tanító nénije nem jót tart (dehogyis!! ) gondolom, most annak is volt köszönhető a siker, hogy a tanár bácsi nem nagyon szokott órát tartani nekik, de valahogy ez alkalommal mégis megérintett a dolog. Talán mert tudtam az előzményekről.

Aztán jött a napközi. Kinga úgy jött el, hogy megintcsak lelkendezett, hogy jajdejó volt (tavaly nagyon nem szeretett járni, de muszáj volt igénybe venni, mivel én is dolgoztam délutánig) és, hogy E. néni milyen kedves! Hogy beszélgettek, mesét olvasott nekik, rajzoltak, de ettől függetlenül lesz és van is szigor és következetesség is a fegyelmezésben és számonkérésben. Szívem hálával és melegséggel telt meg, tudván, hogy a fiatal tanító néni még csak egy hete pénteken kapta meg ezt az állást félállásban, és szerdán és csütörtökön nem ő van ugyan (mert azokon a napokon a többi délelőttös kollégának kell napközizni, hogy meglegyen a 26 órájuk, mekkora ökörség, véletlenül se legyen egy állandó napközis tanító néni, és hagy ne tudjon helyette készülni a délelőttös másnapra, esetleg..., de mindegy, egyszer csak kilyukadunk valahogy az egész napos iskola elvéhez, mert ezt egyelőre nem az, csak valami gyenge utánzat), de most csütörtökön mégis őt találtam a napköziben, legnagyobb meglepetésemre. Kérdésemre elmesélte, hogy úgy "rántották be" őt is, hogy az anyósát a kisebbik leánya mellé úgy kellett messziről visszahívni (ráadásul oviba szokik éppen a kicsi, tele változással az ő élete is), és úgy esett be, mert valószínűleg mégsem volt aznapra napközis tanár...mondom én, hogy van itt még fejetlenség. De E. néni ennek ellenére teszi a dolgát, a gyermek nem is érzi, hogy a háttérben mekkora csatát vívnak a tanárok a túlélésért. Már előre örül, hogy aznap jön E. néni, és ez nekem mekkora megkönnyebbülés, öröm, hiszen tudom, hogy kénytelen leszek délutánig hagyni a gyermeket, mert dolgozni kell nekem is.

Cs. bácsi és E. néni munkájának apró részlete ihlette ezt a bejegyzést, ezen keresztül szerettem volna kifejezni hálámat és köszönetemet a többi tanárnak is, hogy még vannak egyáltalán és a nehéz körülmények ellenére is teszik a dolgukat! Hogy a lurkók nem sokat éreznek a változásokból, az nekik köszönhető. Hogy így is minőségi oktatásban részesülnek, az ő helytállásuknak köszönhető. Hogy ők jól érzik magukat az iskolában, az ő érdemük!! Friss ex-kollégaként kívánom, hogy tartsanak ki, bízzanak benne, hogy rendeződnek valahogy a dolgok (ha maradtam volna, én is csak ezt tudnám most tenni). Szülőként pedig egyszerűen csak hálás vagyok. Hátha ez a kis apróság erőt ad. Tudom, nem sok, én nem tudok törvényeket változtatni, azt lenne a legjobb, de szeretném, ha tudnák, hogy elismeréssel adózom a munkájuk előtt. És ezt most nagyon komolyan és őszintén mondom.

Első nap kétszer, utolsó nap egyszer

Elkerülhetetlenül eljött ez a nap is. reggel két iskola táskás hölgyet kísértem a suliba (egyet meg csak azért nem oviba, mert előző estére 38 fokos lázat produkált, így apukájával mehettek orvoslátogatóba, és mint kiderült, mandulagyulladással egy hétig a betegszabadság minden előnyét és hátrányát élvezheti ill. elszenvedheti). Kinga nem igazán volt lelkes úgy általában, de azért látszott rajta némi izgatottság és derű az utolós, indulás körüli pillanatokban. Ő valószínűleg a változásnak örült kicsit, hogy használatba veheti az új táskáját, tolltartóját, ebbe vegyült némi kíváncsiság, mi várja a harmadik osztályban, de ő azért már tudta, és meg is nmondta, hogy akkor most 10 hónap kemény meló kezdődik... :)

Csilla az újdonság varázsával kezelte a dolgot, bár sokáig a nyáron nem igazán akart még kezdeni, inkább az oviba ment volna vissza. Aztán lett új táska, felszerelés, amiből lehet lovas, persze, és akkor már fordult a kocka: alig várta, hogy használhassa őket (nyilván nehezen elkülöníthető ilyenkor a tárgyak iránti szeretet és az igazi suli-várás, tanulni-vágyás, de nem baj, az a lényeg, hogy végülis szeptember 2-ra pozitívan állt a dologhoz :D)

Képekben így nézett ki a nap eleje (nem sorrendben, hiába próbáltam sorrendbe rakni őket, blogspot barátom úgy össze-vissza keverte, hogy a végén már írni sem tudtam a képek mellé, így feltöltöttem úgy, ahogy sikerült, aztán majd gyakorlom ezt a sorrendbe helyezést...)

Az évnyitó részeként sorba álltak az elsősök, és az ötödikesek egy jelvény segítségével az iskola diákjává avatták őket (fotó: Duló Anikó, osztálytárs anyukája):

 Igen, ott a jelvény :) (Fotó: Duló Anikó)

 ezt a képet akartam tenni a végére, de persze nem sikerült. Ez rólam szól. A tanárok a Hooligans Küzdj az álmodért című dalát éneklik a gyerekeknek címezve, nekem ez volt a búcsúdalom tanárként az iskolában. De majd lejjebb kicsit bővebben erről:

 ez akart volna lenni az első kép. :-P Indulás libasorban a suliba. Csilla berágott a harisnyára előtte, durcás, kisírt szemű volt, így ide sem fordult. Nagyon sajnáltam, de nem volt idő több lelkibeszédre, menni kellett. Így a kompozició ilyen lett:

 iskolapadban, derűsen:

 Évnyitóra várva (fotó: Duló Anikó)

Az évnyitó után elvonultak első napozni  a csemeték, és lelkesen, jókedvűen jöttek haza délben. Csilla különösen elégedett volt a nappal, leginkább azt hangsúlyozta, hogy még tegnap megúszta a házit, de ma már tuti nem fogják... :) Kinga pedig rutinosan tette a dolgát, örült az új kislánynak az osztályban, az új napközis tanító néninek, aki kedvesnek tűnik (én tanítom nyelvtanfolyamon, szerintem is kedves, én is örülök, hogy múlt héten pénteken mégis beadta a derekát és elvállalta a feladatot). Délután apával felváltva csomagoltuk a könyveket, füzeteket, szerencsére a könyveket csak átlátszó borításba akarták mindketten, így viszonylag jól megúsztuk. De azért még nekem kitartott az éccakába a technika doboz tartalmának összeállítása, címkézés és társai, és még mindig maradt dolog, amit holnap tudunk csak bevinni. Lassan egy komplett költözés is egyszerűbbnek fog tűnni. :)
Az első naposok beszámolója után egy-két mondat arról a bizonyos utolsó napról, hiszen ez is nagy fordulat az életünkben.
Egy év tanítás után úgy döntöttem nyáron, amikor más állásajánlat is beérkezett máshonnan, más területről, hogy felmondok az iskolánál. Állásinterjúkon is voltam Debrecenben, amely poziciókra nem vettek fel, tehát jelenleg nincs munkám, de a döntést, hogy a közoktatásból (egyelőre) kivonulok, nem bántam meg. Izgalmas volt az augusztus vége, ugyanis a tankerület kötelezett, hogy töltsem le a két hónap lemondási időmet, azaz tanítsak október végéig, mivel nem volt utódom akkor. Pár napig úgy volt, hogy ezzel el fogom bukni az állást, amit esetleg betölthetnék valamikor szeptemberben. Aztán hirtelen lett utódom, elengedett a tankerület. rá pár napra jött az email, hogy mást vettek fel a kiszemelt pozicióba. Így jelen pillanatban folyamatban van, hogy ismét főállású anyává avanzsálok, amíg nem találok munkát. Tavaly felvettek egyetemre, de halasztottam, mert a teljes állású tanítás mellett lehetetlen lett volna eljárni iskolába. Most lehetőségem nyílik rá, aminek örülök, mert a hosszú távú terveimben ezzel a végzettséggel remélhetőleg többre megyek. Majd meglátjuk. mindenesetre jövő héten én is Neptun-szakértővé kell váljak, majd 16-tól nekem is becsengetnek és én is elsős leszek, mint Csilla. :)
Hát, így vagyunk mi 2013 szeptember elején. :)