Tegnap délután végre sikerült megtartani Csilla és Kinga egybevont útó-szülinapi zsúrját. Csilláét decemberben szabad hétvége hiányában nem tudtuk megtartani, ezért vontuk egybe Kingáéval. Az először tervezett január 10-i időpontot pedig el kellett halasztani, mivel közbejött a már említett kórházi tartózkodás: sem Kinga nem volt még parti-képes állapotban, sem készülni nem volt időm arra a hétvégére, múlt hétvégén pedig mindenképpen tanulni kellett a hétfői vizsgámra: így adódott a február elsejei időpont.
És miután ilyen részletesen megmagyaráztam, miért is éppen most, akkor képekkel kísérve jöjjön az, hogy hogyan :)
Sok kép nem készült külön az ünnepeltekről, több arróol, mikor átadták a kis barátok az ajándékokat, amiket viszont nem nagyon akarok közzétenni, ezért csak azokat osztom meg, amelyek csak minket érintenek vagy nagyjából semlegesek.
A torták abszolút megoszthatóak. :) Ez itt Csilla tortája. Lóimádat továbbra is, adott volt, hogy ilyen készül. Ehhez adott volt a meglévő pónis tortaforma, és már "csak némi" plusz munkát és időt kellett rászánni, és kész is volt. :) Nem is az enyém lenne, ha valami gixer ne történt volna, szerintem látszik is, de nem árulom el, mi az. :)
Kinga Monster High rajongása miatt készült egy ilyen témájú torta is:
mikor mindenki megérkezett, kiültettük a két ünnepeltet, és egyesével átadták a barátok az ajándékokat, így sikerült minden ajándékot alaposan megnézni, mindenki örülhetett, ésnem lett az, hogy pár nap múlva valamelyik sarokból húzok elő ajándékot, mert ki tudja éppen hol bontották ki. :) Itt éppen Kinga egy brátnője által saját kezűleg faragott képet néz. A kilenc éves kislány Kinga kedvenc Monster High szereplőjét faragta bele egy falapba. Nem semmi! :)
Ajándékbontás:
Zita kicsit elkülönült, de ő is kapott ajándékokat, ami igazán figyelmes dolog volt, és nagyon jól esett!
Csilla először elégedetlenségét fejezte ki, hogy a torta uncsi, amit csináltam (kicsit megijedtem...), de végül elfelejtette, és ezen a képennem úgy tűnik, mintha elégedetlen lenne:
Kinga tortázás közben, kicsit szomorkásnak tűnik, de nem volt az, csak nem volt idő több fotót csinálni:
Nagyon különleges programmal nem volt időm készülni, de feltalálták magukat. Eleinte nagy hangzavar volt, az első örömujjongás után, hogy látják egymást. Aztán mindenki talált valami elfoglaltságot. Gyorsan elment az idő, azt hiszem, jövőre megnöveljük a parti időtartamát. :)







