Építkezés: betonozás (előzetes)

Elöljáróban annyit, hogy ma délelőtt a vastengerből vasbetonrenger lett, mert kiöntötték az alapot betonnal. Hirtelen nem tudok hosszabban írni, meg különben is nem emlékszem pontosan, hogy hány köbméter betont öntöttek ki, pedig én is hüledeztem, mikor hallottam. Jani a megmondhatója eme fontos adatnak, így meg kell őt várnom, és ő csak éjfél körül érkezik. Nehogy már ne legyen szakmailag hiteles a bejegyzésem!! ;-)

Addig meg elápolgatom két frissen belázasodott kisebb leányomat, Kingát már anyósomék "elrabolták", ő túl van a köhögős projekt nehezén, ő mehetett üdülni. Így lájtosba váltottunk át, már csak kettő csemete van. :-D Szeretem, mikor péntek délután, különösen 3 napos hétvége előtt robbanak le. Zsír. :-(

Építkezésről hírek: vaslerakás

Jani ma itthonról dolgozott, így koradélután el tudta intézni, hogy kiszaladjon a telekre megnézni az építkezés állását. A munkálatok folytak a héten is, mára eddig jutottak:

Hétfőn leöntötték hígabb betonnal a kavicsos-sóderes alapot. Ez befolyt a kavics közé, és ott megkötött valamilyen szinten.

Kedden körbezsaluzták falécekkel az alapot.

Mára, szerdára, megérkezett a vas, ezt rakták le a fiúk. A vas léceket, rácsokat jelent, ez a része került most nekünk többe, mint terveztük. Sűrűbben rácsozott, vastagabb anyag kellett ugyanis az új talajvizes viszonyokhoz. (A szívünk vérzik: 190ezer helyett a vasazás 566ezer lett…). Ez azonban egyelőre nem jelent még gondot, ki tudtuk fizetni, mert hitelből ment, az más kérdés, a vége felé hogyan fogunk állni. Viszont a jó hír, hogy a talajvíz volt a legnagyobb mumus, az volt a legkiszámíthatatlanabb tényező. Megyünk előre, más lehetőség nincs.

Holnap jön a statikus, felmér, módosít, tanácsot ad még.

Pénteken, ha minden igaz, ezt a hatalmas vastengert betontengerré változtatják, kiöntik az egészet betonnal. Ha megkötött, amihez nekünk locsolni is kell majd a cuccot, lehet építeni a falakat.

dógoz-dógoz

Vastenger

Zita forog

Kinga ma nem ment oviba, mert köhög. Hétvége óta kaholt kicsit, de nem volt komoly, nem csináltam semmit. Hétfőn ugyan kicsit feljebb ment a hője, de másnap vígan volt, így kirándulni is elment. Tegnap este megint hőemelkedése volt, ma reggel már jobban köhögött, így maradt itthon.

Zitának délután leterítettem 3 plédet egymásra, hogy azon hemperegjen. Nem válik be neki a járóka, mert hamar megakad a falán, aztán csak nyöszörög, majd hamar sírva fakad. A pihenőszék is csak kis ideig jó, abban is intenzíven elkezd tekeregni. Fürdéskor is földre terített takarókon teszem rendbe Zitát, hogy ne essen le, ha a másik két leánnyal kell foglalkozni. Itt vettem észre, hogy milyen fürgén forog már, ez lett az első komolyabb helyváltoztatási mód.

No, most csináltam neki helyet a nappaliban is, látva, mennyire szereti. Jóóó nagy takarókat terítettem le, de hamar megtörtént, amitől tartottam: pikk-pakk leforgott a kemény és hideg padlóra. Ráadásul nem volt tutitiszta sem, pedig előző nap porszívóztam, bár ez kis gyerekek mellett sokáig nem tart. Úgyhogy jól elvolt, Kinga is élvezte, ahogy húga “jött-ment”, csak én nem tudtam elmenni messzire, mert hol itt koppant, hol más akadály fenyegetett, pakoltam mindig vissza a kis renitenst. Csilla aludt, így azt nem próbáltuk ki, hogy akkor mi van, ha ő is a közelben sertepertél, akkor még emiatt is veszélyben lesz Zita. Ugyanis Csillus imádja szeretgetni hugit, csak nem mindig a megfelelő módon. :-P

Zita forgolódását ITT meg lehet nézni.

Ezután gyakrabban teszem le gyakorolni, edződni a kis csajt, mert látszik, hogy egyre ügyesebb. Ha adok neki lehetőséget, talán pár héten belül kúszni is megtanul. Nekem meg fel kell készülni egy újabb, kihívásokkal teli időszakra, amikor Zitának is nagyobb tér kell, új területeket hódít meg, és egyik szememet rajta kell tartani. A másikat Csillán. Azaz, hogy azt a minimális házimunkát, amit eddig is nehezen, kötélidegekkel tudtam megcsinálni, mikor fogom megcsinálni, nem tudom. Meg mit csinálok azzal a rengeteg Kinga-Csilla-játékkal? Kit kerítsek le? Csináljak egy Kinga-Csilla sarkot vagy inkább Zita-sarkot? A szobájukba nem akarom felvinni a játékok nagy részét, mert Zita sokat alszik fenn, ha fent játszanak, felébresztik, ha meg állandóan lehozzák, akkor semmit nem ért az egész, és még hordhatom is vissza az emeletre.

Ma is éppen eltűnődtem: a nappali totál tele játékkal, mindenfélével: nagyobbak, kisebbek, csatok, zsírkréták, szerte-szét szórva. Eddig elpakoltam, amikor ráértem. (Még csak tanuljuk az elpakoljuk a játékot, ha nem játszunk vele dolgot.) Ha ott maradt, ott maradt. De most? Mi lesz? szerintem egész nap pakolok, résen leszek, stb. No, sebaj, túlzottan nem ér meglepetésként, már Csillával is végigcsináltuk ezt, de azért egy gyerek kisebb kupit csinált mint kettő. Másrészt én úgy vagyok vele, hogy inkább pakolok egész nap, csak ne kelljen aggódni, hogy miért nem kúszik vagy mászik már a csemete. Ez az élet rendje, a babakorszakkal együtt jár. Kinőjük, elmúlik, előbb-utóbb. :-S

Tesók kacagnak egymásra,

Mit nekem nagy játszószőnyeg? :)

Mai képek kommenttel

Kinga reggel fotózott oviba indulás előtt. Megállította Csillát, mondta neki, hogy vegye ki a szájából a cumit. Csilla kivette szó nélkül. Kinga mondta: Csilla mosolyogj! Csilla mosolygott, és megszületett a kép:
Utána Zita és én következtünk. Belőlem nem is kell több. :) (Megint négy órát aludtam, most egy tücsköt kutattam az emeleten, mert újabban ciripelnek is benn a házban is, eddig csak csendben fel-felbukkantak. Éjjel is hallottam egyet, de nem találtam meg, de sikerült miatta 2-kor lefeküdni, 6-kor meg Csilla ordítására ébredtem, az apját hívta, és mikor én mentem be, mert Jani akkor már majdnem a MOM park mellett járt :-P, visítani kezdett. Szóval, gyötrelmesen indult a nap, ehhez illő gyötrelmes ábrázatom volt egész nap. Ezt nem illik fotózni. :-D )

Utána, rend a lelke alapon, Kingát is lefényképeztem. Íme, a művésznő, aki ma nagy kiránduláson vett részt az ovis csoporttal: Törökmezőre mentek valahova Verőce mellé. Nagyon tetszett neki, különösen, hogy "lenyúlhatta" az én kis lila-rózsaszín hátizsákomat, benne micimackós ragtapasszal, amit oda akart adni, ha valakinek "bibije lesz". Hála istennek, nem kellett senkinek. :)

És a délutáni kedvencem: mindkét "nagy" körülülte Zitát, és olvastak neki Anna és Peti történetet. Kettejük közül inkább Kinga mondta folyamatosan emlékezetből a történetet, Csilla is egy idő után Kingát hallgatta. Zita meg csak bambizott, biztos élvezte, hogy nincs egyedül. :

Csilla, az apamániás

Szombat délután, helyszín: Zsófiéknál, névnapi összejövetel. Jani próbált volna pihizni egyet a füvön elterülve. Csilla persze, hogy nem hagyta.

Csak a vége felé kezdte az apját békén hagyni, addig kézen fogva sétált vele, ölében ült, mikor evett (utána az enyémben, pedig végre Zitát át tudtam adni anyósomnak, hogy gyorsan egyek valamit... ::)) ) Nagy apafüggő, az már szent! :-) Ja, és a cumi még nagy barát, most még kapott újat a szétrágott helyett, de érik a cumitündér érkezése, ha az utolsó kettő is szétmegy (a fogtündér mintájára ajándékot kap a cumik helyett)

Hírek az építkezésről

Mint azt már említettem, kibabrált velünk a hamarabb felbukkanó talajvíz. Azóta annyi fejlemény történt, hogy kiderült, új statikai tervet kell készíteni (plusz pénz természetesen, semmi gond, simmmán fizetünk mint a katonatiszt :-S), erősebb vaselemeket kell felhasználni, mint tervezték. Így gyorsan módosították is ezeknek a vaselemeknek a rendelését (fogalmam sincs, milyen vaselemek, de ígérem, ha már látom, és tudom, megmutatom), az új talajviszonyoknak megfelelőeket szállítanak majd. Csak ez a tényező plusz 500 ezer forinttal növeli a pince költségét. Sebaj, mint már mondtam, simmán perkáljuk a pénzt, sőőőt, ha valamelyik leendő szomszédunk hasonló helyzetbe kerül, azt is kifizetjük, mit nekünk? :-D (mielőtt bárki sietne telket venni mellettünk emiatt gyorsan tisztázzuk, hogy viccelek, szorítjuk így is a fogunk, hogy fejezzük majd az építkezést).

A munkálatokat lehet folytatni, attól függetlenül, hogy nincs kész hivatalosan az új statikai terv, a munkások tudják, hogy kell csinálni, statikussal egyeztettek, menet közben papírra is kerül az új változat. Úgy tűnik, 40 cm-rel magasabban lesz a ház, látszik is majd a képeken, hogy nem túl mély a pince. Még egyelőre nem tiszta, de valószínűleg a végén földdel kell a falak mentén feltölteni, főleg, mert a pince fala nem lesz olyan szép, el kell takarni.

Nagyobb méretű kavicsot szórtak le a területen, majd ma sódert szórtak rá, amit tömörítettek. Hétfőn, elméletileg, megy rá a beton, és jöhetnek a falak. Ha nincs a talajvíz-problematika, ma már betonoztak volna is a srácok.

Örülünk, hogy azért haladunk, számolunk, törjük ugyan sokat a fejünk, de ettől függetlenül biztos, hogy a háznak állni kell!

Én egy kicsit szívom a fogam, mert Janit az építkezés újabb hosszú órákra el tudja rabolni tőlünk, de nem tehetünk semmit. Csak egy példa: ma végre reggel megkönnyebbülten tervezgettem, hogy Janit megkérem, csináljon valami finom szendvicset, finom kifliből, amire hétköznap sosincs időm, és én szeretek tartalmasabbat enni reggelire. Amíg ő csinálja, (és még Zita alszik), leülök a két nagyobbal (hercegnős) memóriával játszani. Nagyon régen nem tudtam velük nyugodtan játszani.
Mikor a tervezésben ide értem, Jani megszólalt, hogy a fiúk 7 óta dolgoznak a telken, ki kéne mennie megnézni… Dejó. Mit lehet erre mondani? Természetesen, ez most nagyon fontos, nem mert nem bízunk az építőkben, hanem nem árt tisztában lenni, milyen alapokon áll a ház, mi hogy megy, minden rendben van, kell-e még valami.

Végül Jani délután 2-kor ért haza, 9-kor ment el. Maradt megint a kapkodós délelőtt, kapkodós reggeli, pisiltetés, öltöztetés, szoptatás, ebédkészítés, mindent-egyszerre-csinálni effektus, rossz kedv, fáradtság, álmosság (fél négykor feküdtem le, annyi dolog maradt rám napközbenről). Csilla megfürdette mindkét beszélő babájukat a medencében, ezen feltoltam az agyam, pedig nem akart rosszat, “csak” fürdött a baba. Jani sem tervezett sokáig maradni, de ott ragadt, végül ő is segített, bár megfizetett, mert leégett a nyaka (kap most már állandóra naptejet, kalapot, vizet az autóba, ha váratlanul építkezni akarna…)

A lényeg, hogy hozzá kell szokjak, hogy az elkövetkezendő hónapok ilyenek lesznek. Ez most a legfontosabb, álljon a ház, költözhessünk mielőbb, minden szempontból fontos. Nehéz Janinak is, mert dolgozik, pénzügyi tanácsadó tanfolyamra jár hétfő és péntek késő este másodállásban, ehhez kapcsolódóan is van munkája, intézi az építkezést, ellát minket vásárlással és még sok minden más.

Nekem is nehezebb, mert egyedül vagyok, anyósom dolgozik, más segítségem egyelőre nincs, Zitával mostanra esik az első nehéz év, Csilla sem ovis még, a házimunkával úszok, mindent csak éjszaka tudnék csinálni, azt meg nem bírom. Alig tudok délután legalább egy kávéra leülni, általában azt is futtában, hintáztatás, szoptatás, vacsikészítés közben iszom. Este magától megy ki alólam a lábam, altatni nem kell. :) Lazábban kéne venni dolgokat, de az sem megy könnyen-vagy lazán :). így alakult az életünk, ez van. Szóval, jájájj, nem könnyű dolgok ezek, de gyakran egy kiadósabb sírással kiadom a feszültséget magamból. A tudat, hogy mindez muszáj, és ideiglenes állapot, kicsit segít elviselni a nehéz időszakokat. És a tudat, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy EGYÁLTALÁN építkezni tudunk, hogy ha nagy tehervállalással is jár, de megvalósítjuk álmunk, hogy olyan házunk legyen, amit tényleg szeretnénk, hogy van 3 gyönyörű gyerekem, egy szuper-családcentrikus férjem, aki mindent megtesz értünk-no, ez segít csak igazán! :-)) egyszóval, én csak ne panaszkodjak! :)

néhány kép ITT az eddigi munkálatokról. Ha valaki követi a blogom, lehet, hogy építésügyi szakértő lesz. Meg ha én is gyakran be tudok számolni a fejleményekről. :)

Áll a medence, itt a nyár!

Egy héttel ezelőtt felállítottunk egy kisebb medencét az udvaron. Kénytelenek voltunk újat venni, mert egy hasonló, amit Jani húgától kaptunk kölcsön, a peremén több helyen lyukas volt, és szakboltban azt mondták, macerásabb és drágább ragasztgatni, mint újat venni. Szerencsénkre a váci Kaiser’s-ben véletlen nagggyon akciósan talált Jani egy ugyanolyat, mint amit eredetileg kaptunk, így huss, megvette! Építkezés ide-vagy oda, költségek halomra, egy olcsóbb medencébe be kellett ruházni, mert hosszú a nyár, a 3 manóval meg fogunk itthon sülni (legalábbis remélem, hogy az aszályos tavasz után nem özönvizes nyarunk lesz-kitelik az időjárástól, ahogy mostanában állunk!)

Szóval, áll a medence egy hete, melegszik a víz.

Kinga meg az őrületbe kerget minden nap, hogy mikor mehet bele. Ma, koradélután aztán végre Janival bemehetett.

Most sem volt még túl meleg a vize, de mégsem ez okozta a fürdési idő lerövidítését: annyira fújt a szél, hogy a meleg ellenére is pár perc után totál átfagyott a leányzó. Pedig nagyon élvezte, ha nincs a fránya szél, simán engedtük volna még pancsolni. A végén azonban annyira reszketett, hogy beszélni is alig tudott, már ő is belátta, hogy nem megy tovább a dolog.

Délután átmentünk ismét Zita keresztszüleihez, Zsófiékhoz, ezúttal Jani húgát, Ritát ünnepletük náluk névnapja alkalmából (múlt héten meg Zsófia-napoztunk, jövő héten újabb névnap miatt megyünk feléjük…) Zsófiéknál már 3 hete áll egy jóval nagyobb, 5 méter hosszú ovális medence, mára 29 fokos lett a vize. A fiatalok nagyja benn lubickolt, mikor odaértünk, természetesen Kinga is ment volna. Kölcsönfürdőruhában aztán be is ment, és meglepve láttam, hogy karúszóval milyen ügyesen evez egyedül is. Tavaly nagyon óvatos volt, most teljesen bátran csinálta. Azt hiszem, eljött az idő, hogy tovább növeljük a vízbiztonságát, mégha úszni nem is tanul meg idén. Nem hiszem, hogy el tudjuk most a nyáron hordani tanfolyamra, pedig szerettem volna. (Janinak nem merek több programot szervezni, így is alig látjuk) No, sebaj, fejet víz alá dugni, siklani itthon is meg tudunk tanulni, aztán később meglátjuk, hogyan tovább.

Ritával megy a nagy strandolás

Breaking news-az első fogak!!

Csütörtökön délelőtt nálunk járt a védőnő. Kérdezi, kibújt-e már Zitának foga. Áá, dehogyis, semmi jele, különben is, én zsírprofin megmondom, mikor várható fogkibújás…
Délután megyünk az oviba Kingáért. Útközben megállít egy anyuka, babakocsit tol ő is, megnézi Zitát. Kérdezi, van-e már foga, mert, hogy az ő 4 hónapos kislánya most pokolian szenved az áttörés miatt. Mondom, ááá, dehogyis, semmi jele, jó nekünk.

Bár jó pár napja Zita elromlott, egyszer éjszaka tuti ébred, szopizunk, jó esetben egyből alszik, rossz esetben még nyűgösködik egy sort. Elkönyveltem nagy szomorúan, hogy Zita is elromlott, vizionáltam a jövőnket, hogy a másik két lány mellé most már Zita is felsorakozott éjszakai ébredőnek. Klassz.

Erre csütörtök délután legkisebb gyermekem üldögél a pihenőszékben, vigyorog, és hirtelen gyanúsan fehér az alsó ínye. Megérintem az ujjammal: háát, egy határozott recét tapintok, majd utána meg is pillantom. Kingának is gyorsan tartok egy villám anatómia órát, megcsodáljuk azt a fontos kis recét.

Szóval, mindenkit átvágtam, nagy mellénnyel állítottam, hogy biz’ nekünk nincs fogunk, aztán tessék!

Ja, és akkor lehet, hogy ezért ébredünk éjszaka? Ja, hogy talán még Zita nem teljesen “romlott el”? Halvány reménysugár vetül rám… :-))

Terepen a család

Délután Janiapa elvitte kis családját, hogy mi is élőben megnézhessük a fejleményeket az építkezésen. Én nagyon örültem, Kinga szolidan érdeklődött, és okos dolgokat kérdezett az építkezés menetéről, Csilla félt a markolótól, Zita meg tűrte kis összerezdülésekkel a nagy zajt.

Délután így nézett ki a "házunk"
És akik terepszemlét tartottak :) plusz Veraanya a gép mögül

Elég nyűgösre sikerült a rövid kirándulás, így már látom, hogy tényleg beszámolók és fotók alapján fogom végigkövetni az építkezést, mert nagy macera kimenni a lányokkal a telekre. :)

Az a valami folytatódik

Nem akarok építésügyi blogot csinálni a blogomból, de ha ilyen ütemben sikerül frissíteni a blogot, lehet, hogy az lesz belőle. Azaz nagyrészt akkor írok valamit, ha az építkezésen történik valami. No, remélem, nem ez lesz a tendencia, hanem tudok majd más dolgokról is beszámolni, csak mostanság nem jön össze ez a blogírás, bármennyire is szeretném. Ha viszont azt veszem, hogy innentől kezdve szinte minden nap történik majd valami az építkezésen, hiszen nagy valószínűséggel majd’ minden nap haladnak a munkások valamit, akkor írhatok minden este beszámolót. Ó, adná ég, hogy rongyosra gépeljen emiatt az ujjaim! :-))

No, szóval, a lényeg: ma elindultak a gépek, és elkezdték ásni a pincét! Nagy az öröm, juhéjj! :)

Kis idő múlva azonban jelentkezett az első probléma: ahogy azt sejteni lehetett, felbukkant a talajvíz. Ez rendesen módosítja az építkezés további menetét, azaz most statikailag újra kell gondolni a dolgokat, lehetséges, hogy plusz anyagokat kell felhasználni, hogy megépüljön a pince. Mindez nyilván szükséges, hogy a ház később stabil alapokon álljon. A tavaly júliusi talajvizsgálat óta tisztában vagyunk, hogy a talajvíz jelenléte meghatározó tényező az építkezésben, meglehetősen masszívra is lett tervezve az alap, de mégis váratlanul hamarabb került felszínre mint tervezték a szakemberek. Az már szinte biztos, hogy emiatt pluszköltségekkel kell számolni, azaz kezdésnek elég negatív, de mi bízunk benne, hogy ha már így is alakult, sikerül megoldást találni a problémára.

Bevetésre kész a markoló

Bevetés közben 1.
Bevetés közben 2.

Bevetés közben 3.

A mumus talajvíz egy nagy tócsában, az egyik sarokban :(

Valami elkezdődött

Azt hittem, hogy amikor elkezdődik, jelen lehetek. Vagy legalább élőben láthatom az esemény egy részét. Vagy mondjuk, ha már élőben nem, de az eredményt még aznap megnézhetem.

Hát, sajnos, ez nem jött össze, lemaradtam, logisztikai gondok adódtak.

Hogy miről maradtam le? Az építkezés megkezdéséről! Annyira “sanyarú” sorsom van, hogy egyelőre ugyan, de csak képekről láthatom, hogy végre történt valami a telken!

Ma ugyanis, a pincénket építő vállalkozó, aki mellesleg a főbérlőnk édesapja, akivel tulajdonképpen az összes albérlettel kapcsolatos dolgot intézzük, kiment az embereivel, és falécekkel körbekerítették a ház helyét, ahol ásni fognak. Biztonsági előírás is, nehogy valaki beleessen a gödörbe. Ezenkívül kivágták azt az egyszem (vagy tán két vékony, most nem is emlékszem) fát, ami a telek közepén állt, és útban voltak. Ez egyébként legális művelet volt, engedélyezték a hatóságok. Igaz, hogy az egyik egy cseresznyefa volt, és tavaly is volt kb. 5, azaz öt szem termésünk,(!) de nem voltak szépek, így el kellett őket távolítani. Lesz helyettük több és szebb fa, egyszer, reméljük. :)

No, szóval, elkezdődött. Nagy markolós pinceásás még nincs, még meg kell várni, hogy pár napon belül bekössék az utcáról a villanyt, de ez is már valami. Janival úgy örültünk egész nap, mintha legalább már egy kulcsrakész házba költöznénk holnap. Pedig hol van az még? De nem baj. Elkezdtük. Ez a lényeg. És ez mind Jani érdeme. Jogos az öröme.

És a képek az első “intézkedések” eredményéről. Jani a kedvemért másodjára is kiment a telekre, ezúttal már fényképezővel, csak hogy lássam a fejleményt. :)
Alulról felfelé nézve:

A felső sarok és a falécek
Oldalról-felülről
Felülről. És mellesleg ezt a kicsi, a kép jobb oldalán kicsit látszó, kövekkel leszórt "utcát" kell nekünk elnevezni, amiről már korábban beszámoltam ITT. :)

Zorka 4 éves lett

A mai nap Kinga romhányi másodunokatestvére, Zita keresztszüleinek a kislánya, Zorka 4 éves lett. Ez alkalomból hivatalosak voltunk a már hagyománnyá vált szülinapi “bulijára”. Délután négy után kicsivel értünk át hozzájuk, ismét bazi nagy rohanós készülődés kíséretében, mivel még sütöttem sütit is, szóval volt hajameldobom pakolás. :)

A két “nagy” négyéves leányzó egyből belecsaptak a játékba, köszönhetően annak is, hogy Zorka apukája, Gabi összeszerelt egy szuper hinta-és csúszdaállványt nekik. Nagyon népszerű volt egész délután, Kinga szinte végig csúszdázott. Szegény pára: Pesten állandóan játszótereztünk, most meg kuriózum egy-egy ilyen alkalom.

Csilla sokat hintázott, ragadt az apjára, szokás szerint, de a vége felé azért oldódott ő is, jól érezte magát. Janival evett egy csomó halászlevet, majd fél szelet húst, tortát nem keveset, így végre örülhettem, hogy jól evett a kis manó. Jó volt a hangulat, apa is ott volt, jött az étvágy is. :)

Zita aludt 8 percet az autóban odafele menet, így sikerült, no további comment… Ahhoz képest egész jól bírta hosszú ideig, majd a hordozóban elaludt, anyósom elringatta. Érdekes volt, hogy ha nem voltam számára látóhatáron, nem volt gond, de ahogy megjelentem, nyüszögni, vinnyogni kezdett, egyből nem volt jó mamával, apával, stb. Remek. Kezdünk anyafüggők lenni. Mármint Zitus persze. Itt éppen jól elvolt mamával.

Későn, fél 9 körül került elő a torta, illetve torták. A fő tortát mi hoztuk el a pesti Sugarshop-ból, minket ért a megtiszteltetés. Egy napot nálunk időzött a hűtőben, olyan magas volt, hogy két polcot ki kellett venni, hogy a drágám beférjen. De megérte pakolászni, Zorka láthatóan jól meglepődött a titok-tortán (amit Kinga majdnem leleplezett, de Zorka éppen nem figyelt, így megúsztuk).

9-kor bepateroltuk a népet az autóba, és tűz haza. Itthon csak pizsamahúzásra futotta az erőkből, meg akinek járt, némi szopira, és pitty-putty elcsendesült a siserehad.

Én is borzasztó fáradt és álmos vagyok, plusz alig bírok beszélni, fáj a torkom, remélem, nem megyek bele valmi kórságba, különösen nem olyanba, hogy a hangom is elmenjen. Bár, amennyire sokszor nem is figyelnek arra a lányok, hogy mondok valamit, talán mindegy is… vagy mégsem? :)

Anyák napja az oviban

Délután tartották az oviban a kiscsoportosok anyák napi ünnepségét. Nekünk ez volt az első, mert tavaly Kinga betegség miatt lemaradt, így kíváncsian vártam, hogy szerepel Kinga, nem lesz-e szégyenlős, stb. Itthon klasszul felmondott mindent a napokban, azzal nem volt gond, csak azt nem tudtam, mennyire illetődik meg a sok szülő jelenlététől.

Első nekifutásra annak is örültem, hogy sikerült odaérni, mert délután 3-ra értünk haza Pestről, mert újabb hitelszerződést írtunk alá az építkezés miatt. Gyors Zita-szopi, Kinga ünneplőjének az előkészítése, és huss, már szaladtam is. Jani itthon maradt a két apróbbal, ilyen sem volt még. Gondoltam, egy bő órát csak kibír már nélkülem Zita is. Természetesen jól gondoltam, simán ment itthon minden.

Kingát átöltöztettem ünneplőbe, beültem az anyukák közé a szobában, kicsit szipogtam, mert szép dalokat játszottak magnóról a várakozás alatt, anyukámra emlékeztem, hogy én már nem köszönthetem őt anyák napja alkalmából, pedig mennyi mindent megköszönnék neki, így felnőtt fejjel. De gyorsan jöttek a kis ovisok, elhessegetve ezzel a szomorú gondolatokat.

A műsor összességében aranyos volt, bár én találtam benne néhány túlkomplikált elemet. Nem ez volt azonban a lényeg, hanem a nagy akarat, amivel ezek a pici gyerekek megtanulták a dalokat, verseket. Kinga egyáltalán nem volt megszeppenve, ugyan nem kiabálta a verseket, de nem is lett szégyenlős, végigmondott mindent. ráadásul ő kezdte a sort egy másik kislánnyal, úgyhogy még egyszerű dolga sem volt. Büszke voltam rá, örültem, hogy ügyes volt, de elmaradt a könnyezés, amitől tartottam, hogy majd szipogni fogok a meghatódottságtól. Ez köszönhető annak, hogy kicsit szaggatott lett a műsor menete, sok minden kizökkentett, no, de mindegy. Néhány fotót én is tudtam csinálni a második sorból, nekem az is kincs. A végén kapott ajándéknak (egy kis virágpalánta és ragasztott szívecskedísz) nagyon örültem, a szívecskedísz valószínűleg nagy becsben tartott könyvjelző lesz.

Ja, és lévén Szendehely sváb falu, a gyerekek megtanultak egy német dalt és mondókát is, és legnagyobb meglepetésemre, Kinga tök jól elmondta, énekelte!

Nagyon örülök, hogy ott lehetettem, nagyon örülök, hogy Kingát láthatom még egyszer-kétszer így szerepelni, legalább oviban, örülök, hogy talán jövőre Csilla is ott versel majd a legkisebb ovisok közt, és annak különösen örülök, hogy Zita révén még jó sokáig vehetek részt efféle rendezvényeken. De ami a legjobb, hogy vannak nekem, nekik köszönhetem, hogy anya vagyok, és ez nagyon szuper! Nagyon szeretem őket. De azt hiszem ez evidens.

Még a kezdés előtt, várakozva

Corinnával szaval
Csak úgy rám nézett, és nem lógott be senki feje a képbe :-P
A rövid mesejelenetben ő volt a piros pillangó
Ajándékkal a kézben

Az első vers, ezzel nyitottak, le is maradtam az elejéről, be is lóg valaki feje, haja kicsit. na, jó, nagyon.

Regéc, avagy egy nosztalgia-hétvégéről

A hosszú hétvégét családilag a Zempléni-hegységben található Regécen töltöttük. Apukám munkahelyének van itt egy üdülője, ide látogattunk el két napra. A történethez tudni kell, hogy 1986-ban jártunk itt először apukám néhány kollégájával és családjaikkal, akik jó részéből rendszeresen összejövő társaság lett, és évekig jártunk ide közös hétvégégékre. Volt, hogy egy-két év kimaradt, volt, hogy egy évben kétszer-háromszor is mentünk, mikor hogy. Általában tavasszal, ősszel vagy nagy havazások idején télen is.

Regéc egy igen piciny falu, bár turisták, túrázók között ismert a falu melleti hegyen lévő várrom miatt. Az üdülő egy parasztház felújított verziója: a fő részén egy beablakozott folyosóval, amiből 3 szoba nyílik, a fő rész egy nagy, közös étkezőbe ér, 3 asztallal, 3 hűtővel, 1 tévével. Az étkezőből nyílik egy konyha, majd a ház hátsó részében 3-3 mellékhelyiség és fürdőszoba zuhanyzóval található. Az üdülőnek hatalmas udvara van, hintával, forgóval, libikókával, kinti sütő-főző hellyel. A hely ideális több családból összeverődött társaságnak, mint a miénk is volt (van), de akár különálló családok is nyugodtan tölthetik itt az időt, mert el lehet klönülni egymástól.

Az üdülő nem sokat változott az utóbbi 23 évben, leszámítva, hogy azért festettek, a hidegburkolatot a vizes blokkban cserélték, cserélték a tévét, a konyha modernebb lett, de sok minden, mint például az ágyak, szőnyegek, egyéb bútorok, képek stb., nem változtak, így az embert ez is csendes nosztalgiázásra késztette.

Engem is, nem tagadom. Rengeteg emlék jutott eszembe, szinte hallottam a nagy nevetéseket, képek ugrottak be bográcsozásokról, túrákról, a gyerekek közös játékairól udvaron, szobában, a szülők jókedvű beszélgetéseikről.

Legutóbb 5 éve, május végén jártunk itt, ekkor tudta meg apukám, hogy Jani eljegyzett, és "mellesleg" az első unoka is úton van, hogy apából nemsoká nagyapa lesz. Azt hiszem, neki is emlékezetes maradt ez a regécezés. :)

A régi társaságból most “csak” a Szathmári házaspár jött el, két fiukkal Zsoltival (12,2) és Balázzsal(10), valamint apukám és öcsém emelték még a hangulatot. :) Ez már egy teljesen más regécezés volt, mint anno. 1986-ban anyukám volt 31 éves, mikor először itt jártunk, most én közelítek ehhez a korhoz. Most én hoztam már ide a gyermekeimet, hogy ha nem is teljesen ugyanolyanokat, de legalább hasonló élményeket szerezzenek, mint én azalatt a sok év alatt.

Pénteken délután érkeztünk meg, azt lehet mondani, egész szerencsésen, egy megállással tettük meg a kb. 260 km-es utat. Mi kaptuk a legnagyobb szobát (a kezdeti időkben ez volt a gyerekszoba). Ebben van két kétszemélyes ágy és két egyszemélyes. Mivel többszöri emlékeztetés ellenére is elfelejtette Jani betenni az utazóágyat, :-P Zitának az egyik kétszemélyes ágyon csináltunk helyet, amit ő egész jól fogadott. Kész szerencse. :) Csilla aludt apjával a másik kétszemélyesen, ami Csillának kényelmes volt, Janinak egyáltalán nem, mert a rugók pattogtak, hiába, nem mai ágy már. Én és Kinga aludtunk az egyszemélyeseken. Az éjszakák nagyjából jól teltek, Kinga most egyszer sem ébredt, Csilla is csak az első éjszaka ébredt fel, mert ráfeküdt a Hófehérke babára, hiába mondtam, hogy az megnyomhatja. Egyedül Zita, a stabil jóalvónk “renitenskedett”, első éjszaka kétszer ébredt és tisztába is kellett tenni, második éjszaka nehezen aludt el, bár utána jól aludt. én mindkét este elaludtam 9-10 között a lányokkal, hiába akartam még kimenni a felnőtt társasághoz, ez elmaradt. De legalább relatíve sokat aludtam.

Péntek este, régi hagyományokhoz híven, fokhagymás-vajas pirítóson tatárbifszteket ettünk, ezzel talán kicsit emléket allítva anyukámnak (én legalábbis állandóan rá gondoltam), mert annak idején mindig ő készítette, istenien, ezt az ételt. Kb. 10 éve nem ettem, úgyhogy most borzasztóan jól esett.

Szombaton pontban délben indult a társaság nagyja, hogy meghódítsa újfent a regéci várat. Sokszor jártunk már fent, de megunhatatlan célpont, és szinte évről évre változik, főleg az utóbbi időben. Most már pl. autóval is fel lehet menni, és belépődíjat is kell fizetni. Hol volt ez még huszonakárhány éve! :-)

Én Zitával és Csillával otthon maradtam, Csilla már fáradt, sokat kellett volna cipelni, Jani meg csak egy gyereket tudott vinni. Így Csilla maradt, bár ki volt borulva, hogy apa ne menjen sehova. Jól jött, hogy ott volt a laptop, és egy mese-dvd-vel nagyjából ugyan, de el lehetett terelni a figyelmét. Kicsit később meg elaludtak a kis csajok, mire felébredtek, pont hazaért a csapat. én ezalatt krumplit főztem, hogy az éhes társaság minél hamarabb falatozhasson az előző nap már elkészített bográcspörköltből. Ez is kiválóan sikerült, teljes gasztronómiai sikersztori a hétvége!

Kingára büszke vagyok, mert Jani elmondása szerint nem sokat kellett vinni nyakban, sokat gyalogolt, jól teljesítette a majdnem 5 kilométeres túrát. Kinga amúgy is jól elvolt, társasági életet élt, játszott a fiúkkal, játszott öcsémmel, volt, hogy hosszú ideig nem is láttam őt.

Csilla ellenben tapadt az apjára, le nem lehetett vakarni, még akkor is kétségbeesetten sírt utána, ha én éppen ott voltam vele. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a 3 lányból Csilla most a legnehezebb "eset". A vége felé azért talán kicsit oldódott, de nem volt az igazi még.

Késő délután, sajnos, elég hűvös, szeles volt az idő, és bár voltunk kint az udvaron, nem túl szívesen. Este megint gyorsan elaludt a két nagyobb kiscsaj, Zitával futottam pár kört, de utána ő is megadta magát az álommanóknak. A küzdelembe én is belekómáztam, végül elaludtam.

Másnap délelőtt már főleg pakoltunk, mi egy kicsit kapkodósan, mert Zita aludt a szobában, így mi csak az ébredése után tudtunk elkezdeni készülődni. Délután fél három körül indultunk haza, és lett 6 óra is, mire megérkeztünk, mert az M3-son kifogtunk egy balesetet. Ugyan Hatvannál még le tudtunk menni az autópályáról, de aprónép felébredt (fú, pedig jól aludt a két kicsi, Kinga meg bágyadtan, alvás utáni állapotban sokáig elnézelődött volna, talán “egyszuszra” hazaértünk volna, jóval korábban), így Versegen megálltunk pihenni, enni, szopizni. Utána a Cserhátalját áthágva értünk haza.

Ilyen volt a legfrissebb regéci hétvégénk, és én ugyan az udvaron túl nem jutottam, jó szokásomhoz híven babáztam, gyereket láttam el, azért nagyon jól éreztem magam, nosztalgiázásnak is remek volt.

Hitel

A keresztelő óta az események tovább zajlanak mifelénk. Egyik ilyen esemény, hogy múlt csütörtökön aláírtuk az egyik bankkal a hitelszerződést az építkezéshez. Két banknál sikerült végül hitelt felvenni, hála Jani kitartásának és sok ügyintézői segítségnek. Pénteken délelőtt aláírtunk egy rakat papírt (három gyermekünk jelenlétében, jó buli volt), ami egyelőre csak annyit jelent, hogy fizethetünk egy halom törlesztőrészletet, én azonban erősen bízom benne, hogy nem csak ennyit, hanem, hogy idővel ház is kerekedik a dologból. Most pénteken még egyszer megyünk aláírni, ezúttal a másik bankhoz, onnatól kezdve annyin múlik csak, hogy mikor kezdjük az építkezést, hogy milyen gyorsan vezetik be a villanyt a telekre (ott van az utca szélén, csak a telekre kell bekötni), illetve, hogy a pincét építő vállalkozónak milyen gyorsan sikerül elintézni az építkezés bejelentését a hatóságnál. Reményeink szerint ez már májusban megtörténik, és ebben a hónapban el is kezdhetik a munkát a gépek a telken. De jó volna! :)

Keresztelő

Igencsak nagy a lemaradásom, de sajnos nem kedveztek a körülmények a blogírásnak. Most talán tudom pótolni kicsit az elmaradt dolgokat, noha most mindhárom eány itthon van, tekintve, hogy Kinga összeszedett egy hasmenős betegséget, így nem tudott oviba menni. Mivel azonban szerencsés vagyok, és mindhárom alszik, gyorsan beszámolok, miként is zajlott családunk 3. gyermek-keresztelője.

A felkészülés rohamtempóban történt, nem is tudtam igazán mindent megcsinálni, amit szerettem volna. Kinga nem ment oviba alőtte való nap, így legalább azzal is időt spóroltam, hogy oda-vissza sétáltam az ovi és otthonunk között. Így ugyan ő egész nap szórakoztatott, mert délután nem aludt, de legalább “segített” felmosni a teraszt a kis játék felmosójűval. Még be is küldött a házba, hogy végezzem a dolgom nyugodtan, ő majd kint mindent elintéz (természetesen a vége az lett, hogy össze-vissza járkálta vizes lábbal a felmosott részeket is, tehát nekem újra neki kellett szaladni, de azt mondták az okosok, hagyni kell a gyereket önállóan is megcsinálni dolgokat, nem baj, ha hibázik, így hát hagytam).

Április 25-én, szombat délre mentünk a templomba. Én megint alig tudtam összekészülni, mire mindhárom leányzót felöltöztettem (és Kinga igényeit is kielégítettem, miszerint egy kis szemfestéket és szájfényt muszáj felkenni), addigra magamra nem sok idő jutott. Pedig készültem időben, tudatában voltam, hogy ez hosszabb időt vesz igénybe, mégis csúszásban voltunk. No, mindegy: vagy lesz nagyobb rutinom vagy beletörődöm, hogy egy ideig csak kapkodással jutunk el hasonló eseményekre.

Zitával lesétáltunk kocsival, mert álmos volt. El is aludt, majd a déli harangszóra bementünk a templomba, ahol már ki kellett vegyem a babakocsiból. szegény, ha 20 percet aludt, olyan álmos volt, olyan riadtan nézett körül, tartottam is tőle, hogy végigordítja a szertartást, vagy szopizni akar. Végül elücsörgött az ölemben, a vége felé kezdett csak kicsit mocorogni, de ez semmi nem volt. Az “öntözést” kis nyekergéssel megúsztuk, a Miatyánk végén az ámennél a nagy csendbe jól belebüfizett, derültünk is szolidan, megcsodálta a nekigyújott gyertyát, majd békével távoztunk. Így legkisebb gyermekünk is megkapta a keresztséget, Jani unokatestvére, Zsófi és férje, Gábor így lettek újdonsült keresztszülők.

Hazaérve kezdetét vette a nagy evészet-ivászat, dínom-dánom. Anyósom nagyon finom húslevest főzött, akkora adagot, hogy a romhányi ovi óriási, speciális, fedeles ételhordójában hozták el. A másodiknak felszolgált húsok a helyi étteremből alapvetően jók voltak, legalábbis a rokonok nem panaszkodtak. Mi Janival közepesnek ítéltük, lehetett volna jobb is. Süteményekből aztán volt egy rendezőpályaudvarnyi: mi rendeltünk egy szép fehér tortát, aztán anyósom is sütött vagy hétféle dolgot (talán túl is lőtte a dolgot, de hát ő már csak ilyen), meg Zsófi és a nővére, Hanni is hoztak két nagy adag sütit, úgyhogy, aki hízókúrázni akart, itt jó helyen járt.

A nagyobb lurkók eljátszottak hol kinn, hol benn, végre alaposan kihasználtuk a vadiúj kerti hintát is. Egyedül Zita volt kicsit nyűgösebb, ha ébren volt, nehezen tudtam letenni, más kezében nem tetszett neki, azt hiszem, lassan belefutunk a szeparációs szorongásos időszakba. Késő délután aztán az ifjú keresztapa gondolt egyet, életében először átvette tőlem, kis méltatlankodás után Zita elterült a mellkasán, és kisvártatva elaludt. Elfáradt a kis manó, nagy volt a felfordulás.

Talán 7 óra is lehetett, mire széledni kezdett a nép, mi meg gyors fürdetés után ágyba dugtuk a hullafáradt hercegnőket. Csilla ugyan tudott aludni délután, de ő is gyorsan elaludt. Én még hajnali fél kettőig romeltakarítottam, így végül fáradtan ugyan, de tiszta lakással, nagy örömmel, hogy jól sikerült a “buli” , tértem nyugovóra fél 3 körül.

Így várta a kis ünnepelt a szent pillanatot

Így üldögéltünk. Elöl anyuci babával és keresztmamival, hátul apuci Kettes számúval és keresztapuci
Gyertyanézés

Keresztapucin elpilledve :)

Csajok vidáman