A nyaralásról szóló beszámoló még váratott eddig magára, most próbálom összekapni magamat és pótolni ezeket a fontos pillanatokat.
Idei nyaralásunk előzménye a tervek voltak, hogy a kalandozásokat Szlovéniában, Bled és annak környékén kezdjük, ez lett volna a "menősebb" része a nyaralásnak, több kulturális látnivalóval, programmal. Bled után pedig elautóztunk volna az olasz tengerpartra, ami onnan már nincs olyan messze. tudom, hogy van picike szakasz tengerpartja Szlovéniának is, és nem is csúnya, de mivel még Olaszországban soha nem jártam, és erősen vonz egy ideje az ország, gondoltam, miért ne lehetne oda menni. A szlovén napok ötlete nem saját eredetű, már tavaly olvastam az Ágnes blogjában, hogy Bledben jártak és tartalmas napokat töltöttek el ott, és annyira magával ragadott a hely szépsége, hogy szinte tudtam, ha idén tudunk külföldre menni, az úticél csak az lehet. Ez így nagyon szépen ki is volt találva. Adva volt a lehetőség, hogy mehetünk külföldre, de idén először erős gyermeki ellenállásba ütköztünk... Ilyen még nem volt. Méghozzá Kinga részéről. Ő ugyanis nem akarta ezt a tervet megvalósítani, miután megtudta, hogy Jani unokatestvéréék idén ismét Horvátországba, Rab szigetére mennek nyaralni. Tavaly együtt töltöttünk el sátrasan szűk két hetet, és Kinga annyira jól érezte magát (naná, a vele egyidős Zorkával remekül lefoglalták egymást), hogy elképzelni sem tudta, hogy máshol is lehet esetleg jó neki. Lehet azt is mondani, hogy rendesen "terrorizált" minket otthon, hogy márpedig Rab szigetére menjünk, és sehova máshova! nagyon sokáig ellenálltam, gondolván, hogy csak azért mondja mindezt, mert nem tudja, de utólag be fogja látni, hogy szuper helyeken jártunk és az olasz tengerpart és a pizza őshazája is bizonyosan elnyeri tetszését, és majd haza sem akar jönni. Meg valahol úgy gondoltam, hogy ilyen nagy volumenű dolgokban hagy döntsünk mi, szülők véglegesen. Végül elfáradtam, nagyon akarta. Arra jutottam végül, hogy nagyrészt ő róluk fog szólni a nyaralás, miattuk (is) megyünk, kössünk kompromisszumot: Rab szigetén kezdünk, mivel a rokonok már akkor csak pár napot lesznek ott, ők előbb mentek idén, viszont Jani nem tudott hamarabb szabit kivenni, majd miután ők hazautaztak, még eldöntjük, mennyit maradunk "szólóban", aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és jöhet a kirándulósabb része a nyaralásnak. így nincs Olaszország, megbékéltem a dologgal, és csak abban reménykedtem, hogy nem lesz csalódás vagy "unalmas" ugyanarra a helyre visszamenni. Ugyanis a tapasztalat az, ha egy dolog remekül sikerül egyszer, azt nehéz megismételni. a tavalyi horvát nyaralásnak megvolt a maga varázsa, féltem, hogy most kevésbbé lesz meg. Nem magával a hellyel van gond, noha Rab szigetén a strandoláson kívül, kicsi gyerekkel nem olyan sok dolgot lehet csinálni, hacsak nem viszünk biciklit vagy szeretünk túrázni. Vannak kulturális események, lehet búvárkodni, hajózni, templomokat, múzeumokat nézni, de sokat ebből mi még nem tudtunk bevállalni és biciklit sem tudtunk magunkkal vinni (egy "szimpla" autó ötünknek, sátorral, tetőbox-szal már nem tette lehetővé a bicikliszállítást, örültünk, hogy két roller és futóbicikli befért :D)
Végül kicsit nekem lett igazam. Ugyan nagyon kellemes érzés volt megint az ismerős helyeket látni (készülni pl. sokkal könnyebb volt, hogy tudtam, milyen körülmények vannak!), de most nem éreztünk katarktikus élményt az ott eltöltött öt nap végén, nekem már kicsit mehetnékem is volt. Eleve úgy kezdődött, hogy miután hétfő este megérkeztünk, kiderült, hogy a rokonok szerdán már mennek haza, szemben azzal, amit addig tudtam, hogy majd csak csütörtökön vesznek búcsút. akkor már nyeltem kicsit, hogy azért az egy napért jól leautóztunk, de azzal nyugtattam magam újfent, hogy attól még mi jó nagyot tengerpartozhatunk. azzal nem is lett volna gond, csak Kinga nagyon fárasztó viselkedést vett fel, miután Zorka már nem volt, állandóan baja volt mindennel, hogy minden milyen unalmas (!!!), menjünk innen azonnal... Sokszor alig kaptam levegőt, nem győztem kérni, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mert miatta vagyunk itt elsősorban, és mi szeretnénk magunkat jól érezni, ha már így döntöttünk. Nagyon fárasztó volt, de tényleg. ez számomra meg is pecsételte az egésznek a hangulatát, bár mindig igyekeztem felülkerekedni az egészen. Az is kicsit nehezítette a lazítást, hogy a sátrat háromszor tettük új helyre. elsőnek, mikor megérkeztünk, nagy nehezen sikerült a rokonék sátra mellé felverni, jó szorosan, nagyon kedves német szomszédok közreműködésével, akik nem bánták, ha az autókkal jobban ráállunk az ő sátraikra, hogy elférjünk (hogy én hogy örültem, hogy tudtam velük kommunikálni, és ők is hogy örültek, hogy értik a felvetéseinket... :D). Utána szerdán arrébb tettük a sátrat, mikor Zsófiák mentek, mert nem nagyon lehetett a miénktől közlekedni. az egyik kedves német szomszéd lakóautójához jó közel tettük, mivel azt mondták, hogy szerda este mennek, úgyhogy lesz majd több helyünk, addig majd csak kibírjuk. Egész déltől este hétig tűzte a sátor bejáratát a nap, már a tengerparton is alig bírtunk lenni, mert hihetetlen meleg volt, el is fáradtak a lányok, de a sátornál árnyék meg nem volt. Vártuk, hogy a németek menjenek, de nem mentek el este...Csak másnap délelőtt, de azt is csak nehezen. Addig nem tudtunk mit csinálni, vártuk, hogy menjenek, hogy végre elfordítsuk a sátrat, így megoldottuk az árnyékolás problémáját, onnantól éreztük úgy valahogy, hogy megérkeztünk, be lehetett jobban rendezkedni. (ekkor döntöttünk, hogy előzetes tervek ellenére nem megyünk pénteken, de lehet, hogy még szombaton sem, nem lett volna erőm csak pakolni, ebből állt volna az a pár nap :) , végül vasárnap mentünk)
A nehézségek ellenére persze lett sok szép emlék is, jöjjön néhány kép. Nem sokat csináltam, tavaly kifotóztam magam, most sem lett sok olyan "húha" kategóriás fotó, de annyi van, amit meg lehet osztani.
Odafele a kompon, nagy szélben, délutáni órákban, a négy lány plusz a ló :)
Homokozás; ezt nagyon sokáig élvezettel csinálták, szerettem én is, ahogy élvezik:
Zita a forró homokban, nagyon bírták! :)
egy esti póz Csillától
kicsit fáradtan Rab városában, egy fagyizó teraszán, az egyetlen kirándulós napon
Rab város kilátással, nagyon hangulatos város, kár, hogy itt éppen Csilla duzzogott, de Zita lelkesen mutatja a városról készült képeslapot, ugye, látszik? :)
Homokangyal készül :)
A kis mókamester, Zita kitalálta, hogy homokból cicit csinál magának; nevettünk rajta annyit, ahogy a "műcicikkel" parádézik, tényleg vicces volt :)
Hableány a habból. Kicsit olyan modellesen jön ki Kinga a vízből :)
Csillasellő:
itt már elfelé tartottunk, egy kilátó részen megálltunk "kinézni", és a lányok még éppen itták a kempingben vásárolt búcsú jégkását, amit mindenki kapott, és nagyon jól esett az egész délelőttös sátorösszeszedés után:
Ilyen kompokkal lehet a szigetet megközelíteni, és ilyen kopár domboldalak fogadják az érkezőt, ami aztán persze szépen változik és jönnek a hatalmas leanderek, pálma-és fügefák:
az utolsó előtti pillantás a tengerre Rijekánál, miután végigautóztunk a tengerparton, majd Rijekától északra nem sokkal elhagytuk Horvátországot és kezdődhetett a szlovén kaland :)
szívesen ajánlom Rab szigetén, Lopar városában a San Marino kempinget, kisbabás és kisgyerekes családoknak különösen, hiszen a kempingnek saját homokos tengerpartja van, sok fával, a "mifélénknek" ez paradicsom. :) Van bolt, játszótér, zöldséges, pékség, fagyizó, ajándékbolt, gyerekeknek külön vizesblokkok, úgyhogy nagyon sok dologban könnyítik meg a pihenést. A kempingben nem csak sátrazni lehet, hanem nagyon szép mobilházakat is lehet bérelni, sőt, magyar vállalkozásként is telepített lakókocsival várja az odaérkezőket, amiket szintén lehet bérelni, internetes elérhetőség most nem jut eszembe (pedig terveztem, hogy gyűjtök a helyszínen néhányat, de talán interneten meg lehet találni kereséssel). Mi most egy ideig nem megyünk, de hátha más tud eltölteni itt néhány kellemes napot! :)
A szlovén napokról pedig majd egy külön posztban. :)
