Másik új szokás, hogy válogat a ruhák közt. Ugyanez a rózsaszín nadrág nagy kedvenc. Múltkor rá akartam adni egy másikat, mert erre rácsepegett a leves. Tisztába tettem, húztam volna föl a másik nadrágot, erre ő kijelentette, hogy Nem!, és odahozta az említett rózsaszín nadrágot majd megpróbálta felhúzni a lábára. Úgy meglepődtem, hogy engedtem, hogy a kicsit pecsétes nacit vegyük fel. Azóta már volt egy-két hasonló eset, hogy nem tetszett neki a nadrág, amit ráadtam, és igen határozott tiltakozó sírásba kezdett, és ráncigálta le magáról a nadrágot. Hát, ez klassz, már ő is kezdi a válogatást. :)
Szintén új dolog, hogy énekeltet engem. Most éppen a Bújj bújj zöldágot kell 96-szor elénekelni egymás után. Ha vége, annyit mond, hogy Mé!, azaz még, és lehet kezdeni elölről. Ha nemet mondok, meglehetősen visítós stílusban tovább követeli. Ha bepróbálkozok más, korábbi kedvenc dallal, akkor rázza a fejét közben, megy a hangos Nem, nem!, esély nincs variálni. Ő persze nagyon élvezi, tapsikol, rázza a fejét, táncikál. Én meg küzdök az ásításokkal, és éneklek, amíg tényleg meg nem unom.
Egész „történeteket mesél”. Pl.: Kinga odaad neki egy kis autót. Odajön hozzám boldog mosollyal, és közli: Kinga. Ákko. Azaz, Kinga odaadta neki az autót. Vagy: ma este kinn álltunk kicsit az erkélyen. A parkolóban egy autó belement egy hatalmas tócsába. Én mondtam neki, mi történik. Mikor az autó leállt, megismételte: Ákko. Bíz. Azaz, az autó belement a vízbe. Világos, nem? :)
Válogat, hogy ki mit csináljon meg neki. Tegnap fürdésnél Kinga engem akart, hogy vegyem ki a kádból (ezt különösen díjazom növekvő pocakkal, de nincs mit tenni, vigyázva teljesíteni kell a feladatot). Persze közben benne voltam a Csilla öltöztetésében is, éppen pelust kellett volna ráadni. Átadtam a pelenkát Janinak, hogy folytassa. Erre Csilla sírni kezdett, határozottan kivette Jani kezéből a pelenkát, és kijelentette: Nem! Anya! Ez van, megoldás, osztódással szaporodni pillanatokon belül, és minden OK. Van már, hogy Kingával akar valamit megcsináltatni. Ha Kinga éppen hajlandó, akkor jön, és megcsinálja, mondjuk újraindít egy dalt az interneten, de ha nem, megcsinálom én. PErsze ilyenkor Csilla tiltakozik, de Kingát nem akarom, hogy ugráltassa állandóan.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése