Az első egy hónapról

Nagyon gyorsan megemlítem, és át is ugrok a szokásos közhelyen, hogy nahát, el is telt az első hónap, mióta Zita megszületett. Pedig tényleg nagyon gyorsan megy az idő, és ahogy már a kórházban is sejtettem, nem sok időm van azon rágódni, hogy milyen rossz is volt odabenn, meg hogy fáj-e egyáltalán valamim.

Szóval, elment az első hónap ötösben. Nem mondom, hogy felhőtlen lett volna, sőt, egyáltalán nem volt az, de bármit írok most ide, az nem is panaszkodás akar lenni, egyszerűen tényállás. Tudtuk előre, hogy nem lesz sétagalopp, hát, nem is az.

A lányok elég jól fogadták a hugi érkezését. Szegénykémnek még most is sokszor ki kell várni, míg nővérkéi ölbe veszik, utána kaphat csak enni. Kinga már nagylányosan közelít a dologhoz: segít komolyan pelenkázni, kiválasztja a pelenkát, próbálja szórakoztatni Zitát, ami persze még korai, de nagyon aranyos gesztus tőle. Az első pár napban nem is Csilla jelentette a problémát, hanem Kinga. Nem akart a saját ágyában aludni, hanem csak ott, ahol Zita is van. Merthogy hosszú dilemma után a mi hálónkba telepítettük a legkisebb ágyát, kényelmi szempontok alapján. Mivel azonban rendes zsarolásnak voltunk kitéve Kinga által, pár nap után a rácsos ágy átköltözött a gyerekszobába, így a 3 lány egy kupacon alszik. Kinga ismét a saját helyén alszik, és bár Zitát a késő esti szopinál mindig át- vagy leviszem egy másik szobába, most már legalább Kinga nem vándorol. Csilla viszont sokszor felsír újabban, így az utóbbi pár napban Jani költözött be hozzájuk, a földön alszik, hogy minél egyszerűbb legyen a visszaaltatás. Nem vagyok elragadtatva a jelen helyzettől, de Csilla születése után is volt kavarodás, aztán minden rendeződött. Zita mostanában velem alszik éjszaka, így egyszerűbb szoptatni. Ráadásul elkezdtünk éjszakázni pár napja: nem jön ki neki mindig a büfi, kaki, és nem kimondottan komolyhasfájásról van szó, meg viszonylag hamar elmúlik, tud sírni eleget. Így éjjel is fenn bulizok vele akár két-három órát. Ezeket a virrasztásokat alapból egyedül csinálom, hiszen Jani a másik két lány mellett teljesít szolgálatot. Hogy mikorra esik az ilyen ébredés, változó. Van, hogy éjféltől 2-ig, de van, hogy 2 és 5 között. És mivel nekem is kell este fürdeni, Kingát altatni, ezért az utóbbi időben mindössze 2-3 órát tudok éjjel aludni, azt is sokszor darabokban. Egy „átlagos” este pl. a tegnapi: Csilla elaludt 8 után kicsivel Janival. Kinga csak negyed 10 körül, ami most elég jó, mivel az oviban alszik, és este nem álmos még, sokszor 10-kor merül álomba. Én viszont elaludtam Kinga mellett a puffon, majdnem 10-kor jöttem ki. Eltéptem zuhanyozni, majd Janival elintéztünk valamit a neten, aztán felébredt Zita. Szerencsém volt, visszaaludt szinte egyből, büfi, minden könnyen ment, pelenkázni sem kellett. Utána még picit neteztem, egykor lefeküdtem. Zita azonban hamarosan felébredt. Ismét szerencsém volt, hamar lement a szopi, nem volt gond. Kettőkor lefeküdtem. Elaludtam, de Jani negyed 3-kor ébreszt, hogy Kinga felébredt, és csak engem „szeret”, én menjek be. Átmentem, lekuporodtam az ágya végébe, el is aludtam. Négykor mentem vissza a mi szobánkba, lefeküdtem Zita mellé. Zita ötkor felkelt, és onnantól már nem tudtam visszafeküdni, mert készülni kellett az oviba, Jani is elment dolgozni, Kinga is felkelt 6-kor, kivételesen ilyen korán. Szóval, nagyjából ilyen éjszakáim vannak. Az a szerencsém, hogy viszonylag jól bírom, mert amúgy sem aludtam sokat Zita születése előtt sem, bár ez most tényleg jóval kevesebb. Hála istennek, megvan a tapasztalat, hogy ez a kezdeti nehéz időszak elmúlik, mihelyst Zita pocakja erősödik. Ez egy ilyen helyzet: könnyen beszorul a levegő neki, ráadásul hamar elkezd csuklani, ha megváltozatom a pozícióját, és az is rossz neki. Úgyhogy megy most ezerrel a szopi, büfi, csuklik, kakil, szopi, büfi, stb., körforgás.

Az éjszakák a legnehezebbek a napban, bár nappal is vannak kihívások. Két hetes volt Zita, amikor én kezdtem Kingát hordani oviba. Tudtam, hogy ez macera lesz, de az különösen újdonság volt, hogy ilyen pici újszülöttel időre kell menni. Mert hogy nem tudtam és tudom még most sem olyan gyorsan megszoptatni, reggel is sokszor kínlódunk a büfikkel, hordozom ide-oda, miközben a másik két lányt készíteni kéne. Jani sokszor fél hatkor már úton van, sok segítség nincs reggel. Kinga már magától öltözik, de azért némi reggelit is kell csinálni, Csillát minimum kétszer pelenkázni kell, mert tuti bekakil, miután már rendbe tettem. Most minden gyermeknek cseppenteni kell az orrába, náthás időszakunk van, a két kicsiét szívni kell, úgyhogy azzal is elszórakozok. Ha hatkor fel is kelek, örülök, ha 9-re beérünk az oviba, amikor kezdik a reggelit. Azért javul a helyzet, van, hogy egész nyugodtan össze tudjuk magunk szedni, én is kezdem felvenni a ritmust, de azért Janival megegyeztünk, hogy amikor teheti, ő viszi a nagylányt oviba, mert hosszú távon megpurcanok a napi két lecuccolástól. Főleg ha tényleg jön a hidegebb idő. Egyszer-kétszer már vitte is Kingát oviba, hááát, ezerszer könnyebb volt úgy minden.

Reggel, miután Csillával és Zitával hazaérek, lényegében az határozza meg a napot, hogy délután vissza kell érni Kingáért. Állandóan figyelem az órát, hogy mindenki időben egyen-igyon-szopizzon-aludjon, hogy fél négykor ott legyünk az oviban. Délelőtt, ha jó az idő, Zita alszik a babakocsiban, addig Csilla mellett haladok valamennyit a ház körüli teendőkkel. Pl. kiporszívózok, hogy ha délután sikerül, fel is tudjak mosni. Itt egy kis zárójeles történet: az orvosom mondta, hogy 10 hétig ne mossak fel és porszívózzak, mert ez a fajta meghajlós testtartás nem tesz jót a felépülésnek. Megígértem, hogy természetesen megoldjuk. Ez december közepén telne le. Hamar kiderült azonban, hogy a 3 gyerekkel eljutni az oviba ezerszer kíméletlenebb, mint a padlólapon tologatni a porszívót. És minekután nincs is senki, aki megcsinálja, csak nekem kell, még ha nem is olyan sűrűn, mint amennyire a helyzet megkívánná. Nyilván nem a rend és tisztaság most a legfontosabb, és én is csak a legminimálisabbat csinálom meg. Azt is nagy kihívás megszervezni.

Ebéd után, egyelőre, mindig van egy rövid időszak, amíg a két kicsi együtt alszik. Ilyenkor is próbálom utolérni magamat. Aztán pedig kezdődik újra menet az oviba. Csilla nem nagyon akart aludni, miután hazajöttünk a kórházból, úgy tűnt, sikerült neki erről leszoknia, de én kicsit erőszakosan „visszaszoktattam”. Látszott, hogy pokoli fáradt, és borzasztó estéink voltak, ha nem aludt. Arról nem is beszélve, hogy nekem is muszáj valamikor levegőt venni. Még ha sokszor nem is hosszú ez az időszak, mert Zita is ilyenkor alszik természetesen kevesebbet és Csilla se alszik túl sokat, van, hogy max. 1 órát, a korábbi 1.5-2-vel szemben.

Délután aztán lesétálunk (vagy inkább rohanunk) az oviba, hazafelé bemegyünk a kisboltba egy túró rudiért, hazasétálunk, aztán várjuk haza Janit. Mivel most korán sötétedik, kevesebbet vagyunk az udvaron. Meg is látszik, hogy Kinga estére nem fárad el. Este Jani általában fél 7-7 körül jön, de ha boltba is kell menni, lesz abból 8 is. Ez is elég gyakori. Nagyon nehezek az ilyen esték is, főleg, ha Zitusnál kifogok egy nehezebb időszakot, és alig tudom letenni. Ebben az időszakban kellene a két nagyobbat is fürdetni, vacsorát adni, és ez sokszor késik, ha Zitával „küzdök”. Ilyenkor komolyan megváltás, mikor Jani hazaér. Volt, hogy egyszerre megfürdettem mindhármat, de azt inkább nem csinálom gyakran egyelőre. Rendesen futottam egyiktől a másikig, szakadt rólam a víz, egyáltalán nem volt buli. A spontán fogyókúrámmal probléma nem lesz, az tuti!

A sok nehézség ellenére azonban azt hiszem, szépen rázódunk bele az új életünkbe. Sokan mondják, hogy az ember a harmadik gyereket „észre sem veszi”, ami ezért erős. Jó, hogy van tapasztalat már több gyerek ellátása terén, de akkor is meg kell szokni, hogy nem 2-vel, hanem 3-mal kell foglalkozni. Hiába készül az ember, sejti, hogy feszítettebb tempójú lesz az élet, azért ezt is meg kell szokni. Gyerek mellett amúgy is szorosabb az ember napirendje, tapasztalatom szerint a gyerekek számának növekedésével még fegyelmezettebbé kell válni.

Zitáról akkor egy pár szót: hatalmasat nőtt, ha lehet hinni a mérlegnek, 4200 gramm körül van a súlya, ami elég szép a 2900 grammos születési súlyhoz képest. Eszik is sokat, sokszor, aztán pedig alszik 2-3 órákat. Sajnos vannak nehéz időszakjai éjjel is, nappal is, de ettől függetlenül igazán „jó gyerek”. A nyűgjeiről nem ő tehet. Már egyre figyelmesebben nézelődik, a fekete-fehér dolgok elég sokáig lekötik, csak hamar elfárad, és el kell vinni az ingergazdag környezetből. Az emberi arcot is felismeri már valószínűleg, az enyémet hosszasan vizslatja, ha a karomban van. Szeret hason aludni, ha kicsit küzdelmesen is, de a fejét elforgatja egyik oldalról a másikra, és elég magasra is tudja emelni. 51 cm hosszú, úgyhogy nőtt 3 cm-t, és egy-két bodyt ki is nőtt már. A legkisebb pelusról is most váltottunk nagyobbra, mert szép hurkácskák lettek a kis combokon, amitől az újszülött pelusba nem fért már bele. Látta a gyerekorvosunk is, mindent rendben talált nála. Egyedüli „szépséghiba”: a homlokán van egy jóindulatú érdaganat. Ez a fényképeken is jól látszik. Mielőtt bárki halálra rémülne: teljesen ártalmatlan, és hamarosan magától elmúlik. Az orvos nagyon megnyugtatóan beszélt róla, azt mondta, ettől jóval nagyobb érdaganat is elmúlik magától, ettől tényleg nem kell tartani. Mi persze figyeljük a kis piros foltot, nem árt óvatosnak lenni.

A cumit nem szereti túlzottan, ez nekem nem túl jó hír, mert a nagyoknál is nagyon jól bevált a cumi. Néha elfogadja, pl. babakocsiban, autóban, de éjszaka, mikor már látom, hogy nem éhes, csak szopizna, akkor jó lenne valamilyen segédeszköz. Ilyenkor sokat sír, és van, hogy a többieket is felébreszti. Én még próbálkozom, de ha nem kell neki, természetesen abba is beletörődök.

Hát, így állunk. Csilla is éppen ma 23 hónapos, azaz pont egy hónap múlva hozzánk nem csak a jó öreg Mikulás kopogtat be, hanem elfújjuk a két gyertyát középső leányunk tortáján is. Remélem, addig kicsit rendezettebb lesz az életünk, kicsit többet tudok majd aludni, mert így nem tudom, hogy fogom bírni. A kialvatlanság miatt ingerültebb, pesszimistább vagyok, gyakrabban jön rám, hogy ezt az egészet nem is kellett volna vállalni, meg hogy túlvállaltam magam, és ehhez hasonló hülyeségek. Mert hogy mindent szépen átgondoltam, tudtam, mit vállalok, volt tapasztalat pici gyerekekkel. Bár egy éve még határozottan úgy láttam, hogy nem is lesz harmadik gyerekünk, olyan fáradt voltam. Pedig nagyon örülök, hogy így alakult az életem, örülök, hogy év elején meggondoltam magam, és mégis belevágtunk. Amikor a hormonok háborognak, akkor is vannak mélypontok, ilyenkor alig várom, hogy Zita is legalább két, de inkább 3 éves legyen, mivel Kingánál látom, hogy mennyivel könnyebb már vele az élet. Aztán mosolygok a türelmetlenségemen. Hiszen milyen villámgyorsan elment ez az egy hónap, és így fog elmenni a többi is. Ha hajtom az időt, elmulasztom kiélvezni a babázás örömeit, és nekem már tényleg nem lehet gyerekem (és nem is akarok). Most érzem igazán, hogy mennyire fárasztó, ha ez a kisgyerekes-babás korszak elhúzódik, de meggyőződésem volt, hogy így jó lesz később, türelemmel ki kell várni, míg egy-egy nehezebb időszak elmúlik. No, most jó okos voltam, szerintem ez a bölcs kijelentés inkább engem nyugtatott meg, de sebaj.

A 23 hónapos Csilla:



Zita majdnem egy hónaposan: