Erre gondolok sokszor, amikor a három csemetével elindulunk. Hiszen azt is szokni kell, hogy háromfelé oszlik a figyelem ilyenkor is, még akkor is, ha Zita nem rohangál még el tőlünk. Az alábbi esetek is bizonyítják, hogy rá kell még hangolódni új helyzetünkre.
Első eset: hazaértünk Zitával a kórházból. Betettem az étkezőben felállított utazóágyba. Kicsivel később Jani hazahozta másik két leányomat is. Csilla elaludt az autóban, Jani lenn hagyta a garázsban. Telik-múlik az idő, és én azt veszem észre, hogy hiába csukom be a pincébe vezető ajtót, Jani állandóan kinyitja. Morogtam is magamban, mert így ráment a hideg Zitára. Aztán egyszer csak belémhasít: ja, Csilla még lenn van a kocsiban, azért hagyja állandóan nyitva, hogy halljuk, ha felébred. Lelkiismeretfurdalás erősen befigyel, de hát tényleg még új volt a helyzet, és mit csináljak: egy gyerek ott jött-ment, egy kisebb is volt jelen, érzésre megvolt a megszokott létszám. Bocsi, Csilla, anya belejön hamar! :-O
Második eset: megyünk anyósomékhoz. Beállunk náluk az udvarra autóval. Szokásos ceremónia szerint én segítek az egyik oldalon Csillának kiszállni az üléséből, ezalatt Jani kiszedi Zita hordozóját a másik szélről. Kinga csak ezután tudja magát kikapcsolni (amit amúgy mindig maga akar csinálni), és ekkor tud csak kiszállni középről. Kiveszem Csillát, elindulunk befele, Jani hozza Zitát, teljes a lelkibékém. Pár másodperc múlva ijedten fordulok meg, hogy jesszus, Kinga benn maradt a kocsiban, szegény, nem is figyeltük, ki tud-e jönni. Kinga ebből semmit nem vett észre, mert amúgy is maga száll ki mindig, nem tűnt fel neki, hogy utoljára maradt. Csak én feledkeztem meg róla pár másodpercre. Bocsi, Kinga, anya csak belejön idővel! :-S
Harmadik eset: a Corában vásárolunk. Kingának vettünk kabátot. Zitát a hordozóban a vázzal együtt oldalra gurítom, hogy ne legyünk útban, de ott van egy méterre mellettem. Kinga felpróbálja a kabátot, tetszik neki, eldöntjük, hogy megvesszük, mehetünk. El is indulunk boldogan, én is egyet lépek, mikor szívroham jön rám: hol van Zita??! Az egész a másodperc töredéke alatt zajlott le, megzavarodtam, hogy eljöttünk már onnan, ahol Zitát hagytam, de persze egyből odanéztem, ahol a kocsi állt, ott is volt, nem is mentünk még sehova, mégis ijesztő volt, hogy majdnem elsétáltam a legkisebb nélkül. Leizzadtam teljesen. Ne haragudj, Zita, nem fordul elő többet!
Hát, így állunk. Azóta voltunk egy teljesen teli IKEA-ban együtt vásárolni, és mondani sem kell, mennyire feszülten figyeltem, nehogy szem elől veszítsem valamelyiket. De azt hiszem, hogy most már sokkal jobban megy ez az egész, és igazán nem kell tartani, hogy egyszer elhagyom valamelyiküket. ::))
Első eset: hazaértünk Zitával a kórházból. Betettem az étkezőben felállított utazóágyba. Kicsivel később Jani hazahozta másik két leányomat is. Csilla elaludt az autóban, Jani lenn hagyta a garázsban. Telik-múlik az idő, és én azt veszem észre, hogy hiába csukom be a pincébe vezető ajtót, Jani állandóan kinyitja. Morogtam is magamban, mert így ráment a hideg Zitára. Aztán egyszer csak belémhasít: ja, Csilla még lenn van a kocsiban, azért hagyja állandóan nyitva, hogy halljuk, ha felébred. Lelkiismeretfurdalás erősen befigyel, de hát tényleg még új volt a helyzet, és mit csináljak: egy gyerek ott jött-ment, egy kisebb is volt jelen, érzésre megvolt a megszokott létszám. Bocsi, Csilla, anya belejön hamar! :-O
Második eset: megyünk anyósomékhoz. Beállunk náluk az udvarra autóval. Szokásos ceremónia szerint én segítek az egyik oldalon Csillának kiszállni az üléséből, ezalatt Jani kiszedi Zita hordozóját a másik szélről. Kinga csak ezután tudja magát kikapcsolni (amit amúgy mindig maga akar csinálni), és ekkor tud csak kiszállni középről. Kiveszem Csillát, elindulunk befele, Jani hozza Zitát, teljes a lelkibékém. Pár másodperc múlva ijedten fordulok meg, hogy jesszus, Kinga benn maradt a kocsiban, szegény, nem is figyeltük, ki tud-e jönni. Kinga ebből semmit nem vett észre, mert amúgy is maga száll ki mindig, nem tűnt fel neki, hogy utoljára maradt. Csak én feledkeztem meg róla pár másodpercre. Bocsi, Kinga, anya csak belejön idővel! :-S
Harmadik eset: a Corában vásárolunk. Kingának vettünk kabátot. Zitát a hordozóban a vázzal együtt oldalra gurítom, hogy ne legyünk útban, de ott van egy méterre mellettem. Kinga felpróbálja a kabátot, tetszik neki, eldöntjük, hogy megvesszük, mehetünk. El is indulunk boldogan, én is egyet lépek, mikor szívroham jön rám: hol van Zita??! Az egész a másodperc töredéke alatt zajlott le, megzavarodtam, hogy eljöttünk már onnan, ahol Zitát hagytam, de persze egyből odanéztem, ahol a kocsi állt, ott is volt, nem is mentünk még sehova, mégis ijesztő volt, hogy majdnem elsétáltam a legkisebb nélkül. Leizzadtam teljesen. Ne haragudj, Zita, nem fordul elő többet!
Hát, így állunk. Azóta voltunk egy teljesen teli IKEA-ban együtt vásárolni, és mondani sem kell, mennyire feszülten figyeltem, nehogy szem elől veszítsem valamelyiket. De azt hiszem, hogy most már sokkal jobban megy ez az egész, és igazán nem kell tartani, hogy egyszer elhagyom valamelyiküket. ::))
2 megjegyzés:
Szia három lányos anyuka!
Rég jártam felétek, most bepótoltam a lemaradásomat.
Nagyon talpraesett vagy és klasszul helyt állsz, Zita nagyon formás, helyes baba.
A legutóbbi bejegyzésed pedig nagyon ismerős..a mai napig létszámellenőrzést tartunk, sokszor viccesen névsorolvasást is azaz mi is mindig 3 felé figyelünk. Szóval ez később sem fog változni azt hiszem. Gyakran elhangzanak kimenőink alkalmával a " Tiéd Noémi/Eszter..enyém Hanna..te figyelsz a kicsikre..enyém a nagy.. " kifejezések..
Kívánom, hogy továbbra se veszítsd el humorérzékedet, mert egy csomó nehézségen., keményebb pillanaton átsegít a humor...
Ezek szerint a 3 nem része a kis egész számok halmazának.
Papa
Megjegyzés küldése