Mikor Kinga az első félévét töltötte még a pesti oviban, lemaradtunk az anyák napi ünnepségről, mert pont beteg lett. Így még sosem láttam 3 éves gyermekemet ilyen apropóból szerepelni, hiszen tavaly Kinga már bő négy éves volt, amikor először láttam őt. Kíváncsi voltam, hogy kicsi középső leányom mit "alakít" majd, hogy egyáltalán hajlandó lesz-e szerepelni. :) Fel voltam készülve az ellenkező esetre is, az sem zavart volna.
De nem így lett. nagy mosolyogva vonult be a többiekkel, aranyosan mosolygott, viigyorgott, integetett, láthatóan nagyon érdekelte a hirtelen bevonult embertömeg.
Éenekelt a többiekkel, bár néha ki-kimaradtak neki részek, de látszott, hogy tudja a szöveget, csak nem mindig koncentrált. Lekötötte a többi dolgo körülötte, De a többi gyerek is el-elbambizott, édes volt a sok kis hároméves, ahogy izegtek-mozogtak, álandóan igazgatni kellett őket. :)
Volt körjáték is, ez nem a legszerencsésebb kép, hiányzik óvónéni feje, de olyan kevés hely volt, úgy össze voltunk passzírozva az anyukákkal, hogy örültem, ha képet tudtam csinálni, nemhogy figyelni ilyen apró-cseprő dolgokra. :)
Itt már az ajándékokkal, a finisben, ekkor már a kicsik is alig bírtak figyelni.
Nagyon helyesek voltak a lurkók, Csilla is nagyon cuki volt, örültem, hogy jól érezte magát. Nekem azért nem volt felhőtlen a szórakozás, mert nagyon kevés volt a hely a csoportszobában, ráadásul majd' minden gyereknek eljött anyukája, nagymamája, tesója, apukája, volt ott apró újszülött baba is. Ülőhely alig, úgyhogy tényleg nagy öröm, hogy láttam valamit. Ez persze nem az ovi hibája, ilyen az ovi, régi épülte, és amíg nem nyernek pályázaton, hogy nagyobb, korszerűbb ovit építsenek, addig ez így is marad. Ráadásul szerintem a műsor is hosszú volt (45 perc), ilyen pici gyerekekhez ez sok, de itt ez a szokás. Én ezzel nem értek egyet, de ez legyen az én bajom.
Kinga csoportja most pénteken ünnepli anyák napját, úgyhogy újból hivatalos vagyok az oviba. Csak reménykedni tudok, hogy Kinga meggyógyul addig, mindenesetre valamelyik délelőtt várják be őt is az oviba próbálni. Ha nem lesz lázas, elesett, bemegyünk. Érezhetően komolyan veszik az óvónők ezt az egészet, bár én nem érezném tragédiának, ha valamiért bakiznának, hiszen nem híres színházi előadás ez, csak egy kis megemlékezés. no, mindegy, biztos én vagyok rosszul összerakva.






2 megjegyzés:
Edesek! Es milyen kis csini Csilla ebben a szerkoban. :) A 45 perc tenyleg sok, nalunk ilyen alkalmakkor csak 1-2 verset, dalt adnak elo, aztan inkabb egyuttt jatszas van. De nem is ez a lenyeg, hanem a gesztus. En a bolcsiben is meghatodtam, pedig ott aztan tenyleg csak az volt, hogy uzsonnaztunk egyet kozosen. :)
Én is voltam tegnap is, ma is... A két nagyobbnak meg már nincs (szerencsére...jóból is megárt a sok:)).
Megjegyzés küldése